Dunántúli Napló, 1957. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1957-03-08 / 57. szám

1937. MÁRCIUS S. NAPLÓ A kommunisták útján Néhány héttel ezelőtt az egyik járási intéző bizottság tagja az EPOSZ járási vezető­jétől azt kérte: készítsen írásos jelentést, tegyen néhány javas­latot, amelyet az intéző bizott­ság megvitat és az EPOSZ to­vábbi tevékenységére megfele­lő határozatokat hoz. Az illető ifjúsági vezető azt válaszolta: »,Csupán szóbeli tájékoztatót adok, ezt vitassuk meg, de ál­talános érvényű határozatok ne legyenek”. így is történt Ha megkésve is, de tegyük fel a kérdést: kinek volt iga­za? Sokoldalú új kapcsolatok A párt sosem mond le —* nem mondhat le — arról, hogy eszméjét, politikáját érvénye­sítse a különböző tömegszer­vezetekben. Hazánkban a marxizmus—leninizmus alap­ján rendezzük be szocialista életünket, amelyet elsősorban a munkásosztály pártja teste­sít meg A párt, a kommunis­ták eszméket képviselnek, a vezető erőt alkotják, de önma­guk — számuknál fogva is — kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy a szocialista társadalmat felépítsék. A különböző tömeg­szervezetek, a dolgozók rétegeit tömörítik, amelyek igényeik szerint, de az összes dolgozók érdekében is szervezetten vesz­nek részt az új társadalom ki­alakításában. Politikai tartal­muk nem lehet közömbös a párt számára: ha tevékenysé­gük fő vonásaiban eltér az ál­talános iránytól, akkor az erők széfíorgúcsolódnak és ennek csak a munkások isszák meg a levét. Az ellenforradalom nagyon jól tudta, miért köve­telte a „független tömegszer- vezetek" jelszavát. A párt most meg akarja teremteni az összhangot — az önállóság megsértése nélkül — s az álta­lános célkitűzésekért folytatott munkáját — a pártszervezetek közvetlen munkáján kívül — kiegészíti a különböző tömeg­szervezetekkel kiépített sok­oldalú új kapcsolatokkal. A lényeg: az új kapcsola­tok. Az. említett példa viszont visszafelé tett lépés, a régi, rosszízű és tarthatatlan marad­ványa. Hogy is volt akkor? Szinte minden héten született egy-egy dörgedelmes határozat, pontok­ba sorolva a tennivalók, határ­idők, amelyeket a szóban köz­vetített utasítások garmada te­tézett. Az adminisztratív, bü­rokratikus módszer figyelemre sem méltatta, hogy önálló szer­vezetekkel van dolga, egyszerű végrehajtó apparátussá sül­lyesztette a tömegszervezetek különböző fokú vezetőségét és megkötötte kezüket, gondo­lataikat. Nehéz néhány hónap alatt felégetni magunk mögött mindezt, de a párt világosan megmondta: szakítani kell a régi, rossz adminisztratív ve­zetéssel: ianak feladatot ommunisták Az új formák most, a min­dennapos pártmunkában ala­kulnak ki. Emlékszem, a Kom­lói Aknamélyítő Vállalat párt­intéző bizottságának elnöke egy alkalommal így panaszko­dott: „Ahány értekezlet, tár­gyalás, megbeszélés, mind­egyiket nekem kell végigülni, másra alig jut időm”;;. Ez a tarthatatlan helyzet késztette változtatásra őket: ne egy em­ber, hanem a kommunis­ták útján irányítsanak Vegyünk egy példát. Az üze­mi intéző bizottság napirendre kívánja tűzni az ifjúsági szer­vezet munkáját, — ez helyes. Néhány hétre vagy hónapra visszapillantva elemzi tevé­kenységét és a tapasztalatokat összegezi. Az intéző bizottság ülésére meghívja a legjobb