Dunántúli Napló, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-29 / 282. szám
2 NAPLÓ 1958. NOVEMBER 89. Egy hétköznapi este a Puskin Művelődési Otthonban Hősök tere, végállomás. A busz fáradtan áll meg a hosz- szú kaptató után és dohogva fordul vissza. Távolabb azonban, a városnak igazán éppen a csücslkén fénycsóva vetődik a komlói útra a földszintes épület ablakaiból. Közelebbről már hangok is hallatszanak. Brumm ... brumm ... csak úgy rezeg bele az ablaküveg. Gyereksereg zsivajog egy másik ablak mögött, amonnan meg ütemes pattogás ... Hát ide be kell nézni! A bejárattól balra az első ajtó mögött, a KISZ termében egy asztal körül szurkolóik tolonganak. Futballmeccs. Egy szép sötétkék csatár gyors nekilendüléssel éppen a léc alá szúrja a labdát, miközben jómaga a nagy lendülettől átesik a taccsvonalon, nagyot koppon ... Hárman Is lehajolnak érte. Persze, gombfoci. A mérkőzés rendkívül izgalmas. A szurkolók bekiabálnak a pályára, kéretlenül osztogatják a jótanácsokat. Akárcsak egy Dózsa-meccsen. Csak éppen a bírót nem szidják. No és persze a játékosok sem feleselnek vissza... Csendesen becsukom az ajtót. Szemben, a kisebb teremben éppen négy ember püföli egymást. De olyan csendben, hogy az órák ketyegését is hallani lehet. Sakkozók. Most éppen öten vannak, tehát feltétlenül be kell ülni hatodiknak, mert a sakkozók véleménye szerint is párosával szép az élet. Most már hatan püföljiilk egymást, s közben Pusztaifalvi elvtárs, az ellenfelem, csendesen mél- talankodik. — Már csütörtök este és még nem tudjuk, hogy a vasárnapi fordulón ki lesz az ellenfelünk. Igaz, ami igaz, szervezhetnék jobban is ezt a csapatversenyt, küldhetnék korábban az értesítést. De ellenfelem az órájára néz és egy éktelen gyenge húzást tesz, amiből kiderül, hogy máris rohannia kell az éjszakai műszakra. A következő nyitott ajtó kőpadlós előtérbe vezet. Nagykabátban álldogál az asztal mellett az ősz mester, s az asztalon fekvő vendégkönyvbe kis úttörők kanyaritjáSk nagy műgonddal a nevüket. Érdi Győző tárlata. Tárlat? Ez talán kissé nagyképűen hangzana itt. Maga a művész is csak kiállításnak emlegeti. Nem panaszkodik. A hellyel, a közönséggel is elégedett, hiszen az itteni népnek fest és rajzol az itteni életről. Bányakömyéki ismerős tájak sorakoznak a falon, szénnel, ceruzával, krétával rajzolva. — Vasasról is érdeklődnek — mondja Érdi Győző, — kérik, hogy oda is vigyem kiállítani a képeket, de hát saját pénzen kicsit sokba kerülne a szállítás.,, Úgy kell kihámozni belőle, hogy egyébként is sok pénzébe került, s bár a Martyn Ferenc,'Bizse János és Lantos Ferenc által kiállításra elfogadott képei száma hetven, csak negyvennégyet tudott kiállítani, mert a többihez nem volt pénze keretre. A kiállítási csarnokká előlépett előtértől üvegajtók választják el a nagytermet. Melegitős fiatalember ugrik ki az ajtón, kezében pingpong ütő. Se szó, se beszéd, lekattintja a villanyt, s a kiállítás egyik fele homályba vész. — No ele .i. — próbál tiltakozni Érdi mester. — Verseny van — vág közbe a melegitős — ez a villany pedig éppen szembe világít és zavar. Ezzel kip-kop, már ütik is újra a labdát. Az eset elmélkedésre csábít arról, hogy egy-két „poén" fontosabb lehet-e a bányászéletnek bányászok számára készült művészi ábrázolásánál, de nem engedek a kísértésnek. Csupán azt állapítom meg — még a művész szerénykedő tiltakozása ellenére Is — hogy az Érdi Győzőéhez hasonló kezdeményezéseket sem ártana jobban támogatni. A folyosón nagy a nyüzsgés. KU úttörő robban be a gondnoklakásba: — Jaj gondnoknéni! Kérek gyorsan egy felmosórongyot, kicsurrant a víz. — Te jó ég! Csak nem a parkettre? — Nem, dehogy, csak a Ikőre. Megkapja és olyan szorgalmasan törli fel azt a piciny víztócsát, hogy ha édesanyja látná, hát megdobbanna a szíve örömében. De ennek a nagy rendcsinálásnak, készülődésnek biztosan oka van. Van is. „Fülön- fog“ Mészáros elvtárs, az igazgató. — Micsoda szerencse, egy újságíró! — Már az is szerencse? — Persze, épp egy Komszo- mol-küldöttséget várunk! Hát ezt csakugyan meg kell várni. Várunk a meghívott veteránokkal. Beszélgetünk. Vándort elvtárs azt meséli, hogyan is volt a csapatváltóverseny, amit az úttörők a 6- os lázadás emlékére rendeztek. ök, az öregek mutatták meg, hogyan mentek át annak idején a demarkációs vonalon. Szépen menteik át az őrsök sorra az akadályokon. Vándort elvtárs végül is elindult az egyikkel. — Mentek ám a gyerekek, mint akiket kergettek. Én meg az öreg tüdőmmel csak fújtattam utánuSk. Nem bírtam az iramot. Lemaradtam. Akkor gondoltam egyet és nagyot kiáltottam: — Feküdj! Lehasaltak a gyerekek, szépen utolértem őket, akkor kiküldtem egy felderitőt megnézni, hol vannak a szerbeik. Mire visszaiött a felderítő, kifújtam magam, mehettünk tovább. i Azdm, többet ésszel, mint erővel! De már bukik is be az ajtón szinte hasmánt egy nekipirult úttörőkislány: — Megjöttek! Itt vannak! Az úttörőotthonbam. szoronganak a kis pxrosnyakkendő- - sök. Egyikük orosz üdvözlőszöveget olvas fel, folyékonyan és bár igen magyaros kiejtéssel, azért szemmel látható, hogy a vendégek értik. Aztán elszélednek. Ahányan vannak, annyi felé. Mindegyikükkel nagy csomó úttörő, meg kisdobos. Beszélgetnek. Egyelőre persze tolmács kell. De amikor munkásmozgalmi indulók csendülnek fel, a bolyból orosz szavak törnek elő. Fetketeszemü bütyök, bújik a társai mögé és úgy énekli az orosz szöveget, szinte hibátlanul. Néhány év múlva már nem is kell tolmács, ha szovjet vendégek jönnek, vagy ha a mi legénykéink kerülnek el a Szovjetunióba. Újabb szín a zsivajban: tányércsörgés. A szabolcsi nőtanács vacsorát készít, finom illata végigoson a folyosón. Kö- tényes asszonyok türelmetlenül várják, hogy kínálhassák már a vendégeket.«» Ilyen egy „csendes" hétköznapi este a Puskin Művelődési Házban, ott kinn a város csúcs kén. MÉSZÁROS ■FERENC magyar köve;ségen Párizs (MTI) Az UNESCO- közgyűlésén résztvevő magyar küldöttség tiszteletére csütörtököm este Rácz Pál ügyvivő fogadást adott a Magyar Népköztársaság párizsi követségéire INIOES ©©INI III. rész M őst került . Pécsett bemutatásra a Csendes Don című film dráma III. része. A Csendes Don III. része nyerte a nagydíjat — a nemzetközi zsűri egyhangú döntése alapján — az idei Karlovy Va- ry-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Szokatlanul hosszú ideig, közel három évig forgatták a hatalmas filmtrilógiát. Az I. rész az első világháború előtti években, a második a forradalom éveiben, a most közönség elé kerülő harmadik rész pedig 1920 késő őszén játszódik. A filméposz befejező, harmadik alkotása azt a kort idézi, amikor Petrográdban (a mai Lemingrádban), Moszkvában és Oroszország többi városában és falujában lassan visszatér a békés élet. Megindul a közlekedés, begyújtják a gyárak kazánjait, a parasztok ismét kimennek a földekre, de az ellenség még most sem törődik bele végső bukásába. Utoljára lángolnak fel a polgárháború tüzel és a fehérek végső elkeseredésükben újabb vérontástól sem riadnak vissza. A dráma főhősét, Grigorijt is egy ilyen kis ellen forradalmár csapat tagjai sorában látjuk viszont, megtörve, az első ősa fürtökkel sötét hajában. Szemében fájdalom bujkál, 10-14 éves „szőlősgazdák“ Máriagyűdön Czompó Sándor szőlősgazda nevét nemcsak szűkebb hazájában — Baranyában, — hanem úgyszólván az egész országban jól ismerik. Kiváló boraival több Ízben sikerrel szerepelt az országos borversenyeken: így tavaly és az idén is első díjat nyert. Harminckét év óta sző- lészkedik és közben azon fáradozik, hogy megjavítsa a máriagyűdi szőlő- kultúrát. Mária- gyűd ugyanis kitűnő bortermő vidék, a helybeli dolgozó parasztok