Dunántúli Napló, 1957. március (14. évfolyam, 51-76. szám)
1957-03-29 / 75. szám
»ST MÁRCIUS J19. IV A P ft it Nagygyűlés a Kremlben N. A. Bulganyin t Csakis a forradalmi mnnká<*paraszt kormánjr képviseli a magyar nép törekvéseit (Folytatás a 2, oldlaróL) — Magyar Elvtáxsainik személyében — mondotta — forrón köszöntjük a testvéri magyar népet és a Magyar Szocialista Munkáspártot, amelynek vezetésével Magyarország dolgozói, miután a Szovjetunió segítségéve] szétzúzták a nemzetközi és a belső reakció erőit és megvédték a népi demokratikus rend vívmányait, a szocializmus nagy táborának minden országával együtt tovább haladnak úton. a szocialista háború utáni TOttj — Pártunk és a szovjet nép mindig nagy együttérzéssel viseltetett a magyar nép Iránt, támogatta a nemzeti függetlenségéért, a tőkéseik, nagybirtokosok és intervenciósok jármából való felszabadulásáért vívott harcában. Bulganyin ezután emlékeztetett a Magyar Tanácsköztársaság dicső harcaira, szólotta horthysta elnyomás időszakáról, majd azokról a vívmányok ról, melyeket a magyar nép a években kivíKomolyan eszélyestetve volt az európaibéke és biztonság — A magyarországi esué- nyekre visszatérve, meg kell állapítani, hogy a Nagy Ife— Losonczy-féle áruló c/Port nagyon jól jött a komr-iniz- mus ellenségeinek, ök bban reménykedtek, hogy e óport segítségével fasiszta reiszert vezetnek be Magyarosion, szövényeik visszaállítják a régi, föiesúri- kapitalista rendet, fePnulási területté változtatják- i országot a Szovjetunió és a'épi demokratikus országok illen. — A magyar események újból eszünkbe vésték, hogy a munkásosztálynak és minden dolgozónak állandóan meg kell őriznie magasfokú forradalmi éberségét és a legnagyobb figyelemmel kell kísérnie a szocializmus ellenségeinek cselNagy Imre a magyar nép ellenségeit szolgálta A csoport igazi arculata akkor tárult fel teljesen, amikor Nagy Imre hatalomra jutott. Mindenkinek emlékében — Amint azonban ismeretes t— folytatta — Magyarországon az egész élet átalakítása a háború súlyos következményei közepette ment végbe. Ennek folytán sok nehézség vetődött októberi napok, amikor Nagy Jály pártja^ zn&g&P^ *" feL * — Ilyenformán Ma/arorszá- gon a dolgozók ha»“»» és a dolgozók szociálist vívmányai halálos vesjlybe kerültek: ugyanakpr komolyan veszélyeztet* volt az európai béke és Fztonság is. — Ebben a bofolult helyéinek még a tragikus tavalyi zenben a magyar ™-mk^soszEzefcet még súlyosabbá tették az ország előző vezetőségének nagy hibái. A Népköztársasággal szemben ellenséges elemek, álcázott fasiszták és mindenfajta ellenforradalmárok, akiket az imperialista propaganda és ügynökség uszított, minden módon felnagyították a vezetés hibáit, szították a nacionalista szenvedélyeket és szovjetellenes rágalmakat terjesztettek. Imre és Loeonczy emberei te az ország' erőit, nf^te^^d«nototi!LsZá^ munkás-paraszt mrmányt és — Ezek az elvek újabb iga- dernofcratücus áJam harcra mozgósítja a népet a zolásra és további fejlődésre alapjait fasizmus ellen. • Szovjetunió találtak, a Szovjetunió korNagy Imre csoport la hata- testvéri segítségei szétzúzták mány- és pártküldöttségeinek lomu* jutva olyan körülmé- az ellenforradani zendülést. a Kínai Népköztársaság és a nyékét teremtett, amelyek - Az a segség, amelyet a népi demokratikus országok között horthysták és minden- Szovjetunió és fegyveres erői nemrégiben si Szovjetunióban féle fasiszta söpredék