Dunántúli Napló, 1957. március (14. évfolyam, 51-76. szám)
1957-03-24 / 71. szám
1957. MÁRCIUS 24. NAPLÓ 7 Be kell jelenteni^ a munkaerőigényt A városi tanács munkaerő- gazdálkodási csoportja felhívja a vállalatok és intézmények igazgatóit, a Munkaerótartalékok Hivatala Elnökének 1/1957. I. 5. M. T. számú (Magyar Közlöny 1957. 1. szám) utasításának betartására. Nevezetesen: 3. 8. A vállalatok teljes munkaerő- igényüket kötelesek a területileg illetékes munkaerő-közvetítő hivatalokhoz bejelenteni. A bejelentést a szükséges létszám, munkabér, munkakör, valamint a vállaláshoz szükséges egyéb feltételek megjelölésével kell megtenni. k §• A vállalatoknál a műszaki és adminisztratív állománycsoportba, valamint a 11 640/1951. O. X. számú körrendeletben meghatározott csökkent munkaképességűek felvételét csak az illetékes munkaerő hivatalokon keresztül, irányítólappal végezhetik. 5. g. A vállalatok kötelesek a munkaerő hivataltól kapott irányító- lapot 1 évig a munkakönyv mellett megőrizni és azt ellenőrzéskor felmutatni. Ellenőrzésünk során megállapítottuk. hogy a fenti rendelkezéseknek a vállalatok, üzemek és intézmények csak részben tesznek eleget. Vannak közUletek, melyek a rendeletét kijátszva, iré nyitólap nélkül veszik fel a műszaki, adminisztratív, és csökkent munkaképességű dolgozókat. Vonnak olyan esetek Is, hogy a csökkent munkaképességűekkel betöltendő helyekre egészséges, teljes munkaképességű dolgozókat vesznek fel, miáltal a rászorult, csökkent munkaképességű dolgozókat a hivatal nem tudja munkába állítani és így a rendelet szociális szelleme nem érvényesülhet. A munkaerőgazdilkodási csoport kéri a közületek Igazgatóit, hogv a fenti rendelkezéseknek megfelelően járjanak el és azokat a munkaügyi előadóikkal a legszigorúbban tartassák be. egyházi óliásoh betöltésiről ' A Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletét-adott ki az egyes egyházi állások betöltéséhez szükséges állami hozzájárulásról. A rendelet részletesen Intézkedik arról, hogy a Magyar Népköztársaság területén működő egyházak mely áfásaira és címeire történő kinevezéshez, illetve mely egyházi megbízásokhoz szükséges az Elnöki Tanács, Illetve a művelődésügyi miniszter előzetes hozzájárulása. 120 dollár egy mázsa lucernamag Világhírneve után sokan és eredményes takarmányozá- jelent, hogy évenként 4 és fél ------—--------- -rVin-n. „a sához Szakemberek vélemé- máz.sa nétlsó nitroséntartalős henos növénynek hinnék a magyar lucernát. Pedig két évszázaddal ezelőtt még csak ismerkedett a paraszt a kiváló takarmánynövénnyel. Hosszú évtizedek múl tán a magyar földben és viszonyok között olyan kiváló tulajdonságra tett szert, hogy ma keresett áru a világpiacon. Megyénk különösen ismert a lucernatermesztésről. Az 1931- 35-ös évek átlagos lucerna vetésterülete mintegy 6 százaléka volt az összes szántóföldi területnek. Termesztették, mert az edzett, fagyálló magyar lucernamagot a nyugateurópai országokban minden mennyiségben felvásárolták. Az ötvenes években mintha elfeledkeztek volna a lucerna nagy keresettségéről. Húsz év múltán 1955-ben már csak 4.4 százalék volt az értékes takarmánynövény vetésterülete. Okát több akadályozó körülményben kereshetjük. sához. Szakemberek véleménye, hogy legalább 12 százalékra kellene növelni a lucerna és vöröshere vetésterületét, ami azt jelentené, hogy csak a lucerna területe meghaladná a 25 ezer holdat. A lucerna termesztése igen kifizetődő. A paraszt egy mázsa szerződött lucernamagért 3 500 Ft-ot kap. S ez csak a magfogás haszna. Érdemes kiszámolni hold egy tényleges hasznát. Ha magfogásra termelnek és átlagosan csak egy mázsa magot számítunk akkor is 100—120 dollárt jövedelmez az államnak a világpiacon. összehasonlításképpen ideírjuk: A búza világpiaci ára mázsánként 6.5—7 dollár. Tehát egy hold búzavetés hasz na legjobb esetben Is legfeljebb 70 dollár. A takarmányozás szempontjából igen értékes a lucerna széna, mely a magfogás után tiszta haszonnak számítható. A parasztok idegenkedtek a Hét kiló zbldlucerna felér egy kényesebb, nagyobb szakértei- kiló szemesárpával. Ha egy kämet igénylő növények termesz- tasztrálls holdról 150 mázsa tősétől. Ugyanis a lucerna, bár lucernát számolunk az 21 má- nem igényel annyi munkát, zsa árpával ér fel, amit pedig mázsa pétlsó nitrogéntartal mát juttatja a földbe. Szakem berek úgy fejezik ezt ki, hogy a négyéves lucerna területe kiszántva felér egy jó trágyázással. S bár a közelmúltban az olasz lucernamag után a franciák is betörtek a világpiacra mégis a magyar, márkás lucernának ma sincs párja. Száz vagon lucernáért 500 Zetort, vagy 10 ezer tonna nitrogén műtrágyát vagy közel öt millió mé- lucerna ter pamutszövet előállításához elegendő gyapotot importálhatunk. S hogy ezt a jövőben csak fokozhassuk az Agrártudományi Egyetem — Manninger G. Adolf professzor irányításával — és az Állami Gazdaságok Növénytermelési Főigazgatósága szakszerűen megkezdte a lucerna termesztésének irányítását. Az országot körzetekre osztották. Egy-egy körzethez 2—3 megye tartozik. A körzetben dolgozik egy szakember az egyetemről és az állami gazdaságok megbízottja. Elsődleges feladatuk a szaktanácsadás és a gyakorlati végrehajtás ellenőrzése, segítése. mint más növény, de a hozzáértés elmaradhatatlan feltétele a termesztésének. A föld bizonytalansága is akadályozta a lucerna termesztését. Évelő növény lévén a paraszt meggondolta, vessen-e lucernát, mert egy esetleges határ rendezésnél más kaszálja le a termést. A kötött vetéstervek ugyancsak csökkentették a szabad gazdálkodás lehetőségét és így akarva-akaratlan visszaszorították a takarmánynövényeket a kalászosok javára. A tavalyi év a lucerna termesztésében is iordulatot jelentett. A 359 ezer holdas szántóterületből már 14102 hold volt lucernával bevetve. Természetesen ez a mennyiség még mindig kevés megyénk állatállományának szakszerű legfeljebb két holdon tudunk megtermelni. Felbecsülhetetlen a lucerna talajjavító hatása. A gyökereknél felhalmozódó nitrogén gyarapítja a talaj nitrogéntar- talmát. Egy négyéves lucernás holdanként 400 kiló nitrogént juttat a talajba. Ami annyit Cé ra pedig, hogy megsok- rr”. szorozzák a lucernatermelést, és az elkövetkező években ne 70 vagonnal, hanem ötször enyl lucernamag- gal segítsék elő az állami gazdaságok az ország külkereskedelmi mérlegének javulását. GALDONY1 BÉLA Beszélgetés a „kényes“ kérdésről Miért nem hajlók végre az abortus-rendeletet? Köztudomású, hogy a terhesség megszakítását 2/1956. (VI. 24.) EU. M. számú rendelet szabályozza. A rendelet 3 paragrafusa 1. bekezdésének B) pontja félreérthetetlenül utasítja a nőgyógyászat kórházi, szülőotthont, stb. hivatalos szerveit, hogy a kérelmező kifejezett kívánságára a 12 hetet meg nem haladó terhesség megszakítását elvégezni tartoznak. Az „Esti Hírlap” munkatársa lapjának 1957. március 20-i számában interjút közöl dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszterrel. A feltett kérdésre: — Vannak-e már számadatok arról, milyen arányban éltek a nők a terhesség megszakításával kapcsolatos rendelet nyújtotta lehetőségekkel? A miniszter az alábbiakat válaszolta: — A rendelet júniusban jelent meg. Legfeljebb háromhónapos terhesség megszakítását tette lehetővé. így könnyű kiszámítani, hogy a vátozásokat először a decemberi szülésekből lehetett lemérni. Decemberben valóban nagyobb mércékben csökkent a születések száma. Januárban azonban már kissé emelkedett. A februári összesítés még nem történt meg. Ugyancsak az „Esti Hírlap” az 1957. március 16-1 számában ..Kibővítik a tanácsadást a nőknek a főváros orvosi rendelőiben” címmel riportot közöl a főváros területén mü'^dö orvosi rendelőkről. A terhesség művi megszakításával kapcsolatban így tolmácsolja a cikkíró a szakorvosok nézetét: — „Az orvostársadalom kialakult véleménye szerint a legcélszerűbb, ha csökkentik a művi vetélések számát, természetesen nem a meglevő törvényes rendelkezések szellemével ellentétben.” Mindezekről a hivatalos helyekről elhangzott és ismertetett nyilatkozatokból azt hihetni az olvasó, hogy a fentemh- tett rendelet végrehajtása a legteljesebb rendben folyik. A valóságban azonban nem így van. A pécsi járási tanács „Terhesség megszakítást véleményező bizottsága" kiállítja a rendeletben közzétett hlva*"los nyomtatványt és a 12 héten belüli terhesség menszakitá'n'a engedélyt Is ad, valamint kijelöli a pécsi megyei kórházat j műtét végrehajtására. A megvet kórház nőgyógyászati o'^á- lyán éri azonban a kérelmezőt a meglepetés, mert az orvosok elutasítják osztályvezetőjük utasítására. Kérdem tehát, miért nem járnak el az érvényben lévő rendelet szellemében? BÁRÁNYAY TIBOR vájár. Húsvétra készül a kereskedelem A bifiali halastó r ■■■■ | '<■' ,<• •> < f '<• vT Bikaion 47 holdon létesített halastavat az állami gazdaság. Az első lehalászás tavaly volt és holdanként 4 mázsa 20 kiló halat fogtak. A tóban csak tükörpontyot tenyésztenek. Tervük, hogy a közeli években már hat vagonnal exportálhatnak. 12 000 méter szövet A Dél-Dunántúli Textilnagykereskedelmi Vállalathoz két hét óta naponta átlag három vagon textiláru érkezik. A Német Demokratikus Köztársaságból és Lengyelországból 12 ezer méter férfi és női szövet jött, Csehszlovákiából pedig 1200 férfiöltöny. Az öltönyöket 450 forintos áron adják el. Kína is segítségünkre sietett a különböző színű velurbár- sonnyal. A Szovjetunióból és Bulgáriából nagyobb textilszállítmányt várnak. A hazai ipar egyre javuló munkájának eredménye, hogy jelentős mennyiségű pamut- és lenáruk, valamint mintás kartonok és flokonok érkeztek. Ágynemű anyagokat is kapott a Textilnagykereskedelmi Vállalat. Három vagon trisó A Dél-Dunántúli Vegyianyag- nagykereskedelmi Vállalathoz a Szovjetunióból három vagon trisó érkezik, amely kilós csomagolásban jut el a vásárlókhoz. A Német Demokratikus' Köztársaságból rúdborot- vaszappant, fogkrémet, borotvakrémet, sportkrémet, sham- pont és hintőport kapunk. Csehszlovákiából és az NDK- ból 10 ezer doboz parkettpasz- tát, 50 ezer darab cipőkrémet, valamint rovarirtószert várnak. A NDK-ból borotvaecse- tet, fogkefét, JÓSzőrseprűt, körömkefét és különböző ecseteket szállítanak. Húsvét előtt kerül forgalomba a Vegyi- anyagnaaykereskedelmi Vállalat által csomagolt „Kikelet babaesomag”. A díszes dobozban babaszappan, babakrém, olaj és hintőpor van. „Mecseki Virág” felirattal pipereszappant, „Mecseki kölni” elnevezéssel ízléses csomagolásban kölnit hoznak forgalomba. Feleskerékpár 950 forint A Sport- és Játékbolt is készül a nagy forgalomra. Ha minden játékból nem is sikerül annyit nyújtani, mint az elmúlt évben, mégsem lesz örömtelen az idei húsvét. A kedvenc homokjátékban nagy lesz a választék. 210-től 13.30 forintért árusítják. Gyermeköntözőkannák, miniatűr fürdőkádak is kaphatók. A nagyobb lányoknak a szovjet gyártmányú feles kerékpárral teher örömet szerezni. A kerékpár 950 forintba kerül. A gyermekek körében népszerű pöttyös labdák, valamint PVC-ből készült labdák is kaphatók. Vaj és sajt bőven lesz Az elmúlt években a hús vétót megelőző hetekben alig lehetett hozzájutni a vajhoz. Az idén ez a veszély nem fenyegeti a háziasszonyokat. A Tejipari Vállalat nagyobb mennyiségű ementháli sajtot, teasajtot, ilmicisajtot, trappistasajtot és „Hóvirág” ömlesztett sajtot hoz forgalomba. Í!i sépe.fi készülnek n Sopinni Gépgyárban A Sopiana dolgozói számára minden hét valami újat tartogat. Most szerelik a 200-as húsdaráló második ötös szériáját. A daráló minden alkatrésze — néhány fogaskerék kivételével — lit készült. A gépek előreláthatólag március vécére készülnek el, utána Nagykanizsára. Szegedre, Győr'>c, Pápára és Sopronba szállítják azokat. Ezekben a napokban készül cl egy olyan szerkezet, amelynek segítségévei a húst pépesítő gépet kezelő munkás sokkal kényelmeseiben emelheti ki a húst a gépből. A szerkezetet a pécsi vágóhídon szerelik fel. Előreláthatólag ugyancsak a húsüzemben még ebben a hónapban felszerelik azt a marhafelvonógépet, amelynek protótípusa most készül a gyárban. Bemutatjuk ___________________ A MEQYEI KÓRHAZAT mények működését, gazdálkodását ésszerűsítsük, bevételünket — nem tévesztve szem elől a kulturális munka színvonalának emelését — jelentősen növeljük. Az öntevékeny művészeti csoportoknál a múltban fennálló félprofesszionista helyzet azt eredményezte, hogy nem egy esetben fizetési igénynyel léptek fel az aktívák és nem a kultúra szeretete, hanem a kereseti lehetőség érdekében dolgoztak. Mi a sokkal kevesebb állami támogatás mellett is fenntartjuk művészeti csoportjainkat, de ehhez meg kell teremtenünk az önellátás költségét. Ez az. A komlói kultúráiét -'j vezetői nem estek kétségbe. Felkutatták azokat a lehetőségeket, forrásokat, amelyekkel nemcsak pótolni, hanem növelni is tudják a kul- túrigények kielégítéséhez szükséges alapot. Első és legfontosabb ténykedésük volt a felesleges fizetett dolgozók létszámának csökkentése. Az apparátus 18 fővel csökkent, ami pénzben havonta 13.200 forint megtakarítást jelent. A kulturális alap növelését szolgálja a két újabb szórakozóhely létesítése is. Az egyik a volt műszaki klub helyén tánccal egybekötött nyilvános szórakozóhely, ahol minden után mégkezdik az öntevékeny komlói dolgozó megtalálhatja csoportok szervezését, tánckultúrált szórakozását. A má- csoportot, énekkart, színjátszó- sík a bányászklub. Itt — amint csoportot hoznak létre. Nem azt Lichter elvtárs elmondta feledkeznek meg az ismeret- — még van tennivaló. Többek terjesztő előadásokról sem, véleménye szerint is a bá- amelyeket a bányászklubban nyászklubot még kevés bá-. tartanak majd. A munkástaná- nyász látogatja. Hangzanak el csők és az üzemi bizottságok olyan vélemények is, hogy segítségével a bányászklub csak a „kiváltságosok” járnak épületének udvarán tekepályát ide művelődni, szórakozni. Anélkül, hogy lekádereznénk az oda járókat, megállapítható, hogy ebben van Is Igazság. Sokkal, de sokkál több bányász elégíthetné ki kulturális igényét klubjában, de mint mondják — több olyan jelenség tapasztalható, amely nem vonzza a bányászokat. Hogy csak egyet említsünk: a jampecok jelenléte, viselkedése, valamint a magukról megfeledkezett részegeskedők. Ezen sürgősen változtatni kell! Látja ezt a kultúráiét vezetősége is és éppen ezért a munkástanácsokkal és az üzemi bizottságokkal, az ifjúsági szervezettel egyetértésben klufclátogatási Igazolványokat adnak ki, hogy a nem oda való elérnek ne rontsák az ottlé- vők szórakozását. Befeje7,ésül néhány szót a tervekről. A gazdasági alap biztosítása és megerősítése építenek és a nyárra sörözőt rendeznek be, ahol zene mellett szórakozhatnak a bányászok. A Zrinyi művelődési házban most építik a modern színpadot, zsinórpadlással és korszerű világítással. Valószínűleg augusztusra készülnek el a munkálatok, s a rhegnvitóm — tervek szerint — a „Csárdáskirálynő” című operettet adják majd elő a fővárosi művészek — Honthy Hanna, Feleki Kamii stb. Egyetértünk a Borsodi . .......-J—• Szénbányásza ti Tröszt küldöttségével, valóban sok értékes tapasztalam* szerezhettek Komlón, amelyek bizonyára hasznosak lesznek számúiéra. Mi csak egyet tanácsolhatunk: a jót hasznosítják, a hibákat pedig —, mert ilyen is van — kerüljék sl munkájukban! Papp Eta Az egykori Sátortábor vén gesztenye- fái közelében, piros• téglás és fehérre meszelt kétemeletes épület áll. Hatalmas parkjában virágbabo- rultak a kajszifák s az épület ablakában piros muskátlik virítanak. Szép környezete van ennek a kórháznak, amelyet 1956 október elsején adott át a honvédség a Baranya megyei tanácsnak és azóta mint megyei kórház működik. Jelenleg ez Pécs egyetlen közkórháza. Huszonnyolc orvos gondoskodik itt a betegek gyógyításáról. Már októberben megkezdték a kórház átszervezését. Bővítették befogadóképességét, az ágyak számát 250-ről 300-ra emelték s átszervezték az osztályokat is. A belgyógyászati, sebészeti, fül-orr-gégészeti. szájsebészeti, szemészeti, valamint fertőző osztályok mellé új osztályokat létesítettek: a szülészeti és nőgyógyászati, a baleseti sebészeii osztályt. A kórházhoz kapcsolták a megyei onkológiai állomást és a megyei szülészeti kerületi hivatalt is. Az onkológiai állomás az egész megye szűrővizsgálatát végzi, a szülészeti kerületi hivatal pedig a megye szülészeti irányítását. Most kopácsólástól hangos a folyosó. Kőművesek vésik a falakat, villanyszerelők vezetik a drótokat, szobafestők festik a kórtermeket. Modernizálják a kórházat. Az osztályok bővítése miatt, újabb kórtermeket létesítenek, modernizálják a laboratóriumot s minden betegágyhoz rádióvezetéket szerelnek. A kórház igazgatójával, dr. Szollár Istvánnal a kórház tért veiről beszélgetünk. — Tervbevettilk — mondotta — a kórbonctani és kórszövettani osztály felállítását. Ez jelenleg az egyetem keretében működik. Viszont az ehhez szükséges épületünk meg van, csak átalakításokra van szükség. Az új osztály létesítése a szövettani vizsgálatokkal nagyban elősegítené gyógyító munkánkat, másrészt pedig hozzájárulna tudományos munkákhoz is. — Szándékunk egy sugárterápiás osztály felállítása. Itt rádium mai és rádióaktív izotópokkal a sugárterápiára szoruló betegeket kezelnénk. A szükséges készülékek javarésze már meg van, csak még az átalakítási és ágyfejlesztési problémát kell megoldanunk. A kórházunk keretében még ebben az évben megindul a be- járásos ápolónőképző. Ez a megye egészség- ügyi középkáder- híányána k pótlását szolgálja. Szeretnék megoldani a járóbetegkezelés problémáját Is. Ugyanis — a fogászat kivételével — jelenleg járóbetegkezelésük nincsen, pedig a környék lakossága megkívánná. Ügy látszik, ez a probléma ez év második leiében megoldódik, mert valószínű, hogy a költségvetésben erre is biztosítanak majd keretet. — Ami a tudományos kutató munkát illeti — mondotta az igazgató — az a sebészeti osztályon dr. Skoda Ervin főorvos vezetésével folyik. Ö a modern altatás problémájával foglalkozik. A betegeket nem altatjuk el. hanem injekcióval ht- bemáljuk, azaz álom szerű szendergésbe hozzuk. Ez a módén módszer dr. Skoda Ervin főorvos munkássága alapján terjedt el s ma már országosan használják. A belgyógyászaton és a nőgyógyászaton jelenleg csak azért nem folyhat tudományos kutató munka, mert az osztályok átszervezése és az átalakítások erre még nem adtak lehetőséget. Az október 23-a utáni hosszú ideig tartó sztrájk miatt elhúzódott az Átalakítás. Röv’d»son azonban befejezik és modernné, az ed diainál is szebbé teszik majd Pécs egyetlen közkórhn^át... PUSZTAI JÓZSEF