Dunántúli Napló, 1957. augusztus (14. évfolyam, 179-204. szám)
1957-08-16 / 192. szám
1 világ proletárjai egyesüljetek! DUNÁNTÚLI NAPLÓ A MAGYAR SZOCIAL FSTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 192. SZÁM ÁRA 5« FILLÉR PÉNTEK, 1957 AUGUSZTUS 16 jF „UáemasiUwk' iíáiá&zon Szenzációs esemény történt Kárászon. Széli István Szegfű nevű tehene három ikerborjat ellett. A kiváló tehén öt év alatt tíz borjúval ajándékozta meg gazdáját. £JSÍPjt vIÓ*- >'*■- ' ,v< , . : ■ •• ■ Segítsük a szocialista munkaverseny fejlődését! A hónap elején jelent meg a kormány és a szakszervezetek elnökségének határozata a termelési tanácskozásokról és a szocialista munkaversenyben élenjáró dolgozók és vállalatok jutalmazásáról. E határozat széleskörű visszhangot váltott ki megyénk ipari üzemeiben és bányáiban. Tisztázta az eddigi vitás kérdéseket, választ adott a kételkedőknek s ami a legörvendetesebb: nagymértékben hozzájárult a szocialista munkaverseny kibontakozásához. Hiba lenne azt hinni, hogy ez a határozat egy csa- pásra megoldotta a munkaverseny kiszélesítésével kapcsolatos összes problémákat, hogy most már az eredmények értékelésén kívül nincs is más tennivaló. Van. Nagyon is sok. Megyénk bányaüzemeiben például annak ellenére, hogy most a bányásznapi készülődés során számos vállalás, versenyfelhívás hangzott el és ezek a bányászok valóban küzdenek ígéretük válóravoltásáért, a bányászok többsége még nem vesz részt a versenyben, még nem értette meg, miért van szükség a versenyre. Az ipari üzemekben ennyire sem állunk. A teljesítménybérezésre való vontatott áttérés miatt számos helyen még hozzá sem kezdtek a verseny megszervezéséhez, pedig talán éppen ezeken a helyeken lenne a legnagyobb szükség a versenyben, a dolgozók közös összefogásában rejlő hatalmas erőre. Első és legfontosabb feladat tehát a dolgozók többségének megnyerése a munkaverseny számára. „A dolgozók anyagi érdekeltségének biztosításával, jobb munka- és termelési feltételek megteremtésével elő kell segíteni, hogy növekedjék a dolgozók termelési kedve, tudásuknak, szorgalmuknak megfelelően újabb és újabb termelési eredményeket, munkasikereket érjenek eV’ — mondja ki a határozat is, sőt külön hangsúlyozza, hogy „gondoskodni kell a dolgozóknak a termelési célkitűzések megvalósítására való mozgósításáról". Es ez nem véletlen. A szocialista munkaverseny kiszélesítése ugyanis nemcsak a kedvező termelési feltételek biztosításán, hanem nagyon nagy mértékben a politikai ági- náción, az üzemek vezetőinek, a szakszervezeti aktíváknak helyes felvilágosító munkáján is múlik. E széleskörű, a munkaverseny célját a szocializmus építésében megmagyarázó agitáció kibontakozását azonban nagyon nehezíti egyes szakszervezeti vezetőknek a munkaversennyel kapcsolatos helytelen álláspontja. Az elmúlt évek tapasztalataiból, a munkaverseny terén elkövetett hibákból a szakszervezeti felsőbb szervek azt a következtetést is levonták, hogy hiba volt a szakszervezetet a munkaversemi gazdájának kikiáltani s a szakszervezet szerepét a vállalások gyűjtésére korlátozni. A jövőben tehát a munkaverseny szervezéséért, fejlődésének biztosításáért egyforma felelősséggel tartozik az üzemvezetés, a pártszervezet és a szakszervezet — mondják most. És ez eddig nem is rossz. A hiba ott kezdődik, hogy megyénk ipari üzemeinek több szakszervezeti vezetője a fenti álláspontot ügy értelmezte, hogy most már nem a szakszervezet a munkaverseny gazdája, — ezt unos- untalan hangoztatja is — a munkaversenyt szervezzék a műszakiak, ha lesz időnk, majd mi is segítünk. Még véletlenül sem mondják azt, hogy most már nemcsak mi vagyunk a munkaverseny gazdái. Ezen a „nem mi vagyunk a munkaverseny gazda.?’ állásponton sürgősen változtatni kell, mert helytelen irányba tereli a szakszervezetek tevékenységét, megnyugvásra ad okot, a munkaverseny elhanyagolásához vezet. Maga az a tény, hogy a munkaversenyről szóló határozat nemcsak a kormány, hanem a szakszervezetek elnökségének a határozata is, világosan megmutatja, hogu a gazda szerepét a szakszervezeteknek is vállalniok kell s hogy a szak- szervezeti aktívahálózat nyújtotta lehetőségeket a munka- verseny-mozgalom kiszélesítése érdekében fel kell használni. Persze, az üzemek pártszervezeteinek és gazdasági vezetőinek legalább ilyen mértékben hozzá kell j&rulniok a munkaversenyben résztvevők számának növeléséhez, a munkaverseny helyes formáinak kialakításához. A szocialista munkaverseny fejlődésének másik fontos teltételeként említi a haté rozat a munkaverseny céljának megválasztását. Vagyis a munkaversenyt mindig az üzem, a népgazdaság előtt álló legfontosabb feladatok megoldására kell irányítani. S ez nemcsak abból áll, hogy üzemenként külön-külőn meghatározzák, nálunk a műszaki fejlesztés, nálunk a termelés növelése, nálunk pedig a minőség javítása stb. a legfontosabb feladat, hogy ezt termelési tanácskozásokon vagy más módon közlik a dolgozókkal, hanem azt is meg kell magyarázni, hogy miért a közölt feladat a legfontosabb. Csak így, csak ha a munkások is megértik az előttük álló feladatok fontosságát, várhatjuk, hogy következetesen küzdenek is azok megvalósításáért. Mert nagyok a feladataink. Az elmúlt negyedévi ipari termelésünk még 13 százalékkal kevesebb volt, mint a múlt év harmadik negyedévében s a szocialista iparban az egy munkásra jutó termelés az év második negyedében 4.6 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában. A szocialista munkaverseny fejlődésének elősegítése, e lemaradás megszüntetése, de a minőség javítása, a gazdaságos termelés biztosítása érdekében is nagyon fontos. Éppen ezért üzemeink és bányáink vezetőinek, az üzemi párt- és szakszervezeteknek az eddiginél sokkal többet kell tenniök a versenymozgalom fellendítése érdekében. Egy nap a nagyvilágban /tetteidet a uaiMMi ítélet a Belsped-perben Ezer cipőmodell a ravaszra Visszaérkezett Moszkvába a szovjet párt- és kormányküldöttség j : A szovjet és a német nép között jólbaráti, békés viszonyt kell teremteni Hruscsov beszéde a moszkvai nagygyűlésen Moszkva: (MTI) A szovjet párt- és kormányküldöttség, ame'y Németország Szocialista Egységpártjának és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának meghívá- ára egyhetes látogatást tett a j Német Demokratikus Köztár- '■gban, szerdán délután zaérkezett Moszkvába. A küldöttség fogadására a vnukovoi repülőtéren sókszáz dolgozó gyűlt egybe. Eljöttek az SZKP Központi Bizottságának elnökségi tagjai. Ott voltak a diplomáciai képviseletek vezetői, valamint a szovjet és a külfö’di újságírók. Hruscsov és Mikojan köszöntötte a fogadásukra megjelent moszkvaiakat. Üdvözöljék a diplomatákat, majd kíséretükkel gépkocsijukon a moszkvai Téli sportpalotálba hajtattak, ahol a küldöttség megérkezésének tiszteletére gyűlést tartottak. A hatalmas csarnokban a szovjet főváros mintegy 15 000 lakosa köszöntötte nagy tapssal az elnökségben helyetfog- laló Hruscsovot, Mikojant és a kü’döttség többi tagját, valamint a párt és a kormány vezetőit. Hatalmas tapssal köszöntötték A. Novotnyt, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, a csehszlovák párt többi más vezetőjét és Ceden- balt, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának el-' nőkét is, akik sz’ntén az elnökségben fog1 altok helyet. A moszkvai dolgozók