Dunántúli Napló, 1957. augusztus (14. évfolyam, 179-204. szám)
1957-08-13 / 189. szám
I93T AUGUSZTUS 13 N A PLO 9 A balatoni kUánduláseét A KISZ városi bizottsága és a Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Háza figyelemre méltó vállalkozáshoz kezdett, amikor a VIT záróünnepség megszervezéséhez hozzáfogott. Az ünnepségek programját mindenki ismeri, hiszen újság, rádió és sok plakát adta hírül városzerte és vagy nyolcvan társadalmi aktíva népszerűsítette az emberek között. A program javarészét meg valósították. Hatalmas tömeg vett részt a szombat esti „Felsztivál végén” című műsoros esten, gyönyörködött a görögtűzben, tűzijátékban és egyebekben. (A színészek játéka más lapra tartozik. Arról külön is megemlékezünk.) Másnap, vagyis vasárnap, közel 700 kiszista és idősebb dolgozó szállt fel az IBUSZ-vonat- ra és mondhatjuk igen indám hangulatban utazott Fonyódra. Ütközben aláírásgyűjtést is tartottak és több mint ötszáz tiltakozást fektettek papírra az ENSZ ötösbizottságának hazug és rágalmazó jelentése ellem A Balaton partján még magasabbra csapott a jókedv, hiszen meleg volt a víz, gyönyörűen sütött a nap. Boldogan lubickoltak délután három óráig. Ekkor kezdődött a bonyodalom, A program szerint az egész kirándulótársaság áthajóká- zott volna a túlsó partra. — Mintegy 220-an át is jutottak, s bizonyára jóízűen koccintottak egy-egy pohár badacsonyival. A hátralévő níintegy 450-an vártak, Eleinte mindenki nyugodt volt, hiszen úgy tudták, hogy minden rendben van. A KISZ városi bizottsága még augusztus elején szerződést kötött két hajóra, de vasárnap délelőtt is beszéltek a fonyódi hajóállomással, ahol azt mondották, hogy menjenek csak nyugodtan Badacsonyba, majd a túloldalon fizetnek. Jöttek is a hajók sorjában, tízpercenként váltva egymást, de egyetlenegy embert sem akartak a mieink közül felvenni! Minden hajóskapitány azt vágta a pécsiek szemébe, hogy nem fizettek. Természetesen növek vő felháborodással feleltek vissza, hiszen megfizették ők az útiköltséget — közte a hajóköltséget is, « még PécsettI De hiába, nem volt apelláta. A keményfejű hajósok oda sem fütyültek az emberekre, a kirándulás pénzügyi felelőse, Váradi András elvtárs, a Doktor Sándor Művelődési Ház gazdasági felelőse pedig már a túlsó parton járt. A legelső, három órakor induló vízibusszal áthajókázott a hajójegyek árával és a szerződéssel együtt. így a fonyódi parton maradták nem tehettek semmit. Mérgesek voltak Váradi elvtársra, hogy elsőnek megy, holott utolsónak kellene lennie, szidták a MAHART-ot, — amelynek szószegése lényegében a súlyos hiba legelső oka volt, — de vártak, hogy majd csak visszatér. Fonyódról Badacsonyba, illetve vissza körülbelül húsz-húsz percig tart az^út. Váradi elvtárs 15.20-kor tehát partraszállt, s mivel mintegy tízpercenként kötöttek ki a hajók, 15.30-kor látnia kelletti hogy nem jönnek a pécsiek. De számítsunk még egy hajót, legyen 15 AO óra. Váradi elvtárs, ha ekkor hajóra száll, hogy visszatérjen, 16 órakor, vagy legkésőbb 16 óra tízkor a fonyódi mólon lehetett volna. Ha ekkor jön, idejében jön, mert a kirándulók egyre türelmetlenebbül ugyan, de vártak. Csak fél öt táján, vagy után hagyták ott a mólót, s később hiába jött Váradi András, nem volt kedvük átmenni, Ezért nem mehettek át 450-en a túlsó partra, A MAHART szószegése és egyetlenegy ember hibája ejtett foltot a javarészt jólsikerült kétnapos záróünnepségen. (Hogy mennyire jól sikerült: a kirándulók zöme a történtek ellenére is igen virágos hangulatban utazott haza, a vonat csakúgy harsogott az énekszótól.) Reméljük