Dunántúli Napló, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-09 / 7. szám

imJANUÁR 9 N APtö s Mágocsi gondok Ta» pátert1 i megsincs. Bármeny­nyire is furcsa, nagyjából ez a helyzet a mágocsi Béke terme­lőszövetkezetben. Van pártszer­vezet, hiszen negyvennégy ta­got tartanak nyilván, talán minden brigádban, üzemágban dolgozik egy-egy kommunista. S mégsincs. — A munka, az hiányzik — mondja Farkas Ádám elvtárs, az egyesített pártvezetőség tag­ja, az iskolán lévő titkár he­lyettese. — Amióta önállóak lettek, mintha megállt volna az élet. Politikai munka? Embe­rek nevelése? A gazdálkodás ellenőrzése, támogatása? Sem­mi... A taggyűléseket megtartják. Elhangzik egy rövidke beszá­moló, aztán csend. Esetleg ket­ten vállalkoznak: Sziveri és Farkas elvtárs. A legutóbbin a járási pártbizottság megbízott­ja tréfásan jegyezte meg: „A két hivatalos hozzászólás el­hangzott, lesz más is?”,,, Nem volt Pedig mennyire kellene, mennyire nélkülözhetetlen a kommunista szó, a tett. A negy­vennégy elvtárs összefogott ereje oly könnyen elsöpörhetné az úton tornyosuló akadályo­kat. Mert erről az »országos hí­rű szövetkezetről az utóbbi idő­ben rossz hírek keltek szárny­ra. Hanyagul gazdálkodnak, keveset osztanak, meg hogy szakadás van a vezetőség és a tagság között, nem gyarapodik a közös gazdaság. Egyszóval, hogy vége a régi dicsőségnek, amikor éveken át az ország tíz leaiobb szövetkezete között em­legették a mágocsikat Hogy mi az igazság? A hírek egy kicsit túloznak. Meggyengültek, kevesebben vannak, mint 56-ban. De vajon hova írjuk, hogy az idén elő­ször nincs adósságuk, tavaly az utolsó „fillért”, a vagy másfél milliót kifizették? A pozitiv'ol- dalra. Más években talán több osztalékot vittek haza a tagok, ám idén sem szégyenkezhet­nek: átlagosan havonként két­ezer forint körül kerestek. Csak azért ennyit s nem többet, mert a szövetkezetben az átlag mun­kaegység majdnem 350, jócs­kán magasabb, mint sok más szövetkezetben. És csak egyet­len nagyszerű elgondolást a jö­vőből: ezután minden hónap­ban 30 forint előleget akar­nak fizetni minden munkaegy­ségre. Havonként kapnak fize­tést a tagok, mint az üzemben, fedezet erre a melléküzem- ágak 150 000 forintos jövedel­me. És lő új belépőt vettek fel. A gondok vagy mondjuk úgy, a bajok persze nem kerülték el házuk táját !gy, múlt időben írva, mert nem újkeletűek. Ré­giek. Csak éppen sosem nyúl­tak hozzájuk, esetleg félkézzel, igen-igen bátortalanul és nem oldódtak meg. Mind-mind a fejlődés, a rögös út bejárásá­nak gondja, baja. Vegyük sorra, Sfiieri MA hosz- óta a termelőszövetkezet elnöke. Tehetséges vezető, aki ezzel az országgal, a szövetkezettel együtt nőtt ki a paraszti sors­ból vezetővé. Életúja összenőtt a népi renddel s a szövetke­zettel, amely olyan sok dicső­séget szerzett a mógocsiaknak. Képviselő, a Szocialista Mun­ka Hőse. Egyiket sem adták olcsón, az elismerés az ő és a szövetkezet munkáját dicséri. Az őszön itt is mindenki osz­tani akart, ahányan voltak, annyi felé cibólni a közös va­gyont. Sziveri elvtárs szilárdan állt a talpán, ha ő nincs és ve­le még néhányan, talán az ebek harmineadjára kerül az öt­milliós közős vagyon. Mostanában azonban azt mondják róla: „Nem áll szóba nagyon a maga fajtájabéliek- kel. Mintha a miniszterhelyet­tesnél kezdődne az ember. El­szakadt a szövetkezet tagjai­tól .. ” Igaz ez? Tagadhatatlan, van ebben igazság. De ne a2 okokat fir­tassuk, a „bűnök” ráolvasása . mitsem változtat, annál többet «a kivezető út számbavevése. Három okot említek. 