Dunántúli Napló, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-30 / 101. szám
NAPLÓ 1958 ÁPRILIS S» Statt M-Üifci kísérlet j Amerikában A Biztonsági Tanács ülése Cape Canaveral (Reuter) Reuter jelentése szerint az amerikai haditengerészet hétfőn este sikertelenül próbálta meg egy negyedik amerika műhold fellövését. A cape-ca- naveraü támaszpontról útnak indított Vanguard rakéta orrában tudományos műszerekkel teljesen felszerelt műholdat helyeztek el. A rádiómegfigyelők a kilövéstől számított három percig és 45 másodpercig hallották a műhold adójának hangját, amely azután hirtelen megszűnt. Az amerikai hadseregnek eddig két „Explorer“ műholdat sikerült fellőnie Jupiter C rakéta segítségével. A haditengerészet Vanguard rakétájával eddig még csak egy egészen apró műholdat tudtak fellőni. A mostanival együtt három alkalommal kudarcot vallott a kísérlet — holott eredetileg a Vanguard rakétát tervezték a műhold kilövésére. New York (MTI) Az AFP jelentése szerint a Biztonsági Tanács Cabot Lodge amerikai küldött elnökletével kedden délelőtt összeült. Szoboljev szovjet küldött az ülés megkezdése után javasolta, hogy Cabot Lodge engedje át az elnöki széket a Biztonsági Tanács egy másik tagjának, tekintettel arra, hogy az amerikai küldöttséget közvetlenül érinti a megvitatásra kerülő kérdés, az amerikai katonai gépek repülései a Szovjetunió irányába Cabot Lodge elutasította a szovjet kérést és azt követelte, hogy a Szovjetunió tárgyalja meg az amerikai küldöttség által a Biztonsági Tanács elé terjesztett kérdést a Sark-vidék nemzetközi ellenőrzéséről. Gunnar Jarrins svéd delegátus csatlakozott ugyan az amerikai határozati javaslathoz, de egyben közölte, hogy Svédország még nem döntötte el, részt kíván-e vermi az Egyesült Államok határozati javaslatában felvetett észa..-- sarkvidéki ellenőrzésben. Szoboljev felszólalásában leszögezte, hogy a Szovjetunió elveti az amerikai javaslatot, amely elszigeti a meglepetésszerű támadások problémáját a leszerelés -kérdésétől és nem fejez ki ősatoite békeóhajt. Északi sarkvidéki megfigyelő övezet létesítésével nem lehet ténylegesen kiküszöbölni a háborús veszélyt — hangoztatta Szoboljev. Szoboljev felszólalása után a Biztonsági Tanács magyar idő szerint 21 óráig felfüggesztette a vitát. A szovjet küldöttség a Biztonsági Tanács keddi ülése előtt javasolta, hogy a Biztonsági Tanács hozzon olyan határozatot, amely szerint „megelégedéssel állapítja meg, hogy * az érdekelt államok előkészítő • megbeszéléseket' kezdtek a kormányfők értekezletének összehívása érdekében, amelynek feladata megvitatni bizonyos sürgős kérdéseket, köztük a meglepetésszerű támadás veszélyének megelőzését célzó intézkedések 'kidolgozását.“ A szovjet határozati javaslat értelmében a Biztonsági Tanács kifejezésre juttatná „azt a reményét, hogy a kormányfők értekezletére a lehető legkorábbi időpontban sor kerül.