Dunántúli Napló, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-04 / 3. szám
f§38 JANUAR 4 NAPLÓ 3 Éretlenek... Melyik mozilátogató ne bosszankodott volna már azon, hogy a film egy-egy „csókos jelenete’' közben pár fiatal cuppog, vihog, sikít. Nos, a mérgelődésre ismét volt ok. A „Fájdalom nélkül" című film közismert komoly problémával foglalkozik, olyany- nyira, hogy — nagyon helyesen — látogatását csak 16 éven felülieknek engedélyezték. De úgylátszik vannak, akiknek még 16 éves korukra sem jött meg a sütnivalójuk. Ezek az éretlen kamaszok különösen annál a jelenetnél rendeznek i,rumlit", amikor a vásznon egy ember születését mutatják be. A különböző drasztikus megjegyzések csakúgy röpködnek s viselkedésükkel zavarják a közönséget. Két dolgot javasolok. Az egyik: a felnőttek ne röstel- jék az ilyen zöldfülűeket fii- löncsípni és a moziból kivezettetni. A másik: jobban kellene ellenőrizni, hogy a 16 éven felülieknek szóló filmeket valóban csak 16 éven felüliek látogathassák! (—y) Szép bútorokkalolcsóbb árakkal akarnak bemutatkozni a Hangszer- és Asztalosárugyár dolgozói Az elmúlt év kezdetén, újfajta bútorok gyártását kezdték meg a Pécsi Hangszer- és Asztalosárugyárbam. Sorozatban készítették azóta a Mecsek elnevezésű hálókat, kombinált- és hármas szekrényeket. A sorozatgyártás előnyei hamar jelentkeztek. A munkások a gyákorlat során egyre több bútort állítottak elő és jól kerestek. Úgyhogy a vállalat vezetősége arra kérte az Arhiva- talt: vizsgálják felül az annakidején helyileg megáülapíeredetimél is magasabb árat érte, csak hozzájuthassanak. Persze nem ez a cél, hisz mindenki örül, ha olcsóbb lesz valami. Olyan árat kell megállapítani, ami jő a vásárlónál'<•. ugyanakkor megfelel az előállító üzemben dolgozók, valamint az eladó állami vállalat érdekeinek is. Ezt szeretnék elérni most főkönyvelő — s szeretnénk, ha a legjobban sikerülne. A szekrények, mert van egykét mintadarab belőlük — valóban nagyon szépek. Kisiparos nem készíthetné el különben. S ráadásul olcsók, áruk úgyszólván csak fele a kisipari árnak. Azt is remélik, hogy ebben* az évben több bútor készül a Á kairói értekezletnek az imperializmusról szóló határozata a Hangszer- és Asztalosáru- gyárban. A napiakban hozzák * gyáir vezetői, akik a közeli na- le Budapestről azt az új poll- J, túrozó gépiét, melynek segítsépokbarn megkeresik a pénz_________ _____„ „__, ügyminisztérium illetékes ősz- gével 5—6 ember munkáját ta tt árakat és a lehetőségek- tályát a helyes ár megállapí- helyettesítve, sokkal több fé- i hez mérten mérsékeljék azo- fása érdekében. Ebben az eset- nyezett bútort gyárthatnak. — \kat. A 4100 forintos hármas- ben a gyár dolgozói is része- Néhányan azt hitték, hogy az j t szekrényt például 3600 forin- sülhetnének az elért nyereség- eddigi fényezőmurakásokat , i tért tudták elkészíteni és for- bői (november elején teljesí- szélnek eresztik, ha megérke- ( ) galomba bocsátani. Ezt figye- tették a tervet, azóta körülibe- zik a gép. Szó sincs erről, (» f lembevéve kérték asz új ár lül egymillió forinttal teljesí- ők éppúgy végzik továbbra is. > I megállapítását; tették túl), amit egyébként a a munkájukat, csupán a fénye- (i I Szeptember elején értesül- szekrények megállapított és ........................ te k az Árhivatal ármód osítá- tényleges ára közti különbözet sairól. A kombináltszekrény emésztene fel;- '--*■* - a gyár dolgozói ebben az esztendőben szeretnék megismertetni munkájukat a piécsi és baranyai vásárlókkal. Rengeteg anyagot — közte nagy- mennyiségű import fenyőt — 1 hármasszekrénynél azonban tároltak annak érdekében, ___ „ , Az ú j év első lottósorsolását * már bajok vannak, mert ha hogy zavartalan lehessen már munkáját és egyre többen vájanuár 3-án, pénteken délelőtt 2800 forintot kapnak egy szék- az év kezdetétől a bútorgyár- súrolnak majd az általuk ké- < > tíz órai kezdettel, a közieke- * (rényért, darabomként 800 fo- tás. Lehetővé teszik azt is, — szí tett bútordarabokból ■—, (> dési és szállítási dolgozók * (rinitot fizet iá a vállalat. S mi egyelőre csak egy cikknél —, egyes részlegek kitelepítésével szakszervezetéinek Csengery1 ( következik ebből? Abbahagy- hogy a gyárban közvetlenül oldják meg a dolgot. Ez per- utcai székhazában rendezte1 (ják a gyártását, mert veszte- adhassanak fel rendeléstkom- sze még elég távoli terv, . deV meg a sportfogadási és lottó-j; séges, és újabb űr támad a bináltszekrényre. ha megvalósul, lényegesen^ igazgatóság. ^ ,, ,bú torfront cin"; Pedig így is — Ez lesz az első közvetlen több, kiváló minőségű bútort A kisorsolt öt nyerőszám a J kevés volt a szekrény, s sokan bemutatkozásunk a vásárlók- vásárolhatnak a piécsiek, mint következő: 1, 10, 43, 54, 15. A lói e tó oyeÉni I ára 5300 forint lett, a hálószo- i báé 8400, a hármasszekrényé i pedig 2800 forint. A kembi- i náltszekrényt és hálót elő tud- i ják állítani (kiváló minősógzett bútorok aránya javul; Nemrég költözött mostani' helyére a gyár, de már ez is szűknek bizonyul. A vezetők már régóta tanakodnak, mit tennének, ha hirtelen kellened növelni a kapacitást. Ha erről lenne szó — mint ahogy i1 nagyon is lehet, ha a bútorvá- 4 sárlók megismerik a gyár, i ^szívesen adtak voüma még az nak — mondja Márfy József most. Az év első termelőszövetkezete Január másodíka és este van. A drá valaki tanácsháza megtelt és a sűrű füstben torkukat köszörülve beszélnek az emberek. A jelölő bizottság már kiment és ezt az időt kihasználva hol a járási pártbizottság, hol a járási tanács küldöttei szólnak az emberekhez. Nem mondanak nagy szavakat. Arról beszélnek, hogy nekik fájt a juhhodály pusztulása, az istállók, a dohány- pajta üressége;.; A teremben lévők bólintanak, jelezve, hogy ez nekik is fájt, jól beszél, csak mondja tovább. Aztán azt mondja az egyik járási küldött: — Ne feledjék el: olyan a termelőszövetkezet, amilyenné maguk teszik. Magukon múlik minden;,-j Nagy csend. Gondolkodnak az emberek. Érdemes ezen a kérdésen még sokszor elgondolkodni. Egyszer csak újra felröppen egy gondolat: a rágalom, a falu szája, mert erre is gondolni kell. Rettenetes, idegeket felőrlő a falusi pletykahadjárat. Beszélnek ilyenkor mindenről. Még azt is megnézik, hogy X. Y, apjának, feleségének milyen volt a szemfedője. Ha csúnya volt, ak-kor azért szapulják, ha drágább volt, akkor képmutatónak tartják*..: Mit lehet ez ellen tenni? — Ha egységesek lesznek, nem lesz veszekedés, akkor ellent tudnak állni;: i Megint e.gy másik gondolat: egység, veszekedés. Mit is jelent ez? Azt, hogy ú-gy kell egymást szeretniük, mintha édes testvérek lennének. A veszekedés nagy károkat okozhat nemcsak erkölcsileg, ha- ' ián gazdaságilag is. Követhet el mindenki hibát, de anélkül ítélkezni felette, hogy e Ez a dolog gazdasági oldala. A politikai sem kisebb. A veszekedés megbontja az egységet és ilyenkor könnyű már kikezdeni a közöst; Ilyen tanulságos, megszívlelendő dolgokról folyik itt a szóbeszéd, amit csak a választás szakít meg. A jelölő bizottság javasol. A tagok nagy éljenzéssel szavazzák meg a vezetőséget, élén Rózsavölgyi Sándor elnökkel, Czakó la jós, Varga János, Szabó Jenő intéző bizottsági tagok lettek. 1— Maguk választották a vezetőséget: támogatatok kell — hangzik az intő szó. És ez újabb beszédtémát eredményez. Azt mondják: a vezető csak akkor ér valamit, ha a tagság is segíti, ök ezt teszik. ..Mindegy az, hogy ki talált ki valamit a tagság-e. a vezető-e csak az jó legyen!'