Dunántúli Napló, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-04 / 208. szám

1958. SZEPTEMBER 4. NAPLÓ 5 136 állandó zenésze van a megyének Javult a zenészek fizetése és a kottaellátás Kevés a fiatat népi zenész E zelőtt három-négy évvel, ha a zeneművészek szakszervezete pécsi csoport­jánál jártunk, bizony alig győztük hallgatni a sok pa­naszt. a sok problémát. Kü­lönösen a népi zenészek pa­naszkodtak a kevés fizetésre, sokan állás nélkül voltak. Most nem azt mondom, hogy nincsenek problémáik, de sokkal nyugodtabb légkör­ben dolgoznak, a keresetre sincs különös panasz. A me­gyében mintegy 136 tagot tart nyilván szakszervezetük. Eb­ből 40 a népi, s mintegy fél­száz a tánczenész, olyanok, akiknek állandó, rendszeres munkahelyük van. A többiek alkalmi zenészek. Miben javult a helyzetük az elmúlt évekhez viszonyítva? Először a tánczenészekről szóljunk! Néhány évvel ez­előtt egyik legnagyobb problé­májuk a kottaanyag beszer­zése volt. Pesten egymásután játszották az újabb és újabb táncszámokat, s a vidékiek sokszor képtelenek voltak az új számok kottaanyagához hozzájutni. Voltak táncze­nekarok Pécsett is, me­lyek valami úton módon meg­szerezték az új kottanyagot, illetve ötletes módon segítet­tek magukon. Magnetofonsza­lagra vették a rádió táncszó- mait és így tanulták be az új „slágereket”. De ez a lehető­ség csak egy-két zenekarnak adódott. Ez a probléma meg­oldódott. A legújabb zeneszá­mok kottaanyagát ez év elejé­től központilag küldik meg részükre. Ezzel természetesen nem azt mondjuk, hogy most már minden rendben van. Megalakult Pécsett a Pécs Tánczenekar, számos helyen sikerrel szerepelt, elismerést szerzett. De a központ jófor­mán tudomást sem szerzett róla, semmi támogatásban nem részesíti. A szakszervezet helyi cso­portja pedig — minden jó­szándék ellenére — sem tud lényeges segítséget nyújtani anyagi fedezet híján. így je­lenleg a KPVDSZ szakszerve­zet keretén belül működik, ez a szakszervezet „patronálja”. avult a népi zenészek helyzete is. Néhány év­vel ezelőtt mindössze 2 népi zenekar működött Pécsett, ma már 4 népi zenekar húzza e nótát. Az évekkel ezelőtt ál­lástalan zenészek közül tehát számosán nyertek munkalehe­tőséget. Javult a fizetésük is. 1957 előtt például alig volt népi zenész a városban, aki­nek a fizetése a napi 50 fo­rintot meghaladta volna. Most az anyagiak tekintetében is rendeződött helyzetük. A, B, C kategóriákat állapítottak meg, s valamennyi zenészt be­soroltak. A „C” kategóriába tartozók 40—50 forint, a „B” kategóriába tartozók 50—75 forint és az „A” csoportbeliek 65—90 forint fizetést kapnak naponta. A nyugdíj kérdése is rendezve van. A népi zenészek egy kérdés­ről különösen sokat beszélnek. Ez pedig: az utánpótlás kér­dése. „Nincs bőgős, nincs cimbalmos” — mondják. Most is van nem egy olyan esetük, amikor a zenekarnak például a bőgőse már rég nyugdíjké­pes, idős ember, de addlg-ad- dig könyörögnek neki, míg újra megígéri, hogy továbbra sem hagyja cserben őket, nem megy nyugdíjba. Bizony, vala­mi megoldást kéne találni a nép iv.enész-u tánpó t lásra, mert néhány év múlva — különö­sen vidéken — alig találunk majd népi zenekart, amelyik eljátssza kedvenc nótánkat Megnéztük azt is, hogy az ősz közeledtével milyen elhe­lyezkedési lehetőségük van ze­nészeinknek. Lassan a nyári kerthelyiségek becsukják ka­puikat a azok a zenekarok, me­lyek kerthelyiségben játszot­tak a nyár folyamán, szeret­nék ha télen is játszhatnának valahol. Mint a szakszerve­zetben tájékoztattak, általá­ban megoldottnak látszik ez a probléma is, de nyitott kérdé­sek még vannak. Elsősorban azoknak a népi zenekaroknak szereznek állandó helyet télre