1. Sziveri Kálmán elvtárs fiatalember. A szövetkezet tag­jai tisztelik, szeretik és köve tik szavát, azért ragaszkodtak az elnökségéhez is. Tehetsége és akaratereje révén gyorsan kiemelkedett Nem kérte, nem is akarta a tisztségeket Már a kezdet kezdetén mondta: „Ez nem vezet jóra, ne halmozza­nak el”. Nem törődtek vele, sorra kapta a nagyobb és na­gyobb megbízatásokat a párt, állami és társadalmi életben. Az ország vezetői között for­gott, véleményének, szavának súlya van. A hirtelen „felfu­tás” minden tiltakozása ellené­re azt a vonást is erősítette benne, hogy ő mindenre képes, több — a többinél. Talán el­felejtette, hogy a szövetkezet háromszáz tagja nélkül nincs ilyen életút és lassan-lassan szakadoztak a maga fajtájához korábban oly erősen kötő szá­lak. Senki sem figyelmeztette, senki sem állt mögötte segítő kézzel, csak maguk között csó­válták a fejüket 2. Hirtelenében nehéz össze­számolni különböző tisztségeit Vagy tizenhat féle: országgyű­lési képviselő, a Termelőszövet­kezeti Tanács tagja, a járási pártbizottság, a járási tanács tagja... Mindegyik nagy elfog­laltsággal jár, gyűlés gyűlést követ, tanácstagi, képviselői beszámolók... Mindennap kap legalább három meghívót Ide­je negyven-ötven százalékát Mágocson kívül tölti el. Ha otthon tartózkodik, mindig siet rohan, hogy mim elnök mégis töviről-hegyire ismerje a szö­vetkezetét, vezesse ezt a hatal­mas kollektívát Persze, hogy képtelen mindenhova eljutni, mindenkivel szóba elegyedni, mindenki panaszára írt keres­ni és mondjuk néhány estéjét barátok, ismerősök társaságá­ban eltölteni. Ilyen elfoglaltság mellett csak a vezető kollek­tíva összefogása, a munka jó elosztása venne le válláról jó- néhány munkát 3. Azt is mondják: nem fo­gadja el az alsóbb szervek, az egyszerű emberek tanácsát Egyszer-másszor maga is kije­lentette: „Mit tudtok ti nekem segíteni..Elfogadhatatlan álláspont ez, a helyi elvtársak bírálják is érte. De érdemes el­gondolkozni egy példán. A szö­vetkezet hatszázezer forint ér­tékű hibrid-kukoricáját nem akarták átvenni. Könyörgött, veszekedett, hogy segítsenek neki. Senki a kisujját sem moz­gatta meg. A minisztériumban egy órán belül elintézte. Az el­múlt években magára hagyták, mert hiszen ő képviselő, meg miegyéb, majd ő eligazítja a szövetkezet sorsát. S ez oda vezetett, hogy él ezzel és kevés hitele van előtte a „lentiek­nek”. íme, az első, a pártszervezet­nek dukáló dolog. Pártszerfl, elvtársi módon segíteni Sziveri elvtársnak és vele a szövetke­zetnek, az országnak. Hálás feladat. 1 másít gint: a szövetke­zet vezető­sége. Egyetlen hibát rónak, fel neki, hogy az utóbbi időben már a megalkuvásig követke­zetlen. A közgyűlésen és más megbeszéléseken sonraMrendre születnek a határozatok, ame­lyek azonban írott maiasztok maradnak. Néha ötször-hatszor is döntenek ugyanarról, mint a fegyelmezetlenek szigorú renderutasítása esetében is. A tavalyi zárszámadáskor a tag­ság követelésére elhatározták: aki megsérti az alapszabályt, azt felelősségre kell vonni. Egész évben semmi sem tör­tént, aztán az év végén megint napirendié került. Többek kö­zött ezzel magyarázható a „csak“ harmincnyolc forintos munkaegység. Mert