teljes internacionalW» kotelességü- járt küldöttségeivel lezajlott cselekvési szabadságot nyert két teljesítve lyújtottek Ma- tórgyalásaln és az ezekről kién véres terrort szervezett a gyarország digozóinak, lehe- adott közös nyilatkozatokban. maSlTmm^oIStor- tővé tettet h*y kiküszöböljék Ugyanezek az elvek hatották radaíml erői a kommunisták a fasiszta redszer visszaálli- át azokat a tárgyalásokat Is, becsűtek hm- tásának veséét, megőrizzék ame yeket mostani vendé- « a^iénl hatLw az ország nézeti függetlensé- geinkkel, a Magyar Népköztárv«S "kd\ P fét é. Ac«, vívmáw.«, — lehetetlenr.< tette, hogy Ma- •— Éppúgy, ahogyan az 1919- gyarország erületén hídfőállást ellenforradalom vezérei is létesítsene az európai szociaes eläenforradaiom vezérei is --------Fo erofeszítéseiket a munkán»- külső reakciós erőket hívtak lista állanak ellen, osz.a.y diktatúrája, a népi ha- ^ a Magyar Tanácsköztársa- — Itt különösen azt kell ta cm ellen irányították. ság elnyomására, hangsúlyoni, hogy — Ezzel összefüggésben külön kell szólni arról a sötét szerepről, amelyet a magyar- országi ellenforradalom kirobban*ásóban az áruló Nagy Imre —Losonczy-csoport játszott. — Vitathatatlan tények meg győzőén bizonyítják, hogy Nagy Imre kommunista álarcban már jóval az 1956 okt.óbeNagy és tiosomczy Is az Imperialistáktól kért segítséget, katonai Intervencióra szólította fel őket a magyar nép ellen és bejelentette, hogy nyíltan szakított a szocialista táborral. — Az imperialista propaganda az ellenforradalom e véürríL* ää ~ «te*«. !2ab,«,h,re képpon a magyar nép ellenségeit szolgálta. ö és csoportja „a szoclaflz- mus építésének új irányzata" hamis zászlaja alatt tulajdonképpen abha az irányba vitte a dolgokat, hogy gyengítse az ifjú népi demokratikus államot és letérítse a szocialista útról. a szocijtsta tábor valameny- nyl orsága teljes egyöntetűséget *s megbonthatatlan összetrtást tanúsított abban * kérdésben, hogy a szov.Ji fegyveres erők segítséget nyújtottak Magyaroménak és a magyar ese- mén’ekkel összefüggő többi kérés megoldásában. nak és forradalomnak kiáltotta ki. Feltétlenül figyelmet érdemel, hogy az imperialisták így értékelték az 1956-os októberi eseményeket Képze’hető, elvtánsak. ml volt valójában az az úgynevezett „forradalom", ha az imperialisták örültek noki, üdvözölték és támogatták, Magyarország korábbi vezetősége ténylegesen csődöt mondott IVai* v Imre és csoportfa gyakorlati támogatásra talált a jugoszláv vezetőknél — Nem meglepő, hogy az imperialisták „forradalomnak” nevezték az ellenforradalmi fclke'ést, és dicsőítették Nagy Imre áruló csoportját. Az imperialisták mindig hangos szólamokkal és hamis jelmondatokkal álcázzák gaztetteiket, de mit mondhatunk azokról a kommunistákról, akik a magyar események értékelésében lényegében nem különböznek az imperialistáktól. gyarors^g számára nehéz napokbiO Jugoszláv részről nemcsak elmélkedtek, „az októberi események jellegéről“. Mindenki tudja, hogy Nagy Imre és csoportja gyakorlati támogatásra talált a jugoszláv vezetőknél. Ez a támogatás táplálta és ösztönözte Nagyot. Es nem véletlen, hogr az ellenforradalom budapesti szétverésekor Naty Imre é) csoportja a jugoszláv ncgykövetségen talált menedékek — Meg [kell mondani, hogy Kommunistáknak nem sza- mdndezekiek a tényeknek fel- bad így jellemezniük az esse- tétlenül U kellett éledniük ményeket. Viszont tény, hogy azokat az ideológiai jellegű