Dunántúli Napló, 1957. június (14. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-02 / 128. szám

NAPLÓ 1931 JtNTOS * A Finn Kommunista Párt XI, kongresszusa A Finn Kommunist« Párt XI. kongresszusának május 31-én délelőtt tartott ülésén Kuusinen a Központi Bizott­ság Politikai Bizottságának tagja foglalkozott az 1058. évi parlamenti választások előké­szítésével. Kijelentette, a szo­ciáldemokraták azért határoz­ták el, hogy nem vesznek részt a jelenlegi kormányban, mert remélték, hogy ezzel megjavítják helyzetüket a vá­lasztásokon. A felszólalók behatóan fog­lalkoztak a munkásosztály akcióeigységének mcgszllárdítá. sával. Rámutattak, hogy a szo­ciáldemokrata munkások egy­re nagyobb számban értik meg, mennyire káros a mun­kásmozgalomban a széthúzás. Több szánok felhívta a figyel­met arra, hogy fel kell kutat­ni a dolgozók közös harcának új formáit. Megemlékeztek a klsparasz- tok nehéz életkörülményeiről, A kisparasztok nehéz életkö­rülményeik miatt kénytelenek mellékkereset után járni, hogy valamiképpen biztosítsák családjuk létfenntartását. Karvonen, a Finn-Szovjet Társaság főtitkára beszélt a finn—szovjet kapcsolatok vál­tozatos formáiról, s felhívta a kongresszust, hogy még mély­rehatóbban tanulmányozza a két ország népeinek életkörül­ményeit. A kongresszus résztvevői köszöntötték a Magyar Szo­cialista Munkáspárt, az Olasz és a Csehszlovák Kommunista" Párt, valamint a Lengyel Egye sült Munkáspárt képviselőit. G. K. Zsukov marsall elutazott Budapestről Június l-én G. K, Zsukov, a Szovjetunió marsall ja, honvé­delmi miniszter, a szovjet csa­patok ideiglenes magyarorszá­gi tartózkodásáról tárgyaló szovjet kormányküldöttség tag­ja, elutazott Budapestről. Bú­csúztatására megjelentek: dr. Münnich Ferenc, a miniszter­tanács elnökének első helyet­tese, Horváth Imre külügymi­niszter, Révész Géza honvé­delmi miniszter, Biszku Béta belügyminiszter, valamint a külügyminisztérium és á hon­védelmi minisztérium maga­sabb beosztású munkatársa:, továbbá J. I. Gromov, a Szov­jetunió rendkívüli és megha­talmazott nagykövete < Újabb igi! MiogftWüÉHs A Reuter Jelenti, hogy pén­teken a Csendes óceán közép, ső része felett nagy magasság­ban felrobbantották a második <— az elsőnél nagyobb — an­gol hidrogénbambát, A bombát as angol légierő négy négymotoros „Valiant“ mintájú lökhajtásoa bombázó­ja dobta Tinyattol sziget tér­ségében. Mintegy 4200 mér­földre keletre Japántól és 1300 mérföldre Hawaltól, Az igozságügyminiszfer tájékoztatója az országgyűlés elé kerülő törvényjavaslatokról Aláírták a belga- magyar légügyi egyezményt Budapest nemzetközi légi- kapcsolata az elmúlt hónapok­ban kiszélesedett. S ennek a fejlődésnek egyik jelentős ál­lomása a belga—magyar lég­ügyi egyezmény aláírása, ami­re szombaton délelőtt került sor. Az ünnepélyes aláíráson rósztvett Frederic Colion, a Belga Királyság rendkívüli kö­vete és meghatalmazott ml- nisztex-e, Földvári László, köz­lekedés- és postaügyi miniszter helyettes, A belga—magyar légügyi egyezményt Frederic Colion rendkívüli követ és megha­talmazott miniszter és Rónai Rudolf, a légügyi főigazgató­ság vezetője írta alá. Szombaton as igazságügy- minisztériumban dr. Nezvál Ferenc igazságügyminiszter sajtótájékoztatót tartott. Beve­zetőben vázolta azokat az erő­feszítéseket, amelyeket az igaz­ságügyi szervek, a párt, a kor­mány céljainak megvalósítása, a közbiztonság és a nyugalom megteremtése, a jogrend tel­jes helyreállítása érdekében az utóbbi hónapokban tettek, majd a jogalkotás terén soron- következő feladatokról szólt Elmondotta, hogy az ország­gyűlés hétfőn kezdődő ülés­szakán három törvényjavasla­tot vitatnak meg. Ezek: az ál­lampolgárságról, a