Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-15 / 243. szám

»58. OKTÓBER 15. NAPLÓ 3 V' Tollhegyen: Fénykép és jóízlés Senki nem kíván beleszól­ni abba, hogy ki mit fényké­pez. örökítse meg, ha úgy tetszik, a lehullott falevelet, a kék eget, a macska farkát, vagy amit akar, de hogy mit teszünk a kirakatba, az már nem magánügy! Mert a kirakatról van szó. A Fényképész KTSZ Dok­tor Sándor utcai 3. számú mű­termének kirakatáról. Mi látható itt? Színes, fekete-fehér fény­képek, portrék, stb. És még valami. Három, egymás mel­lett levő kép. Kettő közülük befőttes üveget ábrázol, az üvegekben gyümölcs. Ez ed­dig rendben is van. A har­madik kép azonban nincs trendben. Ez a fénykép szin­tén egy befőttes üveget ábrá­zol, s az üvegben egy — gye­rek! Egy kis fényképészeti trükkel hozták össze ezt a i,remeket”. A szemlélőnek ön­kéntelenül is a régi idők vá­rosligeti vurstlija jut eszébe, ott lehetett látni spirituszos üvegbe konzervált különböző „csodabogarakat”; Mert ez a kép nem szép és nem is valami újszerű fény­képészeti eliárás vagy kísér­let bizonyítéka. Ez a kép egy­szerűen — ízléstelen. Ezért nem való a kirakatba. (Garay) 16 minőségű munka — megbecsülés Megtartották a kisiparosok megyei küldött-gyűlését Műsorelőkészítő Bizottság lé­tesült a városi művelődési osz­tályon, A bizottság feladata, hogy a Pécsi Rádióban minden pénteken fél hattól háromne­gyed hatig tartó iskolás műsor összeállításáról gondoskodjék. Az iskolásoknak és szülőknek így hetente biztosítanák elő­adást a rádióban, A kisiparosok Baranya me­gyei szövetsége megtartotta megyei küldött gyűlését. A gyűlésen elhangzott titkári be­számoló és az azt követő hoz­zászólások révén képet kap­tunk a megyei kisiparosság helyzetéről, eddigi működésük­ről és további feladataikról. A beszédek és felszólalások tar­talmát az alábbiakban rögzít­hetjük: | A gyűlés pártunk és korma- ♦ nyűnk határozottan leszöge­Í zett álláspontjának —, hogy a becsületes kisiparosságra nép­gazdaságunknak és a dolgozó | népnek szüksége van — jegyé- | ben zajlott le. Az állam és a í kisiparosság viszonyában ket- * tős kötelezettség áll fenn: az állam részéről a törvényesség szigorú betartása, a kisiparos­ság részéről pedig a lakosság szükségleteinek ellátása, to­vábbá a jó minőségű munka és a becsületes helytállás. Ha nem is jellemző, de elő­fordult megyénkben is, hogy az iparigazolványok elvonása: során néhány kisiparostól — : csupán rosszindulatú bejelen­tések miatt — vonták meg az engedélyt. Ennék a jövőben semmiképpen sem szabad elő­fordulnia. Államunk igenis megbecsüli a becsületes és jól dolgozó kisiparosokat és az il­letékes végrehajtó szerveknek: ezt figyelembe kell venniök. A kisiparosoknak viszont azon túl, hogy a lakosságot olyan ’ cikkekkel látják el, amelyeket az állami ipar nagyobb meny- nyiségben egyelőre nem tud előállítani, továbbá azon túl, hogy a különböző szakterüle­teken a javítási munkálatokat kifogás nélkül ellátják — az szerzése céljából mindenkép­pen az egyenes úton kell ha- ladniok. Sajnos, akadnak olyan kisiparosok., * akik adókötele­zettségüknek nem hajlandók eleget tenni, mások pedig bo­nyolult űzérkedési mesterke­désekbe keverednek. Ezeknek a személyiségeknek leleplezése és kiközösítése nem csak a bűnügyi szerveknek kötelessége, hanem elsősorban a kisiparosság össztársadalmá- nak. A gyűlésen továbbiakban szó volt arról is, hogy a peremvá­rosok lakói panaszkodnak: nincs részük kisipari ellátott­ságban. Tehát a peremvárosok­ban, főleg falvakban sókkal több szabó, kovács, lakatos, vízvezetékszerelő műhelyt kell megnyitni a kisiparosok részé­re és ehhez elsősorban a ta­nácsapparátus segítségére van szükség. Nagyon örvendetes jelenség, hogy