Dunántúli Napló, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-17 / 194. szám
6 N » P 10 1958. AUGUSZTUS fi* Hivatalos lottó-nyeremények . ♦ öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 39 "szelvényen \ értek el, a nyereményösszeg egyenként 50208.75 forint. A há- romtalálatos szelvények száma 3727, nyereményösszeg egye ként 262,50 forint. Két találatot 81.703 szelvényen értek el., Egy- egy kéttalálatos szelvényre 12 forint nyeremény Jut. Az Egyesült Arab Köztársaság főparancsnokának nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) legességévgl összeegyeztethe- etlen egyéb jelenségekre is. Közismert, hogy á svájci sajtó Damaszkusz (AFP): Abdel Hakim Amer tábornagy, az Egyesült Arab Köztársaság fegyveres erőinek főparancsnoka szíriai szemleútja során beszédet mondott. Kijelentette: „Az arab hadsereghez tartozunk, amely az egész arab nemzet érdekében cselekszik“. ..Sokat kell dolgoznunk, hogy elérjük a nép által elénk tűzött célokat. Minden szüksége tényező rendelkezésünkre ál az arab nemzet felépítéséhez amelynek igen egészséges gaz dasági és nemzeti alapjai van nak. Célunk az imperializ mus, a hűbériség és a gyár matosítók megsemmisítése. 1 célok eléréséhez egyetlen töm bőt kell alkotnunk, mert pártok és az egyenetlenség ide je már elmúlt". Fegyveres banditatámadás berni követségünk ellen Nem kétséges, hogy mindenekelőtt a svájci sajtó által idegen imperialista hatalmak érdekében szított uszító kampány légköre, a svájci korgy része meg-megújuló uszító many nemtörődömsége terem- ampányt folytat a magyar tett talajt a banditák gyalá- nép, a Magyar Népköztársa- zatos provokációjához. Mindág, annak törvényes kormá- ez kézenfekvővé teszi, hogy a ya és a berni magyar követ- svájci kormányt e támadásért ég ellen. A svájci kormány a felelősség terheli. Magyar Népköztársaság kormányának ismételt, erélyes gyelmeztetése ellenére sem onta le a megfelelő követ- eztetéseket. Nem tette meg a zükséges intézkedéseket, jól ehet nem is olyan régen éhez hasonló támadás zajlott le ernben a Román Népköztáraság külképviselete ellen. Az ENSZ-közgyűlés péntek esti ülése New York (TASZSZ). Az ENSZ pénteki ülésén szünet után Ujzéland és Bulgária képviselői ' szólaltak fel. Bár az újzélandi küldött semmi újat nem mondott, beszéde mégis jellemző volt azoknak a küldötteknek felszólalásaihoz hasonlóan, akiknek országai a Libanon és Jordánia ellen elkövetett agresszióban, vagy ennek elősegítésében bűnösek, vagy akik ezekkel az országokkal katofial tömbök révén kapcsolatban állnak« Az agresszió e védőügyvédjei közül egyetlen egy sem hozott fel elfogadható érvet Gro- miko szovjet külügyminiszter beszédével szemben. Gromiko súlyos érvei bebizonyították, htjgy az amerikai csapatok libanoni és az angol csapatok jordániai jelenléte agresszió kis arab államok ellen. Az agressziót védelmező felszólalók makacsul ismételgetik, hogy lezte azokat a hamis érveket amelyeket egyes felszólalók az agresszió igazolására próbál tak felhozni. Lukanov kijelentette: a bol gár kormány és a bolgár nép nagyon aggódik a közel-kelet helyzet miatt, amely az agresszió következtében alakul ki. Az agresszív tevékenység állítólag más arab országok színhelye nem esik messze fenyegették az említett orszó- Bulgáriától, s bármely közelgők függetlenségét, s hogy Li- keleti tűzvész közvetlenül ve- banon és Jordánia kormánya szélyezteti Bulgáriát is. „segítséget kért ; a bolgár külügyminiszter leKarlo Lukanov, bolgár kül- leplezte azokat