magyar ál­lampolgárnak külföldi állam­polgárral való házasságkötés­ről és az államigazgatási el­járás általános szabályairól szóló javaslatok. Beszámolt ezután a minisz­ter arról, hogy a miniszté­riumban elkészítettek két tör­vényerejű rendelettervezetet is és ezeket elfogadásuk esetén a kormány a közeljövőben az Elnöki Tanács elé terjeszti. Az egyik a megyei népbírósági tanácsok felállításáról és egyes büntető eljárási rendel­kezések módosításáról, a má­sik az 1956 október 23-át kö­vetően jogellenesen külföldre távozott személyek vagyoni helyzetének rendezéséről szól, A földművelésügyi miniszté­riummal együtt készíti elő az igazságügyminisztérium a hegyközségi törvényerejű ren­deletet, az új szövetkezeti törvényt és a termelőszövet­kezeti földjogi törvényt. Az országgyűlés mostanit kö­vető ülésszakán kívánom be­nyújtani az új sajtótörvényt — jelentette ki a miniszter. Említést tett a miniszter a szabálysértésekről szóló kor­mányrendelet-tervezetről is. A tervezet a hatályban levő mint­egy 1500 szabálysértést a tize­dére csökkenti, az elmúlt sza­bálysértéseket hatályon kívül helyezi és jórészt mellőzi az olyan szabálysértéseket, ame­lyeket kizárólag állami alkal­mazottak követhetnek el mun­kájukkal kapcsolatban és így velük szemben fegyelmileg is el lehet járni. A tájékoztató következő ré­szében a bíróságok munkájá­val foglalkozott a miniszter, majd szóvátette azt a helytelen módszert, amely a kegyelme- zési jogkör gyakorlása terén kialakult, A kegyelmezés az Ítéletek korrekcióját célzó igen nagy számban alkalmazott in­tézkedéssé változott — mon­dotta. Éppen ezért a kegyelmi ügyekben folytatott gyakorla­tot új elvi alapokra kell he­lyezni, Ennek lényege az, hogy az egyéni kegyelem olyan rend­kívüli államhatalmi aktus, amely csak kivételként jelent­kezhet a bíróságok által kisza­bott büntetések végrehajtása helyett. Ezután a polgári jogszolgál­tatás terén tett intézkedéseket vázolta a miniszter. Befejezé­sül arról a szerepről szólott, amelyet a sajtónak kell betöl­tenie az Igazságszolgáltatás za­vartalan működésének elősegí­tésére. A tájékoztató után a sajtó képviselői több kérdést tettek fel, amelyekre dr. Nezvál Fe­renc igazságügyminiszter rész­letesen válaszolt. Illáira is ítszill a felnél Tajvanon New York (TASZSZ) A Taj- pejből érkező hírek arról ta­núskodnak, hogy a városban a helyzet továbbra is feszült. Az UP tudósítójának jelen­tése szerint a városban ma is voltaképpen ostromállapot van. Ma is Tajpejben vannak azok a katonai alakulatok, amelyeket a múlt héten az amerikaeilen es megmozdulá­sokkal kapcsolatban rendeltek ide. A külvárosokban újabb katonai egységeket összponto­sítottak, amelyek „készen áll­nak rá, hogy az eteő jelre be­vonuljanak Tajpejbe.’’. Fegyve­res alakulatok helyezkednek el az amerikai követség és tájékoztató iroda épülete kö­rül is. ’ Ellenőrzés indul az árdrágítók leleplezésére Az Országos Árhivatal el­nöke, a SZÖVOSZ, az OKISZ, a KIOSZ és a KISOSZ útján felhívta a földművesszövetke­zeteket, a kisipari szövetkeze­teket, a kisiparosokat és a kiskereskedőket, hogy a lakos­ság részéről egyre gyakrabban érkeznek bejelentések, pana­szok árdrágító visszaélések­ről. Ugyanakkor az Országos Arhivatal elnöke utalt a kor­mány rendeletére, amely fel­hatalmazta, hogy az állami vállalatok, szövetkezetek, kis­iparosok, vagy kiskereskedők meg nem engedett nyereségé* árkiegyenlítési forgalmiadé út­ján elvonhatja. Bejelentette, hogy júniusban megkezdik az árszabályozó rendelkezések megtartásának ellenőrzését. Kétssoba hallos, összkomfortos örök­lakás a június 6-i lottó-jutalomsorsolás főnyereménye Az Országos Takarékpénztár, mint ismeretes, két