Dunántúli Napló, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-14 / 191. szám

»58. AUGUSZTUS 14.

NAPLÓ

5

Tekintsünk szét

Mostanában sok minden leköti figyelmünket. Szinte naponta figyeljük, hogyan hajtja építő munkánk új, egészséges hajtásait, hogyan tűnik el az ellenforradalmi kártevés utolsó maradványa is. Látjuk eredményeinket, r mégis szinte mérnöki eszközökhöz nyúlunk, amikor meghúzzuk az életszínvonalunkat jelentő vonalat gondolatban, azt, hogy hol tartottunk 1953-ban, 1954- ben, hova zökkentünk 1956 őszén és hol vagyunk ma.

Nézzük a hároméves tervet. Az egészet, részeit, a számokat és a számok mögött rejlő célokat és bízva benne, mindjárt rámondjuk, mint a jó borra, amelyet nyelvünk ízlel, hogy ez jó. ez kell.

Nem volt érdekében propaganda- és agitációhadjárat — régebbi, rossz értelmét értve — s mégis valamennyi családot foglalkoztatja. A nagy egész szemlélése közben szemügyre vesszük a részleteket is. Saját érdekeltségünket nézzük a hároméves tervben, figyeljük, hogy mit tudunk majd a több jövedelemből lakásra fordítani, nem kerüli el figyelmünket, hogy munkánk gyümölcsét jól értékesíti ük-e és szólunk, ha nem karolják fel azonnal az újat és kiáltunk, amikor a földkerekségen valakik a békét veszélyeztetik.

Aztán másfelé is nézünk. Ki a földekre, a falura — és két kezünk lévén — egyikkel fogjuk az újra, a szebb életre törekvő termelőszövetkezeti paraszt kezét, a másikkal pedig barátian a még csak magának dolgozóét és segítjük mindkettőt. Neveljük, irányítjuk a felfelé vezető útra és közben az értelmiséginek is jobbot nyújtunk, mintegy így szólva hozzá: „Gyere! Gyere velünk! Magadért jössz, s ha jössz, valamennyiünkért teszed“’. Aztán jobbunk ott van hazánk más fiainak kezében is, mimd- azokéban, akik már jönnek, vagy akik még ezután jönnek velünk.

Kéz a kézben haladunk az emberiség legnagyobb eszméje. a szocializmus felé.

Pedig ez nem könnyű. Nagyjaink tanítanak rá, hogy köny- nyebb, sokkal könnyebb a hatalmat megszerezni és megvédeni, mint felépíteni az új társadalmat, a munkásosztály és a vele szövetségesek társadalmi rendjét, a szocializmust. Nehéz, s mégis megyünk előre.

Vannak buktatók az előrehaladás útján. Ez nem csoda: Az lenne csoda, ha nem volnának, hiszen előttünk senki nem taposta ki, az utat. A mi világunk alapjait nem teremtette meg az előttünk lévő társadalom. mint ezt tette a rabszolga társadalom a feudalizmusnak, vagy mint a feudalizmus a kapitalizmusnak. A kapitalizmus csak a munkás- osztályt, a proletariátust teremtette meg, hogy sírásójává váljon és hatalmasabb erejével végül is szükségszerűen elsöpörje.

A nemzetközi munkásmozgalomban az utolsó egynéhány évben egyesek újra divatba szeretnék hozni a revizioniz- musi. Ennek „művelői" sok mindent mondanak, de a sok közül a legnagyobb — és legostobább —, amikor azt hazudjék, hogy nem vezetésre termett a munkásosztály, hogy nem neki, másnak kell egy jobb jövő felé vezetnie az emberiséget.

Elterjetft egy kifejezés, mintegy gyűl tőfogalomként, ha valami érthetetlennel vagy nehezen érthetővel találkozunk, így morvUtik: „Na és?! Ilyen is van”. Igen, ilyen is van,

win egy reviztonirmvs ménhatározással jelölt voliti- kai áramlat, amely a muni — r~» —■ —■■■■— ■. ■ ■■

kásosztályt akarja félrevezetni.

amely ennek az osztálynak szemére akar hályogot tenni, hogy utána azt tegyen vele, amit szeretne. Egyetlen „hiba" áll e terv útjában — miként állt Bernstein és társai útjában —, hogy a kiszemelt „áldozat” nem hagyja magát. — Bernstein és társainak „elmélete” is belekerült a történelem lomtárába, és a revizio- nizmus is megtette útjának jórészét, mint a második bűnös az első után, hogy a pokol fenekére jusson. Mert oda jut.

Nézzük a föld egyhatodát, ahol még fél évszázad sem múlott el a munkásosztály hatalomra kerülése óta és fojtogatva intervenciótól, hitlerista támadástól, a kapitalista világ tengerétől, szputnyikokat röpít a világűrbe. Szörnyű elmaradottságból, elesettségből indulva, a tudomány élenjárójává küzdötte fel magát. — A szputnyik csak egy, de nagy mérce, ám történtek miás. „prózaibb" események is. — Minduntalan hallja az ember a másik tábor keserűségét a főiskolai képzéstől kezdve egészen a mindennapi betevő falatig. Arról persze egy szót sem szólnak, hogy tíz év múlva túlhaladják a kapitalista világ legnagyobbj át, az USA-t az egy főre eső termelésiben és a velejáróiban. Miért is szólnának, hiszen a nyelvük megégett már néhány ötéves terv kommentálásakor. „Akit egyszer a kígyó megmar, az a gyíktól is fél” — tartja a közmondás.

Csakhogy g kővetkező tíz év már semmi esetre sem nevezhető gyíktól való félelemnek, ez — kévletesen — halálos „kígyómarás" lesz.

És mindez a föld egyhatodán zajlik le, nem egészen két emberöltő alatt, holott az USA mögött két békés évszázad áll, hozzá két háború sokmilliárdnyi nyeresége. így nézzük mi a világot, s így nézi velünk az egész világ munkásosztálya.

De a világ térképén akad más nézni való Is. Egy szocialista, szoicalizmust építő hatalmas tömb, amelyről évekig azt mondták, hogy kapitalista tábor veszi körül. És ez egy ideig igaz is volt, de most már fordítani lehet, mégpedig úgy, hogy

szocialista tábor veszi körül a kapitalista tömböt.

így igaz ez, mert szeműnk előtt válik valósággá, amit Lenin mondott, hogy amikor Kína, India és a gyarmatok elszakadnak a gyarmattartó országoktól és az önálló fejlődés útjára lépnek, akkor ez a kapitalizmus halálát jelenti. Az angol és más gyarmattartó kapitalista országok uralkodóinak keserű valóság, de mégis így van: ha — és ez a „ha” nincs messze —, a gyarmatok nem lesznek, akkor számukra élet sincs tovább, "ha már nem előbb mond végítéletet felettük az a proletár, akit ők neveltek ki, hogy munkaerejéből éljenek, gazdagodjanak.

Történelmi vihar tombol az egész földkerekségen és e viharban — legyen az Kenyában, Japánban, Franciaországban, Közel-Keleten vagy bárhol másutt —, a világító fáklya, a nagyszerű jövőt mutató

— a munkásosztály. Az a munkásosztály, amelyik már kivívta hatalmát, amelyik már felépítette vagy építi szocialista társadalmát. így van ez a valóságban. Mert hiába kiáltoznak különböző rádióadók, hiába hazudnak, rágalmaznak,

— az csak a tulajdonosaik véleménye. Az ottani munkások, a parasztok, az értelmiségiek és a kisemberek is szeretnék, ha'termelő munkájuk egésze az ő javukat szolgálná közvetlenül és közvetve, mint ná3 nagyvilágban ! A dúszidens édesanyja

3 ö ♦ Fiának. Tóth Jánosnak a le- volt: Honarie. Zsolnát! : s

lünk, mint a többj szocializmus’ építő országban. A paraszt szeretné, ha nem falná fel, nem semmizné ki a feneketlen gyomrú nagybirtok, az emberek szeretnék, ha nem ólálkodna mellettük árnyékként a bizonytalan holnap, amely a munkanélküliségben, a kiszolgáltatottságban ölt elsősorban testet. A kisember szeretné, ha nem kellene örökké rettegnie a hatalmas konszernek és trösztök kíméletlenül fojtogató markától, ha nem kellene örökké a tönkremenéssel számolni. És még

sok mindent szeretnének a

a talajt (a gyárat, földet, bá-:

nyát, bankot stb.) a jogaiért] telkeit proletár.

Sokszor elhangzik és szinte] már színét is veszti a kifejezés, hogy a történelem kerekét: megállítani nem lehet, hogy a] történelem kereke visszafelé ] nem forog. De ha belegondo-: lünk, magunk előtt látjuk a]

Fiának, Tóth Jánosnak a levele Franciaországból, szerepel a Hontalanok című könyvben. Azt írja abban a fiú, hogy nagyon sok a munka, nagyon nehéz az élet, megvetik és gyűlölik — nagyon szeretne már hazajönni.

Most, hogy már itthon van, az édesanyja is könnyebben rááll a beszélgetésre, minden

valóságot, amelynek mi, a ma-, rosszat, amit elmesél, megenynéptömegek

a kapitalista

országokban,

ami nálunk

megvan, ami

nálunk térmészetes.

Ezen nincs semmi csodálkozni való. Ez Így természetes.

Amikor Marx és Engels megírták újkori történelmünk himnuszát, a Kommunista Kiáltványt, hogy „ :.. kísértet járja Európát, a kommunizmus kísérlete... ” és a társadalmi fejlődés vezető erejét a munkásosztályban fel, akadtak, akik könnyedén és naivan nevettek, hogy „mit akarnak a proletárok, hiszen

gyár munkásosztály — és szövetségesei — is részesei vagyunk. Ha el is foglal bennünket szorgalmas munkánk mindennapos gondja és öröme, ne feledjünk el ilyesféleképpen is „kinézni” a nagyvilágba, mert ettől erőnk gyarapszik.

Tekintsünk szét a nagyvilágban és még szebb, nagyszerűbb lesz, amit mi te- szünk,

mert ott látjuk a mellettünk: haladó milliókat, akik velünk vannak, akik bennünket kö-: vetnek. E valóság nemcsak je-] lenünket, de jövőnket is mu-] latja.

Kászon József.

hit, megédesít a biztos tudat: mégegyszer nem megy el a fia. s végre itthon van.

— Vgy volt minden, mint abban a levélben írta, mesélt az édesanya. — Dolgozott, ahogy csak birt, mégis utálták, idegen kutyának, cigányfajzat- nak, betolakodónak nevezték. Eldugták előle az ennivalóját, hogy végül nem bírta tovább és jól szájon is verte az egyik embert. Újra botrány volt. összetörték a szerszámát, (kint. is festőként dolgozott) és olyanokat kérdeztek tőle, hogy ... Küldtem is ki sok képeslapot Pécsről, mert megkérdezték, hogy ott miben laknak az emberek. Meg van-e vízvezeték, villany. Aztán a fiam jól megmondta nekik, csak rámutatott

volt: Hongrie, Zsolnay .i >

Hazajött a Jancsi és vissza- vették volna a régi helyére — szorgalmas, rendes fiúnak ismerik, szeretik is —, de ő inkább ott maradt az édesapja mellett, a kis műhelyben.

— Jóvá akarja tenni, amit elmulasztott. Nagyon megviselte az apját is ez az egy év. Irt olyan leveleket; például azt, amiben az volt: egy éve, édesanyám, hogy otthagytam a magyar hazát és titeket; hogy csak sírtunk itthon ketten ... Többet sírtunk, mint ettünk ebben az időben.

Most itthon van a fia, semmi baja se történt, pedig ijeszt> gették intemálótáborral, puskatussal, egyebekkel. Nem leSz mit zabálnod — mondták neki, amikor mutatta a papírt, hogy „nem leszek többé a ti kutyátok...”

— Mikor hazajött, rögtön odaraktam eléje a kedves eledelét, a csabai kolbászt. Csak azt mondta: jó lenne ebből küldeni nekik, ilyet nem ettek még.

Olyan volt ez az év, hogy felér tíz évi élettapasztalattal.

— Azt mondta a fiam, hogy ha feleannyi esze lett volna,

elenyészően kisebbségben vannak”. Azóta is divatban maradt ez a hiú ábrándokkal teli butaság. Ma is mondják még, hogy a „kisebbség uralma”, hogy a „többség elnyomása” a munkásosztály hatalma, a proletárdiktatúra. Öh, micsoda történészek ezek! Egyet, de nagyot felejtenek el: milyen rendszerben volt többségben az uralkodó osztály? A feudalizmusban, a kapitalizmusban tu- lán vagy uram bocsá’ esetleg a rabszolgatársadalomban? Vagy talán a kapitalizmusban az uralkodó osztály teszi a lakosság többségét? így van ez talán Angliában, vagy az USA- ban, vagy bárhol másutt? No ugye. Lehet gondolkodni, hozzávéve, hogy

o munkásosztály létszáma

a lámpára, a foglalaton ott

..............hm,Minin.............uhum................................................mu mikor elindult, mint most, ak* k

or Pesten egyenesen haza

váltotta volna meg a jegyet. S hogy ha száz barátja csábítgatná, akkor se mozdulna ki többé hazulról. Itt laknak most nem messze a feleségével együtt.

naponta gyarapszik világszerte, hogy naponta szélesedik szövetségeseinek tábora,

(mert ezeknek érdekeit is célul tűzi, valóra váltja) és közben a hatalmon lévő kapitalisták száma csökken, mert hol itt, hol ott húzza ki lába alól

Értékes megfigyelések a harmadik szputnyikról

Az elkövetkező napokban is naponta kétszer láthatjuk a hordozó rakétát

A magyarországi holdkövető állomásokon éjszakánként szüntelenül folyik a harmadik szovjet mesterséges hold és hordozó rakétájának megfigyelése. Az elmúlt héten egy felhős nap kivételével minden állomáson sikerült távcsövekkel követni az égbolton áthaladó holdat és hordozó rakétáját. A hold pontos pozícióját a budapesti, bajai és szombat-, helyi megfigyelőknek több mint négyszer sikerült megállapítani, ami igen értékes a tudományos megfigyelések szempontjából.

Egyébként a mesterséges hold hordozó rakétáját augusztus 13-án és 14-én az esti órákban ismét szabad szemmei láthatjuk. Augusztus 13-án a rakéta 20 óra 41 perckor észak keleti irányban fog feltűnni 70 fokkal a látóhatár felett. Ezt követően megkerüli a főidet és 22 óra 24 perckor nyugati irányban fog haladni 12 fokkal a látóhatár felett. Augusztus 14-én 20 óra 27 perckor 73 fok alatt északkeleti irányban és 22 óra 11 pere- "kor 20 fokkal a látóhatár felett délnyugati irányban lesz látható. Az előzetes számítások szerint a napi kétszeri átvonulás az esti órákban még a jövő héten is tartani fog.

S az édesanya máris indítja a kisebbik fiút a körtés- kosárral: vidd el a Magdinak. Aztán még azt mondja:

— Most akarja megvenni a fiam ezt a könyvet, amelyikben ő is benne van.

Talán hogy eltegye emlékbe és élete végéig ott legyen a figyelmeztetés: egyszer tévedtem ét meg is szenvedtem érte.

A szépérzék gyilkosai

Kezdettől Idegenkedtem • mozikban fellépd artistáktól, akiknek csak a nevük emlékeztet az „ars” (művészet) szóra. Mégis minded' dig, tekintettel néhány kivételre, nem közöltem véleményemet. De legutóbb a Park-moziban fellépő „Ludas Matyi” végképp felháborít tott és többé nem mehetek el szótlanul a közönség szépérzékének gyilkosai mellett.

Legyenek színvonalasak az art Istamösorok: A várat minden Jóérzést! mozilátogatója nevében kérem az Illetékeseket: tegyenek róla, hogy ne kerüljön többé a közönség színe elé kétértelműség, közönségesség. Az artlstnmflsorokat cenzúrázzák és ne történjék meg, hogy olcsó hatásvadászok a magyar Irodalom egyik legkedveltebb hOsének, Ludas Matylnak a neve alatt vagy bármi más módon a közönség bizalmával szerctetével visszaéljenek.

MAGYABLAKI JOZSFF

Forró kemencék mellett

A Sütőipari Vállalat 12. se. s ütemén ysütő részlegében

péklapát hosszú, vékony, nyele, mint egy hatalmas kalimpáló pók- • láb villan egyet, aztán gyorsan eltűnik a kemence hőséget és párát lehelő torkában. Egy finom, szakértő mozdulat és a három zsúrkenyér lecsússzan a lapátról a kemence forró fenekére.

A kemencetorok előtti mélyedésben Némedy Elemér áll, a „vető", az 6 keze forgatja gyorsan és ügyesen a lapátot. 40—45 fokos meleg árad rá állandóan. Nemhiába tartják a pékek, hogy nekik még a pokoltól sem kell félniök, hiszen a megfelelő „előképzést“ megkapják. Ma szerencsére odakint nincs olyan észvesztő hőség. Ilyenkor a kemence mellett is kellemesebb valamivel. Bezzeg, mikor amolyan igazi pécsi kánikula van! Ember legyen, aki őrült hosszat képes ebben a forróságban dolgozni.

Némedy Ernő fáradhatatlanul, megállás nélkül dolgozik, mert a zsúrkenyér egy pillanat pihenést sem enged az embernek, ö rakja az úgynevezett „emelőkemencébe" a hosszúkás, kerekhasú tésztát, s mire az egyik felét megrakta a kemencének, a másikból már szedheti is a „megemelt", fényes, pirosassárga hengereltet, mert ebben a kemencében csak 5 percig van a tészta, az igazi sütés a másikban történik.

— Umpacht! — kiáltja Némedy Elemér, Zúgó Albert, a kis gyakorlóidős péktanuló továbbadja a kiáltást és már siet is elő a másik teremből Dómján Endre. Beáll a másik kemence elé, kezébe fogja a lapátot. Albert beáll közéjük „abzeccolni", azaz kézreadni és a féligsiilt zsúrkenyér pillanatok alatt átvándorol az egyik kemencéből a másikba.

Némedy Elemér vizsgálgatja a kenyereket, aztán kicsit megcsóválja a fejét:

— Ez a szigetvári liszt gyöngébb, mint

a seliyei.

— Azért ettől sem kell félni. Csak

egy kicsit vigyázni kell rá, — válaszolja Dómján Endre két mozdulat között. Dómján Endre a dagasztó. Igaz már kézzel alig-alig kell valamit dagasztani, de azért a szakértelem a gépi dagasztásnál is nagyon fontos. Mert ha jó a liszt, sikerül a tészta, akkor már öröm a pék további munkája, de ha nem, akkor ... jobb nem is beszélni róla.

A másik teremből, a péksütemények

„vegykonyhájából“ nótaszó hallatszik. Marosi Pálné énekel, miközben hihetetlen gyorsasággal hajlítgatja a puha tésztaszálakat fonott kaláccsá. Beledúdol a nótába a másik gyakorlati idejét töltő tanuló is, Molnár Laci és közben ő is fon, persze valamivel lassabban.

— Van akinek Otvenszer megmutatjuk, mégsem tudja megtanulni. Laciból ügyes pék lesz — mondja Marosiné. — Egyszer megnézte, aztán már csinálta is.

Az igazság szempontjából azért persze nem árt hozzátenni, hogy Laci már majdnem veterán ezen a téren, hiszen már második éve tanulja a szakmát. Igaz, hogy még csak főképpen elméleti dolgoltat. Azért jó ez a vakációbeli gya- Itorlat, mert itt rengeteg gyakorlati dolgot lehet tanulni.

A nótának vége szakadt, mert ebben a modern korban már nem olyan köny- nyű danolászni, mint régen. Hogy miért? Megindult egy apró, tengelyek, korongok és fogaskerekek misztikus egyvelegéből álló gép s hangos zúgással űzi cl az öreg romantikát. Itt ő az úr. Úgy sodorja a kilfiket, mint a parancsolat. Szinte el sem tudom kéjmtni

hogyan csinálhatták ezt kézzel. No, de sebaj, azért van itt Dómján Bandi bácsi, hogy megmutassa. Megnyújt egy darab tésztát, aztán egy-két mozdulat következik s már kész is a finomhajlású kis kifli.

— így csináltuk ezt kérem régen. A

mai fiatalok már nem is igen tudják, — teszi hozzá büszkén.

— Nem is kell nekik tudni, mert kiszorította már ezt a módszert a gép, — kel a fiatalok védelmére Marosiné.

S no lám, most veszem csak észre. A sarokban csendesen, szinte észrevétlenül dolgozik egy idősebb ember. Schaffer Feri bácsi, a péksütemények alkimistája. Mindenféle bonyolult tésztákból, jószagú pépekből 6 teremti azokat a finom ínycsiklandó süteményeket. Feri bácsi 1908-ban kezdett megismerkedni a pékmesterséggel. Fél évszázada. Gondoljuk csak el, fél évszázad, egy emberöltő a dagasztóteknő, a forró kemence mellett. Nem gyerekjátékl

— Persze, nem vagyok ám én még öreg ember! Fiatalnak érzem magam, és ez a fontos, igaz? — mondja Feri bácsi és vidáman rámpillant. Na nem is olyan tréfa ez. Dómján Bandi bácsi már jócskán érzi a lábaiban a mesterségben eltöltött idő éveit, mert itt bizony talpon kell ám állni mindig. Elemér bácsi is húzta egy kicsit a lábát, ezzel a megjegyzéssel, hogy „Harkány kell már ennek", de Feri bácsi lábai még mindig úgy szuperálnak, hogy abban hiba nincs. Hiába, ilyen lábakkal kell péknek menni.

Vőzben már egész garmadával kisült

**"a sütemény. Ott illatoznak a tiszta polcokon. Nemsokára jön értük az autó s odakerül az asztalra a jó illatos kakaó mellé. LAZAR ERVIN