is, amelyek becsülettel dol­goztak a nyáron. Ez helyes. Néhány zenekarnak az elhe­lyezése azonban még bizony­talan. Pedig nyílna lehetőség Pécsett arra, hogy a télen is foglalkoztassák őket. Nemrég például — mint mondották — néhány külföldi a Nádor szál­lóban lakott s szeretett volna egy kis magyamótát hallani. Igen ám, de a Nádorban nincs népi zenekar. Vajon nem bir- na el egy népi zenekart a Ná­dor szálló? A Belvárosi Étte­rem is helyet adhatna egy né­pi zenekarnak, lyíindennek ellenére is azt * ■ mondhatjuk: zenészeink sokkal jobb körülmények kö­zött dolgozhatnak, mint né­hány évvel ezelőtti Ki a felelős érte? GOrcsSnyben állítólag már az alkotmány ünnepe előtt egy héttel hefejezték a eséplést. Ez a hír SrSmSt okoz mindenki­nek. csak egy icl-pici baj van vele, az, hogy nem igaz. A minap Aranyosgadányba vezetett az útunk. A Német utca után jobbra fordultunk a szederfás útra. Alig megyünk 2—300 métert, nagyon furcsa kép tárul elénk. A görcsönyi- ek által Kenderföldnek neve­zett helyen még a mai napig is ott áll az idő vasfogának ki­téve és a sok veréb örömére, valakinek 14 kereszt búzája. Becslésünk szerint 3—I mázsa búza ment veszendőbe. A cséplőgépek már régen megpihentek és a gőrcsönyi határban még mindig van bú­za behordatlan és elcsépelet- lén. Ki a felelős érte? Szegő Imre, Csoronka Jó­zsef, Kiss Ferenc, az AVESZ dolgozók | Könyvespolc Két új könyv Szigetvárról í Az utóbbi évek­ében — előbbi, hosz- 1 szú esztendők mu- jlosztása Után — {szerte az országban «nagy arányú és igen | költséges munka nn- J dúlt meg műemlé- | keink gondozására ♦ és restaurálására. A ♦ szervezett műemlék- Jvédelemnek köszön- íhetjük a történelmi | múltú városok újjá- iszületését, a hajdani, I omladozó várfalak I megmentését, új kin- I esek napfényre ho- I zását. A helyreállító I munkával párhuza- I mosam folyik mű­♦ emléki értékeink I publikálása» írásiban I és képben történő ♦ népszerűsítése, ide- z genforgalmá propa- fgálása. Ilyen, az ar­♦ szág műemlékeinek | tervszerű bemutatá»- I sára vállalkozó soro­♦ zatot ad ki a Kép- í zőművészeti Alap ; kiadóvállalata „Mű- | emlékeink“ címmel, j Érmek az igen szép I és megnyerő kióllí- jtású sorozatnak je- | lent meg új száma­iként Moílnár József I budapesti műtörté­♦ nész füzete: „Sziget- i vár török műemlé- f kei.“ I Molnár gazdag le- I véltári anyag fel- | használásával első- | sorban a vár építés- i történeti leírását nyújtja, s — témá­jának megfelelően — Szigetvárott a török által emelt épüle­tekkel, a török építő technika szigetvári emlékeivel foglalko­zik részletesen. A szép és gazdag il­lusztrációs anyag be­mutatása, valamint a törökkori Sziget­vár épületeinek le­írása során kibonta­kozik az olvasó előtt a XVII. századbeli vár és város egyko­ri képe. Legérdeke­sebbek a szerzőnek azok az összehason­lításai, amelyeket Evlia Cselebi leírása és a megmaradt tár­gyi emlékek — pl. Leandro Anguissola helyszínrajza — kö­zött tesz, mert ezek az összevetések azt igazolják, hogy az eddig „'keletiesen túlzó“-nak tartott török világutazó sza­vai — igazak. Molnár Imre, szi­getvári tanár, a me­gyei Idegenforgalmi Hivatal kiadásában megjelent „Sziget­vár“ című füzete tartalomban és kiál­lításban egyaránt szerényebb igényű vállalkozás az előbbi kiadványnál. Molnár Imre kis könyve a helység múltjának rövidre fogott ismer­tetése. Időrendben elmondja a vánepi les történetét, ismerteti Szigetvárnak a török uralom előtti, alatti és utáni sorsát, szí­nes és lelkesítő le­írást ad az 1566-os ostromról. A füzetet az ostrom irodalmi feldolgozásainak jegy zóke, Kossuth Lajos 1870-ben, a Sziget­vári Olvasó Egylet elnökéhez intézett levele és Keserű Sándor