az amerikai és ügyminiszter beszédében lelepA csütörtökön lezuhant KLM gép utasai valószínűleg mór a levegőben meghaltak Galway (Írország) (AP): — Dr. Vaand- rager a KLM holland repülőtársaság főorvosa szombaton kijelentette: a csütörtökön lezuhant KLM-repüJőgép valamennyi utasamin den valószínűség szerint már a repülőgép lezuhanása repülőgép lezuhan a gép lezuhanása nása előtt a leve- előtt felrobbant, góbén felrobbant; A repülőgépron- A Galway-öböltől csókát most "kezdik száz mérföldnyire összeállítani annak eddig 34 holttestet megállapítására, mi találtak meg a ten- okozhatta a hirtefelszimén: 25 nőt, 8 férfit és 1 gyermeket. A legtöbb holttest csonka volt és súlyos előtt meghalt, mert égési sebekkel bori- egyes megtalált tott. Ruházatuk ca- szemüveget fogtak holttestek bancolá- fatokra volt tépve, ki a vízből, különös sí eredményei arra ami újabb bizonyí- módon teljesen sér- mutatnak, hogy a ték amellett, hogy tétlen üvegekkel. len robbanást. A hullámokon a roncsok között igen sok gyermekjáték úszkál- és eddig körülbelül egy tucat «WM angol próbálkozásokat, hogy agressziójukat jogi köntösbe ’öltöztessék. „Mint az ismert mesében a farkasok, amelyek kijelentették magukról, hogy ők a pásztorok, az imperialisták is szeretnék úgy feltűntetni magukat, mintha a független arab államok buzgó védelmezői volnának” — mondotta a szónok. Lukanov foglalkozott a jordániai képviselő kijelentésével, amely szerint Jordánia kormánya nem engedi be az ország területére az ENSZ megfigyelőit. A bolgár külügyminiszter hangsúlyozta: ez "az álláspont csak azzal magyarázható, hogy a jordániai kormány nem holmi „külső beavatkozástól”, hanem a saját népétől fél. A bolgár küldött kijelentette, hogy helyesli és támogatja a Szovjetunió javaslatát. A közgyűlés 18-án tartja legközelebbi ülését. Nyilvánvaló az is, hogy a gaztett mögött milyen erők állanak, kiknek és miért van szükségük az ilyen és ehhez hasonló bűntettekre. A nemzetközi közvélemény figyelme az Egyesült Nemzetek Szervezetének rendkívüli közgyűlésére, az amerikai és angol imperialisták közel- és középkeleti nyílt agresszióira irányul. A Világ népeinek e leplezetlen agresszió elleni hatalmas felháborodása igen nehéz helyzetbe hozta aZ imperialista köröket. Nekik volt és van szükségük arra, hogy provokációkkal eltereljék a figyelmet agresszióikról. Kézenfekvő, hogy a követség megtámadása messzemenő politikai célokat szolgált: tervezői újra lángra akarták vele lobbantam a mesterségesen szított magyar-ellenes kampány kialvóban lévő tüzét. Az amerik i százmillió dolláros törvény juttatásaiból fenntartott szer vezetek terve azonban a bem magyar követség vezetőjének és tagjainak éberségén és bátor helytállásán hajótörés: szenvedett. A Magyar Népköztársaság külügyminisztériuma reméli, hogy a svájci kormány e súlyos esetből levonja a következtetéseket és megfelelő elégtételt szolgáltat. A magyar kormány elvárja, hogy a s ájc< hatóságok a legszigorúbban eljárjanak az elvetemült gonosztevők és megbízóik ellen. If. az ideje annak is, hogy a svájci kormány a sokat hangoztatott semlegesség követelményeinek megfelelően most már hatásos intézkedésekkel vegye elejét a Magyar Nép- köztársaság népe és kormánya ellen szervezkedő banditacso- portok tevékenységének. Budapest, 1958. augusztus 16. A svájci bűnügy rendőrség vezetője a berni magyar követség ellen intézett banditatámadisró! Bern (MTI): A Reuter jelentése szerint Kurt Kessi, a svájci bűnügyi rendőrség vezetője szombaton este nyilatKessi közölte azt is, hogy letartóztattak további öt magyar disszidenst, amikor azok arról beszéltek, hogy újabb támadást terveznek a követség kozott az újságíróknak a bér- ellen, ni magyar követség ellen in- Az újságírók további kérdé- tézett fegyveres banditatéma- sőre a rendőrségi főnök kije- dásról. A rendőrségi vezető lentette, hogy a magyar kö- az újságírók kérdésére azt vétség beosztottjai jogos önvé- mondotta, hogy a tűzharcból delemből cselekedtek, amikor épségben kikerült támadót bí- viszonozták a tüzet. Megerősí- róság elé állítják. Mint isme- tette, hogy a követség beosz- retes, az egyik bandita meg- tottjai közül senki sem sebe- sebesült. sült meg. N. Á. Bulganyin új tisztsége Moszkva (TASZSZ): Hivata- osan közölték, hogy az OSZ- SZSZK Minisztertanácsa N. A. Bulganyint a sztavropoli nép- gazdasági tanács elnökévé nevezte ki. Bulganyin átvette tisztségét. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége felmen- ette N. A. Bulganyint a Szov- etunió Állami Bankjának elnöki tisztségéből. Új albán nagykövetet neveitek ki Budapestre Tirana (ATA): Az Albán Népköztársaság népi gyűlése elnökségének rendeletével felmentették Bato Karafllit, az Albán Népköztársaság budapesti nagykövetét, s helyébe Edlp Cuclt, az Albán Népköz- társaság eddigi olaszországi követét nevezték ki nagyköveti minőségében. Joliot Curie-t kedden temetik Párizs (AFP): A francia kormány úgy határozott, hogy ünnepélyes végtisztességben részesíti Frederic Joliot-Curiet s őt a nemzet halottjának tekinti. A gyászszertartás augusztus 19-én, kedden 11 óra 30 perckor kezdődik a Sorbonne díszudvarán. A nagy tudós holttestét a Sorbonne-on ravatalozzák fel és Párizs lakói vasárnaptól megtekinthetik ravatalán a francia nemzet elhunyt nagy fiát. A temetésen csak a hozzátartozók és közvetlen barátai vesznek majd részt. Külföldi hírek UJ DELHI Az indiai egészségügyi miniszter közlése szerint idén június végéig Biharban és Nyu- gat-Bengáliában 16 000 ember halt meg kolerában vagy himlőben. MONTEVIDEO Az uruguayi szenátus meghívására pénteken Montevi- deoba érkezett a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége. AMMAN A jordániai parlament két házát augusztus 18-ra rendkívüli ülésszakra hívták össze, hogy megvitassa az alkotmány- módosításra vonatkozó törvényjavaslatot. A módosításra az iraki—jordániai szövetség megszűnése miatt van szükség* KAIRO Nasszer, az EAK elnöke és Fejszal szaudarábiai miniszter elnök szombaton ismét találkozott. UJ DELHI A pakisztáni csapatok Dauki (Asszam) vidékén augusztus 13-a óta beszüntették a tüzet — jelentik hivatalos indiai forrásból. ATHÉN Makariosz ciprusi érsek válaszolt Foot ciprusi angol kormányzó levelére. Az érsek elutasította Anglia javaslatát és közölte, hogy nem hajlandó elfogadni a ciprusi rendezésre vonatkozó angol javaslatot. KAIRÓ A félhivatalos As Saab szombati száma azt írja, hogy az EAK egyáltalán nem hajlandó megvitatni Eisenhower elnök közel-keleti tervének egyetlen pontját sem, amíg az angol és amerikai haderőket teljesen ki nem vonják Jordániából és Libanonból. ^ 000/0/0/00/00/0/0/0/0/00010000/0/0/0/0/0/000/0/0/0/0/0/0^/0^0,^,^000 000/0/0/0/0/0/0Z0 0.0- 0.0 0/0.0/00/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0. 0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/,/0/,/0/,/,/,/,/,/0/, 00/0/0/0/000, -0\ '0/0/0/0/0/0/0/0/0S Egy hét a világpolitikában Politikai pókerjáték Nyugaton A kártyás minél többet veszít, annál kétségbeesettebb hazárdjátékba kezd. Idegei már-már fölmondták a szolgálatot, az összeomlás előtt áll, pénze is fogytán, de mindent leplezni igyekszik, vakmerőén hív, blöfföl és ha ellenfelei elvesztik fejüket — nyerhet is. A jó lapok ellen azonban minden erőszakos manőverezés, minden blöff hiábavaló, akinél több adu van, több ülést visz el. Egyszerű igazság ez és érvényes a nagy politikára is. Az imperializmus alól szerte a világon lassan kicsúszik a talaj, az imperialisták kétségbeesve igyekeznek menteni, ami még menthető és politikájuk éppen azért vad pókerjátékhoz hasonlít, egyre nagyobb tétet dobnak az asztalra, de a békeszerető népek nem riadnak vissza, bizonyosak benne, hogy jobb lapokra tettek, mert az ő kezükben az erő mellett ott van a j o g és azigazság is. Ez a megmegújuló politikai pókerjáték különösen az elmúlt hetek világpolitikai eseményeire jellemző, és ahhoz, hogy megértsük a mát, hogy következtetni tudjunk a holnapra, feltétlenül összefüggéseiben kell néznünk a világ különböző pontjain előforduló jelenségeket. Ha csak hét nap történetét akarjuk elemezni, akkor i* emlékeztetnünk kell az olvasót arra a júliusi délutánra, amikor az első amerikai tengerész gyalogos Libanon földjére lépett és az ezt követő napokra, •nfkor angol ejtőernyősöket ■fi indítottak útnak Ciprus szigetéről Jordániába. Magúk az egyszerű tények is felháborí- tóak. Két világhatalom megrohant 2 kis országot, sok milliós hadseregek parancsnokai fegyverrel támadtak két kis nemzetre, amelynek az össz- létszáma is csak töredékét teszi iki az Egyesült Államok és Anglia fegyveres erőinek. Ezek a szorosan vett tények, de lényegében nemcsak ez történt. Az imperialisták ezzel a lépésükkel a szabadságáért és függetlenségéért harcoló egész arab nép ellen támadtak és, ami talán még ennél is súlyosabb, kihívó támadásukkal felidézték az egész emberiség létét fenyegető harmadik világháború veszélyét. Számításukba azonban — minf már any- nyiszor — ismét hiba'csúszott. A béke erői résen voltak, az agresszorok megfékezésére irányuló nemzetközi ellenállás gyors és hatékony volt. Az angolszáz imperializmus kénytelen volt méghátrální“ Közel- Keleten, a, közvetlen háborús veszély elmúlt. A szovjet kormány kezdeményezésére a legilletékesebb nemzetközi, fórum, az Egyesült Nemzetek Szervezetének rendkfvülf közgyűlése megkezdte a közel-keleti helyzet megvitatását. Korai lenne még arról beszélni, hogy milyen eredményeket hoz az ENSZ-vita, egy azonban kétségtelen, ezen a nagy nemzetközi fórumon az angolsza/. imperializmus a vádlottak padján ül. Az új helyzet természetes lm új taktikát kényszerít az imperialista körökre is. Az Egyesült Államok politikusaiban a „kártyásvér“ megint megmozdult. Dulles propagandagépezete a legutóbbi napokban nagyszabású szemfényvesztő tevékenységbe kezdett. Mintha mi sem történt volna, Washington azt akarja elhitetni az arab országok közvéleményével: az Egyesült Államok bellétta, hogy eddigi közel- keleti politikája hibás volt, s kész teljes fordulatot végrehajtani, baráti kezet nyújtani az araboknak. Lényegében ebben a szellemben szólalt fel az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának első napján Eisenhower elnök is. Beszédében igazolni akarta az Egyesült Államok politikáját, de mint; az egyiptomi As Saab című lap cikke is megállapítja, „beszédének minden egyeg betűje és minden szava azt mutatja, Eisenhower nem azért jelent meg az. ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakán, hogy megmentse a békét, bejelentse az amerikai csapatok távozását Libanonból, vagy „konstruktív“ javaslatokat terjesszen elő, hanem azért, hogy félrevezesse a világ közvéleményét, igazolni próbálja az agressziót, tovább bonyolítsa a helyzetet, megfenyegesse az arabokat és kijelentse, hogy Amerika hű marad a háború peremén táncolás régi politikájához.” A Szovjetunió álláspontja világos és félreérthetetlen. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere előterjesztett határozati javaslatában követelte, hogy haladéktalanul vonják ki az amerikai és k rigol csapatokat Libanon, illetve Jordánia területéről. A világsajtónak a közgyűlést kommentáló cikkeiből általában kiderül, hogy a népek szerte a világon tudják, hogy óriási szakadék tátong az imperialisták szavai és tetted között. A szemfényvesztés nem segít, a blöffök helyett tényekre van szükség. A szabad arab országok ezért támogatják egyhangúan a szovjet küldöttségnek az ENSZ-közgyűlés elé terjesztett javaslatát, hangsúlyozva, hogy az Eisenhower által beterjesztett gazdaságfejlesztési terv nem más, mint átlátszó kísérlet a kérdés lényegének megkerülésére. Az arab nép az angol— amerikai csapatok azonnali kivonását akarja és követeli. Az angolszáz hatalmak egyébként a kulisszák mögött is lázasan folytatják a közgyűlést megelőző napokban megkezdett politikai és diplomáciai tevékenységüket. Tekintettel arra, hogy most a világ közvéleményének számot kell adniok esztelen és felháborító közel-keleti cselekedeteikről, egyrészt mindent elkövetnek, hogy eltereljék a népek képviselőinek figyelmét a lényegről, rabló szándékaikról, másrészt különböző taktikai fogásokkal, hízelgésekkel és fenyegetésekkel próbálják „megolajozni“ az egykor oly jól működő, de most egyre inkább csikorgó ENSZ-beli szavazógépüket. Ez is egyre nehezebb lesz. Nem azért, mintha a jelenlevő nyugati és dél-amerikai diplomaták többségét nem tudnák megpuhítani, hanem azért, mert ezek a diplomaták is tudják, hogy országuk igazi közvéleménye, a dolgozó milliók, békét akarnak és elutasítanak minden agressziót; Ennek a közvéleménynek az erejét érzi Hamarskjöíd főtitkár is, aki a legújaob hírek szerint „kis csúcsértekezlet“ összehívásán fáradozik és az elgondolása szerint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság külügymi- niszterének külön megbeszélésen kellene kidolgozniok valamiféle kompromisszumot. összegezésképpen megállapíthatjuk, hogy bár még minden kérdés nyitott, az elmúlt hét eseményeinek mérlege mégis inkább kedvező, mint kedvezőtlen. Az imperialista nagyhatalmak kényszerültek arra, hogy a tárgyalóasztalhoz üljenek és ha mellékvágányra is akarják terelni, ha meg is akarják torpedózni az ENSZ rendkívüli ülését, szándékaik egyre inkább lelepleződnek. Az imperialista politika ma már kétségbeesett hazárdjáték és éppen azért, mert két- ségbesett, veszélyesebb is, mint bármikor volt, de a békét akaró közvélemény ereje is sokkal nagyobb, mint bármikor volt a történelem folyamán. Addig azonban, amíg a nyugati hatalmak kormányai nem hajlandók nemzetközi kérdések békés rendezésének útjára lépni, az emberiség nem érezheti magát biztonságban egy új háború veszélyével szemben; Hruscsov elvtárs szavaival élve bízunk azonban abban, hogy „végül is diadalmaskodik majd a józan ész és a legmagasabb szintű értekezlet — amelynek összehívását minden nép várja — megteremti majd az államközi kapcsolatokban a feszültség enyhülésének, az egész nemzetközi helyzet megjárni lásának feltételeit."