Dunántúli Napló, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-10 / 213. szám

1958. SZEPTEMBER 10. MAPLO 3 A NOSZTY FIÚ ESETE TM. HlOtmU Mikszáth Kálmán a szá­= • zad­forduló nagy elbeszélőjének művét keltette életre a Pécsi Nemzeti Színház. Színpadra Benedek András és Karinthy Ferenc írta, 3 felvonásos víg­játékot kerekítettek belőle. Több, sokkal több ez a szín­darab, mint „egyszerű“ vígjá­ték. Mikszáth ebben a művé­ben nyíltan kimondja, hogy a XIX. század végére az a köz­nemesség, amely a történelem korábbi fejezeteiben — a ku- ruckorban vagy a szabadság­harcban — kiállott a szabadság és a haladás ügye mellett, már elvesztette létjogosultságát és le kell számolnia haladást gát­ló, a társadalmat mérgező élós- ködésével. Megmutatja annak az úri Magyarországnak erköl­csi alacsonyságát, népelnyomó garázdálkodását, amelynek ve­zetői — bár érezték uralmuk végét — makacsul ragaszkod­tak hatalmuk fenntartásához; S nem volt az az aljasság, fon­dorlat, amelyet céljuk megva­lósításáért csatasorba ne állí­tottak volna. Mikszáth Kálmán tollával a nép mondott ítéletet a dzsentrikről: pusztulniok kell! Ugyanakkor, amikor az író elmarasztalja a társada­lom élősködőjévé züllött „dzsenlri“-réteget, a hazaszere­tet és az emberi jóság tiszta érzéseit állítja velük szembe. Világos tehát a mondanivaló, az állásfoglalás, ezt kell a szín­padon is élővé, élvezhetővé tenni; Legjelentősebb feladat a dramatizálókra és a rendező­re hárul. A színpadon is elér­ni azt, amit Mikszáth írásával elért: meggyűlöltetnd az em­bertelenséget, a letűnőben lévő dzsentrik képmutatását s meg­mutatni a tisztességes embe­rek érzéseit, gondolkodásmód­jukat. De mindezt úgy, hogy ezek együttesen hű korképet, éles társadalombírálatot adja­nak, olyant, amely leleplez és vádol! A rendezőnek tehát — a színdarab eszmei tolmácsoló- jának kell lenni; A vígjátékot Dobgí Vü­1 ii ...~7—r: mos rendez­te. Alapjaiban jól oldotta meg feladatát. Elérte azt, hogy a cselekmény világos, a szerepek vonalvezetése tiszta. Csaknem valamennyi szereplőt a fontos­ságának megfelelő helyre állí­totta. Rendezői munkájának IIMHMMIHtWMIWIIMIIMItMHIIIII ezek az erősségei, de akad hiá­nyossága is, bár nem alapvető. A vendéglős például nem olyan hajbókoló ember, mint ahogy ez a darabból kitűnik. Sokkal aljasabb, haszonlesőbb, az urak iránti hízelgésében is rátartibb, korántsem „operett- figura". Nagyobb jelentőséget kellett volna tulajdonítani az orvos szerepének is, a színészt olyan „légkörbe“ hozni, olyan helyzetet teremteni a számára, ahol szavai nagyobb súlyt kap­hatnak, hiszen Mikszáth nem utolsósorban vele mondatja ki gondolatait azokról az em­berekről, akik pillanatnyilag még a feltörekvő réteget alkot­ják, hiszik magukról, hogy be­csületesek, pedig kizsákmá­nyolok és a történelem későb­bi szakaszában: a társadalom fejlődésének gátjai lesznek. Azért is kell ezt a hiányossá­got megemlíteni, mert ez a két szerepkör nagyon is jelentős az egész mű társadalombírálata szempontjából; A rendező érdeme a techni­kai résznek ügyes, ötletes meg­oldása. Egy képnél azonban — amikor Kapereczkyt főispánná választják —, hasznos lett vol­na népesebb statisztériát moz­gatni, mert így ez a kép „kis­stílűvé“ válik. A rendező és a díszlettervező közös munkájá­nak eredménye, hogy a néző mintegy a könyv „holt betűit“ képszerűen maga előtt látja, ötletes a forgószínpad-megol­dás, a felvonások „állókép" kezdete és befejezése; A letSnőben lévő dzsent­• i — rik tí­pusának egyik megelevenítő- jét, Noszty Pált Sármássy Mik­lós játszotta — kitűnően. Az ő szerepe megmutatni az ország ügyeit semmibe vevő, de lát­szatra mégis a „közügyekkel foglalkozó“ dzsentrit, aki „uralkodó létének“ fenntartá­sáért semmitől sem riad visz- sza. Amikor szinte elképed fiá­nak váltóhamisításától, ugyan­akkor lányát boldogtalan há­zasságba kényszeríti — pén­zért! Jól tolmácsolja az ilyen ember erkölcsi züllöttségét, belső életének árnyalatait. A színészt nagy próbára te­vő Noszty Ferenc szerepében Láng Józsefet láttuk. Koránt­sem egysíkú szerep ez, kettős jellemvonalat kell követnie mindvégig. Egyrészt bemutat­ni a lump, a könnyelmű és az életnek csak a derűs oldalát élni kívánó fiatal dzsentrit, akit életmódja, életfelfogása alkalmassá tesz arra, hogy a Noszty família felhasználja céljai elérésére. Másrészt olyan fiatalembert kell megtestesíte­ni, aki őszintén szerelmes. Kettős arc tehát: az igazi én­je a lump, de Tóth Marihoz őszinteséget kell tettetnie, el kell csábítania a gazdag lányt — hozományáért, a milliókért. Ennek a szerepnek ott a buk­tatója, hogy helytelen felfo­gással szimpatikussá teheti a lényegében számító, mondhat­ni szélhámos fiatalembert. Láng József nagyszerű érzék­kel és színészi képességgel ál­lította elénk ezt a dzsentri­típust. Jól és következetesen oldotta meg a kettős jellem­vonalat is, játéka gördülékeny, a szerep életének körülmé­nyei között helyesen, logiku­san gondolkodik, cselekszik, bár talán egy árnyalattal mé­lyebben hangsúlyozhatta volna Noszty Ferenc szélhámos, pénzért még szerelmet is ha­zudó voltát; Tóth Mari szerepében egy ===== fiatal színész­nő, a főiskoláról most kike­rült Margittay Ági mutatko­zott be a pécsi színházlátogató közönségnek; Láttuk ezt a szerepet Gyurkovics Zsuzsa vendégjátékában és Margittay Ági megformálásában is, Nincs különösebb jelentősége most annak, hogy a két szí­nésznő alakítását összevessük, inkább örömmel állapíthatjuk meg: tehetséges színésznővel gazdagodott színházunk. Van alkotó fantáziája, amely nél­kül lehetetlen az átélés valódi művészete. Mozdulatai termé­szetessége, keresetlensége, ki­váló arcjátéka mind hozzájá­rult Tóth Mari szeretjének hi­teles megformálásához. A jó kritikai érzékkel rendelkező pécsi színházkedvelő közönség nem érdemtelenül jutalmazta tapssal játékát. Mikszáth nemcsak leleplez­te kora társadalmának bűneit, hanem megmutatta azt, hogy vannak abban a társadalom­ban tisztességesen gondolkodó emberek is. Ebben a művé­ben a tisztességes embert Tóth Mihály testesíti meg, akinek szerepében Somló Ferencet láttuk. Ez a Tóth Mihály mélységesen meg van győződ­ve arról, hogy csakis a hozzá hasonló emberek tehetik nagy- gyá az országot. A maga mód­ján becsületes ember, aki félt­ve őrzi maga és családja jó hírnevét, nem hajlandó férj­hez adni lányát a becstelen Noszty Ferenchez s ezzel az egész Noszty família haragját zúdítja magára. Somló Fe­renc jól játszotta sze­repét, különösen abban