Dunántúli Napló, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-14 / 217. szám

▼TLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK) DUNÁNTÚLI , NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT . BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA XV. ÉVFOLYAM, 217. SZÁM AHA 70 FILLÉR VASÄRNAP, 1958. SZEPTEMBER 14. ICüszSsafJtilí a tízéves termelőszövetkezeti mozgalmai As út előre vezet Jubilálunk. Tiz esztendeje bontott zászlót hazánkban a termelőszövetkezeti mozgalom. Tíz esztendeje kezdett a magyar parasztság a közös gazdálkodás útjára lépni. Ez az új útra lépés, a jövendő szárnybontása nem ment simán, zökkenő nélkül. Évezredes előítéletek, politi­kai tájékozatlanság és az osztályellenség aknamunkájának viharában edződött meg a mozgalom, s kemény munkával, szívós harcokban haladt előre. Jelentette a kizsákmányolás megszüntetésének a me­zőgazdaságban egyetlen járható útját, a dolgozó parasztság anyagi és szellemi felemelkedésének feltételét, a mezőgaz­daság hatalmas méretű modernizálását és ezúton való be­kapcsolódását a szocialista tervgazdálkodásba. Ezt jelentette a magyar népnek, a dolgozó tömegek­nek. Ezért váltott ki az osztályidegen elemek részéről olyan heves ellenállást, ezért ütközött az indulás, s a folytatás is, a reakció kétségbeesett aknamunkájába. Ez természetes. Es az is természetes, hogy parasztságunk legjobbjai meg­értették az idő szavát, tudták, hol a helyük. Az indulás nem volt könnyű. Tapasztalatokban szegé­nyen, tájékozatlanul kezdtek az óriási energiát és lelki- ismeretes munkát kívánó szervezéshez. Megnehezítette a munkájukat a falu kizsákmányoló rétegének, a kulákság- nak szervezett, vagy szervezetlen ellenállása, s több helyen a dolgozó parasztok nagy részének idegenkedése is. Ezt a nehéz helyzetet még jobban összekxiszálták és rontották a tsz-szervezés terén elkövetett hibák. Sokan szeretik ezeket a hibákat úgy feltüntetni, mint a termelőszövetkezeti moz­galom lényegét. Ebből indulnak ki, ezzel bizonyítanak, s s a következtetésük éppen ezért helytelen. Hibák tagaóha­tatlanul voltak. Nem tartották be a lenini fokozatosság el­vét, dogmatikusan ragaszkodtak a szovjet tapasztalatok­hoz, stb. Nem kétséges, ez rendkívül sokat ártott a ter­melőszövetkezeti mozgalomnak, sokat vesztettünk vele. A lényeg azonban nem ez. A lényeg az, hogy e köz­ben kialakult a közös gazdálkodás szilárd gerince, kiépült az a bázis, amelyre bármikor, bátran építhetünk. Ezt, ha paradox módon is, de feltétlenül világosan mutatják a ter­melőszövetkezeti mozgalom próbaköveinek számító évék: 1953 és 1956. Sok tsz. felbomlott. Rengeteg ember vált ingadozóvá vagy kiábrándultá. De a hatalmas megrázkódtatások elle­nére is együtt maradt tsz-ek a mozgalom erősségét, életre­valóságát hirdették. Az ellenforradalom okozta károk óriá­siak. Mégis megkockáztatható az a kijelentés, hogy bizo­nyos szempontból az ellenforradalom alatti szelekció elő­nyére is vált a mozgalomnak, hiszen nem egy ímmel- ámmal összeállt, vagy összeszervezett tsz bomlott ekkor fel, ami valóban csak előny. Az együtt maradt tsz-ek erőssé­gét viszont misem bizonyítja jobban, mint például az a tény, hogy a Baranyában az 1956. után is változatlanul működő 46 tsz taglétszáma 65 fővel meghaladta az 1949. évi 64 tsz taglétszámát. Azóta pedig állandóan terjeszkedik a mozgalom. Nép- köztársaságunk kormánya kijavította az 1956. előtti hibái- kát s azóta Baranyában is egyre-másra alakulnak a tsz-ek. A falu életéhez szervesen hozzánőtt a tsz. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a küzdelem­nek vége, ezután már simán gördül minden a szocializmus felé. Egyáltalán nem. Harcra most is szükség van — józan, következetes harcra. Mert ha parasztságunk nagy része be is látja már, hogy a mezőgazdaságban csak egyetlen út a célravezető — a közös gazdálkodás útja, sok kétkedő és hitetlen is akad még, s az ellenség sem tétlenkedik. Harcolni kell, de a mai harcot már tíz év tapasztalatai, eredményei segítik. Nem nagy idő, termelőszövetkezeti mozgalomnak sokkal nagyobb a jövője, mint a múltja. De ez a rövidke múlt is, ez a tíz év jogosan tesz bennünket büszkévé és bizakodóvá: a magyar parasztság rálépett már arra az útra, amely egyenesen vezet a virágzó modern me­zőgazdaság, a gondtalan paraszti élet felé — a szövetke­zés útjára. K tüntetések a tsz-mozgalom 10. évfordulója alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a termelőszövetkezeti mozgalom megalakulásának 10-ik évfordulója alkalmából a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése érdekében kifejtett eredményes munkájuk elisme­réséül a „Szocialista Munká­ért“ érdemérem kitüntetést adományozta; Török Károly elvtársnak, az MSZMP Baranya megyei Vég­rehajtó Bizottsága másodtitká­rának, Földvári János elvtárs­nak, a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottság» Befejeződött a genfi atomértekezlet A jovo utján E A magyar mezőgazdaságban 10 évvel ez­előtt megjelentek a szabad életet, a jólétet »teremtő termelőszövetkezetek. A kommunisták megmutatták a parasztság : boldogulásának útját és ezt a haladás hívei, ; az új iránt leginkább fogékony parasztok sa- j ját érdekükben a nép felemelkedését szolgál- : va követték. t Baranya megyében a párt hívó szavára 1 nagyüzemi gazdaságot alakítóit Reménypuszta, E Uunaszckcso, Babarc és Lippó parasztsága, és > elindult a felemelkedés útján. E Az élenjárók példáját százak és ezrek követ- ; ték. A mezőgazdaság szocialista átszervezésé­> nek munkája tömegmozgalommá lett. E A tapasztalatokban gazdag, eredményekben t bővelkedő 10 év során az alapító tagokat újabb [tömegek követték. Határozottan kibontakozik í az egységessé váló, új arcú szocialista paraszt i ság. t Ma megyénkben 135 termelőszövetkezet pa- E rasztságának kiemelkedő termelési eredménye E bizonyítja a nagyüzemi gazdaság fölényét. E A 10. évforduló alkalmával köszöntjük a megye alapító termelőszövetkezeteit: Remény- puszta, Dunaszekcső, Babarc, Lippó szövetke­zeteit, a termelőszövetkezetek alapító tagjait. Üdvözöljük a megye termelőszövetkezeteit és a szövetkezeti parasztságot. Az elkövetkező évek hozzanak új, kiemel­kedő eredményeket a termelőszövetkezetek gazdálkodásában, a szövetkezeti társulások önkéntes létrehozásában, a mezőgazdaság gyors fellendítésében! . Viruljanak, gazdagodjanak termelőszövetke­zeteink a haza javára, tagjaik hasznára, hogy a munkásosztály hű szövetségesével, a dolgo­zó parasztsággal, minden téren vállvetve épít­se a szocializmust, erősítse a szocialista világ- tábort! Jöjjön létre mielőbb a szocialista iparunk mellett a szocialista mezőgazdaság is! Ehhez a munkához kimagasló eredménye­ket, jó munkát, boldog életet kíván AZ MSZMP BARANYA MEGYEI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA A MEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA Kormányrendelet a választók névjegyzékének összeállításáról A forradalmi munkas-pa- raszt kormány a tanácsok tag­jainak választásáról szóló 1954 évi IX. törvény alapján rende­letét adott ki a választók név­jegyzékének összeállításáról. A rendelet kimondja, hogy a választójogosult állampolgá­rokról új névjegyzéket állít össze a városi (kerületi), illet­ve a községi tanácsok végre­hajtó bizottsága. A névjegy­zékbe fel kell venni minden nagykorú magyar állampol­gárt, valamint azokat, akik i Magyar parlamenti küldöttség utazott ttltiániába Szombaton reggel Budapest-: ről hattagú magyar parlamenti j küldöttség utazott az Albán j Népköztársaságba. A delegá- ] ció vezetője Kiss Károly, az] országgyűlés külügyi bizottsá- < |gának elnöke, tagjai: Achátz] Imre, Balogh Lajos, Berki Mi- hályné, Dinnyés Lajos és Ka-; szapovics András képviselők. I A küldöttség búcsúztatására j a ferihegyi repülőtéren meg-: jelent Kristóf István, az Elnö-i ki Tanács titkára, Vass István­ná, az országgyűlés alelnöke, : Sebes István külügyminiszter-■ helyettes, valamint számos or-j szággyűlési képviselő. Ott volt] Edip Cuci, az Albán Népköz-] társaság magyarországi nagy-; követe. 18. életévüket 1958-ban betöl­tik. Nem lehet felvenni a név­jegyzékbe azt, aki a közügyek­től, illetve a választójog gya­korlásától eltiltó ítélet hatá­lya alatt áll, szabadságvesztés büntetését tölti, vagy előzetes letartóztatásban van, valamint azt, aki elmebeteg. Az összeírást biztosok vég­zik, míg a fegyveres testület tagjait az illetékes parancs­nokságok, az érvényes útle­véllel külföldön tartózkodókat a külügyminisztérium útján írják össze. A biztosok szep- * tember 15—18. között osztják fki az összeírólapokat, amelyc­Í ket a választóknak szeptember 22-ig kell kitölteniök. Ha vala­ki ebben akadályozva van, ki- i töltheti helyette más személy is. A tanácsok végrehajtó bi­zottsága október 8-ig állítja össze a választók ideiglenes névjegyzékét, és azt október 9—16. között hivatali helyisé­gében közszemlére teszi ki. Városok belterületén a név­jegyzéket a házakban is ki kell függeszteni. Az Ideiglenes névjegyzékből történt törvény ellenes kihagyás miatt az érin­tett, törvényellenes felvétel miatt pedig bárki kifogással élhet. A kifogást az illetékes tanácsnál október 9—17. kö­zött lehet írásban, vagy szóban bejelenteni. A kifogásokról a végrehajtó bizottság, illetve a járásbíróság dönt. A végrehajtó bizottságok ok­tóber 30-ig készítik el a vá­lasztók végleges névjegyzékét, amelyet ugyancsak közszem­lére tesznek ki. Ha a választó a jegyzék összeállítását köve­tően állandó lakóhelyét meg­változtatja, új lakóhelyén kér­heti a névjegyzékbe való fel­vételét. Dobi István rádióbeszéde Dobi Litván, az Elnöki Ta­nács elnöke szeptember 14-én. vasárnap reggel 8 óra Iá perces kezdettel a Kossuth rádióban beszédet mond a termelőszövetkezeti mozga­lom megindulásának 10-ik évfordulója alkatoméból Ma délufó« nögyűlés Szigetváron A szigetvári járási nőtanács szeptember 14-én, vasárnap délután 4 óraikor nőgy ülést tart a szigetvári járási kul- túrliáz nagytermében. A nő- gyűlésen. dr. Qrtutay Gyulá­mé, a Magyar Nők Országos Tanácsának főtitkára ismer­teti majd az időszerű bel- és külpolitikai kérdéseket, vala­mint az ezzel kapcsolatos nő- mozga'lmá feladatokat. Utána a művelődési ház tánccso- portja ad műsort. ...................................................— A budapesti amerikai követség diplomata fedés alatt kémeket foglalkoztat A kormány szóvivőjének sajtótájékoztatója Gyáros László, a Minisztertanács Tájékoztatási. Hivatalá­nak elnöke, mint a kormány szóvivője, szombati sajtókonfe­renciáján a következő tájékoztatást adta: A világ haladó közvéleménye előtt köztudomású az a tény, hogy az amerikai kormánykö­rök fáradságot és anyagiakat nem kímélve arra törekednek, hogy a szocialista országokban zavarják, s végső soron meg- döntsék a fennálló államren­'Tőan.foglalás helyettesének, Novics János elvtársnak, az MSZMP Bara­nya megyei Végrehajtó Bizott­sága gazdasági osztálya vezető­jének, Varga Lajosnak, asely- lyei járási népfront-bizottság elnökének, Kovács Ferencnek, a Remény-pusztai Uj Élet Tsz tagjának, Doszpod Józsefnek, a pécs—malomi Petőfi Tsz tagjá­nak, Scheffer Jánosnak, a du- naszekcsői Petőfi Tsz tagjá­nak, Tóth Ferencnek, a babar- ci Béke Tsz tagjának, id. Bak Mihálynak, a lippói Béke őre Tm tagjának. Vidáman tárta tó aj telt péntek dél­után az új kender­földi iskola. Hon­foglalásra, iskola- avatásra hívta a gyerekeket. Azok meg jöttek hívás nélkül is. Percek alatt meg­telt a 16 tan termes iskola piros nyak­és szertárakat. — A Komlói várasd Ta­nács művelődési ősz tályvezetője, Ló­ra nth Péter mon­dott ünnepi beszé­det és Komló város végrehajtó bizottsá­ga nevében a ken­derföldi gyerme­keknek és ped'agó­todik iskola Kom­lón, az álilam 6 mil­lió forintot áldozott arra, hogy szép le­gyen 900 kenderföl­di gyerek második otthona. — Szeressétek, óv­játok a rongálástól! Legyen ez az iskola a tudós bástyája! A szép ajándékot csak is szorgalommal és jó tanulással lehet meghálálni. Szép eredményeket vára haza, jó bizonyít­ványt várnáik szü­gusoknak ürmepé- kendős, fehér inges lyesen átadta az új úttörőkkel, ünnep- iskolát, lő ruhás, ünneplő Meleg hangon kő­szívű emberekkel, szönte meg Szamos A katonás rendiben József igazgató az történt bevonulás államnak, a pártnak és jelentés után a ezt a szép ajándé- leitek is. Jó tanu- bányász egyenruhás kát. Megköszönte az lást, jó szerencsét az pajtások megfújtók építőknek, akik fá- a kürtöt és felcsen- radságot nem is- dült a bányászdal. merve, ünnep és Utána a Himnuszt hétköznap egyaránt énekelte az iskola dolgoztak, hogy az nyok színes csok- > énekkara, majd Ba- iskola szeptemberre rokkal köszöntötték log Mária csapat ve- elkészüljön. Megkö- ~ * — zető megnyitotta az szönte az édesanyák ünnepséget. mák, akik gondos Ének. szavadat kö- munkával takarítot- szöntötte az új isko- iák, csinosították a lát, a szép tantér- termeket; Eltnon- meket, tornatermet dot la, hogy ez a ha­új iskolában! Az ünnepi beszé­dek után a legkiseb bek, kisfiúk, kislá­a párt, a megye, város küldötteit, megjelent vendége­ket. Az Intemacio- náléval záródott az ünnepély. R. M. ták, gyilkosok, betörők, sák- kaszték, akik egyrészt még hátralévő büntetésük, másrészt p>edig a felelösségrevonás elől szöktek nyugatra, s most „ál­dásos működésüket“ a nyugati rendőri szervek Jegyzik fel naplóikba. E háborús bűnö­sök, gyilkosok, banditák több­sége Iriszökése után azonnal az amerikai hírszerző szervek kádereivé lépett elő. Dr. Ba­logh Béla, volt ügyvéd például, akit 1946-ban háborús és nép- eldenes bűntett miatt életfogy­tiglani börtönre ítéltek a ma­gyar bíróságok, az amerikai hírszerző szervek megbízásá­ból a Salzburg melletti „Camp Roeder'-tábarban végez kém­ki választó és beszervező mun­kát. Ugyancsak ilyen minő­ségben tevékenykedők ott dr. Juhász (Schaffer) Imre, volt horthysta ezredes, a VKF 6 osztályának volt vezetője, akit 1956. októberében szántén az det. A magyar hivatalos szer­veknek is mind több olyan bi­zonyíték kerül birtokába, ame­lyek bizonyítják, hogy az Egyesült Államok min­den alkalmat megragad, hogy beavatkozzék hazánk bel- ügyeibe, s felhasználva a ► kémkedés és az aknamunka más eszközeit is, a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendjének erő­szakos úton való megdönté­sére tör. E célt szolgálják azok az óriá­si apparátussal rendelkező kü­lönféle hírszerző és diverzáns szervezetek, amelyek az ame­rikai kormány megbízásából mind aktívabb tevékenységet folytatnak a Magyar Népköz­társaság elleni Köztudomású, hogy az ellen- ellenforradalmárok szabadítot- forradalom alatt és után nyu- tak ki a börtönből; gatra távozott magyar állam- Az említett személyeken és polgárok egy része közönséges hasonszőrű társaikon kívül az bűnöző. Ezek háborús bűnö­sök, ellenforradalmi terroris- (Folytatás a 6. oldalon) 0 kínai nép kész fegyvert fogni hazája védelmében Peking (Uj Kína): A „Min­denki katona“-mozgalom gyor­san terjed a városokban, a fal­vakban, a gyárakban, az isko­lákban, » hatalmas ország min den zugában, ahogy fokozó­dik a kínai nép haragja az amerikaiak fegyveres provo­kációi miatt. Munkások és parasztok, diá­kok és kereskedők milliói csat­lakoztak már a milícia egyse­geihez Fu esten, Kvantung és Csiaiang partmenti tartomá­nyokban. „Vágj vissza, bárhol merészel támadni az ellenség!" — ez a hazájuk védelméért minden áldozatra kész lelkes kínai hazafiak jelszava.

Next

/
Thumbnails
Contents