lottóház építését határozta- el, s a laká­sokat öröklakásként havi juta­lomsorsolások alkalmával sor­solják ki. Az egyik — a Már­tírok útja 27. szám alatti tel­ken épülő — lottóház kivitele­zésére megtörténtek az előké­születek. A télken jövőre egy szép, Ízléses, jól felszerelt hét­emeletes, tetőteraszos ház épül, 24 lakással. A bejárat mellett két üzlethelyiség kap helyet.' A lottóház építését június kö­zepén kezdik meg, s előrelát­hatólag a jövő nyáron fejezik be. Addigra valamennyi lakást kisorsolják. A június 6-án sorrakerülő lottó jutalomsorsoláson már nem Wartbourg gépkocsi, ha­nem kétszobás, hallos, össz­komfortos öröklakás lesz a fő­nyeremény. Az autó már „csak” a második helyre kerül, lidpgqrtat A barátság legyében A pécsi járási kiegészítő pa­rancsnokság szombaton este nagyszabású ismerkedési estet rendezett, amelyen résztvettek a Pécsett tartózkodó szovjet jegyveres erők beosztottjai is. Régóta készültek már erre a találkozóra. A Kesztyűgyár fiataljai és a szovjet elvtársak „közős erővel" igyekeztek fo­kozni a találkozó hangulatát. Az igyekezet sikerrel is járt, a szovjet elvtársak és magyar fiatalok, a találkozót rendező katonákkal együtt késő éjsza­káig szórakoztak, igen vidám hangulatban. Rendelet a termelőszövetkezetek hitel- és pénzgazdálkodásénak rendszeréről A pénzügyminiszter és a föld­művelésügyi miniszter a ter­melőszövetkezetek önállóságá­nak növelése érdekében közös rendeletet adott ki a termelő­szövetkezeteik hitel- és pénz- gazdálkodása főbb kérdéseinek szabályozásáról. A rendelet első része a pénz­forgalom szabályozásáról szól. E szerint hitelt mezőgazdasági terme­lőszövetkezet, termelőszövet­kezeti csoport és halászati termelőszövetkezet részére csak akkor lehet nyújtani, ha pénzét a Magyar Nemze­ti Bank járási fiókjánál nyi­tott elszámolási számlán tart­ja. A termelőszövetkezet elszámo­lási számláján és egyéb betét­számlán elhelyezett betétek után a bank évi öt százalék kamatot fizet. A termelőszövetkezet az alap­szabályszerű közös gazdálko­dás keretében termelési célra rövidlejáratú hitelt kaphat, így a növénytermeléssel kap­csolatban vetőmag, szerves- és műtárgya, növényvédőszer be­szerzésére, gépállomás! mun­kák díjára, öntözési és víz­használati díjra és egyéb nö­vénytermelési kiadásokra, az llattartással kapcsolatban ser­tés- és marha hízóanyag, va­lamint takarmány beszerzésé­re, állatgyógyászati kiadásokra, kovácsmúnkákra, napos- és te- nyészbaromfi beszerzésére. S egyéb állattartási kiadásokra. Rövidlejáratú hitelt kaphatnak továbbá a termelőszövetkeze­tek a mezőgazdasággal szerve­sen összefüggő segéd- és fel­dolgozó üzemek anyag- és üzemanyag beszerzésére a sa­ját szükségletet meghaladó építőanyag kitermelésére, stb. Rövidlejáratú hitelt a bank a termelőszövetkezet közgyűlé­sének határozata és írásbeli kérelme alapján nyújthat. A rövidlejáratú hitelt legké­sőbb egy éven belül a meg­állapított lejáratkor, a ter­melési cél korábbi megvaló­sítása esetén azonban azon­nal vissza kell fizetni. A rövidlejáratú hitelek utón a termelőszövetkezet négy száza­lék kamatot köteles fizetni. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek beruházásaik ke­retében új építkezésekre, szőlő- és gyümölcsös telepítésére, ta­lajjavításra, fásításra, vala­mint új gépek, műszerek, be­rendezések és felszerelések vá­sárlására hosszúlejáratú hitelt igényelhetnek. Az egyéb beru­házásokra] valamint a több éven át megtérülő beszerzé­sekre a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek középlejáratú hitelt vehetnek igénybe. A termelőszövetkezeti cso­portok és a halászati termelő- szövetkezeteik — ha alapsza­bályszerűen gazdálkodnak — az egyes