Dunántúli Napló, 1956. december (13. évfolyam, 287-311. szám)
1956-12-22 / 305. szám
1956 DECEMBER 21 NAPLÓ S Betörés Nagypeterden Ünbetörés Botykapeierden# Amiről ma Pécsújhegyen beszélnek > Nem lehetne előbb? A mult beten értesítették a t> szigetvári rendőrkapitánysá- ? got, hogy a botykapeterdi és ■ nagypeterdi földművesszövet- kezet boltjába ismeretlen tetteseit behatoltak és onnan nagyobb összegű pénzt és árut elvittek. Nagypcterden valóban megállapították a betörést. A kár . 5 400 forint, ennyi készpénzt ? találtak a tettesek a boltban? s magukkal vitték. áol'ifctnetsrden azonban \ mást állapított meg a nyomo-J zás. Mikor a boltvezetőt fag-\ gatták a lopás körülményei- i ről és az ellopott összegről, \ mást vallott, mint a esalád J másik tiígja. Többek között i azt mondta, hogy az apró- \ pénz is eltűnt, melyet egy j panírdobozban tartott. Ké- i sőbb a kérdéses dobozt a bolt- > kezelő lakásán megtalálták. 5 Ugyancsak előkerült 4 000 fo-i rint a méteráru között, me- \ lyet eltűntnek jelentettek. így \ a nyomozás megállapította, A hogv önbetörés történt. A A részietek kivizsgálása még fo-1 lyik. A f Hogyan lehet ésszerűbben dolgozni? Uj bérezési rendszert dolgozott ki a munkástanácsi Hogyan lehetne ésszerűbben megszervezni az üzemek munkáját, hogyan lehetne igazságosabbá tenni a bérezést? Ez foglalkoztatja most csaknem valamennyi munkástanácsot. Ez most a pécsújhegyi üzemek munkástanácsának is a fő- problémája. Aki ismeri a pécsújhegyi üzemeket, tudja, hogy a kerítésen belül több egymással kooperáló üzem működik ott. Valamikor egy irányítás alá tartozott valamennyi, de aztán szétválasztották őket. Miért? Azért, — mondták akkor, — mert így' ésszerűbb lesz a termelés. De mit bizonyítanak a tények? Egy példa: Külön üzem most a brikettgyár, önálló a vegyesüzem, önálló a szénmosó is. Mindegyiknek van igazgatója, főkönyvelője, önálló adminisztrációja és önálló bürokráciája és természetesen külön bankszámlája is. Ha most a vegyesüzem, — amely javításokká, foglalkozik — a .énmosónak akar egy gépet megjavítani, de a javításhoz nincs anyaga, akkor igényel anyagot az anvagraktárból, Uiiely szintén különálló egység, megjavítja a szénmosó gépét, utána elszámol mindkét vállalattal. Inkasszóik futnak a Nemzeti Bankba, könyvelnek itt, könyvelnek ott... Ésszerűség? Valamikor az anyagraktár is a pécsújhegyi üzemek kebelébe tartozott. Ez 'ermészetes is. Most azonban a Szénbá.yászati Tröszthöz ‘artozik. No, ez még nem lenne baj. A baj azonban ott kezdődik, ho'»'" a tröszt nem mindig tudja, hős. az üzemeknek milyen anyagra van szükségük. Mit mond a munkástanács? A munkástanács azt akarja hogy ezeket a szétdarabolt, de ;gymástól elválaszthatatlan vállalatokat ismét egyesítsék. Kevesebb lenne az adminisztráció helyben is, de, országos viszonylatban is. (Gondoljunk csak a külön bankszámlákra) Ésszerűbben lehetne megszervezni az együttműködést a kü- önböző egységek között. A munkástanácsnak ez a javaslata mindenképpen ésszerűnek látszik. A közeljövőben kapják meg majd a választ, hogy megvalósul-e ez a javaslatuk. Most tárgyalnak ebben az ügyben az illetékes minisztériumban — mondják a munkástanács tagjai. A javaslat persze nem valósul meg köny- nyen. Külön tröszthöz tartozik ä brikettgyár, ismét mások alá a többi üzemek. Ha a munkás- tanács javaslata megvalósulna akkor néhány íróasztal feleslegessé válnék a különböző csúcsszervekben. Az íróasztalok pedig — tudjuk — nem szívesen válnak feleslegessé, bármennyire is feleslegesek. A bérezés problémáját, új Leveleink nyomában: Semmi se csorbítsa a kereskedelmi dolgozók jó hirnevét Szerkesztőségünk levelet kapott Szegedi Károlyné és Keller Ilona aláírásával. Levelükben azt panaszolják, hogy a Megyeri úti villamos kitérőnél levő Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 26-os számú boltjában a cukorkimérés alkalmával kilónkint 6—10 dekával kevesebbet mértek. Ezzel néhány vásárlót károsodás ért. Röviden ennyi a levél tartalma. Nem kételkedünk a levélírók igazmondásában, mégis azt tartjuk helyesnek,. hogy magunk is meggyőződjünk hasonló esetről, vagy éppen az ellenkezőjéről. Csütörtökön délelőtt ezért indultunk útnak a Kereskedelmi Felügyelőség részéről Gabos Jakab jelügyelővel. A bolt előtt sorban állnak a vásárlók. Néhány perces várakozás után nyílik az ajtó és Rab Józsejné Megyeri úti lakos lép ki rajta. Gabos Jakab igazolja magát és kéri az asszonyt fáradjon vissza: meg akar győződni arról nem történt-e árucsonkítás. A vásárlók közül többen figyelik a mérleg skáláját. Az egy kilósnak vélt cukor csak 97 deka. Még két árucikket mér le azok is három-három dekával kevesebbek a kelleténél. A vásárlók meglepődnek, de nem szólnak egy szót sem. A kiszolgálók is tágra- nyitják szemüket. Meglepődik Schveiczer Béla,né is, aki az árut kimérte. Érthető is, hiszen egyedül Rab Józsejné kilenc deka kifizetett áruval károsodott! — Hasonló esetet nem tapasztalt? — kérdezzük Rab József nét. — Hát én nem szoktam otthon megmérni. Hanem az élesztőnél, mintha valamivel kevesebb lett volna. De azt sem mértem meg ... Hátra megyünk a raktárba. A készlet arról tanúskodik, hogy gondoskodás történt a vásárlókról. Hozzák a panaszkönyvet. Belelapozunk. Szegedi Károlyné panaszát december 19-én jegyezte be. Azt írja, hogy másodszor is sorban állt, mert beteg édesanyjának túrót akart venni. Ekkor mérték le a cukrot, egyik kiló 6 a másik pedig 10 dekával volt kevesebb. — Már harmadszor volt itt a panaszos — szóltunk is neki, hogy micsoda dolog, eny- nyi cukrot vásárolni — mondja az egyik eladónő. Mindenről esik szó, legkevésbé arról, hogy súlyos hiba a súly csonkítás. Schveiczer Bé- láné gondolkozik el rajta és így szól: — Hiba volt, hogy megtörtént. Ezután jobban vigyázok. Manapság nem könnyű kereskedelmi dolgozónak lenni. Mégis szép feladat. Mind- annyiónk bizalma veszi körül őket. S ezt a bizalmat csak azok érdemlik, akik pontosan, becsületesen szolgálják ki a vásárlót. I TT* TP Hiányzik ? Nem hiányzik ? A Dunántúli Napló december hó 14-i számában a fenti cím alatt foglalkozott, Pécs egyetlen „vitrinjével" miért nem működik? - Az úgynevezett „vitrin“ működésével az iii.etéjkes rendőri szervek az intézkedést megtették, azonban eredménytelenül. Ennek oka az, hogy az Áramszolgáltató Vállalat a „vitrin" működéséhez nem tud biztosítani elegendő ipari áramot A rendőrség egyetért azzal, hogy a lakosság biztonságos közlekedése és testiépségének fenntartására vissza kell állítani a közlekedés terén az október 23—i események előtti rendet, Erre azonban ipari áram hiányában egyelőre nincs lehetőség. Az ipari-áram biztosításáig is kérjük a lakosságot, hogy a közlekedési szabályokat úgy a gyalogosok, mint a járművezetők, hajtők még fokozottabban tartsák be, a közlekedés biztonságosabbá tétele és a testiépsóg megóvása érdekében. Baranya Megyei^ Rendőrkapitányság bérrendszer bevezetésével oldották meg Péesújhegyen. A dolgozókat öt bérosztályba sorolták. Ilyen módon: az. első bérosztályba kt ültek a víz- hordók és küldöncök. A másodikba a takarítók, • segédmunkások, és betanított segéd munkások. A harmadikba az öt éven aluli gyakorlattal rendelkező szakmunkások, a kiemelt betanított munkások akik már szakvizsgával rendelkeznek és a nehéz testi munkát végzők. A negyedik bérosztályba az 5—10 éves gyakorlattal rendelkező szakmunkások, az ötödik bérosztályb- pedig a 10 évnél több gyakorlati idővel rendelkező szakmunkásokat sorolták. A béreket a december 1-i áraknak megfelelően állapították meg. Az egyes bérosztályokon belü lehetőséget biztosítottak arra hosv a jobb munkát végzők iöbb bért kaphassanak, a kevésbé jól dolgozók oedig kevesebbet. Ezzel akarják ösztönözni a munkásokat arra, hogy becsületes jó munkát végezzenek. A normarendszerrel szemben figyelembe vették azt is, hogy ki mennyi gyakorlattal rendelkezik. Az idősebb munkások több bért kapnak, mint a kezdők. A munkások véleménye: igazságos és jó ez a bérrendszer. Az üzemek teljes gazdasági életéről még nincs tiszta képük a munkástanácstagoknak. Megismerkedni az üzem vagyoni helyzetével, a jövedelmek forrásaival stb., még a következő napok és hetek feladatai közé tartoznak. A kezdeti intézkedésekből és tervekből azonban arra lehet következtetni, hogy a pécsújhegyi bányaüzem munkástanácsa meg tud majd állni a talpán, meg tudja oldani feladatát. K. P. Manapság, amikor a mun* kástanácsok végzett tevékenységéről érdeklődünk, nagyon gyakran ilyen válaszokat kanunk: „Elintéztük a lakás kérelmeket..." „Szereztünk a dolgozóknak hagymát, cukrot“ ... „Kiharcoltuk a munkaruhát .. És sorolhatnánk ’a többit. De b>sz ez nem a munkástanács dolga! „Igaz, de a dolgozók mindennel hozzánk vinnék tőlünk várnak segítését“ ... És a szakszervezet" Neki ke'Iene a munkások -dekvé- s7*>ciáMf? üdveivel törődni. Ez tény és az elmúlt hetekben mindenütt megindult egy egészséges folyamat, hogy a szakszervezet a munkások tényleges érdekvédelmi szerve legyen. De ne ámítsuk magunkat: a munkások ma még nem bíznak a szakszervezetek vezetőségeiben, ismerve múltbeli tevékenységüket. szerepüket, megkerülik őket. Ez a helyzet mind a munkástanács, mind pedig zakiszer vezet szempontjábói vend- I kívül lehetetlen. Az üzemi és más szakszervezeti bizottságok megújh fisának, a kuszá'tság, a zavar megszüntetésének egyik mindenki által elismert feltétele: 'a vezető szervek ujjáválasztá- ■sa. Erre elkészültek a tervek, a határidők, néhol máris hozzákezdtek az előkészítéshez. tEz helyes. De minden alaposságot, gondosságot és türel- mességet méltányolva, ellenezve anarchiát és kankodást, a január végi határidőt helyes lenne előbbre hozni. Gyorsabb tempóval, nagyobb erőfeszítéssel — minél sürgősebben hozzá kell látnunk. ► És tegyük hozzá: a szak- I szervezeti vá'asztások 'em- 1 csak a munkástanácsok, a ► szakszervezetek, hanem az ► élet, a gazdaság normalizálá► iának is egyik feltétele. ^ V V V -W- -W -W -V -V -v -v -v w -V ' - _______ Restaurálják Jakováli Hasszán bég dzsámiját Megtalálták a sokat keresett imafülkét v Eredeti török felíratok a kápolna falán j Hajós bácsi búcsút vesz. az iskoláiét Ü ürgesége, munkabírása, ijökedólye, alig őszülő haja meghazudtolja korát. A vele öregedett, törékeny, kedves, ősz felesége idősebbnek látszik mellette. A négy gyerek nevelésének gondja, a család gondozása, szíve minden szeretetének átadása megviselte bár, de erejét megtörni nem tudta. Ma is, amikor férjét ünnepük, búcsúztatják, eljött vele úgyis mint feleség, úgyis mint hű barát. Lajos bácsi az ő tányérjára rakja az ünnepi ebéd legjobb fa’atait, ügyel arra, hogy a pohara ne legyen üres. S ami- k dr. Molnár Péter, a városi tanács oktatási osztályának vezetője átadja Lajos bácsinak ez /ktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést és a pénzjutalmat, ő azt átnyújtja — könnyes szemmel, könnytől csillogó sze- m" élettársának. Mert ő is részese volt a tanító, Lajos bácsi negyvenegy éves működésének, minden örömének és bánatának. .'..Negyvenegy éve mar. hogy Horváth Lajos elemiis- koiai tanító Vasasra jött. A falusi iskolában tanított. S míg a telepi Iskola tanulóit öt tanító oktatta, addig Lajos bácsi naponta százhúsz gyerek fejébe öntötte a tudományt » reggeltől estig. S nem közömbös megjegyezni, hogy ma a Vasas Il-d iskola mintegy négyszáz tanulóját huszonkét nevelő tanítja. De Lajos bácsit ez abban az időben nem kese -ítette el. Tanított és nevelt, igyekezett lépést tartani a telepi és a városi iskolákkal. Hogy ez milyen nehéz munka volt, azt csak azok tudják igazán értékelni, akik maguk is tanítanak — a pedagógusok. És hogy értékelik ezt a munkával eltöltött csaknem fél évszázad küzdelmeit, bizonyította az a kis ünnepség, amelyet Lajos bácsi nyugdíjbamenete- le és kitüntetése alkalmával rendeztek. Lajos bácsi ugyanis a felszabadulás óta Vasas Ilon tanított, illetve a napközi- otthont vezette. S nem kis érdeme van abban, hogy az itteni napköziotthont szeretik .a syerekek és a szülők egyaránt. Együtt volt az egész tantestület és bár Lajos bácsi kevés- beszédü ember — annyit mégis elárult, hogy bizony nehéz szívvel választja a nyugodalmas életet. Megígérte, be-be- néz majd az iskolába. Igaz a tantestület tagjai kérték is erre. Egy vágya volt csak az életben* Az, hogy osztályt kapjon. A pécsi emberek javarésze talán nem is tudja, milyen értékes műemlék a Kórház téri dzsámi, amely mellett naponta százak és százak mennek el anélkül, hogy életükben egyszer is megnéznék. Egy-két napja azonban újra az érdeklődés homlokterébe Jcerült a török-korabeli kápolna s nyitott ajtaján kíváncsiskodva be-be néznek az arra járók. Időnként lovas-fogat áll meg az épület előtt a kápolna berendezését szállítják el. Az orgona például Nagy árpádra kerül, s karácsonyra be is építik. Elszállítják az oltárt is. Jelen pillanatban az üresedő kápolnába gerendákat, pallókat szállítanak az állványokhoz, s rövidesen megkezdődik. a kutató munka. Az Építésügyi Minisztérium Műemlék Csoportja irányítja és finanszírozza ezt a munkát, amely Virág Ferenc püspök helyeslésével és engedélyével kezdődött meg. A nagyjelentőségű restaurálás tervező emberei dr. Gerő László építész mérnök és dr. Entz Géza mű- , vészettörténész. Kivitelezői pe- , dig pécsi emberek, Áspán , László kőműves mester, a Mü- , emlék Csoport művezetője, s , munkatársai: Krisztián József, , Opova István és Birghoffer i István kőműves, akik részt- i vettek korábban a siklósi vár, , s más jelentős műemlék hely- I reállításánál is. , A dzsámi értékei > Jakováli Hasszán bég ránk , maradt dzsámijának különös I értéke, hogy Magyarország I '"ípebb dzsámija, a leghüb- I ben megőrizte eredeti építé- )szeti jellegzetességeit, értékeit. I Igaz ugyan, hogy ez a XVI. ) században épült kápolna az I idők folyamán sok változáson, ) átalakításon ment keresztül, ) de ezek lényegében nem vál- f toztatták meg eredeti fonná- ) ját, méreteit. A török időkben I minden valószínűség szerint iskola volt itt, • n>ellőtt m kápolna a török szellemi élet városi központja is lehetett. A dzsámi és a minaret mellett itt volt a táncoló dervisek kolostora, valamint a török zarándokház, s a török temető. Egyes források szerint az itteni török temető jellegzetes sírköveit egy-két századdal ezelőtt a város középületeinek építésénél használták fel. A dzsámi alaprajza négyzetes, melyet sejtkonzolboltoza- tos átmenettel nyolcszögű kupola borít. A kupolát, s a minaret tetejét eredetileg ólomlemezek boríthatták, amelyeket — minden valószínűség szerint — a XVII-ik század végén távolítottak el, amikot a dzsámit Nasselrót püspök ■ kezdeményezésére és utasítására kápolnává alakították át Ekkor épült a karzat, amelyen az orgona volt, s valószínűiéi ekkor került a dzsámiba az oltár is. Miért nem találták eddig az imafülkét? Amikor a restaurálás elő munkálataként elmozdítottál helyéről az oltárt, láthatóul vált a sokat keresett, s másho vá gondolt, értékes műemléke képező eredeti imafülkf amely ha időközben meg i rongálódott, tökéletes művész munkára enged következtetni Felvetődik a kérdés, miér nem találták meg eddig, s mi ért nem tudtak a művészet történészek az imafülkéről Erre a legelfogadhatóbb ma gyarázat a következő: az ima fülkék általában kelet fel néznek. Legalább is ez a ta pasztalat. Valószínű ezért gon dolta Szőnyi doktor is, — ab ezzel behatóan foglalkozott - hogy a jelenlegi Kórház-téi — később épült — bejárat he lyén volt valamikor a soka keresett imafülke. A tévédé alapja, hogy a feltárt ima fűik a szokástól eltérően nem kele, hanem délkelet irányba nyí ük, ezért volt néháng méterre arrébb mint a korábban jelzett hely. Az induló munka, első napjaiban is ilyen meglepetéssel szolgált tehát a dzsámi. Ennek magyarázata a már említett építészeti épsége, s talán ez ad még a későbbiek folyamán egész sor nyitott kérdésre- kielégítő választ. Áspán László művezető máris mutatott eredeti török fal- feliratot, amelynek körvonalai elég jól láthatók a meszelés alatt. A jelenlegi Gebauer-freskók lemosása és a vakolat megbontása után szintén remény van a török-korabeli falfestések és felíratok feltárására. Tervek szerint kibontják a kórház udvara felőli falon az eredeti ablaknyílásokat. Ugyancsak kibontanák a Kórház tér felőli ablakokat is, egyúttal befalaznák a később épített bejáratot, amely egy tartóoszlop eltávolításával, s az épület eredeti formájának megrongálásával épült. Addig, ameddig nem kerül sor az egész dzsámi kiszabadítására, az egyik tér felé nyíló ablak lenne az ideiglenes bejárat. Lebontják a karzatot is, amely nem illik bele a dzsámiba, rontja a térhatást. Ugyancsak eltávolítják a karzat csigalépcsőjét is. Természetesen ezek a tervek időközben módosulnak. A munka során jelentkező újabb adatok, felfedezések megmásíthatják az elképzeléseket, de az eredeti cél, hogy az egész építmény a török kornak megfelelően álljon helyre — nem változik. Restaurálás után a dzsámi továbbra is a római katolikus egyház kezelésében marad, s mint kápolna működik, annál is inkább, mert a környék katolikusainak kedvelt kápolnája a dzsámi, s szívesen tartják esküvőjüket ebben a romantikus épületben a város házasodó fiataljai is. *m glys. egy osziaiyt. mn cu kihozni a gyerekekből, — mondogatta feleségének. Ez a vágya a felszabadulás után pár évre teljesült csak. Jóllehet erre az időre eléggé megviselte a hosszú évek ideget őrlő munkája. Mert ha egy kis számvetést csinálunk, könnyen rájövünk: komoly, nagy hadseregre tehető azok száma akiket Lajos bécsi életébei tanított. • • Öröm, bánat, siker és si- kertelenség váltogatta egymást, a negyvenegy évi alatt. Mi adott erőt Lajos bá-i csinak a fiatalság nevelésének i felelősségteljes munkájában? A hivatásszeretet. Mert tani-i tóinak lenni nem mesterség, hivatás! S hogy ő valóban hi-1 varasának érezte a tanítóságot,! legékesebben mutatja a meg-i hátottség, amellyel búcsút vett az iskolától. Búcsúztatták a gyerekek, « nevelőtestület minden tagja fiatalok és idoseobek. De elkísérik az emlékek és elkíséri é élete további útján élettársi mellette őszült felesége, gyér mekeinek anyja. Tisztelet é megbecsülés mindannyi: V részérő’ Horváth Lajos, kitör tetett, nyugdíjas általános is kólái |*unítónak! A határövezet tsa'i engedette' szabad tartózkodni < Az Országos Rendőrkapd-, tányság értesíti a lakosságot, ( hogy a nyugati országhatár * mentén lévő határövezeti korlátozások jelenleg is fennálla- | nak, tehát a határövezetben' csak engedéllyel szabad tar-J tózkodni. A jelenlegi helyzet, niég megköveteli a határöve-1 zetben a forgalom korlátozá- < sát is. A közlekedési nehéz-' ségek enyhítése érdekében az Országos Rendőrkapitányság' felhívja a lakosságot, hogy a [ határövezetbe tervezett utazásait egyelőre halassza el. A határövezeti rend helyreállítása érdekében a határövezetben a karhatalmi alakulatok igazoltatásokat végeznek és azokat, akik tartózkodási engedélyt felmutatni nem tudnak, előállítják.