Dunántúli Napló, 1957. december (14. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-29 / 305. szám

4

N APLÖ

1937 DECEMBER 29

Évvégi emlékezés

Hegedűs Lászlói

Egy év telt el azóta, hogy Pécs irodalmi élete az ellenforradalom következményeként vakvágányra futott és széthullott Ez alatt az egy év alatt tisztító erjedés kezdődött helyi irodalmunkban és most, az év végéin azt mondhatjuk: lesz bor is ebből a mustból.

Kommunista írók vették kézbe a helyi irodalom irányítását. Hozzájuk csatlakoztak azok, alak felismerték az ellenforradalom szellemi rombolását és helyet kértek maguknak a szoóialüsta valóságot tükröző, a szocializmus megvalósítását segítő irodalom művelőinek,.harcosainak sorában. Együttes fáradozásuk már hozott eredményeket. De ezek felmérése szükségessé teszi, hogy kistó messzebbre tekintsünk vissza;

Miért kellett szükségszerűen széthullnia, megsemmisülnie annak az irodalmi életnek, amely 1956. elejéig országos hírt szerzett az írószövetség pécsi csoportjának? Elsősorban azért, mert látszatra és képmutatásra épült. Egy 1952; évi titkári beszámoló mondja „... arra a megállapításra jutottunk, hogy a cikk szelleméhez híven (Révai József: Megjegyzések egy regényhez e. cikkéről van szó) ne csak azt a követelményt állítsuk magunk elé, hogy ismerjük meg a marxizmust, lássunk politic kailag tisztám. Ez a minimum, ami egy írótól elvárható ,; ,* Ugyanezen beszámoló alapján született egyik leglényegesebb határozati javaslat: „Kérjük, hogy a Dunántúl példányszámúnak emelése érdekében tegyen a központ komoly lépéseket.“ Mi ez? Alku, üzleti megállapodás. Hajlandók marxistának vallani magukat — ha a „központ“ emeld a példányszámot Volt-e emögött igazi marxista állásfoglalás? Ez akkor derült ki, amikor a „központ’* nem ragaszkodott hozzá olyan határozottan. — 1956-ban. Bár 1956. február 28-án egy másik beszámoló még ezt mondja: „Az eszmei támogatást a MDP Megyei Bizottságától kapták és kapják az írók. Ennek a támogatásnak köszönhető pl, hogy a pécsi csoport tagjai nem estek bele abba a veszélyes jobboldali elhajlásba, melybe a budapestiek ...Az MDP Megyei Bizottsága a Dunántúl 10. számát keményen megbírálta. A pécsi írók elfogadták a helyes bírálatot és így a MDP Központi Vezetősége határozata az irodalmi életben mutatkozó káros jelenségekről már egy jő úton haladó, becsületes irodái om- politikai munkát és törekvést

segített továbbSzépen hangzik ez egy beszámolóban, csak egy baja van; nem igaz. A megyei pártbizottság bírálata az írók éles és erőteljes ellenállásába ütközött, s még az is csak késhegyre menő viták eredménye volt, hogy az írócsoport vezetősége „hivatalosan“ előbb 50, majd 80 százalékát ismerje el a bírálatnak. Ténylegesen azt a bírálatot maga az írócsoport vezetősége is az íród szabadság, a művészi színvonal elleni „szektás” támadásnak minősítette.

Ez a fezsaitizmas, az elvekkel folytatott képmutató üzérkedés szükségszerűen vitt el 1956. októberéig, amikor a pécsi írók szellemi vezéred, elérkezettnek látták az időt, hogy eldobják a képmutatás álarcát és nyílt támadást intézzenek a párt ellm;

El kellett buknia a pécsi „irodalmi vállalatnak“, mert semmi köze sem volt a pécsi munkásakhoz, a baranyai parasztokhoz. A „Dunántúl“ utolsó számai már 5 000 példányban jelentek meg. Baranyába azonban ebből az ötezerből mindössze 200 jutott. A folyóirat szerkesztői a fővárosi folyóiratokkal akartak versenyezni (s ebben értek is él eredményeket), de ennek az volt az ára, hogy a folyóiratból kiszorult a helyi irodalom, s ami maradt is, nem a nép életét tükrözte;

