Dunántúli Napló, 1957. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-07 / 32. szám

»57 FEBRUAR 7 NAPLÓ 3 Biztosítjuk a lelkiismereti szabadságot / Takács Gyula, a megyei tanács oktatási osztálya vezetőjének nyilatkozata Az utóbbi Időben több iskolá ban sok zavar keletkezett a bit­oktatással kapcsolatban. Erről Ta kács Gyula, a megyei tanács ok­tatási osztályának vezetője a következőket mondotta: Kombinálf-szekrényt — hármas- szekrenyt, hálógarnitúrcrt gyárt a Pécsi Hangszer• és Asztalosár úgy ár '•y Az elmúlt hetekben egyes iskolákban a politikai reakció tevékenysége követ­keztében olyan helyzet alakult ki. amelyben nem volt bizto­sítva a vallásoktatásban való rész nem vétrl szabadsága. Egyes iskolákban súlyosan megsértették a fakultativitás elvét. A politikai reakció fel­használva a korábbi rendelke­zések határozatlanságát és szabadosságát, igazgatóinkat nagy nyomással arra késztette, hogy a fakultativltás elvét meg sértve, minél több helyen tan­rendbe iktassák a hlttanórá­kcdésünket az iskolákban ki­alakult légkör megváltoztatá­sára, — állami iskoláinkban a lelkiismereti szabadság és a haladó erők szabadságának biztosítására. E helyzetből adódóan gyak­ran érték pedanógusainkat is támadások. Egyes helyeken ugyanis pedagógusaink tehetet leneknek bizonyultak a ki­alakult helyzettel szemben, sőt volt néhány olyan eset is, ahol maga a pedagógus élt vissza tanári tekintélyével. Ilyen helyzetben a pedagógu­sok és az igazgatók többsége A pécsi hamg- szergyárat talá­lóan elnevezhet­nék bútorgyárnak. A házasulandókat bizonyára érdek­li, hogy milyen bútorok készülnék a gyárban, s hogy lehet azokhoz hoz­zájutni. Bertram Ferenc elvtárs, a gyár igazgatója készséggel nyújt felvilágosítást: — Már február végén, március elején szállítunk a pécsi bű torháznak kombinál tszekré- nyeket. Hogy mi­lyenek lesznek? Hát szépek és jók, körülbelül hétezer forintért. Havon­ta tizenhárom da­rabot készítünk majd belőlük, az anyagunk megvan hozzá. Nagy a ke­reslet hármasszek­rényekből. Gyárta­nak azt is? — A hármas­szekrények gyár­tása máris folyik. Ezek is igen mu­tatós és tartós ki­vitelben készül­nek. Aruk előre­láthatólag négy­ezer forint lesz. Ezekből többet ké­szítünk, mint a kombinál tszekré- nyekből: havi ti­zenötöt. Ügy hallottuk, hogy hálószoba- garnitúrák is ké­szülnek az üzem­ben. — így is van. Az úgynevezett ..Mecsek" háló a mi üzemünkben készül. Igyekszünk kielégíteni az igé­nyeket, s ezért úgy tervezzük, hogy februárban és márciusban IS­IS garnitúrát gyár­tunk belőle. Emel­lett fenyőfahálókat is előállítunk. Lesz tehát bú­tor. S aki vásárol­ni akar, a Pécs: Kiskereskedelmi Válla’at Deák ut­cai Bútorházában és a MÉSZÖV mo­hácsi, mágocsd, sik lósi és szigetvári boltjaiban juthat hozzá. Szállodát létesítenek Harkányban A Baranya Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága határo­zatának értelmében a Harkányi Fürdő Vállalat közel 120 férő­helyes szállodát létesít a volt Rudolf-villában. A szállodát ké­nyelmesen és ízlésesen rendezik be a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett hálószobaberendezésekkel. A városi