* ■— szó! i közbe valaki; „Bízni keli a ve- i zetőkben" — így a másik, ^ Mind a kettőnek igaza van. Valóban bízni kell a vezetői;- ■ ben, hogy azt a tervet, amit már január elsején ismertettek a tagokkal — végeredményben ekkor alakult meg a termelőszövetkezet, csak a vezetőséget választották máso- dikán — meg is tudják való- sítáni. Olyan tervek ezek, mint az egyik intézőbizottsági tag, Czakó elvtárs mondja: „Ha megvalósítjuk, legalább 4 hetven forint lesz egy munka- 4 egység érteke!" f Kevés földjük van egyelőre. Mindössze 150—160 hold és ebből csak 54 hold a szántó. De remélik, hogy a felsőszent- V mártani és a bogdásai terme- \ iőszövetkezettel meg tudnak , majd egyezni és akkor l?sz\ több. Tárgyalni' kell még, de * védelemhez juttatja a tagokat, pedig a nyolc hold dohányt még számításba sem vettük. Csak a dohányból 4—500 ezer forint jövedelemre számítanak, A tavaszkor vesznék ötven tinót, ezt meghizlalják és eladják, a2tán vesznek fejős teheneket. ötven süldőt is beállítanak hízóba a tavaszkor.;S Már későre jár az idő, amikor a járásiak felteszik a kérdést: — Mi lesz a tsz neve? A névre nem is gondoltak, — Újévikor (alakultak: tegyen a termelőszövetkezet neve Üj esztendő. Elfogadják a javaslatot. A teremben mind sűrűbb lesz a füst, kinit, a faluban, oszlik a köd. A sofőr örül, mert világosabb lesz az út. Poharak koccannak össze: — Az „Üj esztendő" sikerei-^ re. A falu már csendes, világosságot csak egy ház ablakában látni. A faluban még talán Kairó (Uj Kína). Az ázsiai —afrikai népi szolidaritási értekezlet szerdán határozatot fogadott el az imperializmusról: az értekezlet a többi között a leghatározottabban elítéli: Az imperializmus mindenféle formáját és megnyilatkozását, a más országok bel- ügyeibe váló külföldi beavatkozást, a katonai és politikai paktumokat és szövetségeket, amelyek befolyási övezetekre akarják osztani a világot, veszélyeztetik a világbékét és elnyomják a népek szabadságtörekvését, katonai segély adását valamely országnak vagy országok csoportjának, amely fenyegetést jelent a szomszédos országokra, egyes országok nemzetgazdaságának kizsákmányolását egy imperialista hatalom javára, nemzeti kormányok megbuktatását az imperialisták érdekében, az olyan segélyt, amelynek feltételei károsak a kisebb országok érdekeire, korlátozzák szuverenitásukat és függetlenségüket, katonai támaszpontok létesítését más országok területén. A határozat követeli, hogy a gyarmatosító hatalmak haladéktalanul ismerjék el a gyarmatok és protektorátusok jogát a teljes függetlenségre és hogy haladéktalanul szűnjék meg az imperialisták ellen irányuló nemzeti mozgalmak résztvevőinek üldözése. A határozat követeli, hogy az ilyen okok miatt börtönbe zárt, vagy szám* űzött személyek részesülje* nek általános amnesztiában. A határozat ezután sorra* veszi azokat az ázsiai és afrikai területeket, amelyeken az imperializmus befolyása érvényesül., Az arab nemzet független* ségi és egységtörekvésével foglalkozva, a határozat élesen elítéli a külföldi beavat* hozást, amely veszélyezteti a közép-keleti békét, tekintet nélkül arra, hogy ez a be* avatkozás közvetlen-e vagy egyenlőtlen kétoldalú szerződések katonai és politikai paktumok, vagy bizonyos fel- tételek mellett adott segélyek útján nyilatkozik-e meg. A határozat megállapítja, hogy mind a bagdadi paktum, mind az úgynevezett Eisen* hower doktrína sérti az arab országok függetlenségét és veszélyezteti biztonságukat. Az értekezlet felszóli tja Afrika és Ázsia népeit, hogy teljes erejükkel támogassák azokat, akik szabadságukért és függetlenségükért küzde* nek. Felhívja Ázsia és Afrika népeit, hogy mozgósítsák a nemzeti és a nemzetközi közvéleményt az imperializmus minden formája és megnyilatkozása ellen. Az értekezlet végül kéri Afrika és Ázsia népeit, hogy adjanak meg minden lehetséges anyagi segítséget a világon bárhol szabadságukért harcoló népeknek, mindaddig, amíg csak el nem nyerik a szabadsághoz és a teljes függetlenséghez való vitathatatlan jogukat Mi újság a piacon? A Baranya megyei Mező- ton viszont 1000—1200 kilós gazdasági Termékeket Érté- forgalomra számít a MÉK Vál- kesítő Szövetkezeti Központ laLat. Vöröshagymából pénte- pánteken a saját piaci stand- ken elkelt 200 kiló, szombatx» ___irmi , ........ ján 200 kiló almát adott el, ra 4—5000 kiló várható. A ne m is'tudiák, hogy"'ezen az *1 ma szombaton viszont előre- MÉK raktára a fenti és egyéb ., „ ('láthatólag almából 5—600 ki- áruféleségeket jelenleg korlátesten megszületett a megyei,, legz a forgalma. zöldség- lan mennyiségben tudja bizszánegyedik, az 1958-as év első i > és sárgarépából pénteken 40— tosítanj a piaci standján és termelőszövetkezete. Örömmel *' 50 kiló fogyott el, szombaton zöldséges boltjain keresztül, jelenthetem, hogy az újszülöí:'! pedig loO 200 kiló zöldség- és A fenti áruféleségekből a ter- - „. . sárgarépaforgalomra lehet szá- melói felhozatal jelenleg gyeneros. egeszseges, nagy tettekre^.^D Fejedkáposztából és gébb és előreláthatólag - képes, mert igazán akarják d kelkáposztából pénteken 300 szombaton is gyengébb lesz, azt, amire vállalkoztak. kiló volt a forgalom, szómba- mint volt eddig; (~f ödtrás Zilál Dú ltam két dolgot meg nem nézzük: bizakodnak a tárgyalás síké- tudatosan vagy véletlenül kö- rében, no meg a tervükben \ vette-e el azt — helytelen; is. Mert a tervük nem rossz, i Előfordul, hogy a kocsizó em- Van nyolc hold füzesük. Fűz- ’ | bérnél eltörik a lőcs? Elő bi- fafeldolgozót létesítenek. Lesz (( aomy! Lehet, hogy hanyagság mivel foglalkoznia a tagság-(i miatt, de lehet, hogy azért, nak télen és egy új szakmát inert pudvás volt. Szóval nem is tanulnak. Lesz darálójuk, () szabad ártatlanul senkit sern gatterfűrészük, nádfeldolgozó- megbántani. Mert megbántják juk. Ha kevés a föld, pótolják például alaptalanul a szarvas- ők mással: még seprűt is köt- marha.-gondozót, az mérgében nek, a drótfonójukat is üzem- elfcapkodja a fejést. Bent be állítják, de kihasználják a "hagyja a tej egy részét. Ki- gombatermesztés adta lehető-ji nek használ ez? Senkinek. De Bégeket is. Kétszázötven—há- <» előfordulhat ez mással is, romszáz juhot is kérnék- Ezé- mondjuk a sertésgondozóva1, két nemcsak a gyapjúért, aj) laki mérgében nem itatja meg trágyáért tartják, hanem fe- 4 *L*ÜKS5Ó&at és így. tovább. jik is őket Mar ez is szép jör á A legjobban tájékozott fut- ballszakértőkkel, mindenki megnyugtatására játszó futballcsapat kialakítóival, a fodrásziizletben lehet találkozni. A férfi fejek rendbe- hozói, a borbélyok nagyon tájékozott emberek. Űk helyeselnek a vendégnek, „feldobnak“ izgalmas futbaUcse- magét, majd -udvariasan hagyják, hagy a felek vitatkozzanak és mesterien értik, hogyan kell a legkésőbb érkező vendégeket is érdekeltté tenni a vitában. Mostanában azonban egy másik beszédtéma. is kezdi elfoglalni méltó helyét. Ez pedig a szputnyikok fellövése a Laj- ka kutyával, a kaputnyikok és spütnyilcek csődje, s vállalkozó is akad egyik-másik helyen már, aki első utasa lenne a holrakétának. Persze, ezer más téma is „kitár* gya'lásra“ kerül a fenti főtémák mellett. Tehát nagyon kedves helyek ezek a fodrász üzleté,k a férfiak szempontjából. Tegnap azonban a szakmáról, a fodrászmesterségröl beszélgettek. Fodrászom abban a tévhitben élt, hogy újságíró vagyok, szenvedélyesen beszélt nékem is a szakmáról. hogy én is legalább szolidaritással legyek ti mesterség problémái iránt, s míg s:o! galmasa/n dolgozott, kitartóan buzdított, hogy