Dunántúli Napló, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-09 / 108. szám
6 NAPLÓ 1958. MAJÜS fc ' SPORT SPORTHÍREK Mcgye| Tanács—Járási Tanács labdarúgó-mérkőzés lesz ma délután háromnegyed 5 órakor a Tüzér utcai sportpályán. értesítik a megyei ifjúsági válogatott csapat tagjait, hogy vasárnap negyed 10-kor tartoznak jelentkezni a Tüzér utcai pálya öltözőjében. A felnőtt A-válogatott csapat tagjai délután 2 órakor ta láikoznak a megyei tanács előtt, a B-válogatottak pedig háromnegyed 12-kor gyülekeznek a vasútállomá- . son. A játékosok minősítési könyvüket hozzák magukkal. * PEAC—MAFC főiskolás bajnoki röplabda-mérkőzést játszanak ma délután 5 órakor az egyetemi tor- nacsamok melletti pályán, ugyanott kerül sor fél 6 órakor a PEAC —Traktor megyei férfi kézilabdamérkőzésre. Az egyesületi bajnokság n. fordulójának 111. osztályú versenyét szombaton délután 4 órakor a Pedagógiai Főiskolán rendezik. A verseny kalapácsvető számát és. a 400 méteres gátfutást ma délután fél fi-kor bonyolítják le a PVSK sporttelepén. A PVSK Lengyelországban poi tv ázó labdarúgó-csapata második mérkőzését Olstinben játszotta a helyi csapattal. A vasutasok 0:0 arányú döntetlen eredményt értek el. Szerdán délután Poloniában lépett pályára a PVSK. A játékosok a mérkőzés után vonatra ültek és Indultak haza. A csapat Pécsre pénteken a reggeli motorvonattal érkezik* Vasárnap a PVSK már bajnoki mérkőzést Játszik a Postás sporttelepén délután 4 órakor a Kaposvári Kinizsivel. Összeállít ott áh a csapatokat a vasárnapi megyék közötti válogatottak mérkőzéseire A megyei felnő« A és B, vala- szerepel Nagymányokon, tartalék- gi mérkőzést a Tüzér utcai pályán mint Ifjúsági labdarúgó-válogatott ként Beck, Hertelendi és Hauslick rendezik. A két csapat találkozó- vasárnap három helyen lép pályá- utazik a csapattal. A B-válogatott jára 10 órakor kerül sor. előtte ne- ra. Az ifik Pécsett, az A-csapat amely a megyei KISZ-találkozó gyed 9 órakor a Pécsi Dözsa-Pető- Nagymányokon, a B-válogatott pe- keretében Szigetváron a helyi vá- fi tartalékcsapata a Traktorral ját- dlg Szigetváron szerepel. A hét- logatottal mérkőzik: Laki — Sár- szik barátságos mérkőzést. Fél 12- közben megtartott edzömérközések közi, Tamási, Köves — Ilosfat, kor pedig a Pécsi Dózsa-Petőfi— alapján mindhárom csapatot össze- Csordás — Kardos, Vigh, Szűcs, Bp. Előre mérkőzést láthatják az állították. Az A-válogatott: Baksa Pintér, Varjas tartalék: Horváth, érdeklődők. Vasárnap délelőtt te- — Sértő, Becsei, Serdán — Hala- Baksa, Patocsár összeállítású csa- hát 3 mérkőzést nézhetnek végig a sl, Hudecz — Vlda, Király Ditrói, pattal lép pályára. ' sportkedvelők a Tüzér utcai sportFarkas, Danajka összeállításban Pécsett a Baranya—Tolna ifjúsá- pályán. 4]>i szál álcázzunk* ? A MAGYAR RÁDIÓ Fekete Gyémánt (Pécsgyárvá* PÉCSI ADÓJÁNAK ros): Külvárosi szálloda (6 8 óra* 1958. május 9-1, pénteki műsora a kor) Csak 16 éven felülieknek! 223,8 méteres középhullámon Építők Kultúrotthona: Világos 16.30: Szerb—horvát nyelvű műsor, ablak (5, 7 órakor) 17.00: Német nyelvű műsor. Rákóczi (Mecsekalja): Hoffmans 17.30: A győze'em napja. Megemlé- mesél (7 órakor) kezés a fasizmus felett aratott győzelem 13. évfordulójára. Május 1. (Vasas H.). Isten él 17.35: Iskolások műsora: 1. A ha- ember elött <5' 7 órakor) lász és a felesége. Rádiójáték.— Kossuth (Mohács): Fekete dós* Közreműködnek a Pécsi Nemzeti szié (6, 8 órakor) Színház művészei. — 2. Nyilvá- Zrínyi (Szigetvár): Akinek meg nos rejtvényverseny. 17.55: Fúvószene. 18.10: A nap eseményeiből. 18.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 18.25: Oh, szép magyar nyelv. 18.30: Wagner-est. Közvetítés a Péken halnia (8 órakor) * Értesítjük a mozllátogató közönséget, hogy a Petőfi filmszínházban 9-én, pénteken délután 4 órai esi Nemzeti Színházból. A Pécsi kezdettel tartjuk meg a népek ba- Szimfonikus Zenekart Lukács rátsága hónap megnyitóját. Ezért od szádotok VÉLEMÉNYE Mi lesz az NB III-mal? Mostanában Igen sok szó esik a csak mellékes körülményként em- A szászvári sportolók olyan prob- bajnokságok átszervezéséről. So- lítjük meg, hogy amelyik csapat lémákat vetettek fel levelükben, kan tudni vélik, hogy a következő rápénz fizetését nem birta meg- melyek valóban foglalkoztatják az bajnoki évben már nem rendezik oldani, kisebb reményekkel nézhe- illetékeseket. Nem vitás, hogy az meg az NB ni. mérkőzéseit. Ezzel tett az osztályozó elé. De menjünk ország gazdasági helyzete nem en- kapcsolatban szeretnénk vélemé- tovább! Az NB H-be jutott csapat gedi meg, hogy a sportra olyan nyűnket elmondani. mit csinált? Megindult a játékos- nagy összegeket költsünk, mint azt Az NB IIJ. leállítása az 1954. évi keresés, játékoscsábítás. És ez ép- az elmúlt években tettük. Az ellen- labdarúgó-vllágbajnokság után vált pen nem szívderítő fényt vetett a forradalom okozta nehézségeket, a Időszerűvé. Hogy miért? Elsősor- sporterkölcsökre. Vajon nem helye- baráti államok, elsősorban a Szov- ban azért, mert a világbajnokság sebb-e saját nevelésű fiatalokat jetunió segítségével sikerült áthi- elvesztése felszínre hozta a ma- fokozatosan bevonni a csapatba, dalnunk, most azonban már saját gyár labdarúgősport hiányosságait, akiknek az NB in-ban megfelelő erőnkből kell továibb építeni or- hogy csak egyet említsünk, az él- lehetőség nyílik a továbbfejlődésre szágunkat. Kevesebb jut tehát a sportolók és a többi sportolók kö- és ott megerősödve később az NB sportra. Ezt meg kell érteni min- zött tátongó óriási különbséget. II-ben is méltóképpen megállják denklnek. Az ellenforradalom után De beszélni kell az osztályozok helyüket? egyes szakszövetségek, nem szákérdéséről is. Nem vitás, hogy fel hnw naov "tolva a gazdasági helyzettel, olyan ezer^em’ váltak be,^a megyeb^j"- kuZnbsél%I\?