Dunántúli Napló, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-12 / 162. szám
6 NAPLÓ 1958, JŰLIÜS IS. APRÖH1EDE1ÉSEK Farkas János ny. géplakatos 63 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 14-én du. 4 órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerető felesége, gyermekei, unokái, testvérei és kiterjedt rokonsága. — HALÁLOZÁS. Szabó György cipész temetése 14-én, hétfőn du. fél 4 órakor a köztemetőben. Gyermekei. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondok az egyetem orvoskarának, bírói és ügyvédi karnak, ápoló személyzetnek és mindazoknak, akik szeretett férjem dr. Beöthy tarád temetésén jelenlétükkel, virágok és koszorúk küldésével fájdalmamat enyhíteni törekedtek. Köszönöm a temetés rendezésével kapcsolatos figyelmességet és a PKV-nak a különjáratok indítását. Gyászoló feleség. 'PiAwéske., vásároljon könyvet a Könyvterjesztő V. Széchenyi téri, Kossuth u. 48. és Jókai téri boltjaiban. JÖN A KÁNIKULA! Igyon egy pohár hideg sört a sálaién KIOSZK nyári kerthelyiséssben Zene, tánc, hangulat! Cse- bapcsicsa, graniesa, halászlé. ElromJott rádiójával ne fáradjon, helyszínen megjavítja Ba- gi rádiósmester. Levélcíme: Péos, Hegyalja u. 41/3. Ott 3+1- es világvevö részletre Ls eladó. ____________335 Al ig használt sport gyermekkocsi eladó. Felsö-Baiokány u. 29. _______________422 El adó Szabadszentkirályon 17. sz. háromszoba, konyhás családi ház, mellék- és gazdasági * épületekkel. Azonnal beköltözhető. Ugyanott eladó 1200 négyszögöl szőlő présházzal. Bővebbet a helyszínen, Farkas. __________________414 Cs inosan bútorozott szoba kiadó. Telefon: 39-32._______________408 El adó 4 új kárpitozott szék, Íróasztal, sez- lon. Vaságy. Rét utca 39., X. em. 4. 315 Elcserélném repülőtéri lakásomat 1 vagy 2 szoba, összkomfortosért költségtérítéssel. 5—6 óráig, ifjúság u. 6. Ped. Főiskola, 379 A Pécsi Vasas KTSZ öntödei segédmunkást azonnal felvesz. Zsol- nay V. u, 15. sz. 385 1948-as gyártmányú sport Topolinó Igényes nek ela<^5. Komló Bá- nyagépjavitó, Baranyai^______________271 Pe llérden a szőlőhegy- derékban eladó 560 négyszögöl jókarban tartott szőlő. Petőfi utca 3. szám alatt. _____________________397 Eladó íróasztal, fehér cserépkályha. Nyű u. 9. sz. _______________418 Ke resek kétszobás lakást, adok reptéren kétszoba, összkomfortos lakást. Érdeklődni hétfőtől, Kossuth 35., könyvkötészet, Azonnal beköltözhető kétszobás családi ház eladó. Szent Vince u. 34. sz.______________381 ír óasztal, könyvszekrény eladó. Hunyadi János u. 2., emelet. _____________________134 A pécsbányatelepi városi tanács kórháza műtősegédet keres azonnali belépésre. _____________________136 A Pécsi Közlekedési Vállalat azonnali belépésre keres gépkocsivezetőket és gépkocsi szerelőket. Jelentkezés Pécs, Bacsó Béla u. 4.__________133 Ko mbinált szobabútor, magasfényezésű, 10 darabból álló, kifogástalan állapotban, 14 000 forintért eladó. Anna utca 22.. n. 7: _________________ 131 El adó a pécsi határban 1870 négyszögöl szőlő, gyümölcsös. Lakás azonnal beköltözhető, autóbusz 7 perc, víz, villany. Móré Fülöp u. 91.__________405 El adó kétszer egyszo- ba, konyhás, kamrás ház, Csoronikában. Esetleg 1 szoba, konyha cserével beköltözhető. Érdeklődni: Cso- ronika 6, Mohácsinál. 350 ems-es Jáwa, új fekete Pannónia eladó. Pécs, Buzássy u. 20. _________________ 35 0 cnP-es tokozott, lengővillás Rudge motorkerékpár eladó. Zo- mi Gyula, Szentlőrine. ____________________333 Rl góder tetőn 616 négy szögöl szőlő, sok barackfával, lakható présházzal és teljes felszereléssel eladó. Ugyanott 860 négyszögöl kétharmadrész szőlő, egyharmadrész veteményes. sok barackfával, felszereléssel, életjáradékossal eladó vagy családi házért elcserélhető. Csaba utcában 2 házhely eladó. Érdeklődni: Budai Nagy Antal u. 4.; Me- gyerl kitérőnél. 371 Szépen bútorozott, kü- lönbejáratú szoba értelmiségi dolgozó férfinak kiadó. Szigeti út 64, _______________349 Be járatott Pannónia eladó. Engels u. 8. ’___________ 343 Hálószoba, szekrény, ágy, éjjeliszekrény, asztal eladd: Kossuth tér 6., bútorüzlet. Világos, keményfa. prí ma félháló, újszerű, bordóhuzatú fotelok eladók. Alkotmány n. 5.. üzlethelyiség.______ El adó egy sötétbarna kombináltszekrény. Pécs, Munkácsy utca 22., felülről a második csengő. _____________356 Sa lak újból Ingyen kapható a Pécsi Bőrgyárban 115 Vennék szépkivitelű, fényezett sublodot. Egy újszerű Taxona fényképezőgép eladó. Cím:____gyermekklinikám________________354 El adó kombtnáltszoba, nagy bronz csillár, szőnyeg, festmény, Irányi Dániel tér 8. n. em. 5., északi ka- pu._________________362 El cserélném utcai nagyszoba, konyhás, speizos lakásomat 1 szoba, összkomfortosra, vagy hasonlóra. Cím: Tóth Dezső. Tor- da u. 3.____________255 Eg vszoba mellékhelyiséget elcserélném egy- szoba, konyha mellék- helyiségért magas ráfizetéssel. Megtekinthető reggel héttől este 6-ig. Aradi vértanúk útja 1., Jemovics. ____________________351 Ko mfortos szoba, kony ha, előszobáé lakásomat elcserélném kétszobásra, magas térítéssel. Losonc u. 12. _____________________365 Bicsérdl állomáshoz 15 percre ház szép gyümölcsössel eladó. Volt Sánta-malom._______327 Kertes ház Kassa utcánál, 3 szobás, komfortos és 2 szobás cserével beköltözhető lakással eladó. Bővebbet: gondnoknál, Zom bor u. 28., belső csengő;__________________353 Táskalrógép, Hunor rakodókaptárak. hársfa keretléc eladó. Hunyadi János u. 56. 249 Komplett, festett hálóbútor, hármas szekrénnyel eladó. Zsolt u. 2. (Bartók Béla, volt Árpád u. végén.) Eladó ház 2x2 szoba, konyha, 4 lovas Istálló, 117 négyszögöl udvar. Beköltözhető 1x3 szoba, konyha. Vas Gereben u. 21. em. Újvári. ____ 335 El cserélném szoba, konyhás speizos lakásomat 1 szobáért, aki költségeket megtéríti, a Tettye környékén. Kelemen István, Pécs, Kossuth Lajos u. 7. 333 Ház eladó, 2 szoba, konyha beköltözhető. Xavér Ui 1. 338 500 cnp-es oldalkocsis motorkerékpár eladó, vagy kisebbért elcserélhető. Szent Vince u. 72. 241 Hol mivífüfiiul ? • A Magyar Rádió PÉCSI ADÓJÁNAK 1958. július 12-i, szombati műsora a 223,8 méteres középhullámon 16.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. Szombattól szombatig. Hírek és tudósítások a hét eseményeiből. — Zenés irodalmi összeállítás. Jugoszláv költők versei. — Vidám percek: Baranyai dalok, baranyai muzsika. 17.00: Német nyelvű műsor. Vidáman, frissen. Tánczene; — Asztra, a csodakutya. B. Gádor szatírája. — Altern-i barátaink. Riport. — A vidám vándor mesél. Molnár Nándor és fuvősegyüt tese játszik. 17.30: Magyar nyelvű műsor: Szív küldi szívnek szívesen: 17.50: Fotoamatőrök ötperce. A színes fényképezésről; 17.55: Vidám jelenetek; X: Színház: 2. A jősnő; 18.10: A nap eseményeiből. 18.25: A Pécs-tánczenekar július 7-i bemutatkozásából. Közvetítés a pécs' szabadtéri színpadról. Művészeti vezető: Vér Ernő. Közreműködik: Mátray Mária és To- manek Nándor. Konferál: Róna- széky András. 19.00: Műsorzárás: A Magyar Posta pécsi ultra-rövidhullAmu kísérleti adója a 88,6 megacikluson 17.00: Ipari adás; 17.30: Azonos a Magyar Rádlő pécsi adójának műsorával; 19.00—20.00: Zenés hétvége; Vegyen totószelvényt! Itt a felelet! Aratásra; esküvőre, névnapra szekszárdi bort vegyen! Vörös! Rtzling! Kadar 18 forinttól. Alkotmány u. 5.; és Tol- buchin u. 41. 62 Strandolók figyelmébe 1 Amatőrfelvételeit egy nap alatt elkészítem. Hívásra strandon fényképezem; Dudás fényképészmester. Zsolnay utca 44.; Ba- lokány mellett. 93 Mosógép VK gyártmány, használt eladó. Alkotmány utca 31 _____________________420 Is telikúti turistaház vadregényes kertjében minden szombaton és vasárnap kitűnő zenével és Itallal várja kedves vendégeit. Ka- tó néni._____________376 Diósviszlói hegyen a 429. sz. plnoénél bor 26 litertől 10,— Ft-os áron kapható. 14-, 15- én özvegy Istvánné. Ezen szőlő teljes felszereléssel Is eladó. _____________________377 Zorkl C+Jupiter jutányosán eladó. Kossuth U. 44. _______________388 Hé tcsöves, nyomógom- b is, luxus kivitelű zeneszekrény Supraphon lemezjátszóval eladó. Újvilág u, 4._______421 Ko mlóiak figyelem! Hálószobák, kombinált szekrények, rekamlék, k myhabútor. előszoba fal és kerek asztal r rendelhető Komló a Sport vendéglő melletti asztalos-műhelyben. Jutányos ár és kedvező fizetési feltételek. Haponla TáWC! Kedden szünnap Szép gázos, kétszoba, konyha, előszobáéért adok hasonló belvárosit, esetleg ráfizetéssel. Telefon: 16-25. négytől hatig._______________403 Tö lgyfa ablak, tokkal, 100xi70-es 4 db, ablak- szárny 50xl40-es 6 db eladó. Péos, Patacs 18. ____________________402 600 n égyszögöl szőlő, házzal, teljes felszereléssel eladó. Telefon: 25-14.________________427 Beköltözhető kertvárosi ház eladó. Érdeklődni: Pécs, Majláth u. 24. sz.______________413 A budai részen beköltözhető 3 szobás komfortos családi ház 130 000 forintért eladó. Gondnoka, Zsinkó Isl- ván u. 1.___________398 El adó Dlósvlszlón 3500 négyszögöl terület, benne 1000 négyszögöl szőlő, lakható épülettel. Érdeklődni Pál Sándornál.________ 234 Cs epel motorkerékpár alkatrészek (tank lend kerék, gyújtólap, stb.) és egy gyermekkocsi eladó. Szilágyi Dezső u. 6. 390 BARANYA SZÁLLODA, ÉTTEREM HARKÁNY * Kitűnő konyha! Uj vezetés! ZENE: TENDL, SOMSICH, BAB ARI TRIO. Asztalfoglalás telefonon is. Szobatársat keresek modem, fürdőszobás lakással. Mátáncsovics Alajosné. Alsó-Balokány utca 51._______412 Keresek 2 vagy 3 szobás belvárosi, összkomfortos lakást költségtérítéssel. Jókai u. 4., I. 3._____________386 El cserélném szoba, konyha, speizos lakásomat hasonló nagyobbért ráfizetéssel. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Doktor Sán- dor u, 56. Lexné. Egy 6 m hosszú csónak. 125-ös motorral vadonat új állapotban 4500 forintért eladó. Érdeklődni lehet Mohács. kórház._______375 Jó házból való ügyes fiút tanulónak felveszünk. Pécs, Rákóczi út 78., Gumiüzem. _____________________361 Fiatal értelmiségi házaspár augusztus egyre különbej ára tú bútorozott vagy üres szobát keres. Balázs Gizella, 36-50-es telefon, 150-es mellék. ________ Li nguapbone hanglemez nyelvtanfolyam komplett, tokban, teljesen új eladö. Nagy Flórián 16. 1. ajtó. 259 Kétújfalu községben háromszobás, beköltöz hető családi ház 2200 négyszögöl belsőséggel, valamint 11000 négyszögöl szántóföld és rét jutányos áron eladó. Érdeklődés: Makik Aladár. Szigetvári_________________250 Kedvező fizetési feltételek mellett magas földszintes ház eladó. Beköltözhető. Érdeklődni: Alsó-Havi utca 2, sz. _______________350 El cserélném nagyszoba, konyha, éléskamrás lakásomat hasonlóért. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Vas Gereben u. 10. sz., Bellel.__________339 El költözők! Egy vagy kétpzobáa lakást keresek magas költség- térítést fizetek. Deák utca öt. Üzletben. Ottáné._____________546 Ve nnék 1 szoba, komfortos, vagy garzon beköltözhető öröklakást. Megbeszélés 35-30 telefonon. _____________ Mi hály utca 15. sz. ház 2 szoba, konyha, beköltözhetően eladó, vagy kisebbért elcserélhető._____________322 Be költözhető kettőszobás, fürdőszobás családi ház eladó. Petőfi u. 38. sz. 346 Vontatőst keresünk az állatforgalmi vállalat rádíapusztai gazdasága részére. Legény- szállás és üzemi konyha biztosítva. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet az ál- latforgalml vállalat központjában; Pécs, Zetkin Klára utca 2/a. munkaügyi osztály. ____________________280 Fé rfiszoba, 9 darabból álló, nagyobb perzsaszőnyeg eladó. Homok u. 5.. Karvaly. _____________________337 Belvirdgyula községben 473 négyszögölön fekvő kertes családi ház beköltözhetően eladó. A ház három pad- lós szobából, két téglás és egy padlós konyhából, egy nagy üzlethelyiségből áll. Istálló és pajta, góré, alatta sertésólakkal, 300 négyszögöl nemrégi telepítésű rizling szőlő, egy régibb telepítésű kevert szőlő, kb. 2 hold kertészetnek alkalmas szántó. Kétszobás, két- konyhás pécsiért lehet cserébe is, megegyezés szerint. Naponta négyszer autóbuszjárat a helyszínről. Érdeklődni helyszínen Id. Fábián Jánosnénál, vagy Pécsett, Zsolnay utca 20. sz.; Sehönhaueréknét. 221 Egy családi ház beköltözhetően eladó. Felső-Balokány U; 50. ____________________103 Ké tszoba, félkomfortos kaposvári lakásomat elcserélném pécsiért, megegyezéssel Cím: hirdetőben.______ Kü lfejtési munkára gyakorlott dömpervezetőket, csökkent mun kaképességü dolgozókat; kocsifelírónak, továbbá fúrási munkához teljesítménybérben dolgozó fizikai munkavállalókat felveszünk. Munkásszállást, napi háromszori étkezést és család- fenntartók részére ked vezményes áron szénjuttatást biztosítunk. Jelentkezés Szénbányászati Földkotró Üzemvezetőségén. Pécse zabolcs, György telep. _______________109 Gy önyörű dióhálók, komblnáltszekrények fizetési kedvezmény- nyell Budapest, Lenin krt. 60., bejárat a kapu alatt. ____________101 Ko ssuth tér mellett szép utcai szobámat elcserélném hasonló szoba, konyhásért. Érdeklődni Boldizsár u. 8/1- sz._____________120 Eg y fiút tanulónak felveszek. Kaponyi szabó, Perczel u. 13. _____________________119 Kozármlslenyben két- 6Zobás-konyhás családi ház melléképületekkel eladó. Érdeklődni jchet: özv. Tibor Já- nosné. Kozármlsleny, Hunyadi út 29, 260 Magyarbóly községben egy ház 16 kh teljes gazdasági felszereléssel eladó. Cím: Molnár László, Magyar- bóly, Dózsa u. 36 . 345 Négylépcsős, nagyteljesítményű mélykút- szlvattyú teljes felszereléssel eladó. — Horváth Sándor Magyar- Urög 15. Telefon: 16-75. _____________________316 Jó bort csak délután 8—8 óráig vásárolhat Rákóczi út 6. sz. alatti sajáttermésű borkimérőben. Pécsi csemegeédes, olaszrizling borok; _________________223 El adó egy szoba-kony- hás ház. Lánycsók. Erdélyi utca M. Érdeklődni ugyanott. S17 MOZI Park: Gyermekkort szerelem miatt (4, fél 7 és 9 órakor) Kossuth: Anatol úr kalapja (fél 5; fél 7 és fél 9 órakor) Petőfi: Gyermekkori szerelem miatt (fél 4, 6 és fél 8 órakor) Fekete Gyémánt (Pécsgy árváros) : Tiltott szerelem (6 és 8 órakor). Csak 16 éven felülieknekl Építők Kultúrotthona: Tettes Ismeretlen (5 és 7 órakor) Ifjúsági filmszínház: Mese a 12 találatról (4 és 6 órakör) Jószerencsét (Pécsszabolcs: Vörös kocsma (6 és 8 órakor), Csak 16 éven felülieknek! Rákóczi (Mecsekül ja): Két színésznő — egy szerep (6 és 8 órakor) Május X. (Vasas n.): Két óceán titka (5 és 7 órakor) Kossuth (Mohács): Polóniai express (fél 7, fél 9 órakor) Zrínyi (Szigetvár): Patkány fogó (6 és fél 8 órakor). Csak 16 éven felülieknek! Táncsics (Siklós): Fájdalom nélkül (6 és fél 9 órakor); Csak 16 éven felülieknek! TANCESTELY lesz július 12-én; szombaton este 3 órától a KISZ és a Szakszervezet tek Doktor Sándor Művelődési Házában. Belépődíj 8 forint, kísérő nem fizet. TANCRULETT-EST lesz ma este 8 órától éjjel 2 óráig Pécs város Művelődési Házában. TARSAS KIRÁNDULÁS SZEGEDRE A KISZ és a Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Háza július 20-án, vasárnap autóbuszt indít Szegedre egynapos kirándulásra. Indulás reggel fél 6 órakor, visszaérkezés Pécsre 23 óra 30 perckor. Részvételi dij: 116 forint. Jelentkezés (18-án 12 óráig) és részletes felvilágosítás a művelődési ház Irodájában; Kossuth Lajos u. 13, szám: SIMON BÉLA FESTŐMŰVÉSZ kiállítását Július 13-án délelőtt fél 12 órakor nyitja meg dr. Achátz Imre országgyűlési képviselő a Janus Pannonius Múzeumban (Káptalan utca 2. sz.). A kiállítás megtekinthető július 13-tól augusztus 2-ig. Hétfőn, csütörtökön és szombaton délután 3—7 óráig, kedden, pénteken és vasárnap pedig délelőtt 9—1 óráig. Belépődíj nincs, Idő járásjelentés Várható időjárás szombaton nappali felhőképződés, néhány helyein záporeső, zivatar. Gyenge légáramlás. A meleg idő tovább tart. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: 14—17, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 27 —30 fok'között,„ 1 ..iM.ii.li.ini a— ............... Há lószobabűtor, asztalok, szekrények, — konyhaszekrény, ágyak és sublótok, félháló — eladó. Rákóczi út 48. — Kottái,______________215 í g y fehér zománcozott fürdőkád eladó. Felső- Vámház utca 23, 278 Beköltözhető, majdnem új ház, Táncsics Mihály utcában eladó. Bővebbet: Váradi A; u, 22,_______________292 Mi hály utca 8. sz. ház 45 ezerért eladó. Érdeklődni: Patacs 153. 297 Főútvonal mentén -» Görcsöny 133. sz. családi ház üzlethelyiséggel, kedvező fizetés mellett eladó. Érdeklődni: Pécs, Jászai M. utca llű: 277 Kettőszobás ház költözhetően Antal u. M. be- ’ 819 Ä7D3XTÖOG7 éjlí-rtlr/fl* Vált] Mosógépek, porszívók, villanymotorok tekercselését, javítását vállalja Villamosgépjavító KTSZ Pécs, Szigeti út 17. Telefon: 15-23. 45 Blondelkeretet, képkeretet, legszebbet, legmodernebbet, a legolcsóbban Foszálc kép- keretezőtől, Pécs, Márton u. 9. Képkeretek 10 forinttól 220 forintig kaphatók. Megrendelést 4 napon belül elkészítem. Javítást szak szerűen vállalok. 149 Autó, motorkerékpár dinamó-tekercselése, szakszerű javítása Vil- lamosgépjavltó KTSZ Pécs, Szigeti út 17j — Telefon: 15—23; M Alumínium és egyéb fémöntést rövid határidőre vállal Újvári fémöntő, Nagy Lajos utca 5. ________ 88 Sz alánta és vicíéke Kör zetl Földművesszövetkezet azonnali belépésre keres szakképzett terményfelvásárlót. Jelentkezés ímsz-iroda; Szalánta.____________118 Bú torszállítás, zongoraszállltás, lakáscsereköltöztetés: Schreer Ottó, Doktor Sándor utca 27. Telefonszáma: 10—06._______________125 Tí zezer forintos kölcsönt keresek. Fedezet biztosítása mellett. — Mohács, Szent István U; 37; 1 Masszív bükkfa ágy betéttel, éjjeliszekrény nyel és egy asztal négy székkel eladó. Zslnkú István u. 9. sz. 308 Rlppl-Rónal utca 19. számú kétszobás családi ház azonnal beköltözhetően eladó. 324 Törzskönyvezett hasastehén, 24 Uteres, eladó: Kis-Rókus u. 4. ____________________312 Ki speterd 33. 6Z. ház eladó, ugyanott 312 négyszögöl akácos erdő, kocsi; lószerszám eladó: _______________296 El cserélném Felső-Vám ház utca 39. szám alatti utcai szoba-konyhás, éléskamrás lakásomat hasonlóért; Baloghné. _____________________309 Értesítjük a vásárló közönséget, hogy július 15. és augusztus 31; közti időben Jókai M. utcai i/a számú és a Nagy Lajos utcai 2/a sz. boltunk kedden, csütörtökön és szombaton; Katalin utca 7. számú és Káptalan utca 8. sz. boltjaink hétfőn, szerdán és pénteken tartanak nyitva. Pécs—Szekszárdi TUZEP ___________________348 Há lószobák, asztalok, konyha garnitúrák, szgk rények, ágyak és mindenféle 6zép bútorok nagy választékban Báránynál; Bajcsy ZsiUnszky utca 3.______126 Há lószobabútor, kísip.: rl; modem, szép kivitelben eladó. Asztalosműhely, Alsó-Balnkány utca S._________74 Egy féderes kocsi eladó. Kiss Ernő u. 21. _________________117 A Bükkösül Állam! Gazdaság 3 traktorost keres azonnali belépésre. Üzemi étkezés, szál lás biztosítva, 113 Menjünk a KAZINCZY Étterembe! Harkány Gyógyfürdő Hotel Baranya Szálloda Étterem Minden igényt kielégítő szállodád Kitűnő konyha. Uj vezetés. Napi penzió négysaeri érkezéssel 75,— Ft (mindám költség bent/oglnllutifr). Szobarandelér: Botéi Baranya, Harkány (Telefon: Harkány 3tj Határsávig ázol vány nem kcH, ^ íyü ííkauíü! tfyhi leánykát! A KOMLÓI MECSEK ÉTTEREMBEN FOCYASSZON! Kitömő konyha! Zenei Tánc! KOMLÓI I ENOÉGLATÓIPAm V. DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Az MSZMP megyei pártbizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs; József A. u. 10. T: 15-32, 15-33 Hirdetésiéivé vő Iroda: Kossuth Lajos utca a2. Tol: 19-18 Terjeszti a Megyei Postahivatal Hlr'aposztálva és a hírlap-kézbesítő postahivatalok. Előfizetés posta hivataloknál és kézbesítőknél, PÉCSI SZIKRA NYC Pécs, Munkáesv Mihály u. Telefon: 20-27 Nyomdáért felel: Melles Fa