Dunántúli Napló, 1957. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-10 / 35. szám

2

N A P L ő

1951 FEBRUÁR 1«

Egyik legfontosabb feladatunk más

Agitálni! Agitálni! Agitálni

Taggyűlés az urániumbányánál

zer a

?

Ünnepi taggyűlést tartottak az urániumbányánál dolgozó kommunisták. A kapu felett újra ott lengett a munkásság nemzetközi vörös zászlaja és

— mint az elvtársak elmondották — hamarosan kigyullad az ötágú vöröscsillag is.

A taggyűlés jellegzetessége volt az, hogy a felszólalók tekintélyes része elvi megállapításokból kiindulva elemezte a vállalat belső életét. Volt, aki az osztályharc éleződését latolgatta, Bérezi elvtárs felsorolta a proletárdiktatúra három funkcióját, Duga József elvtárs a politikai tájékoztatójában kitért a kínai elvtáreak megállapítására: Magyarországon az utóbbi években nem volt igazi proletár- diktatúra. Elmondotta, hogy Jogos szemrehányás érhetné a vállalat minden párttagját, mert eltűrték, hogy 600 büntetett előéletű — burzsoá, dzsentri, földbirtokos-ivadék és bűnöző — dolgozzék az üzemben;

Amint a felszólalásokból kiderült, maradtak még a hatszázból, nem minden deklasz- szált elem távozott el az ellen- forradalom után. A vállalatnál dolgozik még Llttke pezsgőgyáros lánya, egy nyilas vezető, egy olyan volt Idspap, alti ellen népi demokráciaellenes magatartása miatt eljárást indítottak — és mások. Semmi helyük sincs nálunk!

— mondották az elvtársak helyesen. — Az amerikai urániumtőkések se bízzák a kommunistákra az üzemeik vezetését (még egy tejüzemet se adnak a kezükbe!).

A taggyűlés mindemellett továbblátott a vállalat kerítésénél. Követelték, hogy távolítsák el az egyetemről a rend bontókat. Elmondották, hogy a becsületes párt (©kívüli dolgozók is nagyon fel voltak háborodva, amikor megtudták, hogy a bíróság mindössze hét, illetve két és félévre ítélte a pécsváradi rendőrőrs gyilkos támadóit. Egyszóval: megalkuvás és ingadozás nélküli proletárkérlelhetetlenséget követeltek az elvtársak az osztályellenséggel szemben.

Duga elvtárs'nak az egész politikai tájékoztatója arra volt építve, hogy a proletár- diktatúra nemcsak adminisztratív rendszabályokból áll. A kemény kéz politikáját különben is csak a volt kizsák- mányolókkal szemben alkalmazzuk — a dolgozók érdekében, azokért, akiket meg kell nyernünk a párt politikájának, mert ha a pártnak lesz 300—100 000 tagja, azokkal még nem tudjuk felépíteni a szocializmust. Mindent egybevetve: agitálnunk, agitálnunk és ismét csak agitálnunk kell. Természetesen nemcsak ez a feladatunk, de az egyik legfontosabb kétségtelenül ez.

Mi is volt eddig a helyzet az urániumbányánál?

A kommunisták bátran és határozottan beszéltek a taggyűléseken de — elég sokan — bölcsen hallgattak amikor a taggyűlésről kijöttek. Jól mondta Király Ferenc elvtárs:

;. Most jut csak eszembe, egész jól éreztem magam Hornung elvtárs mellett és szívesen vitatkoztam vele. Viszont

ha pártonkívüli ismerősömmel találkoztam a buszon, elhúzódtam tőle és nem akartam vele vitatkozni... Ügy érzem, nem jó ez, szektáns veszélyt jelent. Ezért neki kell vágnunk a nehezének és agitálnunk kell a pártonkí- vüliek között .Én így fogok tenni!.; ”

Ismételjük: több felszólaló beszélt Király és Takács elvtárshoz hasonlóan, mégsem állítható, hogy mindenki megértette, milyen fontos ma az agitáció. A többségnél azonban már megtört a szektáns veszély jege. Ezt bizonyítják a taggyűlés határozatai és a munkaterv is. Az elvtársak kimondották, hogy ezentúl minden kommunistának szak- szervezeti tagnak is kell lennie, elhatározták, hogy párt- napokat tartanak, legközelebbi taggyűléseiken megtárgyalják a kommunisták munkáját a szakszervezetben és az ifjúsági szervezetben ... Végül minden kommunista pártmeg- bizatást kapott, a taggyűlés rövid vita után személy szerint tett felelőssé egyes elvtársakat a különböző bsztá- lyok munkájáért. Mindez biztató előjele annak, hogy az urániumbánya pártszervezete, amely jó hírnévre tett szert november 4-e után, az elkövetkezendő időkben is példamutatóan dolgozik a megye sok pártszervezete előtt.