dol­gozóknak lehetőségük nyílik arra, hogy több napot is eltolt- senek a szállodában. Az étkezési lehetőséget is biztosítják a panziós, és az átutazó vendégek részére, a szálloda éttermében. A vendégek kényelmét szolgálja majd a készülő lugasos kert­helyiség is. A szálloda megnyitására a tavasszal kerül majd sor. A HÉT FILMJEI Gyökerek Szegény szerelmesek krónikái a kát. Így nem egy helyen a hit- maga is várta, hogy az iskola oktatásban részt nem vevő ta- határozott segítséget kapjon, nulók kiközösített helyzetbe amely biztosítja az iskolai élet kerültek és a hideg folyosón, rendjét és nyugalmát, vagy az utcán, felügyelet nél- Ezt a segítséget adta meg az kül voltak kénytelenek eltol- oktatásügyi kormánybiztos tenl az időt, vagy arra kény- rendelete, amely visszaállította szerültek, hogy részt vegyenek a hitoktatásban az 1956. szép­re hitoktatásban. Több iskolá- temberi helyzetet. Ezzel kap- ban a gyerekek egymást zak- csolatban szükséges megjegyez látták, kényszerítették a hit- ni, hogy tavaly a júniusi be- oktatásban való részvételre, iratkozásnál helytelen, admi- Előfordult, hogy ennek a nyo- nisztrativ intézkedések csak másnak a következtében pécsi elvétve fordultak elő. Az egy- iskolákban a gyerekek vallás- házak országosan tíz ilyen felekezetre való különbség nél- esetről sem tudtak. Ha egyes kül jelentek meg a katolikus helyeken mégis voltak hibák, hittanórákon. Mohácson decem ezek korrigálására 1957. jú- ber 8-án, rendes tanítási na- niusában lesz mód. A jelenleg pon a kialakult helyzet követ- kialakult súlyos helyzetet fenn keztében szintén vallásfeleke- tartani nem lehetett, mert ez zetre való tekintet nélkül arra zavarta az iskolai élet rendjét, kényszerültek a tanulók, hogy fegyelmét, gátolta a megrövi- c , . ,,, , ,,,, , , , , . valamennyien résztvegyenek dűlt tanév eredményes befeje- í>OKgycrmckC8 CSHlíIQOK 6101 V6SZIK el fl Iflkíist katolikus szertartáson. zését és veszélyeztette az isko­Mario a sötétedő utcán találkára siet, a bájos, szőke Bianca már várja szerelmesét. Csak titokban találkozhatnak, a lány csak percekre tud elszökni anyja vigyázó szeme elől. De a sze­relem leleményes, s Így Mario rövidesen a Como utca ’ak >Ja lesz. Szobájából bármikor kinézhet s a szemközti ház ablaká­ból Bianca mosolyog rá ,.. Az ő sorsukról mesél a művészi, hangulatos olasz film a ..Szegény szere mesék krónikája". HÍREK NAGY ERŐFESZÍTÉSEKBE kerül, hogy a BEL SPED a je­lenleg rendelkezésére álló negyven lófogatú kocsival, két Ci »tob Több szülő aggódással, má- lat nevelés szocialista vítmá­sok felháborodással kerestek nyalt — fejezte be nyilatkoza­tai bennünket és kérték intéz- tát Takács Gyrila, Nem vált be holtbiztos“ fiirdoruha a meszesi lakásfoglalók A szénbányászati tröszt otthagyott csapot-papot-lakást Mit csinált december 22-től Ja a 9)' ) * Négy amerikaira várt ez a történelmi érdem, hogy első­ként áldozzanak az úszósport­nak a déli sarkvidéken. Igaz, hogy erre csak azért került sor, mert ki akarták próbálni a gumianyagból készült, vasta­gon bélelt fürdőöltönyöket, amelyek baleset alkalmával állítólag holtbiztos védelmet nyújtanak