Dunántúli Napló, 1957. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-13 / 37. szám
V »57 FEBRUAR IS NAPLÓ s A viszontlátásra, holnapi > A második emeleti kis ■ szoba a Kosauth-bánya politikai életének központja. Műszakváltás idején, egy és három óra között néoesedik be s gyakran még hat órakor is világosság, élénk beszélgetés szűrődik ki. — 1945—46-ban volt így, — mondják a párttagok — amikor a mi véleményünket is figyelembe vették és nemcsak a határozatokat küldözgették, hanem mi is résztvettünk az ország politikájának alakításában ... Csütörtökön különösen nagy „forgalom” volt. Szedlár Ferenc negyedmagával érkezett és alig helyezkednek el, máris a nap egyik fontos eseményéről beszélgetnek. — Tetszik az embereknek a vörös csillag.;; — mondta Szedlár elvtars. — No, azért ez nem ilyen egyszerű — jegyezték meg mások. A vörös csillag, a vörös zászló jelkép s mégis mennyire alkalmas arra, hogy hangulatot, politikai befolyást mérjen le. A pártszervezet szempontjából ez a lényeges, ez szabja meg munkáját. Egyesek azt mondják szép, mert a vörös csillag, a zászló a nemzetközi munkásszolidaritást fejezi ki, mások szerint: „Ég a vörös csillag, lesz pénz”... Mert ilyenkor a bánya teljesíti tervét. A „csillagászok” jóslata is szóba kerül, akik bizonyos „csillaghullást” emlegetnek. Valóban nem is olyan egyszerű .; s Ismét oda lyukadtak ki, ahova annyiszor más alkalmakkor is: a pártnak szót kell értenie az emberekkel. A legfontosabb — mondta Bertus elvtárs — megszerezni az emberek bizalmát. Ezt csak nyílt, baráti szóval lehet. Minden kommunistának agitálnia kell; u — Jó, hogy jSn— mond- ----------------------ták többen, amikor Hohn elvtárs, a munkástanács elnöke lépett a szobába. Már legalább tizen ültek a körberakott székeken s újabb ülőhelyről kellett gondoskodni. — Miért? Számok, csapatok nevei cikáznak. Vukicsevies Géza csapata elégedett, jól keresnek, egy műszakon 148 forintot Ellenben Szedlár elvtárs panaszkodik, mert náluk csak 88 forintot kaptak egy műszakra. „Pedig nem lazsálunk.;.” A csapat nevében beszél, az ő panaszukat hozta ide a párt- szervezethez; Mit lehet csinálni? — Az egyik: csak annyi embert telepítsenek a fejtésre, amennyi szükséges. Ezenkívül most már necsak mondják, hanem adjanak is elegendő üres csillét Ez egyébként általános probléma, úgyhogy mindenki helyesel Szedlár elvtársnak. Bodor és Szabó elvtárs viszont azt feszegeti, hogy igen távolról hordják a fát, sok értékes percet veszítenek és igen nehéz is. „Segítünk” — ez Hohn elvtárs utolsó szava. Á kormány minden támogatást megad a mezőgazdasági kutatásnak Ugyanakkor a kísérleti gazdaságoknak jól, jövedelmezően kell gazdálkodniuk és legrövidebb időn belül példaszerű nagyüzemekké kell válniok. A mezőgazdasági kísérleti és kutatóintézeteknek kedden a földművelésügyi minisztériumban tartott értekezletén Tarn ás sy István főigazgató közölte, minisztériumi munka egyszerűsítése során összevonták a} kísérletügyi és propaganda főigazgatóságot, valamint a, szakoktatási főigazgatóságot], a Dunántúli Napló szakoktatási és kísérleti fő-, i vasárnapi száma je- igazgatósággá. Ennek az volt a I1 helyet £u*'ta* * célja, hogy megjavítsák az ott ggasffolyó munkát, közelebb hozva tó — olvashatjuk, — egymáshoz a két területet,} egyrészt a legjobb kutatókat is i A beszélgetés eme részének az az érdekessége, hogy egyrészt nem a maguk sérelmével hozakodnak elő, hanem egy csapat vagy a körlet munkásainak nevében szólnak. Minden nap közöttük vannak, esetleg egy kisebb részleget vezetnek s igyekeznek megismerni a pártonkívüli bányászok véleményét. Azután — s ez a másik része — a legilletékesebb helyen kezdeménye- zően lépnek fel. Gyakran el ia hangzik ez a tanulság: —• A kommunistáknak kell a munkások gondját-baját meghallani és érdekükben kezdeményezni, hogy orvosolják. így lesz tekintélye a pártszervezetnek íh Lassan ezedel őzködnek,------------ késő van, haza ke ll menni. így búcsúznak: „A viszontlátásra, holnap..." Mert holnap ugyanitt találkoznak, hogy ne egy-két elvtárs vállára nehezedjen a munka, hanem a vitában kialakult álláspontok szerint közösen dolgozzanak; Tavaszi cipfikülönlegességek A pécsi Cipész KTSZ tavasz-' ] szál olcsó női és férfi cipőka-], lönlegességgel lepi meg a vásárlókat. A férfi félcipő rámán varrott, mokaszin fazonú lesz. A szimplatalpú hajlékony cipőt 240—250 forintért árusítják majd a boltokban. A női zárt félcipők — a Pécsi Bőrgyár újítása eredményeként — 17— 18 különböző színben és árnyalatban készülnek. A cipők gaz-11 dag választékban, 100-től 220 forintos áron kerülnek forga-l* lomba. A nyugati országokban <* nagy divat a papucs. Ennek al mintájára készülnek majd af könnyű, bőrtalpú női papucsok. Olyan hajlékony lesz, hogy a női táskában is hordható. A papucs felsőrészét díszlyukasztások, illetve hímzések* díszítik. A női papucs 140— 150 forintba kerül. Bíróság; elé kerülnek a tss-ek dézsmálói • Mészáros Alajos, bikali lakos a helyi termelőszövetkezetből 1953-ban lépett ki. Amikor tavaly december 18-án tudomást szerzett arról, hogy a termelőszövetkezet feloszlik, nyomban a helyszínre sietett. (• A termelőszövetkezet vagyonát <• képező javakból egy lovat, i» egy kocsit, magtakarót, kettes i1 fogasolót, ezenkívül két lószerszámot önkényesen eltulajdonított. A felszólítás . után sem vitte vissza a tárgyakat, $ ezért eljárást indítottak ellene. A sásdi járásbíróság febiuár 18-án tárgyalja. Mészáros Alajos ügyét, f ide van kivezető út s > a cikk végén felkérik bevonják az egyetemi és fois- ? érdekeUckct. hogy kólái oktatásba, másrészt az' ............... eg yetemi és főiskolai oktatóknak, akik között világszerte is’ , , . , il szakember, de annál mert professzorok is vannak, illk4bb érdekeit. £n az eddigieknél nagyobb lehetőségeket biztosítsanak a kutatásokhoz. A továbbiakban hangsúlyozta: annak érdekében, hogy a kísérleti gazdaságokban a kutatás elsőbbrendűségét bizto- i lyukból, amelyben sítsák, a jövőben a miniszté-|l harmadmagammal rium csak akkor j'árul hozzá#lakom. Csakugyan prémium kifizetéséhez, ha a # megszívlelendő Török gazdaságok az összes kísérleti # Géza második kerü- feltételeknek eleget tettek, i leti v. b. titkár elSzew&zzeMlt lakásépítési okáét! szóljanak hozzá ehhez a kérdéshez. Én nem vagyok inkább érdekelt. Én is régóta várom már a lakáskiutalást — nem sok reménnyel — mert szeretnék már megszabadulni abból a kis, sötét gondolása, csak nem tudom, hogy a kivitelezése mennyiben valósítható meg. — Ugyanis — ez csak az én véleményem — Pécsett sokszor hallottam méltatlankodó embereket, akik a mozijegy megvásárlásakor, ha artista- műsor Is volt, félrehúzott szájjal fizették be az ötven fillért, pedig azért kaptak is valamit. Hát akkor, amikor nyilván tudják, hogy azt a lakásépítési alapnak fizetik be, akkor mit szólnak. Olyan emberek is vannak, akiknek megvan a lakásuk s nem is óhajtanak másikat helyette, esetleg azok is megkérdezhetik* hogy miért fizessenek ők is? Jómagam szívesen fizetnék minden előadáson, rendezvényen egy forinttal többet a jegyért, mert arra gondolnék, hogy biztos azt a számot húzzák majd ki a lakássorsoláskor. Lehet, hogy tévedek, s mindenki fizet, s az elképzelést meg lehet valósítani. Ez lenne a legjobb. Mindezekhez nekem még volna egy hozzáfűznivalóm, — vagy talán nevezhetném javaslatnak is. Ha az emlékezetem nem csal, négy évvel ezelőtt Pécsett is indult lakásépítési akció. Ha ezt az akciót most meg lehetne ismételni, mégpedig úgy, hogy akik részt akarnak venni, azok négyezer forintot befizetnének az induláskor. Ez száz ember esetében már 400 ezer forintot jelentene s ha még a házépítési alapból is hozzátennének, a munkákat el lehetne kezdeni. A lakásépíttetőkkel pe- * ( dig meghatároznák, ], hogy továbbra meny- (i nyit kell fizetniük. i * így a # lakásépítési1 ] alapból 'több házat? lehetne építeni s egy ,i év alatt, ha elegendő munkaerő lenne, 100 lakásnál többet is le- hetne építeni. <i Bernáth Bóláné ]] A vájártanuló-képzésről Evek óta vajúdó kérdés: hogyan lehetne a legeredmé- nyesebben biztosítani a vájárutánpótlást a bányaüzemek szármára? Ezelőtt az MTH vájártanuló intézetei töltötték be főként e hivatást. Az intézetekben képzett fiatal vájárok azonban gyakran nem tudták azt nyújtani, amit vártak tőlük. Az utóbbi hónapokban, különösen október után voltak s vannak még ma is olyanok, akik a pájáriskolák megszüntetése mellett kardoskodtak s a vájár utánpótlást kizárólag a bányaüzemek feladatának jelölték meg. A vita hivatalosan már eldőlt. A vájártanuló intézetek a jövőben is megmaradnak és a Munkaügyi Minisztérium felügyelete alá tartoznak. A vájárképzésről azonban nem árt, sőt szükséges is vitatkozni. A bányaüzemek műszaki vezetőinek, a csapatvezetők- nek és a vájároknak egy része ugyanis ma sem szívesen foglalkozik a vájártanulókból lett gyakorlóvájárokkal. Több oka is van ennek. Az egyik kétségtelenül az, hogy a gyakorlóvájárok kevés kivételtől eltekintve gyenge fizikumú legények, nem tudnak még annyit teljesíteni, mint a csillésből lett vájárok. Probléma, hogy a gyakorlóvájárok sokkal több segítséget, törődést követelnek, nevelésük sokkal több gondot okoz, mint a csilléseké. Ide tartozik az is, hogy a gyakorlóvájárok magatartása sem mindig megfelelő, előfordul, hogy nem adják meg a kellő tiszteletet az idősebbeknek. Lehetne még néhány okot felsorolni, de ezek is megmutatják, hogy a vájárképzés módszerén valóban kell változtatni. Hogy mit és hogyan, az viszont alapos megfontolást igényel. Sokan helytelenítik például, hogy 14 éves gyerekeket is felvesznek vájártanulónak. Mivel a tanulóidő 3 év, nagyon fiatal, mindössze 17 éves gyakorlóvájárokat kapnak a bányaüzemek. Természetesen az ilyen fiatal gyakorlóvájároktól még nem lehet teljes értékű munkát várni. „Helyesnek tartanám — mondotta nemrég Molnár Ferenc, a komlói vájártanuló intézet igazgatója — ha csak 16—17 éves fiatalok kerülnének az intézetbe. Ezek számára elég lenne két év tanulóidő s ha rajtam múlana, megszüntetném a kötelező gyakorlóévét is. Jó lenne ha az utolsó félévben már minden tanuló abban az üzemben dolgozhatna, amelyet saját maga választ, s ahol az iskolaév letelte után is maradni akar." Molnár Ferenc javaslata tetszetős, de nehezen megvalósítható. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy még az általános iskolákból is nehéz átirányítani a fiatalokat a vájártanuló intézetekbe. Ha ezeknek a fiataloknak előbb két évig más munkaterületen kell elhelyezkedniük, nehezen elképzelhető, hogy visszatérnek majd az iskolapadba. Helyesebb megoldásnak látszik, — ezt a pécsbánvai vájártanuló intézet Igazgatója javasolta — hogy a negyedik, azaz a gya-, korló évben se szakadjon el a tanuló az intézettől, hanem ebben a legkritikusabb időszakban is megfelelő támogatást kapjon s így mire valóban önállóan kell dolgoznia, meg tudja állni a helyét. A pécsbányai vájártanuló intézet vezetői szerint nem a felvételi korhatár alacsony voltában kell keresni a hibát, hanem inkább abban, hogy a vájártanulók többsége ma még parasztszülők gyermeke s nem a bányászoké. Az a meabe- csülés, amit a bányászok kormányunktól kapnak, remélhetőleg hatással lesz gyermekeik pályaválasztására is és a jövőben már egyre több bányász szülő is bányászt nevel gyermekéből. Ahhoz azonban, hogy a vájártanuló intézet valóban betölthesse hivatását ennél többre van szükség. A bányaüzemek és a vájártanuló intézetek kapcsolata nem szorítkozhat csupán arra, hogy az intézet képzi, a bánya pedig felhasználja a vájárokat. A bányaüzemeknek már a tanulók kiválogatásához is segítséget kell nyújtaniök, hogy megfelelő f'a- talok kerüljenek az intézetbe. Ha ezt megteszik, nem lesz gond például Pécsbányán évente 80 fiatalt beiskolázni, hisz e fiatalok többségét a pécsi tröszt alkalmazottainak gyermekei tehetik ki. Mivel a vájártanulók képzésének sikere nem annyira az iskolapadban, hanem inkább a tanbányákban dől el, nagyon fontos és szükséges technikai és műszaki feltételek biztosítása. Hogy e téren még van mit pótolni, azt az illetékeseknek nem kell külön hangsúlyozni. Kétségtelen, hogy sok nehézséget kell még legyűrni, amíg megtalálják az Intézeti vájárképzés leghelyesebb módját, de keresni kell ezt, mert a vájárutánpótlás ma bányaüzemeink egyik nagyon fontos feladata* cA úilág, Ltgzs tiiidLisahh kepkamisitó ja I956. ősz van. Esik az eső. A késő őszi, sűrű, aprószemű esőben középkorú férfi áll és várakozik. Ravasz és egyszersmind álmodozó szeme magas, komor épületet kutat, amelynek falai fenyegetően merednek Amszterdam felhős ege felé! Az épület az amszterdami központi fogház. A bőrig áztató, kíméletlenül hulló őszi esőben, gyors léptekkel útnak induló középkorú férfi neve: Van Meegeren. Foglalkozásra nézve festő, most szabadult rab. Elvetélt, megtévelyedett lángész. A világon valaha élt legnagyobb képhamisitók egyike. A hírhedt műgyűjtő A nemzetközi hatóságok a második világháború után megkezdték náci vezérek hátrahagyott vagyonának felszámolását. Erre a sorsra jutott Cöríng csillagászati számokra rúgó öröksége is. Mint ismeretes, ez a háborús főbünös kirabolta Európa majd valamennyi múzeumát és képtárát. Cöring ügynökei a náci rohamcsapatokkal együtt hatoltak be az elfoglalt városokba, előre megadott pontos utasítások alapján kirabolták a múzeumokat, összeszedték és Németországba küldték a műkincseket. Hosszú évek teltek el, míg a nemzetközi hatóságoknak sikerült kivizsgálniuk az összerabolt műkincsek eredetét. Legnagyobb részüket visszaszolgáltatták eredeti tulajdonosaiknak, egyrészük Németországban várja sorsa eldőltét. Göring és Van Meegeren Egy szép napon az amszterdami felső tízezer hölgyei megdöbbenten értesültek arról, hogy Van Meegerent a divatos portréfestőt letartóztatták. A hír villámgyorsan terjedt és igaznak bizonyult. Göring feljegyzéseiben pontos adatokat találtak, miszerint Van Meegeren még 1943-ban eladott Gö- ringnek 600 000 dollárért egy a XVII. század nagy mesterének, Vermeer van Delft-nek a kézjegyét viselő mestermüvet. A becsapott tolvaj A törvényszéki tárgyaláson az ország ellenségeivel való összejátszással és a nemzeti vagyonnak az ellenség kezére juttatásával vádolt Van Meegeren nem védekezett. — Igaz, — ismerte be a tanácselnök kérdésére —■, valóban eladtam Göringnek 600 ezer dollárért a „Jézus és a házasságtörő nő’’ című vásznat. A képet azonban nem Vermeer van Delft f estette. ;s Az amszterdami törvényszék tárgyalótermét halotti csend ülte meg. A holland és a nyugateurópai festőszakértők leg- kiválóbbjai, mübírálók, divat- hölgyek, a diplomáciai testület megjelent tagjai, visszafojtott lélegzettel várták a mondat folytatását. ,,... hanem én" — fejezte be halotti csendben Van Meegeren. Leírhatatlan volt a vallomás hatása. A törvényszéki tanács elnöke hasztalan intette csendre a hallgatóságot. Végül is a vád és a védelem közös kérésére elrendelte a tárgyalás elnapolását s szakértő bizottság kinevezését. A legkiválóbb holland, francia, angol, német, belga és más országok szakértői kezdték meg a nagy festőzseni Vermeer van Delft hét kétségbevont vásznának vizsgálatát. Igen hét, mert Van Meegeren nem elégedett meg azzal, hogy csak Göringnek eladott festményt tulajdonítsa a magáénak, hanem kijelentette, hogy összesen hét képet festett és látott el Vermeer van Delft kézjegyével. Köztük egyiket Vilma királynő koronázási évfordulójára vette meg a holland kép- viselőház ajándékba a királynőnek. A döntő bizonyíték A szakértő bizottság lázas munkába kezdett. Előkerültek a kétségbevont festmények, bizonyítványai, az expertise-ek. Sokszoros próbának vetették alá a képeket. Elemezték három évtizedes vásznát, alkohollal oldották, színeit, röntgensugarakkal világították át a vásznakat, utána kvarcfcny- nyel elemezték a festmények mélyebb festékrétegeit. így mondták ki. aztán, hogy a műremekek, minden kétséget kizáróan Vermeer van Delft alkotásai. A törvényszéki tanácsnak döntenie kellett, kinek ad igazat. Van Meegerennek avagy perdöntőnek fogadja el a legkiválóbb nyugati képszakértők egybehangzó véleményét. Ekkor a vizsgálatban részvevő egyik rendőrtiszt azt javasolta, hogy zárják be a festőt saját műtermébe és fessen egy újabb Vermeer van Delft-et — fia képes rá. Négy hónapig tartották szigorú ellenőrzés alatt bezárva a festőt műtermében. Négy hónap múlva bemutatta képét: A gyermek Krisztus a templomban. Lélektani rejtély Neves nyugateurópai szakértők megdöbbenten és ámul- va álltak a megfejthetetlen rejtély előtt. Az új kép. amelyet minden kétséget kizáróan Van Meegeren festett, magán hordta Vermeer van Delft, a lángeszű holland festő alkotásainak kétségbevonhatatlan kézjegyét. Ugyanaz a tónus, a színek utolérhetetlen ragyogása, amely a nagy festő legjobb alkotásait jellemezte. Van Meegeren élmondta, hogy már ifjúkora óta leküzdhetetlen vonzódás fűzte a nagy mesterhez. Elolvasott minden róla szóló könyvet, tanulmányozott minden feljegyzést. Könyvtárakat böngészett át, hogy újabb adatokra bukkanjon Vermeer van Delft művészetéről Lassanként sikerült rekonstruálnia a nagy mester festői modorát, technikáját. Hónapokat, sőt éveket áldozott egy-egy technikai részlet megoldására. Felfedezte, hogy Vermeer, a nevéről elnevezett „vermeer-kéket" és az utólér- hetetlen sárga szint milyen módszerekkel érte el Van Meegeren valóságos vegyésszé képezte ki magát, hogy mind a festékkeverés, mind a különleges olajok használatában szakértelemre tegyen szert. Ezenkívül bizonyította azt is, hogy valamennyi általa hamisított képre — a reneszánsz nagy mestereinek példáját követve — műtermének egyes használati tárgyait — karosszék, terítő, stb. — festette. A Vilma királynőnek adományozott kép Krisztus alakjának kezét saját kezéről festette. A képeket kicsempészte Olaszországba, ott műkereskedőknek eladta, majd visszavásárolta, hogy mint valódi Vermeer van Delft-eket fedezhesse fel F ermeer van Delft „erede* «“ hét képét leakasztották a holland nemzeti képtár falairól. Van Meegeren, ez az éltévelyedett lángész, a képhamisitók eme megszállott fejedelme, a jelentős anyagi haszon mellett, hiszen a hét képen mintegy három és fél millió dollárt nyert, azzal az elégtétellel vonult be az amszterdami fogház cellájába, hogy sikerült lóvátennl azokat a mű- bíráló kiválóságokat, akik innak idején portréi mellett fölényes kézlegyintéssel haladtak el Van Meegeren letöltötte büntetését s most, ha ugyan sikerült hamisításaival szerzett vagyonát biztonságba helyeznie, élete végéig nyugodtan élhet.
