Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-07 / 236. szám
6 NAPLÓ 1958. OKTOBER 7. SPORT Mert mindig csali levonjuk Hát igen, itt a baj. itt, mert mindig csak levonjuk. Már mint a tanulságot. Egy-egy vesztett mérkőzés után edzők, labdarúgók, elnökök, hozzáértők és laikusok levonják a tanulságot. Aztán jön az újabb mérkőzés, es&tleg az újabb veszteség és megint i~ levonják. Hát in rájöttem a labdarúgást megváltó szisztémára, rájöttem arra. hogyan lehet a tapasztalatokat gyarapítani. Már annyi mindent megpróbáltunk labdarúgósportunk elfírelendítéséért, miért — ne próbálhatnánk meg az én szisztémámat? Hogy mi ez? Hát idefigyeljünk! Mint mondom, mi mindig csak levonjuk a tanulságot. • Mi lenne ha egyszer nem levonnánk, hanem hozzáadván k?!. Az előző tapasztalatokhoz hozzáadni a később szerzetteket. Ezzel a szisztémával aztán elérnénk, hogy két-három mérkőzés után egy egész sereg tapasztalattal rendelkeznénk s az állandó hozzáadással mindig csak gyarapodna a szakismereti. Mert ha mindig csak levonjuk, akkor a véqén nem marad semmi! Az örökös levonás miatt már úgyis kevés van a tarsolyban. Tehát nem levonni, hanem hozzáadni. Ha ez sem segít, akkor szorozzunk, vagy emeljünk négyzetre, vagy köbre. Tippeket még tudok adni. ha ez kevés. A jelszó tehát: hozzáadni, hozzáadni, hozzáadni. No természetes, hogy mindemellett focizni is kell,,. (—rag) Vereséget szenvedett a Dózsa Budapesten II Komlói Bányász és a PYSK győzöl! Az NB n. nyugati csoportjában a rangadót meglepetésre a Dél budai Spartacus nyerte a Pécsi Dózsa ellen. A Komlói Bányász Dunaharasztin győzte le a Csepel Autót, a PVSK első győzelmét aratta. Eredmények: Szállítók—Zalaegerszegi TE 0:0, Váci Petőfi—KISTEXT 2:1, Oroszlányi Bányász -Láng-gépgyár 1:0, Sztálinváros—Mosonmagyaróvár 2:0, Kaposvári Kinizsi—Székesfehérvári Vasas 1:0. DELBUDAI SPARTACUS— PÉCSI DÓZSA 2:0 (1:0) néző. tudott elérni. Később a budafokiak rohamoztak s Hoffmann révén újabb gólt értek el. A sérülések Vezette: miatt meggyengült pécsi csapat jáBudafok, 2000 Schmuck. Délbudai Spartacus: Pamufci — Csák Kaikuszi, Lovig és Kocsis já- Neumarm, DobránsZky, Kisgergely téka érdemel elismerést. A Spartak. A második félidő elején sem talált magára a bányászcsapat. A 64. persben Kiss lövése Ribari lábán irányt változtatva a csepetéka csalódást keltett Budapesten, liek kapujába jutott. Most nagy rj--«—-i t ír-----i„ x_ fölénybe került a komlói együtta cus legjobb embere a volt BTC játékos, Vida. Milosevics nem sokat mutatott. PÉCSI VSK—BUDAFOKI MTE KINIZSI 2:1 (1:0). Pécs, 1500 néző. Vezette: Vadas. PVSK: Bogyal — Lendvai, Mohácsi. Szegedi — Kutas, Laczkó, — Vígh, Vincze. Göncz, Freppán, Hámori H. BMTE: Németh — Petőez, Szabó, Dobes — Pécsi; Hortobágyi — Geiger, Helinger, PVSK-győxeimek a megyei atlétikai váltó-bajnokságon A megyei atlétikai váltó-bajnok- 54.7, 3. PVSK B. 5«. 