Dunántúli Napló, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-19 / 168. szám
NAPLÓ 1958. JÜLIUS A. aprOmirdetBsek HALÁLOZÁS. Szeretett jó férjem, édesapa, após, nagyapa, testvér, rokon, Deckmann Sándor üveges július 17-én elhunyt. Temetése 21-én, hétfőn du. fél 4 órakor a pécsi központi temetőben. Gyászoló család. Drága jó feleségem, édesanyám, leányom, menyünk, nővérem, sógornőm, Nyári Gyuláné szül. Vörös Mária hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 19-én, szombaton de. fél 12 órakor a pécsi központi temetőben. Gyászoló család. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk az Uránércbánya Vállalat II. üzem vezetőségének és összes dolgozóinak, hogy Rész József temetésén megjelenésükkel és koszorúkkal fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló felesége Rész Józsefné. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Berta Kálmán gyógyszerész temetésén való megjelenésükkel, részvéttáviratukkal, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága jó testvérünk Balogh Sándor temetésén vfeló megjelenésükkel, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönetét mondunk a bánya dolgozóinak és a Vendéglátó Vállalatnak. Balogh testvérek 'PxA&mshA, nyahajláshú. vásároljon könyvet a Könyvterjesztő V. Széchenyi téri, Kossuth u. 48. és Jókai téri boltjaiban. Asszonyok, leányok figyelmébe ! Női szabóságunk legújabb divatlapjainkból ízlése szerint választott ruhát készít hozott anyagból. KOMLÓI HELYIIPAR SZOLGÁLTATÓ VALL. Komló, Kölcsey u. 1. szám. Telefon: 11-84. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen drága édesanyánk, Merész An- talné temetésén megjelenésükkel, valamint virágok és koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetünket fejezzük ki a Pécsi Bőrgyár vezetőségének és dolgozóinak őszinte együttérzésükért. Ezúton mondunk köszönetét a Szülészeti Klinika orvosainak és ápolónőinek odaadó, fáradságot nem ismerő munkájukért. Gyászoló család. Zfyú UUavéU! Zqaí tiánykák! A KOMLÓI MECSEK ÉTTEREMBEN FOGYASSZON! Kitűnő konyha! Zene! — Tánc! KOMLÓI VENDÉGLATÓIPAR1 V. Agrária Keményítőgyárban használt 50 százalékos Ezrenként 783,— Ft befizetendő a PÉCSI TÜZÉP Nagy Lajos utcai telepén. Beköltözhető kettőszobás. fürdőszobás családi ház eladd. Pe* tőfi u. 38. sz. 160 Fejőstehén 20—-20 literes eladd. Cim: Pécs, Táncsics Mihály u. 12. Kertváros, __________165 Ke nderkóc és műszál maradványok különböző színekben a Pécsi Kenderfonögyámál kis mennyiségben kap hatdk.______________161 Cs úrsesztergapad eladd a Pécsi Kenderfo- ndgyárban. Vételár megegyezés szerint. 161 Azonnal beköltözhető 3 szobás, magányos családi ház eladó. Ba- lokányi megállótól 3 perc. Halász u. 7, ___________________172 Al uminium és egyéb fémöntést rövid határidőre vállal Újvári fémöntő. Nagy Lajos U. 5. »8 Jogosítvánnyal rendelkező Zetor-vezetőt keres a Baranya megyei Kostelep Vállalat Magyarhertelenden. Jelentkezés naponta 6— 20 óráig személyesen a vállalati igazgatónál. Fizetés kollektlv szerint._________180 Pé csi Kertészeti Vállalat. Sallai utca 50. szám alatt megnyitotta zöldségeSboltját, mely a vevők rendelkezésére áll naponta 7— 11-lg, az üzemi dolgozóknak pedig 15—19 h-ig. Minden nap friss zöldségáru kapható. HS4 Bútorszállítás, zongoraszállítás, lakáscsere- költöztetés: Schreer Ottó, Doktor Sándor utca 27. Telefonszáma: 10-06.