kommunista ifjúsági vezető­ket és közösen megvitatják az előterjesztést. (Esetleg taggyű- bánya lésen és másutt is). És termé­szetesen a sokoldalú vitában elhangzott javaslatokat, észre­vételeket határozatban össze­gezi. Mi a különbség a régi és e között? — kérdezhetnénk. Csak annyi — és ez a lényeg, — hogy a határozatot nem az ifjúsági . szei-vezetnek címzik, hanem az ott tagként szereplő kommunista ifjúsági vezetők és egyszerű tagok számára ké­szült. Természetesen hasznos az ifjúsági szervezetnek is, de rájuk nem bír kötelező erővel. A kommunista fiataloknak vi­szont kötelességük végrehajta­ni, az elfogadott határozatok szellemében dolgozni, azokat, népszerűsítem és megvédeni, érvényesíteni — vitában — az ifjúsági munka valamennyi ágában. Es ez érvényes a pártirányí­tás egészére. Hisz a határoza­tok mindenhatósága körül ki­alakult bűvkör már az elmúlt években is szertefoszlott, ered­ménytelen volt. Ma inkább az tolul előtérbe, hogy a kommu­nisták a tömegszervezetek minden fontos kérdését meg­tárgyalják a pártszervezetben. Álláspontjukat aztán ki-ki a maga helyén eszerint képvisel­je. A munkástanács kommu­nistái az elnökségi, a tanács­ülésen, a szakszervezet kom­munistái, esetleg a párttag el­nök a szakszervezet különböző szerveiben. Az a tapasztala; például, hogy a munkástaná­csokban több a pártonkívüli, mint a párttag. Miért az inté­ző bizottság elnöke vagy egy megbízottja „reprezentáljon” az üléseken? A kommunisták útján történő irányítás során nemcsak egy elvtárs foglalko­zik „pártügyekkel”, hanem a párttagok többsége minden nap pártmunkát végez s a ha­tározatok meghozatala mellett a maga helyén a megvalósítás kezdeményezője is. így alakul ki a kommunisták politikai párlintézd bizottsága látva a szakszervezet nehézsé­geit, harminc kommunistát küldött szakszervezeti mun­kára, s közülük egészítették ki a hiányos bizalmi hálózatot és más fontos feladatot kaptam. Az Urániumbánya Vállala, pártszervezete a még ifjúság korban lévő tagjait a megala­kuló ifjúmunkás szövetség alap szervezetébe irányította és né­hányat vezetővé is választot­tak. ök a párt politikáját kép­viselik s alkalmuk van arra. hogy ne kívülről, hanem be­lülről tegyenek javaslatokat Friss tájékoztatás A kommundsiták munkájá­nak szervezetté tevése és fej­lesztése több féle képpen le­hetséges. Az egyik és a legfon­tosabb, hogy mindenütt meg­alakuljanak a pártcsopcrtok amelyek kapcsolatban vannak a pártszervezettel. Értekezle­teiken a szakszervezet, ifjúság szervezet előtt álló ügyekber alakítják ki egységes állás­pontjukat és aszerint szólalna! fel illetékes helyen. Ezenkivü időközönként hasznos összehív­ni a tömé gszervezet i- kommu­nista aktívákat, közösen érté kelni tevékenységüket, és ki jelölni a további feladatokat Mindenesetre egy pillanatig sem szabad magukra hagyn őket, mert a kommunisták út­ján történő irányítás alapja hogy a pártaktivisták minden­kor és megfelelően tájékozot­tak legyenek és lássák, hogy törődnek velük, megbecsülik őket. Kinek volt igaza? —» tettük fel a kérdést a cikk elején. Az ifjúsági vezetőnek, akinek ta nácsára más módszerhez nyúl az intéző bizottság. S ennek az új szellemnek, a pártmunka új formáinak kell érvényesül­ni mindenütt, B. J. Az MSZMP Központi Bizottságának levele a magyar nőkhöz A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága levelet intézett a magyar nők­höz, a március 8-i Nemzetközi Nőnap alkalmából. A Nemzetközi Nőnap alkal­mat nyújt annak a kifejezésé­re, — hangzik többek között a levél —, hogy a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága nagy bizalommal fordul a magyar nők felé. Tud­juk, hogy ha a múlt vezetés hibái nem egyszer nyomasztó érzéseket, keserűséget ébresz­tettek bennük, ha az ellenfor­radalom hazug hírverése és terrorja meg is zavarta gon­dolataikat és megfélemlítette őket, a magyar asszonyok és leányok nem fordítottak hátat a szocializmusnak. Magukénak érzik a nép ügyét és jövőjét szolgáló rendszerünket. Hiszen az elmúlt tizenkét év alatt is nemcsak anyagi javakban ré­szesültek, hanem a jogokból, a kultúrából és a megbecsü­lésből is jutott nekik. Tudjuk azt is, bogy az élet nagy kérdéseiben a magyar nők egyetértenek pártunkkal. Békét, nyugodt életet akar­nak családjuknak, biztos jövőt gyermekeiknek. A béke megóvását pártunk cs kormányunk is legfőbb fel­adatának tekinti. A Szovjet­unió önzetlen segítségére, az egész szocialista táborra tá­maszkodva építi és erősíti ncn zetközi kapcsolatait, hogy nemzetközi politika vitás kér déseit a tárgyalóasztalnál é ne a harctereken oidiák mer Céljaink megvalósításához a • kell, hogy egy akaraton 1< gyünk és együtt is cse'ücei jünk. Bízunk a magyar dolgt zó nőkben, hogy szembeszár nak az e,Ienforrada,om nyíl vagy álcázott szószólóivá helytállnak a munkában, seg tik a termelés növekedés^, szót emelnek a hibák ellen i síkraszállnak a dolgozók hnta mának és jogainak megvéd séért. Számítunk a magyar nőítr hogy nyugodt, boldog élet teremtenek otthonaikban. st tapintattal és megértéssé' fo ialkoznak gyermekeikkel ei beriességet, kötelességérzeti a szocialista haza iránti f-’r szerctetet plántáinak szívfi be. Számítunk a magyar nő re, hogy a béke, a népek k zötti barátság szellemében ■i vélik fiaikat és lányaikat, megújhodó nőmozgalom legv szószólója a szocializmus épít se nagy ügyének. Szívből jövő üdvözletünk ' és jókívánságainkat azzal za juk, hogy a párt és a kormá támogatására a Magyar Ni Országos Tanácsa mindenk számíthat. GlmizttkőzL Qlanap, Az üzemek, vállalatok, intézmények, hivatalok, szakszer­vezeti bizottságok, már napok óta készülődtek, hogy méltókép­pen ünnepeljék meg az idei Nemzetközi Nőnapot. Ajándéko­kat, virágokat vásároltak, hogy ezzel is kifejezésre juttassák a dolgozó nők iránti megbecsülést. Számos helyen már a Nem­zetközi Nőnap előestéjért köszöntötték a dolgozó leányokat, asszonyokat, irányításával a pártszervezet, aí Mjr e • | • r i r > szakszervezet, az ifjúsági szer- I luarcms I4.eii adtak at vezet, a munkástanács eevmásí ■ • ” az idei Kossuth-díjakat vezet, a munkástanács egymást; •»**••■•••«*>•■••■• szervesen kiegészítő, önálló és- "ugyanakkor összefüggő mun-: kája; ; Természetszcrűen, ez sokkal; Az idén is, mint az elmúlt kupolacsarnokában:. Dobi Ist- öbb kemtmunista aktív mun-! évben — a március 15-i nem- van> a Népköztársaság Elnöki iáját teszi szükségessé. A párt; zetI ünneD iesvében nvúitiák Tanácsának ehlöke> a P»rt tagjainak az emberek bizalma-: eU ” P ^ J i1 a kormány vezetőinek jelenlé­vői vállaliiiok kell funkciót: a Koesuth-díjakat. Az un- tóben adja át a díszókiratot a ársadalmi alapon végzett; népségre március 14-én dél- Kossuth-díj 1957. évi kitűnte- megbizatást. A komlói Kossuth; után kerül sor az országház tettjeinek, A városi tanács kultúrtermében csütörtökön délután fél 5 óra­kor kezdődött meg a nőnapi ünnepség. Kovács Vince elv­társ, a tanácsi szakszervezeti bizottság elnöke mondott ün­nepi beszédet, amelyben mél­tatta a nők érdemeit. Ezután a szakszervezeti bizottság ne­vében mindenegyes nőnek egy- egy cserép virágot nyújtott át. Az ünnepségen, — amelyen a tanács férfi dolgozói is reszt­vettek, — megvendégelték a nőket; Piros muskátlik as íróasztalon Mire e sorok megjelennek, pi­ros muskátlik dí­szítik a nők Író­asztalát a megyei tanács épületében. A muskátlik aljá­ra fehér papírla­pocskát helyeznek el a következő fel­irattal: „A nők napja alkalmából szeretettel köszön­ti és további ered­ményes munkát kíván a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága és szak­szervezeti bizott­sága." Nem feled­keznek meg azok­ról a tanácsi női dolgozókról sem, akik munkahelyü­kön nem jelenhet­nek meg, mert be­tegek, vagy szülési szabadságon van­nak. Beteglátoga­tók felkeresik őket és átadják nekik is a muskátlit. Díszünnepség március 15-e alkalmábó . Március 15-e, hazánk nem- lesz ®z. Állami Operaházba zeti ünnepe alkalmából már- Az ünnepség rendezői a m; cius 14-én este díszünnepség gyár forradalmi munkás-p; raszt kormány, a Magyar Sz< cialista Munkáspárt Közpon Bizottsága, a Magyar Szaba Szakszervezetek Országos Szí. vétségé, a Hazafias Népfron valamint a társadalmi és . tömegszervezetek. Az ünnensc gén Kállai Gyula művelődés ügyi miniszter, a Magyar Szc cialista Munkáspárt Központ Bizottságának titkára mon, beszédet. Az est második ré szc ben művészi műsorra kerü sor; luuuiunsmii A törvény lesújtott ítélet az apátvarasdi gyilkosok bűnperében V Körök köszöntik a keszty ügy áriakat Az Ágoston téri általános iskola úttörői már a kora reggeli órákban megjelennek a Pécsi Kesztyűgyár műhelyeiben, ahol cukoi-ral kínálják meg a nőket. Ök nyújtják át a hortenziákat cs a hóvirág-csokrokat is, a varrodákban pedig rövid műsort adnak. Énekszámokkal, szavalatokkal teszik színesebbé, válto­zatosabbá a mai napot. Az üzem sportolói azzal kedveskednek, hogy magnetofonra felvett énekszámokat közvetítenek hangos­híradón keresztül. Ünnepség a Sopiana Gépgyárban és a harmadrendű vádlottak ügyében fellebezést jelent be s halálbüntetést kér. A vádlottak enyhítésért fo­lyamodnak. * Az ítélethozatal alatt csend van a teremben, majd később a vádlottak hozzátartozóinak zokogását halljuk. Elfogultak, ami egy bizonyos mértékig érthető is. De a tárgyilagosság kedvéért van megjegyezni valónk, nem a hozzátartozók­De... vajon mit érezhet az a­anya, akinek fiát, azaz Kováé: Sándort, a „Félszemüt", meg gyilkolták és elkaparták eg\ gödörbe? Mit érezhetnek Vaj da János és Báitovics János apátvarasdi lakósok, akik kis hijján a gyilkosok, azazhogy (■ „Félszemü" áldozatául estek volna, ha a „Félszeműi” közben meg nem gyilkolják éppen c társai? „Embert ölni, —» nem sza­badon mondotta az : Az apátvarasdi gyilkosok társasága a tárgyalás előtt. Balról • jobbra: Fekete János, aki másodszor lőtt a már meggyilkolt : áldozatra — Blazsckovics Ferenc, — Szabó István bandave- i zér, — Kajsza László tanító, a fenyegető levelek szerzője, — ; Szabó András — s végül Fái Lajos, a gyilkos. A Sopiana kultúrtermében ma, pénteken délután 3 óra­kor tartják meg a nőnapi ün­nepséget. Az MSZMP intéző bizottságának elnöke: Golváth József elvtárs köszönti majd az üzem női dolgozóit. Kroumann Lajosáé elszavalja Rákos Sán­dor: „Szabadság” című ver­sét, majd Szabó Józsefné, az üzemi nőszövetség elnöke mond beszédet. Az üzemi szak- szervezeti bizottság egy csokor virággal és cukorkával jutal­mazza azokat a nőket, akik mint szakszervezeti aktívák, jó munkát végeznek. Miközben a lemezjátszó tánczenét ad, ki­osztják a vállalat vezetőségé­nek ajándékát. Minden nő egy csokor ibolyát, két üveg sört és két mignont kap. ■ A tárgyalás harmadik, s egy­eben az ítélethozatal napja. A ; terem zsúfolásig megtelik ér- • deklődőkkel. : Három óra után néhány [percei bevonul a bíróság és az \apádvarasdi gyilkosok ügyében [kihirdeti az ítéletet. Szabó Istvánt, és Pál Lajost a bíróság' életfogytiglanra ítéli, majd Fekete János, Kajsza László 15—IS évi, Blazsekovics Ferenc és Szabó András pedig 8—8 évi börtönt kap. Az ügyész, az első-, másod* Boldog anyák fehér ágya mellett.,. A Szülészeti kli­nikán fehér köpe­nyes orvosok, ápo­lónők lépnek be a szobákba és szín- pompás virágokat nyújtanak át a szülő nőknek, édes anyáknak. Megáll­nak a fehér ágyak mellett s kedves szavakkal köszön­tik őket a Nemzet­köri Nőnap alkal­mából. Nem feled­keznek meg az ápolónőkről sem. A klinika vezetői virágcsokrokkal kedveskednek! I ítélt a rögtönítélő bíróság ; A katonai, bíróság rogtön- ■ ítélő tanácsa Sásdon, kedden •vonta felelősségre idősebb Töl­gyesi Györgyöt és társait fegy- Jcerrejtegetés miatt. A bíróság • dősebb Tölgyesi György negy- •vennyolc éves villanyszerelőt, :?ásdi lakost 14 évi börtönre [ítélte, egyes jogainak gyakor­• ''ától pedig tíz évre eltiltotta. •Társát: Fábián József, h üszőn­kké t éves sásdi lakost 12 évi : Szabó. István „különleges csoportjánál” talált fegyverek, rob- ; hanganyagok és egy kis dobozban fél liter nitroglicerin, — • mind bűnjelek; „ börtönre ítélte a bíróság, egyes jogaitól pedig nyolc évre eltil­totta-. Ugyanakkor ifjú Töl­gyesi György, Tölgyesi Ferenc vádlottakat felmentette. Idősebb Tölgyesi György és Fábián József három kara­bélyt,,egy géppisztolyt, kétszáz- ni olcvanhat hadipuskatöltényt és nyolcvannégy géppisztoly­töltényt tartott birtokában engedély nélkül: •hoz intézve, hanem azokhoz, [akik, — bár nem sokan voltak, S— kissé erősnek találták az hitéletet. | Mindenekelőtt figyelembe • kell venni azt, hogy ezek 02 [emberek, illetve Pál és Fekete [embert öltek. Gyilkoltak, \még hozzá a legvandálabb má­idon, Szánalom illeti azokat a [szülőket, akiknek gyerekeik jifí üllek a vádlottak vadján, ügyész, s ez örök törvény, amely él mióta a világ áll. Ki e törvény ellen vét, arra a tör­vény kíméletlenül lesújt, tör­ténjék az bármilyen társadal­mi rendszerben. S ugyanez a rendszer nem tűri el azt sem, hogy fegyveres csoportok a törvény ellen forduljanak a rend megdöntése érdekében. A kétkedők így mérlegeljék hát az íteleteli

Next

/
Thumbnails
Contents