Dunántúli Napló, 1958. március (15. évfolylam, 51-76. szám)
1958-03-02 / 52. szám
4 Pf A P t 0 I95S MÁRCIUS I ’ A múlt évben majdnem ezer hízott szarvas- marhát szállítottak Baranyából a nyugati országokba. A külföldi háziasszonyok nyilván meg vannak elégedve a marhahús minőségével, mert újabb megrendelések érkeztek. S az elmúlt hetekben megindult az idei marhaexport is. Az első szállítmányt — 68 vágómarhát — Olaszországba küldték. Ugyanakkor a Német Szövetségi Köztársaság számára több mint 150 jószágot raktak vagonokba. A napokban újabb 85 marhát küldtek a nyugatA Népi Ellenőrző Bizottság munkájáról A fnrrarln}mi kormány az elmúlt időben tett intézkedéseivel bebizonyította, {. hegy hazánkban a szoeiaüz- i mus építését olyan eszközökkel # va'ósft.ia meg, ame’yek a dol# gozó népnek tetszenek. t A párt és kormápv vezetni j. tanu'mányozzák napi életünk # kü'önböző problémáit. Ennek figyelembevéte'ével hozta meg (tsekeij c^stinin IRODALMI MUNKÁSSÁGA A z elmúlt két esztendő során a pécsi történészek, tudói mányos kutatók közül Csekey István professzor együtt munkás- és az e területen fennálló hiá- A fenti adatokból Is megái-] paraszt nyos^ágokkal. Pl. egyik levél- lapítható, hogy a Népi Ellen- volt azoknak, akik az önálló kutató munka mellett igen ten ’“** író a következőket írja: „So- őrző Bizottságnak a megye te-f mékeny és széles körű irodalmi tevéleenységet Is kifejtetlek kan úgy képzelik a népi de- rületén igen soko'dalúam keli [ Csekey professzor érdeklődése rendkívül sokirányú. Hírlapi mokráeiát, hogy ami mevmoz- dolgoznia majd. Ha a megyei í cikkei és tudományos értekezései jelentek meg, részt vett bizottság be akarja tölteni hi- j gyűjteményes müvek írásában és önálló kötelei láttak nap1 vatását, akkor szükséges, hogy f világot, írt könyvismertetést és nyelvművelő cikket, készített a megye lakói közül miné' t bibliográftkus összeállttást és forráskritikai tanulmányt;l több becsü’etes hazafi bekap-1 mindegyikben a tudós gondját és lelkiismeretességét csodák csolódjon a népi ellenőrzési hatjuk meg. Kutatásainak igen sok pécsi és baranyai vonat» munkáiéba. Ezért felkérjük a Okozása van, s úgy érezzük, munkájának eredményeiről kőte» dftható. azt el is kell vinni a saját eéHára”. Ez a meeádapí- tás — sajnos — gazdasági éltünkben sok esetben megnyilvánul. M°wénkben a táTsada’mi tu’ajdon védelmének kérdésé- pártszervezeteket. Hazafias! zatát, hogy létre kell hozni a Iességünk e helyen is megemlékezni. Csekey professzor sokat foglalkozott Liszt Ferenc barv / iipj-cícuiiyc vcicic-vci uvs i-ci meg v — *a kormány azon fontos határo- ve] három területen van Ízen Népfrontot, KISZ-szervezete-f | _____ r ^____ ____ ______________ nag y nehézség. — így az erdő- két, szaksz.ervezetet, nőbizott-# nyai kapcsolatainak feltárásával Több cikket"írt Liszt 'pécsi gazdaságban az elmúlt évben sápokat, hogv tárgyalják meg,K hangversenyzongorájának megtalálásáról. „Liszt Ferenc Bv 2808 köbméter fát tulajdoni- milyen mértékben tudnánakf Tanyában" címmel önálló kiadványa jelent meg, s e tanuk