István-altn ári újra ég a vörös csillag

Az októberi eseményekben István-aknán Is letépték a vörös zászlót és összetörték a vörös csillagot. Most új csillagot, nagyobbat, szebbet készítettek és az akna tornyára tették. A nemzetiszínű zászlók között ott leng a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászla ja is.

A Baranya megyei MEZÖ- SZÖV vállalat eddig már minden szükséges intézkedést megtett annak érdekében, hogy elegendő mezőgazdasági kisgép legyen a megyében. Személyesen meglátogatták a bázisraktárakat és csupán az első negyedévre 300 ekét, 200 garnitúra boronát, 400 permetezőt, 30 fűkaszálót és 50 vetőgépet rendeltek különböző méretekben.

A raktár minden rendelést elfogad és megígéri a szállí- tásukat is, mert annyi áru van, hogy könnyen biztosíthatnák az ország szükségletét. A szállítási nehézségek azonban keresztül húzzák a bázisraktárak számításait is. Azt Ígérték például, hogy a napokban érkezik egy nagyobb mennyiségű áru, — köztük száz eke, 50 borona, 40 vetőgép és 20 kalapácsosdaráló. Ezeket mindennap várja a MEZÖSZÖV, de a mai napig még nem érkeztek meg, pedig már akkor is késő volna, ha kint vásárolhatnák a gazdák a szövetkezeti boltokban.

Az elmúlt hónapban érkezett már egy nagyobb szállítmány, sajnos ezek között jórészt olyan gépek vannak, amelyek jelenleg nem feltétlenül szükségesek. Érkezett 100 répavágó, 30 morzsoló és 40 villanymotor, amelyek kellenek ihost a téli hónapokban is. De mit csináljanak a gazdák februárban a szőlőpréssel és darálóval, ki vásárolja most meg a hídmérlegeket, és pótkocsikat. Tévedés ne essék, ezeknek is akad gazdájuk, de elsősorban olyan gépeket várnak a megye dolgozói, amelyekkel hamarosan megkezdhetik a tavaszi szántási, vetési munkákat.

Jó lenne, ha a bázisraktárak is több gonddal szállítanának a megyei szerveknek, ha ők is gondolnának a tavaszi munka fontosságára.

Egy miniszteri rendelet margójára

Aki elolvasta az Elnöki Tanács 1956/25. számú törvény- erejű rendeletét a munkástanácsokról, az csak helyeselni tudja a Baranya Megyei Építőipari Vállalat vezetőinek és munkástanácsának alkotó intézkedéseit a bérezés területén.

A rendelet előmozdítva a vállalatok önállóságát, szabályozza a munkástanácsok jogait a bérügyekben. Előírja, hogy a felülről megadott béralappal a vállalatok munkástanácsai saját belátásuk szerint, a vállalat sajátosságainak és jólfelfogott érdekeinek megfelelően gazdálkodhatnak. Tehát a vállalaton múlik az, hogy a megadott bérhányadot milyen formában osztja el a dolgozók között.

A Baranya Megyei Építőipari Vállalat ennek a rendeletnek a szellemében az ország építőipari vállalatai közül elsőként, önállóan kidolgozott és be is vezetett egy újfajta bérezési rendszert. Az új rendszer lényegét tekintve normarendszer, a régi normákat veszi alapul, de sokkal rugalmasabb annál.

A régi bérrendszer nem volt jó. A minőség romlására ösztönzött és Nemeskéri igazgató becslése szerint körülbelül 25 százalékos bércsalást tett lehetővé. Ezeket a hibákat szeretnék az építősök az űj bérrendszerrel felszámolni, gondosan mérlegelve azt, hogy a vállalat érdekei egybeessenek a dolgozók érdekeivel. Ez sikerült is, mert a munkások örömmel'fogadták az új bérügyi intézkedéseket és az elmúlt egy hónap tapasztalatai, máris a munkafegyelem javulását a munkakedv fokozódását mutatják.