üdvözlése után felállva, hosszantartó tapssal köszöntötték a gyűlés résztvevői a szónoki emelvényre lépő N. Sz. HruscsoBolyban és Senyén egésznapos programmal ünnepük auguszíus 20-át : Bolyban kedden reggel zenés ébresztővel köszöntik a község lakóit. Délelőtt a sportpályán labdarúgómérkőzést rendeznek. A díszünnepség délután 2 órakor kezdődik, amelyen Szabó Rezső országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet. Ezután a zenekar számai következnek, amelyek egyben megnyitják a hagyományos lovasbemutatót. A versenyben hetven lovas vesz részt. A színhelyre bevonuló versenyzőket 12 tagú lovaszenekar vezeti, utánuk vonulnak a szépen feldíszített lovasfogatok. A tribün elé vonulnak s a közönségnek tisztelegnek. A lóverseny egyik kiemelkedő eseménye a bajai és a békáspusztai lovasok vetélkedése lesz. Élményt jelent majd a fogatos bemutató, a vadászugratás, valamint a szalagtépés csikósruhában. Humoros látványosságot nyújt a lovasok virslievése, székfogla- !ása. Szenzációsnak Ígérkezik a lovasfutball az óriás futball- labdákkal. A nagyszabású lovasbemutatót tűzkarikaugra- t ássál fejezik be. Ezután reggelig tartó tánc következik. Sellyén is zenés ébresztővel köszöntik alkotmányunk ünnepét. Délelőtt 10 órakor ünnepi nagygyűlést rendeznek a járási művelődési házban. Halasi József elvtárs, a ME- DOSZ országos bizottságának A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület augusztus 19- én, hétfőn Pécsett az egyetem földszinti előadótermében vándorgyűlést, geodéziai és kartográfiai kiállítást rendez. A vándorgyűlés megnyitására augusztus 18-án, vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor, utána megalakul a pécsi csoport és megválasztják a pécsi csoport vezetőségét Délután 3 órakor dr. Homoródi Bnrfaoeslre érkezett Bernal professzor Augusztus 15-én átutazóban Budapestre érkezett J. D. Bernal professzor, a világhírű tu- •lós és békeharcos, a Béke VI- 'átrtanács tagja. Bernal professzor két napot tölt a Magyar fővárosban. óskül tett 100 fiatal pedagógus Ünnepélyes fogadás a pécsi járási tanács kultúrtermében Mintegy száz fiatal, idén végzett pedagógus gyűlt ösz- sze tegnap délelőtt a járási tanács kultúrtermében, ünnepélyes eskütételre. A tiszteletükre rendezett fogadáson megjelent Palkó Sándor elvtárs, a megyei tanács elnöke, valamint az oktatásügy megyei vezetői és járási képviselői. Kutas Antal elvtárs üdvözlő szavai után Takács Gyula elvtárs, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondott beszédet. „örömmel és bizalommal fogadjuk önöket a megye csaknem kétezres pedagógus családjába“ — mondotta többek között Takács elvtárs. Ünnepélyes és felemelő az a pillanat, amikor a fiatalok elindulnak azon az úton, amelyet életcéljukká választottak. Bízunk fiatalos energiájukban és hivatásszerete- tükben. A bizalom mellett azonban követelményeink is vannak. Ügy dolgozzanak, hogy a haza és a nép szere- tete jellemezze munkájukat. Mindkettőnek mai tartalmat kell adni a nevelőmunkában. Az ellenforradalom vissza- ■ élt az ifjúság, a pedagógusok | eszméivel, s célja érdekében hamis eszméket hirdetett. Éppen ezért a fiatal pedagó gusoknak fokozottabb mértékben kell az ifjúságot a szocializmus építésére nevelniük, ismerniök kell a társadalom követelményeit, s a tankönyvek szellemében, a szocialista, materialista világnézetnek megfelelően kell oktatni. A nevelő munkája nem ér véget, amikor elhagyja az iskolát. Részt kell vennie a társadalmi életben falun és városban egyaránt. Cselekvőén kell kivenni részét a falu kulturális életének vezetésében, irányításában. Ezt könyvekből nem lehet megtanulni, éppen ezért tudni kell, hogy az iskolai