a je­lenetben tetszett, amikor lá­nyának igyekszik megmagya­rázni azt, hogy Noszty Ferenc érdemtelen szerelmére.; Sok tapsot kapott Szabó ...., ■■■■ Ottó, Bá ró Kopereczky alakítása — megérdemelten, de tetszett Náday Pál, Hamvay Lucy, Spányik Éva, Arany Kató, Szalma Lajos, Petőházy Mik­lós, Dariday Róbert, Széplaky Endre és a népes szereplőgár­da valamennyi tagjának játé­ka, művészetük hozzájárult, hogy a Pécsi Nemzeti Színház ebben az évadban egy újabb jól sikerült előadással örven­deztette meg a színházikedvelő közönséget. Garay Ferenc Megnyitották Pécs két legkorszerűbb körzeti orvosi rendelőjét A III; kerületben, a Petőfi és a Halas­köz utca sarkán el­készült Pécs város két legkorszerűbb orvosi rendelője. A legutóbbi időkben létesített körzeti or­vosi rendelők álta­lában átalakított helyiségekben mű­ködnek, a Petőfi és Halasköz utca Bar­kán lévők viszont külön erre a célra épültek. A két új körzeti orvosi reav delőt Bojtor János, a III. kerületi ta­nács vb-titkára ün­nepélyes keretek között nyitotta meg. A rendelőt dr. Csacsiké Mihály vette át, aki beszé­dében éppúgy, mint dr. Hal József tisz­ti főorvos, méltatta jelentőségét egész­ségügyi szempont­ból. Huszonegy éve elmúlt már, hogy Csertetőn eldördült a csendőrkülönítmény sortüze és három hősi halott és ki­lenc sebesült bányász vérét itta fel a kopár dombtető. Azóta a Mecsekszabolcs feletti dombtető — ahol tizenhárom éve emlékmű állít örök emléket a hősöknek — szimbólummá nőtt. Csertető — hallja az ember és harcra gondol. Harcra, amelyet a Horthy-faslzmus elnyomása ellen vívtak a pécsi bányászok a nagyobb darab kenyérért, a jobb életért és egy boldogabb jövőért. Nyolc éve mindegyik bányásznapon koszorúkkal, virá­gokkal borítják a hősi halált halt bányászok sírját és a csertetői emlékmű talapzatát. Az idei bányásznap előestéjén is elhelyezték a pécsi bányászok koszorúikat a hősök emlékművén. Az idei ün­nepség azonban mégis más volt, mint az elmúlt évek ün­nepségei. Soha még ennyien nem vonultak fel a csertetői em­lékműhöz, mint az idei bányásznap előestéjén. Soha nem volt ilyen egységes, ilyen impozáns, ilyen egyértelműen so­katmondó a felvonulás. Két irányból indult az emlékmű­höz vonuló bányászok menete. A Hősök teréről indult a szabolcsiak és a pécsbányatelepiek küldöttsége, délről, a meszesi lakótelep házai, előtt pedig hosszú sorban az új­hegyiek és a meszesiek vonultak. Tűzfölyóként hömpöly­gőit a fáklyákkal felvonuló két menet, hogy Fehérhegyen találkozva együtt vonuljanak tovább a falun keresztül fel az emlékműhöz. A menetben vonult a munkásőrök és a határőrök dísz-alegysége, a szovjet katonák zenekara, az iskolások zárt sorokban, az üzemek dolgozói. Sötét volt már. Pontos számot adni a felvonulás részt­vevőiről nehéz lenne. Ki három-négy ezer főre ítélte a résztvevők számát, ki többre. Abban azonban mindenki megállapodott, hogy ennyien még soha, egy évben sem vet­tek részt az emlékműnél rendezett koszorúzást ünnepségen. Ha azt mondjuk, hogy a csertetői emlékmű már szim­bólummá is vált, jelképpé, akkor ez a hatalmas méretű demonstráció, a felvonulók tömege is az. Mi mást jelen­tene, mint kiállást — hatalmas tömegek kiállását — a ma mellett, a szocializmus mellett És ne mondja senki azt, hogy itt valamiféle „erősen szervezett” vagy mondjuk ki: erőszakolt felvonulásról volt szó. Nem, önkéntesen, mindenki a saját belátása szerint állt be a felvonulók sorai közé. Az István-áknai üb-elnök mondta el, hogy náluk a reggeli röpgyűlésen kérték fel a bányászokat: lehetőleg minél többen vegyenek részt a fel­vonuláson. És este? A reggeles harmad — kivéve a vidék­ről bejárókig csaknem teljes létszámmal ott volt « felvo­nulók közötÜf És miről beszélhet egy felvonulás1 Talán sokan nem is fogalmazták meg magukban azt a mondanivalót, amit a felvonulásban való részvételükkel la akarlak fejezni. A tö­meg azonban ezt jelentette: soha többet 1937 február 24-ét! Soha többé ne ömölhessen bányászvér csendőrök kezétől! Mi boldog mában, és még boldogabb jövőben, szocializmus­ban akarunk élni. Munkáshatalomban, ahol nincsenek Noé csendőrőrsparancsnokok, akik sortüzet vezényelnek a több kenyeret követelő, nyomor szélén tántorgó bányászokra. Munkáshatalomban, ahol munkájához mérten nagyobb ke­nyeret kap a bányász, ahol nap-nap után egyre több lesz a bányatelepeken az autó és a mosógép, ahol az a gond, hogy mire költsék a hűségjutalmat, ahol szélesre tárul­tak az iskolák kapui a bányászok gyerekei előtt m Nem véletlen, hogy ebben az évben két pécsi bánya­üzem lett élüzemmé és a harmadik is maholnap az élüzem címért kopogtat majd. Nem véletlen az idei bányásznap nagyszerű, demonstrációja sem. Mindkettő a pécsi bányá­szoknak a szocializmus ügye melletti szilárd helytállásá­ról beszél. Ennek a helytállásnak is szimbólumává vált már immár a Csertető, Azok a régi szép idők... 3lhtnihuj ja oltás a Tőé ttlaj -ten (Űzetheti Újsághír: A magyar köz­tisztviselő társadalom biza­lommal várja helyzetének javítását. (Dunántúl, 1939. jún. 11.) 1 sáfíí papinál fakón baráz­dált sorok egy húsz év előtti társadalmi rend életéről ad­nak képet. Egy rendszerről, mely „továbbra is kitart á tengely politikája mellett“, mely „az új zsidótörvénnyel biztosítja a magyar ifjúság el­helyezkedését“, mely szerint „elvárjuk a csehektől, hogy el ismerjék, hatalmunkat, de nem kívánjuk, hogy szeressenek“ s mely tömegesen vezeti mind­ezek után a zarándoklatokat Máriagyűdre. Egy társadalmi rend, mely 6Zínpompás fogadásaival, han­gos uri-murijaival misztikus világot tudott varázsolni ki­választottal köré, s a zöldker­tes garden-partykon, a társa­dalmi élet tereferéje mellett oly keveset törődött és alig- alig beszélt azokról, akik az élet terheit éhbérért voltak kériytelenek a vigadozók he­lyett is cipelni. Én ezekről az emberekről, helyesebben ezeknek egy ki­semmizett rétegéről szeretnék beszélni. Azokról, akik a fent idézett újsághír szerint biza­lommal várták helyzetük ja­vítását, már csak azért is, mert a miniszterelnök és a pénzügyminiszter választási fjeszédeikben is siránkoztak a köztisztviselők nyomorúságos helyzetén és sikeres megválás* tásuk után komoly javítást helyeztek számukra kilátásba. A köztisztviselők akkori helyzetéről az illetékes minisz­teri tanácsos úr a következő hivatalos nyilatkozatot tette: „A legutóbbi időben a tény­leges és nyugdíjas közszolgá­lati alkalmazottak különböző csoportjai és érdekképvisele­tei, nem csak Budapesten, ha­nem vidéken is mind több­ször tartanak gyűléseket, hogy a súlyos helyzetükből folyó panaszaikat a nagy nyilvános­ság előtt tárják fel és hogy méltánylást érdemlő kívánsá­gaik teljesítésére a közvéle­mény támogatását megnyer­jék. Ez a jelenség figyelemre méltó, mert hiszen köztudomá­sú, hogy a magyar köztisztvi­selői kar szerény, csendes és a nagy nyilvánosság előtt se­beit nem szokta kitárni. Rend­kívüli körülményeknek kell fennforogni, amelyek a ma­gyar tényleges és nyugdíjas közszolgálati alkalmazotti kart arra késztetik, hogy ké­réseivel, csoportjai és érdek- képviselete útján a szorosan vett hivatali szerveken kívül­álló tényezőkhöz is fordul­nak". Ez a jelenség valóban figyelemre méltó, különösen azért is, mert az olcsó titulu­sokkal „szerény, csendes, se­beit nem kitáró“ stb. kifeje­zésekkel mesterkedő illetéke­sek nem tudják tovább hall­gatásra bírni a kétségbeejtő helyzetben levő embereket. Már azért sem, mert a mes­terkedő módon felvetett 1920- aj összehasonlítás csak fokoz­ta a tragikus helyzetet. Ugyanis az 1920-as és az azt követő években a vásárlóér­ték mélypontra süllyedésének idején a kényszerűségből ki­talált vagyonmentő vásárok biztosítottak csak vegetációs lehetőséget a tisztviselői kar­nak. Egymás után kerültek ol­csó vásárra a féltve őrzött családi ereklyék, vagy a még ideig óráig átmentett tárgya­kat az árverés pergő dobja prédálta el. A lassanként tör­ténő eladogatás következtében sivárrá váltak az otthonok és a visszaszerezhetőségre a leg­halványabb reménysugár sem adhatott vigaszt. A vigaszta­lanságban csak a választások előtti illetményemelés ígére­tei adtak némi reményt, amely legtöbb esetben csak remény maradt. Az illetményemelések késtek, és a csekély fizetések a mindenkori létfenntartásra sem voltak elegendők, nem­hogy az elvesztegetett javak visszavásárlására nyújtottak volna fedezetet. Az alsóbb fi­zetési csoportokba tartozó al­kalmazottaknak napi egy ko­ronából kellett eltartaniok a családjukat; Maga a pénzOgrininiszter az 1927-es illetményjavításkor bejelentette a képviselőház- ban, hogy az illetmény-rend e- zés „igen szerény méretű", hagy „ezzel nincsen befejezve az illetmény javítás, hogy ez az illetményjavítás egyes fizetési osztályokban csak a 70 száza­lékát adja meg az életszín­vonalnak" stb. stb. Jöttek az ígéretek, amelyek csak örök ígéretek maradtak. IBetve azok sem, mert váratlanul 1931 óta több esetben is csökken­tették a fizetéseket. Nemcsak a fizetésre terjedt ki a csök­kentés, hanem a különböző járandóságok is egyre kiseb­bek lettek. így 8 százalékkal csökkent a lakáspénz, a csalá­di pótlék és a többi járandó­ság is. A nyugdíjasok is sak­kal kevesebb lakáspénzt kap­tak. Persze, mint mindenre, igye­keztek jó kifogásokat találni és találtak is erre is. Az ak­kori pénzügyminiszter az őt felkereső küldöttség tagjainak azzal indokolta a fizetések csökkentését, hogy a megél­hetési index leesett, jól lehet ez a többszöri illetménycsök­kentés során 24 százalékkal emelkedett; 1938. év január l-től kezdve az utolsó illetménycsökkentés­re vonatkozó rendeletet hatá­lyon kívül helyezték, vagyis kettőtől hét százalékig meg­emelték a fizetéseket az elé­gedetlenség tompítása érde­kében, Ennek a rendelkezés­nek azonban nem volt kedve­ző hatása, mert a drágaság fokozódni kezdett; Egy később kiadott hfr sze­rint „A nyomorgó és nélkülö­ző anyagi helyzetben vergődő közszolgálati alkalmazottak és nyugdíjasok nem vehetnek megfelelő mértékben részt « társadalmi és kulturális tevé­kenységben ..." Apró kis hírek a sárga pa­píron. és mennyi gondról, baj­ról, nyomorúságról tanúskod­nak« Tanúsítják egy letűnt társa­dalmi rendszer korhad tságát Tanúsítják azt, hogy a szociá­lis szempontokat az állampo­litikai szükségszerűségek és a magángazdaságok érdekei mennyire megelőzték. Beszél­nek az események a taktikus- ságról, mély szerint csak a legfájóbb sebekre csöppente t- tek egy-egy csepp gyógyola- jat, nem is azért, hogy azt enyhítsék, hanem hogy szociá­lis ténykedéseikről a rendet ki szolgáló sajtó hetekig cikkez­hessen. Ügy érzem, hasznos ez a visszapillantás mindnyájunk előtt. Szükséges volt az idő kerekének visszaforgatása, nem a régi sebek feltópéséért, egy sívár gyermekkor mo­zaikjainak újbóli összeraká­sáért, hanem azért, hogy még elevenebben éljen és lángol­jon fel az ember tudatában a mai élet nagyszerű eredmé­nyeivel, emberi életével; Azt hiszem, helytelen volna az ed­dig elmondottakat sorba szed­ni és cáfolni a ma eredmé­nyeivel. Ez a cáfolás szükség­telen, mert a fejlődő élet a maga ezeracúságával, gyárai­val, lakótelepeivel, iskoláival, fejlődő tudományával mind harsány hirdetője egy új. em­beribb, igazibb társadalmi élet­formának. i mg JMstSje" Ä szese az új formák kialakítá­sának. Szociális körülményeit nem az „állampoütikai szük­ségszerűség és a magángazda­ság érdeke" szabja meg, ha­nem a mélységes emberszere­tet és humanizmus, amely mindjobban kidomborítja az emberi egyenrangúság nemes eszméjét; Dr. TaftÜKs József Bányavidékekre r szervez műsort a Filharmnnia Az Országot Filharmónia pécsi kirendeltsége elkészítette őszi-téli tervét, meghatározták az előadásra kerülő különböző műsorokat, Eddig lényegében csak Pécs­re szorítkozott tevékenységük, a tervek szelént az ősszel és a télen a pécsi bányavidéket, Komlót, iUetve a megye több községét is ellátják műsoros rendezvénnyel, ezeken a he­lyeken is számos fővárosi mű­vész lép feli A Filharmónia rendezésé­ben a hónap végén a Pécsi Szimfonikusok bérleti hang­versenyét rendezi meg Pécsett. Komló, Mágocs, Siklós, Sásd sem marad ki a műsorokból: operákban, színdarabokban gyönyörködhetnek a szórako­zást, művelődést kedvelők. Megszervezték az üzemi hangversenyeket. A tervek szerint a Porcelángyárban, az Uránium Vállalatnál, a Pécsi Szénbányászati Trösztnél, a Bőrgyárban kívánnak üzemi hangversenyeket előadni. Ifjú­sági bérleteket la bocsátanak ki, ezenkívül vasárnap dél- előttönkint ifjúsági műsorokat rendeznek 6—10 éves gyerme­kek részére. Októberben „Irodalmi est" címmel négyes bérletsorozatot kezdenek, havonta egy-egy előadással. Az első Zsolnay Hédi önálló irodalmi estje lesz. Még egy érdekesség: az ősz­szel „Ludas Matyi Pécsett" címmel műsoros estet rendez­nek, amelynek keretében Lu­das Matyi már napokkal a műsor előtt Pécsre érkezik, megismerkedik a várossal és a tapasztaltak alapján állítja össze műsorát, Csertető, 1958.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents