Dunántúli napló, 1957. május (14. évfolyam, 128-151. szám)

1958-06-07 / 133. szám

4 NAPLÓ 1958. JÜNItJS t Fehér Lajos elvtárs felszólalása a Bolgár Kommunista Párt VII. kongresszusán Gyorslista a lottó tárgp'aíoiHorsolásáröl (Kihúzott játékhét: 21.) (Folytatás az 1. oldalról) Hantinkban ma és az elkö­vetkezendő években a szo­cializmus építésének köz­ponti feladata a mezőgazda­ság szocialista átszervezése. Ebben a munkában saiát ta­pasztalataink mellett igen nagy segítséget jelentenek számunkra a Szovjetunió több évtizedes szocialista mezőgazdaságának gazdag tapasztalatai, továbbá a népi demokráciák mezőgazdasá­gának és a Bolgár Népköz- társaság győztes szövetke­zeti mozgalmának nagy ta­pasztalata is. Engedjék meg tisztelt elv­társak, hogy pártunk nevében a 'egnagyobb elismeréssel Bzé' ik arról a történelmi je­lei- égű tényről, hogy a Boá- flár Kommunista Párt győze­lemre vitte a mezőgazdaság B/orlalista átalakításáért ví­vott bonyolult harcot. A me­zőgazdasági termelőszövetke­zeti rendszer győzött Bulgáriá­ban és ennek jelentősége mesz- sze túinó határain. Azzal, hogy a termelőszövetkezeti mozga­lom győzött a bolgár falvak­ban, győzött az ország szocia­lista rendje Bulgáriában, győ­zött a szocializmus. Ez a nagy győzelem a szo­cialista népgazdaság egységes alapjainak megteremtése.: újabb ragyogó távlatot nyit: meg a bolgár népgazdaságban! a termelés, az életszínvonal! további fejlesztésére, a népi anyagi és kulturális félémé1-j kedésére, ami a harmadik öt-! éves terv reális számaiban is kifejezésre jut. Fehér Lajos befejezésül él­tette a szocializmust győzelme-: seri továbbépítő hős Bolgár Kommunista Pártot, a bolgár és a magyar dolgozó nép test-! véri barátságát* » Heves harcok De Gaulle és az algériai puccsisták közölt Ősszel feloszlatják a francia nemzetgyűlési? Párizs (MTI) A francia saj­tó és De Gaulle tábornok bo­né1 beszédének arra a szaka­szára támaszkodva, amelyben fi érőm hónapon belül Algériá­ban választásokat helyezett kilátásba, olyan értesülések­nek ad teret, hogy az ősszel 'Franciaországban általános képviselőválasztásokat fognak tartani. A nemzetgyűlés okió­r 7-én ül össze újra. De Gaulle ekkor a képviselőkkel néhány nap alatt megszavaz­tatna egy választási reformot, a reform lényege: megyénként választanának két fordulóban. Az Humanité megjegyzi, hogy euy ilyen „házi használatra ké­szülő“ választójogi reform egyetlen célja, megfosztani a kommunista tömegeket attól, hogy képviseletük legyen a parlamentben. A népszavazás után életbe­lépő új francia alkotmány al­kalmazásával a nemzetgyűlést és a köztársasági tanácsot fel- osz'atnák. Októberben vagy november elején lennének meg az általános választások t— találgatja a francia sajtó. Párizs (MTI) Korzikával megindult a postai forgalom. Az első napon a szigetre ér­kezett újságok közül az Hu­man ité-nalk és a párt marseil- lei lapjának, a La Marselllal- pe-nak a példányait a helyi hatóságok elkobozták. PätIzs (MTI) De Gaulle tá­bornok algériai „diadalútjá- nak“ kulisszái mögött rend­kívül