“ A szovjet határozati javaslat a múlt héten benyújtott javaslat nyomán ismételten „felhívja az Egyesült Államokat, atom- és hidrogénfegyverekkel ne küldje repülőgépeit más államok határvidéke felé, ne fenyegesse azok biztonságáf, ne rendezzen ilymódon katonai jellegű tüntetést." Az MLSZ elnöksége XülßldwL JELENTIK |le kell Játszani a korábban, a | pálya használhatatlansága BUENOS AIRES HAMBURG Montevideo központjában A DPA jelentése szeri n* diákok tüntettek Nixon ameri- Olaszországban és Svájcban a kai alelnök uruguayi iátoga- hidegbetörés a legutóbbi naaddlg, amíg a Szovjetuniónak atomfegyverei vannak. A. H. Noble külügyi állam- miniszter azt válaszolta: nem. tása ellen. A délamerikai kör- pókban havazásra és heves vi- Spaak úrnak joga van a saját úton lévő Nixont a diákok harcikra vezetett, hangszórókon szólították fel Uruguay elhagyására. LONDON A Daily Mail úgy értesül : az BELGRAD angol pénzügyminisztérium Az április 26-án kezdődött ezermillió dolláros kölcsönt belgrádi kisipari vásár kéreté- akar kérni az Világbanktól, ben rendezett nemzetközi di- azaz az amerikai tőkétől az vntbemutatón nagy sikert arat- atomenergia békés fejlesztésé- tuk n magyar divattervezők és re. szabók, a MODEX legújabb modelljei. TANGER A tangeri értekezlet szóvivői hétfőn este közleményt adtak BONN Kedden kezdődtek nézeteit vallani és kifejezni anélkül, hogy bárminő kötelezettséget hárítana a NATO- kormányokra. VARSÓ Nagyi sikerrel mutatták be a varsói Moarfcva filmszínházban a „Két vallomás” című magyar filmet A közönség melegen ünnepelte a bemutatón miatt elmaradt Pécs—U. Dózsa XB I. osztályú mérkőzést. A találkozót a bajnokság újrakezdése előtti vasárnap kell megrendezni, ha a Dózsa nem ad játékost a világbajnoki keretbe. Ellenkező esetben az MLSZ egy hétközi terminust ad. A mérkőzésből kifolyólag egyébként a Pécsi Dózsa-Pető- fit az MLSZ félrevezetése miatt fegyelmi ele állítják. Az ügyet áttették az 1. számú fegyelmi bizottsághoz. A III. kerület nevelőinek taékeankétja a Pedagógiai Főiskolán Hétfőn délután a Pedagó- demokráciák pártjai a jug«’ gíai Főiskola kapujában cs szláv kommunista párt kon? folyosóin ünnepi ruhába öltö- resszusán, vagy hogy mi a If zott diákok, a díszteremben fe- O héren terített asztalok fogadták az érkezőket. Az elnöki asztalon a béke színe: kék terítő. Hat órára hirdették az ankét kezdetét, de a terem már tíz perccel hat óra előtt megtelt a III. kerület nevelőivel, a főiskola tanáraival és hallgatóival. Ambrus Jenő elvtárs, az MSZMP városi bizottságának titkára, az est előadója bejelentette, hogy 38 kérdés érkezett hozzá a kerület pedagógusaitól, a főiskola tanáraitól, mindegyikre válaszol. Azután elkezdődött a beszéd. Beszéd? Nem. Bizalmas beszélgetés. Nem hangzottak el színes, üres frázisok, sem felelőtlen ígérgetések. Súlyos és kevésbé jelentős kérdések egyaránt sorakoztak Ambrus elvtárs papirosán, s mindegyikre egyforma komolyság.„a,««.. H.,y fw szó, hogy miért nem vettek részt a Szovjetunió és a népi lentősége az arab államok vetsége létrejöttének a szempontjából, akár artv hogy miért kevés a sertés!"* a személygépkocsi? Ambrus elvtárs őszintén W* tárta a való helyzetet. A hw*1 gatók érezték, hogy mindig nyian felelősek a népek jÖ” jéért. Észre sem vették. — ' múltak a percek, a tízperc* az órák. Két óra múlva ^ volt senki fáradt, türelmet!