tottnk el egves szemé1 vek jog- javas'atot tenni azon szemé-J monyát német zenei folyóirat is publikálta. — „Harkány" ck \ népi ellenőrzési bizottságokat. f Megyénkben Is mega’akult a } Megyei Népi Ellenőrző Bizottnémet Augsburg város vágó- A sáp és március 1-től hivatalo- ta-aT,ul- Csak a kitermelt ^ész- lyekre, akik hajlandók lenné-? munkája amellett, hogy magas színvonalon szolgálja & hidjaíra. t san megkezdi működését. A kev^ebb, mint nek a népi e lenőrzés munká-; idegenforgalom igényeit, a helytörténetírás kitűnő példája. 1149 köbméter fánál történt jában részt venni. \ Ezúttal három, tudományos szaklapban megjeleni dolgozatári bűncse'ekmény. A Megyei Népi Ellenőrző B1-* fel a figyelmet. Dr. Csekeynek ezek az írásai, bár nem megkezdi 1 Megyei Népi Ellenőrző Bízott Iság rádión és sajtón keresztül Százötven narancs röviden tájékoztatta a merve A 'oldmuvesszővetkezeteK- zousag most, amiKor márciusr nagyközönség számára készültek, bizonyos vonatkozásba* dotaraű néíit működéséró? E tenületéra igen tfti « ,h*"2£j“í| ídltaldno, érdeklődésre számíthatnak. táiékoztatás után máris ,öme- ™ A Filológiai Közlönyben megjelent írása Hannulik Jan* Jó két évtizede van már annak, hogy Túrós Sándor máriagyüdi parasztember egy búcsú alkalmával narancsot vásárolt. A narancs magját akkor elvetették egy cserépbe és az hamarosan kihajtott. Ugyanekkor született az > első fiú a családban. A gyermek és a narancsfa együtt növekedett. S amikor a fiú egyetemre került, a közben két méter magasra nyúlt narancsfa is meghozta gyümölcsét. Legutóbb pedig már rekordtermése volt: mintegy százötven szép, vérbő narancs érett mag a fán. S már megjelentek az ágakon az új narancsvirágok első bimbói. Úgy látszik, az idén is rengeteg virága lesz és talán még nagyobb tér- mést hoz a tavalyinál is, f pével érkeztek írásban je’en# té"ok, észrevételek meevénk f gazdasági életének különböző V területeiről. ) Az a tény, hogy ilyen rövid i idő alatt tömegével érkeztek # jelentések a bizottsághoz, azt bizonyítja, hogy kormányunk helyesen cselekedett, amikor a népre bízta gazdasági rendünk megszilárdítását a * nak. Komoly visszaélések van- megye dolgozó népét, hogy! ---- - -----— .......— -------------na k laza adminisztrációk, írásban és szóban adjon állan-Mf745—1816), volt nagykarolyi tanár, az utolsó latinul verseV meghamisított leltárak, ami dó tájékoztatást az élet min-t magyar poéta oroszországi kapcsolatait világítja meg egésze* mind oda vezet hocv dolgozó den terü’etérő! ahhoz, hogy a fúj adatokkal. — Ennél is érdekesebb a Balugyánszky Miháli népünk elő1 eeves jcl’em télén szocializmus építésének gátló féletét és munkásságát ismertető, eredetileg a Századokba emberek elvonják az árukész- erőit felfedjük. ? aztán különnyomatként is megjelent tanulmánya. Ba» letet A Megyei Népi ETlenArző Bi-l SVánszky (1769 1847), akinek leszármazottal ma itt élne* ewes kiszállásoknál i Baranyában, korának igen neves jogásza volt, fiatalon rés» Hasonlóan lazán kezelik a . v „v intézményi kiszál-i®*** a Jakobinus mozgalomban, aztán