né- egyes jugoszláv személyiségek zetel térés* cet, amelyek Jugo- szemet hunyva a Magyaror- 8Zjávia és a szocialista tábor szájon tavaly októberben dü- országai iözütt megvoltaik, hönrő fasiszta terror tobzódása felett, lehetségesnek tartották, hogy ezeknek az eseményeknek „forradalmi jellegéről" elmélkedjenek és támogassák Nagyot. Helyesen mondotta Kádár elvtárs, hogy öszlntér sajnáljuk, hogy ilyen n peteltérések vannak és a imgunk részéről minden Ieietőt megtettünk és meg Is teszünk, hogy kevesebb lljen nézeteltérés legyen, hfgy a nézeteltérések teljesen megszűnjenek. kommunista nem nevezheti „forradalomnak" a népi demokratikus állam elleni fegyveres támadást, az olyan Meggyőződésem, hogy a szotámadást, amelynek során cUtsU ^ . ... . * ... , . szága is írre törekszik. Rekommumstákat gyilkolnak. jpgy jugoszláv rész— Ehhez feltétlenül hozzá r<5i jB megiyilvánul ilyen készkel! tennünk, bogy * Bla- seff. — Gyorsan és sikeresen folyik a szocializmus erőinek össefogása a Magyar Népköztáraságban. iz egész szocialista tábor mozgósítása alapján a magyar dolgozók a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány vezetésével, élén Kádár János elvtárssal, sikeresen begyógyítják az ellenforradalom ütötte sebeket. Az országban teljesen helyreállt a rend. Szívós harc folyik a termelés kibontakoztatásáért, és bizonyos sikerek születtek a gazdasági építésben. — A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány hozzáfogott több olyan intézkedés végrehajtásához, amelyeknek célja az államhatalom erősítése, a gazdasági nehézségek leküzdése és a nép anyagi jólétének növelése. — E feladatok helyes megoldása annál Inkább fontos, mert az ország korábbi vezetősége, élén Rákosival és Gerővel, mint Ismeretes, komoly hibákat követett el a szocializmus gyakorlati építésében, a párt és a néptömegek kapcsolataiban, nem biztosította a párt sorainak egységét és összeforrottságát és elvtelenséget tanúsított az elméleti harcban. Ez a vezetőség eltűrte a szocialista törvénycssér durva megszegését és i folytatót 1 az cllonfor a népellcn szításé eil« zetőségnek gyobb hiba a párt a elvek alapján történő szocda* lista építésben játszott szerepéről szóló lenini útmutatásokat. Ezek a nagyjelentőségű alapelvek arra tanítanak bennünket, hogy a szocializmus építésébe« amellett, hogy szigorúan számolunk minden egyes, a szocialista fejlődés útjára lépett ország nemzeti sajátosságaival, be kell tartani azokat az általános vonásokat és törvényszerűségeket, amelyek a kapitalizmusból a kommunizmusba vezető átmeneti Időszakot jellemzik. A szűkkörű nacionalizmus a szocializmus építésében ellenkezik a marxizmus-leni- nlzmussal és nem véletlen, hogy az imperialisták élné* zök az ilyenfajta szocializmus iránt, sőt „segítik“ azt, mert az a szándékuk, hogy a kapitalizmus visszaállításának útjára taszítják. — A magyar kormány- és pártküldöttség látogatása a Szovjetunióban fontos Határkő a szovjet és a magyar nép törhetetlen barátságának és együttműködésének további fejlődése és megszilárdulása szempontjából. — Magyar barátainkká’ elv« társias és szívélyes légkörben folynak megbeszéléseink Teljesen egységes az álláspon*'ink a szovjet-magyar viszony fejlesztését és a nemzetközi él«* eseményeit illetően. — A szocialista államok egysége megbonthatatlan, mert népeinket a kommunizmus építésének közös céljai lelkesítik, népeink az egységes, marxi—lenini ideológiát követik, egész tevékenységüket a proictárnemzetköziség megingathatatlan elveire építik, közösen harcolnak a békéért és a népek biztonságáért. A szocialista tábor országainak kapcsolatai a testvéri barátság, a szoros együttműködés és a kölcsönös segélynyújtás elvein alapulnak. A leghatározottabban támogatni és erősíteni kell a varsói szerződést! saság kormány- és pártküldöttségével folytattunk. — A történelem igazolta ezeknek az elveknek mély életrevalóságát és igazságát. Tekintet nélkül a reakció fondorlataira és a szocializmus építése során mutatkozó belső nehézségekre, évről-évre növekszik a szocialista tábor ereje és hatalma, mind szembetűnőbbé és világosabbá válik e tábor fölénye. Bulganyin beszélt azokról az eredményekről, melyeket a szocialista tábor dolgozói elértek, majd így folytatta: — Utaltunk arra, hogy az utóbbi időben némileg éleződött a nemzetközi helyzet. A nyugati reakciós, imperialista körök fokozzák a hidegháborút és folytatják hírhedt erőpolitikájukat. — Űj bizonyságul szolgálhat erre az Amerikai Egyesült Államok és Anglia kormányfőinek a Bermudákon nemrég befejeződött tanácskozása. Ezeknek az országoknak vezetői az agresszív északatlanfi tömböt kiáltották ki „nyugati helyzetük sarkkövévé” és megegyeztek abban, hogy az Egyesült Államok tevékenyen részt vesz a bagdadi egyezmény katonai biztosításában. Ezzel! újból megerősítették, hogy a katonai tömbök és koalídók korábbi politikáját követik. — A nemzetközi feszültségnek az utóbbi időben történt fokozódását főként az okozta, hogy a nyugati imperialista körök aknamunkájukat a szocialista tábor országai ellen aktivizálják, durván beavatkoznak a Közel- és a Közép- Kelet országainak ügyeibe, nem riadnak vissza a fegyveres erő alkalmazásától sem. — A szocialista tábor országainak feltétlenül számolniuk kell az imperialisták ezen akcióival. Ebereknek kell lennünk és rendületlenül gondoskodnunk kell a Szovjetunió és a szocialista tábor minden országa védelmi képességének szilárdításáról. — A Szovjetunió ugyanakkor állhatatosan tovább harcol a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a megoldatlan problémák rendezésért, az államok tartós és szilárd békéjének megteremtéséért — mondotta Bulganyin, majd utalt azokra a javaslatokra, melyeket a Szovjetunió terjesztett elő e célok elérése érdekében. — A Szovjetunió több Ízben síkraszállt és síkraszáll ma is azért, hogy Európában kollektív biztonsági rendszer teremtődjék. Ebben támogatják a szocialista országok és támö- gatja minden becsületes haladó nyugati ember. Az Egyesült Államok vezette NATO részvevői azonban nem ezt akarják. A NATO tagállamai e döntő fontosságú kérdés megoldási útjának megkeresése helyett folytatják a fegyverkezési hajszát, felfegyverzik Nyugat-Németonszágot, újjáteremtik ott a militarizmus és a revansizmus szellemét. Ilyen, körülmények között a Szovjetunió kormánya és a Magyar Népköztársaság kormánya azt az egyöntetű véleményét fejezte ki, hogy a leghatározottabban támogatni és erősíteni kell a varsói szerződést, ame’v'ek az a célja, hogy megvéd’e a szocialista országokat a- imperialisták európai mesterkedései ellen. A varsái szerződés tagállamainak intézkedései Magyarország é« az egész szocia’lsta tábor védelmének érdekeiből Indultak és indulnak ki. akár tetszik ez az Imperialistáknak, akár nem. — A Magyar Népköztársaság szocialista vívmányainak védelmében nagy szerepe volt dicső szovjet hadseregün''"~k. Helyesen szólott . Itt erről Kádár elvtárs. A szovjet nép büszke hadseregére, amely becsülettel teljesítette szent Internacionalista kőte’essépét a testvéri Magyarország iránt. néptől Az élet bebizonyította, hogy a népi demokratikus Magyarország ellenségei aljas céljaikra ügyesen kihasználták e hibákat. Ilyenformán az ország korábbi vezetősége ténylegesen csődöt mondott, politikája tarthatatlannak bizonyult, elvesztette tekintélyét a pártban és a nép előtt, — Nagy megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a Magyar Népköztársaság jelenlegi vezetősge abban látja fő feladatát, hogy szorosabban tömörítse a munkásosztályt, a parasztságot és az értelmiséget, az egész magyar népet a forradalmi munkás-paraszt kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt köré. Örömmel üdvözöljük azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország vezető] ebben az irányban tesznek és teljes sikert kívánunk nekik abban, hogy felsorakoztassák a párt és a kormány mögött a magyar nép összes rétegelt. — Már elmúlt Magyarország legnehezebb Időszaka. A forradalmi munkás-paraszt kormány Kádár János vezetésével tettekkel bizonyította be, hogy e kormány és csakis ez a kormány képviseli a magyar nép törekvéseit és védelmezi állhatatosa« a népi Magyarország érdekeli. A szovjet és a magyar nép testvéri barátsága ezután is sikeresen fejlődik — Tárgyalásainkon nagy figyelmet fordítottunk a Szovjetunió és Magyarország viszonyára. Egyöntetűen megállapítottuk, hogy államaink viszonya szocialista tipusn viszony, amely annak szükségességén alapszik, hogy a proletár nemzetköziség szellemétől és a két ország dolgozóinak javáról való gondoskodástól áthatott testvéri segítséget nyújtsunk egymásnak. A Szovjetunió a szocialista országokhoz fűződő viszonyában mindig abból Indult ki, hogy segítse barátait a gazdaság fejlesztésében, a dolgozók életszínvonalának eme lésében, az állam függetlenségének és szuverénitásának megerősítésében. — A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság küldöttségeinek tárgyalásai elő fogják segíteni országaink mindenre kiterjedő kapcsolatainak további fejlesztését és erősítését. A többi között a gazdasági együttműködésben a kulturális építésben la. Reméljük, hogy e feladatok megoldásában a magyar értelmiségnek fontos szerepe lesz. *— Minden egyes «zoetalista nra-rAo dolffnzóinak érdekei SZOsegítik a magyar népet, hogy új győzelmeket arasson a szocializmus építésében. Ezzel erősftlk a szocialista tábort, a dolgozók ezen óriási vívmányát a békének és a népek biztonságának szilárd támaszát Végül a nagygyűlés résztvevői nevében a szovjet nép nevében Bulganyin új sikereket kívánt a szocializmusért vívott harcban a Magyar Népköztársaság vezetőinek, a testvéri magyar népnek, — Nem kétséges — mondotta —, hogy a szovjet és a magyar nép testvéri barátsága és gyümölcsöző együttműködése ezután Is erősödik és sikeresen fejlődik. Beszédét a szocialista tábor országai egysége, a magyar kormány és a párt, s a magyar —szovjet barátság éltetésével fejezte be. Bulganyin beszédét a hallgatóság viharos lelkesedéssel fogadta. Nagy ünneplésben részesítette a magyar küldöttséget, valamint az SZKP és a szovjet állam vezetőik A nagygyűlést N. I. Bobrov- nylkov, « moszkvai városi szovjet végrehajtó bizottságának elnöke rekesztette be. Lottó eredmény: Hét, 'kilenc, tizenkilenc, négy* wihsRte ljsteanh&t, 1