Dunántúli Napló, 1956. december (13. évfolyam, 287-311. szám)
1956-12-29 / 309. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI INTÉZŐ BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA Ebben a bánapbaa több mint 20 ezer tonna szenet termeltek a komlói bányászok XIII. ÉVFOLYAM, 309 SZÁM ARA 50 FILLÉR SZOMBAT, 1956 DEC. 29 Termelőszövetkezeteink védelmében Nem ez az első cikk, amely a termelőszövetkezetekkel foglalkozik. Egyszer már írtunk arról, hogy a falvakban egyes egyének bomlasztják a termelőszövetkezeteket, durván beavatkoznak a termelőszövetkezetek belügyedbe, megfenyegetik azokat, akik továbbra is a. közösben akarnak gazdálkodó. Egyszer már állást foglaltunk abban a kérdésben is, hogy a termelőszövetkezet feloszlatása egyesegyedül a tagok, tehát a termelőszövetkezetek belügye, ebbe nem szólhat bele senki, sem a kormány, sem a párt, de nem szólhat bele a falu egyénileg gazdálkodó népe sem. E cikk megjelenése sem azt jelenti, hogy mi felcsapunk a rosszul működő termelőszövetkezetek védelmezőivé, hogy mi kényszeríteni akarjuk a tagokat a további közös gazdálkodásra akkor, amikor ők ezt nem látják célszerűnek. Nem, erről szó sincs, de nem állhatjuk meg szó nélkül azt, hogy míg a párt, a, kormány állja a szavát, addig a falvakban egyes elemek durván beavatkoznak a termelőszövetkezetek bel- ügyeibe, kilépésre kényszerítik azokat a tagokat is, akik továbbra is bent akarnának maradni a termelőszövetkezetben. Nem lehet sző nélkül nézni azt, hogy például Villánykö- vesden izgága elemek röpcédulákat szórnak, amelyben a termelőszövetkezet feloszlatására szólítanak fel, Gerénye- sen még áll a termelőszövetkezet. de nem tudni, hogy meddig bírja a reá nehezedő erkölcsi nyomást, hisz itt meg aláírást gyűjtenek az egyéniek, amelyben követelik a termelő- szövetkezet feloszlatását. Milyen jogon, milyen, alapon akarják ők — a termelőszövetkezeten kívülállók — feloszlatni a termelőszövetkezetet? Hogyan tartják össze- egyeztethetőnek azt az elvet, amit ők is vallanak: „Mindenki szabadon határozhassa meg, hogy milyen formában akar a jövőben gazdálkodni és emiatt ne legyen semmilyen hátránya“ azzal, hogy aláírásgyűjtéssel. akarnak gátat vetni olyan emberek boldogulása elé, akik a közösben latiák a jövőjüket? Falun . harcolnák a földért. S ezt csak helyeselni lehet. A magyar paraszt úgy imádta a L'ö'det. hogy valósággal rabszolgájává vált. Sajnos az elmúlt években még ez az imádat is átokká fajult. Mindenki szabadulni akart a földjé- ■fp. most pedig visszaköveteli. F? ió jel, nagyon jó jel. Azt mutatja, hogy a parasztság újra értelmét látja a mezőgaz- d.sági munkának. Egyrészt ezért oszlanak fel a termelőszövetkezetek, de csak egyrészt. Mert igaz az, hogy a kormány még nem nyilatkozott világosan, érthetően: mi ' i-z a múltban az államnak '.eV.dott földekkel, vissza kell-e uévanúgy állítani a földterületeket. mint ahogyan azok a tagosítás előtt voltak. Nyitott kérdések ezek és így nem csoda, ha a termelőszövetkezetek kétségek között vergődnek és nem tudják mitévők legyenek akkor, ha a tagosított földjükbe beáll a régi tulajdonos és szántani, vetni kezdi azt. De ez csak egy ok, és a legkisebb ok á felbomlásra, mert ilyen eset vajmi kevés fordult elő a megyében. A legdöntőbb ok az, hogy míg kezdetben csak a termelő- szövetkezet! alapszabály ellen, az új módon való szövetkezésén folyt a harc, addig ma már a termelőszöv. tkezet ellen, mint nagyüzemi gazdálkodási forma ellen lazítanak. Ez értLAPZÁRTA hető, hisz minden parasz' tudja, hogy milyen veszélyt milyen konkurenciát jelentet a piacon a nagybirtok, amel; jóval olcsóbban, jóval töb’ árut tudott előállítani, mint. < kisparcellán dolgozó parasz* A falu népe örült annak, hog; ezeket a nagybirtokokat meg szüntették, mert ezzel meg szüntették a konkurenciát is és az új konkurenciát most — hogy megszűnt a begyűjtés szabad az út a legnagyobb foki szabad piac felé — a terme lószövetkezetekben látja a falu népe. Ezért akarják egye sek lehetetlenné tenni a tér melőszövetkezeteket, ezért < fenyegetés, a megfélemlítés És miivel jelenleg falun nincf olyan szerv — a rendőrök is legtöbb helyen csak szemlélik az eseményeket — amely mer védené a szövetkezeti tagoka ezektől a támadásoktól, inkábl kimondják a feloszlást, min' tűrik a szidalmakat. Nagy baj, nagy veszély az ha a paraszt a termelőszövetkezetben ugyanolyan konkurenciát lát, mint a nagybirtokban. Az ellen nem tudó* védekezni, de ez ellen tud mert neki is joga van szövet kezni, hogy méltó versenytárs nak bizonyulhasson. És t harcnak csak ezt a módját le hét és szabad elismerni, a má sik ellen, a szövetkezet ellen izgatással szemben — küzde ni kell, mert az káros nem csak a szövetkezeti parasz. tokra, hanem az országra néz ve is. Az aláírásgyűjtésnek, f fenyegetésnek, a megféler.-l í- \m tésnek pontosan a törvényesség betartása érdekében — amit a múltban annyiszor meg sértettek — annak érdekében, hogy a jövőben valóban mindenig olyan gazdálkodási formát választhasson, amilyent akar, és emiatt semmilyen hátránya ne legyen, csakis az előbbi útat szabad követni. A megyében is sok termelőszövetkezet felbomlott. A nagyhírű rózsafai, harkányi, meké- nyesi és még jónéhány hasonló termelőszövetkezet is. Miért? Az előbbi okok miatt és í zért, mert nem kevesebb, mint 600 olyan állatot vittek el az egyéniek a megyében a termelőszövetkezetektől, amelyeket a múltban adóbehaj as címén az állam eltranszferált tőlük és ezeket az állatokat a termelőszövetkezetek vásárolták meg. De előfordult ennél még cifrább dolog is. Várad- újpusztán egy kitelepített — miután újra visszajött — hat lovat vitt el a termelőszövetkezettől azzal az indokkal, hogy amikor ő elment, két lövi t hagyott itt és annak most már négy csikaja lett volna, és azok n.ost már nem is csikók. hanem lovak lennének. Cscda-e ha ezek után mindössze talán 30—35 termelőszövetkezet állja a sarat a megyében? Nem. egyáltalán nem! Mint a cikk elején is írtuk: mi nem akarunk beavatkozni a termelőszövetkezetek bel- ügyeibe, nem akarunk senkit sem arra rábeszélni, kényszeríteni, hogy továbbra is a terme, őszöve tkezet tagja legyen, de véleményünk szerint nem szabad azt sem megengedni, hogy falun a törvénysértések sorozatát kövessék el, hogy megfélemlítsék az embereket, hogy törvénytelenül elhordják a termelőszövetkezetek vagyonát...! Ez ellen emelünk szót és ennek megszüntetése érdekében kérjük a megyei tanácsot, az igazságügyi szerveket, a karhatalmat: tegyenek meg mindent — természetesen a törvényesség legszigc rúbb betartása mellett — a falu« előforduló törvénysértések megszüntetése érdekében' Este 11 órakor kezdődik a kijárási tilalom Pécs, 1956. XII. 28. Pécs város katonai parancsnokai nyert hivatalos értesülés szerint a közbiztonság megjavuiása lehetővé tette, hogy Pécs város lakóinak és különösen a. bányászok-^k kérését teljesíthessék. A pécsiek ugyanis .ár régebben kérték a kijárási tilalom idejének megváltoztatását. A katonai parancsnokság úgy döntött, hogy a kijárási tilalom mától kezdődően 23 órakor (este 11 órakor) kezdődik és hajnali öt órakor ér véget. A kijárási tilalom idejének megváltoztatása minden bizonnyal maga után vonja a város életének további normalizálódását. Gondolunk itt elsősorban a több- műszakos termelésre, a városi közlekedés megjavítására az esti órákban, végül a szórakoztató üzemek — mozi, színház, stb. — és a vendéglátó üzemelj, éttermek nyitvatartási idejének, zárórájának meghosszabbítására. Bízunk abban, hogy ezekre az intézkedésekre még a holnapi nap folyamán sor kerül. Komló, 1956. december 28. Nagyon hosszú időközökben gördül csak ki egy-egy szenet hozó szerelvény a komlói al- táróból. A tröszt termelési osztályán összegyűjtött jelentések azonban már arról számolnak be, hogy a bányaüzemeimen egyre eredményesebben folyik a termelő munka. Igaz. a produktív műszakok száma még H nagyon alacsony. Tegnap is • mindössze 871 volt, pedig a tröszt bányáiban 5413-an jelentkeztek munkára s ebből 2892-en le is mentek a föld alá. Garamvölgyi János, a termelj lési osztály vezetője is főként la létszámhiánnyal indokolja azt, hogy ma naponta átlag .még csak 1350 tonna szenet ftermelnek a komlói bányászok. : Elmondta, hogy bár a munkaihelyi kapacitásúk is csökkent •— Kossuth-bányán és III-as jaknán 8 frontfejtés, az északi {kerületben és Béta-aknán 24 í kamrafejtés vált használhatatlanná, — a földalatti létszám ■körülbelül 43 százalékot csokiként. • Közismert, hogy Komlón a • lakáshelyzet milyen rendkívül Ssúlyos volt. A munkások mint- Segy 40 százaléka legényotthonban lakott, s ezek jórésze el is mént. A 11 000-ből mindössze 6 000 maradt. így fordulhatott elő, hogy decemberben egyetlen napon sem emelkedett 5 800-nál magasabbra a teljesített műszakok száma. A létszámhiány különösen Anna- és Béta-aknán okoz súlyos nehézségeket. Béta-aknán például volna széntermelésre alkalmas munkahely elegendő, a bányászok száma azonban alig elég a fenntartásra. Nem ilyen súlyos a helyzet az északi bányaüzemekben. A nagymányoki, mázai és szászvári bányászok teljesítménye máris jobb, mint a komlói bányászoké. Ók október eleji termelésüknek mintegy 50—55 százalékát adják. Sok új bányász kellene Komlóra. Garamvölgyi János véleménye szerint ha 700 fővel növelni tudják a létszámot, az napi 500 tonna szénnel többet jelentene. A szükséges terveve* már el is készítették, s várják, hogy nehéz problémájuk meg oldásában a minisztérhjm . ií segítsen. Segítség azonban onnan is jön, ahonnan nem várták. Igv például Dunapentelé- ről. A vasmű munkástanácsának küldöttei ugyanis tegnap már Komlón jártak és közölték: előreláthatólag 400 munkást tudnak küldeni a komlói bányákba. Igaz, nem véglegesen, csak néhány hónapra, de ez is jó lenne. A tárgyalásokat a vasmű és a bánya képviselői már meg is kezdték. Addig is azonban, amíg a segítség megérkezik, szenet várnak a komlói bányászoktól. Ebben a hónapban már több mint 20 ezer tonna szenet termelték. A kormány rendeiete értelmében 30-án rendes hétköznapi termelést tartanak. Akik akarnak, december 31-én is jelentkezhetnek munkára. Ezen a napon főleg fenntartást végeznek, hogy a két ünnep alatt a bánya állapota ne romoljon le. A Pécsi Szénbányászati Tröszt jelenti A tegnap délelőtti műszakban 1 400 bányász szállt le a pécsi bányaüzemekben. Pécs- bányatelepen 428, István-ak- nán 486, Béke-aknán 185, Vasason pedig 301 bányász dolgozott a délelőtti műszakban. Csütörtökön, az ünneoek utáni első munkanapon, 1 ’23 tonna szenet termeltek a pécsi bányák bányászai. Nyolc országgal van ismét i féglössze öttttísiinH ■ ■ ; A közelmúltban ismét meg• indult hazánkon keresztül a ^nemzetközi személy- és áru■ légiforgalom. Jelenleg már* ; nyolc országgal van rendszeres l légi összeköttetésünk. ■ Prágával 11, Szófiával 7, • Berlinnel 5, Moszkvával és ÍWiennel 3—3, Belgráddal és ; Varsóval pedig 2—2 légijárat • köti össze hetenként Budapestet. Rendszeresen közlekedik ítöbbi között a Prága—Buda- jpest—Belgrád, a Prága —Buda- •pest—Bukarest, a Moszkva— •Budapest—Wien- közötti légi- íjára t. (MTI) «■■»■■■••■MM Vasárnap délelőtt: Az Országos Takarékpénztár december 30-ém, vasárnap az Országos Tervhivatal dísztermében bonyolítja le az év utolsó két sorsolásét, a VI. békekölcsön első és a III. békekölcsön hetediiik húzását. Délelőtt féltíztől körülbelül 11 óráig tart az a 175 húzás, amely a VI. békekölcsön több mint 33 millió forint nyereményét 140 000 szerencsés kötvénytulajdonos között osztja el. A III. békekölcsön hetedik sorsolása 11 órakor kezdődik. Ezen 221 húzással 187 850 kötvényre több mint 59 millió forintot sorsolnak ki. Új filmek városban és falun Jön as „Emberek a havason* és aAz éjszaka leányai“ A vasút és a posta munkájának javulásával megjavult és ismét tervszerűvé vált a Moziüzemi Vállalat munkája, filmellátása is. E tervszerű munka egyik látható jele lesz januárban az, hogy ismét megjelennek az utcákon a Moziüzcmi Vállalat ismeri, rég nélkülözött plakátjai — az egész havi moziműsorral. A közönség tehát januárban ismét jóelőre tájékozódhatni majd filmszínházaink műsoráról. Hogy milyen műsorra számíthatunk? Erre is kaptunk választ: januárban a pécsi filmszínházak bemutatják az „Emberek a havason” című emlékezetesen szép magyar filmet és „Az éjszaka leányai” című francia újdonságot. Érdemes megemlíteni, hogy ez utóbbi női főszereplője azonos a „Tiltott szerelem” című igen érdekes film címszereplőjével. — Francoise Arnoul- lal. Főszerepben látjuk még Pierre Cressoy-t, a „Verdi” és a „Hűtlen asszonyok”, valamint a „Halhatatlan mely- diák” című nagysikerű filmek rokonszenves hősét is. Az előzetes híradások igen sikerültnek, sőt, megrázó erejűnek festik „Az éjszaka leányai” című filmet. Hogn valóban így van-e, azt ma'd a közönség áttanítja meg erről a francia bünügvi filmdrámáról, amely a párizsi alvilág szerencsétlen asszonyairól szól. Bizonyára vidéken is örömet okoz a hír, hogy javult a keskcnyfilm ellátás. Január 10-től 17-ig ennek eredménírképpen vidéken is bemutathatják a „Három asszony” t, az „Egy szép lány férjet keres”, a „Hyppollt, a lakáj, a „Nincs irgalom”, „Az Élet háza”, „Az éjszaka leányai", az Emberek a havason”, az „Ali baba“ és az „Emberek fehérben” című f’meket Üjból megkezdi működését a büntetőbíróság * A „Mama“ Dunaíalván Az október 23-ikii események óta Pécsett a bíróság kizárólag csak polgári pereket tárgyalt. Most, hogy a rend mindjobban helyreáll, a bíróság 1957 január 3-tól kezdve büntetőügyeket is tárgyal majd. A dunaszekcsői színjátszók december 29-én, szombaton Dunaíalván bemutatják Szigligeti Ede: „Mama“ című vígjátékát. Ugyanezt december 30-án, vasárnap Dunaszekcsőn, január 1-én pedig Lánycsókon is megismétlik. Az fizietek szilveszteri nyitvatartása Negyven vagon élelmiszer érkezett Péesre A pécsi külvárosi- és fő- pályaudvarra negyven vagor vegyes élelmiszer érkezett t FÜSZÉRT N agykereskedelm Vállalat részére. A szállítmánnyal Romániából és Budapestről 25 vagon só. ezenkívül Kaposvárról négy vagon cu'koi és több vagon konzerváru érkezett. A FÜSZÉRT-től szer- zett értesü lésünk szerint rizs- szállítmány érkezése is várható. Tizenkét mázsa hal a húsboltokban A Pécsi Hús- és Tejkisikeres- kedelmi Vállalat tizenkét mázsa halat rendelt, -hogy a hal- kedvelők igényét Szilveszterre kielégíthesse. A pontyokat már szombaton forgalomba hozzák a vállalat hús-boltjaiban. Két héten belül a húsból tokban m«-- ’ :ndk a nyúlhús is. Kulcséi az országúton Huváth János rakodómunkást, az Építőanypgipari Vállalat dolgozóját pénteken délelőtt baleset érte. A szermy- vízte'ep közelében a síkos úton 7«»tor megcsúszott és Horváth Jánost a vi'lanyosz cphoz nyomta. A szerencsétlen ember bordatörést szenvedett és a ' 'Mc beszá'Mtották a megy frházba. 54 millió 500 ezer bolgár cigaretta A Magyarországra küldött bolgár cigarettaszál lítmányból 54 millió 500 ezer darab érkezett Pécsre a Dohányértékesítő Vállalat áruraktárába. A tíohányüzletekben már forga- 'omba is hozták az „Ardá"* cigarettát, amelynek darabja 20 fillér, a „Rhodope“ cigarettát ped-ie 24 forintért árusítják. Üj hűsítőit nyílott meg Pécsett A Jókai téren, a volt Hoíf- manm-íéle hentesüzlet helyén új húsboltot nyitott meg a MÉK. Az üzletben házi készítm-'-nvü tö’te'ékárut. szalonnát, ott vadat, vágott, tisztított baromfit és hozzá való savanyúságot: savanyú paprikát, uborkát és sa«n«á kúposat«* árusítanak. Ismét lehet jegygyűrűt kapni A karácsonyi ünnepek előtt a fiatal házasulandóknak Pécsett nagy gondot okozott a jegygyűrű beszerzése, mert az Óra- és Ékszerkereskedő m i Vállalat jegygyűrű-készlete teljesen kifogyott. Most ismét kapható jegygyűrű az ékszerboltokban. Az üzletben Jegy- 1 gyűrűt csak azok vásárolhat- 1 nák, akik a tanácstól igazolást 1 hoznak, hogy házasságot kí- J vannak kötni. | Kezdődik a körvadászat [ A Pécs-Baranya megyei Szak szervezetek Vadásztársaságának tagjai újból visszakapták fegyvereiket és így rövidesen megkezdődhet a vadászat. Ba- ,ranya megyében* körvadászat >1957 január 5-én kezdődik Lesz újévi malac A Baranya megyei Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezeti Központ (MÉK)a földművesszövetkezetek segítségével százötven darab újévi malacot vásárolt. Az újévi malacokat kihasítva és tisztítva a Jókai téri. Bem utca1 Doktor Sándor utcai húvt'/’ ben december 29-én, szombatom és 30-án, vasárnap hozzák forgalomba. A malachús kilőj'-* V forint le*z. MEGYÉNK É L ÉTÉBŐL 1 A városi tanács kereskedelmi osztálya közli, hogy Pécsett 'december 29-én. szombatom és 30-án, vasárnap, minden kis- 1 kereskedelmi bolt a rendes, hétköznapi munkaidővel üzemel. 1 December 31-én, Szilveszter napján a hús-, tej-, kenyér- és 1 csemegeboltok déli 12 óráig tartanak nyitva. Január 1-én, tJ jév 'napján, minden bolt z&rva tart. — A megyei tanács kereske- 'delmi osztálya közli, hogy a megye területén december 30-án,. vasárnap az üzletek a hétköznapi nyitvatartási idő szerint üze- melnek. December 31-én, héttőn a megye területén a hús-, tejes kenyérboltok reggel 8-tól délelőtt 11 óráig tartanak nyitva. Január 1-én, valamennyi nyílt árusítási bolt zárva tart. az év utolsó két á'lamicsin sorsolása