I. Miklós cár udvarát*-----::-is nép vagyonát k(váT1 dolgozni i került, s itt igen nagy befolyással volt az orosz Jogtudornál az építőiparban is. Különösen ho„y tájékoztatni fogja az^ kialakítására. Csekey professzor dolgozatának megjelenésért az építőanyagok rendes tárolá- {jzem dolgozóját megje-aaz alkalmat az adta, hogy a közelmúltban egy Balugyánszkf A beérkezett levelek egy rá- sának és megőrzésének terű- késéről és arról hogy ml-ifoglalkozó, de megdöbbentő felületességgel írott kötni* sze szemé1 vi kérdéseket tártál- létén, valamint a szállítás te- , ‘ vi7se*iatot kíván lefolv-é látott napvilágot. Dr. Csekey most ennek a könyvnek a hibán máz. Ebből megállapítható, rületén vannak hibák. — Sok tatnl ugyanakkor segítségét[i „nesézi 1dn fölényes tudással. h<*y egyes hatósági szervek ^tben az ÉPFTJ-, TEFU-ko- foRja’ kérni az ésszdolgozók-,1 Kallódó értékeket mentett meg, * teljes terjedelmét** még ma sem minden esetben esik nem az állami beruházás- . Rike>r** végre-ú. . ... . . "... . .—.-----------...-------*««***•----------------V. nak munkája siker*» végre-f^j^ VOMtJeogáti „ Bányászán Lapokban megjelent „Adató* [t artják be a törvényes rendet, ra szállítják az anyagokat,haÍSok esetben olyan intézkedé- [ seket hoznak, amelyek nagy i mértékben sértik egves embe- [rek személyes tulajdonát és I életét; Továbbá megáll apftha tó a 1 beérkezett levelekből, hogy [ igen sokan foglalkoznak a tár- »sadalmi tulajdon védelmével hajtása érdekében KérftVt az Szemeh dolponem korrupt alapon egyes magánszemélyek részére; Az ÉM 3. sz. Mélyépítő Vállalatnál hűtlen kezelés alapján 2ólt, hogy ahol megjelennek 140 000 forintos bűncselek- a bizottság tagjai és akrnény történt. A mohácsi KT- tívái, bizalommal forduljanak SZ-nél nem kevesebb, mint hozzájuk, mert közös mun- 120 000 Ft sikkasztás történt a kánk valósítja meg a szónak^ népgazdaság kárár», igazi értelmében a népi ellen-(I ^őrzést. Bevált a felvásárlási rendszer, biztosították a lakosság ellátását a mecseki kőszénbányászat történetéhez” című írása. Csekrt Dezső családi iratgyűjteménye alapján egy, az 1910-es évt* ben létrejött tőkés vállalkozás sorsát beszéli el A „Pécsván$ Kőszénkutató Alkalmi Egyesület" története csupán egyed** mozzanat a kapitalizmus térhódításának korszakában, de $ Jellemzi a „nagy halak megeszik a kit halakat? tőkét elvét- Az a rengeteg adat, amely ezekbe a cikkekbe szorult, i & a nagy tudás, amely egységes egésszé rendezi az aprólékei gyűjtőmunka eredményeit, azt bizonyítja, hogy Csekey Pr<}‘ 'S Lakatos József _ „ ^ _ _ _ i l a Megyei Népi Ellenőrződ fesszor tudós műhelyétől igen nagyszabású munka elkészít Bizottság elnöke < i sét várhatjuk. (t tj A mezőgazdasági terménye- hogy amíg 1955-ben kenyér* Baj volt eddig, hogy felváltét és termékeket felvásárló gabona termésük .38,4 száza- sárlási rendszerünkben nem szervek vezetői szombaton ér- lékát adták át az államnak, eléggé tartottuk szem előtt a tekezletet tartottak a pécsi 40,3 százalékát a tagság kö- falu szocialista átszervezését, járási tanács kisgyűlés