Dunántúli Napló, 1957. március (14. évfolyam, 51-76. szám)
1957-03-06 / 55. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK DUNÁNTÚLI NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI INTÉZŐ 3IZOTTSAGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 55. SZÄM ARA 50 FILLÉR SZERDA, 1957. MÁRCIUS 6. Mai számunkban : Bu'gcmyin a szovjet és német nép barátságárói Rockefeller és Eisenhower közelkeleti tervei Izraellel foglalkozott az ENSZ-közgyűlés Bíróság előtt állnak az apátvarasdi gyilkosok Győz a szövetkezés gondolata Az ellenforradalom már, már kimondta a végső szentenciát a termelőszövetkezetek felett: „Magyarországon nincs talaja a szövetkezésnek!“ Az igaz, hogy meginogtak termelőszövetkezeteink, hisz 242-ből mindössze csak 37 tudott végig ellenállni a viharnak. De, amint az ellenforradalmat visszább szorítottuk: gombamódra szaporodni kezdtek a termelőszövetkezetek. Ma már több, mint 80III, típusú tsz-ünk és közel hatvan szakcsoportunk és első típusú termelőszövetkezetünk van. Minek köszönhető ez? Elsősorban annak, hogy a kormány világosan megmondta: támogatja a dolgozó parasztok minden olyan szövetkezését, amelyen belül nincs kizsákmányolás, amely előnyös mind a parasztok, mind az állam számára. Ez világos beszéd. Tehát támogatja a hármas, az egyes típusú termelőszövetkezetet, de támogatja a különböző szakcsoportokat is. Sőt nemcsak támogatja, hanem védi is őket. A fenti példák azt bizonyítják: nagyon tévedtek az ellenforradalom. prókátorai, amikor már előre ittak a medve bőrére és azt gondolták, hogy Magyarországon nincs talaja a. szövetkezésnek. Van talaja, mert a parasztok is tudják, hogy mi jobb nekik, a parasztok is meglátták a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, de meglátták a múltban elkövetett hibákat is és most, amikor már biztonságban érzik magukat, újra megszervezik, sőt jobban megszervezik termelőszövetkezeteiket, új alapszabályt dolgoznak ki és a régi hibákat kiküszöbölve a magyar sajátosságokat figyelembevéve munkához látnak. A számok azt mutatják, hogy a megyében többségében hármas típusú termelőszövetkezet alakul. Miért? Azért, mert ez fejlettebb, itt minden közös, nagyobbak a lehetőségek mind az állattenyésztés, mind a növény termeszti s terén, mint az első típusúban. De szép számmal van egyes típusú termelőszövetkezet is. Baj ez? Nem, egyáltalán nem, sőt csak örülni lehet neki. — örülni lehet, mert a parasztság felismerte a lehetőségeket, felismerte azt, hogy az állam a jövőben ugyanolyan segítséget ad nekik is, mint a másik termelőszövetkezetnek és megvan győződve arról, hogy közösen, a. gépek kihasználásával olcsóbban, többet tud termelni, rrijnt egyébként és így több haszna lesz neki, s több terménye és terméke lesz az államnak is. Most, amikor nap. mint nap újabb és újabb term előszövetkezetek kelnek életre és amikor szinte mindenegyes termelőszövetkezet más más alapszabályt, működési szabályt dolgoz ki magénak, nagyón kell vigyázni egyvalamire: a szövetkezeti eszme tisztaságára. Nem szabad engednünk, hogy ezt az eszmét olyan próbálkozásokkal, mint amilyen Drávafokon volt. bárki is beszennyezze. Tudvalévő a drávafoki termelőszövetkezet feloszlott. Ennek a tsz-nek fenyvese is volt. Egynéhány embernek megtetszett ez és el is határozták, hogy fenyőfatermelő szakcsoportot _ kellene alakítani. Mondogatták is: „Még az ujjúnkat sem kell megmozdítani és Icarácsonykor fejenként legalább 40 ezer forintot zsebre tehetünk.” Ilyen boltot az állam nem engedhet meg a szövetkezés cégére alatt, de nem engedheti meg a árává fokiaknak azt sem. hogy olyan dohány- és burgonyatermelő szakcsoportot alakítsanak, amelyet a felsőszent- mártoniak napszámjára alapoznak. Csináljanak szakcsoportot. amilyet akarnak, nem áll senki az útjukba. Az államnak. a kormánynak csak egy kikötése van: szövetkezeten belül kizsákmányolás nem lehet. És ugyan ki ne látná meg a hátsó gondolatot a siklósi tűzoltók esetében, akik a feloszlott gordisai tsz halastaván halászati szövetkezetei akartak létrehozni! Jó üzlet lett volna ez csakúgy, mint a szavaiak elgondolása, akik szintén abban spekuláltak, hogy halászati szakcsoportot alakítanak, persze a feloszlott termelőszövetkezet 10 és fél holdas halastaván, amit az ősszel a lermelöszövetkezel le sem halászott. Az ilyen .,szövetkezeteket” az állam természetesen nem támogatja, sőt egyszerűen nem engedélyezi a működésüket, mert ezeket a kizsákmányolás, a spekuláció leplezésére kívánják létrehozni. Ez így is van rendjén! A kormány minden olyan szövetkezeti formát. — legyen az szakcsoport, alacsonyabb, vagy magasabbfokú szövetkezet — támogat, amely a szocialista szövetkezés szabályait betartja, amelyben nincs és nem is lehet kizsákmányolás. Ezt meg kell mondani, mert a kormány támogatja a szövetkezeteket anyagilag és erkölcsileg, de nem adhat menlevelet holmi spekulációs szövetlcezeteknek, amelyek a szövetkezés örve alatt akarják folytatni üzelmeiket. Új áruk érkestek Pécsre ió csak kompromissza] nélkül lehetséges Balogh Elemér főiskolai tan^r előadása as ellenforradalmi események ideológiai vonatkosásairói Hétfőn délután zsúfolásig megteltek a Városi- Tanács gyüléstemiének padsorai. .Legnagyobb számban pedagógusok jöttek el, hogy meghallgassák Balogh Elemér főiskolai tanárnak az ellenforradalmi események ideológiai vonatkozásairól szóló előadását. Bevezetőül megállapította, hogy ha az értelmiségnek az ellenforradalmi eseményekkel kapcsolatos magatartását meg akarjuk érteni, elsősorban a Losónezy-csoport szerepét kell tisztázni. Ez a csoport tevékenységével megzavarta az értelmiség tisztánlátását.' Még ma is akadnak, akik úgy teszik fel a kérdést, hogy a Lo- sonczy-csoporttal kötött kompromisszum nélkül nem lehet stabilizálni .a .helyzetet. A, valóság azonban, az, hogy konszolidációról csakis a. Nagy Imre és Losonczy-csoporttal való kompromisszum nélkül lehet szó. A Rákosi-csoport hibái A továbbiakban számos személyes tapasztalataiból merített ténnyel bizonyította ennek az állításnak az igazát. Előbb a Rákosi-csoport hibáiról szólva megállapította, kétségtelen, hogy az értelmiséggel szemben határozottan értelmiségellenes politikai koncepciók érvényesültek. Ennek az értelmiségellenes megkülönböztetésnek azonban semmi köze a marxizmus—leninizmushoz. > A hibák a pártban is ismertek voltak, de a vezető csoport fokozatosan elszigetelte magát a párt tömegeitől. Ennek jellemző tünete volt a ,,19-esek‘’ ellen indított értelmetlen hajsza, majd a volt illegális kommunista és szociáldemokrata pártmunkások elleni támadás, később a 45-ös szociáldemokrata és kommunista tagok kerültek sorra és hajsza indult a volt szakszervezeti káderekkel szemben is. A dolgozó parasztokat tömegesen nyilvánították kulákká, s ezzel a paraszti tömegeket is eltaszították. Az értelmiség vonalán ugyanez volt a helyzet. A tényleges osztályellenséggel szemben azonban nem léptek fel kellő keménységgel. Abból az elméletből indultak ki, hogy az ellenség a pártba igyekszik befurakodni, tehát az ellenséget a pártban kell keresni. Ennek folytán az államvédelmi szerveket úgyszólván „ráállították” a pártszervezetekre. A másik jellegzetesség a kulákveszély eltúlzása, misztifikálása volt. Nem figyellek fel a lumpen- proletariátusra sem, amely pedig mindig jó talaj a jobboldali, ellenforradalmi mozgalmak számára. Ennek az a hamis proletár-romantika volt az oka, amely szerint a proletár osztályhelyzet és munkás-származás önmagában is mindenkit feltétlenül megbízhatóvá tesz. Az imperialisták ezekre az osztályellenségekre támaszkodva teljes ellenforradalmat akar tak megvalósítani, de' ez a törekvés nem járt volna eredménnyel, ha a Nagy-Losonczy ellenzék meg nem nyitja a zsilipeket. •■■••«»■«••■»«■■■■■■■■■■■«•■■■■•■«■••««•«a ■•»•»«•»••■«■«**•■■■•■•»»•• Losoncsyék célja a párt lejáratása RENDET A JÁRDÁKON! 35- — .............. Ez t az ellenzéket külön csoportként keli kezelni, mert az SZKP XX. kongresszusa után zinte az egész párt ellenzékben volt Rákosiék vezető csoportjával szemben, amely a párt józan tagjainak véleménye szerint nem értette meg a XX. kongresszust. Mivel ez a megnemértés kézzelfoghatóan nyilvánult meg és súlyos helyzetbe hozta a pártot, világos volt, hogy Rákosit és talpnya- 1óit el kell távolítani. Az első A Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalathoz üj árucikkek érkeztek. A Nétttet Demokratikus Köztársaságból férfi és gyermek hálóinget kaptaki szürke és kék színben. A műszálas női hálóingek pasztell színekben kerülnek forgalomba. Tetszetősek a lányka és a női mintás kötött kardigánok, -kulikabátok. A gyermek kötött ruhákhoz (2-től 5 éves korig) azonos színű nadrágot adnak. Néhány száz gyermekmelegítő is érkezett. Kapható lesz a könnyű zefirfonál- ból készült kardigán és kuli- gén A hazai ipar egyre javuló munkájának eredménye, hogy női nylon és szilon, valamint férfi flór harisnyákhoz is hozzá lehet jutni. Bő választékot ígérnek a felnőtt kötöttáruk. A Nagykereskedelmi V-hoz érkezett áruk zömét még e héten a boltokba szállítják. Komlóra már kivitték a nagymennyisé gű kötöttárut. A 111-es Ruházati bolt 225 ezer, a 112-es számú pedig 90 ezer forint értékű kötöttárut kapott. A pécsi Anyák Boltjában lehet má> kapni csecsemő guminadrágotj Ha valaki végigsétál Pécs város utcáin, megbotráhko- zik azon, hogy a járdák milyen elhanyagoltak. A Hunyadi János utca 6 számú ház előtt például olyan mély lyuk tátong, hogy -sötétben bárki eltörheti a lábát, ha bele lép. Ugyanez a helyzet a Jókai tér sarkán is, ahol életveszélyes a közlekedés. De mit látunk a városi és a megyei bíróság előtt? 1956 októbere óta a járdán hevernek a betonelemek, a homokbuckák, cserép- és téglatörmelékek. A megyei tanácsosai és a Nagy Lajos ''gimnáziummal szemben, a járdán felejtették a télen odahordott kavicsot, hogy az autóbuszok ne csússzanak. De hol van már a tavalyi hó, az líttesti jégpáncél? Réges-ré- gen elolvadt már, de a kavics-kupacok azóta is ott éktelenkednek. Es mit látunk a Zsolnay- szobor közelében? Azt, amit ezen a képen megörökítettünk. Egy évvel ezelőtt — amikor a Zsolnay-szobor mellett a földalatti transzformátorház készült — a járda szélére odaépítettek egy szerszám- és anyagmegőrző házikót. A transzformátorház már réges-régen elkészült s a Kállai Gyula átvette hivatalát Kállai Gyula művelődésügyi miniszter kedden átvette hivatalát. A bemutatkozáson resztvettek a miniszterhelyettesek, főosztályvezetők, önálló- osztályvezetők Az új miniszter az üdvözlések után szólt az s elkövetkező feladatokról, szerszáimmegörző házikót azóta sem használja senki. Ajtaján lakat van, semmiféle célt nem szolgál — csak éppen elfoglalja a járda háromnegyed részét. Hogy miért? Erre szeretnénk választ kopni az illetékesektől. P. J, lépés Rákosi leváltása volt; Ezt követte volna a pártvezetés teljes megtisztítása az oda nem való emberektől. Kialakult azonban egy másik ellenzék, egészen más koncepciókkal. A párt józan tagjainak véleménye szerint ugyanis, ami Magyarországon 1945-től máig történt, az a szocializmus építése volt. Loson- cziék azonban azon az állás(Folytatás a 3. oldalon.) Rendezik az ipari műszaki alkalmazottak munkabéréi és prémiumál A Magyar Távirati Iroda értesülése szerint március 1-i íatáüyal rendezik az ipari, építőipari cs helyiipari vállalatok műszaki alkalmazottainak bérét és prémiumát. Az alapbéreket személyenként átlag 226 forinttal emelik, ezenkívül az alapbérhez csatolják a száz százalékos tervieljesítésért járó átlagos »rémiumösszegeket. A prémiumrendszer megszűnik, ugyanakkor azonban új jutalmazási rendszert vezetnek be. A jutalmak személyenkénti felső határa az alapfizetés ötven százaléka, havi kétszáz forintnál kisebb jutalom nem fizethető. Tjaocuz a mpujati aámsxÁtzm. Azt mondják az épí tőmunkások, hogy a tavaszi napsütés többet ér mindennél. Ha csak egy kicsit is süt a nap, ha csak any- nyi meleget ad, hogy le lehet már vetni a falak tetején is a téli öltönyöket, a nagykabátokat meg a pufaj- kákat és csak úgy kiskabátban meg lehet állni a kétemelet magasban és szembenevetni a márciusi nappal, jobban megy a munka. így van ez az épülő nyugati városrészen is. Az építkezés vezetői szerint is sok kai jobban megy ma a munka, mint hetekkel ezelőtt. Persze, a napsütés mellett az új bérezési rendszer bevezetése is sokat nyom a latban. Órabér helyett aktkord- bérezést vezettek be. Ki mennyit dolgozik, annyit keres: ez az új bérrendszer lényege. Es — érthető — a legtöbben igyekeznek sokat keresni; Jó dolog tavasszal új lakásba költözni. A szerencséseknek ré szűk lesz benne. Tegnap végre valahára megindult a rendszeres vízszolgáltatás is. Át lehet adni rendeltetésének 48 egy- szoba, konyhás és 24 kéíszoba, konyhás lakást. Az új lakóknak talán már a feneketlen sár sem okoz majd bosszúságot. Az építők ugyanis megígérték: ha nem lesz sok eső, biztosítanak mindenkit, hogy nem lesz nagy sár a lakótelepen. Biztató ugye? Tréfának mindenesetre jó az ilyen ígéret, de' mi is lesz valójában az új lakótelepek körül kísértő sártengerrel? A terv szerint ez- évben útépítésre két millió forintot, parkosításra pedig két és félmillió forintot lehet költeni. Talán nem maradnak ezek a milliók „papíron“ és - új városrész lakói az őszi nagy esőzések idején már gumicsizma nélkül is kimerészkedhetnek házukból. Tegnap megérkezett a Földgép Vállalat is az építkezéshez. Egy kotró megkezdte már a pincetömbök kiemelését. Nemsokára tehát megkezdheti a kőműves gárda az új épületek falazását. Az idei építkezések méretére egy jellemző adat: az elmúlt évben három loronydarú dolgozott, most ezek mellé újabb hármat állítanak fel, összesen tehát hat daru szolgálja ki az építőket. ■ Egy tipikus tavaszi hír: az építkezés első negyedévi lakásépítési programját március 10-ig teljesítik. Ez összesen három épületet jelent 96 lakással. Az építők tavaszi reménysége: végre talán megszűnik az építkezés faanyagának illetéktelen eltulajdonítása ess avagy magyarul: a falopás. Mert ilyesmi — sajnos — létezik. Főleg az állványpallókat viszik el szívesen. Volt, aki a parkettára specializálta magát. Szerencsére megfogták. Az illető most elmondhatja magáról, hogy gavallér ember, mert a lehető legdrágább tüzelőanyagot vásár'-1 * a magának. Ugyanis az eltulajdonított hat és fél köteg parketta árát szépen levono- gatják a munkahelyén a fizetéséből. Egyszerre a fizetése húsz százalékát vonják le. Szóval nem úszta meg olcsón. A hírek szerint az őni- tővállalat a jövőben is ragaszkodik az ilyen módszerekhez. Ezek a nyugati városrész tavaszi hír . Nem sok, de hiszen még csak a ta1 sz elején tartunk, sőt ha jól meggondoljuk, ki sem mentünk a tél béli