tíz fényképe egészíti ki. Molnár Imre köny­vének az előbbi, ve­le szinte egy időben megjelent kiadvány­nyal való összeha­sonlítása óhatatlanul felkelti bennünk a kérdést: a helyi tör­ténész ég kutató erőknek az efféle összefoglaló jellegű művek, kompendiu­mok írása helyett nem lenne-e helye­sebb a város múltjá­ra vonatkozó eredeti forrásokat felkutat­ni, feldolgozni és kiadni. Mint ahogy a Szigetvári Zrínyi Miklós Múzeumban is a fővárosi mú­zeumokból kimust­rált és igen szegé­nyes anyag helyett szívesebben látnánk egy olyan kiállítást, amelyet a Szigetvá­rott és a környéken feltárt (és még ez­után feltárandó!) —■ történeti, műemléki és régészeti emlékek­ből rendeznek be. A lelkes vállalko­zót, aki Szigetvár hősi múltjával, mű­emlékeivel egy egész napos kárandulasen akart megismerked­ni, néhány évvel ez­előtt még azzal be­szélték le: — Nem érdemes oda egy teljes napra menni! Megesz az unalom, ha délben nem jössz vissza. Ma már megszűnt a vár és környéké­nek elhanyagoltsága, a tanács gazdája lett Szigetvár műemlé­keinek, s most itt van egyszerre ez a két könyvecske is. hogy hasznos kalau­za legyen a látoga­tónak. S ha Molnár Immg még panaszko­dik is „a tizenkét helyen megrepedt várfal“ állapotán, re­méljük, a helyreállí­tás és műemlékvéde­lem a jövőben sem bánik mostoha kéz­zel hősi múltúnk e nagyszerű emléké­vel. Hogy a hely, hol „hős Zrínyi körül bátor daliái nyugo6z- nak“, a múlthoz mél­tó és a jelenben is tettekre hevítő hely legyen. <». t) Dang Tran Con-Doan Thi Diem: A UatoHoUUvu sicatmai Minden idők népköltészeté­nek örök témája ez: a feleség várja haza férjét, aki messze távolban hadakozik. A Távol- Kelet asszonyai a múltban, a há borúk és nélkülözések éveiben sokat idézték a klasszikus költemény sorait, szivükből és szívünkhöz szól a régi költő. A katonahitves siralmai, a vietnami klasszikus iroda­lom aranykorának, a XVIII. századnak egyik legszebb al­kotása. ^h'Mmvadi KÉPESLAP A falu idősebbik része | nekitámaszkodik a .............. domboldalnak, mint­ha elfáradt volna az évszázados álldogálás- ban. Fönt a csúcson terebélyesen könyököl a vár és sötélmélyű ablakszemeivel kíváncsian kémlel le a völgybe, ahol pirostetejű házacs­kák sora nö ki a földből, s ahol annyi válto­zást figyelhetett már meg hosszú őrködése so­rán. P éc svárad fejlődik. Ezt megállapítani nem kell sok idő, csak egyszer kell végigmenni a falun, s körülnézni. Most ugyan ünnepélyes nap van, ezernyi más szokatlan esemény bo­rítja fel az amúgy csendes, falusias napiren­det. A járási tanács fenyőgallyakkal és zász­lókkal feldíszített épületén nagy tábla köszönti a sorozásra érkezett fia.ta.Mkat. Az utcán ko­molyképű lk»s úttörők vezetik a „végzett“ óvo­dásokat új otthonukba, az iskolába. Ez a nap azonban hamar elmúlik s a község majd újra visszazökken megszokott, csendes életrendjébe. Vajon milyen ez az élet? Ebben a tekintet­ben megoszlanak a vélemények. Egyik em­ber büszkén állítja, hogy csodálatosan fejlő­dik a falu, a másik meg csak legyint: „jobb arról nem beszélni”. Hát igen, öröm is van, panasz is van, akárcsak másutt. Pécsvárad! poros utca j Nem, nem cimbalom- • "' '■ “ mai van kirakva, mert akkor legfeljebb csak egy kicsit hangos lenne. Kővel van kirakva, mint általában a rendes, becsületes makadám utak, csak ép- penhogy valamikor nagyon régen lehetett az, amikor ezt az utat csinálták. Most aztán nemcsak, hogy zötyögős, de a száguldozó jár­művek olyan porfelhőt kavarnak rajta, hogy igazi viharfelhőnek is beillenne. A tanács mentségére szolgáljon, hogy nem az ö keze­lésében van az út. Mint sok más társa, ez is az útfenntartó számláját terheli. Ebben az út- ügyben tárgyalták