Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-11 / 240. szám

4 NAPLÓ M58. OKTÓBER II. IfölÄlf I i ija.ua A jácint, tulipán, nárcisz igen előnyösen felhasználha­tó házkörüli virágos kert­jeink díszítésére. Ültetési idejük most van ok­tóber hónapban. 8—10 cm mélyre helyezzük a hagymá­kat 20 cm-es tőtávolsággal. A telet takarás nélkül is elég jól bírják, de ha mód van rá, különösen a jácintot falomb­bal, vagy szalmás trágyával jó ha takarjuk. Április, má­jusban virágzanak, utánuk egynyári virágpalántákat ül­tethetünk a virágágyakba, pl. szalviát, így kora tavasztól késő őszig folyamatosan dí­szíthetjük házunk táját; Jácint: illatos, egyszerű és teljes virágú fajtái, piros, ró­zsaszín, fehér és kék virágo­kat hoznak. Lehetőleg érett trágyával kevert földbe hat­nyolc centiméter átmérőjű, kemény hagymákat ültessünk, mert csak ezek virágoznak biztosan a következő tavasz- szal. Az elvirágzott növények hagymáit májusban a föld­ből kiszedjük és szellős, szá­raz helyen tároljuk az őszi ültetésig. A fiókhagymából csak a harmadik év után ka­punk virágot, ezért ezeket leghelyesebb külön iskolázni. Tulipán: Színe a legválto­zatosabb, a sötétvöröstől a tarkáig. Az alacsony szárat növelő fajtái előbb, a maga­sabb szárat növelők később nyílnak. Épp ezért egy ágyús­ban csak vagy alacsony, vagy magas virágszárat fejlesztő tulipánt ültessünk. Legjobb a jácinthoz hasonlóan virágzás után kiszedni és ültetésig szá­raz, szellős helyen tárolni. Tápanyagdúsabfo földben eset­leg két-három évig is marad­hat állandó helyen: A sarj hagymából, mint a Pakisztánban nem mondanak le véglegesen a demokráciáról lazkander Mirza és Mohamed Ajub Khan nyilatkozata Karac6á (MTI) Mint az AP jelenti, Iszkander Mirza elnök és Mohammed Ajub Khan tá­bornok csütörtökön újságírók­nak adott nyilatkozatot. A két államférfi beszámolt ar­ról, miként fáradoztak hosz- szabb ideje azon, hogy ma­gukhoz ragadják a hatalmat. Mindkét államférfi ígéretet tett arra, hogy Pakisztánban véglegesen nem mondanak le a demokráciáról. Ajub és Mirza elmondotta, most még nem tudják meg­mondani, mikor szűnik meg a katonai kormányzat de mind­ketten hangoztatták, hogy ide­jében új lépéseket kell tenni és ismét a népre kell bízni kormányának megválasztását. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a jelen helyzetben nem válhat be a nyugati típusú de­mokrácia. Külföldi országok tanácsát azonban szívesen fogadjuk“ — mondotta. Az elnök közölte, a kor­mány reméli, hogy hamarosan némileg enyhítheti a jelenlegi korlátozásokat, például a saj tóban alkalmazott megszorítá sokat. Mindkét államférfi leszögez te, hogy Pakisztán a jövőben is tiszteletben tartja az előzó kormány által vállalt nemzet közi kötelezettségeket. Ajub Khan hangoztatta: a hadsereg továbbra is őrködni fog nemzet érdekein. „A hadsere­gé a végső felelősség — mon­dotta. — A hadsereg vállalja is ezt a felelősséget.“ JGiLfMdwL JELENTIK j Kitüntetések Beirut. Csütörtökön este több száz volt muzulmán fel­kelő vonult Rasid Karami mi­niszterelnök beiruti lakása elé és követelte, hogy ne mond­jon le. Karami beszédet intézett a tömeghez. Közben Charles He- ou tájékoztatásügyi miniszter kijelentette a Reuter tudósító­jának: „A kormány még hiva- talbah van. Az ezzel ellentétes hírek nem felelnek meg a va­lóságnak. Holnap megváltoz­hat a helyzet. Nemhivatalos formában elmondhatjuk, hogy Sehab köztársasági elnök megoldást talált a válságra.” Szófia (MTI). A Bolgár Uj- ságírószövetség csütörtökön fogadást adott a magyar új­ságíróküldöttség tiszteletére. A fogadáson részt vettek a fő­városi lapok főszerkesztői, va­lamint a külügyminisztérium pok csütörtöki számukban közük Apró Antal miniszter- elnökhelyettesnek a prágai magyar—csehszlovák kormány- tárgyalások befejezése alkal­mából az MTI részére adót nyilatkozatát. * Karacsi (TASZSZ). A ka- racsi rádió közlése szerint az elnök utasítására Pakisztán­ban úgynevezett konzultatív tanácsot alakítottak a kor­mány főtitkárából, a hadügy, a belügy, a pénzügy, az ipar­ügyi, a kereskedelmi, a gaz­daságügyi, az öntözés- és energiaügyi minisztérium tit­káraiból. A konzultatív tanács meghatározott időszakonként tartja üléseit, s azokon maga az államelnök elnököl. * Kairó (AFP). Nasszer el­nök elrendelte az állambizton­ság Legfelső Bíróságának fel- jácintnál i sajtóosztályának vezetői és az “Jh'tósóí. j4 bíróság október csa“k háromév múlva kapunk ? újságírószövetség elnökségének hog£ itéV££k\ ^ virágot, aduig Kuion ísKoisz* zuk. Nárcisz* Több fajtáját ter­mesztik, fehér és sárgavirágú színváltozata elterjedt: Leg­kevésbé igényes a három em­lített hagymás növény közül. Évelő, négy-öt évig is érintet­lenül hagyhatjuk a virágágy­ban. Ezt is fiókhagymával szaporíthatjuk a legegysze­rűbbem Mindhárom növényből ne­mesített, garantáltan fajta- azonoe szaporító hagymák a vetőmagboltokban beszerez­hetők* Kiskertész. tagjai* * Prága (MTI). A Rudé Privo és más csehszlovák la­A Népköztársaság Elnök Tanácsa Révai Józsefnek, az Elnöki Tanács elnökhelyette­sének 60. születésnapja alkal­mából a Munka Vörös Zászló érdemrendje, dr. Pongrácz Kálmánnak, a Budapest fővá­ros tanácsa végrehajtó bizott­sága elnökének ugyancsak 60 születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló érdem­rendje, Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas írónak kiemel­kedő írói munkássága elisme­réséül a Munka Érdemrend és Turóczi-Tro6tler József Kos­suth-díjas akadémikus, egye­temi tanárnak 70. születésnap­ja alkalmából a Munka Ér­demrend kitüntetést adomá­nyozta. Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke pénteken nyújtot­ta át a kitüntetéseket. államcsíny után letartóztatott IUI«* mÄ SZÍ f Mezőgazdasági küldöttség herceg és Lufti Samui, a bag­dadi rádió volt bemondója pe­rében. A szentlőrinci kultúrház zsúfolásig megtelt nagytermében jelölték a vá-; lasztók Fülöp Jánost megyei, és Naményi Ernőt a járási ta­Beirut (AFP). Mint az AFP közli, a libanoni kormány hi­vatalos közleményében beje­lentette, hogy Sir Robert Mc- Clintock-nak, az Egyesült Ál- „ lamok beiruti nagykövetének nács tagjai (közé. A jelöltek f jegyzéket nyújtottak át. A li- régi ismerősei a község dolgo-1 banoni kormány követelte, zóinak. A megjelentek egy-1 hogy az amerikai csapatokat hangú, lelkes szavazással dön-f a hónap végén „minden kö­töttek mellettük. i rülmények között” vonják ki. mázolt Moszkvába Petőházi Gábor földművé- j lésügyi miniszterhelyettes ve- i zetésével pénteken délután aj menetrendszerű Tu 104-es re- i pülőgéppel héttagú állami gaz-! das ági küídötteég utazott i Moszkvába. A küldöttség a szovhozok üzemszervezési és 1 közgazdasági jellegű tevékeny-) ségét tanulmányozza a Szov- | jetunióban, * Téli felkészülés a kereskedelemben Általában kevés szó esik arról, hogy milyen nehéz kö­vetelmények és próbáik elé állítja a tél a kereskedelem dolgozóit. Földes, vagy köves boltban, rosszul fűtött, huza­tos helyiségben egész napokat állni és kiszolgálni, nem gye­rekjáték. Különösen a falusi boltokban jelentkeznek a ne­hézségek fokozottabban, s az ilyen helyeken még beteget sem jelent legtöbb esetben a gyengélkedő boltos, mert egye­dül van és mindenképpen dol­gozni akar, hogy he legyen fennakadás a falu áruellátásá­ban, ne legyenek kénytelenek vevői a szomszédos községbe gyalogolná, ha sót, paprikát, lisztet, cukrot, vagy ruhane­műt akarnak vásárolni. A kereskedelem dolgozói be­bizonyították, hogy minden körülmények között, még a legnehezebb időkben is helyt­állnak, s teljesítik kötelessé­güket. Éppen ezért a fokozott megbecsülésnek kell megmu­tatkozni abban is. hogy az il­letékes vezetője idejében gon­doskodjanak a kereskedelmi dolgozók téli munkaviszonyai­nak megjavításáról és ezzel is könnyebbé tegyék munkáju­kat. A kereskedelem téli felké­szülése nemcsak a szükséges árubeszerzésből áll. Rövidesen megkezdődik például a fűtési dény. Gondoskodni kell kály- lákról és tüzelőről, a bolthe- yiség légköbméterének meg- elelő mennyiségben, s a fenn­álló rendelkezések értelmében a korábbi gyakorlattól eltérő­en nem oldható meg a téli fűtés költségátalánnyal. Ahol valamilyen oknál fogva nem lehet fűteni, ott feltétlenül gondoskodni kell a dolgozók részére védőruháról, védőital­ról és villanymelegítőről: Különös figyelmet kell szen­telni a boltok és raktárak ab­lakaira, ajtóira, mert a legtöbb esetben a rosszul záródó ajtók és ablakok okozzák a megfá­zást, betegséget. Ahol nem padlós a bolthelyíség, ott gon­doskodni kell lábrácsról, vagy ennek a célnak megfelelő bur­kolatról. Sok kellemetlenséget, s nem egy esetben súlyos kimenetelű balesetet okoznak télen a je­ges lépcsők, létrák, pincele- j áratok. Gondoskodni kell megfelelő mennyiségű homok­ról, vagy hamuról, hogy a fa­gyos idő beálltával a boltajtó környékén és a lépcsőkön biz­tonságosabbá. tegyék a közle­kedést. Természetesen idejé­ben meg kell javíttatni a hiá­nyos létrákat és pincelejára­tokat is. Tartsa minden illetékes ve­zető lelkiismereti feladatának a kereskedelmi dolgozók téli munkakörülményeinek meg­javítását, s a biztonságos mun­ka feltételeinek megteremté­sét. KABÄCS BÉLA a KPVDSZ Területi Bizottságának munka­védelmi felelőse. ........................................................................................— MM) Ha nglemezgyüjtök klubja a TIT-ben A Tudományos Ismeretter- esztö Társulat művészeti szak sztálya keretében megalakult hanglemezgyűjtők klubja. A lub célja, hogy Ö66zegyűjtse városiban azokat, akiknek nemes szenvedélye“ a hang­lemezgyűjtés, és azokat, akik szeretik a zenét. Klubestek al­kalmával bemutatják a mű­vész- és egyéb lemezeket az érdeklődőknek. A klub szerve­zésében részt vesz a Hangle­mezbolt is, amelynek vezetője a klubesteken a részvevőket tájékoztatja majd az érkező új lemezekről, arról, hogy a gyárban milyen lemezeket ké­szítenek, stb. A hanglemezgyűjtők klub­jának tagja lehet bárki, aki szereti a zenét és lemezekkel vagy magnetofonnal rendelke­zik. A klubtagok kötelesek betartani a Bartók Klub ház­szabályait, — használhatják az erősítő és egyéb berende­zéseket. Minden klubtag klub­tagsági igazolványt kap. A havi tagsági díj 5 forint. A tagság kérésére a TIT el­méleti szakemberekkel elő­adásokat is biztosít. A klub önálló vezetőséggel működik majd, az előadások program­ját a vezetőség állítja össze. Jelentkezni lehet minden nap a TIT titkárságán (Jamus Pannonius u. 11.) délelőtt I? órától délután 6 óráig. A je­lentkezetteket a TIT alakuló ülésre hívja majd össze a Bar­tók Béla Klubba október 30- án este 7 órára. Az új klub alakításával a TIT célja, hogy a klubéletet még színesebbé, változatosab­bá tegye. Akik áruba bocsátották a munkásosztály ügyét Kraft tippeket ad Kittft Jenő, I a Magyarországi Bánya«- és ...................— Kohómumkások Gazdasági szöv etsége, más néven a „Csóka párt“ pécsi vezetője két évi működés után már oly­annyira hivatott fóspiclinek érezte magát, hogy már igyekezett nemcsak kiszolgálni a DGT urait, hanem ki ás oktatta őket némely esetekben; ö már egy lépéssel tovább jutott a hetvenöt éves tapasztalatokkal rendelkező DGT-nél is. Már a tapasztalt kapitalistáknál is jobb módszereket eszelt ki a pécsvidéki bányászok mozgalmának a felszámolására. Érdemes áttanulmányozni Kraft 1929. május 1-én készült jelentését a szövetség kétéves működéséről; A jelentés panaszokkal kezdődik. Panasz arra, hogy a Magyarországi Bánya- és Kohó- munkások Gazdasági Szövetségének tagjait „vérig szekálják", hogy a hivatalos helyisé­gük tábláját ismeretlen tettes léccel leverte, és a szociáldemokraták azzal fenyegetőznek, hogy a szövetség tagjainak nem mossák le a hátát a fürdőben, majd a szociáldemokraták ellen kirohan/va szomorúan állapítja meg Kraft: „Elszomorító jelenség az is, hogy a va­sárnapi levente foglalkozás alatt a leventék sorain végignézve a levente ing és sapka mel­lett egyesek kabátján ott fityeg a vörös kala­pácsos szakszervezeti jelvény.” Majd egy másik sóhaj a jelentésből: „Szinte fáj látni azt, hogy tőlünk alig öt percre lévő Pécsbányatelepen, mely Pécshez tartozván a rendőrség hatáskörébe tartozik, mily példás rend uralkodik. Ott a szociálde­mokraták még a csoport kereteit sem képesek jéláMtoni, mert egyetlen munkás sem mer tisztséget elvállalni. Nem mintha ott nem. akadna szociáldemokrata, de mert tudják azt, hogy egy pillanatig sem lenne nyugtuk a rend­őrségtől és detektivektől.** Ezek után I Kraft az urak szíves engedőimét * 1 ' kérve, — ahogy ő ezt már szokta, — ad néhány tippet, amelyek alkalmasak len­nének arra. hogy a munkásmozgalmat telje­sen elfojtsák. íme, a tippek: 1. „Ideális állapot állana he, hn az itteni bányavidék en rendőrség állíttatnék fel. Ha imánként nem menne, kerületi rendőrséget kel­lene feláltitani. Ha a telepeken a rendőrség megkezdené működését, a legrövidebb idő alatt mindenütt az a példás rend és fegyelem uralkodnék, mint a szomszédos Pécsbányate­lepen. Azok a véresszájú szociáldemokmta agitátorok, akik most itt szabadon garázdál­kodnak, hamarosan elcsendesednének.“ 2. „Feltétlenül nyomást kellene gyakorolni a DGT pécsi igazgatóságára, hogy kerületében egy kisebb szanálást hajtson végre. Ha a ke­rületben lévő 3 000 munkás közül 50—60 em­bert elszanálna, és ezek közé besorozná az igazi fejbújtókat, úgy itt is meg lenne ennek a kellő hatása." (Szóval ki kellene tenni az üzemekből Kraft szerint a bizalmi férfiakat. — Szerk.) Megjegyzi Kraft, hogy fel kellene világosí­tani a DGT-t, hogy a szövetség, soha nem hasz nálmá fel a munkásokat hatalmi célok érde­kében, csupán átszervezné őket nemzeti alap­ra. (Szóval nem lenne sztrájk, nem lenne mun­kásmozgalom. Krafték és a rendőrség gondos­kodna róla, hogy az urak nyugodtan ülhesse­nek a bársonyszékben: — Szerk.) Egy listát is közöl Kraft azokról, akiket el­sősorban szanálni kellene az üzemektől. Meg­jegyzi, „hogy a fentiek közül — akik a listán szerepelnek — négy a mi tagunk ugyan, de tudjuk, hogy csak érdekből vannak nálunk s amennyiben a szanálandók közé kerülnek, úgy a DGT-t sehonnan sem érheti vád, hogy csak a szociáldemokraták közül szanált el." 3. A megüresedett főszolgabírói állás betöl­tésénél kívánatos lenne Blaskovich sásdi fő­szolgabíró személyét figyelembe venni. — írja Kraft. — Ismeretes nevezett főszolgabíró szigora, erélyes intézkedései. Az ő személye garancia lenne arra nézve, hogy a »zociálde- mc/kraták tvlkapdsM hamarosan rőgmt érné­nek. Nekünk — mármint a szövetség tagjai­nak — nincs mit tartanunk a legerélyesebb hatósági személytől sem. (Mert varjú nem vájja ki varjúnak a szemét. — Szerk.) Kraft még a csendőrsóggel sem volt meg­elégedve. Mert, — írja — kétévi működésem alatt már több Ízben felhívtam a csendőrség figyelmét különösebb esetekre (tehát a csend­őrség besúgója is volt. — Szerk.), de még egy­nél sem történt, hogy a szereplők példás el­bánásban részesültek volna. Sőt — írja Kraft — nyáron a csendőrség együtt kuglizik az őr­sön a szociáldemokrata szervezet titkárával, a sógorával és másokkal! A „nemzeti alapon álló“ | munkásárulónak-----------------------------------1 tehát még a csend­őrs ég is gyanús. És gyanús még maga a kor­mánypárti képviselő is. amiért nem jár le a kerületébe, de gyanús még maga a DGT is, (Pedig a Társaságra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy pártolja a munkásmozgal­mat.) mert mint írja Kraft, .. a DGT nem áll nyíltan a hazafias egyesületek mellé és így azok nem tudnak egységesen fellépni a szociáldemokraták ellen. Ismétlem tehát — írja Kraft —, hogy a DGT igazgatósága meg­érdemelné, ha illetékes helyről figyelmeztet­nék, hogy káros politikáját változtassa meg, álljon a hazafias alakulatok mellé és intéz­kedéseivel, tetteivel segítse az ország belső békéjének megszilárdítását.“ Persze, Kraft az árulások mellett arra is gondol, hogy a szövetséget tovább fejlessze, és közben a zsebét is feltöltse. Az ügy érdeké­ben arra kéri a szövetség központját, keressen számára kapcsolatot a népjóléti minisztérium­mal. A bányatelepeken ugyan» igen sok hono­sítási ügy van függőben, ezek gyers elintézése a szövetség közreműködésével, feltétlenül nö­velné a szövetség iránti bizalmat és talán a taglétszámot is emelné, és — ezt ugyan Kraft nem írja le nyitom, de gondol rá — a hono­sítások elintézése az ügyfelek számára is meg­ér egy kis anyagi áldozatot, tehát, ha nem is csurramma, azért csöppenne valami kis pén­zecske is ebből a segítő akcióból. Természete­sen — teszi hozzá Kraft — csak teljesen meg­bízható, minden tekintetben kifogástalan egyé­nek ügyeit vállalnék el. : Knaftnak legfájóbb azonban az, hogy nem sikerült tömegeket maga mögé állítani. S nem­csak a bányásztól, még a bányatelepeken élő kispolgári réteg is inkább a szociáldemokratá­kat támogatja, mint a „Csóka pártot.“ A több­ségüknek persze alapos oka is vám erre, hi­szem egyikük sem akar Hergert szabómester sorsára jutni. Hergert ugyanis bérbeadta a házát Kraftéknak, mire a bányászcég bojkot- tálni kezdte és népszerű nyelven: még a hi­deg vizet is alig tudta utána megkeresni. Kraft jelentése nyitom beszél a „Magyaror­szági Bánya- és Kohómumkások Gazdasági Szövetsége" céljairól, nézeteiről. A jelentés persze nem jutott él a munkásokhoz, a szövet­ség lényegét azonban megértették a bányate­lepek lakói is — a szövetség tevékenységéből, és a józan becsületes munkások távol tartották magukat a „Csóka pártitól. A szövetség, f bár állandóan azt hamgoztat- .. ----! Iák a vezetői, hogy politika­me ntesség re. a munkásság ügyeinek „józan“ intézésére törekszenek, a leghívebben kiszol­gálta az akkor kormányon lévő, az ellenforra­dalom stabilizációját szervező Egységpárt, a munkások bebörtönzésének, a haladó gondol­kodás üldözésének, a fehérterrornak a politi­káját. A nevük és a nagyhangom hirdetett programjuk Csak csalétek volt a munkások megtévesztésére és spanyolfal, amely mögött ájtatosan szolgálták a tőkét. Következik: «..t féke mellett állunk, de ezt a munkit- •»«k sojRemte nem szabad."

Next

/
Thumbnails
Contents