ha szigo­rúbb az ellenőrzés, könnyen elejét vehették volna a mun­kaegység hígításnak; ha ide­jében feleli «égre vonunk néhány munkakerülőt, akkor nem rontanák az átlagteljesít­ményt 21 munkaegységgel. Ezért is olyan csendesek a közgyűlések; .Aliért beszél­jünk, hiszen nincs foganatja” — mondják a tagok. Minden gond, nehézség el­lenére a faluban sokan kacér­kodnak a szövetkezettel. Leg­inkább a kilépettek, akik egy­szer mái’ megkóstolták a kö­zös gazdaságot s már meg­bánták olhamarkodott lépésü­ket. S vajon, mint válaszol erre a szövetkezet? „Most nem jó a viszony közöttünk — vélekedik Sziveri elvtárs- — Amolyan kutya-msóska barit -ög.“ Két hete, hogy nagy perpatvar volt közöttük az erdők miatt Hullámai máig sem ültek el, ámbár könnyű szerrel elkerülhették volna felsőbb szervek, ha megkérde­zésük nélkül nem hoznak dön tésit A szövetkezet megfelleb­bezte, mert a kilépettek jogta­lant követelnek. Azért nem egészen kívül­álló okok magyarázzák a ba- rátságtalamságot. Hogy meny nyíre nem, azt egy nemrégi történet is jellemzi. Raffai 1st ván valamikor tsz-tag volt Közvetítő útján érdeklődött visszavennék-e. Akik tudták — Sziveri elvtárs is — hogy milyen tekintélynek örvend azok biztosaik voltak benne hogy belépése másokat is meg mozgat, meg nincs is miért tá voltartamd. A pártszervezet tit­kára, Ábrahám Ferenc elvtárs kereken ki jelentette: „Nem vesszük fed!“ A vélemény Raf fai István fülébe jutott, s ha egyetlen egy vezetőé is volt hamarosan másutt keresett munkát. A falu pedig úgy tud ja: nem akarják egyengetni visszavezető utat. A munkás­kézre viszont szükség lenne különböző üzemágakban. Ez már a harmadik tenni való, amely úgyszintén a párt szervezetire, a negyvcnnég> kommunistára vár; ápolni « szövetlkezet és a kilépettek ba rútságát, új tagokat megnyer­ni a szövetkezet számára. Igen ám, de a pártszervc zet mostani álla­pota alkalmas-e mindezek — és mások — véghezvitelére? — kérdezhetik. Aligha- A titkár Ábrahám elvtárs becsületes odaadó tagja a pártnak. Egy ilyen nagy alapszervezet veze­tése azonban meghaladja ere­jét, képzettségét. S féllábba' már a szövetkezetien kívül ír van, rövidesen visszaköltözi! az Alföldre, régi falujába Mostanában kevés gondot ír fordít a pártmunkára. Első lé pásként új titkárt kellene vá­lasztani, aki képes arra, hogy felrázza a pártszervezetet < nemtörődömségbőd, megszer­vezze és irányítsa tevékenysé güket, hogy segítői, támogató' legyenek Sziveri elvtársnak a szövetkezet vezetőségének. Akkor egyértelműen les' pártszervezet. És keveseb1 gond, nehézség a felfelé ível' úton» Boa József Rídóimmi'wirt segilsW bocsá'otiat tízre egy raft Belfastban egy ausztráliai hajótársaság számára épített gőzhajót rádióíe’efcm segítségé­vel 10 200 km távolságból, a Sydney-i Australia Hotelból bocsátottak vízre. A hajó az igazgató feleségének egy gomb­nyomására csúszott síneken a tengerre. Miért alakul tataira Mázán ez a januári tervteljesítés A mázai bányaüzem az év eleje óta a Komlói Szénbányászati Tröszt legjobb üzeme. Napi tervét rendszeresen túlteljesíti, eddig elért havi átlageredménye 105,4 száza­lék. — Mi a jó eredmények titka? — ezt a kér­dést tettük fel Gyorsok István elvtársnak, a bányaüzem vezetőjének. — Legfőbb titkunk, — ha ez egyáltalán ti­toknak nevezhető —, hogy elegendő munka­helyünk van. A munkahelyek előkészítése