___________125 Kádló 4+2-es lemezjátszóval részletre is eladó. Megye u. 18., középső csengő. 173 Gyönyörű dióhálók, kombinál tszekrények fizetési kedvezménynyel! Budapest, Lenin krt. 60., bejárat a kapu alatt. ___________101 St randolok figyelmébe ! Amatőrfel vételeit egy nap alatt elkészítem. Hívásra strandon fényképezem. Dudás fényképészmester. Zsolnay utca 44. Balokány mellett._______93 Au tó, motorkerékpár, dinamó tekercselése, szakszerű javítása Villa mosigép javító KTSZ Pécs, Szigeti út 17. Telefon: 15-23._________60 It t a feleleti Aratásra, esküvőre, névnapra szekszárdi bort vegyen! Vörös! Rizllng! Kadar 18 forinttól. Alkotmány u. 5. és Tol- buchin u. 41. , 62 Kettőszobás, fürd ős 7.0- bás, családi ház eladó, nagy kert, beköltözhető. Szőlő u. 35. 491 Eladó 6 család méh KB bukórendszerű kaptárakban, 3 üres kaptár, hozzá kiépített keretek, lépszek- rény, Hannemann-rá csők. négykeretes pergető, anyanevelőle, új keretek, 5 kg viasz, kaptármérleg. Szederkényiné, Tiborc u. 27. _____________________525 Eladó 3+2-es Orion rádió és egy hálószoba- csillár. Szt Imre u. 2. fszt. Szabadság út sarok. ________________626 Fi atal mérnök, gyermektelen házaspár bútorozott szobát keres, lehetőleg fürdőszoba- használattal. 7—14 óráig, 29-76-os telefonon, 33-as mellék. Kiss Mar git._________________534 Pr íma háló — 14 darabból All — dicsőn eladó. Érdeklődni: lehet minden délután 5 órától. Bálics dűlő 12. sz. alatt. 571 Házhelyek gyárvárosi tanácsház közelében eladók. — Érdeklődni Pécs. Ady E. u. 26. sz. ____________________573 Be lvárosi kétszobás, összkomfortos öröklakás eladó vagy szőlőért, gyümölcsösért elcserélhető. Lakáscserével beköltözhető. Te lefon: 26-33.________544 Fe lső-Makárban 700 négyszögöl szőlő, részben gyümölcsös eladó. Érdeklődni: 44-21-es telefonon.__________575 50 0-as Zsilett oldalkocsival. újonnan gene- rálozott, eladó, esetleg 125-ösért cserélhető va sárnap. 1,5 HP 220— 380 villanymotor és 1 db flott fúrógép eladó. Jakab, Pécs, Ri- gőder tető 9. 558 Pécsi egyszoba. kony- hás, gázos lakásom elcserélném budapesti hasonlóért. Széchenyi tér 8., I. 3. 581 Eladó komplett háló (darabonként is) Schunda-cimbalom (igényesnek), előszobafal. ebédlőasztal, íróasztal, antik falióra, képkeretek, képek, hajvágógép, székek, virágállványok. Sem- melveis6 utca 6.. I. em. _________________583 Pe llérden az állomáshoz közel 967 négyszög ' öl kukoricaföld. terméssel együtt 3500 Ftért sürgősen eladó. Érdeklődni Pécs, Mó- ré Fülöp u, 27 . 