termé- zőtt osztották el, a tavalyi év- tsz-mozgalmimk támogatását. ] i ben. Földvári János elvtárs, a ben már csak 33,7 százalékát A jövőben erre is ügyelnd kell. XJj j áalaliít ják a Nádor Szálloda kávéházát |[ A szabadegyetem heti program/a A jövő hét elején Lajo» sor kerül a Nádor végzi, Március S, szerda: senetBril*$ műépítész színfolttal gazdagít-l1 Címmel He^nz^ülöp (ő'skolal '■* aki a buda- sa. 1* nár tart előadást. Az előadás^ megyei tanács elnökhelyette- adták az államnak és a tér- Olyan ösztönzési módszereket Szálloda kávéházá- pesti Royal Szálló* A* átépítést ldől] rannonkin1,i^Ti^ du!13*8 sének megnyitója után Hegyes melés 51,2 százalékát részese- kell kidolgozni, amelyek tér-4 nak teljes újjáala- dát és az Abbázia alatt a kávéházüze-l vendégjegy ára l rt, diákon^ Ferenc, a megyei operatív bi- dósként osztották szét a tagok melőszovetkeaeíeinket közősikítására. Elektro- Kávéházat építi új- meltetése az étte-f a Ft. zottság titkára tartott vitai»- között. Még szomorúbb a hely- értékesítésre ösztönzik 'én ki-(i mos hűtővitrin ke- já. _ rém ben reggeltőlf *• csütörtök: dító beszédet. zet a takarmánygabonánál és zárják a spekulációt. Ezzel iriil a helyiségbe, A nagyszabású 'záráig z^la^ ÄÄh xsel egyetemi adjunktus tart*^. Megállapította, hogy az ÚJ kukoricánál. együtt elő kell segíteni a szö-i amelyben hideg- munkálatokat má- nul folyik változat-f felvásárlási rendszer bevált, si- Az országos operatív bízott- vetkezetek erősödését, gazda- konyha- és cukrász- jus 15-ig befejezik, lan árakon. A sak-' elöl*' került biztosítani a lakosság ság tanácskozása alapján szó ságuk jövedelmezőségét. Meg|> készítmények lesz- Ez az új kávéház kozék és kártyázók'( terme du. t—s óra. vendég)^ zavartalan ellátását. Másrészt esett a mezőgazdasági termé- kell jegyezni, hogy a közeljö-i nek. Uj padozat, új alkalmas lesz arra, pedig a Vadász-te-f ara » Ft, diákoknak i Ft. a parasztságot érdekelté tettük nyék árának aránytalanságé- vőben változik majd a terme- berendezés, fagy- hogy a Pécsre érke- remben folytathat-' Mdrc(ui ^szombat: r<d««({ol! i a termelésben. Éppen ezért ról. Magas a sertés, kukorica lőszövetkezietek adózási remd-f laltgép és kávéfőző- ző idegeneknek éa ják kedvenc azóra-f ... - un . ,tf és a dohány ára. Éppen ezért szere olyan irányban, hogy az# gép fogják kiegészi- külföldieknek kelle- kozásukat, mely azf február 1-ével rendeződött a árutermelés növelésére ösztön-# teni az újjáalakí- szórakozóhelvet idő alatt? sertések felvásárlási ára éa zik a tsz-tagságot és kedvezői'tandó helyiséget; " ugyancsak a ven-' folyamatosan rendezik a ku* lehetőségeket nyitnak az áru-# A tervezési mun- nyújtson es Pécs dégek rendelkezésé-^ konca és dohány árát isi gabona értékesítésére, kálatokát Simay városát egy újabb re áll, elsődleges feladat a jelenlegi felvásárlási rendszer megszilárdítása, továbbfejlesztése. Fontos, hogy a mezőgazdasági felvásárlást az eddigieknél jobban összhangba hozzuk a termeléssel .