Dunántúli Napló, 1957. április (14. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-19 / 92. szám

NAPLÓ 1957. ÁPRILIS 1», SPORT A világif júsági találkozó sporthírei Atlétikai verseny a VIT tiszteletére Szegetlen és Bajén játszik a PVSK húsvétkor Nemzetközi mérkőzések a vasutasoknál A PVSK labdarúgó csapata a húsvéti ünnepeket Szegeden, itt. Baján tölti. Vasárnap a Szegedi Vasutassal mérkőznek Szegeden, majd az ünnep másnapján a Ba­jai Építők ellen lépnek pályára Baján. v r\ SK vezetősége különböző nemzetközi mérkőzések lekötése üg.trben már régebb óta levele­zéseket folytat. Most érkezett válasz a pozsonyi vasutas csa­pattól, mely szerint a csehszlo­vák labdarúgók május 1-én, vagy május 4-én szívesen játszanának Pécsett a PVSK ellen. A pécsi vasutasok a nyár folyamán ad­nák vissza a pozsonyiak vendég- szereplését. Meghívás érkezett a PVSK-hoz jugoszláviai mérkőzé­sekre is. A Bclisnyei Proletár hív­ta meg a PVSK-t három mérkő­zésből álló portyára. A tervek szerint július elején utazna a pécsi csapat Jugoszláviába, majd utána a jugoszláv labdarúgók lá­togatnának el Pécsre. Nemzetközi mérkőzést játsza­nak május elején a PVSK ko­sárlabdázói is. A Zágrábi Loko­motív jóképességű férfi és női kosárlabda csapata látogat cl Pécsre és vív barátságos mérkő­zést a vasutas kosárlabdázókkal. A pécsi kosárlabdázók a nyár folyamán utaznak el Jugoszláviá­ba, ahol Zágrábon kívül (öbb he­lyen is pályára lépnének. 1 Pécs-Baranya Msréta nem játszik mérkőzést. A játéko­sok pihenni fognak. Hétközben a kétkapus edzésen az ifjúságiak alaposan megtréfálták a nagyo­kat. Már 4:l-re vezettek ellenük, amikor az I-sö csapat észbeka­pott és 4:3-ra szépíteni tudtak az eredményen. Több játékos, mint Kamondi, Hegyi, Schwara és Danka nem vett részt az edzésen, kisebb sérülések miatt. A kék­sárgák ma és szombaton Is tarta­nak edzést, majd a legközelebbi edzés az ünnepek után kedden kerül sorra. Igazi, komoly túrára menni nem könnyű dolog. A kirándulás és a túrázás között ugyanis nagy a kü­lönösig. A komoly túra fizikai erői igényel. Nem elég tehál az, ho.s'y kezünkbe vesszük a piaket­tes botot, fejünkre tesszük a jel­vényekkel díszített kalapot, há­tunkra a hátizsákot és félcipőben, elegánsan nekivágunk a hegynek s már az első órában leülünk enni. Akik így indulnak el, nem ko­moly turisták. A turista — ha hosszabb útra indul — magával viszi csaknem mindazokat a kellé­keket, ameyek, ha szűkösen is, de pótolják azokat a mindennapi élet­hez szükséges használati eszközö­ket. amelyek emberré teszik az embert — ' élelmet, tisztálkodási eszközöket, esőkabátot, sátrat, tiszta fehérneműt stb. Mindezek gyakran elég nagy súlyt jelentenek, de hiába — vin­ni kell. Éppen ezért már az in­dulás előtt, a készülődésnél ügyel­ni kell a hátizsák megpakolása- kor, nehogy hátunk közepét nyom­ja esetleg a termosz, s a hátizsák külső oldalán pedig dagadjon ki a pokróc. No és nem utolsó sor­ban ügyelni kell arra, hogy a tiszta ruhát ne itassa át a szalon­na zsírral, vagy a sütemény ne keveredjék össze a sóval, papriká­val. Azok. akik