Dunántúli Napló, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-23 / 46. szám
‘' f - ' NAPLÓ 1958 FEBRUAR 2S .1 I az az EnviDti szudani nanasz menvitalását Kitüntetik o kiváló egyetemi hallgatókat New York (AFP). A Biztonsági Tanács pénteken este elhatározta, tiogy bizonytalan rendezését. Ez a bejelentés időre elhalasztja az Egyiptom elősegítette a tanácsnak azt a Kairó (MTI). A kairói Köz pontra halasztja el a Szudán- társaság téren szombaton több na! támadt határ-ellentétének százezer 'főnyi ujjongó tömeg A népköztársaság arany gyűrűjével avulják a légiókban végzett doktorokat panasz ellen emelt szudáni megvitatását. A. Szoboljev szovjet küldött, a Biztonsági Tanács e havi elnöke rámutatott: Egyiptom az ülés megnyitása előtt közzétett nyilatkoztában bejelentette, elhatározta, hogy a szudáni választásokat követő idődöntését,. hogy egyelőre ne vitassa meg az ügyet. Egyébként a Biztonsági Tanács minden tagja, beleértve a Szovjetuniót is, azt javasolta a szembenálló feleknek, hogy rendezzék közvetlenül egymással az ellentétet. éljenzése mellett Gamal Abdel Nasszert kikiáltották az Egyesült Arab Köztársaság első elnökévé — jelenti a Keuter iroda. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa határozatot hozott a kiváló egyetemi (főiskolai, akadémiai) hallgatók kitüntetéséről. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa legmagasabb tanulmácum laude” tettek le és példamutató magatartást tanusíto1- tak. A kitüntetéses doktorraava- tásra az egyetemi tanács javaslata és az egyetem feleit felügyeletet gyakorló miniseXülßldiM JELENTIK és a belföldi vagy külföldi ösztöndíjakra vonatkozó pályázatok elbírálásánál előnyben részesítik. Ugyancsak határozatot hozott a Népköztársaság Elnöki nyi kitüntetésül felsőoktatási Tanácsa a kitüntetéses doktánulmányi érdemérmet alapít, torrá-avatásra. A Népköztár- tér javaslata alapján a műve- Felsőóktalási tanulmányi ér- saság Elnöki Tanácsa ugyanis lődésügyi miniszter tesz előtér* deméremmel kitüntethetek jutalmazni kívánja a közép- jesztést a Népköztársaság El* A lottó nyolcadik játékhetére azok az egyetemet, főiskolát, iskolai és egyetemi tanúimé- nöki Tanácsához. A kitüntete- beénkezett 3 687 780 lottószel- illetve egyetemi jellegű akade- nyaik folyamán mindenkor ki- ses doktorráavatást az Elnöki vény. A nyertes szelvényeik kö- miát végzett hallgatók, akik váló tanulmányi eredményt Tanács engedélyezi. A kitün- zött felosztásra kerül 5 531 670 tanulmányaik folyamán mind- felmutató doktorjelölteket, En- tetéses doktorráavatás az Ei- forint. öttalálatos szelvény végig kiváló eredményt mutat- gedélyezi, hogy pártfogása alatt nöki Tanács etetőikének vagy nem volt. Négy találatot 14 tak fel, legalább egy tárgyból „promotío sub auspiciis re: megbízottjának jelenlétében szelvényen értek el, a nyere- különösen kiemelkedő ered- Publicae populáris” kitüntető- történik. A kitüntetéses dote Lottó- jegyzék NEW YORK Robert Murphy külügyi ál- ni tervbevett malájföldi láto- lamtitkár, akit az amerikai gátasát, kormány azzal bízott meg, LONDON hogy gyakorlatban érvényesít- A kairói rádió jelentőse sze- Se a francia—tunéziai ügyben rint egy egyiptomi szóvivő felajánlott jószolgálatokat, pén- pénteken közölte, hogy a Nisága miatt kénytelen lernonda- ményösszeg egyenkint 197 560 ményt értek el ás példamuses doktorráavatás »an része" torok