fo­lyamatos dolog. Tavaly négy fejtéssel dolgoz­tunk, erre az esztendőre pedig már még egy­szer ennyi fejtést készítettünk elő. Érdekes­ségként megjegyzem, hogy a mázai bánya lé­tezése óta 1955-ben ért el legjobb eredményt, amikor 80 800 tonna szenet adott. Mi meg­döntöttük ezt a rekordot, tavaly 89 ezer ton­na szenet szállítottunk ki a bányából. A va­lamikori „maximum"-ot tehát tíz százalékkal túlteljesítettük, évi tervünlzet 107,4 százalékos átlageredménnyel fejeztük be. Jól tudtuk, hogy ebben az esztendőben még nagyobb fel­adatok várnak ránk. ezért igyekeztünk a mun­kahelyek előkészítésével. így nyugodtan te­kintünk az év elé, hiszen -megvan a jó ala­punk ahhoz is, hogy idei — az 1957. évinél 11 százalékkal magasabb — tervünket is telje­sítsük. — Nagyon sokat jelent nálunk az is, hogy a dolgozókban nagy a versenykedo. Egyes harmadak között verseny van. Havonta egy hordó sörrel jutalmazzuk a legjobb harmadat. De nem is a jutalom, hanem az elismerés a lényeg. A harmadok versenyéhez nagy segít­séget nyújtanak a harmadvezető műszakiak, aknászok és lőmesterek, áldozatkész, lelkiis­meretes munkájukkal. Természetesen sokat számít az is, hogy nálunk a kommunisták pél­dát mutatnák a munkában. — Titkainkról mást nem is mondhatok. Még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy ha már jól kezdtük az évet, jól is akarjuk befe­jezni. D éta-akna elsők között volt az elmúlt év- ben, most azonban leggyengébb az ered­ményük a komlói üzemek között. Havi ered­ményük január 8-ig 89,3 százalék. Mit mond a lemaradás okairól Móka István elvtárs, Bé­ta-akna üzemvezetője? — Lemaradásunkat nem akarom „megma­gyarázni”, de szorosan hozzátartozik, hogy Kövestetőt, a volt tanbányát elsejétől Bétá­hoz csatolták. Kövestetőn naponta 11 vagon szenet kellene termelni, de eddig jóformán semmit sem kaptunk, mert az ott tanuló gye­rekek többsége szabadságon volt. A 11 vagon tehát nap-nap után hiányzott és ezt a hiányt Béta-akna sem tudta pótolni. — Nagy-Bétán — ahogy mi nevezzük üze­münket —■, három héttel ezelőtt tűz keletke­zett a tizes telepben. Ez a telep adja az üzem termelésének 40—50 százalékát. Ezért komoly veszteséget jelentett, amikor a tűz miatt négy termelő fejtést le kellett zárnunk. — Egy héttel ezelőtt a 13-as telepünk ke­rült tűz alá, itt újabb két fejtésünk esett ki a termelésből, összesen tehát hat fejtés ter­melését nélkülözzük most. Ez a fő oka an­nak, hogy most ilyen rosszul állunk. — A kövestetői üzemben hetedikén mun­kába álltak a gyerekek. Az első munkanapon négy és fél vagon szenet termeltek. Ma újabb javulás várható, körülbelül 7—8 vagon szénre számítunk. Az elkövetkező napokban pedig — reméljük —már adják a teljes, tervben elő­írt mennyiséget. Szeretnénk, ha hónap végéig pótolnák a szabadságolás okozta lemaradást és 100 százalékra teljesítenék tervüket. — Nagy-Béta tizes telepében újabb mun­kahelyek előkészítéséhez kezdtünk. Újabb gu­rítok kihajtása már folyik, ami azt jelenti, hogy a hónap második felében már ismét száz százalékon felüli eredményt tudunk elérni. Á munkatempó elég jó, úgyhogy nem kell szé­gyenkeznünk majd az új év első hónapjának eredményéi miatt sem. A mentők jelentik: Az utóbbi két napban a csú­szós úttest sok balesetet oko­zott. Hetedikén Gálos Ádámné 57 éves asszony a síkos úton megcsúszott, elesett és bal combját eltörte. A mentők az 1. sz. sebészetre szállították. Wágner Ferenc 32 éves Zsol- nay-gyári munkás hasonlókép­pen járt. A gyárban elesett és óbb combját törte el. Ugyan­csak az 1. sz. sebészetre szállí­tották. Az ittas embereknek még a csúszós járdán is nagyobb sze­rencséjük volt. Kétszer is hív­ták a mentőket elesett részeg emberhez, azonban egyiknek sem történt zúzódáson kívül komolyabb baja. Január 8-án bányabaleset volt Petőfi-aknán. Alexovics Károlynak munka közben kő esett a fejére. A kő beszakí­totta a fejét és agyzúzódást szenvedett. Betört fejjel, esz­méletlenül szállították az ideg- dinikára, Szünidő idején a Széchenyi Gimnáziumban Nehogy azt higgye valaki, hogy szün­idő lévén, mindig üres a Széchenyi Gimnázium épüle­te. Nem. Minden­nap foglalkoznak a anárok a diákok- kal, különösen az érettségire készü­nkkel. Mindé» tan- 'árgyból átveszik az érettségitételeket, mert ha egyszer megkezdődik a má­sodik félév, — már nem ólomlábakon ’ár az idő, s hamar ’lérkezik a „szám­adás” napja. S hogy a cfiákok mennyire szívesen veszik tanáraik fá­radozását, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy csak­nem teljes létszám­mal vesznek részt e foglalkozásokon. Tanulás után csat­tog a ping-pong ütő, mert azért mégis­csak szünet van, s jólesik egy kis moz­gás. Van idő arra is, hogy a íotószakkör alaposan kihasznál­ja az új nagyítógé­pet s a szakkör tagjai „bedolgoz­zák“ magukat a fényképezés, előhí­vás technikájába. A szerelőműhely sem áll árván, ott is ügyködnek a szor­galmasak. A tanárok részére kevesebb szórako­zás jut. Az igazga­tó, Czéh Károly elv­társ mindennap bent van az isko­lában — a. vezetés nem szünetelhet —, s az ügyeletes ta­nár is rendelkezésé­re áll azoknak, akik valamilyen problé­mával felkeresik. A üzikaszertárat is rendezik, készülnek a kísérletek bemu­tatására, s a könyv­tárból Is vehet ki könyvet az, aki ol­vasni akar, mert a könyvtár vezetője, gondozója a szün­időben is a helyén található. Egy valaki azon­ban hiányzik ez is­kolából a szünidő alatt Környed Jó­zsef tanár, a peda­gógus békevon" t fal a Szovjetunióba Utazott. Hazatérése után bizonyár? szí­nesen számol be ta- nítványain>ak a lá­tottakról. S ha az idő ked­vezne a szünidőben a diákoknak, a le­endő korcsolyapá­lya sem ásitozna üresen az iskola udvarán. Hiába, a tél amennyire rossz, annyira jó is — a fiataloknak! EGY NAP PROGRAMJA (Résdet <tr. Petra Oroea, a Romín Néo­köztársaság nagy nemzetgyűlése elhunyt el­nökének: „A börtön homályában” című, isis­ben megjelent müvéből.) A lengyelek melegséggel ét elózé- kényén, minden reggel sorjában küldik nekem a csésze kávét, vagy teát. Azután felélénkülve Iáitok munkához, rendet teremtek a ceUában, kisimítom a pokrócot, elrendezem a néhány darab ágyneműt, a kicsi leltárt és a toalett- eszközöket. Egyszer-egyszer szétszedem a vaságyat, porolok és poloskavadászai­ra indulok, ezek nem hiányoznak és csökönyösen bújnak meg számos rejtek­helyükön. Most már megengednek nekünk egy kif sétát is a keskeny udvaron. Körséta után a cella ajtaja újból bezárul; olva­sunk — végre ezt is megengedték — vagy írunk. Törjük a fejünket, hogy el­űzzük az unalmat, amely ördögien le­selkedik ránk a cella minden zugából és a poloskák vörös nyomaival díszített fal minden repedéséből. Magunkba fojt­juk a sorsunkért aggódó otthonaik szen­vedései felett érzett fájdalmunkat