azonban ennek ellenére tömegtermő, gyenge minőségű szőlőket telepítenek a domboldalakon. Czompó Sándor, a helybeli általános iskola igazgatója. A gyermekekkel együtt az idén iskolaszőlőt létesített, ahol jelenleg húsz fiú ék leány tanulja a bortermelés mesterségét: az oltvány készítés tői egészen a pincészet! munkákig. A gyermekek szinte játszva megismerik a legjobb szőlőfajtákat, a legjobb művelési módokat és felnőve sokat tehetnek majd falujuk szőlőkultúrájának felvirágoztatásáért. A 10—14 éves „szőlősgazdák" ezek ben a napokban kétezer oltványt készítenek. Ebből pótlást végeznek kicsiny szőlejükben, a többivel pedig tavasszal újabb területet telepítenek be. A gyermekszőlészeket a Villányi Állami Gazdaság pártfogolja, de segíti őket a Szőlészeti Kutató Intézet pécsi kísérleti telepe és a Siklósi Állami Gazdaság is. lelkében sivárság lakozik, mert egyedül maradt, egészen egyedül. A dráma, Grlgorij drámája beteljesült. Apja, anyja meg- . halt anélkül, hogy szeretett fiukat ismét láthatták volna. Meghalt első felesége is, aki férje hűtlenségét nem tudja túlélni. Elesett a háborúban testvére, Pjotr is, Dar- ja — Pjotr felesége — piedig a csendesen folydogáló Don hullámaiban vet véget életének. Akszinya, Grlgorij nagy szerelme is tragikus véget ér. Amikor lóháton menekülnek a fehérek elől, hogy átálljanak a szovjet csapatokhoz, az egyik intervenciós katona golyója halálra sebzi Akszimyát. A film legdrámaibb, legszív- bemarkolóbb jelenete, amint i > Grigorij eltemeti szerelmét, majd egyedül indul az ismeretlen messzeség felé, hogy helyrehozza elhibázott életét. Sok más nagyszerű, feledhetetlen jelenetről is írhatnánk: Darja haláláról, az intervenciós csapatok fej veszett meneküléséről és a film soksok más megkapó részletéről. Külön méltatást érdemel a kiváló rendezés, amely átültette a film vásznára Solohov drámájának legfőbb értékeit. Hosszú tanulmány kellene ahhoz, hogy kellő formában tudjuk méltatni a film színeit, fényképezését, W. Rappaport operatőr bravúros munkáját. A két főszereplő, a Grigorijt alakító Pjotr Glebov és az Aksztnyát játszó Jelena Biszt- rickája játéka sokáig emlékezetes marad számunkra és nagyszerű színészt ismertünk meg L. Hityjajeva, Darja alakjának m^form állásában. A Csendes Don III. része méltán sorakozik fel a szovjet filmművészet többi nagy alkotása, a Szállnak a darvak és társai mellé. ítélet amerikai kémek perében Varsó (TASZSZ) A varsói katonai bíróság ítéletet hirdetett Kurt Kitt és Jozef Le- wiczki amerikai szolgálatba szegődött kémek bűnperében. A bíróság Kittet 13 évi, Le- wiczkit 5 évi börtönre ítélte. Komlón próbálják ki az új sújtólég* biztos magyar bányamozdonyt Az új sujtólégbiztos Dieselelektromos magyar bányamozdonyt, amelynek prototípusa most készült el, az országban a legtöbb Diesel bányamozdonyt üzemeltető Komlói Szén- bányászati Tröszt kérte és kapta meg kipróbálásra. A magyar bányagépgyártó ipar új büszkeségét — amely iránt már külföldön is nagy az érdeklődés — a tröszt gépészeti osztályának szakemberei a Budapesti Mélyfúróberendezések Gyárában tegnap vették át, a mozdony próbajáratását a jövő héten kezdik meg. Ezzel együtt a Komlói Szénbányászati Trösztnél 45 — különböző típusú — mozdony lesz üzemben; Csakugyan megjöttek. Egy magas, szemüveges fiatalember, a Komszomol Moszkva- területi titkára és két csinos, fiatal lány, egy szőke, meg egy barna. Vidravadászat a halastavaknál A baranyai halastavak körül az idén igen elszaporodtak a vidrák, ezek a falánk, ragadozó állatok. Szerte a megyében mintegy nyolcvan halastó van és úgyszólván mindegyiknél találtak vidranyomokat a halászok. A nagytestű állatok éjszakánként egy-egy kiló halat is megesznek, méghozzá a legszebb pontyokat válogatják ki. A tapasztalat szerint különösen nagy károkat okoznak a teleltetőkben, ahol