külön oklevelet és a süljenek. Népiköztársaság címerével él* A kitüntetéses doktorráava- látott arany gyűrűt kapnak, tásban részesíthetők azok az A kitüntetéses doktorokat az rint. Két találatot 63 563 szel- akadémia" Ianác4"'"‘az''’inté7- og>'etemet végzettek, akik kö- állások betöltésére és a belvényen érték el. Egy-egy ket- S^eze^f Tttón tesz ja- ^piskolaí és egyetemi tanul- földi vagy külföldi ösztönd;forint. A háromtalálatos szel- tató magatartást tanúsítottak, vények száma 1785, nyere- Az érdeméremmel való ki- ményösszeg egyenkint 775 to- tüntetésre az egyetem-főiskola, leken este Londonba utazott. MOSZKVA A poznani városi pártbizottság meghívására Malinyin had- seregtábomok vezetésével luson a szudáni hatóságok feltartóztattak három kisebb egyiptomi hajót. találatos szelvényre rint jut. 21.75 fo- 3tcfolyamán mindvégig jakra vonatkozó pályázatok ei- kiváló eredményt érték el, bírálásánál előnyben reszesi- doktori BERLIN Március 25-én nyugatnémet Ldőjárásjelentés szovjet katonai küldöttség uta- „egyházi küldöttség utazik , zott Lengyelországba. A kül- Moszkvába. A nyugatnémet döttség részt . vesz a Poznan egyházi vezetők Nyikoláj Várható időjárás vasárnap estig: felhős Idő, sokfelé eső, később havazás, élénik, időnként erős északnyugati, északira forduló zásáról a felsőoktatási intézmény felett felügyeletet gyakorló miniszter meghallgatásával a művelődésügyi miniszter dönt. Az érdemérem átadása ünnepélyes keretek között a felsőoktatási bírálásánál szigorlatukat „summa tiik. Az USA-ba utazik a Mojszejev-együttes Moszkva (MTI). A szovjet— unió állami népi táncegyüttese, intézmény felett amerikai kulturális egyezmény a világhírű Mojszejev-együttes. uottbeg reszt . vesz a r-uznan egyucuu ve««» «ywwoiaj eszaicnyugau, északira xorau-iu .rvakorln minisz- Az amerikai üt ánrilic 14-én felszabadulásának 13. évfordu- moszkvai ortodox metropolis temek vlgy megbízottjának megvalositasának első jelentős newvol^U(4tíikS látogatnak lója alkalmából rendezendő ün- meghívására népségeken. Szovjetunióba Február 21-én a csehszlovák PÁRIZS honvédelmi minisztérium meg- chalian Delmas, francia hadhívására hattagú szovjet kato- ügymmiszter sajtókonferencián nai küldöttség repült Prágába, bejelentette: szombaton vagy Kurcev vezérőrnagy vezetésé- vasárnap Algírba utazik, hogy v®f* személyesen beszélje meg az LONDON algíri katonai és polgári ha* Horaui, Burgiba tunéziai ei- tóságokkal az Algéria és Tűnök tanácsadója pénteken Lón- nisz határán létesítendő senki donba érkezett, hogy tájékoz- földje megteremtésével kapcsolássá az angol kormányt a je- latos teendőket. Ienlegi válságban felajánlott Várhaló legalacsonyabb séklet ma éjjel: mínusz 2—mínusz jelenlétében történik. 5, legmagasabb nappali hőmersek- ' * ArdPméremmel let vasárnap: 0-muiusz 3 fok kö- Az eraemeremmei , . , , newyonki felléptükkel kezdóeredmenyekent rövidesen az dik meg A SZOVJ-et művészek kitünte- Egyesült Államokba utazik az Egyesült Államok és Kana* aött. tetteket az állások betöltésére vendégszereplésre a Szovjet- da 10 városában szerepelnek. Mai SPORTMŰSOR Közlemények angol—amerikai jószolgálatokkal kapcsolatos tunéziai álláspontról. NEW YORK BONN Adenauer a közeljövőben valószínűleg ellátogat több délamerikai államba és Londonba is. Útprogramját még nem álLABDARUGÄS. Nemzetközi mér- Dömörkapu 9. Műlesiklás Dömör- kőzések. Pécsi Dózsa-Petőfi—Esze- kapu 12. Síugrás, Kisrét 13. ki Proleter, Tüzér utca 14.30. Kom- : lói Bányász—Szabadkai Vörös Csil- I lag, Komló 15. Barátságos mérkű zések: PVSK—Pécsbányatelepi Bú Oag Hammarskjöld, az ENSZ lapították meg. A londoni láto- főtitkána pénteken este beje- gatás ügyében még nem tör- lentette, hogy nagy elfoglalt- tént döntés. nyász. PVSK-edzőpálya 10. Pécs- újhegyi Bányász—Postás, Pécsüj- hegy 10.30. BTC—Spartacus, Bőrgyár-pálya 10. Kaposvári Kinizsi- Szigetvári ZMSE, Kaposvár 14.30. Bátaszéki Vasutas—Mohácsi TE, Bátaszék 14.30. Pécsi Dózsa-Petőfi II.—Pécsi Vasas, Tüzér utca 12.45. Sí: A Baranya megyei síszövet- középiskolás bajnokság ség országos versenye. Sífutás rajt: PVSK-tornacsarnok 11.30. paródia és táncok szerepeinek * gazdag műsorban. uttöröhaz vidám farsangi előadás „Ismerd meg népünk hagyomá- A Leőwey Klára Általános Leány* mait” cimmel a kisdobos pajta- gimnázium vasárnap délután fel 4 asztam tenisz;, m íi. mer- sok részére foglalkozást tart az és fél 7 órakor az intézet dísztér- kozés. Pécsi Vörös Meteor Tolna, uttörőház vasárnap délelőtt 10 óra- méhen vidám farsangi előadást Meteor-helyiség 9.30. kor. Vastag Zoltán úttörővezető ve- rendez. Számos vers, Karinthy ÖKÖLVÍVÁS. Területi CSB. mér- zetésével. kőzés: PVSK—Komlói Bányász. „Ceylon szigete” címmel elö- PVSK-tomacsamok 17. adást tart dr. Köepe Viktor Keletkutató az úttörőházban vasárnap délelőtt 11 órakor. Farsangi úttörőkarnevált rendez az úttörőház február 23-án délután 3 órai kezdettel. Minden úttörőt és döntői, ifjúvezetőt szeretettel meghívnak. Lesz jelmezverseny, tánc, tombola, ielmeztotó és büfé. KOSÁRLABDA. NB rr. mérkőzések: Pedagógiai Főiskola—SORTEN férfi, PVSK-tornacsarnok 9.30. Pécsi Postás—Bajai Bácska férfi, PV- SK-tomacsamok 10.40. A megyei Képviselői beszámolók Skót zene- és táncegyüttes Szabó Rezső országgyűlési képviselő 25-én délután fél 5 órakor Szászváron a kultúrotthonban beszámolót tart az országgyűlés januári ülésszakáról és a népi ellenőrzésről szóló törvényt Ismerteti. Bárdos! Lajos országgyűlési képviselő 25-én, délután 6 órakor Nagydobszán a kultúrotthonban beszámolót tart az országgyűlés januári ülésszakénak mezőgazdasági részéről és a népi ellenőrzésről szólő törvényt ismerteti. Kaszapovics András országgyűlési képviselő 25-én este 6 órakor az erzsébeti kultúrotthonban beszámolót tart az országgyűlés januárt ülésszakának mezőgazdasági A Pécsi Orvostudományi Egy«' tem es az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Pécs-Baranya Területi Bizottsága Tudományos Szakosztálya 1958. február 24-én, hétfőn este 6 órakor az *■' számú Sebészeti Klinika tantér inéban tartja VI. tudományos ülését. Program: dr. Csűrös Zoltán akadémikus. műegyetemi tanár: „A makró molekulák szerkezete ét- tulajdonságai közötti összefüggés A Pécsi Nemzeti Színházban hétfőn délután fél 6 és este fél Sorakor a skót zene- és táncegyüttes műsorában gyönyörködhetünk» A skót lányok az országnak már több részéről és a népi ellenőrzésről szó- városában szerepellek sikerrel. Az ló törvényt ismerteti. Molnár István országgyűlési kép. viselő 25-én este 8 órakor Vajszló Észak-Magyarország” című lap többek között így emlékezik meg sátoraljaújhelyi szereplésükről: község kultúrtermében beszámolót „Nagy várakozás előzte meg a inrM- 07 rtva7.átía\r i’ílÁ« larmuri filút. »-i ___• __,x, ... la rt az országgyűlés januári ülésszakának mezőgazdasági részéről és a népi ellenőrzésről szóló törvényt ismerteti. skót lányok szinpadraléptét. Hagyományos skót népviseletben lépnek fel, perdülnek a dobok, felsírnak a skót dudák, a csinos tamA városi tanács vb. pénzügyi osztálya felhívja a 400 négyszögölet elérő vagy ezt meghaladó nagyságú földterületet (szántó, rét, , bur-raajor kezében villog a tam- szőlő, kert, gyümölcsös, öntözéses burbot és szállnak az ősi skót dal- zöldségkertészet, legelő, erdő, ná- „ ^ °™os-B>gészsegügyi Dolgozók das) használókat, valaniint azokat, IV akiknek tulajdonában 2 évesnél r^et* Bizottsága iebruar 25-én Idősebb ló, vagy' öszvér van, hogy 5 .0ra,k0lT £ TI-. számú a jövedelemadó bevallási határidő JsMjdka tanterrneben tartja közép- február 28-án lejár. Az adóalanyok k^ei* ^ö«<iását.^ _ és adótárgyaik összeírása során ki- Program: 1. dr. Horváth Mlbal. töltött összeírási ív kitöltése nem adjunktus: ^Diétás keaelé* pótolja a jövedelemadó-bevállást. a--- Sy^^yításbaii. l-eggyakratobafl laniok. Majd kard tánc következik, különböző népi táncok, zeneszá- mok követik. Az igazi művészetnek kijáró tisztelettel nézzük és csodáljuk az előttünk kevésbé ismert. nép művészetét. Kedves, hosszantartó emlékű művészi élményt nyújtottak’*. A gazdag műsorban többek között a Harsányi-együttes és a Budapesti Ritmus Tánczenekar is fel- lép. Aki hatóridő lejárta után nyújtja glÖfoyduió hibákba diétás kezele^ be bevallását, annak adóját emelt b?n.*. 2\ Hozzászólások, Az ogésr adótétel alkal-mazásával kel! k'- ®^^úgyi dolgozókat szeretettél vetni. ja a Területi Bizottság. Éé| Egf.v hét a lilijiiülltikában Sarkig nyílik a tárgyalások ajtaja Rapaczki tervhez fűzött újabb vol-keieti feszültség enyhítését, lengyel javaslatokat és a nyu- A békés szándékokról tanus- gatnémet sajtó is igen nagy kodó nyilatkozat ugyanakkor ügyeimet szentel az emlék- akadályokat gördít egyes im- irattoan foglaltaknak. Meglepe- perialista körök ama törekvé- tést keltett azonban, hogy a 'se elé, amely a fegyverkezési nyugatnémet kormány szóvi- versenyre és a háborús előké- vője kijelentette: a Rapaczki szüleiekre irányul és elutasítjr terv elfogadása egyoldalú en- a békés tárgyalások lehetősé- gedmény ■ lenne a Kelet irá- gét. nyába. Ez a baljóslatú kijelen- A hét végén két nagy jelentés azonban nyilvánvalóan tőségű esemény hívta fel is- nem fogja megtorpantam a bé- mét a koreai kérdésre a nesnE helyein héta-ől-hétre beszá- Szlovákia, a Nemet Demokrati- és megfontolásaink eredmé- molunk azokról a fejlemények kus Köztársaság ég a Német nye. Meg akartuk tenni az ről, amelyek a közelítő csúcs- Szövetségi Köztársaság — kö- első és véleményünk szerint a találkozó útját egyengetik. A teleznék magukat, hogy terül®- legegyszerűbb és legihatéko- nagy kérdésre, amely így tüfeön nem gyártanak, nem iá- nyabb lépést a nemzetközi fehangzlk: összeülnek-e a világ rolnak atomfegyvert és nem szükség enyhítése céliából és í“““ “^s^e“***“*- «*-vezető hatalmainak államfér- engedik meg, hogy területükön így keletkezett az atomfegy- fiai, hogy legfelső szinten ke- ilyen fegyvereket helyezzenek vérmentes kivezet gondolata, tressék a megoldást a nemzet- el. A nagyhatalmak ugyanak- világos, hogy ezt a tervet a közi politika megannyi nehéz kor kötelezik magukat arra, Szovjetunióval és a többi ke- problémájáról — Hruscsov hogy tiszteletiben tartják az let-európai szocialista ország- elvtárs egy angol újságíróval övezet státusát. A lengyel em- gal folytatott tanácskozás után folytatott beszélgetése során ki lékirat hangsúlyozza, hogy az vetettük fel. Széles körű vi- jelentette: feltétlenül lesz ilyen atomfegyverméntes övezet el- tát folytattunk erről a kérdésről és a szocialista tábor végül elfogadta tervünket. Elénk érdeklődést tanúsít a találkozó. A nemzetközi helyzet fejleményei alátámasztják Hruscsov szavait Mostani beszámolónkban a világpolitika két olyan eseményét ragadjuk ki lenőrzési rendszere magában foglalná mind a szárazföldi, mind pedig a légi ellenőrzési, majd javasolja, hogy az övezethez tartozó államok kössenek egymással nemzetközi feszítésükben, hogy előrehalad mét. Az egyik a Szovjetunió janak a megegyezés félé. javaslata, amelyben közvetett Még egy hét sem telt el az formában javasolja a két ko- új lengyel javaslatok nyilvá- reai állam kormányának: jenosságra hozatala óta, a szó- lentsék ki, hogy területükön cialista tábor újabb beszédes nem engedélyezik nukleáris és bizonyítékát adta őszinte béke rakéta-támaszpontok létesíté- vágyának és annak, hogy a sét. Ez a javaslat a Szovjet- maga részéről ténylegesen sár- unió békeoffenzívájának újabb kig nyissa a tárgyalások ajta- .állomását jelenti és azt, hogy lientöségük önmagukban is igen nagy — elősegítik a tárgyalásokra alkalmas légkör kialakítását. A Rapacziki-terv- ről beszélünk és a napokban közzétett kínai-koreai nyilatkozatról; ját. A Kínai Népköztársaság amennyiben az Összes érdekelt lengyel terv iránit^ a nyugati és a Koreai Népi Demokrat!- felek elfogadnák az atomfegy- sajtó és közvélemény is. A !ÍUs Köztársaság kormánya vérmentes övezetekre vonatko- kormányok jelenleg még ta- közös nyilatkozatot adott ki te javaslatokat, úgy Középemlékirat javasolja. hogy a amely szerint a két állam kép- Európa^valamint a^ Közel- és terv további részletes Wdolgo- mfws - ^ vájára inWít^n.n.t- tár<»vató»o- n?egfl®fel<ík dzon;ban ™*ru> hogy a magufe részéről elsoamelyeűc — azonkívül, hogy je^ - nulmányozzák Alig múlt él egy hete, hogy Ra- jetunió kormánya nyilatkozat- paczkl lengyel külügyminiszter ban jelentette ki, hogj’ elfo- fogadta a varsói diplomáciai gadja a tervezett közép-euró- íestület több tagját — közöt- pai atomfegyvermentes övezet zására indítsanak tárgyalásé- „rihl “ wT a a V,U!g harm^dlk. körzete, rámutatnak art a, hogy a len- nek kezdeményezik a külföldi amelyben semmiesetre sem leg)rel kezdeményezés előkészííi csapatok kivonását Korea te- iietnének atom-, hidrogén- és A lengyel javaslat egy csa- a diplomáciai tárgyalások és a rüLetéről. A nyilatkozat, értei- rs&étatámaszpontok. pasra a nemzetközi politika magasabb szintű tanácskozá- rnében a kínai népi önkéntesek A koreai kérdéssel kapcsolaközépponíjába került. A Szov* sok útját. A francia hírügy- ez év 'végéig szakaszokban el- -<* másik esemény az az amenöksegek szerint a lengyel ja- hagyják Korea területét. rlkai bejelentés, hogy az Egy'evasiat a varsói konmánynák Azontúl, hogy ez a nagy je- sült Államok kormánya ,giem ama őszinte óhajáról tanús- íentőségű lépés, hozzájárul a/ foglalkozik azzal a gondolattal, kodnk, hogy csökkenteni kell a általános nemzetközi légkör hogy kivonják az amerikai csaA pécsi Zipemovszky Karoly