Uzemágakban vál­lalt közös tevékenységgel kapcsolatos, a közös nagy­üzemi gazdálkodást elősegítő beruházásaik, beszerzéseik megvalósítására ugyanolyan közép- és hosszúlejáratú hl-' telekben részesülhetnek, mint a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek, A közép- és hosszúlejáratú hitelek után a termelőszövet­kezet évi egy százalék kamatot köteles fizetni. Rövidlejáratú, mind közép- vagy hosszúlejá­ratú hitelt a termelőszövetke­zet részére csak a „hitelmeg- állapodás” aláírása utón lehet folyósítani. A hitelek rendeltetésszerű felhasználását, valamint a hi­telek fedezetét a bank a hely­színen ellenőrzi. A hitelt igény­bevevő termelőszövetkezetnek olyan naprakész pénztárszóm- adást, A!lóes7.köz-, raktár- és állatnyilvóntartást, valamint könyvelést kell vezetnie, amely a bankszerű ellenőrzésre al­kalmas. Kemény kézzel teremtsünk rendet I 7000 Fi értékű lopott holmi „Más kárán tanul az okos...“? Attól függ! ök nem tanultak. Nem ta­nult az a harminc egynéhány ember, akik pénteken haza- indultak a nylon és Ikarusz buszokkal és a csomagban jogtalanul eltulajdonított hol­mit, mondjuk így: „szajrét”, — vittek haza... A múlt héten pénteken razziát tartott a rendőrség, a városból kivezető útvonala­kon. Másnap szabadszombat lévén, az építkezések vidéki dolgozói már pénteken dél­után hazautaznak. Viszik ha­za a szennyesruhát, a szap­pant, a borotvafelszerelést és... ... És többen lopott hol­mit is, amelynek pénzbeli értéke a múlt heti razzia al­kalmával 5, azaz ötezer fo­rint . volt. E heti eredmény: hétezer forint...! Úgy látszik egye­sek nem tanultak a „más ká­rán ..Borbély István — az uránlumbánya villanyszerelője például „véletlenül'’ a táská­jában felejtette ...a fázismé­rő készüléket. Nagy János pedig azért viszi haza magá­val a vldla-késeket, mert... '„hátha ellopják...!" S ezért dugott a táskájába is egy va­donatúj reszelőt... Kádár Dániel? ügy cso­dálkozott, mintha most látna először életében lővezetéket, amikor a' táskáját kinyitotta: — Ez meg hogyan kerül Ide ..— kévdezj önma gá­téi méltatlankodva. Ugyan honnét...?! Blu­menschelm Ferenc Bakonya II. ilzenrvlUamosmazdonyve- zető táskájába hogyan kerül a vörösréz rúd? — Bent az üzemben nem volt időm két darabra fűré­szelni, gondoltam otthon ket­tévágom ,., . Cs... C...? No csak! Mi­nő nagy szorgalom. Hétvégi pihenőjét arra használja fel, hogy az üzem 'részére ketté fűrészeljen egy vörösréz rudat. Már-már azt hittük, hogy sa­ját céljaira akarja felhasznál- nf,Vagy talán...? Traunlnger Ferenc (Akna­mélyítő V. pécsi körzet) más­képpen védekezik: — A raktárban vételeztem fel épnen a szerszámokat és... — És...? ... És hallgat. Semmi töhb. Három darab Vészelő, egy de­rékszög. egy új lakat, — a táskában. Ha vételezte, miért viszi haza? Kinek „vételez­te ...’’? De megáll az ember esze! Tomslk Gyula (földmérő és talajvizsgáló csoport, urá- niumbánya) egy távcsövet „szállít“ haza. — ügy kértem kölcsön egyik mérnöktől, vasárnap­ra.., Vasárnapra? Minek? Táv- csöveznl a Mecsekben, vagy... hát ez érthetetlen! Olyan biz­tos, hogy ez a távcső vissza­került yolna hétfőn a válla­lathoz? Ki hiszi? Hanem amit á következő táskában találtunk, az már felháborító...! Hegyi, László (urániumbánya. kompresz- szor szerelő) a tolómérőét, — szaknyelven „sublert” — és néhány szerszámot „felejtett“ magánál. Értéke: halszáz fo­rint ,,,! Köteles Ferenc vil­lanyszerelő szintén vagy hat­száz forint értékű szerszámot visz a táskájában, mert: — Otthon dolgozgatok ... Hát ne „dolgozgasson“ ott? hon, — a vállalat szerszám­jaival. mert még utóbb, — is­ten bocsa'...! — örökre ott­hon felejti... Az A 1. laktanya előtti sza­kaszon Is folyik a gépkocsik ellenőrzése. Hauck János (Építőipari Vállalat) egy k> zsák cementtel kedveskedik az asszonynak, — Hauck Ist­ván gipszet vett „kölcsön“ a munkahelyéről, „sohaviriza- nemadomra'’,.. Kovács Im­re (Ép. Ip. Vállalat) faanya­got vinne haza, — hokedli­nak, — azt mondja. Hanem aztán Czikke’y Il­lés (meszesl építkezés) „Hal már lúd. — legyen kövér...* elv alapján istenesen fö’pa- kolt. Tizenkét tábla vastag ablaküveget ..szállít” egy le­hetetlen nagy faböröndben, amikor a kocsiról leemeli, majd beiészakad, olyan ne­héz... Hajdú Ferenc — egy-; ugyanazon építkezésen dol­goznak, t — „csak“ hat tábla üveget visz zsákba csavarva. — TJgy találtuk a komám­mal itt az építkezésen — ...fe­leli és néz ártatlanul.., Hát bizony ilyesmit leimt ti’á’ni egv építkezésen... At­tól fiiag, ki hogy veszi? Mert például egy építkezés szín­helyén mást h lehet ..talál­ni”, ha éppen akarok va­lamit találni. Például: fo- ronydarút, meg meszel és ce­mentet, vagy.egy kétemeletes bérházat, amit már felépítet­tek... Nyúlván hogy ablak­üveget is csak itt lehet „ta­lálni“, nem pedig, teszem fel, — a Mecsek cukrászdában, vágy a gyógyszertárban.,. Ennek már fele sem tré­fa! Az egyjk autóbusz utasai közül, — amikor á rendőr­nyomozók bejc’eutették a cso­magok átvizsgálását,— vala­ki meglegyezte: — Végre... végre ...! Bizony, végre odáig eljutot­tunk, hogy kemény kézzel vc- getvetünk a vállalati lopások-, nak. Különösebb matematikai képzettség nem kell ahhoz, hogy egy kis számolással kö* vetkeztessünk: A múlt héten tizenöt egynéhány munkásjá- raton mintegy ötezer, e heti rázzál alkalmából pedig már hétezer forint értékű lopott holmi „úszott” hazafelé. ...De hói van a többi járat? És ha mindennap átkutatnák a ko­csikat egv hétig . .7 És ha megnéznék azoknak a cso-T magját, akik pécsi lakosok, tehát gyalog hagyják el a munkahelyet...? Azt hiszem egy hónap alatt megütné a százezer forintot a megyében összelopkodott holmik értéke... Csodálkozhatunk azon, hogy - ezekután drága az építke­zés? És csodálkozhatunk-e azon. hogy ezek áz emberek esetleg megkapják a munka­könyvüket? Sem az clőhbln, sem az utóbbin, nem kell csodálkoz­ni. Nem bizony.,.! RAB FERENC Lottó: 17 négytalálat, egyenként 127550 forint A 13. játékhéten" 2 8Q1114 lottószelvény érkezett a sport- fogadási és lotto igazgatóság­ra. Erinek alapján a nyere­ményalapból egy-egy osztályra 1 844 167 forint 75 fillér jut! Ezen a héten összesen 60 436 szelvényen értek el .nyerőtalá­latot. Telitalálat Ismét nincs, s így a négytalálos osztályban kétszeres, pénzt — 2 168 333 forint 50* fillért — osztanak széjjel. Négytalálatot mindössze ti­zenheten értek el, nyeremé­nyük egyenként 127 550 forint. A háromtalálatos szelvények száma 1990, a nyeremény egyenként 545 forint, Az 58 420 kéttalálatos szelvényre egyen­ként 18,50 forintot fizetnek. A két- és háromtalálatos szelvények beváltását június 5-én kezdik meg, a négytalá- latoe nyeremények pedig jú­nius 10-től vehetők fej, Fejlődnek a ntpipiláv Mwális kapcsolatok A több évi szünet utón ta­valy nyáron újjáéledő ma- gyar-jugoszláv kulturális kap­csolatok az idén jelentősen, továbbfejlődnek. Az év hátralévő részében a. két ország kulturális szervei további jelentős múvészcseré- kel terveznek. így egyebek között szó van a budapesti Operaház balettkarának belg­rádi és a belgrádi Opera ba­lettkarának budapesti vendég-; játékáról. Ennek során mind-' két együttes műsorán Bartók Béla „A csodálatos nianda- rln“-ja szerepelne. Előrelátha­tólag Jugoszláviába látogat a Magyar Állami Népi Együttes, valamint egy népi zenekar is. A magyar művészek fellépnek a nyári dubrovniki színházi játékokon] ,

Next

/
Thumbnails
Contents