ma már a me­gyében több száz ipari tanuló dolgozik, illetve tanul kisipari műhelyekben, hogy kiváló szakmunkásokká nevelődje­nek. A gyűlésen a beszámolók és a hozzászólások után megvá­lasztották az országos küldöt­teket. Három év alatt 337 áj M nyílt Baranyában Uj szaküzletek és önkiszolgáló boltok nyílnak a megyében Baranyában az elmúlt három évben 357 új kiskereskedelmi bolt nyílt. A boltok forgalma ugyanebben az időszakban fe­lével, csak a falut véve 200 százalékkal nőtt. A kereslet mindinkább az igényesebb áruk, iparcikkek felé tolódott el. Ez tette szükségessé a Dél- Baranyai és az Észak-Bara­nyai Népbolt Vállalatok átszer vezését is ipar-, illetve élelmi szerclkfcárusító szakvállalatok :ká. A gyorsabb és gazdaságo­sabb kiszolgálás céljaira vi szont Pécsett 2, Mohácson szintén 2 önkiszolgáló és Mo­hácson még egy félönkiszol gáló bolt nyílik az idén, Sik lósan pedig Baranya megye első földművesszövetkezeti ön kiszolgáló boltját nyitják meg az év végéig. Tausz János bel adózás, továbbá a kereset meg- $ Kereskedelmi miniszter leg Takarmány is lehetne l Ha az ember ilyenkor, kuko- a levele és kevesebb, véko- rica törés táján végig járja nyább a szára, minél koráb- Baratnya megye mezősógét, ban érő fajta és minél keve- igen furcsa és érthetetlen dől- sebbet ázott a tarlón. Azt szók ták mondani, hogy a szeptem­beri, október elejei kukorica- szár széna értékű (27—30 kilo­gramm keményítő értékkel, és 1.5 százalék emészthető fehér­jével), a novemberi már csak szalma értékű (14 kilogramm keményítő értékkel és majd­nem semmi fehérjével). Végül amit csak decemberben vágnak le, az csupán tűzre való. Csőtörés után azonnal kell tehát a kukoricaszárat vágni, behordani, és a penészedéstől óva raktározni, illetve silózni! Ezt az értékes szálastakar­mányt érdemes megmenteni, mert a tarlón lábon hagyva le­vele letöredezik, az eső kilú­gozza tápláló anyagainak zö­mét, a nedves őszi időben pe­gokan akad meg a szeme. Le­het, hogy csak az idegennek furcsa és érthetetlen talán, a baranyai gazdáknak ez a he­lyes és megszokott? Akkor vi­szont itt a hiba! Nem mindig helyén való a hagyományok tisztelése. Itt Baranyáiban, ahogy meggyőződhetünk róla, már ősidők óta az a szokás, hogy kukoricatörés után a visszamaradó kukoricaszárat levágják (még jobbik eset, ha levágják) és összekupacolják, aztán ott a tarlón úgy ahogy van, sorsára bízzák. Persze vannak kivételek is. Akad jó- néhány olyan parasztgazda, aki takanmányszámba veszi és megbecsüli a kukoricaszárat. ^Sajnos ez a ritkább jelenség. A vízzel nedvesített és aprí­tott szár magas cukortartalmá­nál fogva önmagéban is jól si lózható, az állatok szívesen eszik és ha szükséges, jó be tonsilóban akár évekig eltart ható. Láthatjuk tehát, hogy a ku koricaszárat eltüzelni bűn és nagyfokú pazarlás. Az példáu még senkinek eszébe nem ju tott, hogy valamennyit is ér szénáját elégesse, pedig a jó kezelt és előkészített kukorica szár felveszi a versenyt a szé nával. Etetésével igen sok, fő leg szálastakarmányt takart hatunk meg, ezáltal takaróié nyozásunkat és állataink tor meüését egyenletesebbé, jöve­delmezőbbé tehetjüfc utóbbi pécsi tartózkodása al­kalmával bejelentette, hogy Pécsett a jövő évben bővítik a tej palackozó kapacitását, 1960-ban pedig egy 200 000 la­kosú város igényeinek megfe­lelő tejüzem kiépítéséhez kéz- _____ de nek. A jéggyártás növelését »nyilas a Pécsi Pannónia Sörgyár jég- inyeik rémuralma, gyártó kapacitásának bővítésé- :ezrével pusztították Gyalázatos évforduló 1944. október 15-ét idézzük. Ezen a napon adta le Horthy a „kulcsot” ezekkel a szavak­kal: Isten óvja Magyarorszá­got ... Ezzel hárította át a fe­lelősséget az églekre, miután ő maga kifogyatkozott minden olyan lehetőségből, amivel to­vább óvhatná kormányzói szé­két, kenderes! birtokát, bank- részvényeit, kitüntetéseit és más egyéb apróságait, amelyek 25 éves uralkodásának egy-egy állomását jelentették. Nehéz szívvel, „hont sirató” lélekkel és egy „kevéske né­met segítséggel” átadta hát a „megszentelt jogart” Szálasi­nak, a „nagy nemzetmentő­nek”, aki azután fáradtságot nem kímélve be is fejezte a még reá váró tennivalókat. — „Mindent a fajtánknak, sem­mit sem az ellenségeinknek.»” — mondotta és óképpen is cse­lekedett. Vagonok ezrei szállí­tották nyugatra szivárgott „faj­tájának” a még el nem her­dált kincseinket, közben fede­zékül odalökte a már amúgyis agyonzilált, széthullott „hon­védségünk” maradványait az „ellenség” feltartóztatására. A háború és ezzel együtt történelmünk legvéresebb sza- következett ezután, a vezérek és keretlegé- Százával, a háború­tonákat, a tapasztalatlan, kép­zetlen leventéket. Eperfákra, lámpaoszlopokra akasztották a bujdosókat, mellükön táblával, „így jár minden hazaáruló...” — Közben ők, a „hazafiak”, otthonokat égettek, hidakat robbantottak, síneket téptek fel, családokat szórtak szét a „hazavédelem” szemérmetlen jelszavával. S amikor a szov­jet hadsereg csapásai alatt gazdáikkal együtt kikotródtak ebből az országból, nem átal­lották és még ma sem átallják gyalázkodó szájukra venni a „magyar haza” említését. A „Szabad Európa” Rádió, az .Amerika Hangja” és más nyugati orgánumok sakáljai ők, akik tizennégy éve lesnek prédára, tizennégy éve kohol­nak bárgyú terveket rendünk aláásására, megdöntésére. Az ellenforradalom gyalázatos napjaiban úgy érezték, jó ta­lajba hullott az általuk elszórt beléndek és eljött a napjuk az aratáshoz. De ez a nap nem jött el és »oha nem jön el a hazaárulók számára. Ebben az országban, a mi hazánkban becsületes embe­rek milliói gondoskodnak ar­ról, hogy „méltó” fogadtatás­ban részesítsék a magukból kivetkezett, gyökértelen bitan­gokat. Az o nevük hazaáruló marad és a sorsuk Is előbb vagy utóbb a hazaárulók sorsa vei oldják meg. (Is) gtól megcsömörlött bujkáló ka- lesz, .................................................................. Ne kik már könnyebb Négy bamabőrű vidám gyerek apja Horváth Károly ci­gányzenész. Nappal mások panaszait in­tézi a szakszervezet­ben, éjjel meg mu­zsikál, — dolgozik; Becsülettel neveld a kislányt, meg a há­rom fiút; — Nekik, a gyere* keimnek már köny- nyebb lesz — mond­ta elgondolkodva, amikor felkerestem. Ahogy mesélt, úgy tárult elém egy régi szomorú világ, egy zenész-család nehéz élete. — Tíz éves korom­ban kaptam egy he­gedűt, játszogattam rajta, hogy „Ecet ég a lámpában“, tneg ilyen egyszerű dalocs­kákat. Csak úgy „na­túrból“, kotta nélkül — mondta. — Itt is ott is el­lestem egy-egy nótát, így tanultam meg muzsikálni. Apám, aki bőgős volt, 13 éves koromban árván hagyott anyámmal és három kisöcsém- mel együtt. Nekem kellett munka' után nézni. — Jártam a kis­kocsmákat és ven­déglőket. Húztam magyamótát, vagy slágert, katonanótá­kat, hol mi kellett; De sok éjszakát át­muzsikáltam gyerekr fővel; Fáradt, álmos voltam, de húzni kellett a vonót a ci­garettafüstben, hogy kenyér legyen a csa­ládnak. Ha kidobtak, ha már nem volt ránk szükség, menni kellett, menni mun­ka után. Szörnyű volt ez a bizonyta­lanság — mondta és egész elkomorult az emlékezésben. — Megbecsülték magukat, mint zené­szeket? — Megbecsülés, — de sokszor megaláz­tak bennünket, mert zenészek és mert ci­gányok voltunk; Akadt akivel féllá­bon muz&ikáltattak, eltépve adták a pénzt, vagy éppen le­dobták a földre. Per­sze, ezt nem minden­kivel lehetett meg­csinálni, — bár nagy úr a pénz. Én in­kább éheztem, de nem csinált senki bohócot belőlem e*» mondta. Megtudtam, hogy sokat tanult Banka Pista meg Horváth Kálmán bácsitól, akik kávéházakban^ játszottak, és igen szerette őket a kö­zönség. Úgy tanult meg igazán játszani még az öregektől, fi­gyelt, és úgy leste el a legújabb dalokat. — Hej, ha én úgy tanulhattam volna, mint az én fiam — mondta sóhajtva. Azt már nem tud­tam meg, hogy ak­kor mi lett volna, de azt igen, hogy a leg­nagyobb fia, Guszti nyolcadikos, és hato­dik éve zeneiskolás. Azt is megtudtam, hogy 5-öse van hege­dűből, és szakiskolát szeretne végezni; *— Ha a másik kettőnek lesz tehet­sége, §— hát zenész lesz mind a három — mondta Horváth Károlyi Elmondta, hogymá már klasszikust ját­szanak a cigány- gyerekek, nekik más életük lesz, — mert mikor álmodtak vo1- na ők koncentről, színházról? — Ma már az ál­lam is, a szülők is megtesznek mindent azért, hogy több le­gyen a gyerekből, mint 6 volt. Remé­lem, hogy megbecsü­lik fiaim ezt a nagy lehetőséget, hogy ta­nulhatnak; Remé­lem, hogy nem hoz­nak szégyent muzsi­kus szüléikre. Wesztl Márta Mi ennek az enyhén szólva nészedni kezd, ízletessége, etet mérhetetlen pazarlásnak az he tőségé romlik; oka? Valószínűleg nem lusta­ság vagy hanyagság, sokkal in­kább az, hogy parasztságunk nincs kellően felvilágosítva a kukoricás zárnak, mint szá­lastakarmánynak komoly jelen tőségéről. Annyit tudnak a gaz dák, hogy megeszi a jószág, elrágódik rajta, ha éppen más nincs, de a benne rejlő érté­kekkel megközelítőleg sincse­nek tisztában; A kukoricaszánnak, mint szálastakarmánynak jelentősé­ge elsősorban abban rejlik, hogy évről-évre rendkívül nagy meny leég áll belőle rendelke­zésünkre- Hiszen a búza után a kukoricának van a legna- i gyobb vetésterülete összes ^kultúrnövényeink között or- ’ Szagos és megyei viszonylatban is. A leveles kukoricaszár cső­törés után a közepes szénával egyező tápláló értékű takar­mány. Mégis sok helyütt, mint mér említettem, a tarlón megy tönkre az eső, szél és hó hatá­sának kitéve. A rendeQkezésre álló takarmányokkal való pa­zarlás iskolapéldájának kell tekintem a kukoricaszár fe­Ide vonatkozó vizsgálatok szerint a jó minőségű, tehát jól kezelt kukoricaszár száraz­anyag tartalmának 45 százalé­ka cukor, de ez a mennyiség állandóan csökken. November végén a szárazanyag cukortar­talma már csak 17—18 száza­lék. A cukortartalma nem csak ízletesebbé, de egyszer­smind jól silózható nyers­anyaggá is teszi a kukorica szárat. Az állandóan csökkenő cukortartalom megőrzése vé­gett igyekezzünk minél előbb feletetni, vagy ha ez akadá­lyokba ütközne, akkor készít­sünk szilázst belőle. A leveles kukoricaszárat fő­leg kisüzemben, előkészítés nélkül szokás etetni. Ilyenkor azonban a marha csak a leve­leket, a szár címerét és a cső- burok levélzetét rágja le. A szárat magát nem eszi meg. Egyedenként változó mérték­ben az előkészítés néflkül adott leveles szárból 20—25 súlyszá­zalék „izéket“ hagy vissza a tehén és az ökör. Célszerűbb szecskázni és nedves répasze­lettel, aprított répával, vagy Időtlen kezdését. Ez a pazar- más nedvdús takarmánnyal ke lás sajnos még takarmámyszűk esztendőben is általános. A leveles kukoricaszár ta- ' karmányozás szempontjából értékesebb minél több verten etetni. Alkalomadtán lóval és juhval is etethető a kukoricaszár, de ezek még több „izéket“ hagynak Tteraa, mint a marha. Bíznak benne... JTstére keive kivilágították a kisvas zári kultúrházat, a járdán nehézfüstű cigaretták parázslónak, a jelölő-gyűlés kezdődik a teremben, várják a jelöltet, aki most érkezik Pécsről. Voltak itt választások azelőtt is, csak úgy mint az ország bármelyik falujában, vámosá­ban. És csak mindig az ígéret, meg az Ígéret, — tett meg sem­mi, olyan mindegy