Dunántúli Napló, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-22 / 197. szám

9 NAPLÓ 1958. AUGUSZTUS 22. Apró Antal elvtárs beszéde ' (Folytatás az 1. oldalról.) mindig a dolgozó parasztság oldalán állt a földesurak elleni harcban éppen úgy, mint a felszabadulás után a földosz­tásnál, a kiosztott földek meg­védésénél. Most is a dolgozó parasztság oldalán áll a falu szocialista átépítésében. Éljen és erősödjék társadalmunk két nagy dolgozó osztályának: a munkásosztály és a dolgozó parasztság megbonthatatlan szövetsége! Ezután emlékeztetett arra, hogy Békés megye a magyar parasztmozgalom, a haladás, a jobbágyfelszabadítás, a föld­osztó mozgalom viharsarka, központja volt. Majd orszá­gunk belpolitikai és gazdasági helyzetét ismertette Apró An­tal. Az élet minden vonatkozásában rendes medrében halad trágyagyár, amelynek meg­építésére több mint 800 mil­lió forintot fordítottunk, megkezdte a termelést. De ezzel sem lehetünk megelé­gedve, nekünk ezenkívül még egy újabb nitrogénműtrágya- gyár építéséhez kell hozzáfog­ni, mert azt akarjuk, hogy 1965-ben a háború előtti há­rom kg-os műtrágyafelhasz­nálóssal szemben 70 kg nitro­génműtrágyát adjunk egy hold nak is és a városnak is kárt okozó spekuláció és lánc keres kedelem ellen. Az eltelt másfél év tapasz­talatai igazolták, hogy az új felvásárlási rendszer bevált. A városok élelmiszerellátása — bár még kisebb-nagyobb hiányosságok akadnak — jobb mint az ellenforradalom előtti bármelyik időszakban. A múlt évi jó termésfelvásárlás és bi­zonyos mennyiségű gabonabe­Igenis agitálni kell a terme- gyártmányokat vezetünk be lószövetkezetek mellett ko- De a munkásosztály, mint min­moly felvilágosító, szervező munkát kell végezni minden­kinek, aki jobb életet akar, legyen az munkás, paraszt, vagy értelmiségi. Közös érdek, hogy a mezőgazdaságban is, éppen úgy, mint az iparban, szocialista nagyüzemi gazdál­kodás folyjék, mert a föld el­aprózottsága, az alacsonyabb termelési színvonal egész fej­lődésünk gátjává válik. Ne gondolják, hogy csak a például számos területen új szántóterületre. A párt, a kor. mány most különös gondot hozatal lehetővé tette, hogy az „rzőaaTdasáeban vannak fordít a műtrágyagyárak gyors idei aratás előtt az állam több nmwAiir Sikerrel felszámoltuk az el- és összegük ma már kétszer építésére, mert az ország ke- havi készlettel rendelkezzék. i ye problémák. Az iparban lenforradalom politikai és gaz- olyan nagy, mint az elleníor- nyérellátásának végleges meg- Az idei gabonafelvásárlás or­aasági kártevésének jelentős radalom előtti legmagasabb ál- oldása, a mezőgazdaság szó­rásáét. A további alkotómun- lomany. cialista átszervezése mellett kára, a jobb, gazdaságosabb a falusi és a városi adófize- azon is múlik, hogy mind termelésre megvan minden tők többsége becsületesen ele- több műtrágyát adjunk a me­kötele- zőgazdaságnak. A felvásárlásról elmondotta: az árak kialakításánál arra tö­rekedtünk, hogy nyok legyenek a és a parasztság jövedelme kö zött és ugyanakikor növeljük a parasztság termelési kedvét. Keményen felléptünk a falu­dig, most is megérti az idők szavát. Javasoljuk a dolgozó parasztoknak és a középpa­rasztoknak is, hogy barátkoz­zanak meg a szövetkezés gon­dolatával, lépjenek bátran az új útra. Ez az út biztos út! A szocialista országokban száz és százmillió dolgozó paraszt lépett erre az útra. Ezekben az országokban napról-napra nö­vekszik a termelés, emelkedik az egész nép, köztük a dolgo­zó parasztok életszínvonala is. politikai és gazdasági lehető­ség, mert a széles dolgozó tö­megek támogatják a párt és a kormány helyes politikáját. Mindjobban kibontakozik, erő­södik a nemzeti egység. A Ha­zafias Népfront, amely széles pártonkívüli tömegeket törnöd rít a szocialista építésre, ha­get tesz állampolgári zettségének. Az ország gazdasági helyze­tének megszilárdulásához az is hozzájárul, hogy az utóbbi hó­napokban sikerült helyreállí­tani lényegében a külkereske­delmi forgalom egyensúlyát, mindamellett, hogy a fonto­d^ÜSeÄnn kifejt «5525» nyereanyagokból Sík erísSS és lonS a ”*»»****. elsősorban az tévéző* lett egész” doIWkai számáTa *lent6s kím­életünknek. Széleskörű, neve- te^et blz^‘ittunk, lő, felvilágosító munkát végez, A mezőgazdasag fejlesztesé- százezreket kapcsol be a köz- szólva megállapította: az ügyek intézésébe. Rendsze- a feladat, hogy ugyanazon a tünk demokratizmusa tovább földterületen többet termel­szágos méretekben jól halad és a parasztság eleget tesz adó­gabona átadási kötelezettségé­nek is. Békés megye már túl­teljesítette III. negyedévi ke­nyér- és takarmánygabona fel vásárlási tervét és jól halad a helyes ará- sertés- és vágómarha-felvásár- munkásság lás is. összegezve: mezőgazda- sági árrendszerünk lényegében bevált és alapvető változtatást a kormány nem kíván végre­hajtani. 3500 új tantermet építünk Az ország érdeke megkívánja, hogy gyorsabban menjünk előre a mező- gazdaság átszervezésében Apró Antal kiemelte ezután, hogy a kulturális élet fejlődése egyike azoknak a területek­nek, amelyekre népi demo­kráciánk a legbüszkébben te­kinthet; Népünk műveltebb lett. Horthy Miklós egykori kul­tuszminisztere, gróf Klebels- berg, egy alkalommal bejelen­tette, hogy az országban több mint egymillió analfabéta van. Mindez ma már a múlté. A lai tanterem építését. Ennyi és ilyen' korszerű tantermet még soha nem építettek ebben az országban. A parasztfiatalok helyzeté­ről beszélt a továbbiakban. Pártunk és kormányunk nagy figyelemmel kíséri parasztfia­talságunk életét. Mint eddig, a jövőben is mindent megte­szünk, hogy boldogabb jövőt biztosítsunk a dolgozó paraszt ifjúságnak — hangsúlyozta. fejlődik. Az élet minden vonatkozásá­ban rendes medrében halad. Ma már huszonhárom hónap­pal az ellenforradalmi esemé­nyek után nyugodtan elmond jünik, több munkalehetőséget teremtsünk a mezőgazdasági lakosságnak, vagyis a földet belterjesebben műveljük meg. A párt és a kormány sokat foglalkozik a mezőgazdasággal, amelyet az ipar és az egész Tisztelt Nagygyűlés! Kedves gozó paraszt, több mint egy Elvtársak! és félmillió holdon szővetkezet­Az igazi belterjes gazdáiké- adott a Ágoták gyermekei­dás csak a szocialista mező- Ä 5 nefc gazdasági nagyüzemben való méshozamokat érnek el, job- sí tható meg ^ ban gazdálkodnak, gazdagab­bak. népi demokrácia megszüntetve Sokan termelőszövetkezetben, a ki zsákmányolók műveltségi mások szüleik földjén dolgoz- monopóliumát, lényegében nak. De nagyon sokan ott megszüntette az analfabetiz- akarják hagyni a falut. Ez must, jól felszerelt iskolákat, nem egészséges jelenség, jól képzett pedagógusokat A mezőgazdaság szocialista — folytatta Apró Antal; — Mi továbbra is támogatjuk Tudjuk, hogy sok középparaszt az egyéni parasztokat, — hatjuk, hogy a dolgozók sokat népgazdaság segít. A műtrágya fejében megfordult már az a mondotta a továbbiakban Ap- tanultak az ellenforradalmi ellátás növelése nagymérték- gondolat, hogy talán mégis Jó Antal elvtárs, — továbbra eseményekből, megnövekedett ben segíti a belterjes gazdái- lenne belépni, jó lenne gazda- ja az önkéntesség alapján ki a népi hatalomért érzett fele­lősségük és napról-napra nö­vekszik azoknak a száma, akik az üzemekben, a gyárakban, a szántóföldeken munkájukat, egyéni érdekeiket abból a szempontból nézik, hogy meny­nyire hasznos az a népgazda­ságnak. . Apró Antal ezután a három­éves terv célkitűzéseit ismer­tette, majd így folytatta: az ipari munkások, . mérnökök, műszaki dolgozók jó munkáját dicséri az a tény is, hogy az 1958. év első félévi terme­lési tervét 2.9 százalékra tel­jesítették túl. Ez lehetővé tette, hogy a la­kosság áruellátását tovább ja­vítsuk. Itt, Békéscsabán is — mint látom — van minden az üzletekben: ruha, cipő, élelmi­szer, szerszám, kerékpár. ősszel több mosógépet, több háztartási gépet adunk az asszonyoknak, ezzel is ké­nyelmesebbé akarjuk tenni munkájukat. Az ipari terv túlteljesítése tette lehetővé, hogy a kor­mány 1800 millióval meg­emelje az évi beruházási ter­vet. Tovább növeljük az exportáruk mennyiségét is. A tervtúlteljesítés, a takaré­kosabb gazdálkodás kihat majd az életszínvonalra is. Ez a ki­hatás a jól dolgozó vállalatok­nál a nyereségrészesedés növe­kedésében mutatkozik majd meg. Már az elmúlt évben több mint 1.2 millió dolgozónak, az összdolgozók 85 százalékának nyereségrészesedést fizettünk ki. Ez évben Is, ha a tervet a szükségletnek megfelelő cik­kekben túlteljesítik, ha taka­rékoskodnak az anyag és mun­kaerő ráfordítással, akkor a ny eresé gvlssza térítés minden bizonnyal emelkedni fog. Pénzügyi helyzetünk szilárd Az év első hat hónapjában az állami költségvetés bevéte­lei több mint három milliárd forinttal haladták meg a kiadá­sokat. A bankjegyforgalom egészségesen alakul és a lakos­ság szükségleteit szolgáló álla­mi kereskedelmi készletek ér­téke több mint kétszerese a forgalomban levő pénznek. A párt politikája a forradalmi munkás-paraszt kormány irán­ti bizalmat, a szilárd forint iránti bizalmat mutatja a la­kosság takarékbetét állomá­nyának alakulása. Ez év eleje óta 770 millió forinttal emelkedtek a taka­todást. Egy mázsa pétisió fel- használása holdanként — I—* 1.5 mázsával több gabona ter­mést eredményezhet; örömmel közölhetem a dol­gozó parasztsággal, hogy a kazincbarcikai nitrogénmű­társaival együtt szövetkezetbe tömörülni, hiszen nincsen olyan nap, hogy új termelőszö­vetkezetek alakulásáról ne hallanának az egyik, vagy má­sik járásban. Az Is köztudomású, hogy több mint egynegyedmillió dol­vánjuk növelni a termelőszö­vetkezetek számát; De az élet, a fejlődés, az ország érdeke megkívánja, hogy a régi hibák elköveté­se nélkül gyorsabban men­jünk előre. Soha annyi könyvet, újsá­got, rádiót nem vásároltak, soha ennyiem moziba, szín­házba, kulturális, tudomá­nyos előadásokra nem jár­tak ebben az országban, mint napjainkban. Ezután utalt arra: pártunk és kormányunk mindent elkövet, hogy kielégítse népünk nagy tudásszomját, megteremtse a lehetőségeiket a még szélesebb körű műveltség kialakításához. Az országgyűlés a közelmúlt­ban határozta el 3 500 új isko­Augusztus» 20-i ünnepségek Baranyában Ogoyeoovics Milán elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) Ognyenovics elvtárs szólt az összegyűltekhez magyarul, majd horvátul. Elmondot­ta: a Magyar Népköztársaság­ban nemcsak jogot, de lehető­séget is teremtettek ahhoz, magyar és a nemzetiségi dől hogy a nemzetiségiek ápolhas- gőzök őszinte barátsága!” Kiss Rezső elrtárs9 a Központi Bizottság tagja szól a mohácsiakhoz Kiss Rezső elvtárs, a Köz- most már a miénk, véglegesen él. A zászlóra Hegedűs Mi- előtt 9 óra után a járást műn hély özvegye kötötte fel a leg- kásőnség századának tagjai sák saját kultúrájukat, gya- első szalagot és beszédében sportpályán felsorakoztak torolhassák saját anyanyelvű- arra kérte a fiatalokat, hogy majd Duga József elvtársnak két. Sok-sok példa van erre legyenek hűek névadójuk ne- a megyei munkásőrség pa Mohácson is — mondotta, véhez, hősi magiafartásálhoz. rancsnokámafc jedemtést tetteik majd a következő szavakkal Az eskütétel után, toltúrmű- Kovács elvtárs (Me , . . . . i,,, sor volt, majd tánc követke- ződ), a pártbizottság tagja be­fejezte be beszédét: „Éljen a ^ 6Z&i keretében a zászlót át­Nemcsak Pécs város terüle- tén, hanem szerbe a megyé­ben, mindenütt ünnepélyes keretek között emlékeztek meg ramcsnokának. Ezután a tömeg szervezetek, társadalmi szer­vek képviselőd a zászlón elhe­lyezték szalagjaikat. Az ünne­a Magyar Népköztársaság Al- pH beszédet Szekeres László kotmányámak évfordulójáról; elvtárs, a járási pártbizottság titkára mondotta. Beszédében méltatta alkotmányunk jelen­tőségét, majd Gergely Lajos ponti Bizottság nevében üdvö- a miénk és ebben az országban alkotmányunk ünnepének elő- elvtárs, a megyei pártbizott­zölte a megjelenteket. olyan élet lesz — se jobb, se eötején a KlSZ-fiatalok fák- sag tapa udvorolte a műn- Von még egy megbtzatá- rosszabb — amilyen életet mi ^ felvonulást rendeztek — kásőnséget. A zászlóavatás ­som — mondotta - mégpedig magunk teremtünk. Augusztus 20-án az Oroszílén- amelyen több mint ezren vet­azoktól a csepeli dolgozóktól, Már elharangozták a delet, éterem és a földmű vese zövet- teík részt ^ , díMeTvom'ulással akik 1956-ban a jeges-árvíz amikor vége lett a gyűlésnek, teeret zenekara zenés ébresz- a v^dégloben kozosebeddel idején az önök segítségére siet- Bár három beszédet hallgattak adott. Délelőtt 10 órakor majd tánccal ért vegei­tek és segítettek a sziget újjá- végig, mégse mozdultak el az a járási kulitúrház udvarán /.„ építésében is. őszinte, harcos ünnepség befejezése előtt az megkezdődött az ünnepi gyű- ■ CCSwJiradOn------- - ----- önöknek emberek. lés. ameiyen több mint hat­Dé lután a mohácsiak a szi- százam vettek részt. Az ürme- reggel hétórokor a hangos geten szórakoztak, ahol a vá- Pi gyűlési Bocsikor István, a hl^^? .!keTe^11 kö­rösi zenekar adott térzenét, Hazafias Népfront járási elnö- f682*? köszöntötte a község la­i j ve Avoirs a nav*Ai ke nyitotta meg, majd Pamnagi köss agát. A vá Halatok dolgo­majd ot orator a Bartók Béla Györ£y képvise- ^ reggel fél 9 őrekor gyüle­Muvelődesi Házban ingyenes mandoitt ünnepi beszédet; k°rtek, majd a Felszabadulás üdvözletüket küldik ezek az elvtársak... Kiss elvtárs is az alkotmány­ról beszélt. Arról, hogy Buda­pestről jövet, Ismét meggyőző­dött arról: szép ez az ország. Ilyen szép volt ez a táj István mégis szebb, mert ez az ország hajnalig tartó tánc követett. Pécsett király idejében is de most filmvetítésen vettek részt, amit utána Szabó József elvtárs, a terére vonultak, ahoi Kasza ­- - járási pártbizottság első titiká- Povics András országgyűlés! re szólt az ünnepi gyűlés kö- képviselő mondott ünnepi be- zönségéhez. Méltatta az alkot- szedet. Utána a KlSZ-fiatalok mányban lefektetett jogokat és az általános iskola növendé- és foglalkozott az áHampolgá- , . , ... . _, . zász lódiazbe öltöztek a középü- A pécsszabolcsd Hősök terén rok kötelezettségeivei is, majd ^ Ku:turrnűsart a"te3c- letek, s a házakon, hirdetötáb- a hányászzenekar térzenét hangsúlyozta a párt vezető sze- uftám P®dl« * Zengő-étterem Iákon magyar, német és dél- adott; a Puskin Művelődési pépét. — Délután a sportmű- kerthelyiségébem jól sikerült szláv nyelvű falragaszok je- Otthonban az úttörők műso- sor keretében a Pécsi Traktor táncmulatságot tartottak leniek meg a következő sző- ros délutánt rendeztek; a ifjúságii csapata a Szigetvári véggel: „Az alkotmány ürme- Tettye téren és a Balokány 11- ZMSE ifjúsági csapatával fut- pén szeretettel köszönti a ma- getbern pedig szórakoztató kis- ballozott. Délután 6 óraikor a gyár népet a Hazafias Nép- filmeket mutattak be. A járá- járási kultűrházban, illetve front“; al tanács nagytermében meg- annak szabadtéri színpadán a Pécsett és a bányavidéke- nyitották MattyasovBzky Zsol- tánccsoportok táncokat mutat­óén már a tora reggeli órák- nay László gyűjteményes ki- tak be, majd utána táncmu­Sellyén a zenés ébresztő után, dél­előtt 10 óraikor tartották meg az ünnepi gyűlést Az úttörők ban zenés ébresztő köszöntőt- állításét, a művelődési ottho- latség következett. Este 9 óra- az alkotmányról szóló verseket te a város ünneplő közönségét, nokban pedig támcmulatságo- kor a szabadtéri színpadon in­Vasason, Pécsszatoolcson, Pécs- kát rendeztek. gyenes filmvetítés volt, majd bányatelepen, Meszestelepen, Bensőséges ünnepség volt az ünnepséget éjfélig tartó Gyárvárosiban, Újhegy-szőlő- Vasas I. faluban, ahol a KISZ- tárnom’O -rtág zárta be. Den, Mecsekalján, Ürögben, szervezet zászlóavató és név­Málomban és Nagyárpádon, adó ünnepi taggyűlést tartott. Sásdon mindenütt augusztus 20-i ün- A KISZ -szervezetet Hegedűs népi megemlékezést tartottak, Mihélyról, a csertetői csendőr- az alkotmány ünnepét össze­amelynek keretében méltatták sortűz alkalmával mártírba- kapcsolták a munkásőrség ün- “iság. Az ünnepségen mmit­jélemtőségéti MM b«M bÉydwPÜ nevezték népi zászlóavatásával.- «— Dűl- egy 400—500-an vettek részt. szavaltak, majd Sztergár Já­nos, a Hazafias Népfront me­gyei titkára mondott ünnepi beszédet. Utána kultúrműsor következett. Délután sportmű­sor volt, este pedig táncmu­átsTervezésében nagy és szép feladatok várnak a fiatalok­ra. Nagyszámú, jé mezőgaz­dasági szakemberre van szükség. Állattenyésztők, gépészek, ker­tészek, traktorosok, agronó- musok kellenek; Az országban a politikai és a gazdasági élet szilárd Békés megye dolgozó népe! Kedves Elvtársak! Az országban a politikai és a gazdasági élet szilárd, minden előfeltétele megvan annak — ha nem bízzuk el magunkat és tanulunk a múltból —, hogy gazdasági­lag gyorsabban menjünk előbbre, városon és falun a széles dolgozó tömegekkel együtt építsük a szocializ­must. Az ország belső rendje szi­lárd. Hadseregünket átszervez­tük. Rendőrségünk tanult az ellenforradalmi eseményekből, fegyveres erőink őrködnek bé­kés építő munkánk felett. Fegy­vert adtunk a munkások, a dolgozó parasztok, vagyis a miunilcásőrök kezébe. A népi ál­lamunkra törő ellenforradalmi erőket szétvertük. A reakció azonban nem mondott le ter­véről. De egy biztos; s magyar népet soha többé nem lehet letéríteni a szo­cialista útról. Tudjuk, hogy hazánk füg­getlenségét, a további szocia­lista építőmunkát csak úgy tudjuk folytatni, úgy tudjuk megvédeni, ha továbbra is szo­ros szövetségiben maradunk a szocialista országokkal, mim- denekelőtt felszabadj tónkká 1, segítőnkkel, testvéri támoga­tónkkal, a világlbéfce nagy őré­vel, a szovjet néppel, a nagy Szovjetunióval. (Nagy taps) Politikai, gazdasági célkiitű- zésednkben a dolgozó nép ér­dekeiből indulunk ki mindig. A pártnak és a kormánynak nincs a dolgozó nép érdekei­től eltérő érdeke, a párt, a kormány, a nép hatalmas erő, együttes erő, amellyel leküzdhetjük a nehézsége­ket és ezzel az erővel, össze­fogással építjük a jövőt, a szocialista Magyarországot. (Taps) Éljen Békés megye dolgozó népe! Éljen a munkásosztály és a dolgozó parasztság szö­vetsége! (Nagy taps) Éljen a béke! (Hosszantartó, lelkes taps) A beszéd után a Békés me­gyei üzemek, vállalatok, tsz-ek, risipanosok, a megye társadal­mi szervezeteinek küldöttei cülönféle ajándékokat — új búzából sütött (kenyeret, bort, valamint különféle emléktár­gyakat — adtaik át ajándék­ként a nagygyűlésen megje- ent Dobd Istvánnak és Apró Antálnelc.

Next

/
Thumbnails
Contents