Csak széthull ás lehetett az eredménye annak, hogy az irodalmi életbe betört az üzleti szettem, s nem is az volt a lényeges, hogy tetszik vagy nem tetszik ez az irodalom a baranyai, a dunántúli dolgozók nak, hanem az, hogy az aOlko-, tásdkat ei lehessen helyezni, ' lehetőleg jó pénzért. Az „elhelyezés“ pedig nem mindig a művészi színvonal, hanem többnyire baráti kapcsolatok 1 alapján történt. ,i

Az irodalmi élet újjáterem-# tésére vállalkozott kammu- < * nista íróknak ezért kellett igen <1 nehéz feladatokkal megbir- (1 kózniok és ezért igényelnek (1 komoly méltánylást az eddig elért szerény eredmények is. Nem pusztán a feloszlatás ténye okozott gondot. Nem is. csak az, hogy a volt titkár,^ Szántó Tibor, örsi Ferenc író-1 val együtt bíróság elé kerül t * és néhány „elvbarátjuk" lázas* igyekezettel hagyta ott a „süly- lyedő hajót“. Egy csoport újjá szervezése, néhány ember pótlása nem nagy dolog. A legsúlyosabb problémát a megrántott, megfertőzött légkör i1 okozta, amelyben már sen&i^ sem hitt a másiknak, a leg-ji őszintébb szavakat is gyanak-{\ vás fogadta, mert az írók kö-í

zott 1956. végéig nem volt „divat" az őszinte beszéd, sokkal inkább a szembed icsérés és hízelgés, alattomban gáncsvetéssel és intrikával kombinálva.

Ilyen örökséggel kezdte meg a munkát néhány kommunista és a velük egyetértő becsületes pécsi írók kis csoportja 1957. közepén. S csak az elmondottak ismeretében bírálhatjuk el, hogy mit jelentenek az eddig elért eredmények. Megalakult és működik a Hazafias Népfront pécsi írócsoportja, székházában rendszeresen tart megbeszéléseket és vitákat. Megvetette egy új folyóirat alapjait, s ennek bizonyítékául már január közepére várhatjuk egy füzet megjelenését. Irodalmi esteket, ankétojcat, szerzői esteket rendezett. A vitákon, megbeszéléseken a korábbi évek képmutatását egyre határozottabban váltja fel a nyílt, őszinte hang, amely alkalmas a vélemények kicserélésére, az érvek (és nem az érdekek) csatájára, a pécsi írók állásfogüalásánaik tisztázására, hozzátehetjük, hogy mindezt kedvezőtlenebb körülmények között érte el. Elég megemlíteni, hogy a volt írószövetség pécsi csoportja jelentős anyagi támogatást kapott Állami pénzből fedezték a titkárnak és a folyóirat szerkesztőjének a fizetését, a csoport valamennyi anyagi kiadását, a folyóirat deficitjét Ma a Hazafias Népfront írócsoportja saját erejére van utalva, vezetőségének tagjai és mindazok, akik nekik segítenek, munkájukat társadalmi kötelességként, ingyenesen végzik. A tervezett folyóirat kiadásakor sem számolhatnak azzal, hogy a tlefi-^ citet majd valaki más fedezi, i hanem a helyi olvasóközönség i megszervezésével kell elsősor- ) ban biztosítaniok a megjelenés^ lehetőségét. Ez viszont nem t csak hátrány, mert azt is je- <) lenti, hogy szoros és állandói) kapcsolatot kell kiépíteniök a l város és a megye dolgozóival, f közel kell kerülni ők az élethez.

