Dunántúli napló, 1957. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-10 / 108. szám
1957. MA UTS 10. NAPLÓ 5 Megkezdődött az oeszággyfiílés új ülésszaka Külpolitikánk célja: az ország függetlenségének, szocialista építésének védelme (Folytatás a 4. oldalról.) Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Szólni kívánok röviden a kormány külpolitikájáról. A magyar külpolitika alapvető célja az ország függetlenségének, népünk békéjének és szocialista-építésének védelme. Az októberi magyar ellen- forradalom tapasztalatai ékesszólóan bizonyítják, hogy hazánk függetlenségének és szuverén itásának, népünk békéjének akikor teremtjük meg a legbiztosabb zálogát, ha a pro- ’et árnemzetköziség szellemében még szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat a szocializmus országaival, erősítjük a testvéri közösség szálait a szocializmust építő országok népeivel, kormányaival, mindenekelőtt a szocializmus híveinek legerősebb bástyájával, a szocialista tábor vezető erejével, a Szovjetunióval. Ezek a tapasztalatok megerősítettek bennünket abban, hogy híven kitartunk a szocialista tábor közös védelmét biztosító varsói szerződés mellett, amelyre véleményünk szerint mindaddig szükség lesz, amíg a támadójeliegű Atlanti Szövetség él és abban az elhatározásunkban, hogy a szovjet csapatok maradjanak magyar területen mindaddig, amíg imperialista kaland veszélye fennáll. (Taps.) veszélye csali megerősít bennünket abban az elhatározásunkban, hogy elvi engedményeken kívül mindent megtegyünk annak érdekében, hogy viszonyunk Jugoszláviához ne csak a békés egymás mellett élés elveinek feleljen meg, hanem szívélyes és baráti legyen. Szólott ezután Kádár elvtárs a közép-keleti, az afrikai és ázsiai függetlenségi mozgalmakról, amelyek szervesen beleilleszkednek a világ népeinek a békéért, az imperialista agresszió ellen folytatott harcába. A magyar kormány szükségesnek tartja ismételten kijelenteni, hogy támogatja a békeszerető ázsiai és afrikai népek jogos nemzeti törekvé-, seinek megvalósítására irányuló harcátí Kormányunk kifejezi teljes együttérzését Egyiptom szabadságharcával és mélyen elítéli az Egyiptom elleni agressziót, akár imperialista nagyhatalmak, vagy ezek biztatására Izrael részéről is történt. Osztrák szomszédunkkal az ellenforradalmi események következtében megromlottak kap csolataink. A magyar kormány korrekt és jószomszédi kapcsolatokat akar Ausztriával. washingtoni követségünk tevékenységét. letartóztatják a követségre látogató személyeket, megtűrik a fasiszta tüntetéseket, nem engedték beutazni Amerikába a sportolókat, a korcsolyabajnok Nagv-testvér- párt, eltanácsolták Jehudi Menuhin hegedűművészt attól, hogy Budapestre jöjjön hangversenyezni és így lehetne folytatni tovább. A magyar forradalmi-mun- kás-paraszt kormány határozottan visszautasítja az Amerikai Egyesült Államok hivatalos köreinek Magyarország belügyeibe történő beavatkozási kísérletét. Mi a normális államközi kapcsolatok megteremtésének és fejlesztésének hívei vagyunk, de ehhez elsősorban az szükséges. hogy felhagyjanak a Magyar Népköztársaság elleni aknamunkával. Nem növeli a magyar dolgozó nép soraiban az Anglia és Franciaország kormányai iránti megbecsülést az, hogy feltétel nélkül követik az Amerikai Egyesült Államok magyarellenes politikáját. Az E!\SZ" ötösbizottságának mííködése törvénytelen Visszautasítjuk az LISA beavatkozási kísérleteit Egységben kilencszázmillió testvérünkkel Néhány szót nemzetközi tapasztalatainkról és kapcsolatainkról. Az október—novemberi, de még a decemberi hetekben is nyugatról folytatták a népköztársaságunk elleni uszító hadjáratot és folytatják még ma is. Ugyanakkor mesz- szemenő segítséget kaptunk a szocialista tábor országaitól társadalmi rendünk, a munkáshatalom védelméhez. Ezekben az időkben tapasztaltuk, hogy a szocialista tábor egysége a legnehezebb próbát is kiállta. Ereztük, és ez nagy erőt adott nekünk, hogy nem vagyunk egyedül, hanem kilencszázmil- liónyi testvérünkkel egyetemben szoros egységben építjük és ha kell védjük azt a társadalmi rendet, amely ma a leghaladóbb a világon. A Szovjetunióban járt pártós kormánydelegáció munkájának eredményeit méltatva Kádár János elvtárs rámutatott: — A szovjet kormány küldöttségünk kérésére olyan nagyarányy gazdasági segítsége is biztosított számunkra, amely megteremtette az alapjait annak, hogy saját erőforrásainkat is maximálisan kihasználva, súlyosabb megrázkódtatások nélkül kiheverjük az ellenforradalom okozta pusztításokat és megteremtsük az egészséges gazdasági fejlőd dés alapjait. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a szovjet kormánnyai folytatott tárgyalásaink jelentősége túl a két ország kapcsolatainak megszilárdításán, általában is megerősítette hazánk nemzetközi helyzetét. Éreztük többi barátaink, a nagy Kína és a szocialista tábor többi országainak testvéri segítségét is. Indokoltnak tartjuk külön szólni a Lengyel és a Magyar Népköztársaság között fennálló baráti viszonyról. Ebben a viszonylatban érvényesülnek valóban a kölcsönhatások. A lengyel kommunisták, miközben kemény harcot folytatnak a múlt hibáinak felszámolásáért, erősítik a szocializmus pozícióit, növelik a párt vezető szerepét. Üdvözöljük ezt a fejlődést és sok sikert kívánunk a lengyel népnek, a Lengyel Egyesült Munkáspártnak és szerencsének tartjuk, hogy olyan kipróbált kommunista vezeti harcukat, mint Go- mulka elvtárs. (Lelkes taps.) A nemzetközi helyzetben a feszültség enyhítéséért folyó harcot most is, mint a múltban a Szovjetunió vezeti. Ezt szolgálják a Szovjetuniónak a legutóbbi időben a leszerelés kérdésének megoldása érdekében tett nagyfonto6ságú újabb javaslatai is. Ugyanakkor az imperialista nagyhatalmak, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok a feszültség fenntartására törekszik. Ez nyomja rá bélyegét hazánk és az Egyesült Államok kapcsolataira is. Mint ez várható volt, a Magyar Népköztársasággal szemben ma a legbarátságtalanabb álláspontot az Amerikai Egyesült Államok kormánykörei foglalják el. A Berliner Zeitung című német lap szerint a múlt év október végén az Egyesült Államok tekintélyes képviselői több titkos értekezletet tartotVégül néhány szót a Magyar Népköztársaság viszonyáról az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány kezdettől fogva következetesen képviselte hazánk érdekeit, amikor kijelentette: az úgynevezett magyar kérdés napirendre tűzése és erőszakolt megvitatása az ENSZ-ben sérti az ENSZ alapokmányát, nyílt beavatkozást jelent hazánk belügyeibe. Az úgynevezett magyar kérdés további napirenden tartósa céljából felállítottak egy ötösbizottságot, amelynek célja nem más, mint az imperialisták által ellenünk terjesztett rágalmaknak hamis tanúvallomásokkal való dokumentálása. Az ötösbizottság működése ‘ellentétben áll az ENSZ alapokmányával és ezért törvénytelén. Az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésén felvetett és vitatott kérdések személyes megtárgyalása céljából kormányunk meghívta Hammarskjöld urat, az ENSZ főtitkárát Maevarorszáera. 'Mint az tak a magyar fasiszta emigráció vezetőivel. E megbeszéléseken Jackson őrnagy, a Nyu- gat-Németországban állomásozó amerikai fegyveres erők képviselője biztosította a magyar emigránsok vezető katonai szervét, hogy haladéktalanul rendelkezésére bocsátja a szükséges anyagi segítséget, beleértve a személy- és fegyverszállításra szolgáló eszközöket, tehergépkocsikat és repülőgépeket is. Nem véletlen, hogy az októbe ri ellenforradalom leverése óta az Amerikai Egyesült Államok kormánykörei barátságtalan magatartást tanúsítanak a Magyar Népköztársaság iránt. Nem véletlen az sem, hogy az amerikai követségen keresett és talált menedéket a bur- zsoá restauráció zászlóvivője, Mindszenty is. Amerikai hivatalos szervek minden eszközzel gátolják államok békés egymás mellett élésének hívei, az Egyesült Nemzetek Szervezetében olyan tevékenységet kívánunk folytatni továbbra is, amely e'őse- Bíti az alapokmány alkalmazását a nemzetközi béke és biztonság megőrzése érdekében. — Tisztelt Országgyű'és! Kedves Elvtársak! A forradalmi munkás-paraszt kormány nevében beszámoltam a kormány fé-éves tevéken.,. ^éről és vázoltam néhány fontos kérdésben kormányunk álláspontját, Meggyőződésem, hogy a magyar országgyűlésnek adott kormánybeszámoló, az efölötti vita, lezárja az ellen- forradalmi támadást követő féléves munkánk szakaszát és egyben az önök bizalma és támogatása friss lendületet, újabb erőt ad a kormány további munkájához. (Hosszantartó taps.) Kádár János beszéde után Rónai Sándor javaslatot tett, hogy az országgyűlés legközelebbi ülését május 10-én délelőtt 10 órai kezdettel tartsa. Szívélyes, baráti viszonyt akarunk Jugoszláviával A szocialista táborhoz tartó- inekünk, hogy mit teszünk jól, 1^ /-»T'c^ácfrt'lr 11 + ár» .Tn- mit TWC-C-71 ll mit VwvcfTran Iral _ goszláviáról kell beszélnem, mert Jugoszlávia népei is a szocializmus felépítésén fáradoznak. A magyar dolgozók ehhez az építő munkához szívből sikert kívánnak. A mi népünkben, a magyar kommunistákban élénken élnek azoknak a hősi harcoknak emlékei, amelyeket Jugoszlávia népei vívtak közös ellenségeink, a b’Feri-fasizmus és ennek Horthy-fasiszta csatlósai ellen. Mindezek ellenére nem volna he ves, ha elhallgatnék, hogy vannak ellentétek közöttünk. Vannak bizonyos jugoszláv állásfoglalások, amelyekkel nem tudunk egyetérteni. Ilyen az az á’.lásfoglaló.*, amely a szocialista tábort katonai biokként kezeli. Mi magyarok, ha soha, most október-novemberben a magunk tapasztalatain lemérhettük a szocialista tábor egységének jelentőségét, ezért talán mi magyarok tudjuk a legjobban, hogy a szocialista tábor nemcsak és nem is elsősorban katonai védelmi szervezet, vagy kö•z;í-t§~ a pro’etárinteraacionalizmus szellemétől áthatott új világ, amelynek éppen egységében, összefor- rott'ágában, a közös gondok és örömök megosztásában, az cgvmás Iránti testvéri szolidaritásban van a Icbirha- tatlan ereje. N v tudjuk e’fovadni a ju- e'vtáriaknak az októbe eüenforrada’om. majd a me abkult munkáé anácsok ke >. »ében vcünk ellentétes ér '■-ét sem. Nem érint bennünket kelle marén az az eeyo’öalú gya- ko-’at, amelyet a jugoszláv sajtó alkalmaz velünk szemben. lene szerintük csinálnunk. A mj sajtónkban viszont 1953 óta egyetlen olyan cikk sem jelent meg, amely a jugoszláv párt valamely határozatát, vagy Jugoszlávia kormányának valamely intézkedését bírálta volna. Ezeknek az ellentéteknek nyílt feltárása mellett a kormány tudatában van annak, hogy sokoldalú államközi kapcsolataink továbbfejlesztése Jugoszlávia szocializmust építő népeivel és kormányával a magyar nép érdekét is szolgálja. A német militarizmus növekvő Letették az esküt a kormány új tagjai A kormány új tagjai: Antos István pénzügyminiszter, Nez- vál Férenc dr. igazságügyminiszter, Csergő János kohó-és gépipari miniszter, Czottner Sándor nehézipari miniszter; Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Incze Jenő külkereskedelmi miniszter, Tausz János belkereskedelmi miniszter, Kovács Imre élelmezésügyi miniszter, Trautmanm Rezső építésügyi miniszter, Kisházi Ödön munkaügyi miniszter csütörtökön délelőtt Dobi István előtt letették a hivatali esküt. Május 8: Etmió loí,» százalék Májas nyolcad lkán mindkét szénbányászati tröszt túlteljesítette tervét. A pécsi tröszt területén a szabolcsi kerület bányászai érték el a legjobb eredményt 103,3 százalékos napi tervteljesítéssel, tőlük csak két tized százalékkal maradtak el a pécsbányatelepick. A vasasiak ezúttal a szokottnál gyengébb telje* sítményt értek el. Ök hét tized százalékkal teljesítették túl napi tervüket. A pécsi szcn- tröszt szerdai teljesítménye 102,7 százalékra alakult. A havi terv teljesítése Is kedvezően alakult* Havi tervük az elmúlt bét végén még 99 százalék alatt volt, most pedig már csak öt tized százalék választja el a 100 százaléktól. A komlói tröszt szerdán két tized százalékkal szárnyalta túl a pécsi tröszt eredményét. A komlóiak azonban a havi terv teljesítésében jobban állnak, mint a pécsiek, mivel a havi tervüket 101,5 százalékra teljesítették. Sokkal jobb lehetett volna a komlói tröszt eredménye, ha Béta- és Anna-akna is teljesítette volna a tervét. A komlói üzemek közül szerdán igen jó teljesítményt értek el az északi bányák. Szászvár 114,9, Nagymányok és Máza pedig 104 százalékos teljesítményt értek el. Kossuth-bánya 103,3, III-as akna pedig 102,8 százalékos teljesítménnyel zárta a szerdai napot. Az ipari vásár lárgysors játéka A május végén nyíló budapesti ipari vásárnak egyik izgalmas eseménye lesz a sorsjáték, amelyen csaknem tízezer tárgyat sorsolnak ki. A húzásra a vásár utolsó napján, június 10-én kerül sor a Városligetben. Az I. díj Wartburg személygépkocsi lesz. A sorsjegyek beszerezhetők az üzemi közönségszervezőknél, vidéken az Állami Biztosítók, az IBUSZ és az OTP fiókjaiban, a megyei és járási székhelyek postahivatalaiban. Adenauer és MacMillan szerda délutáni megbeszéléseiről PÉCS KONYHAKERTJÉBEN Felültünk a hintó- ra, s elindultunk Pécs város zöldövezetébe. A közelben pöfékelnek a mozdonyok, a Légszeszgyár utcai telepen pedig az üvegházak ablakán pajzánul játszadozik a májusi napfény. A táblaüvegek alatt ezen a körülbelül tíz katasztrális holdnyi területen harmincezer saláta, nyolc-tízezer melegágy! retek, ötezer zöldhagyma sütkérezik a tavaszi verőfényben. Ezekből a melegágyakból eddig már két-háromezer kara- ábé kerti1! ki a pécsi piacokra és mér tízezret visznek majd a piaci elárusítóhelyekre. Körülbelü egy hónap múlva, június elején az üveg: házban hajtatott. A jugoszláv sajtóban napiren-j mintegy nyolc-tíz má den vannak az olyan cikkek," zsa paradicsom és amelyek magyarázni kívánják: uborka is eljut majd Pécs város dolgozóinak asztalára. A melegágyl telepen a saláta, hagyma, retek után a paprika, a paradicsom és uborka mellett ötvenezer szőlőoltványt helyeztek el. Itt furmint, cirfandli, olasz riz- ling, rizling szilváni, hárslevelű és fehér burgundi, valamint öt ezer csemege oltványt készítettek. Az elő- hajtás már megtörtént és most iskolázzák az oltványokat. Az eddigi eredmény: 95—96 százaléka megeredt. Kari Margit és Bokor Mária a melegagyakba kiültetett pa- -adicsomokat karóz•ák kö'özik, kacsc 'ák és permetezik Helyenként már a zöld nagy termés is átható. Körülbelü két hét múlva, a pécsi csemegeboltba piros paradicsomot is szállítanak. Tovább fut velünk a hintó, ki Megyer- be. Fiatal asszonyok dalát messzire elénk hozza a szél. A kétezer melegágy! ablak alatt palántákat nevelnek: zöldséget, zellert, karalábét, káposztaféléket, . paprikát. Paradicsom itt is van. .Egy kicsit megcsípte most a májusi fagy. Nem is ott, ahol az üvegházak ablakai töröttek, hanem ahol a palánta olyan magas, hogy elérte az üvegház tetejét. Amerre csak nézünk, mindenütt haj- ’ongó asszonyokat lábunk, szorgalmasan kapá’nak. Körü’belü’ öt vagon zö’dhagy- ma nő itt Pécs lakos sávénak. Hétezer kanadai nyárfa és amerikai kőrisfa övezi ezt a területet, ahol kb. negyven mázsa paraj öt holdon zöldborsó zöldell. Fehér virága már időnként megmutatkozott, de közbejött a fagy és egy kis kárt tett, 600 csomó retket már eladtak és minden nap további 300 csomó retek eladására kerül sor. A Pécsi Kertészeti Vállalat nemcsak a város zöldáru ellátásáról gondoskodik, ha nem kilenc holdnyi területen fűzfavesz- szőt is termel. öt holdat újonnan telepítettek. Ezekből kosarakat, virágállványokat készítenek majd. A vállalat Légszesz gyár utcai telepén pri mőr árukat termeinek. a Megyeri úton pedig tömeg zöldségárut. Ezeket a cikkeket a kis és nagypiacon hozzák forgalomba mégpedig hivatalosan megállapított áron alul... Pusztai József BONN: (MTI) Mint már jelentettük, szerdán este véget- értek Adenauer és MacMillan bonni megbeszélései. A két kormányfő tárgyalt a demilitarizált övezet (Eden terv) kérdéséről is, amelyet különböző nyugati javaslatok és Bulganyin szovjet miniszterelnöknek MacMillanhoz intézett legújabb levele is felvet. Mint egy nyugatnémet kormány-szóvivő közölte, a tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy csak egy Ede« terv van. A két Eden tervet — az 1954. évi berlini értekezleten a német egység'helyreállítása ügyében előterjesztett javaslatot és az 1955. évi genfi értekezleten, a közép- európai, katonailag semleges övezetről' szóló indítványokat — egyetlen tervbe vonják ösz- sze, és a Szovjetunióhoz a német egyesítés kérdésében eljuttatandó jegyzékben világosan körülírják majd. Követeljük! Egyre több tiltakozó levél érkezik szerkesztőségünkbe vitéz nemes Csikor Kálmán alezredes ügyében. A tegnapi napon például a BM Baranya megyei Tűzrendészet! Osztály és Alosztályparancsnokság MSZMP intéző bizottsága, a pécsszabolcs-telepi kommunista bányászok, a Pécsi Uránércbánya Vállalat szállítási osztályának dolgozói és a rózsafai Közös Ut Tsz tagjai tiltakoztak a volt horthysta tiszt szabadon bocsátása miatt. A kommunista és pártonkívüli dolgozók egyhangúan követelik, hogy Csikor Káljnánt állítsák nép- bíróság elé, s hogy a felállításra kerülő népbíróság a törvény legnagyobb szigorával sújtson le az ellenforradalom megyei katonai vezetőjére. Követelik további, hogy azt a bírót, aki ilyen enyhén ítélkezett Csikor felett, azonnal váltsák le posztjáról és állítsák bíróság elé. A rózsafa! tsz-tagok még megjegyzik, hogy Csikor Kálmán nemcsak az ellenforradalom megyei katonai erejének a megszervezéséért felelős, hanem azért is, hogy az általa felfegyverzett bandák á’landó nyugtalanságban tartották és terrorizálták a falvak minden haladószellemű dolgozó parasztját. Az urániumbánya »zál lítási osztályának do’gozói a Csikor-párti bírák felelőssé bevonásának követelése me’Wt követe’ik „...mindazon sze- mé’yek fele’őssérre vo" s tt, akik együttműködtek a Csikor Ká’mán alezredes űr vezette „forradalmi katonai tanácsiban. Azonnal távolítsák el őket!” — fejeződik be az urániumbánya szállítási osztálya dolgozóinak tiltakozó levele,