első, komoly tú­rára indulnak, kérjenek tanácsot tapasztalt turistáktól, mtt hogyan csomagoljanak, mert keserves árat fizet a túráért az, aki ahelyett. A KISZ a labdarúgás és asztali- tenisz mellett atlétikában is ren­dez versenyeket a VIT tiszteleté­re. Az atlétikai verseny lehetősé­get nyújt a fiataloknak, hogy megszerezzék a VIT sportjelvé­nyét. Az atlétikai verseny emel­lett lehetőséget nyújt arra is, hogy két fiú és két leány, aki a ver­senyben elért eredményével erre rászolgál, részt vehessen a moszk­vai VIT-en. A verseny három szakaszban zajlik majd le. Május 1-éu kezdőd­nek a helyi versenyek (üzemek­ben, iskolákban, hivatalokban, fal­vakban, intézményekben), s .július 6-án és 7-én kerül sor az országos válogatóversenyre Budapesten. A versenyen csak azok az 1932—1940 között született fiatalok vehetnek részt, akik egyetlen sportágban sem bírnak minősítési igazol­vánnyal, vagy rajtengedéllyel. A jelvény megszerzéséért három számban kell elindulni: egy futó, egy ugró és egy dobószámban. A versenyszámok férfiak részé­re: 100 m vagy 400 m, magasug­rás vagy távolugrás, súlylökés vagy gránátdobás. Nők részére: 80 m vagy 100 m, magasugrás vagy távolugrás, súlylökés vagy gránát- dobás. Az egyes versenyszámok eredményeit pontozzák, csak az kaphat VIT-jelvényt, aki a 3 vá­lasztott számbau legalább 100 pon­tot szerzett. A 100 pont elérése nem jelent túlságosan nehéz fel­adatot, hiszen például az a férfi versenyző, aki 15.3 alatt futja le a 100 métert, 30 pontot kap. Ma­gasugrásban 156-os teljesítmény 50 pontot jelent. Nőknél a 60 méte­res futásban 10.8-as idő 31 pont, 355-ös távolugró-eredmény pedig 41 ponttal egyenlő. Az atlétikai versenyekre nevez­ni a helyi KISZ-szervezeteknél, valamint a sportklubokban lehet. * Pécsett is megkezdték a VIT-versenyek szervezését Legelőször az asztalitenisz-verse­nyeket bonyolítják le, Az asztali- tenisz szövetség már elkészítette hogy a természet ezer szépségé­ben gyönyörködne, sajgó háttal, elszomorodott szívvel bandukol a csapat után. Másik rendkívül lényeges köve­telmény a lábbeli. Legalkalmasabb a kitaposott szeges bakancs, amely jó szolgálatot tesz köves, földes és füves talajon egyaránt. Helyes, ha két harisnyát huzunk a ba­kancsba. egy vékonyabbat és egy vastagabbal. A láb sokkal kevés­bé izzad két harisnyában. A ,ió túrázás feltételei közül csak a versenyek kiírását, amit ha­marosan kiküldenek az üzemek­hez, vállalatokhoz.. A tervek sze­rint először az üzemek, vállalatok rendezik meg az asztalitenisz baj­nokságaikat, majd utána a járási, illetve városi döntőket tartják, majd a megyei döntőre kerül sor. Pécsett bonyolítják le a területi döntőket Is, melyek alapján a leg­jobbak nyernek jogot az országos döntőn való Indulásra. A kiírás érteimében a versenyeken azok vehetnek részt, akik asztalitenisz­ben igazolással, minősítéssel és rajtengedéllyel nem rendelkeznek. Szervezik a labdarúgó-tornát Megkezdték a moszkvai VIT tisz­teletére kiírt labdarúgó-torna szer­vezését is. A délnyugati labdarú­gószövetség ifjúsági bizottsága és a