* a közvetlen hang, a mortd*» való komolysága, a problöW nagysága lekötötték a fiSf* met. J Igaza volt dr. PilaszanöfjJ Imrének, a III. kerületi front elnökének: a gyűM** résztvevő többszáz pedagó#* és pedagógusjelölt az elhOT zottak után helyesebben éjJ keli múltúnkat, világosabb' látja jelenünk szövevény® problémáit és nagyobb W* lommal építi a jövőt. A főiskolai hallgatók ra színes keretet adott enn® a szép béke-ankétnak. .......................................................iht-***1* Na sszer megérkezett Moszkvába Moszkva (MTI) A Reuter A látogatás alkalmából , Iroda jelenti, hogy Nasszer. kedd reggeli moszkvai az Egyesült Arab Köztársaság vezércikkben üdvözölték . elnöke kedden délelőtt Tu arab államférfit: A P1* j 104-es repülőgépen 18 napos azt írja, hogy a Szovjetig hivatalos látogatásra megér- és az új arab állam kapc9^\ kezett a Szovjetunió fővárosá- a bandungi értekezlet e' •• ba. nyugszik. Az Izvesztyija ve® Idői árási elentés Erhard gazdasági miniszter ki, amelyben megállapítják. Kaiszuni gazdasági miniszter- hogy a hétfői ülésen a három rel a gazdasági kapcsolatok ki- küldöttség azonos véleményt szélesítéséről tárgyal, nyilvánított Algéria függetlenségéről, mind az elfoglalandó " ROMA politikai álláspont, mind ax al- Rámában kedden délelőtt ka Imazandó gyakorlati in tézke- aláírták az Egyiptom és a volt desek tekintetében. Politikai Szuezi-csatorna Részvénytársa- vonatkozásban — állapítja meg ság részvényesei közötti meg- a közlemény — nyilvánvaló, állapodást a részvényesek kár- hogy az algériai függetlenségi talanításáról. Bonnban a gazdasági tárgyalások az jelenlévő magyar filmküldött Egyesült Arab Köztársasággal, ség tagjait. Várható Időjárás szerdán estig: nappali felhőképződés, néhány helyen futó zápor. Mérsékelt északkeleti szél. A nappali felmelegedés kissé fokozódik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: ..♦cikkében, hangsúlyozza, _ JjSÍ ? Nasszer látogatása még Í elmélyíti a két ország kői4* nős megértését, felvirágoz!3. SPSS1*»"“"*szerdán 15~ Tévolabbi kilátások: A hómér-1 séklet tovább emelkedik. : barátságukat és egyiittmú^ désüket a két nép, a béK* a haladás érdekében. háborút nem lehet északafrikai és világpolitikai összefüggéseiből kiragadva vizsgálni. Az értekezlet külön bizottságot hatalmazott fel arra, hogy szerkesszen határozatot, amelyet a konferencia befejezése után hoznak nyilvánosságra. KAIRO MOSZKVA Hétfőn a Kremlben átnyújtották a nemzetközi Lenin békedíjat Louis Aragon francia írónak, a kiváló közéleti személyiségnek, a nagyszerű békeharcosnak. Az ünnepségen a moszkvai közélet képviselői, tudósok, írók, költők, művéAz egyiptomi belügymtnisz- szék, mérnökök, munkások, tórium hétfőn este közölt ren- szovjet és külföldi újságírók delete megfosztja egyiptomi ál- jelentek meg. lampolgárságuktól a volt királyi család tagjait, LONDON Az angol alsóházban S. T. KAIRO Swingler munkáspárti képviJemen kormánya elhatározta, selő megkérdezte a külügymí- hogy tájékoztatja az ENSZ nisztert, vajon a NATO főtit- Biztonsági Tanácsát „arról a kára a NATO-tanács felhatal- helyzetről, amely Lahcdzs szül- mazásával és az angol kor- tánság brit megszállása követ- mány hozzájárulásával tette-e keztében állott elő” — közöl- azt a kijelentését, hogy a köl-1 ték hétfőn este az egyiptomi ^önös visszavonulás Közép-: ü,kon_ rímény'kTdtek “a‘ Mnyászí fővárosban« Európában lehetetlenscg mind-í szurkolók, hogy legalább döntetI lent kiharcol a csapatuk. Hogy ez nem következett be, annak oka 1 az, hogy teljesen hiányzott a küzSPO R T HOGY iS VOLT CSAK? Megjegyzések a hét vége sporteseményeihez Régen Játszott olyan gyengén éa szétessen a PVSK, mint vasárnap a Mosonmagyaróvári Vasas ellen. Az utóbbi ldóben a szurkolók egészen más játékot láttak a csapattól. Ez alkalommal azonban sehogyan sem tudott kibontakozni a PVSK. Fóleg a csatársor játszott vérszegényen. De a fedezetpár sem nyújtott Jó teljesítményt. Abban a játékfelfogásban, melyet vasárnap mutatott a PVSK, nem lehetett eredményt elérni. A sok céltalan és felesleges oldalpassz, a körülményes labdaelpelés megkönnyítette a mosonmagyaróvári védők dolgát. így született meg a forduló egyik meglepetése. — A PVSK csak döntetlent tudott elérni. — De a Pécsbányatelepi Bányász súlyos vereségére sem Igen számítottak a szurkolók. A soproniak ugyan jó formát árultak el a legutóbbi fordulókban, de azért mindjobban fejlődik K. Varga és a két Tolnai-testvér is, Várköi Ferenc és Horváth Leona edzők munkájának gyümölcse mindinkább megmutatkozik. * A pécsi ökölvívó-sport körül valahogy nincs minden rendben. Jelenleg mindössze a PVSK rendelkezik ökölvívó-szakosztállyal, de a vasutasoknak Is alig van egy csapatra való ökölvívójuk. A területi bajnokságban a felnőttek csoportjában bizony nagyon váltakozó sikerrel szerepelnek a PVSK ökölvívói. Legutóbb Szekszárdon szenvedtek vereséget a helyi csapattól. Jó lenne, ha az Illetékesek felfigyelnének végre erre a sportágra és olyan Intézkedéseket tennének, melynek eredményeként az ökölvívó-sport ismét megindulhatna a fejlődés útján. Komlón A május elseje1 felvonulással cl* kapcsolatban a Városi Tanait velődésJgyi Osztálya és a » t Testnevelési Sporttanács “* tározott, hogy a középiskola» « tolók az egyesületek »**“ p1 vesznek részt a felvonulásod ,i ból az Iskolákból tmelljjug vonultatják fel külön VT,I* . a kat- A sportolók a Szabad»** jl gyülekeznek csütörtökön mór jobb a helyzet. Itt megfelelő gárdával rendelkeznek, az utánpótlást biztosítani tudják. ár Igen népszerűek Pécsett a kézilabda-mérkőzések. Nemcsak a teremben, hanem most a szabadtéren is Jónéhányan kíváncsiak mérkőzésekre. Kézilabda-----in k játéka viszont sokszor 1.----e-------- ' - ko záson alul marad. Jó "lenne 10-től háromnegyed a esanatok gondolnának y,áro*1 Testnevelési Sport‘d a csapatok vezetői _____ „„..