Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-22 / 249. szám

' -> NAPLÓ 1958. OKTOBER «. Eisenhower elnök \ beszéde 2 Los Angelesben JCülßldmL JELENTIK Los Angeles (MTI). Eisenho­wer amerikai elnök — jelenti az AP — hétfőn Los Angeles­ben választási beszédet mon­dott. Az amerikai elnök beszédé­ben hevesen bírálta a demokra tákat, védelmezte a Köztársa­sági Párt politikáját. Eisenhower szerint a de­mokraták csak olyan kormányt adhatnak az amerikai népnek, „amely önmagában is megha- 6onlott". • # Az elnök azt kérte a szava­zóktól, biztosítsák, hogy a vá­lasztásokon a köztársasági pár­tiak szerezzék meg a kongresz-1 szusi többséget. Az amerikai államférfi ez­után megkísérelte annak bi- zonygatását, hogy a köztársa­sági pártiak „hatesztendős bé­két adtak Amerikának“i PEKING Mint az Uj Kína hírügynök­ség jelenti, a Kínai Népköztár­saság államtanácsa hétfőn tar­totta 81. teljes ülését, Az ülés jóváhagyta az MHK-sportrend- szer bevezetéséről szóló sza­bályzatot és a Julu folyón épü lő jünfengi vizierőmu építésé­nek előkészítésére alakított I bizottság határozatát. A Jalu-folyón épülő vizieró'- művcl kapcsolatos határozat előírja, hogy Kína és Korea az egyenlőség és a kölcsönös előny alapján együttes beruházással 1961. decemberére egy 600.000 kilowatt kapacitású vizierőmű- vet épít fcL DAMASZKUSZ kai hadihajó ismét behatolt a kínai felségvizekre. A Kínai Népköztársaság külügyminisz­tériumának szóvivőjét felhatal mázták arra, hogy ezúttal is — immár 38.-szór — komoly figyelmeztetést intézzen az Egyesült Államokhoz a katonai provokációk miatt. MOSZKVA Hruscsov elvtárs, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke, kedden a Kremlben is­mét fogadta Abdel Hakim Amer tábornagyot az Egyesült Arab Köztársaság alelnökét és hadügyminiszterét. A két államférfi szívélyes, baráti beszélgetést folytatott. A szovjet konmány kedden v ^ w fi XVI Ildi tivoli i.dnoa'lAivillv A libanoni kormány hétfőn a Kremlben villasreggeht adott hadsereg fucsieni arcvonalon BANGKOK Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint kedden a thai­földi rendőrség 32 személyt tartóztatott le, köztük politiku­sokat, újságírókat, szakszerve­zeti vezetőket, kínai üzletem­bereket, valamennyiüket a kommunistaellenes rendelet megsértésének vádjával. Kö­rülbelül 12 újságírót a balol­dali lapszerkesztőségek átkutat tásakor vettek őrizetbe. A mi­nisztériumok, a vezérkar épü­lete és más kulcsfontosságú helyek körül esapategységek állomásoznak. FUCSIENI ARCVONAL 2 ♦ A kínai népi felszabadító ♦ Ernst Thälmann és a német munkásmozgalom minisztertanácsot tartott, ame­lyen megvitatta azt a Ham­marskjöld ENSZ-főtitkárhoz in tézendő kérdést, hogy az Egye ; süLt Államok haderőinek vég­leges kivonulása után vonják ki Libanonból az ENSZ meg­figyelőket is. PEKING Kedden Fuesien tartomány térségében Macu és Pingtan • szigetek közelében két ameri­Amer tábornagy tiszteletére. TAJPEJ Dulles amerikai külügymi­niszter kedden megkezdte ta­nácskozását Tajpejben Csang Kaj-sekkel. A keddi megbeszélést szer­dán Dulles és Csang Kaj-sek újabb találkozása követi. BELGRAD Belgrádban ünnepélyesen Nyolc évesek a tanácsok (Folytatás az 1. (Mairól) községi végrehajtó bizottsá­gokig átvette a vezetést, gyor­san megtanult kormányozni, s minden elkövetett hiba elle­nére is jól oldotta meg a szo­cializmus építésének bonyolult feladatait. A községi, járási és megyei tanácsok államhatalmi tevé­kenységük mellett a dolgozó nép legnagyobb tömegszerve­zetei is. A jogszabály-alkotás mellett gondoskodnak a fel­sőbb szervek rendelkezéseinek végrehajtásáról, a végrehajtás ellenőrzéséről, állandó bizott­ságaik segítik a szakosztályo­kat. A tanácstagok — akik mind munkások, dolgozó pa­rasztok, értelmiségiek — a ter­melő- és más munkában való részvételük mellett állandó kapcsolatot tartanak válasz­tóikkal, beszámolnak tanácsi munkájukról, meghallgatják és intézik választóik minden­napos ügyeit, eljuttatják pa­naszaikat, kívánságaikat a felsőbb szervekhez. Nincs az életnek olyan területe, amely­hez ne lenne közük, amelyen ne találnának tennivalót. Ezért nem tudta szétzúzni egy ellenforradalom sem a taná­csokat; A párt a tanácsokban helyet foglaló tagjai útján,’ érvénye­síti messzirelátó, a marxiz­mus-lenini zmus gyakorlatban * megnyitották a harmadik nem­..............................................zetközi .könyvkiállítást és vá­sárt, amelyen a 64 jugoszláv könyvkiadón kívül 15 ország­ból több mint 40 kiadóvállalat vesz részt. A többi között be­mutatják könyveiket a ma­gyar, a szovjet, a csehszlovák, a bolgár, a lengyel, a kelet- és nyugatnémet, a francia, az amerikai és az angol könyv­kiadók. A magyar könyvkiadást" a Kultúra Könyvkiadóvállalat képviseli, amely mintegy öt­száz szépirodalmi, tudományos, művészeti, műszaki és egyéb könyvet) mutat be. kipróbált talaján álló politi­káját. E politika. gerince a munkásosztály hatalmának szüntelen erősítése, a munká­sok, parasztok, értelmiségiek további bevonása a vezetésbe a demokratizmus szélesítése A tanácsok megnövekedett és egyre növekvő hatáskörükkel élve, mind újabb feladatokat oldanak meg. Az Elnöki Ta­nács ez év tavaszán törvény- erejű rendeletet hozott a köz­ségfejlesztési alapok képzésé­re. A községfejlesztési alapok­ból — központi és lakossági hozzájárulással — a helyi ta­nácsok igen figyelemre méltó Objektumokat létesítettek, tantermeket, orvoslakásokat kultúrotthonokat. egészséghá­zakat, több száz kilőméter be­tonjárdát, tíznél több község­be bevezették a villanyt, stt> A megyei párt vb. pedig hatá­rozatot hozott egy — járáson­ként elkészítendő — község­politikai terv elkészítésére mely hivatva lesz a város és a falu közötti lényeges kü­lönbségek tervszerű felszámo­lását biztosítani; A nyolcéves tanácsok — mindennapi életünk segítői — nyugodtan várják választóik döntését. A dolgozó nép kül­döttei a nép segítségével, nép érdekében jól oldották meg a pártunk által megjelölt feladatokat; állomásozó tüzérségi egységei j október 20-án 16 órakor • bűn-1 tető csapásokat mértek a Ki-] moj térségében lévő csangkaj-] sekista haderők szárazföldi ka- j tonai célpontjaira, valamint a] Kimojjal szomszédos vizeken j tartózkodó csangkajsekista ha­jókra. LA PAZ Nyugati hírügynökségek je-j lentése szerint a bolíviai Fa lange Szocialista Párt fegyve-j rés csoportjai kedden hajnal-: ban államcsínyt kíséreltek; meg La Pazban. A fegyveres] csoportok adott jelre megtá-| madták magasrangú kormány-: tisztviselők és a kormányon j lévő Nemzeti Forradalmi Párt; vezetőinek otthonát. A kormány rádiója jelentet-; te, hogy a hadsereg és a kar-: hatalom egységei leverték aj felkelést és teljesen helyreállí­totta a rendet. La Pazban ki­hirdették a rendkívtüli állapo-j tot. Köteteljük a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetését I A Szakszervezeti Világszövetség nyilatkozatát áttanulmá- : nyozva- Pécs állomás 300 dolgozója tiltakozunk az atom- és, hidrogénbomba-kísérletezések ellen és követeljük azok azon-; nali beszüntetését. Még élénken emlékezetünkben vannak a második világ-: háború borzalmai és szörnyűségei. Feszített erővel dolgozunk.; hogy családjaink és a földkerekség összes dolgozóinak a békés: életet biztosítsuk. A nemzetközi akció- és szolidaritási héten Pécs állomás; összes dolgozója a leghatározottabban követeli, hogy az egesz; világon az emberiség érdekében szüntessék be az atomrob-: bantási és nukleáris kísérleteket. Az ezekre, valamint a rakéta-: kilövőpályák építésére szánt összeget az emberiség életszín-; vonalának emelésére fordítsák. Követeljük továbbá Németország békés egyesítését, Európa területén atommentes övezet létrehozását. Pécs, 1958. október 29. PÉCS ALLOMAS DOLGOZÓI. Tfrvst Thälmann, a kommunista part egyik legjeten- ^ tősebb, leghősiesebb németországi harcosa volt, az újtípusú párt kiemelkedő munkáevezére. Már korán ott talál­ni a munkásmozgalom soraiban. Ceorgi Dimitrov mondta róla: Emst Thälmann életútja különösen tanulságos: A pro­letárforradalmár nehéz rögös útját járta, harcolva nélkülö­zésekkel, kényelmetlenségekkel és veszélyekkel. Fáradhátat- lanul szolgálta osztályát, és lépésről-lépésre fejlődött a né­met munkások vezérévé, akit a dolgozó tömegek szeretettel és tisztelettel öveztek Emst Thälmann Lenin hűséges tanítványa, figyelmesen tanulmányozta mindazt, amit Lenin 1922-ben a Komintern 3. Világkongresszusán a forradalmi iömegpárt szükségességé­ről kifejtett. Az 1923-as hamburgi októberi felkelés idején a jobboldali, opportunista pártvezetőség Thälmannt csoportjá­val együtt magára hagyta. Emst Thälmann ekkor a gyakor­latban is újból levonta azt a tanulságot, amelyet a német munkásosztálynak már a novemberi forradalomból le kellett volna vonnia: „1923. őszén a forradalom elbukott, mert nem vólt meg egyik legdöntőbb előfeltétele: hiányzott egy bolse­vik párt.“ A hamburgi felkelés elismert vezére körül kialakult a Német Kommunista Párt proletár magva, amelyből 1925. őszén -megalakult a Német Kommunista Párt első lenini köz­ponti bizottsága. dot&fy mana\x&áfy taMilának VALAMIKOR kolostor volt, falai között most az ország minden tájáról vájár- és vasas­tanulók találnak második ott­honukra. A Stomatológiai In­tézet és a ferencesek templo­ma közé ékelődött műemlék- épület alig mutat magából va­lamit a járókelőknek. Széles, hosszú folyosóit, sok-sok szo­báját, csendes virágos udva­rát elrejtve őrzi a 14—16 éves fiúk számára, akik életüknek egy részét, a kamaszkorban kezdődő első dolgos éveket itt töltik el. Idejük megoszlik a tanműhely, a tanbánya, az ebédlő, a tanuló- és a hálószo­bák. no és a játszószoba kö­zött, ahol három ping-pong- asztal, sakk és más társasjá­tékok várják őket. Bagó István, az otthon ve­zetője, szinte mint saját gyere­keiről beszél a fiúkról. — Pedig nehéz velük, tessék elhinni. Amikor eljönnek ha­zulról, alig érik el az ebédlő­asztalt. Amikor elbúcsúznak tőlünk, magasabbak, mint mi. Itt válnak emberré. . Ezek az évek a legnehezebbek. Bagó elvtárs két évvel ez­előtt még szakoktató volt. Ti­zenkét gyerek volt a gondjai­ra bízva, itt pedig száznegyv vénnél ven dolga, — Azért nem cserélnék már, nagyon megszerettem őket... A tanulószobából mormogás szűrődik ki. Tanulnak a „vasa­sok”. ök is pályáznak a no­vember hétre indított tiszta­sági és tanulmányi verseny el­ső díjára, s ennek legfőbb fel­tétele a tanulmányi eredmény javítása. Most úgy próbálnak segíteni egymáson- hogy visz- szaikérdezik a leckét és 'közö­sen ismételnek. Amikor Bagó elvtárs "belép, valamennyien köszöntik. Most egy kis szünet a tanulásban és rövid beszélgetés következik arról, hogy mit tudnak a fiúk a régi inasévekről. BIRÖ BOLDIZSÁR másod­éves villanyszerelő áll. fel első­nek: — Édesapámtól és nevelőim­től hallottam, hogy régen négy­öt, esetleg hat év is volt az inasidő, mert hol a mester földjét kellett kapálgatni, hol a gyerek riogatásánál segéd­kezni. Édesapám még fizetett is a mesternek, amiért taní­totta, én meg 216 forint ösztön­díjat kapok... KRAMMER MISI autó-mo- lorszereió lesz. Bajáról jött ide. N«tú is vwi néhány szava: — Az én édesapám mérleg­készítő volt. Malacot, lisztet, zsírt vittek a mesternek, az első évben mégis csak a ház körül foglalkoztatták. Én nem hoztam semmit, sőt 180 forint havi ösztöndíjat kapok, és már az első évben megtanultam a szakma alapismereteit. Már volt önálló munkám- elég pre­cízen kellett dolgozni, de ment.­Deák Pisti karácodfai fiú is autó- és motorszerelőnek ké­szül. A fiúk közül talán ő érzi legjobban, mit jeleút az ott­hon, a kellemes, tiszta háló­szobák, a rendszeres fürdő és az ízes ételek. — Tavaly, amikor tanuló lettem — meséli — albérleti szobát kaptam «innen nem messze. Két öreggel laktam egyetlen szobában, és ezért a szüleim havi százötven forin­tot fizettek. Ráadásul sohasem tudtam tanulni, mert mindig veszekedtek. Februárban elfo­gadták a kérvényemet, azóta itt- lakom. A kötelezettségeket nem nagvon "éhé? betar'ani. Az ipari tanulók ingyenesen kapják a tankönyveket, tansze­reket, munkaruhát, cipőt- csiz­mát, s mindent, amit «wtleg nehezebben tudnának előte- i remteni a szülők. Az otthon-; ban lakó tanulókra pedig még többet költ az állam. Egy-egy tanuló teljes ellátása 1545 fo­rintba kerül havonta. Fél év alatt 9270, egy év alatt 18 540, a kétéves tanulóidőben pedig több mint harminchét ezer fo­rintot kap így minden egyes otthonban lakó ipari tanuló. Az igyekvőbbekre ezért mond­ják néha: — Két lábon járó takarék­betétkönyv ... ... amely akkor kamatozik majd. ha levizsgáznak és ön­álló munkákat bízhatnak rá­juk. BAGÓ ELVTÄRS visszaül az íróasztalához, amelyen egy „kívánság-étrend” fekszik, fel­sorolva a fiúk kedvenc ételeit: szilvé “ombóc, mákostészta, sülthurka- szárnyas-pecsenye, p-larsintí. alnv'sk- töltöttpaprika ... Csak < a szakácsok, no és a ban komoly, itthon vir- "s k^ma -zok. akik a pör­költ és káposztasaláta illatára éppen most húznak el a virá­gos, fehérabroszos ebédlő felé. pény, győzz műnk gorc Ernst Thälmann mellszobra a buchenwaldi koncentrációs táborban, azon a helyen, ahol a fasiszta hóhérok orvul meggyilkolták. A hatalom átvétele után a fasiszták minden módszert felhasználtak, kezdve, a rágalmazástól a brutális terrorig, hogy legveszedelmesebb ellenségüket, a Német Kommunista Pártot kikapcsolják a politikai életből. A Reichstag felgyúj­tását követő tömeges letartóztatások során Ernst Thälmann is a barnainges gyilkosok kezébe leerült. Azonban sem az ül­dözés, sem a terror nem volt képes a fasiszta uralom idején letörni a párt küzdelmét. Hogy ez is Emst Thälmann érdeme volt, az kitűnik a Német Kommunista Párt központi bizotf- ságának egyik leveléből is, amelyet a bebörtönzött párt­vezérhez intézett 51. születésnapjára: „Légy biztos abban, hogy az az iskola, amelyben a pártot nevelted, a Te példái és félelmet nem ismerő hajthatatlanságod meghozza a gyü­mölcsét. Hazánk legjobbjai ma a Német Kommunista Párt soraiban harcolnak.“ Hogy a fasiszták még a fogoly Thälmannt is mennyit * veszedelmesnek tartották, azt legjobban alávaló meggyilko­lásával bizonyították be. Néhány hónappal a háború befeje­zése előtt ölték meg, amikor a fasizmus sorsa Németország­ban már régóta megpecsételődött. 1944. augusztus 18-án a buchenwaldi koncentrációs táborban bekövetkezett halála súlyos csapás volt a pártra és az egész nemzetközi munkás- mozgalomra nézve. Es ma 13 évvel a gyilkos. II. világháború befejezése víc a német nép eredményesen építi a szocializmust Németi szágnak abban a részében, ahol a munkásosztály a hatalom birtolcosa. Ezt az utat a testvéri szocialista országok körében gyorsan és biztosan tette meg, mert olyun harcosokra támasz­kodhatott, akiket Ernst Thäimann nevelt és akiket ma Wil­helm Pieck is Walter Vlbrusht elvtársik irányítanak.

Next

/
Thumbnails
Contents