KISZ közösen rendezi a mér­kőzéseket. A tornát kieséses rend­szer szerint bonyolítják le és azon az üzemek és vállalatok labda­rúgó csapatai vehetnek részt. A játékosok életkora 18—25 évig ter­jedhet. A mérkőzéseken csak azok a labdarúgók szerepelhetnek, akik eddig bajnoki mérkőzést nem játszottak. Először a járások és a városok területén rendezik meg a mérkőzéseket, majd a megyei döntőt bonyolítják le. A megyei győztesek közül a legjobb csapat nyer jogot a moszkvai VIT-en való részvételre. A mérkőzésekre a délnyugati labdarúgó szövetség­nél vagy a KISZ-szervczeteknél lehet nevezni. NAGY VINCE. GILVANFA: Ré­gi levelezőink írásaira bejelentés nélkül is számítunk. Nincs akadá­lya annak, hogy továbbra is ír­jon. Szívesen fogadjuk az olyan becsületes emberek leveleit is, akik még nem leveleztek szer­kesztőségünkkel. Kérésünk csu­pán annyi, hogy minden alkalom­mal tüntessék fel levelükön ne­kettőt említettünk, a leglenyege- sebbeket. A jó felkészülésnél ne felejtsünk el meg a hátizsákba pa­kolni egy adag jókedvet sem, mert minden apró kellemetlensé­get elfelejtünk, ha jókedvvel In­dulunk el az útra. Igaz. én még szomorú turistát nem láttam! * A PVSK turista szakosztálya áp­rilis 27—28-án túrát vezet a Pál- völgyi cseppköharlanghoz. A túra részletes megbeszélése április 24-én a szokásos időpontban lesz. A legnagyobb csapat A Kínai Népköztársaság sport- szervezetei elhatározták, hogy a Világifjúsági találkozóra a követ­kező sportágakban indítanak ver­senyzőket í atlétika, úszás, nehéz atlétika, szercorna, labdarúgás, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz és tenisz. A kínai sportküldött­ség 180 fős lesz, mely meghaladja az eddig külföldre látogatott bár­melyik kínai csapat létszámát. Négy nyelven Hogyan készülnek a szovjet és külföldi versenyzők a Világifjú­sági Találkozóra? Milyen irodalmi műveket bocsátanak ki ebből az alkalomból? Ki vesz részt a moszkvai versenyeken? Ilyen és hasonló kérdésekre kap választ az olvasó, ha a kezébe veszi a III. ifjúsági játékok tájékoztató füze­tét. A füzetet négy nyelven, oro­szul, angolul, németül és fran­ciául szerkesztették. A füzet áp­rilisban lát napvilágot. Emlékeztető,sül... — A III. nemzetközi ifjúsági sportversenyek Moszkvában július 29 és augusztus 10 között lesznek. — A versenyekre egyes spor­tolókat, sportklubokat és váloga­tott csapatokat hívnak meg. — A versenyeket 23 sportágban u férfiak és 14 sportágban a nők számára rendezik meg. leges panaszukat így tudjuk csak érdemben elintézni. * SZANDA JÓZSEF, KFTUJ FALU: Motorkerékpár külső és belső gu­mit magánosok részére kiutalás nélkül tartoznak a boltok kiszol gálni. Természetesen akkor, he van készletük. Csakis a közületek számára szükséges a kiutalás. A szigetvári sport-műszaki bolt ve­zetője helytelenül járt el akkor, amikor öntől kiutalást követelt. * PAPP JÁNOS PÉCS, MALOMI út: Levele alapján megállapítottuk, hogy a 3-as számú Mélyépítő Vál­lalatnál fennálló követelése jogos. A visszamaradt munkabéren kívül a túlórákat is kiegyenlítik. A vál­lalat összesen 608 forint összeget utalt ki. * JONAS GYÖRGY, KIS-VIZSLAK: Panasza ügyében eljártunk az il­letékeseknél. Követelését, a 206 fo­rintot hiánytalanul megtéríti az ormánsági állami gazdaság. * T. J. PÉCS: Kérdése, hogy örök­lakásában, amelyben külön vízóra van, a társbérlője köteles-e a havi vízdij felét megfizetni. A havi víz- díj kifizetésének aszerint kell tör­ténnie. hogy hány személj’ fo­gyasztja a vizet. A társbéiló vagy társbérlők családtagjaik számának arányában kötelesek a vizdíjat megfizetni. A havi vízdij felét te­hát csak az a társbérlő köteles meg fizetni, ahol a családtagok száma megegyezik a főbérlő családtagjai­nak számával. * A DUNÁNTÚLI NAPLÓ március 13-i szamnban jelent meg a „Vi­rágos utcát szeretnénk” című levél. Ezzel kapcsolatban a 1IJ. kerület vb-titkára közölte, hogy a Me­gyeri út parkosítását az idén nem tudják elvégeztetni — a csökken­tett hitelek miatt. Ez évben csak a lakosság segítségevei, illetve tár­sadalmi munkával lehelne megol­dani az utca csinosítását. Május 1-éu Baján szerepel a délnyugat-válogatott Május 1-én Baján szerepel a délnyugati labdarúgó válogatott. El­lenfele Baji város válogatottja lesz. A délnyugat válogatott keretét már összeállították. A keretbe az alábbi jálékosok kaptak meghívást: Szedeli (Vasas), Raop (Paks), Sértő (DV'AC), Becsei (Vasas), Dolmány (Nagymányok), Kutas (Vasas), Sárközi (Pécsbányatelep); Forró (PEAC), Varga (Pécsbanyatelep), Kutasi (Kapuvári Dózsa), Horváth (BTC), Kása (Pecsbónyatelep), Gyáno (PEAC), Árpád! (BTC), Dara (BTC), Gyurko (Pécsbányatelep), Somogyvárl (Vasas), Tóth (Kapos­vári Dózsa), Danajka (Vasas), Haléna (Pécsszabolts), Gelencsér (Dom­bóvár), Vigh (PVSK). A keret a tervek szerint április 24-én tartja első edzését. A fel­nőtt válogatott mellett május 1-én Baján szerepel a délnyugati ifi- válogatott is. Az ifik a bajai járás válogatottjával mérkőznék. vüket es elmüket, mert az cset­A TURISZTIKA nem kirándulás So&iUe&ztíU ÜZENETEK A |> p ó h i r Gyennekneníll, egye­dülálló, idős aeezonyt keresek bejiAktkásiaaJ. FénydcépéíE Szövet­kezet, Bem utta: 659 Uj sertésól (hidas), egy új rádió eladó. Nyíl utca fi-________327 Asztalos és bognár •z&kmunlkáGokait azomiaU belépésre feL. • eszünk. Mezőgazdasá- ijí Szerűre gyár Mo­hács. 326 Az É. \L Dúcai Epitő- .gepkurbantartó Válla­lat, Pécs, Vasút u. 2. az. alatt lakatos és se­jted munkás dolgozókat keres. »1 Zr.tka áruszállító mo • orra vezetőt aaorana felvesz, a Pécsi Ven­déglátó Váfkrtat. Alsre- Hketée 11200.— Ft. 32J Középfokú jogosít­vánnyal, valamint ket­tőéves szakmai gya- luM-lattai rendelkező gépkocsivezetőket pé­csi és mohácsi telep­helyre, valamint, férfi kalauzokat és kettő szererá-mraflctánoist azon rial felveszünk. 26. sz. AKOV, Pécs, Sík! ért út «. munkaügy. 324 Ónálló, gyakorlott gé­piéért tervező rajzo­lót keres * »ácsi Bőr­«•<**. . W Gépkezelőket komp­resszor kezeléséhez al­kalmaz a Pécsi Bőr­gyár. ... _____________31a Ka lorikus es elektro­mos berendezésekhez értő, hosszabb gya­korlattal bíró energeti­kust keres azonnali be­lépésre a Pécsi Bór- gyar eró mű telepe. 