4x200 m: 1. — Gazdag, Vida — Hoffmann, Huszár, Demeter, Milosevics, Pri- beli. Pécsi Dózsa: Danika — Farkas, Kocsis, Hegyi — Lovig, Pleak — Kakuszi, Schvara, Garami, Ceupák, Kovács; Változatos játékkal kezdődött a mérkőzés. Mindkét kapu előtt akadt helyzet. A 15. percben a Dózsa megszerezhette volna a vezetést, Schvara tíz méterre a kaputól, teljesen tiszta helyzetbe került, senki sem zavarta, de a csatár kapu fölé küldte a labdát. Ez- Péczeli, Gál; után Spartacus támadás futott a Bakonyi; pályán. Huszár erős lövését Dán- A PVSK sokkal többet kezde- ka kiejtette, a gólvonal előtt még ményezett, mint ellenfele, a vas- rávet(X(ött és sikerült is a labdát utasok mindjárt átvették a játék megszereznie. A játékvezető azon- irányítását és Vincze góljával ve- ban nem kis meglepetésre gólt zetéshez Is jutottak. Továbbra is ítélt. A második félidő első ne- a pécsiek irányították a játékot, gyedórájában ismét a Dózsa tárna- több esetben csak szerencse men- dott. De a csatársor erőtlenül és tette meg a vendégek kapuiát a szétesően játszott s eredményt nem góltól. Szünet után a játék a buda fokiak jóvoltából mind keményebb lett. A 65. percben Hámori n. fejese jutott a budafoki kapuba, majd mégy perccel a befejezés előtt a budafoki Bakonyinak sikerült szépíteni az eredményen. A PVSK teljesen megérdemelten vívta ki első győzelmét. Jók Mohácsi. Göncz, Vincze, illetve: Pécsi, és Helinger; tes, de sokáig nem tudták áttörni a keményen, szívósan és tömören védekező csepeli védelmet. A mérkőzés győztes gólja négy perccel a befejezés előtt■született, Molnár beadását Cziráki a hálóba juttatta. Jók: Krausz, Balázs, Kolhmann, illetve: Vlgh, Kreisz és Kárpáti. Az NB H. állása Ságokon a 4x100 méteres kivételével. melyet a Dózsa nyert meg, minden számban a vasutas atléták szerezték meg a győzelmet. A versenyen a PVSK, a Dózsa atlétái mellett a Postás- és PEACPVSK 1:59.4. Férfiak: 4x100 m: 1. Dózsa 45.5, 2. PVSK 45.9, 3. PVSK B. 48.3. 4x200 m: L PVSK 2:36, 2. Dózsa 2:36.7, 3. Postás 2:39. 4x400 m: 1. PVSK 3:38.2, 2. Dózsa 3:33.4, 3. Postás 3:40. 4x800 m: L PVSK 8:20, 2. Dózsa 8:27.8, 3. Postás versenyzők Indultak. A Pedagógiai g 4xl500 L pvSK 17;28.6j Főiskola ez alkalommal távol ma- ., , . ___. ... „ _. ra dt. Részletes eredmények, nők: UJ megyei csúcseredmény. 2. Do- 4x100 m: 1. PVSK 54.0, 2. Postás zsa 17:55, 3. PEAC 18:20. Hírek, eredmények A totó 12 találátos szelvénye: x, 1, 2, 1, 1, 1, 1, 1, 1, 2, x; x, * A magyar és jugoszláv labdarúgók négy csapata találkozott egymással. Az A. válogatottak Zág rábban lejátszott mérkőzésén változatos, Izgalmas küzdelem után 4:4 lett az eredmény. Budapesten a B. válogatottak találkozóját a magyar csapat nyerte 3:0 arányban. Nyíregyházán Is magyar győzelem született; a magyar utánpótlás válogatott 1:0 arányban győzött a jugoszláv utánpótlás válogatottal szemben; A két nemzet Ifjúsági nyász—Pécsi Kinizsi 29:10; Mérkőzések a városi I. osztályért. Helyiipar—Közlekedés 7:1, Urán SC—Helyőrség 2:1, PVSK n. —Spartacus 5:0, BTC U.