A Hazafias Népfront pécsi írócsoportja korántsem elégedett eredményeivel. A pécsi irodalmi élet légkörében még megtalálhatók a múltbeli örökség nyomai, kísért az irodalmi kufárkodás, az elvtelen személyi torzsalkodás veszélye. Újra meg újra felbukkannak olyan kísérletek, amelyek „a művészet önmagáért” jelszavát akar. ják íelmelegíteni, s amelyek eleve „művészietlennek” kiáltják ki azokat a műveket, amelyekben nyoma van a harcos politikai állásfoglalásnak, a munkásosztály, a béke, a szocializmus melletti kiállásnak. A kritikusi munkában is fellelhető az a törekvés, hogy a „nem ellenséges” művek javára tett engedményeket úgy értelmezzék, mint felhívást ezek előtérbehelyezésére. Az új évben ezekkel a feladatokkal is meg kell birkózniok a pécsié íróknak.

1957-es évi számvetésünk* végeredménye pozitív. Van okunk remélni, hogy a Hazafias Népfront pécjsi írócsoportja az új évben túllép az új utak keresésén és a kommunista írók elvi állásfoglalását a J munka alapjául elfogadva, erős 5 bázisa lesz a Dél-Dunántúl iro- f dalmának;

reggel

oszlik az éj. ez a szürke fátyol, s lehull vele a láz, a sötétség ■ iillcdt szagú, hús betegszobákról.

Es a szürkén merengő ablakon bcliámul egy kopott, öreg bérház életuntán, sárgán, hallgatagon.

Majd mogorván föibúgnak a gyárak.

Es a térre döcögve kigördül a villamos, mint egy álmos állat.

bent egy koránkelő lépte kopog.

Nem messze egy vonat i'ütyöl tompán, aztán lomhán, búsan továbbdohog.

Túl, hol a nap most bukott az égre. úgy néz le a Mecsek a városra, mint anya ébredő gyermekére.

Száll a nap és ablakunkra nevet.

Fáradt szemünk fölragyog a fényre, feledve bajt, háborút és telet.

S hallgatom, hogy milyen buzgón dalol, áradoz egy idetévedt madár, tavaszról, mely most ébred valahol... Pécs, 1915. február.

Hajnal! séta

Kigyúlt a Hegy, majd felarca az égnek, mint üde arcon a lányos szemérem.

A fenyőszagú, hideg szürkeségbe piros hullámokat vet ifjú vérem.

Arany fejét a nap fölveti lassan.

Szőke fénnyel tellenek meg a völgyek, a füvek sárga testén megcsillantva a kristályszínű teli éji könnyet.

Két karom megfeszül, mellem kitágul. Piros arccal köszöntőm fenn a tájat.

Úgy érzem, mellettem lépsz s egy szavamra lágyan, forrón karomhoz ér a vállad,.«

{\Pákolics István:

MÉSZÁROS FERENC

Tüzes9 temperamentumos a mohácsi cigánytánc

Kiolvasó

Megmosdott a tulipán, harmat csillog rajta, piros szirma pirosabb, mint a lányok ajka. TuUpiros tulipán, tuli-tuli-tarka— Kezdődik már a játék, ez a fogó. Rajta!

Barika

Csőri-csőri szarka úr, az ágak közt meglapul: megint lopott valamit, én már azt is tudom. mH ha nem .tudod, csak k»-' de hiába ne nevess, hess, hess, hess!

Hangulatos és szép táncokat mutatott be Mohácson a nemzetiségi napon a román nemzetiségiek tánccsoportja. Bár néhány délszláv táncmotívum felismerhető táncaikban, mégis a cigánytáncokra oly jellemző tűz és temperamentum jól érvényesül a kompozíciók bemutatásakor.

Fehérgyapjas barika

barika. barika, ?

legelteti Gabika, Gabika, *

Gabika. J

Friss füvecske de finom, J

de finom, de finom: >

gömbölyűre meghízom, meghízom. ^

meghízom! ^

Legelj, hízzál, barika, |

barika, barika. ^

szereti a baribúst Gabika, a

Gabika. f

A

A felnőtt ember nem sír ok nélkül. Ez a 25 éves fiatalember pedig zokog, szemét törölgeti, torkán el-elcsuklik a szó. Sir mint egy gyerek, Sir, mert felborítva látja családi életét^

— Nagyon szeretem a kislányomat;;; meg

a feleségemet is ín De ki viseli majd gondjukat, ha én nem leszek mellettük? Mert az az ember biztosan nem.

Négy éve nősült. Felesége konyhalány vált. Együtt kezdtek hozzá a kis családi fészek megalapozásához. Először lakás után jártak. Kaptak. Aztán a lakás berendezésére kezdtek gyűjteni. Hangyaszorgalommal dolgoztak mindketten, ö mint egy tehergépkocsi rakodómunkása, szinte éjjelét nappalát az autón töltötte. Ha túlórában kellett dolgozni A. Károly mindig elsőnek jelentkezett, s havonta általában kettő és félezer forintot keresett.

— Dolgoztam két ember helyett is, csak azért, hogy családomnak mindene meglegyen. A pénzt az utolsó fillérig mindig hazaad- tam. Nem iszom..; nem cigarettázom —r mondja és közben ismét rágyújt. Alig húsz perce beszélgetünk, de már öt cigarettát elszívott. A hamutartóra pillantok. Megérti.

— Csak két napja dohányzóm.. * nem eszem, csak cigarettán élek sí.

Nagyot sóhajt és tovább mesét

Dicséri feleségét. Mint mondja, késő este is meleg étellel várta haza. Minden fillért beosztott, fölöslegesre nem költött. „Tollasod- tak” is szépen. Bútort, ruhát vásároltak, s amikor megszületett a kislányuk, már anyagi ggniok nélkül éltek. A. Károly azonban most már ricmhsak este txiló-ázótt. hanem munkaidő előtt is vattait különmunkát. Már hajnalban hordta a tüzelőt, hogy az adminisztrátorokat fűtött szobák várják... Pár forintot ezért a munkáért is kapott.

Nem is volt feleségének olyan kívánsága amit ne teljesített volna. Ha divatos ruhát

//jifttyM'l&'Cl'/ SCS'C'l'C'S'd'

akart, A. Károly előteremtette rá a pénzt. Ha új cipőt? Azt is megvehette.

— Boldogan éltünk — mondja. — Igaz, feleségem nem egyszer panaszkodott amiatt, hogy ritkán járunk szórakozni, nem megyünk színházba, moziba, nem ülünk be esténkint egy-egy pohár bor mellé zenét hallgatni. De amikor olyan fáradt voltam. Ha már nagyon kérlelt, akkor elmentem. Igaz, nem sokszor. Néha még durván rá is kiabáltam, ha szórakozni hívott. Később már nem is említette a mozit, a zenét...

Hát igen ő is, mint sok férfi azt hitte, hogy csak az jelenti családjával szembeni kötelességének teljesítését, ha mind több pénzt visz haza. Az asszonyok természetesen örülnek annak, ha mindig telve a „családi pénztárca’*, de azért legtöbbjük nemcsak pénzre vágyik. Mi baj lett volna, ha mondjuk ez a fiatalember pár száz forinttal kevesebbet keres? Bizonyára elmarad egy-két nylon holmi, de ... maradt volna pár órája a felesége számára is és megőrizték volna a családi otthon melegét, amit nem pótolnak az ezresek.

Meg aztán az e az igazi szeretet, ha a férj agyonhajszolja magát a pénzért, csakhogy a: asszony minden kívánságát kielégíthesse. En kétlem.

A házban lakott O. György 24 éves fiatal- ember. 0 bizony nem törte magát a munkáért, a munkahelyét úgy váltogatta mint más az ingét. Hol dolgozott, hol nem. S ez az O. György észrevette A. Károly feleségében azt, amiről a férj nem akart tudomást szerezni: az asszonyt, a „magára hagyott“ n ő t! .4z iitóbbi időben mind többször kereste a: alkalmat, hogy találkozhasson vele. Délutánonkint szívesen elbeszélgetett az asszonnyal, ha kellett tejet hozott a boltból, készségesen vállalkozott apróbb szívességekre. S a csepp kivájja a követ, nem erővel, hanem gyakori eséssel! A. Károlynénak lassan megtetszett a jóképű, göndörhajú fiatalember. S amikor a fiú egyik délután mozijeggyel leple meg, már „könnyű volt Katát táncba vinni”.

S megtörtént, hogy este már nem várta meleg étel a munkából hazatérő férjet..;

— Nem voltam én sem vak, de sajnos későn nyílt ki a szemem... Akkor este összevesztem feleségemmel s a vita hevében megütöttem. Megütöttem azt az asszonyt, akiért éltem, dolgoztam, fáradtam...

Ismét feltör belőle a zokogás, majd újabb cigarettára gyújt. Már a tizedikre. Aztán folytatja.

— Azóta elhidegiillünk egymástól. Nagyon fáj az is1, hogy kislányom látja szülei marakodását. A napokban négyszáz forintért vettem a kislányomnak ajándékot, hogy eltereljem figyelmét mirólunk. Nagyon szeretem az én kis csöppségemet, ő is engem. Valamelyik nap odabújt anyjához és suttogva mondta: „anyuka, szeresd apukát’1’.

De „anyukának” már esze ágában sem volt szeretni „apukát”.

— Váljunk el! — mondta férjének.

— Nem válók! — válaszolta A. Károly. — Nem, mert én akarok gondoskodni kislányomról és tudom, hogy te is a vesztedbe rohansz ...

— Te akarod meggátolni az én akaratomat? Kevés vagy te ahhoz, te kétkezi tróger — IMtlogolt az asszony hangja.

Lehunyja a szemét és úgy mondja:

— Trógemek nevezett. Munkás vagyok, de nem szégyellem. Becsületesen dolgozom, mu- kával keresem a kenyerem.

A férfit elöntötte a düh s felesége jobbnak látta eliszkolni. Magára kapta 700 forintos nylon kardigánját és kiszaladt a lakásból. Pár perc múlva visszajött. Nem egyedül. O. György ott állt á háta mögött. A két férfi párt pillanatig farkasszemet nézett egymással, aztán O. György hirtelen megütötte. A. Károlyt. A küzdelem rövid volt. O Györgyöt a mentők vitték a klinikára.. -.

A. Károly pedig már napok óta nem megy haza, egyik barátjánál alszik.

De miért? Az asszony kétkezi trógemek meri nevezni a férjét csak azért, mert a „föld alól“ is igyekszik számára előteremteni a divatos ruhát? S ha összecsörren otthon a tányér, mindjárt a másik férfihez szalad, hogy az ököllel tegyen igazságot köztük? S ezek után még ő nem megy haza?

S ki ez az O. György, akiért az asszony minderre képes?

Meglátogattam a klinikán. Cinikus vagáv a nőkről csak mint „csaj”-okr6l- beszél,

A. Károlyra nem tud semmi rosszat mondán.

— Kár volt egy csaj után ennyit járnom, nem érte meg. — Buta volt, az is marad. Azt hitte, hogy én vagyok a hófehér paripán járó királyfi..;

Nagyot röhög „elmélkedésén”.

A mikor kijövök a klinikáról, észt eveszem, hogy a portásnál egy fiatalasszony O. György után érdeklődik. Kezében bőrtáska, rajta monogram: A. K. A portás útbaigazítja, a fiatalasszony megfordul és siet fel a lépcsőn ...

Rohan, libben a szoknyája amint a folyosón elfordul. Ha tudná, hogy az, akihez any- nyíra igyekszik, pár perccel előbb „buta c»a)“-nak nevezte, biztosan visszafordulna. Talán nem volna késő.

GARAY FERENC