a megfázás ellen. A kísérlet eredménye lesúj­tó volt. A jeges vízbe merült sportolók közül az egyiket már nyolc perc múlva félig meg­fagyva húzták ki a vízből. Há­rom társa lcb. 15 percig tartott ki. de amikor kikerültek a vízből, tagjaik teljesen érzé­ketlenek voltak. Majdnem biz­tos holtakká váltak a holtbiz­tos öltönyökben. Ismét müköilik a Szabcdsáoliarcos Szövetség A Szabadságharcos Szövet­ség, amely az elmúlt évben Magyar önkéntes Honvédel­mi Szövetség (MÖHOSZ) név alatt működött, újból meg­kezdte tevékenységét. Ezúttal ismét a régi nevét vette fel és a szövetség élére kormánybiz­tost neveztek ki. . lakásügyi előadójának külön nyilvántartást igényelnek a bányászlakásokban jogtalanul lakók ügyei. A tröszt harcol több-kevesebb sikerrel az ön­kényes lakásfoglalók ellen. Ez azonban nem egyszerű dolog. Agyafúrt emberek azok vala­mennyien. Nézzünk egy-két példát! A Frankel Leó utca 25. szá­mú házban lakik az egyik „legnehezebb” lakásfoglaló, Borsos Tibor. Története úgy kezdődött, hogy Reisz Mátyás, a pécsi bá­nyák alkalmazottja elvált a feleségétől, elköltözött a szol­gálati lakásból is. A lakást azonban nem adta le a tröszt­nek, hanem az asszony lakott benne tovább — jogtalanul. De az asszony sem lakott sokáig a lakásban. Egy szép napon és ismeretlen helyre költözött. A lakás még ezután sem ma­radt üresen. December 22-én megjelent egy ismeretlen férfi és mondván, hogy ő megvette Reiszné bútorait, betelepedett a lakásba. A lakásfelügyelőség felszólí­totta, hogy költözzön ki a la­kásból. Megtagadta. Január 16-án feljelentették a rendőr­ségen, a tanácshoz is átírtak, mire az visszaírt, hogy Borsost képtelen más lakásban elhe­lyezni. Január 25-én jelentkezett Borsos sze­mélyesen is a tröszt lakásügyi előadójánál. Január tizedikén ugyanis gyorsan elszaladt Ist- ván-aknára, felvétette magát csillésnek, és így már mint bár-- "T is háborodott azon, hogy őt ki akarják lakoltatni. £ Nagyszabású vaddisznó-vadászat Közeledik a tél vége és ezzel Baranyában is lassan véget ér a vadászati szezon. A Pécs-Ba- ranyai Szakszervezetek Vadász társaságának háromszázötven tagja izgatottan készüt az idei utolsó hajtóvadászatra. Feb­ruár 10-én, vasárnap Orfű község és Abaliget környékén nagyszabású vaddisznó körva­dászatot rendeznek. Megjelent Dumas: A lÉDÜl il >. DCikallgatáu úti Végétért a razzia és akik fennakadtak a szűrön, most itt ül­nek a rendőrség Ku- lich Gyula utcai épü­letében és várják a kihallgatást. Sokan vannak. Több tehergépkocsi hozta őket. Van köz­tük megrögzött bűnö­ző, munkakerülő, tit­kos kéjelgő, disszi­dáló. Amit az alvilág csak kitermelni ké­pes, itt minden meg­található. A rendőrnyomozó kiszól az ajtón és be­libeg B. Anna. He­lyet foglal, s magából kikelve tiltakozik az előállítás miatt. Sz■ elvtárs már ismeri, nyugodtan és türel­mesen hallgatja a mesét. — Milyen íársasdp- gal tartózkodott a Pannóniában? Nem tudja. Elvégre az ember feje nem kalendárium, bár két hónapi közös szóra­géuy, bepillantást ad a fran­cia udvari élet, a titkos intri­kák politikai gyilkosságok és .ronosztcUck titkaiba. Dumas »azdag képzeietvilágúval, ro- : kozás után mégis il- jlnantlkus meseszovesévet, ér- • 15 volna megjegyezni lekes, lélegzetelállítóan iz- • a partner valódi ne- ralmas történetet nyújt az ol- : vét. Ezzel a társaság- 'asnnak. • gal úgy ismerkedett meg, hogy néhány hónappal ezelőtt gyu­fát kértek tőle. Az­tán „barátok“ let­tek ... Bocsánat, „barát­nők" isi Mert Annát „nem érdeklik a fér­fiak“, csak barátnők­kel foglalkozik. Bi­zonyításképpen felso­rol egynéhány címet, akiknél már éjjeleket töltött. Nem, nem akart ő ott maradni, de sokat ivott. Szép a mese, de... — Több férfivel i* látták már magát — veti ellent a rendőr­tiszt. — Az ellenke­zőjét tudom magá­ról... Meglepődve hunyo­rog: — Engem? o Sinkó Lajos követ­JCQZÍJC, Október 28-án lép­te át az osztrák ha­tárt és lágerbe ke­rült. Reggeli 2 deci tea, egy zsemlye. — Ebéd: krumpli, sós káposztával. Hús? Néha kaptak halkon­zervet. Később Párizsba vitték. Azt mondták, ott majd biztosítanak munkalehetőséget. — Ugyancsak lágerbe került és a franciák minden éjjelre egy vödör bort állítottak a szobába és az ágya­kat kitöltött ívekkel rakták tele. Ha vala­ki berúgott, aláírta az ívet és mehetett az idegenlégióba. A légiótól minden­ki fázott. Húzták, ha­logatták az időt. — Egyszer megebé­deltem egy vendéglő­ben — meséli Sinkó Lajos. — Húslevest, főzeléket és két po­gácsát szolgáltak fel. Minden pénzemet el­vitte, pedig Íztelen, kevés lötynek mond­hatnám a menüt. Mondtam is a fiúk­nak, ha mégegyszer hazakerülök, feltü- röm az ingujjamat és úgy eszem a pörköl­tet.., Es válóban marha­pörköltet evett a ma­gyar határőrségen, de előbb még meg­ivott három deci for­ralt bort, mert na­gyon hideg volt ja­nuár 16-án. — Elmehet — szólt a nyomozó. — Kérem, hamarosan váltsa ki új személyi igazol­ványát és jelentkez­zék, hogy régi mun­kahelyén felvette a munkát... N. Lajosné beszél: — Szüleim Babarc­szőlősön élnek, azért jöttem Pécsre, hogy új személyi igazol­ványt váltsak, mert a régit eltépte a kislá­nyom. Később kiderült, nem azért jött, hanem mert meg akarta lá­togatni T. Károlyt. nuár 10-' Arról nem beszélt. A 1 — *s7ko^ást is hrr. r meg únta, mert február elsején le­számolt. Nézzünk egy másik esetet: Jakab Zoltán, a tröszt dol­gozója januárban elhagyta az ország területét. Bútorát el­adta, szolgálati lakása üresen maradt. A kulcsokat és a la­kásszerződést egy Ismerőse le is adta a tröszt lakásügyi elő­adójának. A lakásba azonban már gyorsan beköltözött a MÁV igazgatóság egyik alkal­mazottja. Itt még szerencsére gyorsan tudtak intézkedni és ma már egy öttagú bányász- család van a lakásban. Hasonló eset — sajnos-—■' — van még bőven. Vannak még sokan, akik úgy vélik: szemesnek áll a világ és szereznek maguknak lakást. Nem zavarja őket egy •. cseppet sem, hogy a bányász­házakban szolgálati lakások vannak, amelyekbe csak a széntröszt kiutalásával lehet beköltözni. Nem zavarja őket, hogy elveszik sok becsületes bányász elől a lakást, őket nem zavarja semmi. Legfel­jebb majd azok zavarják ki őket, akik már évek óta vár­nak, mikor kapnak végre egy szolgálati lakást Meszesen..« Zetorral és két teherautóval eU végezze a vagonok ki- és bera­kását, ezenkívül a darabáruk házhozszállítását. A munka megkönnyítése érdekében az első negyedévben 190 ezer fo­rintért lovakat, ezenkívül há­rom Hoffher vontatót is vá­sárolnak. Az ősszel felbomlott Kos­suth Termelőszövetkezet tag­jaiból, ezenkívül új belépőkből alakult meg az Uj Élet Terme­lőszövetkezet Szigetváron 33 taggal. Az Aranykalász Tér- w melőszövetkezet 31 taggal kcz-A di meg majd a működését. A Magyar Szabad Szakszer­vezetek Megyei Szövetsége február 8-án, pénteken délután 3 órai kezdettel a szakszerve­zeti székházban nagyaktíva értekezletet tart. „A szakszer­vezetek helyzete és feladata” címmel Hóri Béla, a SZOT tit­kárság tagja tart előadást. NEMES TERÉZ 11 éves leány gilvánfai lakos az erdő­be ment fáért. Közelében ép­pen fát döntöttek, de erre sen­ki sem figyelmeztette a kis­lányt. A kidöntött fa egyik ága Nagy Terézt olyan erővel ütöt­te fejbe, hogy homlokán nagy seb keletkezett. Értesítették a mentőket, akik elsősegélybe részesítették és beszállították Pécsre a gyermekklinika sebé­szeti osztályára. Elkészült a motorikus bél- sámyomógép protótlpusa a So- planában. A budapesti Húsipa­ri Igazgatóság jóváhagyása után kezdik meg a gép sorozat- gyártását. A SZIGETVÁRI művelődési házban a fiatalok hetenkint kétszer tartanak próbát Csiky Gergely: Kaviár-jdból A há- romfelvonásos vígjátékot feb­ruár végén kezdik el játszani. Nagy felhozatalt élénk kereslet Hétszázharminchárom állat cseréit gazdát a pécsi vásáron • Pécsett február 4-én, hétfőn • tartották meg az idei második „„miiiT !országos állat- és kirakodó 5 mór iéi [vásárt. A februári vásár még­éve ismeri. — Hol dolgozik? — Szüleimnél. Ka­pok 350 forint gyer­mektartást és a há­rom hold földből meg élünk valahogy... Hivatalos fogyasztói árak At alábbiakban közöljük a gyü­mölcs- és zöldségboltokban ér­vényben lévő, hivatalosan meg­állapított fogyasztót árakat! Burgonya (Ella) Burgonya (G01 baba) Karalébá Nyílik, csukódik az : ajtó és sorra belép- • nek egyik a másik J után a bűnözők, fia- ; szabad vöröshagyma taZ lányok, megtévedt : Kelkáposzta asszonyok, csavar- • gók. Többségüket ott ! tartják a rendőrsé- i gén, hogy lassanként ■ megtisztítsák a vá- j rost az élősdlektől. : Lipóczky József : Fejes káposzta Gyökér Zeller Cékla Lencse (nagyeeernfl) Alma (Jonathán) Fehér alma Ft 2.46 Ft S.M Ft 11.— Ft 5 __Ft J.S 0 Ft Ft 5.40 Ft 5.20 Ft 14.20 Ft 4—15-lg 4—11-ig nagyobbnak bizonyult, mint a januári, nagy volt a felhozatal és élénk a kereslet. A vásárra hoztak 1806 lovat, 124 csikót, 342 marhát, 63 borjút, 368 ser­tést. 558 süldőt, 1050 malacot, 4 juhot és 8 darab kecskét. A januári országos vásár al­kalmával főleg a sertések tránt mutatkozott nagy érdeklődés. Most viszont a lóvásár volt na­gyobb a szokottnál. Még Sze­ged környékéről. Kiskunhalas­ról is érkeztek vásárlók, akik főieg lovakat vettek. A febru­ári vásáron összesen hétszéz- harminchárom éllat cserélt gazdát. Eladtak 3 bikát, 28 üszőt, 15 tinót, 4 ökröt. 6 bor­jút, 39 tehenet, 176 lovat, l kecskét és 461 darab sertést, Az Allatforgaiml Vállalat exportra ez alkalommal sem­mit sem vásárolt:

Next

/
Thumbnails
Contents