—Vasas H. 4:0, Bányász II.—Szikra 2:1, Komlói Bányász n.—Kesztyűgyár 9 a. * A megyei kézilabda-bajnokság során a Pécsi Bányász női csapata kitűnő Játékkal 7 gólos győzelmet aratott, az eddig jól szereplő Vörös Meteor ellen; A férfi csapatoknál á Dózsa tett ki ismét magáért; A forduló eredményei, női csapatok: Pécsi Bányász—Pécsi Vörös Meteor 7:0, Dózsa—Pécsszabolcsi Bányász csapatainak mérkőzését Zágrábban 12:7; Építők—Traktor 3:1; Fáklya— tartották, az eredmény 3:0 volt a Pedagógiai Főiskola 11:3. Férfi csa magyar Ifik javára; patok: Urán SC—Fed. Főiskola 8:7; * ' Dózsa—Pécsszabolcsi Bányász 37:8, Nagy küzdelemben 12 pontos ve- PEAC—Gépipari 23:14, Pedagógiai reséget szenvedett a magyar férfi Főiskola—Fáklya 12:11; Pécsi Bá- atlétikai válogatott Saarbrücken- ben a nyugatnémet atléta válogatottól. * A Münchenben folyó sakk olimpián a magyar csapat fölényesen győzött a skótok ellen; Ezt megélő zően a magyar sakkozók Angliát győzték le; az angolok viszont Argentína ellen arattak győzelnetí * A magyar női atléta válogatott Tatabányán 63:43 arányú győzelmet aratott a Jugoszlávia válogatottja ellen. * Az asztalitenisz NB n-ben vasárnap Pécsett a Vörös Meteor—Bp. Vasútépítők találkozót játszották. A mérkőzést a sokszoros válogatott Berczlkkel és Bubonyival kiálló pesti csapat US arányban nyerte meg. Egy NB. Il-es mérkőzés is volt vasárnap Pécsett. Az urán SC 12:4 arányban győzte le a Tolnai SC-t; 1. Db. Spartacus 6 4 2 — 9: 3 10 2. Pécsi Dózsa 6 4 1 1 16: 4 9 3. Oroszlány 6 4 1 1 11: 4 9 4. Vác 6 3 2 1 11: 8 8 5. Komló 6 3 2 1 8: 8 8 6. Szállítóik 6 1 5 — 8: 7 7 7. Sztálinváros 6 2 2 2 8: 6 6 8. Zalaeg. TE 6 1 4 1 4: 5 6 9. M-magyaróvár 6 2 2 2 6: 8 6 10. Kaposvár 6 2 1 3 6: 8 5 11. Láng-gépgyár 6 2 1 3 4: 7 5 12. Budafok 6 2 — 4 10:13 4 13. Székesfehérvár 6 — 4 2 4: 6 4 14. KISTEXT 6 1 1 4 7:10 3 15. Pécsi VSK 6 1 1 4 6:13 3 16. Csepel Autó 6 X 1 4 6:14 3 r / Hal lacveliJiiut ^ T/bt A Magyar Rádió PÉCSI ADOJANAK 1958. X. 7-1, keddi műsora a 223.8 m középhullámon 16.30; Szerb—horvát nyelvű műsor. Zenés műsor: népdalok, románcok, népi táncok. 17.00: Német nyelvű műsor. Indulók. Ünnepi műsor a Német Demokratikus Köztársaság megalapítása kilencedik évfordulójára. A német és a nemzetközi munkásmozgalom dalaiból. 17.30: Magyar nyelvű műsor. Szív küldi szívnek szívesen. 17.50: óriásléptekkel a jövőbe. A ___ sz ovjet iparfejlesztés nagyszerű kor). Kossuth: Régi idők mozija (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Feleségem, a sztár (fél 8, fél 7 és fél 9 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): 420-as urak I. (5 és 7 órakor). Építők kultúrotthona: Megtalált élet (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Rómeó és Júlia (fél 6 és fél 8 órakór). Rákóczi (Mecsekalja): Múló évek (7 órakor). Május 1. (Vasas II.): Bum, a katona (5 és 7 órakor). Kossuth (Mohács): Csatorna (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Hajsza (8 óravívmányairól. 