Dunántúli Napló, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-04 / 3. szám

4 NAPLÓ 1058 IAM. AU 4 Malájföldön nagy csalódást keltett, hogy Rahman miniszterelnök elutasította a Kommunista Párt javaslatát Kisorsolták a lottó decemberi tárgynyereményeit az előzetes tárgyalásokra Peking (Uj Kinn): Kuala- lumpuri sajtó jelentősek szerint c Maláj Államszövetség hiva­talosan közölte, hogy Csín Heng, a Malijj Kommunista Párt főtitkára december 9-i keltezésű levelében azt java­solta, hogy a Maláj Kommu­nista Párt képviselői folytas­sanak előzetes tárgyalásokat It ah mun miniszterelnök kép- ív iaelőivel. A levél szerint az e ö/etes tárgyalásoknak biz to­pj taniok kellene az igazságos rs méltányos megegyezést a ' Csin Peng és Rahman között később tartandó tárgyaláso­kon, hogy Így helyreállithas- *úk a békét Malájföldön. A Maláj Államszövetség kormánya Csin Peng levelé­re k nyilvánosságra hozatala­kor közölte Rahman nyilatko­zatát is, amelyben, a miniszter- elnök leszögezte, hogy kor­mánya nem hajlandó tárgyal­ni a Maláj Kommunista Párt­tal. Szerinte a maláj kormány­nak az a véleménye, hogy bé­kés rendezés nem lehetséges mindaddig, amíg Csüng í*eng a megadást nem választja. Ismeretes, hogy 1955. de­cemberében, még mielőtt a Maláj Államszövetség elnyer­te volna a függetlenséget, a kormány Bal inban béketár­gyalást folytatott a Maláj Kommunista Párttal. A tár­gyalások eredménytelenül ér­tek véget, mert a maláj kor­mány ragaszkodot t ahhoz, hogy a Kommunista Párt elfogadja a megadási feltételeket. A Kommunista Párt ezután is folytatta erőfeszítéseit, hogy tárgyalások útján befejezzék a háborút. A Maláj Államszö­vetség függetlenségének ki­kiáltását követő napon a Ma­láj Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága kiáltványt bocsátott ki,, amelyben ismét leszögezte, hogy hajlandó be­szüntetni a fegyveres harcot és az alkotmányos határok között részt venni a függet­lenséget, demokráciát és gaz­dasági virágzást fejlesztő mun­kában. Csin Peng »konkrét békeja­vaslatai nagy visszhangot kel­tettek a maláj nép minden ré­tegében és a sajtó azt irta ró­luk, hogy a béke hajruühasa- dását jelentik Malájföldön. Rahman miniszterelnök de­cember 21-én végleg elutasí­totta a Csin Peng december 9-i levelében foglalt javasla­tokat az előzetes tárgyalások­ra. Ez a tény nagy csalódást és elégedetlenséget keltett a maláj népben. A Sportfogadási es Lottó gazgatóság a lottó decemberi {tárgynyeremény sorsolását pén­teken délelőtt az első heti számsorsolás után a Közleke­dési és Szállítási Dolgozók Sza ksze rvezetén ek szék házá­ban rendezte meg. Ezen a 41 hét 2,665.222 szelvénye közül sorsoltak ki a 346 nyerőszámot. A főnyeremények közül az igazgatóság eddigi megállapí­tása szerint a kétsrobtr-halios összkomfortos öröklakást fővá­rosi, a garzon öröklakást pedig vidéki fogadó nyerte DüLlföldről JELENTIK HAGA A holland Antillákhoz tarto­zó Cnracaonal rladokészültség- bon van a holland tengerészet. A Venezuelában történt láza­dás következteben nem tart­ják lehetetlennek, hogy a fel­kelők megpróbálnak repülőgép­pel kijutni az országból, hogy az Antillákra meneküljenek. »bájától vezérelve, szerződést irt alá, amely széleskörű együttműködést irányoz eló a művészet, a tudományok, a film. a felsőoktatás, a művelő­dés. a könyvkiadás, a rádió és a televízió területén. VALETTA Dom Mintoff. máltai minis* terebiök .január 2-án levelet; intézett Lennox-Boyd angol • gyarmatügyi miniszterhez, A ♦ levélben „fegyverszünetet” jz- ? 