Váradi elvtárs okul a hibájából. Ezt hangsúlyozzuk, mert amint halljuk, ha az idő engedi, az idén még egy vagy több kirándulást szerveznek, ahol az előbbihez hasonló eseteknek nem szabad előfordul- niok, mert lejáratják a KISZ városi bizottsága és a Művelődési Ház okos kezdeményezéseit! A Doktor Sándor Művelődési Ház kérésére közöljük, hogy a megkárosult utasok visszakapják a hajójegyek árát. A Művelődési Ház kéri, hogy augusztus 17-én 17 óráig jelentkezzenek náluk a pénzért 35 fok Néhány napos „kiesés“ után ismét beköszöntött a meleg a strandolok és üdülök legnagyobb örömére. Bizony ebben az aszfaltlágyító időben jól esik a hűs hullámokban lubickolni. — Tegnapelőtt, vasárnap „csak” harminckét fokot mértünk — tájékoztattak a repülőtéri meteorológiai állomáson. — Hétfőn már harmincöt fokig emelkedett a hőmérséklet. Az elkövetkező napokban a meleg idő tovább tart. Puskás osztrák állampolgár? A Bildtelegraf című bécsi lap közlése szerint Puskás Ferenc, a magyar válogatót labdarúgó csapat disszidált tagja folyamodványt nyújtott be az osztrák belügyminisztériumhoz. Kérte, adják meg ré szére az osztrák állampolgárságot. Puskás így szeretné kijátszani a FIFA ismert hatá rozatát, amely hosszabb időre eltiltja a labdarúgó mérkőzéseken való szerepléstől. Pénzügyminiszteri rendelet a földadó lerovásáról A pénzügyminiszter rendeletet adott ki az 1957. évre kivetett földadónak pénzben, valamint a búzát helyettesítő egyéb terményben való lerovásáról szóló 24. (1957. VI. 16.) P. M. számú rendelet kiegészítéséről, Az élelmezésügyi miniszterrel egyetértésben megállapított kiegészítés a következőket tartalmazza: száz liter egyszer fejtett bornak százötven kilogramm szőlő, 105 liter must, 102 liter seprős bor, 98 liter kétszer fejtett bor felel meg. A gazdasági felügyelő legyen körzeti kultúrigazgató is Az utóbbi időben a lapok hasábjain többször szó esett a falusi kultúráról és népművelési törekvésekről. Fontos, hogy e kérdést napirenden tartsuk és erről szóban és írásban tanácskozzunk, míg az teljes sikerre nem vezet. Hazánk lakóinak zöme falusi. A falu kulturális, erkölcsi és gazdasági színvonalától függ jórészt az ország jóléte. Már eddig is számos helyes kezdeményezés, intézkedés történt a falu kulturális színvonalának emelésére; Kormányunk, bár bő alkalmat nyújt a falusi ifjaknak a mezőgazdasági iskolák elvégzésére, de kevesen jelentkeznek. Nagy vívmány az ált. 8 osztályú iskola. Azonban az az észrevételem, hogy falun a 15—20 éves falusi ifjak és leányok el vannak hagyatva. Hiányzik a vezető, aki részükre különösen az ősz és tél folyamán művelődési és szórakozási lehetőségben változatosságot nyújt. A falusi kultúrmunkát nem lehet teljes egészében az amúgy is elfoglalt helyi pedagógusokra bízni. Erre egy külön önálló ember kellene, aki a községi tanácsnak is tagja lenne. Ez pedig nem volna más, mint az állam által kinevezett és fizetett körzeti községi kultúrigazgató. Örömmel üdvözöljük ama kormányrendele, tét, amely körzeti községi gazdasági felügyelőket nevezett ki. Adják meg ezeknek a kultúrigazgató címet is. A népművelés érdekében bővítsék ki ezeknek a hatáskörét és a falusi népet ismerő szakértők bevonásával képezzék ki őket e nemes cél érdekében. így a községben lakó, kiképzett körzeti-községi kultúrigazgatók állandó tanácsadói, terjesztői lennének a falu kulturális életének. VÉRTESI ZOLTÁN m^aíakidt A SZÁZADIK SZAKCSOPORT Egy esztendővel ezelőtt új mozgalom indult meg a falvakban: az egyszerűbb társulások mozgalma. Kezdetben lassan, támogatás nélkül alakultak a szakcsoportok. Sokan „fél-kapitalista“ társulásnak hitték ezeket a csoportokat és nem is igen siettek segítségükre. (Sajnos, ez a téves nézet még ma sem oszlott el egészen.) Az elmúlt félévben azonban egyre több község parasztsága jelentette be: társulni akarnak valamelyik termelési ágra. A nagyarányú megmozdulás főirányítását a földművesszö- vetkezetek vették kezükbe és országszerte megindult az egyszerűbb társulások tömeges létrehozása. Társulnak és társultak a méhészek, a zöldséges gyümölcstermelők, a szőlősgazdák, a tehéntartók, de szövetkeznek például aprómag, kukorica és más növények termelésére is. í Egyre erősebbé, izmosabbá '‘'fejlődnek ezek az egyszerű társulások. Ezt mutatja a múlt hét jelentős eseménye: megalakult a rózsafai törzsállattenyésztő és tejtermelő szakcsoport, a századik szakcsoport Baranyában; Rózsafa mindig híres volt állatállományáról; 1937-ben állataik 25, 1941-ben már 50 százaléka törzskönyvezett volt. A törzskönyvezésre és a törzskönyvezett állatok beszerzésére a felszabadulás után is nagy gondot fordítottak. Ifj; Varga Sándor, a szakcsoport egyik tegjp például 1943-ban állami támogatással Svájcból hozatott egy előihasú üszőt. Ez a tehén 12 éves kora ellenére most is évi 6 200 liter tejet ad, 4 százalékos zsírtartalommal. Jó tulajdonságait örökölték utódai is, amelyek egyrésze a faluban maradt. Hagyománya van tehát Rózsafán az állattenyésztésnek. Most szeretnék föleleveníteni ezeket a hagyományokat és még jobb eredményeket akarnak elérni. Jelenleg Rózsafa, bár a számok szerint a község állatállománya kielégítő, visszasüllyedt az 1937-es színvonalra, ugyanis állatállományuknak most is csak 25 százaléka törzskönyvezett. Lényegében tehát élőiről kell kezdeni mindent. A községben a fejési átlag 9—10 liter között mozog. A meglevő 36 törzskönyvezett tehéné viszont meghaladja a 18—14 litert. A társult gazdák most azt szeretnék elérni, hogy szakcsoportba tömörülve növeljék a törzskönyvezett állatállományt, és példájukkal buzdítsák a kívülállókat is. Érdeklődtünk a rózsafái gazdáktól, hogy miért éppen szakcsoportban próbálkoznak újra a régi, célkitűzésekkel? Az 1941-es eredményt saját erejükből érték él, nem tudnák ugyanezt mégegyszer megtenni? Kérdésünkre a legfrappánsabb választ Király Lajos, a szakcsoport elnöke adta: — Higgyék el, mi parasztok rájöttünk arra, hogy egyedül a magunk lábán megállni nem tudunk, tehát szövetkeznünk kell. Hallottunk és olvastunk a földművesszövetkezeteken belül működő szakcsoportokról és jelen pillanatban ezt az utat találtuk a leghelyesebbnek. Ha eredményeket tudunk elérni, akkor azok, akik jelenleg még idegenkednek a szakcsoporttól, később majd szívesen közénk állnak. Simon Istvánnétól, a MÉSZÖV szövetkezetpolitikai osztályának előadójától több érdekes adatot tudtunk meg a századik szakcsoport terveiből. Simon elvtárs, szinte magáénak érzi a rózsafaiak gondját és keresi a legjobb, legeredményesebb megoldásokat. Nagyon jónak, találja például azt az elképzelést, hogy a szakcsoport a tanácstól, Maza- ga Jenő elnöktől tartaléktőidet kér és azon közös munkával termelnék meg a takarmányt. Szeretnének szoros kapcsolatot tartani a helyi termelőszövetkezettel i$>. Ügy tervezik, hogy közösen termelhetnének esetleg takarmányt, együttes erővel szereznék be a vetőmagot, műtrágyát, esetleg közösen vásárolhatnának tenyészállatokat, elsősorban apaállatot. Ezek még csak tervek. De a tervek mellett már kézzelfogható egyezség is született, Tormási János tsz-el- nökkel. A termelőszövetkezetnek van egy nagy silója, amelyet nem tudnak kellőképpen kihasználni. Ezután közösen silóznak. A silóval azonban még nincs megoldva a takarmányozás. Az eddigieknél több. sokkal több takarmányt kell termelni és beszerezni. 