heves harcok folynak a Közüdv-bizottság emberei, a gyarmatosítók és a velük szö­vetkezett katonai vezetők, va­lamint a tábornok-miniszter­elnök között. A francia sajtó, a cenzúra megszüntetésével most mér szabadon ír a kor­mányfő és az algíri hatalmas­ságok közti ellentétekről, nem fukarkodik a bő részletekkel. A jobboldali sajtó is egyre nyíltabban ír a De Gaulle és! az algíri Közüdv-bizottságok: közti ellentétről. Baloldali kö-i rökben ennek a hirtelen Őszinteség! rohamnak azt a magyarázatot adják, hogy De Gaullenalk még szüksége van a „régi rendszer” politikusai-! nak támogatására, a tábor-! nők tudja, hogy az anyaország! ban nem számíthat a nép tá- mogatására. Á Combat, amely az utóbbi! hetekben nyíltan De Gaulle táborába állt, közli a csütör­tökön este Algírban osztoga­tott névtelen röpcédulák sző-! vegét. A röpcédulák tüntetés­re szólítanak fel azzal, hogy „a tüntetők fejezzék ki Algé­ria népének azt a követelését, hogy De Gaulle alapítson Közüdv-kormányt, vagyis: mondjanak le eddigi minisz­terei, vessen véget az eddigi rendszernek. „Le a régi rend­szerrel" — fejeződik be az ille­gális röpirat A baloldali sajtó rámutat a; Közüdv-bizottságok embere;-; nek fasiszta mesterkedéseire. : Constantins (AFP) Mint! csütörtökön este közölték, De! Gaulle tábornok francia kor­mányfő délelőtt a Hotel Tran- satlantiqueben fogadta a coma- tantinei, szetifi és batnal me­gyei testületekéi A megjelenti személyekhez intézve szavait egyebek között kijelentette: „Kezemben tartom az algériai ügyeket. Sálán tábornok az én megbízottam e francia föl­dön. Kérem mindazokat, akik itt felelősséget és tisztséget! viselnek, maradjanak helyű-! köm Or an (AFP) De Gaulle tá­bornok pénteken este három­negyed 7 órakor az orani La Senla repülőtérről különrepü- lőgépen visszautazott a fran­cia fővárosba. A KÖZÖNSÉG KEDVELT ZENÉS, TÁNCOS SZÓRAKOZÓHELYEI i * Belváwsi £ttecem — kerthelyisége Kossuth Lajos út 13 # Haliba C Tettye tér 1 szeretettel várjuk kedves vendégeinket Mecsekvidéki Uzimi Vendéglátó Vállalat : LH 000.473 kerékpár : LII 002.404 fényképezőgép :: LH 013.025 rádió LH 019.207 kerékpár : LH 022.028 ötezer Ft-os ágynemű­utalvány LH 032.170 nyolcezer Ft-os családi utalvány : LH 036.115 szőlőprés : LH 037.808 kerékpár : LH 039.028 villanytűzhely LA 203.242 mosógép La 203.386 zeneszekrény LA 206.520 ötezer Ft-os vásárlási utalvány : LA 200.793 mosógép ! LA 217.795 kerékpár LA 222.729 televízió LA 230.028 rádió LA 254.630 nyolcezer Ft-oe családi utalvány LA 255.341 mosógép LA 257.630 mosógép : LA 258.923 rádió : LA 259.513 kettőezer Ft-os utalvány háztartási felszerelésekre LA 264 750 varrógép : LA 270.117 televízió LA 277.083 pianino LA 294.217 zongora LA 304.052 kerékpár LA 306.986 padlókefe LA 318.411 kerékpár ; LA 321.686 öteizer Ft-os utalvány • EL 403.797 Pannónia mottorkerék- pár oldalkocsival : EL 415.613 konyhsbütor EL 438.578 ötezer Ft-os utalvány EL 458.409 ötezer -s utalvány EL 481.005 hárorr ~t-os utal­vány EL 483.433 fény’ p EL 504.259 porr: EL 607.525 