1 két&zoba-hallos öröklakás: LA 381,638,’B l garzon öröklakás: 2,473.99? 1 Wartburg személyautó: 2,173.319 3 Pannónia motor oldalkocsi­vaí: 1.293.716, 1,669.956, 1.834.822 20 kerékpár: 094.851. 225.052. 301.735. 652.968. 676.424. 1,377.041, 1.482.232. 1,803.862, 2,173.452. 2,778.357, 2,935.634. 3.272.906. LA 352.288/A, LH 003.869 5 10 kerékpár Dongó motorral: 096.377, 870.098, 999.968, • 1,493.329, 1.802.857, 2,830.206. 3.151.348. LA 302.032, A, ] LA 332.019/C. LA 383.876. B » Tíz szobabútor: 139.857, 616.603. 788.626, 809.987, 988.455. 1,085.605, 1.707.372, 2.222.795. 2.871.930, 3,090.460. 2 NDK konyhabútor LA 320,200 C, 2,738.185 151.488. 442.315. 1,015.363. 1,788.413. 2,435.544, 2,971.248. RÓMA WASHINGTON A külügyminisztérium szó­vivője semmiféle kommentárt nem fűzött a Kairóban befeje­ződött ázsiai—afrikai szolidari­tási értekezlet határozataihoz. A szóvivő másrészt megerő­sítette, az Egyesült Államok pillanatnyilag nem • tervezi, hogy a bagdadi szerződéshez csatlakozik, bár1 Dulles külügy­miniszter úgy döntött, január­ban Ankarába utazik, mint az amerikai mesfigyelőküldöttség v ezetője, hogy részt vegyen a bagdadi szerződés miniszterta­nácsának évi ülésén. Emlékeztetnek rá, hogy a pa­kisztáni miniszterelnök szer­dán nyilatkozatban azt kérte az Egyesült Államoktól, csatlakoz­zék a bagdadi szerződés tag­államaihoz. Saragat, az Olasz Szocialista Demokrata Párt. titkára a Giustizia című lapban cikket írt Hangsúlyozza, hogy a nyu­gati nagyhatalmak ostobasága miatt Oroszország ma a sza­badság bajnokaként tündököl Afrika és Ázsia népei előtt. Az 1957. esztendő bebizonyí­totta a nagyközönségnek, hagy Oroszország óriási sikereket arat a technikában, főképpen irányítható lövedékek alkotá­sában. / •viwvvu J« ♦ lift OáUiiUU V^, I vasok hogy Időt adjanak mind-Ja Murira zongora: 893.96 ..x. ‘ 1.907.929, 2,061,226 Pianino: 603.233, 982.552. két kormánynak a sziget jövő­jére vonatkozó tervek kidolgo­zására. LONDON 14 TASKENT A Lenin Kohómúvekben al­tértek a hatórás munkanapra. Ez az első szovjet- üietn, ahol bevezették a 34 órás munka­hetet. A munkanap rövidítésé­vel a munkások munkabére nem csökkent. MOSZKVA A jugoszláv—szovjet kulturá­lis és tudományos egy üttműkö­dés tervének összeállítását cél­zó moszkvai szovjet—jugoszláv l á rgyal ásókról záróközle m ény t adtak ik­A záróközlemény szerint mindkét fél megállapította, 1 hogy az együttműködés tavaly az egyenjogúság és a barátság elvei alapján fejlődött. .1 két küldöttség az együtt­működés további kiépítésének rs szilárdításának kölcsönös NEW TORK A New York Times pénteki .számában sürgeti Eisenhov-er elnököt, hogy „világosan és őszintén” tárgyalja meg az Egyesült Államok katonai hely­zetét és külpolitikáját az Uain helyzetéről szóló üzenetében, amelyet jövő héten Washing­tonban mond el a hongresszu- son. A szovjet Szputnylk meg­jelenése — írja a lap — meg­rendítette azt az önelégültsé­get, amely azt tartotta, hogy az amerikai katonai és gazda­sági fölény a természet meg­változtathatatlan törvénye. A legutóbbi háborúban a leg­több légitámadást Hull városa szenvedte el. A város tanácsa most 50:19 arányban hozott ha­tározatában kijelentette: Tekintettel azokra a súlyos szenvedésekre, amelyeket a va­ras polgárai a legutóbbi hábo­rúban az ellenséges támadások folytán elszenvedtek, a tanács a legsúlyosabb aggodalommal értesült azokról a hírekről, hogy Angliában atom támasz­pontokat létesítenek. Örömmel üdvözöljük azt a lehetőséget, hogy legfelső szintű megbeszé­lések kezdődhetnek az általá­nos leszerelés megvitatására és bízünk benne, hogy az angol kormány erejének teljes latha- vetésével a nemzetközi meg­beszélések előmozdítására fog törekedni. megszületendő a fegyveres összeütközés lehe­tőségét. A vita során Bancrof tanácsos azt mondta: „Az ame­rikai csapatok és repülőgépeik t takarodjanak innen a ba.” 1,146.437, 2,735.125. tangőharmonlka: 1,570.911. 1,771.335, 2,268.552, LA 348.621 C 6 Colonial zeneszekrény 147.932. 214.696. 535.416. 1,342.678, 3,211.484. LH 017.870 6 10 bétlámpás rádió: 092.785. 370.328, 992.358, 1.030.919, 1.379.784. 1,910.312, 2,674.0j6 LA 381.488 C, LH 018.005 4. LH 026.529 4 8 Balaton rádió: 020.907, 301.713. 909.857. 1.520.798. 1.781.927, 2.322.580, 3,298.706. LH 015.635 2 5 db rádió lemezjátszóval: 245.315, 568.997, 1,814.761. 2.874.825, 2.980.257 15 R táskarádió: 077.090. 231.628, 540.978, 623.477. 783.072, 804.051, 1,217.109. 1.745.008, 1,902.291, 2,137.002. 2,845.634, 2.870.152, 3,033.686. 3.252.946, 3,283.940 5 magnetofon: 539.726, 1,002.692, 1.659.917, 2,872.542, 2.898.210 5 lemezjátszó; 081.677, 1,323.262. 1.891.654. 2.277.207, 3.219.067 pokol- í 10 televízió: 312.357, 424.941. ? 1.224.9ÍS8, 1.293.715, 1,295.631, 3 herendi lámpa ernyővel: 1,102.761. 2.258.635, 2,938.784 11 perzsa szőnyeg: 148.430. 687.488. 749.923, 871831, 1,825.498. 1.989.207, 2,553.047 2.424.261. 2,513.814. LA 328.318, C. LA 370.381 A 2 villanytűzhely: 877.330 1.061.222 5 Bástya kályha: 962 !36, 1,327.290. 2,122.931. 3,344.783. LA 373.069 A 3 tűzhely: 345.614. 495.710, 764.423, 911.877, 2,365.902. 2,365.903 5 mosógép; 235.700, 410.183, 696.242, 2,124.540. 2,273.91« 6 padlókefélő gép: 209.814, 540.977, 647.047, 1,197.262. 2.439.368, 2.991.807 10 porszívó: 301.751. 449.869, 462.203, 905.272. 1,248 942, 1.885.033. 2.044.070, 2.268.211, 2.830.274. LA 337.784, A 5 háztartási robotgép: 217.363, 527.497. 1.999.810, 2,392.507, LA 303.013. A 5 varrógép: 494.970, 573.819, 821,388. 1,128.740, 2,607.129 7 hűtőszekrény: 011.059..262.617 317.400. 634.636, 3,244.176. LA 357.142 A. LH 015.265 5 2 eszpresszó készlet: 857.643. 3.021.956 14 fényképezőgép tokkal: 007.363. 198.303, 292.570. 332.748, 855.927. U85.324, 1.196.996. 1,344.086, 1,653.753, 1.927.457, 1,947.045, 2.150.225, 2,204,114, 2,840.158 2 Optima táskairógép: 760.796. 1.009.181 4 króm Doxa karóra : 099.792, 786.875, 1,413.413, 2,210.347 10 villany borotva: 066.014, 591.811, 969.898, 1,295.292. 1,629.264, 1,797.872, 2,432.027, 2.541.011, 3,292.640, LA 356.467 C Három bunda: 306.290. 341.224. IA 303.606/C Két férfi bőrkabát: 828.120. 