315 Jóhangú, bécsi gya­korló zongora; tangó- harmonika árban sür­gősen eladó. Telefon: 49-65,__________________ Az onnal felveszünk: a dolgozó kívánsága szerint meghatározott Időre kőműves szak­munkásokat, férfi se- gédaaunkásofcst korty- léi építkezésünkre. Munkásíelvétel: Kom­ló, Kenderföld „D” tömb. Baja: Április 4. tér 10.. vagy járási, il­letve községi tanácsok műn kát: ró'ga zd álkodási csoport |án. É. M. Báes Megyei Állami Építő­ipari Vállalat, Kecske­mét. Bank ban utcai. _____________ 30't Gé pészmérnököt, vagy technikust, keres a szi­getvári konzervgyár. Nagyobb szolgálati Idő­vel és gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetés megegyezés szerint. ____ 27.) El adó hálószobabútor, konyhabútor, ágyak, aaeknfenyok. Ztsolnay u. Egy db AEG 220 V-os kovácstűzfúvó villany­motor eladó. Megte­kinthető: Fürst S. u. 47. SZ._______ 605 Te lek, gyümölcsfák­kal' Diós! út 14., el­adó. Egy évi részletre beköltözhető kis házat vagy öröklakást ven­nék. Kelemen, Jafcab- hegyi út 4L 572 Sürgősen eladó Bi- csérd határában lévő 2 kh. szántó. Érdek­lődni: Bicsérd, 77. sz. alatt._______________632 ön töttvasbogrács cca 200 1.. nagyméretű ros­tély eladó. Bajcsy Zsi­linszky 29,_________617 Ér tesítés! Fényképész műtermemet megnyi­tottam. Kérem a n: b. rendelöközönség szí­ves pártfogását. Grosz Lászlódé (Mrázné), Al- kotmány u. 1.______393 líúsvétra fehér hor­tenzia. primula. vá­gott kalía: szegfű 8 Ft-ért kapható, Rózsa virágüzlet. Rákóczi út. villamos kitérőnél, ___________4Sfl Le galább ötéves szak­mai gyakorlattal rén- delkező gépésztechni­kust felvesz a Pécsi Porcelángyár. (I .évéi­be nt Jelentkezésnél ön­életrajzot és az eddigi munkakör megjelölé­sével műkődért tga- «ofvórvyt kéxUnM -00 d e t é i e k 7 iij, modern, diófa­színre fényezett ágy eladó. Szilágyi Dezső U. 16. 550 Varrógép szakszerű, gyors javítását válla­lom. Majláth u. 19. Jando műszerész. 610 Eladó Olinipia-plana, tabulátoros, színváltós taskaírógép. Kossuth Lajos u. 43. szabőmű- hely. 612 Nagy gazdasági, vagy üzlethaz, külön gazda­sági udvarral, épüle­tekkel, nagy szőlő, gyű mölcsóáke rttel, el- foglalihatóan eladó. Mo­hácsi Üt 75. 51« Futball- és kéziLatocia­javításotoat egyesüle­tektől és magánosoktól vállalok. Maroseaéki István, szíjgyártó, Pécs, Rákóczi ut 73. 384 Körpáncclos, kereszt­húros, bécsi gyártmá­nyú, fekete, kitűnő hangú zongora eladó. Ugyanott bordó hu­zattal rekamié js. Pe- tőfi 26. sz. _________368 Mo sógép, házhozszáüít va, padlókefélö, por­szívó kölcsön kapható. Közhasználatú cikk kölcsonaő. Deák u. S. 588 Legújabb kiadású 250- es Jawa eladó, esetleg kisebbre cserélhető, rá­fizetéssel. Kaposvár, Arany u. Rt. Kriston Béla. 305 Egy méhcsalád, kas Boczoitádi kereteken, 11 db Boczonadi rako­dó kaptat, fészekrésze teljesen kiépített lé­pes keretekkel továb­bá egy méhészeti fel­szerelés olcsón eladó. Haraszti József. Po'- lérd. vasútállomás kö­zelében. 613 Prím* kombználtsxek- rémy eladó. Halász ű. M. Farkas. 561 IIB. fogadási bélen M találni a toli egyenként: 46.402 forint nyereménnyel! 