%en*eg az*™?3?!nokságot nyert csapatok egész évi ben szerepi6 csapatok között. Nos. 2}egl!?Í?zíák Ksvmá^ubfn fáradságos munkája ment vészén- mi a helyzet? Mindössze egyszer röJí anyagi erejét. Egymásután dőbe, mert a játékosok a tuleról- voit 20 gólos győzelem, ezt viszont szűntek meg a szakosztályok, s tető bajnoki küzdelmekben elfá- az a szekszárdi sportkör szenvedte "em volt ritkaság, hogy a bajnoki radva az osztályozok légkörét már e) meiy közvetlenül a mégyebnj- év közepén léptek vissza csapatok nem bírták idegekkel, s többször nóklág megnylrtse útin kOTÜlt fel a mérkőzésektől. A labdarúgásra előfordult, hogy egy-k’ét gól miatt az NB jj_be * ugyan nem vonatkozik, mert a . ..... — az na u oe. sportköri vezetők a labdarugóvannak akik anyagi okot keres- szakosztályok működését .minden nek az NB III. megszüntetésére, körülmények között” biztosították. Nézzük saját sportkörünket! Sport- persze, azért itt is vannak nehézkörünk az 1955—56-os évben két ségek A Mohácsi MTE ismételten Miklős vezényli, 19.00: Műsorzárás. A Magyar Posta PÉCSI ULTRA-RÖVIDHULLAMU kísérleti adója a 88,6 megacikluson 17.00: Ipari adás. a Spanyol kertész című film Sorai előadására váltott jegyeket a mod pénztára visszaváltja vagy kicseréli. TÁNCISKOLA kezdődik 13-án, kedden este 7 órakor a KISZ éá a Szakszervezetele 17.30: Azonos a Magyar Rádió pé- Doktor Sándor Művelődési Házácsi adójának műsorával. ban (Kossuth Lajos u. 13.). Tané 19.00—20.00: Pécsi művészek hang- tás: kedd és péntek, tanít: Balogh- versenye. Közreműködik: özöré- Előzetes jelentkezés a művelődési nyi Olga, Sassy Iringó, Halász Béla, Laky György és Vágl István, valamint a Pécsi Szimfonikus Zenekar^ ház irodájában. KÉPZŐMŰVÉSZETI ELŐADÁS lesz 15-én, csütörtökön este 6 órakor Pécs város Művelődési HázáMegvette már totószelvényét? mel, a Népművelési Intézet, a városi Művelődésügyi Osztály és * SZÍNHÁZ -------------------------,,,„hä7. fioánvorfmás pécsl Képzőművészkor rendezésé- Nemzeti Színház, ciganypnmas . tóiőarto• viccher rrm« a NéoV,ktÓria <CSte ^vez\VemBeTép^seTjXn. ben. Előadő: Fischer Ernő a Népművelési Intézet képzőműv. osf MOZI Park: A spanyol kertész (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) A Szigetvári járási Művelődési Ház kerthelyiségében, rossz iő® i, ic. > esetén a táncteremben, minden Kossuth: Aida (fél 5, tél 7, fél 9 szombaton este 8 Órától éjjel 2 áré- órakor) ig és vasárnap délután 5-től éjjel Petőfi: Te és annyi más bajtár- 12 óráig tánc. Zenét a Pálma jaz1' sad. (A népek barátsága hónapjá- zenekar szolgáltatja. Mindennap nak megnyitó díszelőadása, délután délután 5—9 óráig a Vendéglátó 4 órakor) — A spanyol kertész (7, Vállalat büfét nyit a járási műve- 9 órakor) lődésl házban. Közlemények nem került feljebb a csapat. Azt Milyen lesz a KIS STADION? A Népstadion tervezése Idején a stadion nyugati előterét edző- és bemelegítésre szolgáló pályának pádon la közel ezer néző elhelyezhető, úgyhogy Davis Kupa teniszmérkőzés, nagyobb jelentőségű kispályás kézilabda-, kosárjelölték ki. Ennek délkeleti részé- labda-mérkőzés esetén 15 ezer em- ben el Is készültek az atlétikai bér nézheti ezeket a sportesemé- . . nyékét. Szabadtéri színlelőadás pályák, az északnyugati területet vagy hangverseny közel 20 000 néazonban — ahová a labdarúgó- pályát tervezték — benőtte a gaz. F.gy idő után törmelék-lerakónak használtak. 1957-ben, a Népstadiző előtt folyhat le, mert hiszen ebben az esetben a küzdőtérre Is székeket lehet elhelyezni. A küzdőtér kialakítása olyan on környékének rendezése során hogy télen korcsolyázni is merült fel a gondolat, hogy ezt a lehessen rajta. A létesítendő műterületet kispályás labdasportok jégpálya csőhálózatát betonba céljára kellene felhasználni. Egy ágyazzák, s az Így kialakított sík úgynevezett földstadiont képzel- betonfelületre nyáron mintegy 15 tek Ide. em vastagságban salakréteget boA tervezés során a létesítmény rithatnak. Télen a salakot a szin- bővült, mert az az Igény támadt, pad alatti betonmedencében lehet hogy ez a Kis Stadion egyben le- tárolni. gyen alkalmas színi előadások és A ^ sta(Hon tehát sokféle t hangversenyek rendezésére is. mény megrendezésére alkalmas. Tehát — színpadról Is kellett gon- Nyáron tenLz-, kézi- és kosárlabHAROMNAPOS KÜLÖNAUTO- BUSZ INDUL A „MÁTRÁI NAPOKRA” MÁJUS 24-EN ____________ Útvonal: Pécs — Budapest sz akosztállyal működött. A felsőbb 0iyan nehéz anyagi helyzetbe ke- Gyöngyös — Mátrafüred — Párád hívja a lakosságot, hogy égés* május hónap folyamán tartóznod" jék a pécs—budapesti vasútvon*1 mentén mindennemű állat legek*” lésétől, mert a MÁV pályafenntaf tásl főnöksége a vasúti pályatest szervektől 1956-ban 35 000 forint, hogy a mérkőzés előtt 2 nap- — Szilvásvárad — Gyöngyös — hez tartozó területen erős méref ■, W*... 1 OCO Vám 1 A DÓI! ' , . ■ r « _ _ . M.1KX1 __ _-- M .. H m , rt.,1 __— . 1 ■ r _ X wof. gé l vegyszeres gyomirtást vége1, amely emberéletre és állatra e aránt veszélyes. Telefon: 30-39. A Honvédelmi Sportszöveb®' Postagalamb Egyesülete a gy5.? versenyekre 10-én, szombaton W ugyanakkor 1957-ben 10 000 forint, pal még nem tudták, hogy miből Eger — Gyöngyös — Budapest — ebben az évben pedig 5 000 forint ffzetlk ki az utazás költségeit. Pécs. — Részvételi díj: 2 éjszakai támogatást kaptunk és a labdarúgó persze, azoknál a csapatoknál, ez szállással Gyöngyösön, 280 forint, szakosztály mégsem hervadt el, vonatkozik Szászvárra is, ahol Jelentkezni lehet: 17-én déli 12 órá- sőt ami még nem fordult elő az eredményesen szerepel a csapat és ig, utóbbi években, ifjúsági csapatot ahol megvan a nézőközönség, ott IBUSZ, Pécs, Széchenyi tér is tudtunk Indítani a bajnokság- különböző tagdíj, mérkőzés és , _ ban. A sportkör életképes, mert a egyéb bevételekből fenn tudják * szurkolók, a dolgozók, a párt és a tartani a szakosztályt. De kérdez- ** ^ JHIHHI ______________ Mi nisztertanács felhívását meg- Z(jk, hol van a Szászvári Bányász Pécs város ín. kerületi tanácsa A galambok a délutáni_gyor6vir értve nagyobb összeggel támogat- kézilabda-szakosztálya, mely né- vb mezőgazdasági csoportja fel- nattal indulnak. ■ ják. Biztosak vagyunk benne, hogy hány évvel ezelőtt vezető szerepet a legtöbb sportkör bálok, rendez- vitt Baranya megye kézilabdavények, a tagdíjfizetés túlteljesí- sportjában. De más sportágat Is tése terén végzett jó munkája egészen biztosan szívesen űznének után 2 órakor galambgyűjtést t®’--—- v.4 WWW. t.Ull.lllUftJUJtUll a főpályaudvar feladási raktárán«1eredményeként, megfelelően tud a szászvárt fiatalok. Most ezekre dolgozni. Véleményünk szerint a nem jut pénz, de ha a labdarúgó- labdarúgó- sporton belül az anya- csapatnak nem kell oly távoli uta- glak problémáját nem azzal kelle- kát megtenni egy-egy mérkőzésre, ne megoldani, hogy Ismét egy szü- akkor jut majd pénz más sportTekemérkőzések eredményei NB I: Pécil Szikra—MOM 8:4, Szikra II.—Előre II. 10:2, Építők 1 * Ksrf gálni azt, hogy miért kapnak a nak színvonala alig maradt”él az t6£—'í7' 3 PVSK II. 81, ! labdarúgó élsportolók többet, mint NB m. mérkőzéseitől és a szúr- fejc: ,J£!5SÍ™iLlií2f,a~£é‘=11 Előre Kinizsi II. 67, 5. BTC II. 66. 6. íj 7. Pécsbányatelepi Bánp**" MÉSZÖV 40, 9. Tatarozé ** kitett "bajnoki rendszert hoznak ágaknak is. A megyebajnokságra „Fi ??,eSlT5x?pít^?—Budafoki —MÉSZÖV 12:0, a megyebájn létre, ellenben meg kellene vizs- vonatkozóan csak annyit, hogy an- Eere"C Epí- állása: 1. Építők II. 112 pont nak színvonala alig maradt el az Sí Jü?. II ÜT7' * dosgodnl. A tervek elkészültek, s a földmunkák megkezdődtek. A 4 m-rel lesüllyesztett 30x60 m-es küzdőteret három oldalról körülvevő nézőtéren mintegy 14 000 néző számára van hely. Csupa ülőhely. A szlnda-, télen jégkorong-mérkőzések, valamim műkorcsolyázó versenyek rendezésére. Azonkívül nyáron még nagy tömegeket vonzó színlelőadások és hangversenyek lebonyolítására is. A Kis Stadion 1959-ben készül élj Szövetkezeti Hír l mérkőzések labdarúgó-bajnokság Közép csoport: Magyarszék— BTC II. 3:1, Pécsi Vasas n.—Hosz- Megkezdődtek Pécsett a szövet- szúhetény 2:1, Szpartakusz—Kesz- kezetek közötti labdarügó-mérkő- tyűgyár 2:0, Mágocs—Sásd l.T, He- zések. A bajnokságban csak szövet- lyilpari—Cementipari 2:0, Vasa« II kezetl dolgozók és kisiparosok, va- Bányász—Elektromos 2:1. lamlnt azok tanulói vehetnek részt. Keleti csoport: Beremendl Áll Az Igazolt sportolók mérkőzéseken Gazdaság—Töttös 5:3, Bóly—Kénem szsrepelhetnek. Az első for- rolymajor 6:0, Versend—UJ-Moduló mérkőzéseit már le Is játszót- hács 4:2, Lánycsók—Sátorhely 0:0, ták. Bádogos-Üveges KTSZ—KIOSZ ,Szederkény—Dunaszekcső 5:1, Vé- 1:0, Vasas KTSZ—Kesztyűs KTSZ ménd—Beremendl Építők 4:2. 2:1 Cipész KTSZ—Építő KTSZ 2:0. Nyugati csoport: Baksa—Szentdé- Az első forduló után kiderült, hogy nes 3:1, Szigetvár II.—Nagyharsány bizony több csapatnak nehézségei *•'». Siklós—Vajszló 5:1, KétUJfalu— vannak. A KIOSZ mindössze 11 já- Mozsgó 4:2. tékossal rendelkezik, igaz. legalább reltto*1 m*k^* ke^álk á^a'^elíetf voí- KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS n“ lépni, akkor sokan „elfelejtet- Köszönetét mondunk mind tek” lejönni a mérkőzésre. A szó- -j„„ vetkezeti csapatok elég Jól felké- ““Vr1’ _ aki. draga edes ahol a minőségi sport utánpótlását nevelik céltudatosan, nagy-nagy szeretettel, szerte az ország városaiban, községeiben. Idő j árás j elentés Elhalasztották a KIOSZ Végezetül még valamit, a vidéki megyei választmányi sportkedvelők Is megérdemlik a értekezletét jobb érdekesebb sporteseményeket. A KIOSZ május 12-re megyei vá- Várható Időjárás pénteken estig: Várható legalacsonyabb hői"?, A Szászvári Bányász sportolói |??*lII!a,?5rl hirdetett, nappali felhőképződés, néhány he- séklet ma éjjel: 10—13, legaw«! nevében: ban aj me^e^álMZtmányl toel ^“1 záporeső, zivatar. Mérsékelt “»b nappali hőmérséklet kezletet csak május 19-én délelőtt nyugati-délnyugati szél. A meleg ken: 22—25 f°k között. TávoM LINK JÁNOS 9 órakor tartják meg. fokozódik. kilátások: a meleg Idő tovább „r® szültek. Náluk játékoshiány nincs, anyánk, özv. Gerőfy Zoltánné A legközelebbi forduló mérkőzéseit elhunyta alkalmával eevüttér most hétfőn játsszák. _ _ DUNÄNTÜLI naplö a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Az MSZMP megyei pártbizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A. u. 10. T: 15-32, 15-33 Hirdetés felvevő Iroda: Kossuth Lajos utca 22. Tel: 19-1«. Terjeszti a Megyei Postahivatal Hlrtaposztálya és a hfriaip-kézbesitö postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetést díj 11— Ft zésüket a temetésen való részvétel. vagy más módon kifejezésre juttatták. Gyászoló gyermekei. APRÖIIRDE1ÉSEK Ügyes, megbízható nőt Komlói Útépítő Válla- Szőlő eladó, Alsógyü- Egy steppelt kulikocsi Ballagásra .. ..— ------------- ---------------cserepes Eladó egy mély • ^ be ntlakással keresek, Jat aszfaltkenő szak- kés 10. Lámpási autó- és egy 110 V. Vi ló- virágok, vágott szekfü, gyermekkocsi, aki otthon is, Jizletben munkásokat keres. — buszmegálló, is segít. Gara4 utca 9. Fizetés norma szerint. 6i Jelentkezés Komló, —----------------------------------- Vasvári Pál utca 6. Go mbor-féle — mély 188 109 gyermekkocsi eladó, Pécs, JózseT Attila u. Azonnal beköltözhető 9. sz. (Eperjesi) 57 királyegyházi kétszo- Fürdöszoba-berendeZab eladó, egészséges, 17. sz., em. felső csen száraz, 5 mázsa. Rippl g<5. Rónai, u. 10. (Volt Le- ----he l u.) 106 Kitűzésben Jártas — erős villanymotor el- rózsa, tulipán, kis vi- löd ni: adó. Kossuth Lajos u. rágkosarak már 20 fo- épület. rinttól kaphatók Rózsa Reptér ‘23i bás, családi ház, gaz- zést keresek megvémélyépitőipari technikust felvesz Földgép 188 virágüzletében, Pécs, A Mecseki All»"*) Rákóczi utt villamos- dögazdaság, árpáo'v kitérőnél. -------11 A sellyel községi taerdészete azenna11 lépéssel kováctrfU det keres, Jelenj*li----- „ —................................ - Vállalat. Cím: üj erő- nács "betonüzemé* ké- az erdészetvezetű^'ti Pi pacs utca 14. számú dasagi épületekkel — telre sürgősen. Molnár, mu építkezés. 165 szlt Uatóvályut, kút- lakóhóz eladó. Azon- (tégla. , istálló, pajta, Felső-Vámhóz u. 2. 2so-es Jáwa szóló mo- SYűrűt. hídgyűrűt, kenal beköltözhető. 198 kocsiszín) niagy kerttel, bármilyen elfogadja rpTM «Sí «VS pót; m észkemencéje Eladó öröklakás, két- adó. haló áron sürgősén el- 30« négjszögöl telek - U^“toágó^kél i»e«set építkezéshez tartsa! Szakét# e k v , ~ Kovács Lajos, (fiatal gyümölcsös) - pISoa RAkOeri minden szoba, összkomfort. — azentlőrinc, Keresztesi eladó. Érdeklődni le- azui- Pauűe' rtokóczl h<Ttr>c((. igénylőnek gyo^an bekerete^p- biztosít; tü^zma vállal mindennemű kisebb lakáscserével út 3. beköltözhető. Ugyanott egy kis Jáwa Pio176 hét: Szekfű u. I. 221 út 23.. 153 Költözködést, zongora- gatte rmunkét. háznál. C6örtlci, ‘jftf ott egy kis Jáwa Pio- j(y_,2 ka-os kutvát ve- Singer varrógép, süly- szállítást válla! ................ Kossuth u. 2Sné r uj állapotban. — lyesztős eladó, alkalmi * Schreer Ferenc Alkot- 800 négyszögöl hátoely utcával steníbeO^J Jókai u. 47., földszint Bel- JW Varróképüriot! *41 vjktot meűStVirgőlgn EUd4 1. sz. 197 klinika. 194 városház utca. 169 103 PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Telefon: 20-27 ért felel: Melles Rezső. Vasárnap sétacepuUc P é esett UTAZÁSI IRODA Pécs, Széchenyi tér 1. Telefon: 26-23 Bútor és zongora szállítását szakszerűen eladó. Bicsérden, szám, Száraz. 176. vállalóim. Schreer Ti- pár albérleti (üres) bor fuvaros, ABcol- szobát keres azonnal. 'i', diófa-furnéros,- állapotban, i«*!,/' Fiatal dolgozó házas- nék. Cím: Seny, nek. um: =><=■- r welas u. 22. AlatjggJ inány utca 14.’ Telefon több hónapot előre fi- “*1^Íobíi>,!í^>iá Ví 15-93 143 zetünk. Egyed László- f^ye*._ félhá». ^ 15-93. 143 Egyed Hálóberendezés toelet- ^ A<ly Endre u" 37, 65 tel 3000 forintért; fél-______________________ há ló. szekrények, — Házhely, 168 négyszög ágyak, asztalok, szélét, gyerekágy. tál ok, vaságya* é adók. Rákóczi 01 9 ban. Holtainál.__ ' i ».ÍV _____________ „ öl. Szigeti országúton ■ ké k, konyhabútor ol- fladó. Bővebbet: tele- Reköltöztaetóea a . » nsón eladó. Felsö-Vám- fon 49-04. Sl bás ház eladó. 20. sz. csőn eladó. Felső-Vám ház u. 2. 82 Gyakorlattal rendelA pécsváradl legelte- kezd gyors- és gépiid- Háromszobá*. J tésl bizottság azonnali nőt azonnali belépés- tos, kertea beo ' belépésre keedkepász- sei felveszünk. Jelenttort keres. Érdeklődni kezés Pécs. Színház lakást closerélpétt^r 2 db szoba-konyafTí lehet a péeeváradl tér 1. I. em. 25. szoba. öav. HlrUhné, öe»*f községi tanaasnáJ, 61 8—15 óráig. 15, sz, A I