„oiuanaK közli a sportkörökkel. hOlLjJ ar ra, hogy a közönségnek adni „lőni felvonulás J is kellene valamit, mert a nézők sportrendezvények ldöponw e » a gólok mellett jó játékot is sze- állapítják meg, bogy azoK .fl retnének látni. A gólokban ugyan dályozzák a sportolók V nincs hiány, mert a Dózsa, a Pécs- a m4íus elsejei felvonulás^* bányatelep! Bányáaz hétröl-hétre »portkor fordult azon kv ff nagy gólaránnyal nyeri meg a városi Sporttanácshoz, nos v» mérkőzéseket, de van egy-két tolói az üzem dolgozol'»' |ff olvan csapat az I. osztályban - hassanak fel. Erael kap* főleg a férfiaknál —, amely nem hivatalosan közllk, hogy » , ff üti meg a kívánt színvonalat. lók külön az egyesületek" ,<»■ Orvosi ügyelet i A Megyei Rendelőintézet bizto- telefon: 18-65. Járó betegeknek sür- sitottjai részére, a sürgős esetek gós esetben rendel csütörtökön de ellátására, április 3ó-án 20 órától május 2-án reggel 6 óráig ügyeletes szolgálatot'tartanak: I. TÖMB: A város nyugati fejében. Hunyadi út, Széchenyi tér, Bem utca, Bajcsy-Zsillnszky út és a Siklósi úttól nyugatra: dr. Puskás Ödön. Sürgős esetben rendel 9—10 és du. 4—8 óra között, m. tömb: Gyárváros, Újhegy Üszög, Meszestelep és Pécsszabol- cson: dr. Antóni Alfonz (lakik: Fürst Sándor u. 4. sz., telefon: 29-89.) Járó betegeknek sürgős esetben csütörtök de. 9—11 óra között az újmeszesl körzeti renlakásán: Báthorl utca 8. sz., ______ _______|___ fo n: 38-84. Járó betegeknek csü- mellék. A fekvő betegekhez való törtökön de. 9—10 és du. 4—S óra kihívás la ekkor történik. bem TÄ:0nAyaÄn.eleBor1“f: telepen a Nagybányaréti völgyig és Alsébánomig: dr. Gyopár Jenő, lakik: Zetkln Klára utca 2. sz„ A Pécsi Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy a május 1-1 ünnepség, Illetve a felvonulás miatt 8 óra 15 perc utáni időtől a felvonulás végéig a kővetkező helyekről indítja gépkocsijait: Kertváros — Postavölgy — Nagyárpád — Málom: Vásártér északi részéről; Deindol — Pel- lérd: Tüzér utastól; Billies — Donatus: Rókus utcától; Tettye — Mecsek: Aradi vértanuk útja — Hunyadi János út sarokról; Pécs- bányatelep — pécsszabolcs: Ágoston térről; Hősök tere — Fehérhegy — Vasas — István-akna: Irá- •yf Dániel tér északi részéről. A fekvő betegekhez való kihívást de. 9 óra, azonban legkésőbb 10 óráig kell bejelenteni az ügyeletes orvosnak, mert a késői kihívásoknak aznap esetleg már nem tud edeget tenni. A Járó betegek Is csak sürgős esetben vegyék Igénybe az ügyeletes orvost. To í ónyeremények A totó 17. heti hivatalos eredménye. Beérkezett 1 255 377 darab szelvény. — Felosztásra került 2 259 679 forint. 12 találat (189 db) •» $ J42 forint 50 fillér. 11 találat (2 918 db) = 193 forint 75 fillér. 10 találat <21 836 db) =- 33 forint. denl akarás, a szív a pécsbánya- telepiek Játékából. E nélkül pedig Idegenben nehéz eredményt elérni, különösen akkor, ha a csatárok a legjobb helyzeteket is kihagyják. Biztató eredmények a Dózsa évadnyitó atlétikai versenyén nek részt a május elsejei laton. Vívás Igen jó Időben, kedvező körülmények' között rendezték meg *°t Csúnya, sportszerűtlen Jelenetek játszódtak le a Porcelángyár- Szászvárt Bányász mérkőzés végén. A magukról megfeledkezett nézők tettlegesen bántalmazták a szászvári Játékosokat. Sajnos, még mindig vannak nemcsak a szurkolók, de a játékosok között Is olyanok, akik nem tudnak parancsolni Idegeiknek. Ugyancsak sportszerűtlen jelenetek Játszódtak le a Kesztyűgyár—Szpártákusz mérkőzésen Is a kesztyűgyárlak Jóvoltából. A Labdarúgó Szövetség elnöksége a legszigorúbban kíván fellépni a magukról megfe- 'odkező Játékosokkal és nézőkkel szemben. Elhatározták, hogy az elnökségi tagok Jelentése alapján olyan Játékosok ellen Is fegyelmit indítanak, akiket esetleg a játékvezetők jelentése nem említ; A pécsi tomasport magas színvonalát bizonyította a vasárnap megtartott országos vasutas tor- nászbajnokság. Kevés sportkör rendelkezik olyan kiegyensúlyozott. férfi és női vonalon egyaránt erős szakosztállyal, mint a PVSK. Hédcr, K. Varga, Kelényl, a két Tolnai-testvér nemcsak a PVSK erősséget, hanem a magyar tornasport biztató ípéretei Is. Hédcr és Kelényl többszörös vál-gat'*tt, de . _ a^i™ÄrT4,ii meg „Felszabadulási Kúp senyét dunántúli líjúsaÉLíorf a. i-uvasB (uozsa) 300. — 5000 mé- kombinált csapatokkal. ' Dózsa-Petőfl évadnyitó atlétikai teres gyaloglás: 1. Balajcza (Dó- hely—Szombathely II. versenyét. Az Idény eleje ellenére zsa) 25:37,6. Gerelyvetés: 1. Wéber bathely—Pécs 9:3, Körme" Lv* Is több számban a győztes túl- (PVSK) 52.78. Ifjúságiak: 1. Révész bathely 6:8 (43:41 Körmend ' $í szárnyalta a legjobb tavalyi ered- (PVSK) 42.23. Súlylökés: l. Pék Kaposvár—Szombathely aáio<r ményt. Különösen figyelemre (Dózsa) 12,51. 2. Wéber (PVSK) méltó a még serdülő korú Deáir m* —------' - C) k:----V »JIN/ X**. 2. Ger ber (Dózsa) 14. Serdülők: TVváL- ÍTVA- —»-------- - • „7 1'1 “*.***5.““" i^ozsa) 12,31. 2. wéh*»r (1)1,0,;; ««iwsvar-»zomDatneiy °*;0rP’ még serdülő korú Deák 12.13. Távoluarós* 1 t w bathely—pápa ö:3. deje a női 100 méteres 623 1 (PEAC) **i<rjrr *j~jr**v&*i síkfutásban, de Igen jó a férfi és 100 m • í £ 'PE.A(=i G17' ~ Nők: női súlylökés győztesének eredmé- Gerber (Dózsm°:i <SY*JSLÍ4nye Is. Részletek: —7~' **• ■=ciuuiok: »i2i>.^rga Äkf‘n,;; 1. 11.6, 2. Fogarassl (Dózsa) 11,8 1000 * 2:43, zsa) ÄÄiär?iiS-t !• S»S3fVi8ffi8S! Fogarassl (Dózsa) 37,4 2 Wácner - - rbPr (Drtzaa> 463 . • Jéky’ Pothö’ SPla. (PEAC) 38,2. Ifjúságiak: ' eogaiasst (uozsa) 11,8 — 2. Tóth ípfaA ,, í. u-75- Körmend 7-5 K u%rú,U:sr;:i‘L<r£s srrf-fis .(PEAC) 28.32. Távolugrfts: 1. Ifjúságiak: fágner 1. Deák (Dóz^T'tóT-rt,Se,rdÚ16k: *• Nflgy ‘és: L Tóth rpt-AÍf ,.?íszk08ZveKörmend—Szombathely 5’ t Szombathely n.—Pápa lJö’vt mend—Pécs 7:5, Kaposv»y 8:3, Pécs—Pápa 9:3, K»P , ] Körmend 7:5, Körmend—P®í,rfj 10:2, V« Kaposvár 5 gy-’„ J1 Szombathely,^ dy). 5. Szombathely IL Pápa 0 gy. LengryelorsBagi portyára utazott a PVSK A lengyel totó meghívására PVSK tíznapos lengyelországi portyára utazott. A vasutasok a tervek szerint május 2-án Varsóban lépnek pályára. A lengyelorszá-1 portyára Kővári János, dr. Ml " tál Tibor, Benedek László és S"v bó László edző vezetésével az at. v iMm SPORTS labdarúgás: rO&oWrfS mérkőzés: PEAC—Müeg^d, a bi 18 játékos utazott: Hámori I., júságl stadion 16.48. AJ r- Lendval, Mohácsi, Szegedi, Túra. mérkőzések: Ke.sztyúg> Kutas, Hernádi, Freppún, Göncz, mos Porcelángyár-páiy ^or Vinczc, Csetc, Hámort IL, Köves, Spartacus—BTC, PV&rv ,, Ouhr, Bogyai és Nyári. Czlbulka 16^pUbda, A Pénzügyőr Mihály édző családi okok miatt \ámtoméjénak <»iső acm . „dott a csapattal menni. üpyőraég-pálya 16.