és a felvásárlás-«1 ban mutatkozó arány tál ansá-# gokat feltétlenül rendezni kell. woRWjjí EÄla íli/ barackosban" címmel Ger"!rf János kertészeti főelőadó tL előadást. Az előadás helye ® ponU egyetem élettani elő®“, terme du. t—S őr«. Vendégi“7 Ara S Ft, diákoknak 1 Ft Az elmúlt esztendő felvásáriási 11 rendszerét értékelve megái 1 a-11 píthatjuk, hogy kenyér- és takarmánygabona, sertés-, vágó-i1 Dögös a mohácsiak felháborodása marha- és tejfelvásárlási ter-l vünket túlteljesítettük. Lema-# ugye emlékszik még a „kis radhmk azonban a naprafor- í Hammermannra? Arra az ala- gó-, tojás- és kukoricáiéivá-'. csony, aprószemű ■ pesti zsac- aáriási terv teljesítésében. Egonban — társalgó férfire, aki A termelőszövetkezetek ár-( J^^-ben hazatért egy közel- tékesítési törekvéseinek figye- keleR országból két árva, ko- lembe vétele igen lényeges (P°tt bőrönddel. Ennyi az ö«z- Alta'ános gyakorlat, hogy a; szes vagyona, ami rajta van, tsz-ek árufeleslegüket nem kö- ,meg amit belegyömöszölt a bő- zösen értékesítik. Jellemző^röndb®- , , ... És Itt Mohácson letelepMewnyitják a kö«(igúS2ő.ösi pikiiemel A Baranya megyei síik. Néhány esztendős pályafutásáról röviden ennyit: boltvezető az FMSZ-nél, ott sikkaszt ötezret. Utána „ellenőrnek” nevezik ki. Majd Bólyban ismét bolt- Tanács, vezető és 40 741 forint többlet* Végrehajtó Bizottságának hatá-J jelentkezik egy hirtelen jött ) leltárt ellenőrzés során. (Nem [jutott ideje ezt a pénzt kivenni rozata alapján Kővágószőlősön 250 000 forintos beruházási költséggel pékftzemet létesít aÁá kasszából...) Sütőipar Vállalat. Az új pék-i Ezt elnézik neki s tovább üzemet, amely Kővágószőlőst j folytatja „bussines’Mt — hoz- és annak környékét látja cl jzáteszem: fenemód sikerrel, kenyérrel, március 3-án nyit-#mert Pesten 14 ezer forintért ják meg. F.zzel kapcsolatban ] Pellérden és Bodán az eddigi) korszerűtlen péközemet meg- [ szüntetik. A március 3-án meg) egy kelmefestő kis üzemecskét vásárol... Utána a kelmefestéshez szükséges szakembert hajtja fel a nyl'ó péküzem további fej’esz-ifővárosban, akitől — belépés tését nagyban akadályozza az, écímén 25 ezer forintot kér s hogy az Uránércbánya a múlt#lám már meg is .térült az üze- év decemberére ígért raktár- # mecske ára, sőt, még nyert fcdylségeket még most sem fezen 11 ezer forintot... ssabaditotta fel, t Uiána megindul « „kisárutermelés" — szigorúan maszek módra, — állami boltban! Vagyis: Pesten megfestik a konyhakendőket, sálokat, strandkendőket, női zsebkendőket, majd az áru leérkezik Mohácsra, egyenesen a 22. számú textilboltba és a 7. számú FMSZ- boltba, ahol Kresz István, illetve Farkas László boltvezetők kiárusítják az árut.,, Utána... Utána nem történt különösebb dolog, mint hogy a „Hammermann cég” — lebukott. Ez várható volt. (Bár ők erre nem is gondoltak.) Csupán Mohács lakossága várta ezt a nagy pillanatot. Hogy miért? Megmagyarázom, csak előbb be kell még mutatnom a másik bűnszövetkezetet — amelyben csak a szereplők mások — de a cselekmény, vagy ha úgy tetszik — a „bussines” — ugyanaz volt Tehát itt van Pásztor Sándor, a 18. számú Ruházati Népbolt vezetője, aki