is már eleget, Ígéretet is kaptak számtalanszor, csak éppen az utat nem javította meg senki. Pécsvárad kezd ide­genforgalmi hellyé válni. (És ezt nemcsak azért lehet állítani, mert a várban turista- szállót rendeztek be, hanem azért ts, mert már válóban megfordult itt egypár külföldi. Tet­szett is nekik nagyon a község. S ha még egy kis gondot fordítanak rá, a hírét még jobban izétviszik, az ts lehet, hogy Pécsváradnák pár év múlva jelentős idegenforgalma lesz.) Ezt az utat azonban ki kell javíttatni, nemesek az idevetődő idegenek miatt, hanem az itteni lakosság érdekében. Mert. nagy lesz ám a szé­gyen. ha egyszer az öreg vár meg tálal szó­lalni, mondván, hogy „níi ttt ezer évvel eZ- eMet sem volt ekkora por". A kultúra I Nem te­— és a huszárlaktanya lóistállója I védés, a ■■— ........ 1 kettőnek Péc sváradon igen sóik köze van egymáshoz. Ebben a faluban ugyanis nemrégiben még csak ez volt az egyetlen hely, melyet némi­képp a kultúrának szenteltek. Ez a mozihelyi­ség. Persze átpofozva és kicsinosítva. Nem is ez a baj. Inkább az, hogy kultúrház egyálta­lán nincsen a faluban. Akár járási székhely, akár nem — nincs kultúrház. Ez persze meg­lepő, hiszen még a szomszédos Szilágypusztá­nak is szép kultúrterme van, meg aztán a leg­kisebb községek is építettek már maguknak művelődési házat. Még szerencse, hogy szép, forgalmas könyv­tár van, bár ez sem máról-holnapra született. Négy évvel ezelőtt is megvolt ez a könyvtár, csak éppen 248 könyvvel és 26 olvasónál. Azóta nagyot fejlődött és, mintha a falubeliek meg­kedvelték volna az olvasást. A kötetek száma 4500-ra szaporodott és az olvasótábor is eléri a félezer főt. A könyvtár vezetőinek, Barta Tjajosnak és a fiatal Andics Jánosnak persze ezen belül még külön küzdelmeik voltak, hogy megszerettessék a külföldi könyveket. Ez is megtörtént, most már nemcsak a magyar klasszikusokat kérik az olvasók, de Stendhal- tói Tolsztojig nagyon sok külföldi írót is. A fiatalok találkozóhelye is itt van a könyv­tár egyik helyiségében. Itt alakították meg a KISZ-t is. Szerencsére azonban, ha a tervek közé nem csúszik valami hiba, nemsokára már az új kultúrotthonban gyűlhetnek össze. Hogy mennyi az a „nemsokára“? Erre nem lehet más választ adni, mint, hogy a helyét már kijelölték (a Zengő-étterém szomszédsá­gában), sőt mi több, már az anyagot is el­kezdték a helyszínre hordani. Költségvetés és tervrajz azonban még nincs, a falu vezetősé­ge csak annyit tud, hogy a községfejlesztésí alap nagy részét ez emészti majd fel. Bizony, ez elég homályos így. Meg lehet érteni azo­kat a pécsviradiakat, akik erre csak a fejü­ket csóválják: „majd, ha látom, elhiszerp“ ala­pon. Szentelték István korában | legalábbis ezt — ■1 ........ állítják a hozzá­értők a vár altemplomáról, s ha egy-két év­tizednyi eltérés ran is a nézetek közölt, arív­nyi bizonyos, hogy kilencszáz éves már biztos megvan. A kápolna feltárása most folyik, egyelőre még a laikus számára nem bontakoz­tak ki a körvonalai. De ha ősszel valóban be tudják fejezni a restaurálást, értékes kinccsel gyarapszik Árpád-kori emléldárunk. A feltá­rási munikálatolc közben előkerült a földből egy Árpád-kori keresztelő medence is és né­hány csontváz. A restaurálás valószínűleg még értékeseb­bé teszi az öreg várat. Ha már restaurálásnál tartunk, nem árt megjegyezni azt sem, hogy egyben-másban azért nagyobb gonddal jár­hatna el a tanács. A vár felé vezető utcában van egy csodálatosan kecses, eredeti, közép­kori levegőt árasztó, meredektetejű, emeletes házacska. Műemlék, a község egyik legősibb épülete. Sajnos, omladozik, a kutya sem törő­dik vele. Ezen gyorsan változtatni kell, mert ha így megy