3,30-ért »okát nyerhet a totón! dunántúli napló a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Intéző Bizottsági) és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: A MEGYEI PART INTÉZŐ BIZOTTSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal. Pécs, József A. U. 10. T.f 1B-83, 15-33. Hirdetésfelvevő iroda: Kossuth Lajos utca 22* Tel." 10*18. Terjeszti a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hirlap-kézbesttó postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Hath előfizetési díj 11.— Ft MECSEK NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. ez. Telefon: 20-27. Myojadácrt felül; Meüta Kttíüö, ol szórakozzunk ( _____________________________________________ T A PfcCSI RADIO MŰSORA 17.30: Baranyái muzsika. 17.35: Andrásiaknál iszaptömedé­kelésről. 17.39: A Pécsi Rádió jogi tanács­adója. 17.44: Mi legyen a delejes vonzó­erő? 17.51: Csak ami jár . . . 17.53: Banka Pista és Fülöp Kál­mán dalaiból. Közreműködik: Nagy Józsa, Rabb József és a Pé­csi Rádió cigányzenekara. Doröm- büző Géza vezetésével. 18.08: Hírek — tudósítások. 18.28: Szovjet vendégek Pécsett. 18.36: Lenin a sebesült vörösgái- disták között. 18.41: Harcok emlékei ... 18.48: Dalok. Közben: Hallgatóinknak válaszo­lunk. 19.20: Német nyelvű műsor. 19.40: Szerb-horvát nyelvű műsor. SZÍNHÁZ Harsányi Zsolt. A bolond As- vayné. Este fél 7 órakor. Szelvény­bérlet „E”. KAMARASZINIIAZ Szirmay Albert: Mágnás Miska. Este 7 órakor. Szelvénybérlet MOZI Park: San Salvatore (4, 6 és 8 órakor). Kossuth: A kék sirály (4, fel 7 és fél 9 órakor). Kisérőműsor: így történt (Az ellenforradalomról ké­szült film). Petőfi: San Salvatore (fél 4, fél 6 és fél 8. órakor). Építők kultú rótt hona: Ali baba (5 és 7 órakor). Csak 16 éven fe­lülieknek! Jószerencsét (Pécsszabolcs): Be­fejezetlen elbeszélés (fél 6 és fél 8 órakor. Rákóczi (Mecsekalja): A mexi­kói (7 órakor). Május 1 (Vasas II.): Befejezetlen elbeszélés (7 órakor). Kossuth (Mohács): Halló. itt Gabriella (6 és 8 órakor). ICLÖADÁSOK A szabadegyetem keretében .ma délután G órakor ,,A központi ideg rendszer” címmel dr. Madarász István egyetemi tanársegéd. „Az ’ idegrendszer betegségei” címmel dr. Bozslk György egyetemi ta­nársegéd tart előadást a központ: egyetem ír.. emeleti élettani elő­adótermében. Vendégjegy ára z forint. * A Doktor Sándor Művelődési Házban április 24-én. szerdán este 6 órakor dr. Somfai Jenő. MÁV főorvos „A reumás megbetegedé­sek” címmel tájékoztató kérdés- felelet-estet tart. Kérdéseke! írás­ban előre el lehet Juttatni .Mű­velődési Ház irodájára, de a hely­színen is lehet választ kérni. — Részvétel díjtalan. SZABÓ-VARRÓ TANFOLYAM aezdodött a Szakszervezeti Műve­lődési Házban április 17-én. Kez­dők részére délután 5 órákéi ha­ladók részére este 7 órakor ró­nak az előadások. A tant.,:vám három hónapos, részvételi díj havi 20 forint. HÜSVETI BAL lesz április 21-én, vasárnap este 7—11 óráig a Doktor Sándor Mű­velődési Házban ajándéksorsolás­sal. Április 22-én, hétfőn este pe­dig 6—10 óráig táncmulatságot rendeznek. ÜJ TÁNCISKOLA kezdődik április 23-án. kedden este 7 órakor a Doktor Sándor Művelődés. Házban. Beiratkozás a helyszínen. Tanítja Fellner László- né tánctanár. Igazolás - villámigazolás - nevelés A labdarúgó szö­vetségi napokon, de egyéb helye­ken is, nem mú­lik el nap, hogy nekem ne szegez­nék a kérdést: Mikor lesz a vil­lámigazolás? Vagy — már mint konkrét dolgot — közlik velem egyes „jól érte­sültek'': „majd a villámigazolással erősítünk” és közben bizalmasan rámkac sir. tanai:, szemük pedig azt mondja: ..Tudom, hogy te tudod, esek természetesen nem szabad elárulnod Ügy vélem, kötelességem, most már arról is szólni: -mi a helyzet tulajdonképpen a vülámigazolás kérdésében? Meg kell mondani nyíltan, hogy egyelőre az MLSZ- ben még kezdeti tárgyalások sem» folynak erről. Ez tény. Beszélgetni sek során pedig legalább vannak annyian ellene, mint mellette a Magyar Labdarúgó Szövetség ve­zetőségében. Legutóbb Soós Károly országos szövetségi edző hevesen magyaráz­ta nekem a villámigazolás szüksé­gességet. Ekkor leállítottam „ágiS tálasát” azzal, hdfry „miért akarsz meggyőzni, hiszen ennek fontos­sága mellett állok. de nem olyan formában, mint ahogy egyetek el­képzelik.” Vagyis úgy, hogy pl. jú­lius 1-től 15-ig „szabadrablás” le­gyen, mindenki oda megy, ahova akar. Egyáltalán nem vagyok híve. hogy egyes sportkörök mérhetet­lenül megerősödjenek, mások meg elsorvadjanak. A villámig azolás- nak a labdarúgásnál is eszköznek kell lenni a sportág erősödéséhez. Ezzel kell módot adni arra, hogy a, tehetséges játékosok — várakozási idő nélkül — feljebb kerülhesse­nek ás hogy a meggyengült csa­patok az 1957/58. évi bajnokság előtt így rendezhessék soraikat. Mindez természetesen magában foglalja azt, hogy egy osztályban szereplő csapatok egymástól és egyesek korlátlan számban ne igazolhassanak. Semmiesetre sem szolgálná, nézetem szerint, a ma­gyar labdrúgás erősödését az a kő sza hír, hogy a Komlói Bányász Dán kával és Szőccsel kí ván crősi* teni, vagy hogy egyes pécsi al­osztály I. csapatok, amelyek úgy látszik még az NB 111-ba sem ke­rülitek, a másik alosztály I. csa­patból kívánják a hiányzó meg­felelő játékosaikat pótolni. Általában ez az álláspont és né­zet uralkodik azoknál az MLSZ- ben, akik a „mértékletes” igazo­lás szükségessége melleit törnek lándzsát. Hangoztatnom kell azon­ban, hogy mindez csak egyéni el­képzelés és semmi bizonyosról szó sincs. Helytelen utakon járnak tehát azok az NB III. felé törekvő I* osztályú alosztály csapatok is; amelyek most tavasszal egyálta­lán nem, vagy el-elhagyogatva mérkőzéseiket. szerepeltetik ifjú­sági labdarúgó csapataikat. Kár bizony a DVAC szempontjából is ificsapatának a bajnokságtól való visszaléptetese. De nem valami sportszerű a PBTC eljárása sem» amikor vasárnap a mohácsi fiata­lokat ellenfél nélkül hagyta. Szi­getvár , is joggal hördül fel azon: hogy ifjúsági csapatát a pécsi sportkörök sorozatosan távollétük­kel mérkőzés nélkül hagyják. De szólnom kell azokról is, akik fiatalokat nem nevelnek, s nem törődnek a. „villám”-mai sem. Ezekről írta az