2,604.455 Egy fűkaszálógép: 1.006.17(1 Egy 12 kalapácsos daráló: 148.543 Egy háztáji gépegység: 660.263 Egy szőlőprés: 285.244 Egy vetőgép: 336.266 Egy gabonarosta: LA 368.982 C Egy permetező töltővel: 1,814.387 Tíz utalvány félsertésre: 234.123, 242.983, 326.297. 606.322, 953.881. 1,367.589 1.501.997, 1,994.939, 2,070.203 2,299.947 Tíz 2000 forintos utalvány ház­tartási edényre: 018.500. 059.509, 673.511, 797.243, 919.747, 1,056.314, 1,642117, 1.791.131, LA 307.630A. LH 023.761 "i üt darab 2500 forintos utal­vány képzőművészeti tár­gyakra: 081.547, 1,631,283, 1.782.925, 2.290.328. 2,748.392 Ti* 5000 forintos utalvány ágy­neműre: 017.438. 092 504, 199.614. 516.977. 805.126. 1.114.251. 1.605,911, 2,027.880, 2,163.324. 2,492.885 Húsz 5000 forintos utalvány a Lottó Áruház bármely osz­tályán: 000.891, 018.257, 122.607, 222.172, 522.403, 551.833, 671.737. 740.350, 780.129, 1.041.689, 1.089 797, 1,465.911. 1,521.935, 1.740.900, 2,792.634. 3,104.713, 3.265.447 LA 834.424/B, LA 352.195C, LH 000.816 5 Három 3006 forintos utalvány festményre: 535.375, 1,316.114, 1,580.580 Tíz 200« forintos köoyvntal­vánv: 033.798, 226.318, 575.645, 584.455, 860.129, 1,010.126. 1.345,485, 2,045 811; 2.709.159, LH 0I7.S42 2 1957. november 1-én kihúzott de átvételre nem került nyere­mény tárgyak: 1 lemezjátszó: 2,590.637 2 bétlámpás rádió: 1,638.621. i 2,592.654 1 táskarádió: 095.516 2 csillár: 458.828, 1.880,227 1 meiseni étkészlet: 2.434,03» 1 herendi lámpa ernyővel; 3,018.629 Egy fényképezőgép tokkal: 2,952.763 Egy tűzhely: 1,709.775 Egy zománcozott kályha: 238.739 Egy 2000 forintos könyvutaJ' vány: 543.586 Két 5000 forintos ágynemű- utalvány: 1.076.598, 2.639.901 Két 2000 forintos utalván! edényre és háztartási felszí relésre: LA 388.158 C, 1,587.509 Üt 4000 forintos utalvány' Lottó Aruház bármely oszt! lyára; 793.226, 1,106,906, 1,830.765, 2,320.370. 2,376.301 Egy 3000 forintos utalvány test menyre: 538.375 Egy motorcsónak; 1,347,128 Egy televízió: 3.252.907 Egy magnetofon: 3.272.359 Egy perzsa összekötő: 1,112.9- Egy permetező: LA 333.794 C A gyorslista közvetlenül sorsolás után ‘készült, az eseti* ges számhibákért felelősségi nem vállalunk. i : Anyakönyvi hírek MOSZKVA Rokosmovszkij szovjet mar- sallt felmentették a Kaukázu­son túli katonai körzet pa­rancsnokának tisztsége alól. A szovjet marsall visszatér Moszkvába, ahol a Szovjetunió j 1,505.558 2.395.216, 10 csillár: 1.366.468. 2,552.137. U 30.977, 2.278.528. 3,244.445, I. ?' 1,913.315, 2,014.518. 3,156.923 1.011.169. 1,551.282, 3.089.909, LA 301.659 C. LH 000.733/5 BIm-bam óra; 348.108, 531.110 1,153.826, 1.300.346. 2J70.O21 étkészlet: 009.297, 1,677.763, .036.161 Születtek: Dómján Gabriella, Fuchs Új „Eiffel-torony“ Tokióban honvédelmi miniszterhelyettesi : ä dh a|paC(.a evökészlet tisztségét tölti be. 944.784, 1.586.387 három viind­Tokióban jelenleg televíziós torony van: egyik 170 méter magas. Most a Siva-parkban újabb óriási torony építését kezdték meg. Ez lesz a világ legmaga­sabb fémtornya: 328 méteres magassága 8 méterrel megha­ladja a párisi Eiffel-toronyét. Állítólag 1958. karácsonyára készül el és 90—100 kilométe­res körzetben lehetővé teszi