és elfojtjuk felháborodásunkat, amely az azon való töprengésből fakad, hogy az emberiség iránti szeretet széles útjáról, amelyen haladtunk, ide hurcoltak ben­nünket. A folyosókon az őrtálló katonák ki­mért lépései összevegyülnek az őrök ke­vésbé szabályos lépteivel, akik a ..ki­menni akaró" toó'ick tömésétől idegesen kiabálják: „Ne ko---'*ms.sinak má r urak“ — ez a cella méh/ hallgatá­sának idegesítő kísérete. Csak a hallga­tás és a magány marad meg. Bár néha felriadunk: egy orosz sír, egy asszony kiabál. Vagy az őrök kemény parancs­szavai hallatszanak, amelyek a cellák hosszú sorában egy új lakónak az ér­kezését vagy egy másiknak ismeretlen helyre való elszállítását jelentik• Végre valami elviselhetőbb zaj. A sza­kács által tolt kicsi szekér a déli csor­bával (dórba: leves) jelzi a reggelit. Az ajtók sorra kinyílnak. Sápadt arcok ke­rülnek elő s karok nyúlnak ki az edény és étel után. Azután jönnek a nehéz emésztéstől elzsibbadt délutáni órák. És jön az este. Olyan hamuszürke este, mint a fal. Egy nem nagyon messze eső cellából egyre világosabban, egyre fájdalmasabban szú. rődik át egy ismerős dal: „Miért vittek el engem melőletek". Azután más, édes, régi melódiáJc, amelyek a mélységeibe leszállt lélekből bugyognak elő. Leszállít az est. A folyosón kigyúlnak a parányi. po­ros villanykörték. Egyesek, akik papirt és tintát kaptak, imák. Hét óraikor felbukkan a vacsorát ho­zó kis kocsi Ugyanaz a gumikerekek okozta zaj és halk nyikorgás. Ugyan­azok a sápadt arcok a kinyílt ajtókban, ugyanazok a kinyújtott kezek és ugyan­az a bádogedénycsötűmpölés• A meleg étel kissé felélénkít, mák a szaga tűn­ne el hamarább ... Azután? Azután nincs már —u -■Unt Lefekvéshez készülődünk.--•lük ámí-mkat: egy nagyon lapos, rótt szalmával töltött zsák, amin keresz­tül érezzük a deszka keménységét, egy ugyancsak szalmával „töltött“ párna és egy sárgás huzatfélébe gyömöszölt el­használt, földszínű pokróc. Mindez — átitatva a börtön és a szenvedésektől elgyötört elődeink teste szagával. Ezek a földszínek, a vaságy gyászos nyikor­gása, — mindez állandóan és kímélet­lenül tükrözi a fájdalmak és bánatok világát, ahol vagyunk. Kiszakadok a fekete gondolatok kar­maiból, amelyek a gyengét fojtogatáslg szorongatják — egyelőre felöltözve ke­veredek le az ágyra, oldalt-oldalra la­pozva próbálok olvasni... Végül levet­kőzöm, hogy megbirkózzam az álommal. Erős akarattal összpontosítom figyel­memet és ez legtöbbször sikerül. Időn­ként felébredek és a kemény ágytól el­zsibbasztott tagjaimat igyekszem fel­élénkíteni. A fakirokra gondolva meg­vigasztalódom; ajtócsapódások, éjszakai lciáttások, jajgatások következnek, ame­lyek a rendőrségtől kísért emberek ér­kezését, vagy távozását jelzik• Az őrt­álló katonák egyhangú lépései túlélik ezeket a hangokat, bármennyire poko­liak is azok és egy hatalmas óra tikk- takkolásához hasonlóan, egyhangúsá­gukkal újra elaltatnak, t, Most következik az álmok szárnyán való nagy bolyongás, amely számba nem véve a örök éberséget — elragad ben­nünket a cella falán túlra, a mi eavkori ■világunkba, kertünkbe, otthonunkba. ...A kinyitott zár kattanása vir*ze- ■- /i csillagok között bolyongó lelket ' -Is-' ' '• “Ivére. Micsoda kegyetlen ébresztője földi V-nyünknek!... És a nap újra kezdődik. Még egy i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents