Dunántúli Napló, 1957. november (14. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-05 / 260. szám

1957 NOVEMBER 5

NAPLÓ

3

A délszláv nemzetiség kulturális fejlődésének;

újabb lehetőségei *

Beszélgetés Ognyenovics Milán elvtárssal, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkárával

Lapunk munkatársa felkereste Ognyenovics Milán elvtársat, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkárát, aki még a közelmúltban a Baranya megyei pártbizottság agitációs és Propaganda osztályának vezetője volt és megkérte: nyilatkozzék a hazánkban élő délszláv nemzetiségiek különböző problémáiról;

— Nemsokkal az ellenforradalom kirobbanása előtt éledt újjá szövetségünk — kezdte nyilatkozatát Ognyenovics elvtáis. — A közbejött események azonban szinte teljes mértékben meggátolták munkáját. Ezzel magyarázható, hogy a szövetség csak a legutóbbi hónapoktól kezdve dolgozik ismét intenzíven. A szövetség feladatának tartja, hogy a Hazafias Népfront keretein belül összefogja és felsorakoztassa a délszláv nemzetiségű dolgozókat a szocializmus építésére. Ennek szellemében még vagy az év végén, vagy az 1958-as esztendő Nején országos aktívaértekezletet hívunk egybe, ahol demokratikus alapon megválasztjuk a 30—40 főnyi vezetőséget és az országos választmányt. Ilyen jellegű vezetőség ez ideig még nem volt, mi a dolgozók legszélesebbkörű bevonásával akarjuk elérni azt, hogy szövetségünk valóban a legfontosabb problémákra figyeljen fel és tudomása legyen minden olyan kérdésről, mely a délszláv nemzetiséget érinti;

— Büszkék lehetünk arra, hogy délszláv nemzetiségeinket nem zavarták meg a múlt év októberében lefolyt eseményék, nagyon sokan azonnal látták, hogy mit akar az ellenforradalom, és ezért kiálltak a szocializmus, a rend és a béke védelmében. Azt akarjuk, hogy ezentúl is ott találjuk őket mindig a párt és a kormány oldalán. Ezért igen gyakran megyünk el hozzájuk és nópgyűléseken ismertetjük velük a párt és a kormány intézkedéseit. November 7-ón például Felsőszent- mártonban lesz gyűlés, ahol a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kapcsán arról beszélünk, hogy mi, a magyar- országi délszláv dolgozók, mit köszönhetünk a Szovjetuniónak;

— Beszélni keli a délszláv dolgozók kulturális problémáiról is. Igen fontos a délszláv iskolák kérdése. Bál* ezen a téren még az elmúlt időszakban is igen sok helyes intézkedés született, mégis vannak hibák. Ezek kiküszöbölésére hívjuk össze a Művelődésügyi Minisztériummal közösen november 16-ra a délszláv pedagógusok konferenciáját; (Annak idején erről részletes beszámolót közlünk. A szerk.) Itt megbeszéljük majd a tankönyvekkel, a megszűnt iskolákkal, s a tanerőhiánnyal kapcsolatos problémákat; Reméljük, hogy ez az értekezlet igen sok hasznos intézkedést eredményez majd.— Szeretnék beszámolni arról is. hogy a közelmúltban megállapodás született a jugoszláv NOLIT és a Magyar Kultúra könyvkereskedelmi vállalatok között; Ennek eredményeképpen a jugoszláviai magyar és a magyarországi délszláv nemzetiségűek anyanyelvükön írt könyveket vásárolhatnak. Baranya megyé-, ben a pécsi és a mohácsi könyvesboltokat látja majd el rendszeresen szerb—horvát i nyelvű könyvekkel az Állami Könyvterjesztő Vállalat.

Örömmel említhetem meg < azt is, hogy a Baranya me-1 gyei és a Pécs városi Tanács( ígéretet tett arra, hogy a nem-' zetisógi iskolák és könyvtárak 1 számára is vásárol könyveket.1

— Nagy segítséget jelent ez] a délszláv kultúrcsoportoknak is, eddig ugyanis állandó szín- ] darabhiánnyal küszködtek. Pedig ténylegesen működő j kultúrcsoport jainfc nagyrésze. színjátszó csoport. A darab- < hiányon mi is igyekszünk se-< gíteni, s ezért egy hónapon | belül kiadunk egy műsorfüzetet, amelyben egy háromfel-1 vonásos és két egyfelvonásos I színmű található;

— Kultúrcsoportjainfc fejlő-1 dósét nagymértékben elősegí-i ti az, hogy minden hónapban! az egyiket egy 5—6 napos turnéra visszük el.- Legközelebb i a Békés megyei Battonya köz- i ség kultúrcsoportja látogat el i Baranyába.; November első< napjaiban fellépnek Mohá-1 csőn, Felsőszentmáirtonban és 1 még egy sor más községben;

— Befejezésül még azt szeretném elmondani, hogy az ’ 1958-as évre is kiadunk egy' kalendáriumot. Tartalma sok- 1 kai gazdagabb lesz az eddigi-] éknél. Érdekes riportok, cikkek szólnak majd a hazai délszlávok problémádról és igen1 sok képen mutatjuk be a kü- , lömböző falvak lakóinak életét i — fejezte be nyilatkozatát' Ognyenovics Milán elvtárs, a ] Magyarországi Délszlávok De- i mokratikus Szövetségének főtitkára;

Szüreti bált rendezünk — határozták el a bogdásai KISZ- fiatalok. S megkezdték a szervezést, kiosztották a feladatokat: fel kell díszíteni a termet, zenekart kell szerezni, a „Szív küldi” posta kis kartonjait kell megrajzolni... Mind a 9 KISZ- fiatal megkapta feladatát, de hiába, a tennivaló elvégzéséhez legalább még 10 fiatal munkájára lett volna szükség. S akadt Bogdásán nem is tíz, hanem sokkal több fiatal, akik a bál

megrendezésének hírére egymásután jelentkeztek s munkát kértek. Jöttek a lányok is: „sütünk egy szép nagy tortát” — ajánlkoztak.

Aztán bekukkantottak az idősebbek is, csak úgy „félszemmel” megnézni: „mit is csinálnak ezek a gyerekek?” Gallé János villanyszerelő megjavítgatta a teremben a világítást, Kelemen János párttitkár is részt vállalt a szervezési munkából.. ,

Kirakatversenyt rendesnek Pécsett

A Nagy Októberi Szocialista 'Forradalom évfordulóján im- ,már hagyományossá vált és év- 'iől-évre kirakatversenyeket 'rendeznek a fővárosban és vidéken egyaránt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójára való tekintettel, valamint a Szovjetunió iránt 'érzett hálánk és szeretetünk [ kifejezéséképpen, amiért felszabadította hazánkat a fasisz- |ta elnyomás alól, mert segítséget nyújtott az ellenforradalmi érők leküzdéséhez, és ezzel lehetővé tette számunkra a munkáshatalom megtartását, ez évben a kereskedelem az ünnepségek emelése érdekében, az eddiginél is na gy obbszab ás ú kirakatversenyt rendez.

A Pécsi Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat két kirakattal, a Pécsi Hús- és Tejkiskereskedelmi Vállalat három dokumentációs kirakattal vesz löszt a versenyben. Ezen kívül a vállalat harminc kirakata a vállalati háziversenyben is részt vesz. A kirakatok a forradalmi munkás-paraszt kormány kereskedelempolitikáját: az árubőséget dókumentálják majd. Már elkészült a Pécsi Állami Áruház ünnepi kirakata és készülnek a Ruházati Bolt versenyíkirakatai is,

Mire elérkezett a bál meg* kezdése, minden a legnagyobb rendben volt: a terem feldíszítve, a falon szép fürt szőlők csábítgatták a „szőlőtolvajo- kat”, a gyönyörű nagy torta és a többi sorsolásra kerülő tárgyak az asztalon várták leendő tulajdonosaikat. S megérkezett a zenekar is.

Este hét óra felé „dugig’’ megtelt a helyiség. Az asztalokon a jó bor, a rántott hal. a disznótoros vacsora illata (na és az íze ugye) adott kedvderítő körítést a hangulatnak. S megkezdődött a bál. Vidámarcú fiatalok ropták a táncot, a lányukat bálba kísérő mamák pedig a terem szélén » pádon ülve, csendben szemlélődtek... A táncoló sokaságból kinyúlt néha egy-egy kar a magasba, s leszakított egy l'iirt szőlőt. „Ott a tolvaj, fogd meg” rikkantották a csőszök s — ha sikerült — elkapták a. torkoskodót. Azonnal „összeült a bíróság” s 1—2 forinttal bírságolta meg a „tolvajt”.

A külső teremben az idősebbek szórakoztak. Sűrűn koccantak össze a poharak, ittak egymás egészségére. A billiárd- asztal körül gyülekezők figyelő szemekkel nézték a golyók útját, s nagy volt a nevetés, amikor nemcsak a golyót találták cl, hanem a gombát is.»«

(] Az emelkedett hangulat közepette került sor az est egyik ^fénypontjára, a torta elárvcre- * zésére. Fülöp István KISZ-tit- kár magasba nyújtotta a tortát és megkezdődött a licitálás: „30 forint először... 30 forint másodszor... 50 forint először... „Végül is 240 forint gyűlt össze az árverésen s a boldog nyertes azonnal hatalmas késsel látott a torta szeleteléséhez. (Ettem egy kis szeletet a tortából. Hej, bogdásai fiúk, figyelem! De sok sütni- főzni tudó lány akad a községben! ...)

Jól sikerült a szüreti bál. Mondogatták is az idősebbek: „Hej ezek a mai fiatalok ...” S megelégedetten, vidáman, elismerően parolázgattak velük .. t

(GARAY FERENC írása, GALDONYI BÉLA fényképe)

ILf esetnek? Nem jtiH mon* dom. Hiszen ezek igaz, nagyonis igaz történeteik. Talán csak nekünk fiataloknak tűnik mesének, nekik, a Le- nvn-katonáknak fiatal életük e9v darabja, a harc, a nehéz, véres harc hónapjai, évei. A kiábrándulásé és az eszmélésé, a sötétségé és a fényességé. Egy világot rengető forradalom apró epizódjai a magyar vörös katonák emlékei.

— Tudjátok, akkoriban egy nagy vasgyárban dolgoztam. — Balvin János bácsi két kezét az asztalra teszi, apró szeme huncutul mosolyog.

Se pénzt, se élelmet nem kaptunk. Lázadoztunk, morogtunk. Emlékszem, egy délután gyű- >lés volt. Később tudtuk meg. hogy a komisszár beszélt. Tudott szónokolni, az igaz, megértettük, miért nincs elég élelem, meg pénz. Az utolsó mondata azonban máig is a fülembe cseng. „Nektek most nekünk kell segíteni. Eljön majd uz az idő, amikor mi segítünk nektek..Persze, -megmosolyogtuk, hiszen hogyan segíthetnek nekünk, amilcor ezer kilométerek választanak el bennünket. De mégis neki lett igaza, mert segítettek.

— Sokan — én is — beálltunk közéjük. Nehéz harcokat vívtunk. Sokáig a cáricini fronton voltam. Egy faluban a kozákok bekerítettek bennünket, annyian voltak, mint a hangyabóly. A vasútat felszedték, nehogy -menekülni tudjunk. Mondtam is magamban: na, János, most vagy elpusztulsz vagy csodát látsz. Tartottuk magunkat egy darabig, de túlerőben voltak és kizavartak bennünket. Este azonban segítséget kaptunk, még ágyút h hoztak. Éjjel körülvettük a falut és reggel gyerünk, nekik. Szegények, azt kitték, már régen elszeleltünk és nagy biztonságban érezték magukat. A váratlan támadás, no meg az ágyuk hamarosan elintézték a nagyfát, tíz órára birtokunkba került a falu.

’T'örö János bácsi a köze-*■ pén kezdi. Laki elvtárs noszogatja is, hogy csak mondja., hiszen neki sokai mesélt IttCML,

Mesélnek!

m

KU

ü DÜH)

— Tverben kaptam fegyvert. Három -nap múlva már Moszkvában voltunk. Nekünk már nem sok dolgunk volt. Negyed magammal őrségbe osztottak be. A Kreml egy részét őriztük, jó dolgunk volt. Talán csak egyszer fogalt el bennünket a bánat: négy magyar elvtársat, vörös katonát temettünk. A harcokban estek ' el, vitézül, bátran küzdöttek. Katonai pompával adtuk meg nekik a végtisztességet, ott nyugszanak talán most is a Kreml falainál.

Gombos Gyula elvtárs megjárta Oroszország nagy részét: Kievtől Vladivosztokig menetelt, — közben számtalan csatában vett részt. Karlövést is kapott.

— Hogyan lettem vöröskatona? A hadifogolytáborban negyvenezren voltunk. Harmincöt-negyven fokos hidegben takaró nélkül, priccsen feküdtünk. Kértünk, adjanak legalább egy pokrócot. Azt mondja a felügyelő:

— Milyen fából van a prices?

— Fenyőből.

— Na örüljenek, mert a tölgyfa keményebb..;

— A -magyar tisztek is cudarul bánták velünk, ök ott is parancsnoknak érezték magukat, reggel csuklóra vezényeltek bennünket, meg más gyakorlatokat végeztettek. Mérgesek voltunk, de mit csinálhattunk? Még vívó felszerelést is készítettek: hosszú botok végére rongyot kötöttek, két embert összeállítottak és vívni kellett. A cári katonák nevettek rajtunk, ahogy ugrándoztunk.

— Akkor tájban már hozzánk is elért a forradalom szele, beszélték, hogy mi van Oroszországban. Amikor aztán megjött a. vörös hadsereg, két

aL,ií kiürült a tábor. Mehetett mindenki, amerre akart as latoét. En maradtam. Tízezer embert fegyvereztek fel a bolsevikok. De Kolcsak is készülődött, valahogyan sikerült megnyernie a cseh hadifoglyokat. Külön ezredeket állított fel és volt esze, mert nem saját embereit, hanem a cseheket küldte a bolsevikok ellen. Az első csatában, Irkutsz körül nagyon sok magyar elesett, akkor még ezek a csapatok nem voltak elég szervezettek. A reguláris vörös hadsereg segített nekünk és Távol-Kelet felé hajtotta Kolosuké Itat. A csehek, nem tudom minek folytán, de kezdték felismerni, hogy rossz ügyet szolgálnak. Százával álltak át, ugyanakkor pedig — mert ők fedezték a visszavonulást — egymás után adták át a legfontosabb helyeket. A vörös hadsereg gyorsan és aránylag akadálytalanul üldözhette Kolcsakot, akit az amerikai intervenciósok is támogattak. Az elesett magyarok emlékére nagy kőemléket állítottunk . i.

— Engem a csehek fogták el — szól közbe Mohácsi elvtárs.

JVc felejtse szavát, még

l ’ csak azt akarom mondani, hogy az orosz vasutasok hősök voltak. Nemcsak szállították a katonákat, hanem sok szór segítettek is a harcolóknak. Megtörtént, hogy a mozdony után akasztott két kocsit megpakolták robbanóanyaggal, aztán elküldték az állomásra s ott felrobbantották.

Mindnyájan bólogatnak: így volt. Ha elfogyott a víz, a nagy hidegben befagyott a kút, hóval töltötték meg a tartályt, az erdőkből hordták a fit, hogy tarthassák a gőzt.

— A fogságbaesésem úgy történt — veszi át a szót ismét Mohácsi elvtárs. — hogy a csehek váratlanul megtámadták csapatunkat. Nem lehetett

kibújni a gyűrűből, mert ezek is sokan voltak. Egy házban értek hármunkat. Ahogy kisértek bennünket a központba, egy óvatlan pillanatban megléptem. Megint falura mentem, hogy ott majd nem keresnek. Azért a nevemet megváltoztattam és az új gazdánál már Marosics néven dolgoztam. A csehek azonban az egész környéket átkutatták vörös katonák után. A faluba is elértek. Meghallva nevemet,_ minden áron azt bizonygatták, hogy én cseh vagyak, tehát velük keü harcolnom. Csak nem leszek bolond közéjük állni, amikor már vörös katona vagyok. Megint megszöktem.

— 19 telén Krasznojarszk- ban állomásoztunk. Hej, de nehéz napokat, heteket éltünk át! A város a vasútvonal mellett terült el s általában a csapatok gyalogosan is mindig a vasutak körül meneteltek. Egyszer hírét vettük, hogy nagy kozák egységek akarnak erre felé az ország belsejébe húzódni, a parancsnokság előkészítette méltó fogadtatásukat. Először vonaton prólbálkoztak. Az állomáson ágyukat, géppuskákat állítottunk fel és amikor a szerelvény befutott, olyan golyózáport zúdítottunk rájuk, hogy aki meg maradt, hányát, homlok menekült. Másnap a főegység, a ko- zákság jött, lovon. Azokat is megfutamítottuk. A következő transzport, a gyalogság már megszimatolta, hogy mi vár rá és igyekezett elkerülni a várost. De mi is észnél volf tunk, számítottunk erre; ök úgy okoskodtak, hogy a város északi, felén húzódó völgyben biztonságban elvonulhatnak, mi meg, amikor ezt megne- szeltük, az ágyukat, a hegyoldaliba vontattuk. A völgy lehetett olyan háromszáz méter széle?. Nem is jó beszélni róla: lovak, kocsik, emberek egymás hegyén-hátán, szinte patakokban folyt a vér. Nem menekülhetett senki, aki életben maradt, azt elfogtuk. Mi is sok embert veszítettünk, de Krasznojarsz nem engedte át az ellenforradalmárokat...

TtM'ohácsi elvtárs néhány hónap múlva tagjelölt majd párttag. Később két hónapos pártiskolára irányították, onnét pedig haza. Rigában szállt hajóra, s Hamburgban kötött ez ki. Itt érte az első felülvizsgálat, amelyet még sikerrel úszott meg. A magyar határnál már nem volt szerencséje, kész tények elé állították:

— Vörös katona volt, mi? — fogadták a csendőrök.

Nem tagadta. Csak azt kívánta, hogy a másikról, a pártiskoláról ne szerezzenek tudomást, mert akkor... Nem félt, de neki küldetése volt, megbízással jött; hirdetni, amit tanult, látott, hallott. Ügy látszik, ezt nem örökítették meg azon a kartotékon.

— Évekig megfigyelés alatt voltam. Azért óvatosan munkához láttam. Ahogy tanultam, először csak nézelődtem, ismerkedtem az itthoni körülményekkel, közben igyekeztem kapcsolatot teremteni az illegális párttal. Levélben érintkeztem az élvtársakkal: barátti, semmiségről szóló leveleket hozott és vitt a posta, de a másik oldalán láthatatlan írással üzenetek voltak. Mégis lebuktam, valaki beszélhetett ;;. Nem mondom, jól elvertek a csendőrök és kaptam tizenkét hónapot. Kiszabadulás után újra kezdtem, még nehezebb helyzetben. A faluban kerültek, mint a bélpok- tost, nem mintha haragudtak volna rám, de ki viszi a bőrét a vásárra azért, hogy Mohácsival társalogjon? Égetett a keserűség, mert még a gyerekeimmel sem álltak szóba. — Mindegy, vállalni kellett a számkivetettséget is. Csak jóval később tudtam megint megszervezni a sejtet...

Aki itt ül és hallgatja ezt az élettörténetet, hozzá tudja tenni a magáét. Az uralkodó osztály féli tőlük, mint az ördög a tömjénfüsttől. Nádor Józsi bácsi mondja, hogy amikor kikerült a frontra, figyelmeztették: nehogy beszélni merjen a hatosok lázadásáról, mert annak nem lesz jó vége. Dobszai elvtárs heteket töltött a megyei fogházban, amiért vöröskatona volt. A csóti pofozó lágerben is szinte valamennyien megfordultak, de az eszmét nem tudták feledtetni velük.

1956. októberében sem.

— Bedobálták az ablakomat

— emlékszik Mohácsi elvtárs.

— Fegyvert kerestek. Szegény ördögök, ha tudták volna, hogy még a kérésünkre sem adtak. A családot, unokámat elküldtem a rokonokhoz és magam maradtam a házban. Csak jöjjenek, értem nem kár.i,

— Azt mondtuk októberben: öregek vagyunk, de tudunk bánni a fegyverrel. Adjanak, hogy legalább harcolva pusztuljunk el. -. •

Ezt vallották mindnyájan, kissé keserű szavakkal.

Milyen 'messzire csapongóit el a gondolat a témától!

í~ily rövid volt ez a három

" óra, szinte perceknek tűnt, gyorsam elszaladt. Pedig mennyi mondanivalójuk lett volna, mennyi emléket sűrített össze ez a negyven esztendő; csak egy részét eleveníthették fel egymás között a régi harcosok. S belőlük is egy ‘aagy történelmi esemény megteremtésének gigászi küzdelmei vetítődtek az unokák elé, amelyben a százezer magyal között ott volt ez a tizenöt kedves, szerény, ősz elvtárs.

BOCZ JÓZSEF.