580 Elcserélném külön udvarban lévő szoba, konyhás. speizos lakásomat hasonló spei- zosért. Felfiő-Vámház u. 24., második udvar_________________552 Jegygyűrűmet Kórház téren elvesztettem, megtalálóját magas jutalomban részesítem. Verebély, Báthory u. 2/1. sz. 609 üti átveri lilik 0.1 & a Siók ózzunk» ? A Magyar Rádió PÉCSI ADÓJÁNAK 1958. július 19-i, szombati műsora a 223,8 méteres középhullámon 16.30: Szerb—horvát nyelvű műsor Tamburazene. — Szombattól szombatig. Hírek és tudósítások. — Az alsószentmártoni szövőasszonyok. Zenés riport. — Muzsikáló szombat este. 17.00: Német nyelvű műsor. Az Igazi barátságról. Riport. — Egy elvtárshoz. O. Badstübner verse. — Poznan! vásári levél. — Molnár Nándor fúvószenekara játszik. 17.30: Magyar nyelvű műsor. Szív küldi szívnek szívesen. 18.00: Könyvismertetés. 18.05: Rádióamatőrök ötperce. 18.10: Dél-dunántúli híradó. 18.30: Kísértetjárás, avagy fülkápráztató tévedések. Vidám jelenet. Rádióra alkalmazta és rendezte Katona Ferenc. Szereplők: Péter Gizi, Somló Ferenc és Láng József. 19.00: Műsorzárás. A Magyar Posta PÉCSI ULTRA-RÖVIDHULLAMU kísérleti adója a 88,6 megacikluson 17.00: Ipari adás. 17.30: Azonos a Magyar Rádió pécsi adójának műsorával. 19.00—20.00: zenés hétvége: Vegyen totószelvényt! MOZI Park: Szerelem és fecsegés (5, 7, 9 órakor) Kossuth: A tett színhelye Berlin (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Petőfi: Szerelem és fecsegés (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Építők Kultúrotthona: Adám bordája (5, 7 órakor) Fekete Gyémánt (Pécsgyárvá- ros) Technikai okokból az előadások további Intézkedésig szünetelnek. Leőwey Klára Leánygimnázium: Éjszaka a Mont Blancon (4, 6 órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Bigámista (6, 8 órakor) Rákóczi (Mecsekalja): Nem volt hiába (6, 8 órakor) Május 1. (Vasas H.): Az éjszaka lányai (5, 7 órakor). Csak 16 éven felülieknek! Kossuth (Mohács): Mexikói szerenád (fél 7, fél 9 órakor) Zrínyi (Szigetvár): Vasvirág (6, fél 9 órakor). Csak 16 éven felülieknek! Táncsics (Siklós): Hajsza (6, fél 9 órakor) KOSZORÚCSKA lesz ma este 8 órától éjjel 2 óráig bállal egybekötve Pécs város Művelődési Házában. (Déryné u. 18.) TANCESTELY lesz ma este 8 órakor a KISZ és a Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Házában. Belépődíj 8 forint. Kísérő nem fizet. magyarnOta-est Az MSZMP szigeti szervezete és a nőtanács ma este 8 őrai kezdettel magyamóta-esttel egybekötött családi estet fendez Alajos utca 2/2 szám alatti helyiségében, melyen Rabb József és S. Nagy J6- zsa énekel. Utána tánc. Vendégeket szívesen látnak, ROZSA-BAL lesz ma este 8 órától éjjel 1 óráig a Vasutasok Szakszervezete Kultúrotthonában (dr. Váradl Antal utca 7/2). A harkányi Bányász Bál&a-n JULIUS 18—27-IG A KITŰNŐ BUDAPESTI ÉNEKMÜVÉSZNÖ ZOMBORY ILONA LÉP FEL Első rendű műsor, nívós szórakozás! Aki hallja, adja át! Jöjjön el On is! Divatos tnsarkú valamint egyéb női és férfi cipőt készíttessen cipészrészlegünknél. Vállalási idő 15 nap. LEGÚJABB MODELLEK. KOMLÓI HELYIIPAR SZOLGÁLTATÓ VALL. Komló, Kölcsey u. 1. szám. Telefon: 22-06. Siklósi Cipész KTSZ vezetősége és dolgozói szeretetteljes üdvözletüket 'küldik kedves megrendelőiknek. Mosógépek, porszívók, villanymotorok tt#er- cselését, javítását vállalja Villamosgép javító KTSZ Pécs, Szigeti út 17, Telefon: 15-23. ' _________ 45 Fi gyelem! Mindenféle törött porcelánt ragaszt használt könyvekért. Rákóczi út 32. házfelügyelő. 182 Zöld Pannónia új állapotban eladó. Bu- zéssy Ábel u, 2. Jékszekrény nagyobb méretű, kétajtós, bolt részére is alkalmas. Buzássy Abel u, 2. _____________________194 Eladó Kováostelepen egyszoba, konyha, kér tes, beköltözhető családi ház és 535 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, kis épülettel. Érdeklődni. Monostor u; g., Gáléknál. 506 Komlóiak Figyelem! Hálószobatoútor, kom- bináltszekrények, re- kamiék, méret szerint, konyhabútorok, kerek asztalok. Pécsi kisiparosnál készült. Kedvező fizetési feltételek mellett. Érdeklődni: Komló, Sport Vendéglő mellett lévő aszta- losműhelyben, ______490 Já wa 250-es, kifogástalan állapotban eladó. Madarász V. u. 24., Dunántúli malöm- nál._________________466 Pé csi Építő és Tatarozó Vállalat Pécs, Déryné u. 35. sz. egy ácsot, egy vasbeton- szerelőt. egy tetőfedőt, egy vontatóvezetőt, 2 férfi segédmunkást fel vesz.________________516 Tamás Kálmán motoros fafűrészelő telefonszáma 39-91. György utca 6. 458 Beköltözhető vlUaház szőlővel, gyümölcsössel eladó, vagy családi házért elcserélhető. Basamalom dűlő 35;__________________520 Sz oba, konyhás. disznó- és baromfitartásos lakásomat elcserélném hasonlóra. Pécs, Csaba utca 2., Berényl._________________542 Ma sszív, beköltözhető ház sürgősen eladó kedvező feltételekkel.. Pécs, Remény 32. _____________________523 Felsővámház u. 43. sz. ház, 2x2 szoba, konyhás, beköltözhető lakással olcsón eladó. _____________________526 Majláth u. 13. sz. ház beköltözhetően, kedvezményes fizetés mel lett eladó.__________538 El adó fél házrész beköltözhető lakással. Könyök u. 19. 541 BARANYA SZÁLLODA, ÉTTEREM HARKÁNY ¥ Kitűnő konyha! Uj vezetés! ZENE: TEN DL, SOMS1CH, BABARI TRIÓ. Asztalfoglalás telefonon is. 6 db-ból álló, használt, keményfa hálószobabútor eladó. Csillag u. 19, bz. ______________637 El adó diófurnéros kombinál tszekrény, vitrines kisszekrény, dohányzóasztal, 10 kg- os mérleg, 50 literes piros fazék. Alkotmány u. 1. fezt. 1. _____________________631 Beköltözhető három- szobás, kertes családi ház eladó. Pécs. Almos u. 15._________568 Go mbor sportkocsi igé nyesnek eladó. Pusztai Mátyás király u. • 23._______________ 570 El cserélném egyszobás, összkomfortos lakásomat kettőszobás, esetleg egyszoba, személyzeti szobás, összkomfortosra. Szász, Móré Fülöp u. 39. Köz nap délután 6-tól, vasárnap egész nap. _____________________555 Azonnal beköltözhető 2 szobás ház eladó. Szent Vince 34. 587 Nagyméretű, fehér, kétszárnyú ajtó tokkal (bejárati ajtónak is alkalmas) tíz négyzetméter parketta, fehér zománcozott asztali tűzhely, ágy betéttel és többféle bútor eladó. Hunyadi J. u. 51. Telefon: 34-10. ____________________633 Ép ítkezéshez való kő eladó. József Attila utca 40. sz. 512 205 négyszögöl sarok villatelek, vízbekötéssel. melléképületi kis szobával, építőanyaggal 25 ezer forintért eladó. Gyárváros, Ri- góder tető, Lauber villa mellett._________533 Az onnal átadó lakással Felszabadulás (Mohácsi) u. 15. sz. ház sürgősen eladó. 529 Elcserélném Zsolnay Vilmos utcai egyszoba, mellékhelyiségből álló lakásomat egyszoba. konyha, mellékhelyiségesre a belvárosban, magas ráfizetéssel. Érdeklődni: Rákóczi út 73/c., cukirászdában._________567 Ke veset használt, mély gyermekkocsi eladó. Cím: Pécs, Reptér, K. 15. ép. 1. lépcsh. fezt 3. sz._______________521 Ke ttőszemélyes reka- mié, elsőrendű huzattal eladó. Petőfi u. 26. sz._______________187 El cserélném komlói kettőszoba, összkomfortos lakásomat hasonló pécsiért. Cím: megtudható Pécs, telefon: 34-10.________632 El adó zöld kombinált- bútor, ajtó, karikahajós gép. ülő fürdőkád. Alkotmány u. 8. _____________________585 Egyszoba, konyhás lakásomat elcserélném hasonlóra vagy 2 szobásra, ugyanott egy konyhabútor eladó. Sándor utca 11. sz. Házhely eladó anyaggal a szigeti részen. Érdeklődni: Csend u. 1.. Majorosi. ________550 Kö zép-meszesi három- szobás, vagy városi kétszobás, komfortosért nagy utcai szoba, konyhás cserelakást adnék magas költség- térítéssel. Kovács Attila u. 11A. ________616 Ké zihajtásos mosógép és hozzá való motor eladó. Doktor Sándor u. 38. _______________621 Eg y db 11 hónapos süldő eladó. Dugonics u. 37._______________510 Jó hangú gyakorló zon gora és gyermekágy matraccal eladó a Szabol cs-faiusi iskolában. Szombat, vasárnap dél előtt.________________503 Mihály u. 8. sz. ház 45 000 eladó. Erdeklődni: Patacs 153._____503 Bi csérdi állomáshoz 15 percre ház, szép gyümölcsössel eladó. Volt Sánta-malom. _______327 Há lóberendezés, konyhaszekrény, félháló, szekrények, ágyak, varrógép, ajtó tokkal eladó. Felső-Vámház 2.___________________482 Jó bor, fehér, siller 15—16 forintért kapható. Vörös, Bakonya 68._____________485 El adó 4 méhcsalád. Közép-Boczonádi kaptárral, családonként 500 Ft. Vékény 57.. Papp. 652 Orvosi ügyelet Nagyméretű diófa kombináltsaekrény eladó. Sallai u. 39. _____________________337 Törzskönyvezett. 64iw literes hasastehén eladó. Pipacs u. 11. sz. _______573 Vi llanymotor 110 v, 0,5-ös és 0,2-es eladó. Rudas László u. 26. _____________________586 Eladó ciklop és falazó kő. Attila utca 11/1.. Kovács. 577 I9YOMTATVÄNT A kézb. diját a címzett fizeti. DUNÁNTÚLI NAPLÓ LAPKIADÓ VÁLLALAT PÉCS József Attila u. 10. Elöszobafal. asztalok, ágybetét eladó. Gábor u. 4., ajtó 1._______598 El cserélném szoba, konyhás, speizos lakásomat hasonlóért Tety- nye vagy Zöldfa utcában. Kelemen István. Pécs, Kossuth Lajos utca 7. szám, emelet. 596 Istenkúti Turistaház mindennap nyitva. 595 Éjjeliőrnek, portásnak vagy hivatalsegédnek ajánlkozom. Csillag u. 11.. Andrási.________600 Legújabb fekete Pannónia, 3 és fél lovas villanymotor eladó. Erzsébet u. 19._____630 El cserélném belvárosi 2 szoba, éléskamra, fürdőszobás lakásomat 2 szobásért lehetőleg a Szigeti részen. Cím: Pécs. Kis Flórián u. 4., Orosz.___________624 Ká lyhákat, jó állapotban lévőket, keresek megvételre. Molnár, Felső-Vámház 2. _____________________611 578 négyszögül szőlő eladó a Mecsek legszebb részén, hétköznap Rákóczi út 38., bádogos műhely.______625 Kombináltszekrény eladó. Kóczián Sándor u. 17. (volt Kiskirály u.) 619 Belvárosi családi házban, nagyméretű, száraz, gázos, nem modem, szoba, konyha, kamrás lakásomat elcserélném hasonló komfortosra. Költséget téritek. Deák utca öt., üzletben. _______613 El adó beköltözhető családi ház mindenféle mellékhelyiségekkel. 180 négyszögöl telekkel. Előd u. 3. I. kér. tanáccsal szem- ben. Gyárváros. 608 György Utca 11/2. sz. ház beköltözhetően eladó; ________________610 Ké t fényezett, antik szekrény, kifogástalan állapotban eladó. An- na utca 32.. II. 7. Táskafrógép igényednek. ágy. konyhaszekrény. kútszivattyű csövekkel. asztal eladó. Regős u. 12., nagypiac- nál. 53» A Megyei Rendelőintézet biztosítottjai részére a sürgős ellátást Igénylő betegeknek július 19-én déli 12 órától július 21-én reggel 6 óráig ügyeletes szolgálatot tarI. tömb: a város nyugati felében, Hunyadi út, Széchenyi tér, Bem utca. Bajcsy Zsilinszky úttól nyugatra: dr. Osztroluczky Piroska (lakása: Danjanich u. 12 sz., telefon: 37—10.). Járó betegeknek rendel sürgős esetben a Steinmetz kapitány téri körzeti rendelőben, telefon: 36—18., szombat délután 4—5 óra, vasárnap délelőtt 9—10 és délután 4—5 óra között. Ezen Időben a fekvő betegekhez való kihívást is ide kell leadni. II. tömb: a város keleti részében, Pécsbányatelepen, Borbálatelepen, a Nagybányaréti völgyig és Alsőbánomig: dr. Baczur Kálmán (lakása: Perczel u. 32. sz., telefon: 32—68.) Járó betegeknek sürgős esetben rendel a Sörház u. 10. szám alatti körzeti rendelőben, telefon: 18—68, szombat délután 4—5 óra, vasárnap délelőtt 9—10 és délután 4—5 óra között. III. tömb: Gyárváros, Újhegy, Üszög, Pécsszabolcs. Meszestelep: dr. Siklósi István (lakása: Pécsszabolcs, Felsőtelep. Telefon: 24— 91/28 mellék.) Járó betegeknek rendel sürgős esetben az új meszes! körzeti rendelőben vasárnap délelőtt 9—11 óra között. A fekvő betegekhez való kihívást Is ekkor adják le, más időben lakásán található. IV. tömb: a pécsbányatelepí rész ügyelets szolgálatát a n. tömb végzi. A fekvő betegekhez való kihívást reggel 9, de legkésőbb 10 óráig kell az ügyeletes orvosnak bejelenteni, mert a késői kihívásoknak aznap esetleg már nem tud eleget tenni. DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Az MSZMP megyei Pártbizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A. u. 10. T: 15-32. 15-33 Hlrdetésfelvevő Iroda: Kossuth Lajos utca 22. Tel: 19-18. Havi előfizetési díj 11.— Ft. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Telefon: 20-27 Nyomdáért felel: Melles Rezső Szervezi- és tárgyalóképes kirendeltségvezetit augusztus 1-re, Pápára felvesz a Magyar Hirdető. Kereset: jutalékos alapon — állomány viszonyon kívül jó megélhetést biztosít. Feladat: sajtó, film, közterületi tábla, közlekedési és plakát, stb. hirdetések szervezése és közzététele. Ajánlkozásokat rövid életrajzzal Magyar Hirdető Budapest, V., Felszabadulás tér 1. sz. alá július 27-ig kérünk. Harkány Gyógyfürdő Hotel Baranya Szálloda Étterem Minden igényt kielégítő szállodai elhelyezés. Kitűnő konyha. Uj vezetés. Napi penzió négyszeri étkezéssel 75,— Ft (minden költség bentfoglaltatik). Szobarenddé:-.: j Hotel Baranya, Harkány (Telefon: Harkány 32.) Határsávigazolvány nem keU. !ll!!l!!!!!!!!l!!ll!!!l!!ll!!lll!!!!!!!ll!!l!l!!!!!!l!l!T!HU!IMIIII!!!!!!|i!!l