tovább, a ház nem sokáig bírja az idő vas fogát. Vasvarju I ^OV nevezik népiesen a legszebb----:----'•------magyarországi madarat, a szala­kótát. Egy kitömött példány fekete, kék, ten­gerzöld, fahéjbarna, leheletszerű színekkel pompázva itt áll a vár toronyszobájában tök- sók kitömött madár között. Ez a csodálatosan szép madárgyűjtemény egy vékony, kis, tel­lies ember, Agárdy Ede sok évtizedes ornitoló­giái munkásságának egy részeredménye. Csak részeredménye, mert az igazi, a nagy ered­ményt, az 5000 madártojásból álló gyűjte­ményt Agárdy Ede a Nemzeti Múzeumnak adományozta. A gyűjtemény — sajnos — az ellenforradalom alatt elpusztult, az egy eleien át folytatott munka kárba veszett. A g árdy Ede máj idős ember. Nagyon saj­nálja, hogy utódot nem sikerült nevelnie erre a szép foglalkozásra, de így egyedül is nagy munkát vállalt magára. Újra megkezdte a to­jásgyűjtést, fiókja mélyén már ott lapul egy- pár őszapó, nagyobbacska szárcsa és más madártojás. De az ornitológia mellett néprajzzal tj fog­lalkozik Agárdy Ede. Több mint negyven éve kezdte meg a hímestojások gyűjtését. Az idén szedett össze egy impozáns népi tányér- és korsó-gyűjteményt. Legbüszkébb mégis az ornitológia terén szer­zett érdemeire. Nem is olyan kicsik ezek az ér­demek. Nemcsak Hermann Ottó sajátkezű ieg irt dicsérete tanúsítja ezt, de egy térkép ts. .4 térkép a madarak vándorútjat tűnteti fel. A sárgarigó útvonala hazánkból Tuniszon ke­resztül vezet Afrika belsejébe. Ezt az útvona­lat egy Agárdy Ede áItal meggyűrűzött sárga­rigó révén tudták meg. Mindez nagyon szép, szinte öröm írni róla. De ahogy minden örömben van egy kis üröm, ez a dolog sincs egészen rendjén. Mert ehhez az értékes, nagyon szép munkához Agárdy Ede egy árva fillér segítséget nem kap. Mégis csinálja, pedig csak 400 forint nyugdija van. Ezen is érdemes kissé elgondolkozni! Kinőtt a gyerekcipőből a falu | Ki bizony. ——■■ ■' 1 Egyre-más­ra épülnek a házak, nőnek az igények. Itt van például az óvoda. 58 férőhelyes és ebben az évben már több mint 120 gyerek felvételét kérték. Persze, nem lehet őket felvenni. Eh­hez nem is kellene kommentár. Kommentár helyett inkább az óvodát kellene bővíteni. ígéret persze erre is van. Hozzá keil tennem, egyáltalán nem hebehurgya, ellenkezőleg: megfontolt, nagyon megfontolt ígéret. Szól izedig a következőképpen: majd ha Zengővár- kony egybeépül Pécsváraddal, akkor kapnak új óvodát. Ezt nevezik távlati tervezésnek. A növekvő falu folyamatos villamosítását el tudták intézni, ezen a területen nincs baj. Ha­nem a vízvezeték az egy kacifántos ügy me­gint. Megalakult a vízügyi társulás. Pénz is jött össze szépen, a lakosság is nagy helyes­léssel fogadta. (Igaz, hogy a gépállomás nem adott egy vasat sem, és ez azért nagyon hiány­zik!) Forrásuk van. a víz meg nagy probléma náluk is. El kellene kezdeni az építkezést, de most egy kis vita alakult a források tulajdon­jogát illetően. Reméljük azonban, ez hamaro­san megoldódik és mégiscsak elkészül a vízve­zeték. A hegyekről lezúduló esőié levezető rendszerének lei javításáról nemigen szeretnek beszélni a pécsvAradiak. Ee 300 000 forintba kerülne. A pénzzel nincs is baj. mert van. Ha­nem az illetékesek ebben az ügyben kizárólag csak tárgyalgatr.ak. A pécsváradi tanácson egyébként már Iki egy tervrajz, amely szemléltetően mutatja, r fyen nagymértékben terjeszkedik a fair a / vetkező években. Nemsokára azt vesszük ész re, hogy Pécsvárad kisebbfajta várossá fejlő dik. Reméljük, addigra lész új óvoda, porta­lan út, vízvezeték és még sók minden, ami ma még csak az ígéretek listáján szerepel. LAZÁK ERVIN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents