Dunántúli Napló, 1957. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-16 / 13. szám

1957. JANUAR 16. N * Pl Ó 3 A törvényesség mindenki számára kötelező Felülvizsgálják az önkényes ialrskhiástT al 1 Bíróság elé kei ülnek 02 üzérek Lehet, hogy e sorok olvasása közben egyesek majd így kiál­tanak fel: „Már megint a la­kásproblémát nyaggatja a saj­tó!” — de kénytelenek va­gyunk isimét körülnézni a la- kásdzsungelben, ahol most új­fajta jelenség ütötte fel a fe­jét. Először is valamit szeret­nénk leszögezni: a sokat óhaj­tott törvényesség betartása nemcsak az állami szervekre, hanem az egyének számára is kötelező! Ezt mindenki meg­értheti, aki kívánja, hogy eb­ben az országban már egyszer végérvényesen rend legyen. Az októberi események után több lakás felszabadult. Mi történt ezekkel a lakásokkal? Egyszerűen elfoglalták. Aki tudott egy lakáscímet, az még abban az órában szedte a sá­torfáját és beköltözött. Példá­val is szolgálhatunk. A Rákó­czi út 74. szám alatti lakós nyugatra „költözött”. A tanács lakáshivatala kiutalta Kassóti lgnácnak, aki a György utca 13. alatt lakik nyolcad magá­val, egy lehetetlen állapotban lévő lakásban. Kassótiék azon­ban nem tudták elfoglalni a lakást, mert Szilveszter éjsza­káján Fried István feltörte az ajtót és beköltözött. Hogy a la­kás kit illet meg joggal, — Fridéket-e vagy a nyolc tagú Kassóti családot — azt rábíz­zuk az olvasóra.;; A RÖVIKÖT vállalat irodái­ból három lakást alakítottak, amelyet a tanács ugyancsak kiutalt a legjobban rászorulók­nak. Sajnos, a törvényes tulaj­donosok ezt sem foglalhatták el, mert az egyikbe például Boció Károly költözött be csa­ládjával. Az igaz, hogy Bodóék is sanyarú körülmények kö­zött laktak a Szigeti úton, eh­hez azonban mégsem volt jo­guk, különösen akkor, amikoi olyan család elől vették el a la­kást, amely Bodóéknál is job­ban rászorult. Géder István ugyancsak a RÖVIKÖT helyi­ségébe költözött, anélkül, hogy erre engedélye lett volna. Gé- deréknek egyébként volt laká­suk a Bokor utca 2. alatt, de szerintük „nem megfelelő”. A Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő volt pártbizottsági épület „elfoglalása” aztán megint egy külön „ügy”. Még meg sem kezdte a kiutalásokat a lakás­hivatal, — az egész épületet el­foglalta a rendőrség néhány családos tagja s néhány civil család. A napokban a Pécsi Rádió­ban panaszlevelet olvastak fel, amelyben a Kossuth utca 36 szám alatti „lakáskiutalásd- visszaélésről” volt szó. A levél írója igazán vehetett volna magának annyi fáradságot, hogy a lakáshivatalban ponto­sabban utánna nézzen sérel­mének. Az említett lakás Kaskovits Éváé volt, aki nyu­gatra szökött Itt maradt utá­na négy szoba. Két szobában beteg szülei laknak — akik eredetileg is itt tartózkodtak. A másik két szobát pedig még annakidején kiadták albérlet­be két színésznek. Mi tehát a helyzet? Hiába van Itt „disz- szidens-lakásról” szó, a szülő­ket kirakni nem lehet Rakják ki a színészeket? Ugyan miért? Nekik szintén lakniuk kell valahol, az albér­leti szoba Jogos nekik is. (Sok színészt megilletne főbérleti lakás is, de sajnos nincs...!) A lakásproblémák megoldá­sára manapság Ígéretet tenni, — merész dolog lenne. A ta­vasz folyamán komoly mérték­ben folytatódnak, illetve meg­kezdődnek az lakásépítkezések. Megérkezett Dél-Amerikába a volt Bp. Honvéd A Bp. Honvéd labdarúgó csapa­ta hétfőn megérkezett Bio de Ja- neiröba, délamerikai túrájának első állomáshelyére. Az AFP Jelentése szerint a bra­zillal országos sporttanács úgy döntött, hogy nem akadályozza meg a Flamengo—Honvéd mér­kőzés megrendezését. A Brazil Labdarúgó Szövetség nem foglal­hat újból állást, bár mint isme­retes előzőleg úgy döntött, hogy nem Járul hozzá a magyar csa­pat brazillal mérkőzéséhez. Ezál­tal a brazil labdarugó szövetség most kényes helyzetbe került. A Flamengo vezetői, akiknek ál­lásfoglalását most a legfelsőbb sportbatóság Is támogatja, tovább­ra is a legteljesebb mértékben azon vannak, hogy pályára lép­tessék csapatukat a Honvéd el­len. Ha meglesz a mérkőzés, a FIFA- nak nem marad más hátra mint szankciókat léptetni életbe a Bra­zil Labdarúgó Szövetség s vala­mennyi vendéglátó brazil egyesü­let ellen — Írja az AFP. — Az utóbbiak ugyanis szolidárisnak jelentették ki magukat a Flamen- góval, de azért, mintha megfon­tolni látszanának a FIFA dönté­sének várható következményeit. Több brazil együttes ugyanis eu­rópai portya előtt áll, s az egye­sületek attól félnek, hogy a FI­FA mintegy szankcióként le fog­ja tiltani ezeket a túrákat. Az is igaz, hogy a kétezer la­kásigénylő közül csak a legrá­szorultabbak kapnak itt majd otthonit. De az is igaz, hogy a akáshivata] és a tanács mun­káját — amely a lakásínség enyhítését célozza — csak gá­tolják az önkényeskedők. Kö­zöttük nem egyet találni olyant is, aki komoly összegért el­adta lakását és erőszakkal be­költözött egy másikba. A ha­tóságok most már erélyes kéz­zel véget vetnek ennek a lehe­tetlen állapotnak. Felülvizsgál­ják az önkényes lakásfoglalá­sokat. Mindenképpen mérlege­lik majd azt, hogy egy-egy csa­lád mennyire szorult rá az ön­kényességre, s így lesz család, amelyik maradhat elfoglalt la­kásban. De sok lakásfoglaló kerül bíróság elé, vagy kila­koltatásra, mert üzérkedtek a lakással, vagy mert rászorul- tabbat fosztottak meg törvé­nyes otthonától. Éppen ideje, hogy a lakás- foglalásnak egyszer véget ves­senek! Forró siker és ünneplés f'sak az emberiség legna- gyobbjainak adatott meg. hogy a művészet nyelvén minden idők minden emberé­hez találnak mondanivalókat Beethoven a humánum meg- éreztetésével b elevillantja a telkekbe az örök emberi érté­keket és ezért nemcsak gyö­nyörködtet, hanem nevel, job­bá tesz, és az igazi emberségei táplálva felülemel a problémá­kon és segítséget nyújt azok megoldásában. így válik a nagy művészet mindennapi életünk humánusabbá tételé­nek örök ösztönzőjévé, így kap értelmet az, amit annyiszor méltatlanul elkoptatott szóvá! művészinek nevezünk. Ezt éreztük meg a pécsi filhamoniai zenekar január 14-én tartott forrósikerű hang­versenyén. A vezénylő V as z y Viktor az Egmont nyi­tányban és az E r oica szim­fóniában a mindig küzdő, ro­bosztus, de a nehézségeket le­gyűrő, hősi beethoveni lelket formálta meg. Diadalmas küz­delem bontakozott ki az Eg­mont nyitány drámai felépíté­sében, mely hatalmas fokozás­sal fejezte ki a mű mondani­valóját A III. szimfóniái Beet­hoven eredetileg Napoleon di­csőítésére írta. Amikor azon­ban úgy látta, hogy a francia császár az embert szabadságo: eltipró zsarnokká lett, össze­tépte a címlapot és akkor kap ta a szimfónia az Eroica, a „hősi" elnevezést. A szabadság nagy rajongója egy hős diada­lát énekelte meg nagy művé­ben Még a gyászinduló is. mely kezdetben komor fájdal­mat fejez ki, dacos magasba- lendülésével diadalmas érzése­ket vált ki. Vaszynak azáltal sikerült a beethoveni zene leg­mélyére hatolnia, hogy aprólé­kos nüanszirozás helyett nagy­vonalúan mindig a főgondola­tot igyekezett kidomborítani és ezzel olyan feszültséget tudott teremteni, hogy a közönség mindvégig együtt lélegzett n beethoveni eszmékkel. Az elő­adás olyan lenyűgöző volt. hogy a kisebb technikai hibák eltűntek a sodró lendületben Különösen a vonósokat kell megdicsérnünk egységesen szép hangzásukért. A zeneirodalom egyik leg­szebb hegedűversenyét K o- v á c s Dénes adta elő mind­végig ragaszkodva a mű beet­hoveni gondolataihoz és ha­gyományához. A gondolkodó Beethovennek ezt a sok benső- séget kifejező alkotását úgy adta elő a művész, mintha Beethoven lelke muzsikált vol­na hegedűjén. Lírája f ér-fiai maradt, minden szentimenta- lizmus nélkül, de a líra mö­gött mindig ott éreztük a ion állandó készenlétet kívánó fe­nyegetését. Viszont az utolsó tétel állandóan tüzesedö han­gulata a művész magával ra gadó előadásában fokozatosai emelkedett. Kovács Dénes mű vészeiének lényeges vonása <r elmélyedés és az egyszerűiét és így tudja a legmé\tóbh>ai tolmácsolni a beethoveni lé nyeget. A zenekar Vaszy con , geniális művészi vezetésivé mindenben támogatta és kife jezésre juttatta Kovács Dáné elképzeléseit. A színházat zsúfi lésig megtöltő közönség ho-szt ideig ünnepelte az összes köz reműködő művészt, hm. Hatékony segítséget vár a pécsi bányák munkástanácsa Súlyos gondokat okoz a pé­csi bányák munkástanácsá­nak. hogy a kisegítő és nem Ipari alkalmazottak bérét mi­képpen rendezzék. Amikor az általános bér- besorolások folytak, akkori­ban Pécsett járt a szénbányá­szati trösztnél a minisztérium bérosztályának egyik mun­katársa is, aki úgy tájékoz­tatta a munkástanácsot, hogy a jövőben csak két bérosz­tállyal, fizikai és szellemi dolgozókkal számoljanak a így előállt egy igen egész­ségtelen helyzet: a bányánál dolgozó portások, éjjeliőrök kocsisok, fürdőkezelők, azok akik a kisegítő és nem ipari dolgozók kategóriájába tar­toznak, a 15-1 fizetésüket még régi bcsoro’ás szerint kapják. Az ő bérükhöz nem lehetett még sem 10, sem 15 százalé­kos béremelést hozzáírni, a minisztérium késedelmei mi­att, noha ők a bánya legala­csonyabb fizetésű dolgozói. Hasonló problémát okoz besorolásoknál. Eszerint vó- műszakiak bérezése is. A bá­gezték el a bérbesorolásokat. A kisegítő és nem ipari állo­mányú dolgozókat is a fizikai munkások állományába so- ro’ták és c szerint állapítot­ták meg a béreiket, figyelem­bevevő a rendeletet, amely a bérek 10—15 száza'ékkal való emelését biztosította. E hónap elején azonban a minisztériumnak megválto­zott az álláspontja, ügy dön­tött, hogy a kisegítő 'és nem ipari állományú dolgozókat mégiscsak külön csoportba kell venni és külön kell ren­dezni bérüket. De hogy ho­gyan kell a bérüket rendezni, azt már nem közölte. nyászok fizetése ma már leg­több esetben magasabb, min4 az irányító munkát végző mű szakiaké. A munkástanács azonban nem tudja az ő fize­tésüket egymaga rendezni. Szükség lenne a minisztérium segítségére. A béralapok vég­leges megá’Iapítására és elvi iránymutatására, hogy ho­gyan, milyen rendszer szerint állapítsa meg a munkásta­nács a béreket az egyes kate­góriákon belül. A munkástanácsok szeret­nének jól dolgozni, — ehhez azonban elvárják a minisz­térium hatékony segítségét is. HÍREK Száguld a bóra az Adrián Mint a Tanjug jelenti, az Észak Adrián a bóra és a hófúvások teljesen megbéní­tották a hajóforgalmat. Hét­főn csupán egy hajó indult a rijekai kikötőből, de csakha­mar megszakította útját és egy kikötőben keresett me­nedéket. A tengerparton a bóra 115 kilométeres órán­kénti sebességgel száguld. A nagy hóviharok miatt a ten­germelléken megszakadt az országúti forgalom is. Az október 23-a utáni harcok során Pécsett, a Mecseken több ház és egyéb ingatlan kisebb-nagyobb sérü- 'éseket szenvedett, megrongáló­dott. , Eddig nyolcán kaptak helyreállítási segélyt Az el­pusztult Ingóságok pótlására szolgáló hitelből pedig eddig 10 személy összesen 60 000 forin­tot kapott az OTP-től, A Pécsi Vendéglátó Vállalat Kecskemétről és Kec^lről, jó minőségű olcsó homoki bort szerzett be. Eddig már 151 hek­tolitert szállítottak Pécsre és folyamatosan még további 349 litert hoznak. A homoki bort literenként 9.10 forintos áror hozzák forgalomba a vállala: vendéglőiben, A Szakszervezetek Vadász- társasága keretében összesein huszon­nyolc vadász-brigád működik Az egyes brigádok úgyszólván: kétnaponként tartanak körva­dászatot a megye területén. Legutóbb, január 13-án Töttös környékén tartottak körvadá­szatot, amelynek eredménye 101 nyúl volt. A lőtt vadaik hú­sát átadják közfogyasztás cél­iára a Pécsi Hús- és Tejkiske- roskedelmi Vállalat húsüzle­teinek. Pécs város tanácsának végrehajtó bizottsága január 18-án, pénteken reggel 9 óra­kot ülést tart. Az ülés napi­rendjén a város kereskedelmi helyzetének ismertetése és meg tárgyalása szerepel. Október 23-a óta ez lesz az első alka­lom, hogy a városi tanács vég­rehajtó bizottsága a kereske­delem problémáival foglalko­zik. Megbicskáztak egy rendőrt Ifjabb Kréth Imre kis hamutartót tesz elém és megkínál cigarettával. Né­hány pillanatig gondolkodik, de mintha mosolyogna kérde­zésemen. _ Mi vitt a járási intéző bizo ttságba? — Hm. Fanati­kus hitem. Igen, az... A fanatizmus? — Nem ezt nem hiszem. A fanatikus — hős is lehet ugyan, odadob­hatja életét a pillanatnyi fel­lángolás hevületében. De_ a fanatikus mégis a szélsősé­gek embere. Amilyen hirte­len tűzbe jön, olyan gyor­san lelohad lelkesedése, mert hiányzik belőle a sok-sok vívódás útján leszűrt meg- . győződés. A fanatikus ott kezdődik, ahol a józan ész és a logika megáll. A fanatikus hamar összeroppan és nem bírja a csüggesztő helyzete­ket. ö pedig... Már ősei is híresek voltak hajlíthatatlanságukról. Rég- gén vége volt már például az 1848—49-es szabadságharc­nak, amikor dédapja osztrák golyóval a lábábanímég kö­vette Kossuth Lajost olaszor­szági száműzetésébe. Apját számtalanszor meghurcolták: tizenkilenc telén akasztófa alatt sétáltatták a szerb csen­dőrök. húszban a magyar csendőrök tűztek vérdíjat a fejére, 1921-ben Jugoszláviá­ba menekült,. 1941-ben visz- szajött. 1944 után majdnem negyven pártszervezetet ala­kított meg a siklósi járás­ban. 1949-ben kizárták a pártbólt 1954-ben visszavet-, NEHÉZ ÉVEK Szeszrecsán Vince rendőr — m fék. A következő évben halá­los beteg lett, és csak injek­ciók százaival tudták meg­menteni az életét. Tavaly az októberi események után sú­lyos betegen is jelentkezett a járási intézőbizottságnál, amelynek ma is tagja. Nem, a fanatikusokat más fából faragják. Ifjabb Kréth még húsz éves sem volt, ami­kor már sarló-kalapács fü- zetecskéket terjesztett a belg­rádi munkások között. 1945 után Siklóson folytatta. Volt rendőr, százkilométereket gyalogló agitátor, pártszerve­ző és párttitkár. 1949-ben ap­jával együtt őt is kizárták a pártból. A vád: kémkedés és államellenes összeesküvés. A bizonyíték: semmi. — Holnap lesz hét éve — mondja —, hogy a kőbányai gyűjtőfogházba kerültem. Eh, nem is jó visszaemlékezni rá... szabotálásért lecsukott mű­szaki vezető, gróf Zichy Gá­bor, Domonyi Miksa pestkör­nyéki földbirtokos és ő. Eleinte úgy kezelték, mint cinkostársukat. Amikor ész­revették azonban, hogy haj- líthatatlan és nem tagadja meg önmagát, kiröhögték. Máskor megdicsérték. Domo­nyi Miksa földbirtokos pél­dául így: — Ej, Imre, Imre, jó gye­rek vagy, csak az a baj, hogy kommunista... Amikor hét hónapi rabos- kodás után kiszabadult, meg­kérdezte az ügyész: — Mit akar csinálni? — Dolgozni fogok — vála­szolta kurtán. pártéletbe, annak a pártszer­vezetnek az életébe, amely­nek bölcsőjét 6 ringattanegy venötben. Azt hitte, hogy ugyanazokkal az emberekkel fog találkozni, akiket 1949- ben otthagyott. Tévedett. i a siklí karhatalmistának, a hónar ((ja _ vasárnap ^ hazafelé végén pedig bekopogott a i tartott, a Harkány-melletti Lu- mtezobizottsagba. Apjává >,n pus7tára A slWésl vás4rtér együtt, aktnak az orvos fa imellett három ismeretlen cl­tenen nyugalmat parancsoltA -ny megtámadtai maJd ,cfog­mert különben éták és kétszer hátába szúrtak íme, a „fanatikusoké i0„y k6st. A rend5rt kór,ldzba 1 Itt ül velem szemben, ott-11 szállították, a cigányok elfogá- hontasan, ingben és kardi sára pedig elindult a járőr. gánban. Csontos ujjaival ói é Még meg nem erősített hírek fogja a csillagalakú tartó két ágát: hamu­És dolgozol (.Minden elke­seredettségét és dühét bele­ölte a munkába. Elment a dunapentelei, várpalotai, kom lói, kecskeméti, sarkadi, ba­A Markóban kasszafúrók, jai, nagykanizsai és kaposvá­nemzetközi zsebmetszők és rablógyilkosok közé tették. A kőbányai gyűjtőben fasisz­ták közé keveredett. Társai közül egyik résztvett az or- goványi vérengzésekben, a másik — egy tabi ügyvéd — a siófoki tömzgmészárlásért kapott életfogytiglant. Fő\ utcai cellájában öten laktak. Egy demokráciaelle- nes izgatásért elítélt pap, egy — ahová ri építkezésekre csak küldték. ötvenötben már három csillagot hordott kabátja haj­tókáján. Ugyanekkor gyo- morbajt kapott a többéves rendszertelen étkezéstől cs az állandó, félelemben eltöltött élettől (1952-ig figyelték). Tavaly májusban vissza­kapta párttagságát. Azonnal bevetette magát , • siklósi Eltűnt az emberekből a negyvenötös tűz, levertek és kedvetlenek voltak. Amikor szeptemberben ta­lálkoztam vele, majdnem sírt. Lemondóan legyintett, mintha csak mondta volna: — Nagy baj van, nem is tudom mi lesz velünk ... Az októberi események fel­rázták. súlyos lelkiváltságá- ból. Mint minden igazi kom­munistát. Durva, nehéz lábak döng- tek akkor az ősi siklósi macs­kaköveken. Ledöntöttek a szovjet emlékművet, kiforgat­tak a sírkövet, leváltották a járási és.községi tanács el- ' nőkét, letartóztatták Vallcai, Koritár Ferenc, Tóth Antal, Szilágyi Gyula, Löffler Jó­zsef pártfunkcionáriusokat és az államvédelmi hatóság tag­jait. Siklós vára alatt orgiát csapott az ellenforradalom. Sírni tudott volna és bele­kiáltani a rideg országba, hogy elég volt már! Rég nem látott cselekvési készség töl­tötte el. Tenni akart, tenni! Mintha újjászületett volna és mintha negyvenötös tűz folyt volna ereiben. — Elmaradtam a többiek­től. Hiába, sok ragadt rájuk j a három vagy öthónapo: pártiskolák alatt. Sokkal oko sabbak mint én. Ha egyszei elolvasnak valamit, mái tudják. Nekem? Kétszer kell \ elolvasnom. zerint a tetteseket már elfog­ták. Amennyiben ez igaz. a cigányok statáriális bíróság -lőtt felelnek tetteikért. Előredől a székén, kezébe támasztja állát és elmereng kicsit. Azt mondja, fél év múlva talán nem lesz rászükf rosi tanács létszáma 163, ami­ség, hiszen nem célja párt- bői 43-cat raríomaMzélinak. — funkcionáriusnak lenni. Most? Most más a helyzet... Több, mint 30 pártszerve­zetet alakítottak meg eddig a járásban. Hogy hánynál Igen, jobb lett volna gépko­csival menni, de sofőrjük meghalt gázmérgezésben. A látogatást viszont megígér­ték: így hát gyalog ment ki Vókányon át éppen tíz kilo­méteres volt oda az út. Csak este tért haza, térdig sáro­sán. Holnap pedig Nagytótfalti­ra megy.. * Pécs város anácsánál harminc százalékos acionalizálást hajtanaik végre. Ez azt jelenti, hogy — a keiü- letekkel együtt — a tanács 318 dolgozója közül 95-öt bocsáta­nak el. A 318 fő közül a vá­Értesülésiink szerint a várost tanácsnál a racionalizálást ja­nuár 31-ig hajtják végre. A belkereskedelmi mlnlszté­vólt ott7 — Nem számolta rium Hétfőn Kistótfaluban járt\ január 16-ra Budapesten érte­kezletre hívta össze a tanácsok kereskedelmi osztályvezetőit. Az értekezleten a lakosság el- atásával kapcsolatos kérdése­ket vitatják meg. Az értekezle­ten Pécsről Herbst Ferenc a városi tanács kereskedelmi osztályának vezetője es Jozifek János, a megyei tanács keres­kedelmi osztályának vezetője MAGYAR LÄU’TLOfi-’isz részt.

Next

/
Thumbnails
Contents