és a népművelési munka segíti egymást. öva intette Takács elvtárs az egybegyűlteket az elszür- külés veszélyétől. — A pedagógus munkája — mondotta — azért is szép, mert soha nem Elégedhet meg azzal, amit már tud. Állandóan képeznie kell magát, mert a tudás a tekintélynek egyik alapköve. Állandóan ébren kell tartani a szellemi igényesség lángját. Beszélt ezután még az iskolák, az oktató-nevelő munka problémáiról, az új tankönyvek megjelenéséről, a pedagógusok megbecsüléséről, mert a most útnak induló fiatalok már a felemelt fizetést kapják. Különösen kiemelte azt a tényt, hogy általában az idén végzett pedagógusok állásfoglalása kívánságuk szerint történt. Példa erre a tanítónőképzö. ahol a 24 végzett növendék közül 22-t saját kérelmükre helyeztek el a nekik legjobban megfelelő helyre. Végül kérte őket, hogy őszintén, becsületesen dolgozzanak, híven ahhoz a bizalomhoz, és szeretethez, amellyel a párt és az állami vezetők köszöntik őket munkahelyük elfoglalása alkalmával. Takács elvtárs beszéde után Bedegi József az idősebb nevelők és a Pedagógus Szakszervezet nevében üdvözölte a fiatalokat. Ezután Heiman József fiatal pedagógus tett ígéretet, hogy becsületesen dolgoznak, hűek lesznek a szocializmus eszméihez, majd az eskütétel következett, j Vá dorgy1 és! tar! Pécsett ja Gesdé iái és Kartográfiai Egyesület Lajos tart előadást a „Régi pontok az új háromszögelési hálózatban” címmel. Utána dr. Kopasz Gábor, a pécsi levéltárak anyagát ismerteti, majd sor kerül a közös autóbusz-kirándulásra. Augusztus 19-én délelőtt 10 órakor Szabó László: „A földmérői hivatás — földmérő feladata egy ország gazdasági életében“ címmel tart előadást,. majd dr. Takács József: „A magyar kartográfia eredményei” című előadását tartja meg. Délután 3 órakor az értekezleten megjelentek megtekintik Pécs város nevezetességeit, a régészeti múzeumot, a székesegyházat, 1 a Zsolnay-múzeumot, majd utána közös vacsora következik. Augusztus 20-án, kedden, Alkotmányunk ünnepén, délelőtt 10 órakor Zelcsényi Géza: „Újabb alappontsűrítési eljárások“, Boday Lajos: „Kom ló város felmérése” címmel tart majd előadást. Az előadásokat vita követi, alelnöke mond ünnepi beszé- : det. Délután 5 órakor a sport- • pályán sportműsor kezdődik, j Este 9 órakor a sellyei szín- • játszók a „Fehér Anna“ című j háromfelvonásos népszínmű-! vet mutatják be. Utána reg- j gélig tánc. A Hazafias Nép- j front községi bizottsága a kör- J nyékbeli falvak dolgozóit sze- j retettel várja. < vöt, aki rövid beszédet mondott. — Utazásunk igen sikeres volt és felülmúlta várakozásainkat, — állapította meg a jelenlévők nagy tapsától kísérve Hruscsov, majd utalt a szovjet és a német nép kapcsolatainak múltjára is. Hruscsov hangsúlyozta: a népek látják, hogy a múlton túl kell lépni és a szovjet, valamint a német nép között jóbaráti (Folytatása a 2. oldalon.) Húszezer holddal több kukorica Az idén Baranyában mint-, [ egy százhúszezer holdon zöldell : a kukorica. Ez kereken hűsz- ; ezer holddal több, mint az : előző évben volt. A júliusi I jégeső ötezer hold kukoricát : érintett, de a kedvező időjá- : rás hatására ezeknek túlnyn- : mó része kiheverte a súlyos | elemi csapást. A csövek szé- : pen kialakultak és most már ; a szemek „telnek“. A múlt évben egy-egy hold- : ról tizenhét mázsa csöves kú- : koricát törtek le. Most úgy ; számítják, hogy a megyei át- j lag holdanként húsz mázsa : lesz, sőt több helyen — főként • a mohácsi és a pécsváradi iá• rásban — ezt is meghal a'1 ia. ! Ez azt jelenti, hogy ősszel kö- ■ rü’beliU két és fél millió mázsa « csöves kukorica kerül a gó- i rékba, hétszázezer mázsával : több, mint tavaly. ►