1937-től 1941- ig a község szántóföldi területének 70 százalékán termeltek takarmányt. Az elmúlt években azonban földterüle tűknek csupán 25—30 százalékát tudták erre a célra hasznosítani. Most tehát több takarmányt kell termelniük, ezenkívül vöröslisztet, pogácsa darát, és tejipari melléktermé két kell beszerezniük. Legnagyobb jelentőséget a fölözött tejnek tulajdonítanak. Ezért úgy tervezik, hogy a Tejipari Vállalattól — más szakcsoporthoz hasonlóan — átveszik a tejcsarnokot. Tervek szerint a Tejipari Vállalatnak leszállítanák az eddig szokásos mennyiséget, de a tejtermelés fokozásából származó többletet ők maguk fölöznék le és a melléktermékeket, mint takarmányt hasznosítanák. A szarvasmarha mellett tervük még a sertésállomány növelése. Szeretnék, ha az egész községben kialakíthatnák a sertésállomány egyöntetűségét. Ilyen tervekkel indul a megye századik szakcsoportja. A mezőgazdaság fejlesztésének egyik alapvető problémáját ragadták meg. Kezdeményezésük annyira példamutató, hogy megérdemlik azt a szükséges anyagi támogatást, hitelt, amely indulásukhoz szükséges; (t. m.)| TOLLHEGYEN A küszöb Arról a kis keskeny micsodáról van szó, amelyet egyetlen lépéssel átlép az ember s így egyik helyiségből átjut a másikba. Egyszerű, mindennapos mozdulat, naponta isten tudja hányszor megismételjük. Ügyet sem vetünk rá. Észre sem vesszük, csak átlépjük. Hanem ... ennek is ára van. Mármint a küszöb átlépésének. Van ahol ezért a mozdulatért 10, azaz tíz forintot kérnek el az embertől. Nem hiszik? Isten bizony! Még hozzá az Urániumbánya Szabadság úti kultúr- házában. Négyen voltunk — tehát negyven forintot kértek belépőként. Amiért átlépjük a küszöböt. Valaki mondta, hogy a műsoros est miatt van ilyen magas belépő. Persze, persze, ingyen kultúra nincs, nem is kívánjuk. De bocsásson meg az ég: tíz forint! Ennyit még a főváros leghíresebb mulatójában, a Budapestben sem kémek, pedig ott köztudomású, hogy nagyszerű, igazán nívós műsor van. No igen. Azt is mondták a kultúrház ajtajában, hogy a Kossuth-díjas Szabó Samu is játszik, tehát azt kell megfizetni. De az isten szerelmére! A Kossuth-díjat már egyszer megfizettük! A díj mellé járó komoly pénzösszeg a dolgozók filléreiből tevődött össze! Kiilönöben pedig, amikor Szabó Samut a színház színpadán látjuk viszont semmivel sem drágábbak '<■' jegyek. Valami itt sántít. De nem is Szabó Samut okoljuk, sőt1 bizonyára nem is tudja, hogy í g y hivatkoznak rá a küszöbön. Hanem okoljuk a rendezőséget, amely valószínű elsősorban a vállalat dolgozói részére rendezte a műsoros estét s éppen ezért furcsa, hogy saját dolgozóikat „vágják meg” ilyen magas belépővel! Akinek nem inge, az örülhet No tegyük csak őszintén kezünket a szívünkre: nagyszerű dolog egy-egy újabb kis göncben sétálni az utcán. Még ha egy új nylonzoknit húzunk fel, amelyet egyáltalán nem látni, mert a nadrág eltakarja — annak is örül az ember. Legszívesebben térdig húznánk a nadrágszárat, hogy lássák az új ' - z o k n i t. Gyerekes dolog, de tagadhatatlan, hogy így van. Gyermekkori emlékekhez sorolom az új sapkámat, új kabátkát, vagy egy új nadrágot, amelyben fenemód feszítettem az utcán, úgy véltem, most mindenki engem néz, s szinte vártam, hogy ismeretlen emberek — kik jönnek velem szemben az utcán — megragadják a kezemet és gratulálnak a pantallómhoz, megadják címüket, miszerint bármikor szívesen látnak otthonukban. A gyermekes