viszonylag kis helyen zsúfolódnak Kseze a halak és télen át félig itró állapotban vannak. A baranyai halászok éppen ezért a teleltető tavak feltöltésével egyidejűleg irtóhadjáratot indítottak a vidrák ellen. Mivel nagyon óvatos állatok, nehezen lehet őket elejteni. Ennek ellenére az utóbbi Időben többet is elpusztítottak közülük. Andocsl Ferenc bere- mendl halászmester például puskával vadászik rájuk, mégpedig eredményesen. A vidra' vadászat mellesleg igen jövedelmező foglalkozás is, mivel a szép, gesztenyebama színű prémekért két-háromszáz forintot is fizetnek. Lomha, szürke felhők ölelték körül a Misinatetőt, a városra ónszínű, sűrű köd terjeszkedett. A levegő nyirkos, hideg volt. Josef Bauer, a pécsi Gestapo parancsnoka íróasztalánál ült, félig szívott cigarettákat nyomott egymásután a hamutartóba. Helyettese szótlanul állt mellette. Messziről tompa ágyúdörej hallatszott. Bauer kérdő szemmel nézett helyettesére, aztán érdes hangon megszólalt: — Mi a véleménye, meddig tarthatjuk még magunkat Pécsett? A százados lassú léptekkel az íróasztalra terített térképhez ment. Kis Ideig gondolkodott, aztán ujjával a papírra bökött: — Értesüléseink szerint Szederkénynél a szovjet erők gyorsan törnek előre — Nem azt kérdeztem, hogy a szovjet csapatok hol vannak, azt én is tudom, hanem azt: meddig tarthatjuk magunkat itt? —- pattant fel helyéről a parancsnok. A két katona egy ideig merev szemekkel nézte egymást. A csendet Bauer szava törte meg: — Igaz, honnan tudhatná azt maga? — mondta és legyintett kezével Aztán hirtelen a térképhez lépett, öklével az asztalra vágott. — A véksőkig! Meddig maradunk Pécsett? A véksőkig kitartunk! Érti? Ha kell, felrobbantom az egész várost1 Repülni fog minden a levegőbe! Érti? Egy ép házat, egy tizemet sem adunk át a szovjeteknek! Ezt a háborút csak mi nyerhetjük! — kiabálta és az Íróasztalról gyors mozdulattal kapta fel a Das Reich november 23-i számát. — Itt van, látja, itt van Göbbels vezércikke. „Ez a háború csak győzelmünkkel végződhet!" — ez a címe. Látja, ezt írja Göbbels! Hát akkor mindent a győzelem érdekében! Robbantunk! Pusztítunk! — üdvöltötte az újságot lobogtatva. — Heil Hitler! — csapta össze bokáját a százados. Bauer gyors léptekkel sietett a páncélszekrényhez. Egy köteg iratot vett ki belőle. Az iratcsomó a pécsi üzemek helyét, tervrajzát tartalmazta. Forgatni kezdte a papírokat. — Megkezdjük az üzemek robbantását! — mondotta. — Na nézzük csak...> igen.-., — vizsgálgatta az iratokat. — Elsőnek a pécsújhegyi erőműidet robbantjuk! Adja ki a parancsot! A százados vigyázba vágta magát, aztán megfordult és kisietett a szobából, A Pécsújhegyi Erőmű teljes tizemmel dolgozott. A munkások ezekben a napokban is rendszeresen jártak műszakra, csak néhány távolabb lakó hiányzott. Tudták: tőlük függ a bányák termelése, az üzemek áramellátása. Aram kell a város vízellátásához, a kórházakba. >, — Csak még gyorsabban tömének előre a szovjet csapatok! — mondogatták. Az üzemrészekbe reggel körirat érkezett. A géppel irt szöveg tartalma megdöbbentette a munkásokat. Felhívás volt. Felhívták a gyár összes munkásait, hogy még aznap délelőtt családostól jelentkezzenek a szabolcsi sétatéren, mert Németországba szállítják őket. A felhívás alatt a dátum: 1944. november 27. Kérdőn tekintettek egymásra az emberek. — Nem megyünk. Nem, még ha ezért itt lőnek agyon bennünket, akkor sem — volt a majdnem egyöntetű vélemény. Csak néhány volksbundista sietett az üzem kijárata felé... Az üzemhez tartozó lakótelepen is kihirdették a felhívást. Az asszonyok megrémülve futottak egymáshoz. Mit tegyenek? Elhagyni az otthont7 S aí emberek t bent az üzemben mit döntöttek? Ezernyi kérdés hangzott a telepen. Az üzemben döntöttek. Itt maradnak, ahol élnek, ahova minden 'gondolatuk, minden emlékük fűzi őket Most menr