18.00: Szovjet operettekből. Közben: 18.10: Dél-dunántúli híradó. 18.25: Szovjet operettek folytatása; 18.45: Tudományos Élet. 18.50: Múlt és jelen a Sopiana Gépgyárban. (Ropirtműsor). 19.00: Műsorzárás. A Magyar Posta pécsi ultrarövid-hullámú kísérleti adója a 88.6 megacikluson 17.00: Ipari adás. 17.30: Azonos a Magyar Rádió pécsi adójának műsorával. 19.00—20.00: L Operarészletek, n. Tánczene. Táncsics (Siklós): Hirosima gyermekei (8 órakor). ÜZEMLATOGATAS A SÖRGYÁRBAN Pécs város Művelődési Háza okt. 10-én, pénteken délután 2 órai kezdettel gyárlátogatást rendez a pécsi Pannónia Sörgyárban. A látogatócsoportot gyárvezető viszi végig az üzemen. Jelentkezés péntek déli 12 óráig a művelődési ház irodáján (Déryné u. 18.) IRODALMI SZAKKÖR indül Pécs várós Művelődési Házában (Déryné u, 18,), október '13- án, hétfőn este 6 órakor. Vezeti Megvette már lottószelvényét? Tüskés Tibor. A szakkörbe foglalkozásra és korra való tekintet nélkül lehet jelentkezni. Részvétel díj tálán. Foglalkozások minden hétfőn este 6—8 őtüg; * A Szabadegyetem kollégiumaira és nyelviskoláira oxtóber 19-ig lehet beiratkozni a TIT. titkárságán (Janus Pannonius u. 11. I. em.). Részvételi jegy a kollégiumokra egész évre 40 forint, a nyelviskolára fél évre 100 forint. Tájékoztatók a Magyar írók Könyvesboltjában és a hírlapárusoknál kaphatók. színház: Nemzeti Színház: A Noszty fiú esete Tóth Marival (délután 3 órakor) Bástyasétány 77 (este 7 órakor). Kamaraszínház: Nebántsvirág (este fél 8 órakor). mozi: Park: Feleségem, a sztár: (5, 7 és 9 órakor); KOMLÚI BÁNYÁSZ—CSEPEL AUTÓ 2:1 (0:1) Dunaharasztl, 3000 néző. Vezette Kasza. Komló: Krausz — Mestyán, Komtól, Balázs — Kohlmarm, Molnár — Róth, Cziráíki, Perényi, Kiss, Tóth. Cs. Autó: Koímt — Vígh, Kreisz, Kárpáti, — Kiss, Ribárl — Kalász, Réti, Pásztor, Nagy, Handó. Úgy Indult a mérkőzés, hogy a Komlói Bányász több gólos győzelmet arat. Hiába játszott azonban mezlőnyben jól a bányászcsapat, komoly gólhelyzetet nem tudtak összehozni csatárai. A vezetést is a hazaiak szerezték meg Handó révén; védelmi hibából. A gól után a hazai csapat nagy lelkesedéssel feküdt be a játékba. A komlóiak ezzel szemben idegesen játszottak és így sokat hibázDUNANTÍILI NAPLÓ t Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapia Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Az MSZMP megyei pártbizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A; u. 10. T: 15-32, 15-33 Hirdetésfelvevő Iroda: Kossuth Lajos utca 22; Tel: 19-18. Terjeszti a Megyei Postahivatal: Hírlaposztálya és a hírlap-kézbesítő postahivatalok. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs; Munkácsy Mihály u, 10. sz. Telefon: 20-27; Nyomdáért felel: Melles Rezső r __ Új abb győzelmet aratott a Pécsi Bányász Ez történt az I\B Ill.