amit nekem elmondott, feltétlenül tárjam a közvélemény elé. Az elbeszéltek annyira valóságosak, hogy neki hevültem papírra vetni azokat Remér lem újságíró -névrokonom megbocsátja kontárkodásomat. Valóban elgondolkoztató, hogy tavaly például 23 ipari tanuló szakvizsgázott, ebből mindössze kettő dolgozik a férfi fodrászatban. Jelenleg Pécsett 87 tanuló van, ebből 61 női, 26 férfi-női, s a. 26 közül -is, ha felszabadulnak, a jobban jövedelmező női fodrászatba mennek, annál is inkább, mert háromnegyed részük nő. Kimondottan férfi fodrász szakmát Pécsett ösz- szesen hatan tanulnak, s iit sincs biztosíték, hogy megmaradnak a szakmában. Annál is inkább aggasztó ez a kép, mert például a Koss-uth la. jós utcai állami fodrász- üzletben 13 dolgozó közül mindössze kettő 30 éven aluli, a többi mind az 50 felé közeledik. A fiatalok inkább a technikai jellegű szakmák iránt érdeklődnek, s ezért ilyen fontos szolgáltató iparágban nincs utánpótlás. Feltétlenül tenni kell a pedagógusoknak is a fenti helyzet megváltoztatása érdekében, s a szülők felé is nagyobb felvilágosító munka szükséges. A szakma vezetőinek pedig gondoskodniuk kell, hogy megszüntessék a női és férfi fodrász szakma közötti fizetési arány tdUmságakat, A másik probléma a kétéves képzés. Azt mondják kevés ez az idő, hisz a tanuló- iskolában eltöltött idő. vala4 A Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat pécsi üzeménél manapság gyakran megfordulnak a parasztok. Dohányt hoznak és pénzt, cigarettát visznek haza. Érdemes belepillantani itt a könyvekbe. is más helyzetet teremtett a tanulónál, mint a régi rendszerben, $ most sokkal alaposabb a tanulók képzése is. Nem végez a szakmán kívül más jellegű munkát a tanuló (házi munka a mesternek, Megérte mint az évi rendes szabadsá- 4mert ilyeneket olvashat belő- ffot leszámítva, mindössze 15 az ember: Cziíre István hónap marad a szakma elsa-11 Somogyhárságy 603 négyszögöl javításához, holott nagy (»dohány után 16 177 forintot és ügyességet es pontosságot ('11325 Kossuth cigarettát ka- igényel ez a mesterség. Ezzel d potk Az ugyancsak somogv- természetesen vitatkozni kell. ('hárságyi Kalóza Lajos 802 A kétéves képzés megkezdése I1 négyszögölön termesztett do- előti a Vili. általános iskola 1' hányt. Hogy megérte neki, azt elvégzése szükséges. Tehát es*'világosan mutatja a kifizetett ^„7 x .x 2Q ezer 101 forint, no meg a 14 ezer 300 darab Kossuth cigaretta.A lánycsóki Szabó Lőrinc és Jankovics József is azzal távozott: megérte a dohány- termesztés. A gyöngyösmellét élésé gének, favágás, kifutó-s k;e]<nek js jói beütött" a do- munka. bevásárlás gyerek-' ^ Közülük hárman: Boti- dajkáláe, stb.) Tekét, ha csak' ^ sáTldorj Kaszti József 0s a férfiszakma vesszük, két év elegendő. Hisz a kitanulását1 Frj feltétlenül1^ ver irfi-nni j>- . Fritz Vilmos több mint negy- venezer forintot kaptak, pe- ferfl-noi^ ^jg hármuk területe sem éri fodrászat elsajátításához há-||e] a2 egy holdat. Botika Sánrom ev idő. kötelező tanuló^áor ^ négyszögöl dohánya „...■a. ___ után 10 ezer 257 forintot és 7 50 darab Kossuthot vávezetöijmikoznának ezek- , tt ^ Kaszt, Józsefnek kel a kerdesekkel. Én mtnt(l pedig _ akinek m négys„()g_ kívülálló, úgy látom, hogy a öl dohánya volt —, 21 ezer 305 legfőbb probléma nem a kép- forint és 14125 Kossuth ütötte zési idő rövidsége, amiről be-i'a naarkát; Fritz Vilmosnak , itsem volt oka a panaszkodasra. szélgettunk, hanem a szakmaJ(mert 405 négys^‘ó, dohány. elnéptelenedése. Ennek eike-(>utin 10 ezer 124 forintot es riilésc érdekében pedig jflr. <'6673 Kossuthot kapott gősen tenni kell. Ezekután egy percig sem 4lehet azon csodé'kozni. ha azt PUSZTAI JÓZSEF 4mondják a gazdák: „Megéri a „..iamás, . Adohánytermesztési’*