a televíziós adás vételét. A LEMP-hen lo'yó taoleWviisgálat eddigi eredményei Adenauer választávirata Bulganyinnak Bonn (DPA) Adenauer szö­vetségi Ráncéi] ár táviratiban válaszolt Bulganyinnak, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének, újévi Szerencsek:» vánatalra. A pénteken nyilvánosságra hozott távirat szövege a követ­kező: „Őszintén köszönöm ön­nek, miniszterelnök úr, vala­mint Voroellov úrnak, a Szov ­jet unió Legfelső Tanácsa el­nöksége' tagjának az új év alkalmából hozzám intézett szerencsekív.ánatait. Meggyő­ződésem, hogy a világ népei­nek meg kell adni a jövőért es gyermekeik sorsáért érzel t aggodalom nélküli békét. Én remétmrv h«wv pz új é’-ben továbbra is javulni fognak a Német Szövetségi Köztársaság és a Szovjetunió kapcsolatai.” Varsó (PAP): A LEMP Köz­ponti Bizottsága szervezési osztályának adatai szerint az 54 129 pártalapszew közül ed­dig tízezer alapszervben fe­jezték. be a tagielül vizsgálatot. A tagtélülvlzsgálat sorén több mint 4500 tagot zártak ki a pártból és közel 27 000-et tö­röltek. A tagfalülvizsgálat a leggyorsabban azokban a vaj­daságokban folyik, ahol kis Közlemény dr. Pefru Groza egészségi állapotáról Bukarest (MTI) Az 1957 no­vember 17-én végrehajtott se- béswM műtét, eredményekép­pen átmeneti javulás állt be dr. Petru Groza egészségi ál­lapotában, később azonban a h^ipoién tovább fejlődött; Az utőM>l napokban a beteg álta- lanos állapota és a betegség tünetei Is roaraabbodtak. A beteg megfelelő gyógykezelés­ben részesült. A közleményt dr. Petru Gro­an kozelöapvoaai létszámú alapszervezetek van­nak. így a varsói vajdaság­ban az alapszervezetek negy­venegy százaléka mór befe­jezte ezt a munkát, a Zielona Gorái vajdaságban az alap­szervezetek ötvenhat száza1 é- ka. Lodzhan viszont csak 9,3 százaléka. Eddig körülbelül kilencezer esetet terjesztettek a vissza­élés és korrupció ellen küzdő kollektívák elé. A kollektívák a megvizsgált esetek több mint kilencven százalékában úgy döntöttek, hogy a vétkesek el­len pártbüntetést alkalmaz­nak, s ezeknek több mint hat­van százalékát kizárták a párt­ból. A tagfelülvizsgálat amán már eddig is sokan kérték a pártba való felvételűket. A LEMP taglétszáma 1957. de­cember l~ém 1 386 584 tag és tagjelölt volt, nem számítva a hadseregben, illetve a külföl­dön szolgálatot teljesítő párt­Erzsé­bet, Schnudcz Ferenc, Kos Sándor, Pisr.it ár Antal, Illés Hajnalka. Oyurbó József, Forró Mária, Upor László, Mezöfi Tibor, Szitás? Gab­rielis, Simon Gabor, Márkus Ilona, Riez János, Lorenez Rozália, Or­sós Miklós. Magyar Győző. Gayár Éva, Hamvas Valéria, Szllasy Györ- Byi, Szalma Gyula, Járányl Gábor, Mieskey Erzsébet, Míirmarosi Zsu­zsanna. Orsós l-tszlö. Bocsa János. * esetnek! József, Egyed Zsuzsa. * Kurze Sándor, Tóti: Attila. Tóth t Tamás. Pálfai Ferenc, Hívják Jó­• zsef. Ignácz Erzsébet, Varga Maria, | Szipl Ilona, Billeg Éva, Beck Má- | rla. Kollár Klára. Varga Csaba, t Szabó Gábor, Nádor Zsuzsanna, ! Papa Sándor, Szudy Béla, Nemes I Ferenc, Molnár Gyula, Nagy Ár­♦ pád, Köves Gábor, Aesíidi Jówsef. « Székelyt János, Légrádi József, í Mtkó Szilvia, Paragi József, Rad­♦ n*i Éva, Nyuli Gabriella, Molnár * Jolán, Szommer Ágnes, Angyal ♦ Miklós. Téka Éva, Leopold Anna, | Szász Ildikó, Dobszai János. Lata­• los József. tö és Szikszal Judit bee. íorg. s!l adó. Harstein Jenő villany szeri és Koncz Rózsa adminisztrál Bognár Sándor segédmunkás 1 Kecskés Margit, Zsimár Tié >■ s Regény! Ildikó * adó. Skotnyár Ottó középlsko; tanár és Háromszék! Emma. 