-ban Pécsi Bányász—Bázakerettye! Bányász 4:2 (1:2) Bázakerettye, 300 néző. Vezette: Biczó. Pécsi Bányász: Szabó — Hudecz, Vámos, Varga — Mező, Farkas, — Gyurkó, Pintér, Kása, Keszler, Köhler. Bázakerettyei Bányász: Lax — Tóth, Bogenrider, Horváth I, — Dezső, Tamás 1. — Firhendlieh, Lukvár, Tamás II., Horváth II., Cseh. A végig nagy Iramú, kemény mérkőzésen a hazaiak Tamás II. révén a 26. percben szerezték meg a vezetést. Három perc múlva Pintér kiegyenlített. 1:1. Továbbra is a hazaiak maradtak támadásban és a 34. percben ismét Tamás II. volt eredményes. 1:2. Az első félidőben gyengébben játszó pécsiek ezután átvették a játék irányítását és a hazai védők a 49. és a 77. percben kétszer Is csak 11-es révén tudták tartani a bányász csatárokat. A Pécsi Bányász Varga révén mindkét 11-est belőtte és megfordította a mérkőzés sorsát. Sőt a 89. percben Kása még egy- gyel szaporította a gólok számát. 4:2. Bálinkat Bányász—Pécsi Vasas 3:0 (1:0). Kisgyón, 200 néző. Vezette: Szolga. Az első félidő mindkét részről csapkodó játékot hozott. A pécsiek sehogy sem tudtak magukra találni. Amikor pedig a második félidő elején 1:0 állásnál Szopka (P. Vasas) egy ordító gólhelyzetet kihagyott, a bányászok viszont váratlanul még egy gólt lőttek, a Vasas feladta a küzdelmet. Göllövők: Fűrész (2) és Fogarasi. Székesfehérvári MÁV Előre—Si- montornyai BTC 1:1 (1:0)). Simon- tornya, 1000 néző. Vezette: Stadler. A rendkívül kemény, durva győzhettek volna. Góllövök: Zsol- dos (3) 1-et 11-esből, Tiszagáti, illetve Simity és Mezei. Bajai Bácska—Bajai Építők 1:0 (1:0). Baja, 5000 néző. Vezette: Bihari. Azonnal az Építők léptek fel támadólag és egymás után öt szögletet értek el. A Bácska védelme azonban a kitünően védő mérkőzésen a vendégek Csutt ré- Körmendivel az élen, egymásután vén szerezték meg a vezetést, tisztázott. Később a Bácska vette amelyet a második félidőben át a játék irányításit, az utolsó A megyei I. osztály mérkőzései Pécsi Kinizsi—'Villányi Traktor Vezette: Ligeti. Gyenge iramú mér egy-egy kapufát is rúgott; Fordu- 2:1 (0:0). Pécs, Kinizsi pálya, 150 kőzés. A hidasiak változatlanul lás után a hazaiak két osszeköto- néző, vezette: Varga; A Játék első hullámvölgyben vannak, de a sza- je jól időzített labdákkal enyhe részében még élvezetes volt a mér bolcsiak sem mutattak valami fölénybe hozta csapatat és így sze- kőzés és a vendégek meglepetésre meggyőző játékot. A lelkesebb ven rezte meg a győzelmet. A kom- jól tartották magukat: A második dégek ennek ellenére Ilyen arány- lóiak góljait Deák és Somogyvári félidőben; amikor a sörgyáriak ban is megérdemelten győztek, lőtte; a PEAC góUövője Györki------- Góllövök: Fáblánfi 3, Bán (11-esKo ndor csak nehezen egyenlített. A játékvezetés hibája, hogy megengedte a túl kemény játékot. Pécsi BTC—Nagyatádi Kinizsi 3:0 (3:0). Pécs, Bőrgyár edzőpálya, 300 néző. Vezette: Majoros. Már a 2. percben megszerezte a bőrgyár a vezetést. Szálai beadását Posta a hálóba vágta. 1:0. Ezután is a pécsiek maradtak támadásban és a 20. percben Hauschl megugrott, a kifutó kapus fölött átemelte a labdát, 2:0. A mérkőzés később teljesen ellaposodott, a pécsiek visszaestek és a nagyatádiak a kapujuk elé szorították őket. Hogy gólt nem kaptak, azt csak a jól védő Beclcnek köszönhették. A mérkőzést gyenge, csapkodó játék jellemezte. Dombóvári VSE-^Szakszárdi SC 0:0. Dombóvár. 800 néző. Vezette: Papp J. A két tolnai csapat találkozóját alacsony színvonal jellemezte. A gyenge mérkőzésen említésre méltó esemény nem történt. Bár a hazaiak általában nagy mezőnyfölényben voltak, tehetetlen csatársoruk azonban a legjobb helyzeteket sem tudta kihasználni. Ennek ellenére a vasutasok kezdenek a hullámvölgyből kikerülni. Kaposvári MTE—Bácsalmás 4:3 (3:1). Kaposvár, 1000 néző. Vezette: Berta. Alacsony színvonalú mérkőzésen, a lelkes bácsalmásiak ellen — helyzeteik alapján — a hazaiak akár több góllal is percek azonban ismét az Építőkéi voltak. A győztes gól a mérkőzés 89. percében esett, amikor Albert lövése az Építők kapujába jutott. Nagykanizsai Bányász—Bonyhíd 4:1 (3:1). Nagykanizsa, 1000 néző. Vezette: Varga. A 20. percig a régi legjobb napjaikra emlékeztetőén játszottak a hazaiak és ez alatt három gólt rúgtak. Ez el is döntötte a mérkőzés sorsát. Ettől kezdve feljön Bonyhád, egyenlő ellenfele lesz a Bányásznak, de egy-egy gólon és sok kihagyott helyzeten kívül más egyik csapatnál Sem akad. A második félidőben Lervenc (Nk. Bányász) 11-esét a bonyhádi kapus kivédte. Góllövök: Bányai (2), Lukács, Miha- lecz, illetve Várad!. NB m. Állasa 1. Pécsi Bányász 6 4 1 1 21:5 9 2. Simont. BTC 6 3 3 — 12:7 9 3. Bajai Bácska 6 4 1 1 9:6 9 4. Szfhv. MÁV 6 3 2 1 14:6 8 5. Bajai Ép. 6 4 —2 13:6 8 6. Nagyk. Bá. 6 2 4 — 11:6 8 7. P. Bőrgyár 6 3 2 1 10:7 8 8. Kap. MTE 6 3 1 2 16:10 7 9. p. Vasas 6 3 1 2 10:11 7 10. Szekszárd 6 2 2 2 9:7 6 11. Bázakerettye 6 2 1 3 8:9 5 12. Balinka 6 2 — 4 7:9 4 13. Bonyhád 6 1 2 3 2:11 4 14. Bácsalmás 6 1 — 5 7:27 2 15. Dombóvár 6 — 2 4 2:11 2 16. Nagyatád 6 — — 6 3:16 — l:0-ra vezettek, a villányiaknál két sérülés történt. A kilenc emberre csökkent villányiak teljesen beszorultak. 2:0 állásnál a villányi Vincze váratlanul megszökött és 2:l-re szépített. A Kinizsi góljait Katona és Fodor lőtte. Pécsszabolcsi Bányász—Hidasi Bányász 4:1 (3:1). Hidas, 350 néző, Meglepetések Pécs kerékpáros hegyi-bajnokságán Nagy meglepetések születtek csapatok összeállítása. Egész sereg Pécs kerékpáros hegyi-bajnokságán. Kezdjük talán azzal, hogy a verseny színvonala küzdelem és az elért eredmények tekintetében felér egy magyar bajnoksággal. Elindult többek közt a tavalyi magyar bajnok. Holti és az ifjúsági bajnok. Dévai és a magyar bajnokságot nyert csapat többi tagja: Matícs, Mahó, Borkovics,' Kovács. Jellemző a nagy versenyre, hogy Holtt csak második, Dévai pedig csak ötödik tudott lenni. A győzelmet Spán, a Bányász versenyzője szerezte meg az egymással küzdő Holti és Dévai előtt. Az Ifjúsági bajnokságot Dévai H. nyerte Mnhó előtt. A verseny Pécs kerékpáros sportjának gyors fejlődését bizonyítja. A szövetségnek most ugyan csak gondot okoz a jövő vasárnap Budapesten megrendezésre karülő magyar bajnokságon részt vevő versenyző pályázik, kitűnő forrná ban, egyenlő eséllyel a csapatba. Spán, a Pécsi Bányász tehetséges versenyzője, már jóideje együtt készül a PVSK- és a Spartacus- versenyzőkkel: a kerékpárosok között igazán nem beszélhetünk sovinizmusról. A pécsi sportkörök közös erővel azon vannak, hogy a város kerékpáros sportja mindinkább fejlődjék. A verseny részletes eredményei, felnőttek: 1. Spán József Pécsi Bányász 29:03, 2. Holti PVSK 20:08. 5. Matícs PVSK 20:32. 4. Borkovics Gy. PVSK 20:32. 5. Dévai PVSK 22:20. 6. Kovács PVSK 23:10. Ifjúságiak: 1. Dévai H. PVSK 20:32. 2. Mahó Spartacus 20:33. 3. Kozma Spartacus 23:10, 4. Sántavi PVSK 24:30. 5. Köbl Bányász 24:50. V.iskercke- sek: 1. Lengyel Pécsi Bányász, 2. Őri pvSK. *. nem PWWC; c bői). Illetve Toszenberger. Mohácsi TE—Pécsi Postás 1:0 (0:0). Mohács, 1 200 néző. vezette: Völgyi. Nagy érdeklődés előzte meg a megyei rangadót. A postások védelemre rendezkedtek be. Csak a három előretolt csatáruk tanyázott a félpályán tül. Már úgy látszott, a megerősített pécsi védelem megússza gól nélkül, amikor a 96. perében Heim 20 méteres Pemecker 2, Deák, Bocka ritkán látott szép lövése a pécsi Ács. Jó: játékvezetés, csapat kapujába Jutott. Ekkor a Postás támadásba lendült, az utolsó négy perc veszélyes támadás sorozata azonban csak azt bizonyította; hogy a Postás helytelen taktikával játszott, mert olyan formában volt. hogy nyílt sisakkal biztos győzelmet arathatott volna. Völgyi igen gyengén vezette a volt. Vasas I. Bányász—Pécsvárad 6:1 (4:1). Vasas I., 100 néző. Vezette: Bors. A pécsváradiak késése miatt az ifjúsági mérkőzést előbb kellett lefújni, hogy az első csapatok találkozóját lebonyolíthassák. Ezután közepes iramú mérkőzésen, sima és biztos győzelmet arattak az e bajnoki évben eddig kitünően szereplő hazaiak. Góllövők: Féltig 2, illetve Szászvári Bányász—Pécsi Traktor 4:0 (2:0). Szászvár. 300 néző. Vezette: Szabó. A pécsiek váratlanul egészen gyengén játszottak és a formába lendült szászváriak így sima, biztos győzelmet arattak. Góllövők: Dittrői 2, Boday, Hernádi. Pécsi Porcelángyár—Szentlörinci mérkőzést. Jók: Heim, Tófej, Kis- Traktor 6:0. Szentlőrinc. Vezette: pál. Illetve Hőger (a mezőny legjobbja), Almamellék! és Fejes. Szigetvári ZMSE— Sellye! Spartacus 4:0 (4:0). Szigetvár, 400 néző, vezette: Frontich. A szigetváriak mindvégig 10 emberrel játszottak, mert egyik játékosuk nem érkezett meg. így is jobbak voltak; de a második félidőben az emberhátrány miatt kifulladtak és csak az eredmény tartására törekedtek a rendkívül keményen játszó sellyeiek ellen. Góllövők: Hóm pola (11-esből), Soós, Tolnai és Zslgmond. Komlói Béta-akna—Pécsi EAC 2:1 (1:1). 300 néző. Vezette: Rajnai. Igen jóiramű. színvonalas küzdelmet hozott a két csapat találkozója; Mindkét csatársor sok gólhely- ,«ortet dolgozott ki. A* első félidő •lóét gólján kívül mindkét csapat Huber. A rendkívül gyenge hazaiak ellen, biztos, sima győzelmet arattak a péosiek. a megyebajnoksAg Állasa 1. Mohács 6 5 1- 17: 4 11 2. Pécsi Postás 6 4 1 1 19: 5 9 3. Szigetvár 6 4 — 2 21: 5 8 4. Szászvár 6 4 — 2 20 : 6 8 5. Porcelángyár 6 3 2 1 16: 6 8 6. Pécsszabolcs 6 3 2 1 16: 7 8 7. Vasas I. B. 6 3 2 1 13: 7 8 8. PEAC 6 3 2 1 18:in 8 9. P. Kinizsi 6 3 2 1 14:10 8 10. Komlói Béta 6 3 2 l 7: 6 8 11. P. Traktor 6 1 2 3 10:13 4 12. Hidasi B. 6 l 2 3 12:19 4 13. Villány 8 1 1 4 8:15 3 14; Sellye 6 — 1 5 4:22 1 15. Saentiőrlnc fi — — fi 6:37 —16. Pécsvárad fi — — fi 4 :S3 — Kosárlabda Alt. 1. PVSK—Bajai Bácska 77:70 (38:30) NB I. férfi mérkőzés. Vezette: Mészáros és Békéi, PVSK: Iflinger, Pánczél — Banna — Erdősi, Bátor, Csere: Szamosi, Gombos, Varga, Franck. Baja: Ttmusz, Szabó — Vétek — Kovács, Vass. Csere: Alaga, Heller, Rácz. A vasutasok az első tíz percben ragyogóan játszottak, később azonban könnyel- műsködnl kezdtek és ekkor a ba- iaiak nagyon megszorították a pécsi csapatot. Végeredményben a mérkőzés sorsát Banna ragyogó Bp. Petőfi—PVSK 66:49 (31:261. NB 1. níjl mérkőzés, vezette: Mészáros és Békéi. PVSK: Szabó. Gálosné — Sabacz — Aratóné, Erdősiné. Csere: Kovács, Tóth, Szó- rádi. Petőfi: Jalsovszky, Molnár- né — Hőgye — Blahóné, Koch 1. Csere: Randáné, Halmai, Pál I„ Pál H. Végig fej-fej melletti küz-. delmet vívott a két csapat, az utol só nyolc percben a letámadást Játszó Petőfinek sikerült megzavarnia a PVSK fiatal játékosait, akik sorozatos labdaátadási hibákat vétettek és ezt a pestiek jól támadójátéka döntötte el a vasuta- . sok javára. Meg kell azonban je- kihasználták es egymás után értek gyezni, hogy a védekezés terén el pontjaikat. Legjobb dobók: BlaBannának még van mit javítania; Legjobb dobók: Bánná 28, Iflinger 10, Erdősi 9, illetve Kovács 26, Vétek 18, Vass 10. hóné 16, Pál rn 12; Hőgye, Jalsovszky 9-0, illetve:. Aratóné, Szabó 14—14; Sabacz 9; BIRKÓZÁS Vasárnap délelőtt a PVSK tornacsarnokában rendezték meg a dél-dunántúli terület szabadfogású másod-harmadosztályú birkózó- bajnokságát. A verseny során több meglepő eredmény született. Lepkesúly: 1. Tucsek (Pécsi Dózsa), 2. Körösi (Komlói Bányász). Légsúly: 1. Török (Pécsi Bányász), 2. Németh (Kaposvári Dózsa). 3. Joó (Marcali Traktor), pehelysúly: 1. Nagy (Komloi Bányász), 2. Benkd (Kaposvári Dózsa). Könnyű- súly: 1. Gerzson (PVSK), 2. Dom- bor (Marcali Traktor), 3. Halas: (Kaposvári Hunyadi Vasutas). Vu - tósúly: 1. Odor (PVSK), 2. Piti (Pécsi Kinizsi), könnyusúly: 1. Kopjári (Pécsi Kinizsi), 2. Poroezki (Komlói Bányász), 3. Marcsik (PVSK). Pontversenyben: U PVSK 12 pont, í. Komiéi Bányá* 11 pont; 3. Kaposvári Dówu» V nonfc,