S most jön a minisztérium! Február elsejei kelettel le.küld egy rendeletet, melyben figyelemre sem méltatja a vállalat egészséges kezdeményezését, előírja, hogy az idei januári és februári béreket a tavalyi januári és februári bérek átlagára alapozva s erre még 10 százalékos emelést adva kell kifizetni. Jött a miniszteri rendelet, mintha ott fent nem is hallottak volna az Elnöki Tanács említett rendeletéről, s mintha a Baranya Megyei Építőipari Vállalatnak nem Is volna munkástanácsa.

Sőt, ha egy kicsit ismerjük az építőipart, akkor azt is tudjuk, hogy a minisztériumban még a tavalyi nyári normarendezést sem vették figyelembe, azt a normarendezést, amely komoly béremelést jelentett az építőiparban. Ha ezt tudják a minisztériumban, akkor azt miért nem veszik cszre, hogy a tavalyi januári és februári bérek enyhénszólva nagyon elavultak már. És az a bizonyos 10 százalékos béremelés, mondjuk meg őszintén, nem is jelent ugyebár 10 százalékos béremelést I

Persze, most vannak bajban a vállalat vezetői! Nem tudják mit Is csináljanak? Hailgassa- nak-e a józan eszükre, amely azt mondja, hogy 1957-et írunk és van munkástanács is, és a munkástanácsnak törvényekben rögzített jogai, vagy a minisztériumra hallgassanak, ahol még mindig 1956 elején tartanak, többek között a bürokrácia területén Is?

Nekem az az egyéni véleményem, hogy mégis csak jobb lenne a józan eszükre hall- gatniok!-is —os

Proletárdiktatúra — szocialista demokrácia

A legtöbb ember így teszi fel a kérdést: vagy diktatúra, vagy demokrácia. De ha közelebbről nézzük meg akár azt az államhatalmat, amelyet demokráciának, akár azt, amelyet diktatúrának neveznek, kivétel nélkül azt tapasztaljuk, hogy bárhogyan nevezzék is azt az állami berendezkedést, vannak ott elnyomottak és vannak elnyomók. Márpedig akit elnyomnak, annak számára a „legtisztább” demokrácia sem más, mint diktatúra. Aki viszont az elnyomók között van, annak számára a legszélsőségesebb diktatúra is demokráciát jelent, hiszen az elnyomás az ő érdekeit, szabadságát, kiváltságos jogait szolgálja. „Tisztán” sehol sem találjuk meg sem a demokráciát, sem a diktatúrát, ezért a „vagy-vagy” helyett jobb, ha azt kérdezzük: kinek demokrácia, kinek diktatúra?

Fogalmak és tartalmak

Furcsának tűnik, de köny- nyen érthető, hogy egy-egy fogalom önmagának az ellentétét is magában hordja. Az emberek általában saját szempontjukból Ítélik meg a dolgokat. Mondjuk például, csirkét akar venni a háziasszony és a kofa ráaóz egy pár csirkét hatvan forintért, pedig negyven lenne az ára. Az eset a kofa számára „Jó üzlet”, a házlasz- szony számára viszont „rossz üzlet”. A 20 forint a kofának „tiszta nyereség”, a háziasz- szonynak „tiszta veszteség”. Erősen egyszerűsített a példa, de nagyjából ugyanez a helyzet akkor is, ha emberek két ellentétes érdekű csoportja, osztálya alkot fogalmat ugyanarról a dologról Azt az állam- hatalmat, amely a magántulajdon alapján, a kizsákmányolás szolgálatában áll, a tőkés joggal nevezi demokratikusnak, mert számára ez az államhatalom biztosítja a kizsákmányolás jogát, azt a Jogot, hogy más emberek verejtékével szerzett tőkéjét szabadon használhassa fel újabb meg újabb haszon szerzésére. Ugyanezt az államhatalmat azonban a munkás, akit bebörtönöznek, ha szót emel a kizsákmányolás ellen, ugyanolyan joggal nevezi elnyomásnak, diktatúrának. Nem szabad, hogy a szavak megtévesszenek bennünket. A fogalmak valódi tartalmát csak akkor ismerjük meg, ha tudjuk, hogy kinek a szemével nézzük.

Ki-ki a saját fejével

Kívánhatjuk-e a burzsoáziától, hogy elismerje: diktatúra az, ami az ő számára valójában demokrácia? Természetesem nem. De az lenne az igazságos, ha a munkás viszont saját osztályának szempontjából diktatúrának nevezhetné a tőkések demokráciáját. De nem teheti. Tőkés országban az ilyesfajta véleménynyilvánítás lázításnak minősül és büntetendő. Hazánkban is rengeteget beszéltek tavaly október előtt és óta „tiszta demokráciáról” és leggyakrabban Svájc és Ausztria példáját emlegették. De próbálja csak a munkás ezekben a „tiszta demokráciákban” nevén nevezni a kizsákmányolást és elnyomást, nyomban meggyűlik a baja a hatóságokkal.

Persze nemcsak tilalmak és paragrafusok kényszerítik az emberekre, hogy demokráciának tekintsék azt, ami számukra elnyomás, hanem a burzsoá országok sajtója, az irodalom, a művészet és tudomány burzsoá szolgálatban álló művelői is megtesznek mindent, hogy elhitessék a néppel: a burzsoázia demokráciája, a polgári demokrácia a legfőbb Jó a Földön. Mi azonban azt mondjuk: a munkás önmaga ellen vét, ha megpróbál a tőkés fejével gondolkodni. Gondolkodjék a saját fejével, a demokráciára vonatkozó fogalmakat tisztázza saját tapasztalatai alapján, ne fogadjon el idegen érdekek diktálta

álláspontot, hanem hirdesse és

védje bátran a maga igazát.

Káros feledékenység

Egyszerű megállapítások ezek. Párttagok és pártonkívü- liek tízezrei szinte mindennap haiották és mondták szemináriumokon .olvasták brosúrákban és könyvekben. Az októberi események azonban azt bizonyították, hogy nagyon sokan gyorsan elfelejtették mindezeket az alapvető igazságokat és olyan szólamok csapdájába estek, amelyek szüntelenül a nép (sőt a NÉP) akaratáról zengtek, de fél szóval sem utaltak arra, hogy a nép akaratának megvalósításához melyek az anyagi alapok. Ez a feledékenység sok, nagyon is kézzelfogható és saját bőrünkön érezhető kárt okozott nekünk, ezért szükséges újra emlékeztetnünk arra, hogy puszta ámítás mindaz az elképzelés, amely szerint a dolgozók többségére kiterjedő demokrácia elérhető lenne proletárdiktatúra nélkül is:

Proletárdiktatúránk

„arisztokráciája“

Az ellenforradalmi nézetek propagálói nagyon szívesen tagadják azt, hogy hazánkban egyáltalán proletárdiktatúra volt 1947-től 1956. októberéig. Persze arra még a legelszán- tabbak sem vállalkoztak, hogy azt mondják: ha nem a nép, akkor a kizsákmányolók voltak uralmon. Ehelyett hallhattunk igen zavaros „elméleteket” a nép elnyomásáról, a kizsákmányolás új formáiról és egyebekről.

Talán két ilyen „elmélet” a legismertebb és legravaszabb. Az egyik azt mondja, hogy a felszámolt tőkésosztály helyébe az állam lépett, s amit 1958-ig megvalósítottunk, az nem szocializmus, hanem államkapitalizmus. A másik a „káderek uralmáról” beszél és azt bizonygatja, hogy a párt káderei annyira elszakadtak a

néptől, hogy valóságos új arisztokrácia jött létre, amely a nép akarata ellenére uralkodott.

Nézzük az egyiket. A szavak ravasz kiforgatásával arra támaszkodik, hogy a bányák, nagyüzemek államosítása, majd az 1948. évi és későbbi államosítás — államosítás volt. Az ipari üzemek tulajdonosa tehát az állam. így a tőkések osztályának helyére az állam lépett. Csak éppen arról nem szól ez az „elmélet”, hogy ez a? állam 1947. után nem kapitalista állam volt, hanem a munkáshatalom állama, amely az államosításokkal a proletár- diktatúra alapvető követelményét hajtva végre az ipar és kereskedelem túlnyomó részében megszüntette a kizsákmányolást. Volt nálunk államkapitalizmus — de csak addig, amíg a tőkések osztálya is megvolt. A tőkések nélküli államkapitalizmus amolyan tudálékos dajkamese, semmi egyéb.

Ami az „arisztokráciát” illeti. letagadhatatlan, hogy sok funkcionárius beleélte magát egy új, kényelmes életformába és nem érezte közvetlenül a nép gondját-baját. De alakulhatott-e ki nálunk tíz év alatt egy olyan arisztokrácia, mint amilyen évszázadokig ült a nép nyakán? Ezt bajos elképzelni. még lehetetlenebb bizonyítani. Tény az, hogy a ma- gasranigú vezetők nagy többsége is vagyontalan maradt és csak fizetéséből élt, s ez a fizetés is csak néihány vezető esetében haladta meg a munkások átlagkeresetének három szorosát. Fura dolog arisztokráciáról beszélni, ha összehasonlítjuk ezt azzal, hogy egy- egy tőkés vagy földbirtokos magánjövedelme a múltban többszáz munkás keresetével volt egy szinten.

Nem a nép lázadt fel

Szívesen bizonygatták ellen- forradalmáraink, hogy az októberi megmozdulás a nép forradalma volt. Forradalom a párt arisztokrácia ellen, az állami bürokrácia ellen, az emberi szabadságjogokért.

A magyar népnek voltak jogos követelései. De közöttük egyetlen egy olyan sem volt, amelynek teljesítéséhez forradalomra lett volna szükség. Különösképpen nem volt szükség fegyveres harcra. Forradalomról csak akkor beszélhetünk, ha a hatalom megszerzéséért, a társadalmi rend alapvető megváltoztatásáért folyik a harc. Erre semmi szükség sem lehetett, hiszen az államhatalom a nép kezében volt október előtt is és néhány hozzá nem értő vezető leváltásához, néhány valóban súlyos bürokratikus hiba kijavításához elég lett volna egykét rendelet, esetleg új törvény. Arra is emlékezhet bárki, hogy a legsúlyosabb hibák kijavítása az utóbbi években — ha kisebb nagyobb zökkenőkkel is — megkezdődött és folyt. Többek között a középparasztság sérelmeinek orvoslása, a mezőgazdaságban az átszervezés önkéntességének biztosítása, az ártatlanul üldözöttek rehabilitálása és vezető pozíciókba helyezése biztatóan haladt előre. A nép reformokat várt, elsősorban a gazdaságpolitikában, s nem valami mást.

Akik októberben „forradalmat” akartak, azok valóban meg is tettek mindent a hatalom megszerzéséért. De nem azért, hogy megreformálják gazdaságpolitikánkat, hanem hogy megsemmisítsék a magyar proletárdiktatúra tízéves eredményeit. Nem azért, hogy megszabadítsák a népet az ,,új arisztokraták“-tól. hanem hogy igazi arisztokratákat ültessenek a nép nyakára. De az ilyen „forrada’mat", amely a tőkések és földbirtokosok uralmát akarja restaurálni, csak ellen- forradalomnak nevezhetjük.

Nincs más rendszer, amely többet adhat

ígéreteket bőségesen hallhattunk októberben. Számtalan

változatban igyekeztek bebizonyítani az elleníorrada’om főkolomposai, hogy ha nálunk svájci vagy osztrák mintájú „tiszta“ demokrácia lesz, akkor az életszínvonal is eléri a nyugati államokét.

Igaz, hogy vannak tőkés országok, ahol a munkások keresete nagyobb, mint nálunk.' De ez talán „polgári demokratikus vívmány”? Dehogy. Ezekben az országokban a fejlettebb ipar, a gyarmatok több évtizedes kizsákmányolása a magasabb bérek alapja. S persze még mindemellett sem minden fenékig tejfel. Nálunk, az ország adott gazdasági lehetőségeit fi gye’em bevevő, s számolva azzal, hogy honnan indultunk 1945-ben, azt mondhatjuk, hogy semmiféle más társadalmi rendszerben. nem érhettünk volna el

annvi eredményt. mint nmnnvnyit 1956-ig elértünk. All ez az ioar fejlesztésére, a mezönnz- daság gépesítésére, az építkezésekre, s áhíi hiba az árszínvonal lassú emelkedődében, sőt egvidőben csökkenésében jelentkezett, annak oka, hogy lehetőségeinknél gyorsabban akartunk előrejutni.

Követtünk el hibákat a szocializmus megvalósítása során. De azt Jelenti-e ez, hogy hagyjuk abba a szociaMzmns építését? Semmiképpen. Ez csuoán azt jelen+i. hogv 'libák nélkül még gyorsabban haladhatunk előre, tehát ezek ellen kell küzdenflnk. A szocialista demokrácia rovására elkövetett hibák ellen esősorban, mert ezek a dolgozók kezdeményezésének megbénításával, a bürokrácia nőve1 ésével, a bizalmatlanság terjesztésével minden más hiba forrásévá válhatnak.

Napjainkban azonban a legfőbb feladat, hogy az ellenforradalom utolsó hfdfőá’iásait is szétverjük, mert a proletár- diktatúrát kell megvédenünk és erősítenünk ahhoz, hogy egyáltalán beszélhessünk a szocialista demokrácia problémáiról.