Gépipari Technikum igazgatósága (Pécs, 48-as tér 2.) az alábbi tan* folyamokat hirdeti: 1. Forgácséle gépismertetö (esztergályozás, m*" netvágás, gyalulás. marás stb.). Motoikezelö tanfolyam (négy' ütemű, kétütemű benzin és Diesel motorok szerkezete, kezelése). lentkezni lehet mindennap tr-V óráig a technikum Irodájában. " Telefon: 23-71, A Megyei Rendelőintézet muß- lcaértekezletét 27-én délután 2 óra* kor tartja az Intézet ni. em. 4' számú helyiségében. Ezt követőéi dr. Háta Elemér belgyógyász f0' orvos orvostovábbképző előadás' tart, „Khemiai anyagok a dag»' natos gyógyításban” címmel, mely re orvosainkat meghívjuk. Pécs városi Tanács VB Mezoga*' dasági Osztálya közli a város és » megye lakosságával, hogy Pé<* város III. kerületében felléped sertéspestis miatt szombati piac1 napokon és 1958. március 2-án tar tandó országos állat- és kirakodóvásárra sertések felhajtása tilos. * A TTIT Munkácsy Mihály 3*»' badegyetemének titkársága érte5)' ti a méhészeti kollégium haUga'0' lt, hogy a méhészeti kollégWj1 tanévzáró ünnepségét február 2',' én, hétfőn este 8 órai kezdette tartjuk a Bartók Clubban (Jai)u- Pannonlus u. 11. I. em.) A Közegészségügyi es Járványuk' Állomás Igazgatója utasította a te*_ jet árusító boltok vezetőit, hob a babatejet és a mlnőeégi tej«1 külön kannába szabad csak bér mérni. A babatej lágy minőse? tej ogybemérése a közfogyasztás“ * 'itiiíiol tio 1 cfcvr-i'l Drh fil/so ITza ** tűk a négy nagyhatalom kép- be vonatkozó ellenőrzés elvét, netnzetközi feszültséget és le- e<rvyhüléséhez, természetesei) patőkat Dél-Koreából*’. Ez a viselőjét — és emlékiratot A szovjet kormány nyilatkoza- nyújtott át nekik, amely az ta aláhúzza Gomulkának, a atomfegyvermentes közép- lengyel javaslatról szóló kije- európai övezet megteremtésére lentéseit. amelyet a LEMP vonatkozó lengyel javaslat Központi Bizottságának első gyakorlati megvalósításának titkára a Times teüiömtudósító- módozatait tartalmazta. Esze- jár.ak tett: rint az övezethez tartozó ál- — Ez a terv — mondotta Gohetőseget teremt arra. hogy kedvezően befolyásolja egy nyilatkozat is azt bizonyítja, szélesebb körű tárgyalások in- régóta vajúdó kérdés, a koreai hogy a békére törekvő erőknek dúlhassanak egyéb ^ égető helyzet tisztázását. A kínai né- még további, szívós és türel- nemzetközi problémákról is. pj önkéntesek Koreából való mes erőfeszítésekre lesz szük- A közvetlenül érdekelt ália- kivonulásának kezdeményezé- ségük hogy a világ elindultok — Lengyelország, Cseh se újabb bizonyítéka annak, ’ hzkAN#,bb nemzetközi szlovákja és a Német Demo- hogy a koreai és a kínai fél h a>an ^ e , , 'kratikus Köztársaság sajtója őszintén óhajtja a 'koreai kér- kapcsolatok, a bökés egyut.ifrcWif _i^nfiJ'sloiszág, tlséte- muika — saját vizsgálódásaink lelkes belyesléaeai fogadja a déí békés rendezését % a ti. élés «w«t falé. te jjel szigorúan tilos. Felkérik város fogyasztúiközönségét, hogy a baba- és minőségi tej részére K«- Idn-külön kannát vigyenek, W kin tét tel arra, hogy a tejek egyk'T Öntése, "mivel a közfogyasztásit tej- ben savtompító ezer van, a csec^ mőknél esetleg humtos meghet^ gedést idézihet elő. A Magyar Kutyatenyesztők szágos Egyesülete Pécsi CsoportJf értesíti tagjait és az ebtulajdono*^ kát, hogy f, hó 23-án délelőtt ** órakor állatorvosi tanácsadás nus Pannonius u. 11, szám «1*»- Itlvatalos lielylaégbefet