Dunántúli Napló, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-13 / 268. szám
1958. NOVEMBER 13. NAPLÓ 3 Milyen gyorsan terjed a hír? Furcsa jószág a hír,; j A hangnak, a fénynek régen meg határozták már a terjedési sebességét. A hírét? Még sohasem. De nem is igen lehet, íme, itt a keddi példa. Három órakor, amikor Kádár elvtárs belépett a Porcelángyár kapuján, még csak szokásos koradélutáni életét élte a Széchenyi tér. És később, úgy fél öt tájban sem jártak többen a Kossuth Lajos utcában, mint máskor. Csak akkor nőtt a tömeg, amikor meglátták a járdán gyalogosan érkező vendégeket, $ köztük Kádár elvtársat. Akkor már zsúfolt volt « Kossuth Lajos utca és jöttek a hírek percenként: ezer emennyi: Kádár elvtárs Pécsre érkezett^ S amikor Kádár elvtárs a térre ért, meglendültek a kalapok, felzúgott a taps, éltették a pártot. Ahogy elhaladt a menet a Mecsek cukrászda, a Nádor Szálló előtt, ahogy üdvözlő szavak, mosolygó arcok és boldog tekintetek kísérték a vezetők lépteit, akaratlanul is ez a szó jutott az ember eszébe: diadalmenet. De kinek, minek a diadalmenete? Természetesen a vendégeké is. De csak másodsorban az övék. Az eszméé, az ügyé elsősorban, a szocializmusé, amelyhez a mi vezetőink, köztük elsősorban Kádár elvtárs annyi nehéz időben, nehéz órán t annyiszor felesleges bajok és nehézségek nélkül, egyenes úton akarjuk megjárni, s ezért dolgozni minden becsületes embernek kötelessége!“ „Itt minden becsületes állampolgár éljen biztonságosan, de a nép, a rendszer ellenségei nem élhetnek biztonságosan!’’ „A szocialista táborban, a mi táborunkban törvény, hogy ha a tábor bármelyik tagjára is törnének az imperialisták, mindnyájunkkal találják szem ben magukat!” „Ha egyetértenek munkánkkal, eredményeinkkel, amelyeknél, ha így együtt haladunk, néhány év alatt még sokkal nagyobbakat érhetünk el, akkor támogassanak bennünket november 16-án a szavazással, de támogassanak azután is a hétköznapok munkájában is!” Egy szép nappal gazdagabban Nagy tömegnek könnyebb összejönni, mint szétszéledni s— régi igazság ez, különösen akkor, ha a tömegben állóknak. nem is nagyon akaródzik m hazamenetei. Itt meg aztán nem szívesen indultaik haza az emberek.. Mert mindnyájan, ha csak egy pillanatra is látni akarták még Kádár elvtársat, aki hatalmas sokaságtól kísérve tette meg az utat a Színház téren várakozó kocsijáig. — Elhallgatnám reggelig is — mondta egy néni a hullámzó ember sokas ágban. — Lassan mondja, de jól mondja szól közbe más valaki. — Látja, a Kádár elvtársat azért szeretem, mert mindig azt mondja, amit tesz is. Sohasem mond mást. Lassan kiürül a tér. A villamosok, az autóbuszok zsúfoltan indulnak útjukra. Ismét eltelt egy hétköznap, de ez a nap új erőt, megerősödött hitet és bizalmat hozott a pécsieknek. Az emberek nyugovóra térnek, hogy másnap újra kezdjék a munkát, az építést, az alkotást. Szép nap volt, sokáig emlékezetes Pécs számára. CSERHALMI IMRE • A mielőbbi viszontlátásra! bér áll a Széchenyi téren.-.-, kétezer ... ötezer... nyolc ;;. tíz...! A gyűlést senki sem szervezte kedden este. Mégis. azt mondják: régen nem gyűlt már össze ennyi ember Pécsett. Mert a hír, amely kedden délután szélnél is sebesebben járta be a várost: jó Kir volt, örömteli hír volt. Csak életveszélyben fc hűek maradtak. És aki ismeri Kádár elv- társat — megyénkben kedden sokan megismerhették —, azok tudják, hogy Kádár elvtárs és munkatársai vezető pozícióban is az egyszerű harcos, az egyszerű kommunista szerénységével, de kitartásával dolgoznak ét harcolnak. Amikor felzúgott a taps... Az a beszéd, amit ott, a Dzsámi aljában, a Széchenyi téren tüntető mintegy harmincezer főnyi tömeg előtt mondott Kádár élvtárs, nem volt hosszú beszéd, nem volt előkészített beszéd, nem volt választási programbeszéd. Kádár .elvtárs nem is szónokolt tulajdonképpen, hanem beszélgetett a pécsiekkel. És a pécsiek feleltek neki. Igen, a tapsaikkal. Érdemes felidézni, hogy a beszéd mely mondataira zúgott fel a tömeg tapsa. „Azt a vonalat, amelyet két éve belpolitikánkban, külpolitikánkban, politikai, gazdasági\ é« kulturális életünkben viszünk, azt töretlenül tovább visszük a választások után is.“ „Dicső, de nehéz utat járunk. Ezt az utat balra és jobbra való kitérések nélkül, ff omló, november 11. délelőtt A pártbizottság épületében, fenn a nagyteremben vagy negyvenen üldögélnék a fehér asztalok körül. Csendesen beszélgetnek, tréfálkoznak, az egyik sarokban a vasárnapi győztes mérkőzés szebbnél- szebb góljait elevenítik fel. Mindennapos kép, nyugodt, derűs hangulat. Vagy mégsem? Talán rosz- szttl ítélem meg? — Ott, ott jönnek1 — ugranak fél hirtelen többen is az osztóktól, s egy szempillantás alatt az ablak előtt állnak. A szeretettél várt vendégék most bukkantak fel a KöJcö- nyösről lefutó út kanyarjában. Gyalogosan, jönnek, körülöttük az első személyes ismerősök hada. — Az ott, elől, a zöld. kabátban, az Kádár elvtárs — kockáztatja -meg valaki. — Ott meg Aczél György és Sándor József elvtárs. Ebben a percben az utca túloldaláról asszonyok vágnak át, éppen a bOU előtt érik él a csoportot. Innét csak azt látni, hogy elvegyülnek és nagy csokor virágok cserélnek gazdát. — Mennyire várták az asz- szonyok Kádár elvtársat —* mondja Pollák Dezső elvtárs. Már az épület előtt járnák... Már a lépcsőn jönnek... Mindenki a helyén ül. A terem megint nagy-nagy nyugodtságot áraszt, mintha valamilyen szokványos megbeszélés készülődne itt TO elép Kádár elvtárs. S ak-*■* kor... akkor a másodperc ezredrésze alatt egyetlen nagy tapsviharban oldódik fel a visszafojtott izgatottság. Kígyóinak a szemek, pirosodnak az orcák. Mellettem egy elvtárs a szemét dörzsöli; óh, ez a fránya porszem éppen most találta meg. . Itt van hát, megérkezett a régvárt, szeretett vendég, akinek neve az elmúlt két esztendőben eltép- hetetlenül összefonódott életük vágyával, értelmével: a munkáshatalommal. Közöttük iil, a fehér abrosszal terített asztal mellett, egy napra félretéve az országvezetés nagy gondját. Kelemen László elvtárs mondja its: — Tudjuk, sok a dolga. Kívánjuk, hogy e rövid idő alatt is érezze jól magát Komlón. Látogatása nagy segítség a mi itteni munkánkhoz. Jfádár eh:társ mosolyogva — őszintén megmondom ma guknak, nem választási agitá- ciós útra jöttem. Ezt nélkülem is elvégzik önök is, mások is. Hallottam, hogy szombaton is volt itt választási nagygyűlés. — Igen — mondják többen is — Aczél elvtárs volt Komlón. — Én 1946. március 15~én jártam utoljára Baranyában. Azóta már többször hívtak ide, Komlóra is. Sajnos, az ügyek nem engedték meg, hogy eleget tegyek a kedves meghívásnak. Pedig Komló izgatja az ember fantáziáját. Hire, adatai alapján ez a város a szocialista haza egyik nagy és szép alkotása. Ez is érdekli az embert. De minden ember kicsit másképp gondolkozik, mint aki mellette ül. Én a világon két dolgot szeretek a legjobban: az embereiket és a természetet. — Itt még kevesen ismerjük személyesen egymást, örülök, hogy sikerült eljönnöm és sajnálom, hogy az idő korlátozott, ízért, úgy gondolom ismertük mi egymást, régebben is hiszen mindannyian egy ügyért harcoltunk. Maguk itt, mi a központban. Egyik sem kisebb a másiknál. Az a paraszt- ember, alki az ellenforradalom napjaiban valamelyik istien- hátamögötti pusztán verekedett a termelőszövetkezetért, az nem csinált kisebb dolgot, mint mi Budapesten. Mi mindig együtt harcolunk a célokért, legyünk bárhol is. Nem egymásért, hanem a célokért. Valaki elkiált ja magát: — Kádár elvtárs egészségére! — Ezzel a kocintás is együtt jár, úgy-e? — kérdi Kádár eh) társ. — Múltkor, amikor Szekszárdim voltam, hat helyre in-' vitáitok meg. Nem lehetett visszautasítani, mert az egyik szövetkezet volt, a másik az állami szőlőgazdaság, a harmadik meg egyéni gazda. Mondtam is nekik, hogy ezt ni, hogy iesz-e még ilyen alkalom. — Én kérni akarok valamit Kádár elvtárstól: jöjjön el hozzánk egy bányásznapon és tart son nagygyűlést. Azt hiszem ezzel egyetértenek az itt tévőik? Na, még hogy egyetértenek! Természetesen, mindenkiben megfordult már ilyen gondolat. Jól beszél Tóm bácsi! — Tegyen Ígéretet Kádár elvtárs, hogy eljön: a A taps Lerch Tóni bácsi kérését „támasztja alá“. — A meghívás megtisztelő — válaszol Kádár elv társ. — Egyébként a. bányásznapon minden évben elmegyek valahová:. -. Most jön az íí4 — De: én fegyelmezett pártnem lehet kibírni: maguk azt kívánják tőlem, hogy tízszer annyit igyák, mint magúk, s tízszer olyan egyenesen járjak, mint magúik. Nevetés hullámzik végig a termen. Alig érteni Kelemen elvtársat, pedig ő azt mondja, hogy üsse kő, alább adják, mint a szekszárdiak: de a háromból nem engednek. S mind járt meg is ragadja az alkalmat és a komlóiak nevében egy „népes‘’-kocsi kicsinyített másával ajándékozza meg Kádár elvtársat. 17 őzben Lerch Tóni bácsi nyugtalanul feszeng a széken. Régi „bútordarab" ő itt Komlón, az egész famíliája itt nőtt fel, maga pedig itt ismerkedett meg a szocializmus eszméivel. Kihasznál egy pillanatnyi szünetet és gyorsan feláll, mert mii lehet tudmunkás vagyok, * mindig oda megyek, ahova beosztanak. Ez pedig Sándor elvtárs reszortja. Akkor őt kell „puhítani". Minden szem őt keresi, a meg is találja az asztalsor másik végén. — Tudomásul vettük —< mondja nevetve, mert mit lehet itt mást termi. Ez felér egy Ígérettel, fiú, de elszaladt az idő: fél ** egy. Sajnos. Pedig most kezdtek belemelegedni a beszélgetésbe és még annyi, de annyi mondanivalójuk lett volna. Hiába: még sok helyen várják. Csak egy pillanatra, egy kézszoritásra, egy üdvözlő szóra. Ez a rövid idő is életreszóló, felejthetetlen emlék marad, amelyet megőriznek szívükben. A mielőbbi viszontlátás reményében. BOCZ JÖZSW Kádár János elvtárs Baranyában Széchenyi téri mozaik kedd délutánról