több mint egy millió forint értékű áru fölött „éberkedett” — annyit bízott rá az állam —, de azt hiszem kecskére bíztuk a káposztát.., Mert Pásztor is egyszer csak lepaktál bizonyos Puskás Sándor nevű dunaszekcsői kalmárral, aki szintén Budapesten, a Felszabadulás tér 1. alatt nyit egy kendőfestő üzemet A többit már ugye sejtik is, igaz? Pásztorék a boltból föíküdlték a sifont és egyéb „nyersanyagot”, amelyet aztán Puskás fölszabdalt, majd befestette, mintázta és a „készáru” visz- szaérkezett megint Pásztor boltjába, ahol eladták és a pénzt zsebrevágták.., ök is lebuktak. A bíróság pedig most a napokban hozott ítéletet (egy pécsi bíró vezette le a tárgyalást), de az ítéletben nem volt köszönet. Hammermann Géza 3 év és ötezer forint, Farkas László 2 év 6 hó és 3 ezer forint, Kresz István 8 hó és 1000 forint büntetést kapott. Pásztor Sándor pedig 1 év 6 hó, 4000 forint, Puskás Sándor 10 hó, hatszáz forint büntetést kapott, de Puskás büntetését felfüggesztették. Ezen a rendkívül enyhe büntetésen háborodott fel Mohács lakossága. Mert nézzük csak! A két bűnszövetkezet üzérkedés, sikkasztás és egyéb formában minősített cselekedeteik révén több mint 300 ezer forinttal károsította met • mot, továbbá a vevőket Háromszázezer forintos ügyért sokkal magasabb büntetést is szabott ki a bíróság az elmúlt években, Hammermannék mégis megúszták. Mohácson mintegy 150 főnyi hallgatóság előtt mondták ki az ítéletet és ekkor sokan fölálltak, kivonultak a teremből. A téren álló tömeg, amely már kívül rekedt a városi tanács nagyterméből, ugyancsak zúgolódott: — Agyonverjük a bírót! — Lopni lehet, csak pofozkodni nem?! Ez utóbbit arra értették, hogy nemrég egy vagányt három esztendőre ítéltek, mert pofonvágott egy hatósági személyt. Vagyis több ezer forintos tízéi“ kedés és sikkasztás is csak akkora bűn, mint egy pofon?! És ebben a furcsa összehasonlításban van is valami igazság — a lakosság véleménye javára. Hiszen ez az egész társaság az emberek szeme láttára élte fényűző életét. Szórták a pénzt a Béke étteremben, házat, szőlőt meg mit tudom én mit nem vásároltak még. Sőt! Kreszné — mint afféle „úrhatnám polgár” — repülőgéppel járt fel Pestre, Vád utcai varrón^ hez, egyébként pedig a há?i^ tatás során kitűnt, hogy Hinnének 44 ruhája, mindegy'*] hez külön-külön cipője v „ szandálja, 12 pulóvere, 23 * lyem és nylon alsónem^ kulibundája, bőrkabátja, , női táskája van — bizony^, nem abból a — Kreszné rinti havi ezer forintból, ^ a férje keresett. Ezt nagyon jól tudták a hácsiak. És azt is tudták, Hammermann így nyllatko*® egyszer a Béke étteremben Jl szegen, hangosan: „Nem * gozmi kell, hanem pénzt *l Meg is „sze' ■t# reznl, ték”. • yé Egyáltalán nem kívánjuk ^ folyásolni a bíróságot — k“lf, nősen az ítélethozatalokat i*'1 tóén. De az is biztos, hog?. mohácsiak felháborodása gos. S a joguk is megvan ra, hogy a véleményüket 9ez vónosságra hozassák ben lapunkban. ...Ez az ítélet szerep mosdatás volt a nem büntetés, amit megérd^ minden élé-^Vödö és dézstny aki hozzányúl a társadn’m' j lujdoohoo, (RA