keré- EL 680.201 telev EL 703.008 tangó harmonika EL 746.192 rádió EL 747.730 ötezer Ft-os ágynemű utalvány EL 751.143 kerékpár EL 7119.882 kerékpár EL 851.608 Villanytűzhely EL 880.030 kerékpár EL 862.310 csillár EL 880.685 fényképezőgép EL 868.881 televízió EL 907.733 két.szoba, hallos örök­lakás a Múzeum körúton el 934.048 magnetofon 1,016.724 rádió 1,030.773 kerékpár 1,039.934 btmbam óra 1.042.319 kerékpár 1,058.861 televízió 1,061.465 háromezer Ft-oe vásárlási utalvány 1,073.899 „Tetőtől talpig felöltözhet” utalvány 8000 Ft-ért 1.073.040 külföldi társasutazás 1,086.289 varrógép 1,094.038 televízió 1,140.863 „Tetőtől talpig felöltözhet” utalvány hatezer Ft-ért 1,144.410 szobabútor 1,184.451 villanytűzhely 1,163,482 női kerékpár 1,178.348 tangóharmonika 1,195.205 herendi lámpa 1,198.999 kerékpár Dongóval 1,209.327 varrógép 1,227.241 magnetofon 1,236.011 kettőezer Ft-oa utalvány háztartási edényekre 1,237.534 háztáji gépegység 1,238.493 ötezer Ft-oa vásárlási utalvány 1,241.653 Dósa karóra 1,278.540 csillár 1.202.831 televízió 1,294.980 külföldi társasutazás 1.114.832 hűtőszekrény 1,338.436 mosógép 1,347.167 külföldi társasutazás 1,355.146 rádió 1,304.103 rádió 1,387.274 rádió 1,384.313 ötezer Ft-os vásárlást utalvány 1,398.118 rádió 1,399.090 rádió 1.399.875 rádió 1,401.932 Wartburg személygépkocsi 1,417.856 mosógép 1,426.332 kettőezer Ft-os utalvány háztartási edényekre 1,426.660 motorkerékpár 1,447.127 kerékpár 1,496.765 arany Doxa karóra 1,314.743 porszívó 1,516.596 utalvány ágyneműre 1,546.153 rádió 1,552.785 „Tetőtől talpig felötözhet” 6900 Ft-os utalvány 1.558.314 fényképezőgép 1,359.459 kerékpár 1.394.315 blm-bam őrá 1.598.037 rádió 1,619.1177 kerékpár 1,618.822 motorcsónak 1.821.611 fényképezőgép 1,637.345 kettőszemélyes üdülés Hévízre 1.639.611 kerékpár 1,642.375 magnetofon 1.657.621 kerékpár 1,659.759 porszívó 1,663.893 fényképezőgép 1,673.489 csillár 1,690.538 villanytűzhely 1,698.072 motorkerékpár 1,718.958 rádió 1,721.495 zongora 1,739.681 Doxa karóra 1,741.138 fényképezőgép 1,742.161 fényképezőgép 1,781.900 villanytűzhely 1,791.363 „Tetőtől talpig felöltözhet” utalvány ötezer forintért 1,865.117 3000 Ft-os vásárlási utal­vány 1,874.002 perzsaszőnyeg 1.898.611 külföldi társasutazás 1,899.770 varrógép 1.949.206 háromezer Ft-os vásárlási utalvány 1,952.303 fűkaszáló gép 1,975.784 perzsászőnyeg 2,007.327 kerékpár 2,017.357 mosógép 2,029.1ű4 utalvány ágyneműre 2,036.000 női bőrkabát 2,038.950 motorkerékpár 2,040.862 ötezer Ft-oe vásárlási utal­vány 2,064.097 szobabútor 2,067.100 mosógép 2,084.722 kerékpár Dongóval 2,089.987 motorkerékpár 2,092.483 rádió 2,103.200 csillár 2,111.772 kerékpár 2,115.295 háromezer Ft-os vásárlási utalvány 2,118.371 kerékpár 2,131.729 vlllanyborotvs 2,132.614 magnetofon 2,108.428 rádió 2,178.788 ötezer Ft-oe vásárlási utalvány 2,179.314 külföldi társasutazás 2,179.738 nyolcezer Ft-os családi utalvány 2,180.126 kerékpár 2.182.207 kerékpár 2,183.111 utalvány ágyneműre 2,187.134 rádió lemezjátszóval 2,188.475 kettőezer Ft-os utalvány háztartási edényekre 2,193.185 fényképezőgép 2.198.099 rádió 2,199.880 háromezer Ft-os vásárlási utalvány 2,212.410 Pannónia motorkerékpár oldnlkocslval 2,223.312 kettőezer Ft-oe utalvány háztartási edényekre 2.224.099 csillár 2,235,009 rádió 2,241.678 televízió 2,249.935 „Tetőtől -talpig felöltözhet” utalvány Ötezer Ft-ért 2.294.643 kerékpár 2.305.621 háromezer Ft-os vásárlási utalvány Á Komszomol delegáció és a Mpesü f atalok inráti talár ozűja Buda peat fiataljai — ifjú- munkáaok, középiskolások, diákok, egyetemisták — pén­teken délután a Sportcsarnok­ban ifjúsági gyűlésen talál­koztak a hazánkban tartózko­dó Komszomol-küldöttség tag­jaival. A baráti találkozót, amelyen több ezer fiatal vett részt, Borbély Sándor, a KISZ budapesti bizottságának első titkára nyitotta meg. A baráti találkozón Ko­mócsin Zoltán, a KISZ Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Komócsin elvtárs hosszan­tartó tapssal fogadott beszéde utón A. N. Akszjonov, a Komszomol-deleeáció vezetője üdvözölte a budapesti fiatalo­kat. A Komszomol-delegócló ve­zetőjének nagy tapssal foga­dott beszéde utón Marosán György, az MSZMP Központi Bizottságának üdvözletét adta ót az egybegyült fiataloknak. Közlemények A Honvédelmi Sportszövetség Magyar postagalamb Egyesülete 8- án Collnból országos versenyen vesz részt. Ugyancsak vasárnap reggel «utóval galambgyűjtést tar­tanak a megyei Ifjúsági találkozó­ra. Közgyűlést 15-én, délelőtt 10 órakor tartják miig a röp-diszga- lamb egyesülettel a vagyontárgyak hovafordítása tárgysorozattal, * A Pécsi Pedagógusok Zeneisko­lájának Munkacsoportja 8-án, va­sárnap délelőtt 10 órakor tartja a tiszt Ferenc-teremben a második növendék-hangversenyét, melyre a szülőket és az érdeklődőket sze­retettel várja a tanteetület. >7 Áramszünet lesz transzformátor­állomások karbantartása miatt 8- án, vasárnap reggel 7—13 óráig a Huszár, Mezőszél, József Attila, Rákóczi út, Jókai, Mártírok útja és Megyeri út által behatárolt te­rületen. valamint -a Pécsi. Olaj- gyár. egyetemi mosoda. Gyermek- klinika, megyei pártazékház. MAV- fűtőház és főpályaudvar területén, ár A 28. se. Autóközlekedési Válla­lat (MAVAUT) értesíti az utazókö­zönséget, hogy a nyári szezonban Bnlatonboglárra, Harkányfürdőre, Slkonda-gyógyfürdőre és az aba- llgeti cseppköbarlanghoz autóbusz­járatokat indít. Balatonboglárra, Sikondára és az abaligetl csepp­kőbarlanghoz vasár- és ünnepnap, míg Harkányfürdőre munkanapo­kon Is. Harkányfürdőre és Sikondára közlekedő gépkocsikon az utazó- közönség Jobb kiszolgálása érde­kében minden hét csütörtökjétől kezdve a Kossuth téri elővételi pénztár oda—vissza menetjegyet szolgáltat ki vasárnapra. Ezenkívül Harkányfürdőn szom­baton és vasárnap 7,30 órától 12,00 óráig szintén elővételi menetje­gyet szolgáltatunk ki a Pécsre uta­zóknak. A Bnlatonboglárra közlekedő autóbuszon — mely 8.00 őrekor In­dul és 9,30 órakor érkezik Bftla- tonboglá.-ra, vissza pedig 10,30 óra­kor indul és Pécsre 23,00 órakor érkezik Kaposváron keresztül — utazni szándékozók szintén vált­sák meg a jegyüket elővételben azért, hogy az utazásukat minél kényelmesebb! tudják tenni. 2,310.898 külföldi társasutazás 2,330.689 mosógép 2,341.187 szekér 2,350.232 kettőezer Ft-os utalvány háztartási edényekre 2,354.335 kettöszemélyes üdülés Hévízre 2.369.507 kettőszemélyes üdülés Hévízre 2,370.365 ötezer Ft-os vásárlási utalvány 2,372.275 fényképezőgép 2,389.209 kettőezer Ft-os vásárlási utalvány háztartási edényekre 2,406.040 konyhabútor 2,424.566 rádió 2.428.714 háztartási robotgép 2,437.351 csónakmotor 2,439.983 csillár 2.453.924 ötezer Ft-os vásárlási utalvány 2,457.920 villanytűzhely 2.516.128 szobabútor 2,525.122 ötezer Ft-os vásárlási utalvány 2,540.390 szobabútor 2,552.433 fényképezőgép 2,550.616 „Tetőtől talpig felöltözhet” ötezer Ft-ért 2,575.555 rádió 2,590.044 háromezer Ft-os vásárlási utalvány 2.604.147 hűtőszekrény 2,613.426 fém karóra 2,653.704 televízió 2,600.204 kerékpár 2,673.540 porszlvógép 2,685.340 robogó 2,742.638 szobabútor 2,745.491 utalvány ágyneműre 2,743.773 háztartási robotgép 2,762.031 ötezer forintos vásárlási utalvány 2,706.381 ötezer forintos vásárlási utalvány 2,804.436 női bőrkabát 2,814.184 Pannónia motorkerékpár oldalkocsival 2,824.064 rádió 2,830.280 motorkerékpár 2,832.316 televízió 2,835.712 Bim-bnm őr« 2.B37.190 női bőrkabát 2,845.405 háromezer forintos vásár­lási utalvány 2,871.244 ötezer forlntó« vásárlási utalvány 2,880.796 rádlő 2,803.873 kerékpár 2,902.780 kétezer forintos utalvány háztartási edényekre 2.010.715 háromezer forintos vásár­lási utalvány 2,911.833 női bőrkabát 2.928.038 rádió 2,974.411 padlókefélő 2,993.608 hűtőszekrény 3.034.038 motorkerékpár 3,034.073 kerékpár 3,039.861 háromezer forintos vásár­lási utalvány 3,073.598 csillár 3,081.198 fényképezőgép 3.089.299 robogó 3,090.831 kerékpár 3,118.912 fényképezőgép 3,147.778 nyolcezer forintos Családi vásárlási utalvány 3,100.130 rádió 3,193.046 villanytűzhely 3,253.014 háromezer forintos vásár­lási utalvány 3,329.458 perzsaszőnyeg 3,340.648 utalvány könyvekre 3,367.430 rádió 3,387.184 ötezer forintos vásárlási utalvány 3,389.137 garzon öröklakás a Mér- tlrok útján 3,300.191 férfi bőrkabát 3,420.10b női bőrkabát 3,431.681 rádió 3,432.792 csillár 3.462.971 herendi étkészlet 3.462.972 kerékpár 3,483.483 ezüst evőkészlet 3,463.485 Btm-bam óra 3,464.238 kerékpár 3,483.920 robogó 3,529.971 ötezer forintos vásárlási utalvány 3,330.503 szobabútor 3,544.470 ötezer forintos vásárlási utalvány 3,570.033 Bim-bam őrá 3,580.333 perzsaszőnyeg 3,580.941 zeneszekrény 3,586.857 rádió 3.637.432 padlrtkefélő 3,639.733 kerékpár 3,613.442 szobabútor 3,686.194 ötezer forintos vásárlási utalvány 3,683.587 túracsónak 3,686.922 mosógép 3,715.356 perzsászőnyeg 3,753.023 rádió 3,760.738 rádió 3,770.899 ötezer forintos utalvány 3,793.232 ötezer forintos vásárlási utalvány vásárlási 3.304.657 hűtőszekrény 3,818.298 zeneszekrény 3,819.616 robogó . 3,834.678 külföldi társasutazás 3.842.842 utalvány könyvekre . 3,846.071 „Tetőtől talpig felöl««1*1 & hatezer forintos utalvány 3,877.409 kerékpár 3,833.094 táskarádió 3,837.365 fényképezőgép 3,392.746 fényképezőgép 3.920.423 rádió 5.004.718 televízió 5,006.764 háromezer forintos val­lási utalvány 5,008.891 utalvány ágyneműre 5,012.566 televízió 5,016.635 kétszemélyes üdülés vízre 5,021.157 magnetofon 5,027.339 fémkaróra 5.046.424 motorkerékpár 5,047.873 csillár íiál. 5,059.707 háromezer forintos ***• lásl utalvány 5,093.000 kerékpár 5,102.033 kerékpár 5,106.052 porszívó 5.114.388 herendi lámpa 5,155.122 perzRaszőnyeg 5,186.378 kerékpár 5,137.004 utalvány könyvekre 5,210.132 kerékpár 5,234.767 motorkerékpár 5,253.253 külföldi társasutazás 5.288.511 televízió 5,270.498 porszívó 5,278.271 rádió .jM 3,280.812 Ötezer forintoe vásár“" utalvány 5,303.705 utalvány ágyneműre 5,317.738 padlókefélő 5.331.373 kerékpár 3,363.492 kerékpár 3,367.754 rádió 5,383.241 utalvány ágyneműre 5,399.776 rádió 5,405.367 zongora 0.037.937 külfüldt társa au tataá 6,083.693 táskarádió 6,088.237 kétezer forintoe háztartási edényekre 6,091.023 külföldi tárHasutaíáe 6.099.843 padlókefélőgép 6,118.711 csillár 6,125.380 rádió .„sfBÍ*'’ 6,123.127 „Tetőtől talpig felöl*01 hatezer forintoe utalvány 6,138.218 rádió 6,139.825 kerékpár 6.202.996 kerékpár 6,222.485 motorkerékpár 6,252.603 zongora u fitr 6,271.776 kétszemélyes üdül*« vízre . 6,272.355 „Tetőtől talpig felöl*0 ötezer forintos utalvány 6,294.919 kerékpár 6,203.447 tanaóhurmonlka 6,302.243 kerékpár 6,317.623 háromezer forintoe lásl utalvány 6.317.626 televízió 6,325.894 férfi bőrkabát . 6,340.607 utalvány ágynemű»0 6,341.414 szobabútor rádl 6.337.098 rádió ,.-„äz»e' 6,358.680 „Tetőtől talpig fe*°” hatezer forintos utalvány 6,346.466 zongora 6.383.318 utalvány könyvek»® 6,388.449 porszívó Ut*1' 6,407.308 hűtőszekrény 6,410.801 kétezer forintos háztartási edényekre 7,009.008 padlókefélőgép , ,vl 7,016.448 ötezer forintos u**1 7,020.652 televíziós rádió 7,030.007 rádió 7,061.835 kerékpár 7,069.480 televízió , 7.009.932 utalvány könyve«»' 7,089.844 kerékpár DongőV»1 7,117.360 porszívó 7.210.993 perzsaszőnyeg 7.239.071 varrógép 7,259.981 rádió 7,260.038 csillár 7,230.710 szobabútor 7.295.933 rádió 7,308.413 szobabútor 7,303.455 rádió 7,308.619 rádió ..jj 7,310.199 kerékpár „ 7,321.705 nyolcezer forint0* vásárlási utalvány 7,324.351 garzon öröklakás * um körúton 7.362.282 Doxa karóra 7.401.114 motorkerékpár 7,414.251 fényképezőgép 7,419.943 kályha 7,435.600 fényképezőgép * iái tr A vásárlási utalvány0« Aruház bármely osztály*» „ nyesek. w-: A gyorslista közvetlenül *,iík után készült, ezért »* o' számhibákért felelősséget lalunk. Tekintse meg | kirakati árubemutatónké A 8ZAKÜZLFTEKBEN, ALTAMI ÁRUHÁZA** ES A FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZETEKBEN Villanyborotva Rádió építószelu'ény Sirály csónakmotor Aranyozott porcelán teás-készlet Export zománcedények 50 %-os engedménnyel. Műanyag emléktárgyak 40 %-os engedménnyel. régi ár 900.— 280.— 4.500.— 1980.— új BflO' W 3-1 ooft* 75fl/

Next

/
Thumbnails
Contents