volt már, hogy kit választottak, vagy ki­re szavaztak, — egykutya volt valamennyi képviselő. Már a nevüket sem tudják. Minek is? Arra emlékeznek még, hogy a Kisgazdapárt erősen vitte az iramot valamikor a Grál Gyuri vezetésével, aki aztán elillant negyvenötben Németországba, no meg a MÉP, a Magyar Elet Pártja, élén a főjegyzővel, bi- bonyos Sik József nevezetűvel, aki szintén eltűnt az istentud­ja merre, hová? Negyvenöt után már csak a hisgadák fu­tottak a választáson a régiek közül — kaptak is vagy 65 százalékot, a Kommunista Párt meg csak tízet. De negyven­hétben fordult ám egyet a koc­ka, mert a kommunisták hat­van százalékot kaptak, a kte­gazdák meg csak 14 százalékos „sikerrel" zárták a szavazást. 1954-ben aztán a falu szavazati joggal bíró lakosságának 99.8 százaléka szavazott a Népfront ra. Most persze kérdezhetnéd, hogy a kisvaszariak, magyar- egregyiek, szalatnaSkiak, téke- siek, gerényesiek és az ágiak politikai meggyőződésből sza­vazták-e a Népfrontra? Hát..; abból. Bizony abból. Mert a paraszt, ha azt látja, hogy a kormány utakat javít neki, kultúrházat épít a gyerekei­nek, kedvezményes vetőmagot ád, villanyt ad, idéküldi a gép­állomás traktorait, jóeszil fiait, leányait pedig iskolára viszi, taníttatja, — akkor a kisvaszariak azt mondják: a kormány jó politikát csinált Kisvaszaron, cserébe bizalmat adnák a kormánynak. így politizál a paraszt em­ber. AM ért azért mindenki lát­ÍTM hatja miként fordul sor sa, ennek a hat község lakos­ságának az elmúlt esztendők­ben. Ezt maguk el is mondták a jelölő gyűlésen, ezen az es­tén, amikor négy év után ismét megyei tanácstagnak jelőtték a „kapitányt", őr. Nemes Ala­jos ehdársat, a megyei rend­őrkapitányság vezetőjét. Mit is mondtak? Azt, hogy: Kisvaszaron 4 ki­indult el évekkel ezelőtt a csa­ládi otthonból és ma már mér­nökök. Ilyesmiről beszélgettek a kultúrház előtti járdán és ke­lőmé teres bekötőút, kétkemen- sőbb benn a teremben is. Es cés korszerű pékség, új iskola és úttörőház, új postaépület épüti. Helyrehozták az apaál­lat istállót, mezőgazdasági kis vasutat létesítettek, hat oszlop­pal bővítették a közvilágítást, van két üzemi munkásszállás is korszerű konyhával. No és aztán olyan „csoda“ is történt, hogy ebben a faluban, — ahol azelőtt egyetlen motorkerékpár nem volt —, most van hét, de van még mosógép is, nem is egy, azonkívül legalább tizen­két villanymotor, meg aztán... Nem érdemes sorolni, mert hasonló fejlődésen ment át a többi öt község is. Az egyik betonjárdát, a másik vasútállo­mást, a harmadik új kultúrhá­zat és mozit kapott, meg vil-> lányt, vagy hogy T ékes köz­ségben annakidején csák hat darab rádió volt, most meg 46! Az ágiak is mondogatják, hogy ebben a faluban parasztnak gyereke túl nem léphette a ha­tárt, hogy valamelyik városi iskolában tanulhasson. Most meg írd és mondd: két fiatal még valamiről. Arról, hogy miért éppen N&mes elvtársat jelölték megyei tanácstagnak. Azért, mert vagy hetvennégy olyan panaszt és kérelmet, kí­vánságot intézett el a hat köz­ség népe részére, amelyek ha másnak nem is, de nekik iga­zán sok gondot és problémát okozott. S találunk itt „nagy ügyeket is", mint például az autóbuszjárat megindítása, a gerényesi orvosi körzet meg­hagyása, (most Kisvaszaron kell ugyanezt elintézni...) az­tán a negyvenszázalékos vad­kár megtérítése, aztán a sza- latnaki strandfürdő létesítése, kultúrotthon rendbehozása, ha­lastó létesítése, viflanymotor üzemeltetés m stb, fiit erről van szó. Egysze­■“ rűen ezért, — mert bíz­nak benne, hogy ahogy tud, úgy segíti a hat falu fejlődé­sét i;. S most, négy év múltán, újra bizalmat adtak Nemes elvtársnak. \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents