Dunántúli Napló, 1957. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1957-03-22 / 69. szám

1957. MÁRCIUS 22. NAPLÓ Zászlót bontott Ä Kossuth-bányai KISZ alakuló gyűlésén Új magyar film KIÉT VAIIOMÄS Ott ült az elnökség vi­te 1 ■■■ rággal díszített asztalánál, nyugodtan, figyel­mesen. Amikor Papp elvtárs, az elnök, a nevét említette, lassan felállt, hátrébb tolta a széket, lesimította zakója szé­lét. A lámpa megcsillant őszes haján, árnyékot vetettek arcá­ra, a nehéz munkában töltött bányában nagyon drágán tér- jön mihozzánk, örömmel meljük a szenet. Hát gyerünk, gadjuk a brigádba. Megtanít-; to ■ — Mentők? A Gellért hegyen, az ”• Irtáson eszméleUen férfi fekszik... eredmé­fiatalok, dolgozzunk nyesebben.. s — Őszintén és nyíltan kell beszélnünk — mondta Bertus elvtárs. — A KISZ a párt if­júsági szövetsége. Ez persze juk dolgozni és ni. Fiatal pir áll a kerthelyiség sön­pénzt keres-! tésének telefonjánál. Sietve lete­■ szik a hallgatót és izgatottan, fut­■ va igyekeznek vissza a tisztásra Szóba került még az érdek-; Meglepve látják, bogy a mentők védelem is. Azt mondták, hogy! már odaértek, a közelben áu a a KISZ képviselői minden fó-j TyomízóS^n“Vigyelmesm S w w . _____ rum előtt védjék a fiatalok ér-- léU a terepet az esti szürkületben. nem jelenti azt, hogy a becsű- dekeít, hogy gondtalanabb, de-5 letes pártonkívüli fiatalok előtt rűsebb legyen az életük. S vég-: *** ffvilág gy esztendők barázdáira. Aztán becsapjuk a kaput. Szívesen re a fiatal házasok is beköltöz-; ru^ J^toas^^ha« < • . . i i >. » _ i 1__________1. JL____í t._ i ' • . J ____________^ ' be szélni kezdett. 38 esztendő távlatából, a nagy évforduló — március 21 — előestéjén régi-régi emlékek­kel szólt a mához Deák Fe­renc elvtárs, a munkásmozga­lom régi katonája. Az apa szólt fiaihoz. — A fiúkhoz és uno­kákhoz, akik közül százan be­népesítették a termet, hogy az apákhoz méltóan, az emlékhez fogadunk mindenkit és akar' juk is, hogy minél többen le­gyenek közöttünk. Természete­sen megmondjuk nekik, hogy mi a pártot követjük, a párt elmélete és határozata ján dolgozunk. Őszinteség, hessenek a számukra biztosi tott lakásokba.;; — Es persze politizálni isj akarunk a KISZ-ben. A régi, betűrágó tanulás helyett érde- alap- késén, színesen ismerkedjünk meg az elméleti tanításokkal, a világpolitika eseményeivel. Idősebb kommunisták vezeté­sével vitatkozzunk napjaink igazság hirdetése — nagyon sokszor elhangzót- __ is nuen Kibontsa« a Komrau- tak ezek a szavak. Nehéz lesz estekgt beszéli ük meg nista Ifjúsági Szövetség zász- az i^zsá^t hirdetm, október nagyon megzavarta a fiatalok , , ,__, . ... Mindenki — Minden nehézséget valla­laját Komlón, Kossuth-bányán. 1957 március 20-án este.;; — Az elmúlt években el­hagytunk benneteket, sokszor a szektáns politika szakított el minket. Elvesztettük a kezete­ket, s mennyien tévedtek mel- lékűtra! Ki ismeri közületek a pofozkodó inaséveket, a ron­gyos ruhájú „melás srácokat?" A 10—14 éves gyerekemberek apjuk bérének felét kapták a tőkésektől. Mozi, színház, szó­rakozás? Hej, de keveset be­szélgettünk erről és a máról..; Ezután megfogjuk a kezeteket és soha többé nem eresztjük el... Egy „öreg” kommunista, egy veterán harcos fogadalma hangzott el — egy egész párt nevében. Az újjászülető szövet­ség bölcsőjénél, amelynek év­tizedes hagyományait százak,,, vére pecsételi meg. ■ Df •rrfő, percekig viharzó; = -i-=a. taps adta a vá-; «cstoäsa tapssal, nézzünk a holnapba!; Kedden délután tanácskozást Milyen legyen, és lesz az „uj-! , , . . szülött”, hogyan fogják meg: tartotUk a kommunista pe- egymás kezét az öregek és fia-; dagógusok és a területi párt- talok? íme, a válasz: ! szervezetek intézőbizottsági el­Angyán László vékony, sző-! nökel a megyei pártházban. A ke fiatalember, minden szava; több mint négyórás vita alatt csupa lobogás. ; részletesen elemezték az űt­— Legyen majd egyenru-j törőmozgalom eredményeit és hánk s a legjobbak viselhes-! hibáit és kimondották, hogy sék. Szervezzünk táborokat,; az űttörőszervezetekre ezután kirándulásokat, hogy minél; is szükség lesz. A szervezést többen ismerjék meg hazán-! még a héten megkezdik, s kát. Azt is tudjátok, hogy a! munkájuk során számítanak a emberi történet keretében dolgoz­za fel a fiatalokkal való foglalko­zás sokrétű problémáját. A filmben szereplő, bűn útjára tévedt fiatalkorúak története na­gyon is elgondolkoztató és bizo­nyítja, hogy a gyerekek szeretet- re, megértésre vágynak. S ezt a vágyukat kielégítetlenül hagyni el­sősorban a szülök bűne. A közönség bizonyára örömmel üdvözli főszerepben Töröcslk Ma­rit, Krencsey Marlannet, Ladányi Ferencet, Koletár Kálmánt, Gyár­fás Endrét, Csőgör Tibort é* Öze Lajost. helyeselt Bencze elvtársnak. Nem akarnak a, DISZ hibájába esni: egyszer; csak politizált, máskor meg; csak sportolt, szórakozott aj lünk — hangsúlyozta a ven­dég III-as aknaiak küldötte. — Azokat a fiatalokat, akik meg­"SSSf** ttf fiatalság. A kettő elválaszthat . * ® ^J®_ . denből hasznosat és érdekeset; beköszöntött a tavasz, a szél ifÄreSk.trÄi i a a£Ä ­Ügyeljünk városunk tisztaságára! Csütörtökön hivatalosan is . if,.-. ítuja cgyciiiscKeucs, kedvtelé-5 időjárás felmelegedett és rntór !íir sének megfelelő művelődési; egészségügyi szempontból is sági házba, vagy egy pohár sor , . .ö . :^™rűvé tette azt hoev a TooIUMak lehet“é-'t i Vége a gyűlésnek. Az „új-! 1. szülött” lábra állt,; holnap-; mellé beszélgetni, bennünket! Alacsony, fekete hajú, negy­venes korú ember kért szót. Szedlár elvtárs, a híres vájár. — Nagyon sok fiatallal fog­lalkoztam, tanítottam őket a bányászmesterségre. Aki be­csületesen akar dolgozni, jöj­rabot szeretnénk beszerezni a Köztisztasági Vállalat részére. Persze ez is csak átmeneti megoldás lenne, addig tartana, amíg Csehszlovákiából nem ér­keznek meg a Magyarország által rendelt motorikus öntöző és seprő autók. elindult..; Holnap, után a villamosüzemben, III-as! aknán, hogy „emberré” nőve,! maga köré tömörítse az ifjúsá-j got és a párt oldalán vezesse; a szocializmus építésében. S PÁRTHÍREK — Lehetőségeink nem na­gyok — mondotta válaszában — éppen ezért arra törek­szünk, hogy a már meglevő tisztítási eszközöket gazdasá­gosabban kihasználjuk. Pél­dául a meszesi szemetet eddig a basamalomi szemét dűlőre vitték le. Most viszont a Köz- tisztasági Vállalat részére ki­utaltuk a volt Lauber-féle tég­lagyárat, ezzel a távolság meg­rövidül, illetve meggyorsul a meszesi szemétkihordás. — Utemszerűen folyamat­ában van az utcai szemétkupa- seperje le. Ennek végrehajtó­mHHmnmm. ;cok elhordása is. Eddig az volt sát a Köztisztasági Vállalat el- •a baj, hogy a Köztisztasági lenőreival és a rendőrséggel is Vállalatnak nem volt autó* ellenőri ietni fogjuk. A legelső — Miként kívánja bizto­sítani a tanács az utcák tisz­taságát? — tettük fel a kér­dést Györkő Antal elvtárs­nak, a városi tanács végre­hajtó bizottsága elnöképek. — Miért nem ellenőrizteti a tanács a járdák tisztántar­tását? — Az a kérésünk a város lakosságához, a járdát minden reggel 6 óráig locsolja fel és területi pártszervezetek, a nő­tanácsok, a szülők és nem utolsósorban haladó pedagógu­sok támogatására. A tanácskozáson többen fel­szólaltak a pedagógusokat meg bélyegző általánosítások ellen, kérték, hogy alakítsák meg az általános iskolák kommunista oktatóinak pártszervezetét. MeoaMüVak 3 menye KISZ-szervezetei ülést tart, amelyen megtár­gyalják a háromhónapos mun­katervet is. A munkatere ter­vezetben érdekes elgondolások szerepelnek. Az intézőbizottság foglalkozni akar a párté«*: tés szervezeti-politikai tapasztala­taival, az ellenforradalom el­leni eszmei harccal, a város köztisztasági helyzetével és más fontos feladatokkal. ÚJ szakszervezeti Mü iwiMMtwmwiwmw«» Miért nem dolgozhatnak teljesítménybérben a nagymányoki ipari tanulók? 1955 szeptemberében 96 másodéves fiatalt iskoláz­tunk be a nagymányoki Ipari Tanuló Intézetbe. A tanulók a nagymányoki üzem ben kapták gyakorlati kép­zésüket Eközben produktív termelő munkát is végez­tek. Szeptemberben és ok­tóberben nagyjából megis­merték a bányaviszonyokat és megszerezték azt a tu­dást, amely a jobb, komo­lyabb eredmények elérésé­hez szükséges. Az ipari tanulók szocialis­ta munkaversenye 1955 no­vember elsején kezdődött és a tanév befejezéséig tartott. E rövid idő alatt tanulóink jó termelési eredményeket értek el. Elővájásban, gurí- tóban kihajtottak 833,91, fenntartáson 1105 folyómé­tert és ezzel havonta 800— 1000 csille szenet termel­tek. öregfák újból való fel- használásával 25 964 forintot takarítottak meg az üzem­nek. A verseny lezárása után is szorgalmasan dolgoztak. Tanulóink zömét 1956 au­gusztus havában áthelyez­ték Komlóra. Egy osztályra való fiatal maradt intéze­tünknél 1956 őszére, amikor újra megindult intézetünk­ben a tanulók képzése. Az intézet vezetői és íanulói igyekeztek jő kapcsolatot tartani az üzem vezetőségé­vel. 1957, februárjában a fiatalokat te’jesítménybér- ben akartuk foglalkoztatni. Egy hónapig ment is a dolog, de márciusban a tanulóknak kiadott szakmánylapokat visszavették és az üzemveze­tőség többé hallani sem akart a tanulók bérezésére vonatkozó rendeletről és ar­ról, hogy tizennyolc fiatal márciusban is teljesítmény­bérezéssel legyen elszámol­va. Pedig az üzemnek — véleményem szerint — na­gyon is jól jönne, ha a ta­nulókat teljesítményük sze­rint béreznék. Tudomásunk szerint a ta­nulók termelési eredménye nincs az üzem tényleges ter­melési tervébe foglalva, te­hát ebből világosan követ­kezik, hogy a fiatalok mun­kája jelentősen emeli a bá­nya termelését, ezáltal eme­li a béralapot is. Feltehető tehát, hogy az így biztosított béralap-többlet csak a bá­nya dolgozóinak bérezését fedezi, figyelmen kívül hagy­va azokat, akik azt munká­jukkal megteremtették. Tanulóink másfél évig minden ellenszolgáltatás nélkül termeltek az üzem­nek. Most, amikor arról van szó, hogy négy hónapon ke­resztül munkájuk jogos eredményét lássák, a bánya vezetőségének merev elzár- kózottsága folytán, a több­letmunka után járó több bérből nem részesülhetnek. Tanulóink elvesztik kedvü­ket és így nem szívesen dol­goznak a bányában. Ez pe­dig előbb-utóbb lemorzsoló­dáshoz vezet. Szerdán délután Komlón, A komlói Kossuth-bányán Meszesen és az urániumbányá- számos régi szakszervezeti ak­nái megalakultak a megye el- tiva — bizalmi és bizottsági ső KISZ-szervezetei. Az új tag — vált meg tisztségétől, szervezetbe a kommunista fia- Az MSZMP intéző bizottság talok és a MAFISZ pártomkí- egy határozatával gyorsan a szakszervezet segítségére sie­tett: kötelezte a kommunistá­kat, hogy minél többen vál­laljanak munkát. Kövid idő alatt hamv ne kapott szakszer­vezeti megbízatást. vüii fiataljai léptek be. Ölési lóri a városi intézőbizottság A pécsi bizottság városi párt-intéző­pénteken délután motor utánpótlása. Ha az egyik épkocsi motorja elromlott, ■ögtön csökkent a szemétki- íordás ideje. A vállalatnak most két új Csepel motorja van és ezzel meggyorsul a sze­mét elhordása. — Eddig összesen 86 úgyne­vezett „egyes úttisztító” volt. Szék egy-egy kijelölt utcasza­kasz tisztántartásáért feleltek. Most felemeljük százra az egyes úttisztítók” számát Az eddig használaton kívül helye­zett lovaskocsikat és öntöző ajtókat ismét öntözésre áliít- uk be. Most már naponta két- zer, reggel és délután 5 óra­kor öntözzük a belvárosi és gyszer a külvárosi utcákat — Kaposváron üzembe he- yeztek egy új találmányt az utó után kapcsolt seprűt A köztisztasági Vállalat vezetői még márciusban Kaposvárra utaznak ennek tanulmányozá­sára. Az új találmány darabja 17.000 forint, ebből három da­Gazduramék furcsasága A somogyviszlóiak gondolkodása vajmi keveset haladt az utóbbi évtizedben. Még most is elkese­redéseket szül a kis és nagygazdák ellen­téte, még most is a birtok után értékelik az embereket. A mó­dosabbak basáskod- nak, keverik a kár­tyát a saját hasznuk­ra, a szegényebbek pedig félve meghúz­zák magukat és szó nélkül tűrik a ki­sebbség hatalmasko­dását. Ez a kisebbség leipofozhat, fenyeget­het embereket, sőt azt gondolják: joguk van figyelmenkívül hagyni a kormány rendeletéit is. Egy hónapja dol­goznak. a mérnökök a .földrendezésen. Az A nagymányoki üzem ve- Jegyes házszámnál él­űétől talán nem is tudják, ­............ ho gy amikor mereven elzár-...... kó znak a fiatalok jogos ké- í lölték a kimért táb- rősének teljesítése elől — az Jlákat. De amikor Me- iparitanu'óképzést gátolják. íszes, Rémes, Fábián, Az ügyben már kértük az !Mí Ambrus és Peti illetékesek segítségét és ezt «gazdákra került a a kérést most megismétel- ;sor> a^k, hangoskod­jak: segítsenek abban, hogy 5ya vertek az asztalt a fiatalok megkapják jogos S;3 ^^zerűen nem járandóságukat és vissza- f Wldre"­nyerjék munkakedvüket. :dez°k által megje­_____ Sióit parcellákat. A PIN EZITS IMRE ; tanács engedett, a az intézet igazgatója földrendezők nem szóltak semmit 1— így aztán egyszerre fejére állt az egész földrendezés. Kezdték újból az elején, de semmivel nem jutottak tovább, mint először. Ezek az emberek (kulákok) vérszemet kaptak a tanács gyengeségén és azt követelték, hogy az OFA-földe- ket mérjék ki a ha­tár legrosszabb ré­szén és az ő földjüket a feloszlott tsz-táblá- ban jelöljék ki, mert azok közel fekszenek a községhez és jobb a föld minősége, Már-már meg­egyeztek, de a fel­sőbb szervek áthúz­ták a tervet. A mér­nökök pedig félretet­ték a papírmunkát és ott kezdték, ahol ez­előtt három héttel. Most új oldalról kezdtek munkához. Ifjú Meszes, idős Me­szes. Ladányi, Tóth, Dániel és ifjú M. Ambrus János kije­lentette, hogy terme­lőszövetkezetet ala­kítanak. Novemberben, ami­kor nyolc család el­határozta, hogy to­vábbra is tsz-tag ma­rad, még azt kiabál­ták: kik azok a pisz­kok, akik még mindig tsz-csét akarnak? — Most meg... Gondol­ták, így hozzájuthat­nak a legjobb földek­hez, s mikor vége a földrendezésnek, egy­másközt megosztják a táblákat. Dehát ilyen terme­lőszövetkezetre nincs szükség Somogyvisz- lóm sem. Mikor meghallot­ták, hogy nem kap­ják meg a működési engedélyt, előkészí­tették a legutóbbi zűrzavart, amely kedden este robbant ld a tanácsházán. Oj, teljesen új földrende­zést követeltek, mert az egy hónapig tartó földmérést igazságta­lannak tartják. Most aztán teljes a káosz, mert van olyan gaz­da, aki már bevetette a részére kimért te­rületet, vagy felszán­totta, lehordta róla a kukoricaszárat, most pedig másnak akar­ják kimérni. Erről pedig már szó sem lehet. Most nem vitatkozni kell a földeken, hanem szántani, vetni, mert egyébként nem lesz takarmány és nem lesz kenyér. Senki­nek sincs joga aka­dályozni a szorgalma- * sak munkáját, nem I spekulálhatnak egye- ; sek Somogyviszlőn « sem mások kárára. • Az eddigi káoszt sem : azért csinálták, mert ; joguk volt hozzá, ha- ! nem a községi tanács : és a szegényebbek ; gyengesége miatt. Az- • ért, mert nem védte ! senki a többséget, ; akikben még ma is jj él az októberi esemé- ! nyék hatása, amikor | ki sem mozdulhattak • lakásukból Meszes és ! társai fenyegetésétől. ; A félelemnek már ; nincs alapja. Ma már j nem fenyegethetnek : „gazduramék“ s van ; erejük a „szegények- ! nek”, hogy megvéd- : jék saját magukat, 5 jogaikat és végetves- • senek az ellentétek- ! nek Somogyviszlőn. ; Ez persze nemcsak j azok érdeke, akik ke- ’ vés vagyonnal ren-: delkeznek, hanem ; azoké is, akiket reha- • bilitáltak. Akiket re- ; habilitáltak, azokban ! bízik a kormány, de ■ elvárja, hogy közép- ; paraszthoz méltóan * dolgozzanak. Ez pe­dig szerény fa jogos ; kívánság. alkalom■ mai a házfelügyelőket csak fig/emeztetjük, de a má­sodik esetben megbírságoljuk őket. — A PIK Vállalat igazgató­ját már többször figyelmeztet­tük: gondoskodjon arról, hogy az államosított házak előtti járdákat a házfelügyelők taka­rítsák, de ebben az ügyben még semmit sem tett. A múlt­ban az üzletek előtt a járdát az inasok letakarították, most azonban az állami vállalatok vezetői ezzel nem törődnek. Még most is előfordul, hogy egyes vállalatok, üzemek, —1 főleg a gáz- fa vízmű, a posta — felbontja az úttestet vagy a járdát, de a törmelék elhcrdá- sáról nem gondoskodik. A jö­vőben ezeket is megbírságol­juk, ha nem tartják be a város rendjét, tisztaságát. — fejezte _ be nyilatkozatét Györkő Antal jdvtáfS; Nem lehetne ésszerűbben ? A lakbérfizetés jelenleg úgy történik, hogy a bérlő megy a PIK Illetékes ház- kezelőségéhez, lakbérfizetési csekket kér és azzal a poé­tán fizet. Persze az is elő­fordul, hogy a ,jorsüldözötr‘ lakásbérlő egyszerre csak egy csekket kap — amint velem többször is előfordult a II-es házkezelőségen, leg­utóbb is csak erélyes fellé­pésemre adtak hármat — és így hónapról hónapra járhat a lakó a PIK házkezelöseg- hez, illetve onnan a pnttira. Lenne ezzel kapcsolatban néhány újítási javaslatom, amiért mint érdekelt, semmi mást nem kérek, mint a leg­elfogadhatóbb megvalósítá­sát. Ezek: 1. Kaphassa meg a befize­tési helyén, a postán a csek­ket, vagy 2. kaphasson a PIK-tól egy évre, de legalább egy fél­évre elegendő lakbérfizetési csekket a lakó, vagy ami még ésszerűbb, 3. adják ki a csekkel a házmesternek, vagy fizethes­sük a lakbért a házmester­nél. . Biztos vagyok benne, hogy ez a csekély figyelmesség Is sok jogos — enyhén szólva —< bírálattól mentené meg • PIK-eti IS

Next

/
Thumbnails
Contents