Érdekes Újság egyik legutóbbi számában „Emlék­szünk a harminc évvel ezelőtti időkre, amikor azt az egyesületi intézőt becsülték meg, aki a leg­jobban tudta félrevezetni a mási­kat (Dribli).” A ml álláspontunk Is az, ami c cikkíróé. Ezek az idők soha. többé ne jöjjenek vissza1 Vagy folytathatnám úgyis, hogy vajon használt-e csapatának az a sportkört vezető, aki hamis adatok alapján történő Igazolással pilla­natnyi előnyhöz juttatta csapatát? Azután pedjg óvásokkal zöldasztal­nál elveszik a többi becsületes sportolótól is a bajnoki pontokat, akik a keretet szolgálják az ilyen ,,crÖsítések”-hC2. Sajnos, már az alsóbb osztályainkban is mutatkoz­nak ilyen óvások. Nem vitás tehát: az a. sportveze­tő jár a legjobb úton, aki nem vár semmiféle „átigazolási lehetőség­re”, hanem nevel, nevel és nevel. DR. PAZAR FERENC Közlemények Mcuválfozna k a, szmháy.i elő­adások kezdési Időpontjai A sanház igazgatósága értesíti a Közönséget, hogy a kijárási ti­lalom megszüntetésével a színházi előadások kezdési időpontjai áp­rilis 20-tól, szombattól a követke­zőkben változnak. Nemzeti Szín­ház: hétköznap este 7, vasár- és ünnepnap délután 3 és este 7 óra­kor, Kamaraszínház: hétköznap este fél 8, vasár- és ünnepnap délután fél 4 és este fél 8 órakor. A nagy érdeklődésre való tekin­tettel április 21-fco, vasárnap dél­előtt 11 órakor a színház megis­métli az ..Egy bolond nap” elő­adását. A kiadott műsortól eltérően áp­rilis 21-én, hétfőn délután 3 óra­kor Is a Clgányszerelem kerül elő­adásra. * A Pécs és Vidéke Körzeti Föld­művesszövetkezet méhészesoport- jának vezetősége közli, hogy az április havi tagértekezletét nem a hóvégi utolsó vasárnapján, ha­nem 31-én tartja meg délelőtt 10 órakor a Doktor Sándor Művelő­dési Házban! Tárgya: a vándorlási program összeállítása. Közli továbbá, hogy a múlt va­sárnap a hideg időjárás miatt el­maradt 'gyakorlati bemutatót a méhész-tanfolyam hallgatót részé­re vagy 21-én dé utáni vagy 28-án délelőtt fogják megtartani. A vég­leges időpontot a tagértekezletén közük. A tagértekezletre teljes számú megjelenést vár a vezető­ség. * A személyi igazolványok érvc- nyesítése a III. kerületi tanácsha­zán szombaton (20-án) reggel 7 órától délután 4 óráig tart. * A Pécsi Közlekedési Vállalat ér­tesíti az utazóközönséget, hogy a Hősök tere, Deindol, Kertváros felé közlekedő autóbusz utolsó já­rata 18-tól kezdve 23.15 órakor, a pécsbányatelep] járat utolsó autó­busza 22.45 órakor indul. Egyben értesítik a MecseU-ked- Velő utazóközönséget, hogy min­den vasárnap és ünnepnap nteg- > indítják a mecseki körjáratot. — Indulás Ideje 9 órakor a Széche­nyi térről. Útirány: Mandulás. Laptst vadászház, Feherkúl, Ko- zári Vadászház és Hősül» terén Ke­resztül vissza a Széchenyi térre. A 14 órakor induló Járat útirá­nya Hősök tere. Kozári Vadász- ház, Fehérkút, Mandulás és Szé­chenyi tér. X 18 őrat Járat ütira- uya azonos a 9 óraival. — HALÁLOZÁS. Szőnyi Sándor 08 éves korúban, rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése szombat délben fél 1 órakor,

Next

/
Thumbnails
Contents