képzelődések persze évek során szertefoszlanák, leszűkülnek reális valóságra. Nem marad más, csak a puszta jóérzés, amikor az ember vásárol magának valami holmit és fölveszi. De ez is valami. Hanem annál nagyobb a csalódás, amikor éppen egy új cipőnknek válik le a talpa, vagy kiszakad a vadonatúj selyemharisnya, vagy rájövünk, hogy az új zakó itt, vagy ott szorít, esetleg bő, vagy éppen bevarrták a zsebét. (Ilyen is volt már ...!) Nos, így jártam én a vadonatúj, könnyű, nyári inggel. Megvásárolom, otthon letépem róla a ragasztószalagot (fele rajta marad, csak a mosás viszi ki ...) Utána neki állok és leszedem az ott felejtett fércek tömkelegét. Mert csak export inget sza bad tisztán áruba bocsátani — amit belföldi halandók öltenek magukra, az tele lehet férccel. Mindegy. Leszedtem. A gomblyuk mellett is lóg a cérna. Megrántom, jön vele együtt a gomblyuk szegély. Fölveszem az ingei magamra, begombolom, a legfelső gomb azonmód a kezemben marad, s alig egy órán belül már csak három — írva és mondva — három szem gomb marad az ingen. A többi leszakad, amint hozzáérek. Hát így vagyok én az új holmival. De azt hiszem, nem egyedül.:; Mert ing mégis csak kell az embernek. Kombinéban — amelyre eddig még gombot nem rendszeresítettek — férfi létemre nem sétálhatok. Más választás nincs, megveszem a Pécsi „Hámán Kató” Fehérneműkészítő Szövetkezet áruját. Ugyanis az ing nyakába ezt a címkét erősitet ték fel. Jobban fölerősítették, mint a gombokat. Le sem lehet szakítani. Pedig kár volt fölvarrni. Legalább én nem dicsekednék ilyen portékával... (RAB) Hakniba ez is jó Tánccal, tűzijátékkal, műsorral tarkított fesztivál-zárót hirdetett szombat estére a KISZ és a Szakszervezetek Művelődési Háza. Hallottam és nem egyszer tapasztaltam már. hogy a KISZ kultúrotthonban nagyszerűen sikerülnek a rendezvények. Nos, nézzük meg ezt is — jelszóval elmentem az estére. Láttam, hogy a KISZ-fiatalok milyen lelkesedéssel és szeretettel dolgoztak, hordták az asztalokat, székeket, térítőkét a siker biztosítása érdekében. Nyolc órakor kezdődött a tánc. Kilenc órára már egy szabad asztal nem volt. Kacagás, jó hangulat töltötte be a szép kerthelyiséget. Tíz óra felé kezdődött a tűzijáték. Színes rakéták robbantak a levegőben, tapsra verődtek a tenyerek. Még emelkedettebb lett a hangulat. De vissza volt még az est „fénypontja”, a Pécsi Nemzeti Színház színészeinek, Szabó Samunak, Péter Gizinek, Mátrai Máriának, Gyapay V vettnek, Széplaki Endrének szereplése. Meg is érkeztek. Igaz, késve. Körülbelül 11 órakor kezdték a műsort. A késés okáról azonban ne szóljunk. Lehet, hogy nem a saját hibájukból történt, másutt is felléptek előtte. A közönség se nagyon türel metlenkcdett, hiszen a zenekar hangulatosan „húzta a talp- alá valót”. Végre megkezdődött a műsor is, a — másfélórás unalom. Mert az volt. Valahogy úgy tűnt, mintha öt színész összeállt volna, és kinek régről volt valami a tarsolyában, hát előadta. A közönség csaló dott — többet várt. Ezt a gyér taps is bizonyította. Nem akarom bonckés alá venni a műsort, sem különösebb tanácsokat adni egy műsor összeállítására. Ezt a színészeknek jobban kell tudniuk. S ahogy mi ismerjük a nevezett színészeket, tudják is — csak most nem csinálták „Hakniba ez is jó” — jelszóval előadtak valamit. Pedig nyújthattak volna színvonalasabb műsort is azért a nem egy és nem is kettőszáz forintért, amelyet fellépésükért kapnak. De nemcsak a pénz, hanem a művészet is kötelezi őket erre. Volt egy-két elfogadható számuk is — ez igaz, de a műsor egésze „nem ütötte meg a kívánt mérteket”. (GARAT)