'te István MÁV vonalblztos és Bék Julianna MÁV számfejtő, Walt László gépkocsivezető és Máj*1 Maria bérelszámoló, Tratnyek írd csillés »'s Palau» Terézia. Meghaltak: Benke Jánosné sz. Margit M»' 63 éves. Hergert .Antal ?8 éves, ti; mán József 61 éves. Császár Last ne sz. Rostás Teréz 65 éves. OV Pál 1M éves, Király Andrásne , Horváth Erzsébet 67 éves, Sard’ Imre 7* éves, Kajtenbach Fért «7 éves, Benke Fálné **. Sár Mária 79 éves, Tóth György IO T.’-t-P’! Házasságot kötöttek: sütó Béla banyacslllés és Gregin : Veronika segédmunkás, Bózsa Ká- • roly bányakovács ea Bernáth Te- ; rézia cukrász tanuló. Szekér Ist- ; ván művezető és Kovács Margit : nrászabó, Cotthárd Imre vájár es : Herr Anna magkészitó, Gadányi ; Károly MÁV mérlegelő és Erd- ; mann Evn. Rácz György vájár és Szíjártó Julianna, Csuka József , csillés és Páva Ilona konyhalány, ; Böczi Zoltán elsősegélynyújtó é» Csonka Julianna eladósegéd. Pich­ler Jenő szobafestő és Akkermann Erzsébet, Sztipanovlcs András kö- művesaegéd és Horváth Julianna segédmunkás. Bársván Károly ta­karító és Gomorka Julianna, Ve­res Miklós hiv. honvédttazt és Szi- lovics Ilona késztyüvatTónő, Szabó István tanár é* Völgyi Irén aegéd- dlszpécser, Cserhalmy Pál agronó- mus és Horváth Halas Hedvig pénzügyi előadó, Be dók Jenő fú­rómester és Györfi Mária segéd­munkás. Calvlncsik Béla segéd- i munkás és Petőházi Mária hivatal- ! segéd. Nógrádi Lász.ló tímár és Rí- : blcs Ibolya, Arató Béla terv. vll- ’ lamosmémflk és Siklósi Etelka : rtg. asszisztens, Bezdán József csillés és Boros Mária tanuló. Szü­gyi Ottó gépkezelő és Berger Mag- ; dolna segédmunkás, Farka» István : segédmunkás és Büki Etelka se­‘«**mnkáe. Vteá Tibor epitmváae­éves, Wilk János 67 éves, Kre> Alajos 7í éves, F.ek György, éves, Fllrmann Ferenc 68 éves. 1 lenbach Konrádné sz. Cleber Ktv tina 83 éves, Fodor Gyula 76 é< Molnár György 66 éves. Hels* József 18 éves, Sovány János eves, Bernát János 70 éves, Fr» György 7« éves, Engesser VI*1 18 éves, Magyar Győző a n.iF Kusner József 58 éves, Sósfalvl J 1* éves, Géczi Mária 60 éves, J meth Mihály *3 éves, Vueskies ‘ vánné sz. Tóth Katalin 50 é< Háros József 74 éves. Raffay ' dolfné Somplk Rozália 5« é< Tóth Tamás 1 napos, Bőmötör • lia l hetes, Kanizslai István éves, Schváb Imre I éves, Bot; Miklós 60 éves, Tomlcs Péter 1 tes. Pécsi Sándor I hónapos. J Bieber Antalné sz. AndraBics * ria »4 éves, Dlvják József 8 nsf Krlszt Sámuelné az. Ungerbt Erzsébet 80 éves. Kovács Laj« hónapos. Herczeg Gizella 2 i' Darvas László i hónapos, sh* József 1 hónapos. Laky Jozsó hónapos. Czimber Györu'i 4 hő pos. Orsós József 2 éves. A Vegyipari Szállítási V lalat gépkocsi járni péntek egy komplett autókerék a S< chenyt tór ós a vttlame# 51 sreti úti végiUlomásA X67* leszakadt és elgurult. Akt ni* találta, jelentse a rendőr bűnügyi osztályé«.

Next

/
Thumbnails
Contents