Dunántúli Napló, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-01 / 258. szám
o NAPLÓ 1958. NOVEMBER L A pécsi vasátigazgatéság első az igazgatóságok versenyében Ismét elmúlott egy negyedév, amely után számot adunk munkánkról. A számok tükrében pillantunk vissza. Ezek mögött küzdelmekkel és erőfeszítésekkel terhes napok húzódnak meg szép eredményekkel. A harmadik negyedévi szállítási kötelezettségeinknek 100.5 százalékkal eleget tettünk. Ebben a negyedben 248 ezer tonnával több súlyt, 767 ezerrel több utast szállítottunk el, mint a második negyedévben. Nagyok voltak a feladataink, de éppoly szigorúan tartottuk szemünk előtt a gazdaságosságot, mint a szállítási feladatok megoldását. Helyesnek bizonyult az az elv, hogy szállítsunk el lehetőleg minden felkínált árut, de a gazdaságosság és a népgazdaság érdekelnek szem előtt tartásával. E téren is jók eredményeink, tervünk teljesítése nemcsak a tervezettnél. de a bázisidőszak eredményeinél is magasabb volt. Csak egy-két példát: teher- vonataink átlagos terhelésének alakulása jó volt, 4.3 százalékkal volt magasabb a tervezettnél. Ez 1164 000 forint megtakarítást eredményezett. Hasonlóan jó volt fajlagos szénfogyasztásunk, munkaügyi teljesítésünk, termelékenységi tervünk teljesítése is. Erőfeszítéseink az igazgatóságok egymás közötti versenyében jó helyezést hoztak nekünk. 266.5 pontos eredménnyel — 19 pont előnnyel — az első helyen állunk. Eredményeinkért jutalmat is kapunk, az első helyezettnek járó 35 ezer forintot. Ezt az összeget természetesen azok között osztjuk ki, akik legtöbbet tettek a jó eredmények eléréséért. Szólni kell még a javítani valókról is. Elsősorban a szolgálat fegyelemezett, utasítás szerinti és balesetmentes ellátására gondolok, aztán a személyszállító vonatok menetrendszerű közlekedésére, a kocsiforduló idő csökkentésére, a tehervonatok utazási sebességének emelésére, egyszóval arra, hogy elért eredményeinket necsak tarthassuk, hanem fokozhassuk a jövőben. VÄRNAI LÁSZLÓ Sohasem tagadja meg a fajtáját A mágocsi tanácstitkár azt mondja, hogy Bakó Pál az egyik legjobb tanácstagjuk. Immár nyolc éve viseli a tisztséget, s a napokban ismét jelölték. Sohasem hiányzik a tanácsülésekről, csak a nyáron maradt el egyszer, akkor is a földművesszövetkezetek országos kongresszusán járt Budapesten. Bakó Pál alacsonytermetű, cserzettarcú, izmos ember. Barátságosan fogadott, de csak nehezen tudtam szólásra bírni. Amit azonban aztán elmondott, kétszeresen megérte, hogy feljegyezzem. — Kiskundorozsmat földnélküli kubikos voltam, a fel- szabadulás után kerültem Ivlágocsra. Negyvennyolcig egyénileg gazdálkodtam, aztán beléptem a termelőszövetkezetbe. Nekem nem kellett sokat magyarázni a nagyüzemi út előnyeit, uradalmakban is dolgoztam, s ha ott a botosispánok sokat kihoztak belőlünk kényszerrel, mi még többre megyünk összefogással — gondoltam magamban. — Az ellenforradalom idején, amikor szét akarták hurcolni a termelőszövetkezet vagyonát, odaáll tunk és megmondtuk, hogy jól gondolják meg magúikat, mert aki a közöshöz nyúl, száz jajjal fog megfizetni. Nem is tudták szétverni a szövetkezetünket. — Az élet tanított meg a ragaszkodásra. Nekünk a fel- szabadulás előtt nagyon, cudar életünk volt. Nem mondom, kenyérben nem szenvedtünk hiányt, minden nyáron arattam érte, megszereztem. De nemcsak kenyérrel él az ember, ráadásul ruházkodnia js kell. Egyetlen ünneplőm volt, azt is — nem szégyellem megmondani — az őcskáspiacon vettem. Pedig tudja mennyit dolgoztam? Két kezem becsületes munkájából éltem világéletemben, a Balaton körül. Zsámbéktól Bicskéig, Székesfehérvártól Polgárdiig mindenütt ott voltam az útépítéseknél, összejártam úgyszólván az egész országot, jórészt gyalog, mert Budapesttől Kis- kundorozsmáig 7 pengő nyolcvanba került a vonat én meg 25 pengőt kerestem kétheten- J te. • — Ma sem tartok mindennap lakodalmat, nem fonom be kolbásszal a kerítésemet, de emberien éleik, nem szű- kölködök élelemben és ruhában. Három öltöny újonnan vett ünneplőm, két télikabátom, egy átmeneti kabátom van. A hétköznaposakat nem számítom, a gyerekekét sem sorolom el, azoknak több jut, hiszen nagyobb az igényük, mint a magamfajta 54 éves embernek.,, — Látja, nekem ez a szocializmus, ezért nem tudnak a szövetkezettől eltántorítani. —• 1919-ben Horthy daru- tollas pribékjei három kommunistát agyonlőttek a dorozsmai kukoricásokban, egyet a kocsirúdhoz, egyet pedig a saroglyához kötve kínoztak halálra. Sírtak az emberek Dorozsmán, én pedig 15 éves gyerekésszel is arra gondoltam, hogy senkit sem gyűlöltek még annyira az urak, mint a kommunistákat, őket nem lehet megvenni, ők, a ml embereink, — Nagyon hívtak később a szociáldemokraták, hogy álljak közéjük. Talán hajlottam volna a szóra, de olyat láttam, amit sosem felejtek el életemben. Egy vonatszerelvény kő jött • Dorozsmára, 1 pengő nyolcvan fillérért ajánlkoztunk egy vagon kirakásához, a szociáldemokrata vezetőség pedig elvállalta 1 pengő húszért és kiadta a tagjainak. Nagyon megmérgesedtem. Ki hallott ilyet, maga a szociáldemokrata párt töri le a munkások bérét? Baj lehet ezzel a párttal, legalább is a vezetésével. Hívhatnak engem szakadásig, én ugyan be nem megyek hozzájuk! — Nem is mentem, de amikor a kommunista párt szólított bennünket 45-ben, nem töprengtem. Beálltam s tagja vagyok azóta is hűségesen. — 1950-ben az első tanácsválasztásoknál választottak tanácstaggá, a minap már harmadszor jelöltek erre a posztra. A szomszédban tartottuk a gyűlést, összejött mind a tizenöt ház népe. Amikor a gyűlés elnöke megkérdezte, hogy ki legyen a körzet jelöltje, mind azt felelte, hogy én voltam eddig is és maradjak ezután is. Jól esett a bizalmuk, de csodálkoztam is kicsit. Nem számítottam arra, hogy ilyen egyhangúan kiállnak értem.,, * Én nem csodálkozom. Bakó Pál elvtárs sohasem felejti el, hogy kiket kell képviselnie, sohasem tagadja meg a fajtáját. A nép embere. M. L II. RÉSZ Színes szovjet film A „Csendes Don“ című film nagy sikert ért el a magyar nézők előtt. A nagy érdeklődés miatt Pécsett kétszer is műsorra kellett tűzni az első részt. A filmtrilógia első része lényegében Grigorij és Akszinya szerelme köré tömörül. Hogyan alakul az emberek sorsa tovább? A film II. része az első világháború és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom érceiben játszódik. Grigorij is mint annyi más társa a fronton van. A kozákok megcsömar- löttek a vérontástól, békére, nyugalomra vágynak. A bolsevik párttal ellentétben a fehér kormány a háború tovább folytatása mellett száll síkra. A katonák többsége viszont a kommunistákat támogatja. Grigorij is szimpatizál a kommunistákkal, de amikor választania kell, hogy otthagyja a földjét vagy maradjon — nem tud elszakadni az előítéletektől, a vagyontól és a fehérek oldalára áll. Később rádöbben tettének helytelenségére, de nem elég erős ahhoz, hogy visszalépjen. Italba fojtja bánatát, amelyben benne ég Akszinya iránti kiolthatat- lan szerelme is. Geraszimov forgatókönyvírói és rendezői képességét talán a II. rész tette legjobban próbára. A cselekmények sokasága, az emberek ábrázolása, a lefojtott majd Mrobbanó indulatok sokrétű éteirekel- tése, egész embert kíván, rendelőt, színészt egyaránt. Nagyszerű rendezés, MváL ' ló színészek, kitűnő operatőri munka — talán így lehetne összefoglalásában jellemezni a filmet. Míg a trilógia első részében a cselekmény néhol lassan gördül előre, adítytyVZZA tnál vneqUiuU, de újból szóváítesz- szüfc azt a fejletlenséget, ami az Építés ügyi Minisztérium kommunális osztályán a KUKA szemétgyűjtő autók és edények szétosztásánál történt. Az eredeti tervek szerint az országiba érkezett tíz KUKA autóból kettőt Pécsnek szántak, s így kapott volna belőle meg Miskolc és egykét vidéki nagyváros. Ennek megfelelően annak idején Pécsre irányították a szemétgyűjtéshez szükséges speciális edényeket, mi pedig vártuk az autókat. A várakozásban tanúsított türelmünk csak akkor kezdett oszladozni, amikor olvastuk a Népszabadságban, hogy Szegednek két KUKA autót juttatott a sors, pontosabban az ÉM kommunális osztálya, s hogy ott azt sem tudják, mit kezdjenek vele. Mert ugye kellemetlen, ha az embernek van egy jó kabátja, de nem kap hozzá gombot? De még sokkal inkább az, ha csak gombunk van és hiányzik a hozzávaló kabát. Ilyen helyzetben vagyunk most mi is; a nyugati városrészben sorakoznak a KUKA edények (igaz, hogy használják ezeket, csak éppen fogatokba ürítik tartalmukat) és valahol Szegeden, a Köztisztasági Vállalat raktárában jobb sorsra várnak a KUKA autók. Azon nem vitáznánk a minisztériummal, hogy Pécs, avagy Szeged rendezkedjék-e be előbb korszerű szemétgyűjtésre. De ha már úgy csinálták, hogy Pécs megkapja a KUKA edé nyékét, illett volna ideadni a hozzájuk való autót is, A jobb későn, mint soha — elv alapján várjuk a Szegedre irányított KUKA autókat. H. M. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■I HÍREK A Pécs! Hús és Tejkiskereske- delml Vállalat húsboltjaiban, a rendes tőkehús mennyiség mellett, e héten tizenöt mázsa élőhalat, tizenkét mázsa halfilét, valamint tizennégy mázsa vágott baromfit hoztak forgalomba. * Most van folyamatban Pécs lakosainak téli ellátására szükséges zöldáru elraktározása. Az alábbiakban néhány érdekes számot közlünk arról, hogy milyen jó étvágyúnk a pécsiek. A szövetkezetek raktárába vöröshagymából például 24 vagonnal, fejeskáposztá- ból 30 vagonnal, sárgarépából 13 vagonnal szállítanak. Az ősi város lakói azonban szeretik a fokhagymát is, mert ebből például 3 va- gonnylt. gyökérből 12 vagonra valót, zellerből pedig 2 vagon rakományt tárolnak a szövetkezeti rakdíg a második rész egyre fokozódó tempóban, szinte szünet nélkül újabb eseményeket tár a néző elé. Nincs egy villanásnyi felesleges kép sem s a jelenetek szervesen kapcsolódnak egymásba. Ágyútűz és kozákroham, a bolsevik párt tevékenységének kitűnő bemutatása, az emberek jellemének ábrázolása, különböző nézetek csatája, mind-mind a filmszerűség eszközeivel művészien életrekeltve. Nem csak egy-egy kép, hanem szinte a jelenetek egész sora a felejt- hetetlenség élményével hat. A szovjet hatalomért harcolók kivégzése, 'Grigorij nagyszerű verekedése harc közben, katonák rohama a hólepte végtelen pusztaságon, s magának a harcnak az ábrázolása, Geraszimov kitűnő rendezői 1képességének bizonyítékai. Mily könnyen kerülhetne itt a rendező és az operatőr is a naturalizmus ösvényeire, de művészi érzékikel kikerülik ezt. Az egyéni sorsok, elsősorban Grigorij Meljehov sorsának mély ábrázolása, benső indulatainak képszerű kifejezése a színészi és rendezői munka példaképe. S mindez valóságszerű, de egyszersmind ment minden eredeüeskedéstől. És ez teszi a filmet naggyá. Igaz, még egy háromrészes film sem képes Solohov világhírű regényének minden mozzanatát tolmácsolni. De ez nem is szükséges, hiszen más művészi eszközökkel dolgozik az író és mással a filmrendező az azonos célok eléréséért. S ez a film képekre bontotta a mondatokat, alapgondolatához és a cselekményekhez hűen elevenítette meg a könyv lapjait. A filmkritikák kivétel nél- kül elismerik a film nagyszerűségét. De egynéme- lyiknél találkozni olyan kitétellel, amely hiányolja, hogy például a második rész nyitva hagyja a szereplők jellemének alakulását, nem befejezett, zárt egész. Valóban, nem befejezett, nem zárt egész a második rész, de nem is lehet az. Téves értékelés ez olyan, amely egy trilógiának kiemeli a középső részét és azt ikívánja tőle: oldja meg valamennyi felvetett konfliktust, problémát. A filmnek éppen ez az erénye, hogy nem zárja le sem a történetet, sem a szereplők sorsát, hanem a harmadik részben tovább bontja, gazdagítja. így áll majd előttünk a maga teljességében, az egész film, amelyből Solohov gondolatvilága és hazaszeretete árad úgy, mint könyvéből „Drága puszta, ott a doni ég alatt! Kanyargós szárazerek, völgyek, vörös agyagos, szakadó kos partok, árvalányhajas végtelen tér, fészekformájú, fülepte patanyomokkal; elhan- tolt kozákdicsőséget őrző, bölcsen hallgató strázsahahnok!... Mélyen meghajtok előttetek. En hű fiad, im megcsókolom édeskés ízű földedet, soha nem rozsdásodó kozákvér öntözte doni pusztaság!“ f—ray) Bélyegkiállítás a Nemzetközi Levelezési Hét kentében November 1—4. között a SZOT nagy termében (Színház tér 1; sz. alatt) a Pécs városi bélyegkor az idén is megrendezi hagyományos bélyegnapi kiállítását. Nemcsak a pécsi bélyeggyűjtők, hanem az osztrák bélyegegyesület is állít ki anyagot A XXXI. bélyegnapi kiállítás tartama alatt — november 2-án, vasárnap — alkalmi postahivatal, emlékboríték és -bélyeg is lesz. 12 Néhány perc múlva megszaporodtak az útmenti házak. Szinte észre sem lehetett venni és máris rendezett utcasorok között gördült velük a kocsi. — Ez még csak Schwechat — morogta egy rosszkedvű férfi, aki a jelek szerint a leg- tájékozottabb volt az autóbuszban. Az utasok mindjárt nagyobb tisztelettel néztek rá. — Tetszett már járni Becsben? — kérdezte illedelmesen Gabi. A budapesti Nagykorához hasonló méretű embertömeg hömpölygőit fel s alá. Egyesek megálltak, a világoskék autóbusz után néztek. A fiúk igyekeztek öntudatos képet vágni, ahogyan a Balassi-gim- názium érettségiző növendékeihez illik. Simi is úgy kapkodta a fejét, mint a szárazról a vízbe visszakerülő hal. aki nem győz betelni az éltető vízzel. A gépkocsi széles, az eddiginél is forgalmasabb útra fordult. Csillogó, színes kira- A háború előtt sokszor , rí^ltozó jcíiratoJc, hirmegfordultam itt üzleti ügyekben. — Akkor még meg volt a gyáram — tette hozzá magyar ázólag. Átmeneti Mhagyás után meg sokasodtak a magas bérházak. — Ez már az igazi Becs — jegyezte meg előbbi önkéntes idegenvezetőjük. Zoliék izgatottan néztek az elevenen zajló utgfli életet. detések mindenfelé. Ha az idegen feliratok nem árulkodtak volna, a fiúk az épületsorokat nyugodt lelkiismerettel beilleszthették volna a Népköztársaság úti barokk paloták közé, talán csak a méretek voltak kissé nagyobbak. Első benyomásaik ■megnyugtatták őket, hogy itt is csak olyan emberek, olyan épületek vannak, mint otthon, Pesten. Az épületek szakadatlan menetét díszes kertek és mögöttük emelkedő impozáns paloták bontották meg. — Na, melyikbe költözünk be? — érdeklődött Gabi. — Majd valamelyiket kiválasztjuk, csak az a fontos, 'hogy ne legyen sárga, mert az nem talál a Simi kabátjához — folytatta Zoli. Nem sokkal később széles, de rövid hídra futottak fel. — A Duna! — Ujjongott fel Gabi. — Ez még csak a Kis-Duna, a csatorna. Az igazi csak később jön — intette le a helyzetet ismerő utitársuk. — Fiúk, akkor ezt itt kinevezzük a Margit-szigetnekl —t ajánlotta Zoli. — Itt nem is lesz honvágyunk. minden olyan, mintha Pestről másolták volna le —; konstatálta Simi is. — Csők éppen Anikó nincs itt — jutott Zoli eszébe a Pesten hagyott kislány. A fél világot odaadta volna, ha most ő is itt ülhetne mellette, s együtt nézelődhetnének ki az ablakon. Vajon mit csinálhat most? Biztosan hazament már az iskolából. Ma tréning-nap van, bizonyára megtudja, hogy ő is elment. Vajon ki kíséri haza? Elhatározta, hogy megérkezése után első dolga lesz, hogy neki fog írni. Gondolataiból zökkenés ébresztette fel. Az autóbusz már Bécs észak-keleti külvárosaiban járt. Eltűntek az emeletes paloták, szerény, alacsony házak váltották fel őket. A kocsi egy félreeső lapály irányába fordult be. A síkságon hosszú, alacsony házak sorakoztak katonás rendben. A kis telepet drótkerítés övezte. Az egyik épületen magyar zászló lengett, de közepén nagy lyuk tátongott. Közelről észre lehetett venni, hogy a címert vágták ki belőle. Az autó lassított, majd motorja teljesen leállt. Utasai a helyükön maradtak, mintha nem hinnék el, hogy ide hozták őket. A kocsivezető azonban kinyitotta az ajtót, s ez félreérthetetlen jel volt a leszállásra. A fiúk titkolt csalódással kapták fel aktatáskáikat s leugráltak a kis lépcsőről. —•' Ez pont sárga! Kellett emlegetni a Simi színét! — nevetett fel Zoli. Előbbi jókedvűik azonban nem tért vissza. Bizalmatlanul szemlélgették a rideg, barátságtalan épületeket. Egyikük sem nyilvánított véleményf, nem akarták egymást még jobban elkedvetleníteni. Simi kiköpött egyet: — Pár napig azért itt is kihúzzuk! Ez kicsit visszaadta az önbizalmukat. Hát persze, néhány napot bárhol elviselnek. Minden kezdet nehéz, s úgy látszik, hogy ezt a nem kívánatos falatot is le kell nyelvi a további sikerek érdekében. Az újonnan jöttékét kiáltozó magyarok vették körül. A régiek ismerősök után kutattak az újak közön. Egy vöröskeresztes karszalagot viselő férfi a jövevényeket az egyik épülethez vezette és átható hangon kiáltotta: — Foglaljon mindenki helyet magának.! összeírás később lesz. Ez volt minden fogadás, igy ölelte keblére a „szabadság- harc menekültjeit“ a szívélyesen vendéglátó Nyugat. (Folytatjuk)
