Dunántúli Napló, 1956. december (13. évfolyam, 287-311. szám)
1956-12-04 / 289. szám
KEDD, 1956 DECEMBER 4. N APt 6 3 FOKÚM Mii tehetünk ma a jólétért? Hozzászólás A Dunántúli Napló vasárnapi vita cikkéhez szeretnék néhány gondolatot fűzni. Az újságíró azt hiszem valamennyiünk véleménye szerint nemes célt tűzött maga elé azzal, hogy gazdasági életünkben őszintén keresi a kibontakozás lehetőségeit és súlyos problémákat vet fel az új utakon való előrehaladás érdekében. A lakosság döntő többsége nem akar kapitalizmust, — írja a cikkíró. Azt hiszem, ezzel minden becsületes magyar ember egyetért. Mivel ez így van, ebből következően szocializmust akarunk, mégpedig magyar szocializmust, mely népünk érdekeinek legjobban megfelel. Véleményem szerint a gazdálkodás új alapjának a megteremtéséhez elsősorban ismernünk kellene a kormány további programját. Tudnunk kell azt, hogy további lépésként mi a szándéka az ország egészét át^'gó gazdálkodás tekintetében, mert ezek ismeretének hiányában kétségtelenül nehéz számunkra a feladat. Véleményem szerint kormányunk legelső feladata lenne a romok helyreállításán, a közellátás biztosításán, a jelenlegi életnívó fenntartásán kívül — az ország anyagi erőinek felmérése és az 1957-es költségvetés elkészítése. Az új év köl- ségvetésében feltétlenül kifejezésre kell jutnia az egyszerűbb, a bürokratikus túlszervezéstöl mentes vállalati gazdálkodásnak, figyelembevéve azt a körülményt, hogy a forradalom vívmányaiként létrejött munkástanácsok feltétlenül nagy önállóságot kaptak a vállalat gazdasági vezetésében^ Természetesen a témacsoport körül sok más kérdés is előtérbe kerül. így például a legdöntőbb kérdés az ár és a forgalmiadó problémája. Ismeretes, hogy a forgalmiadó és a nyevgség, az ár és az önköltség között helyezkedik el. Az elmúlt évek során, amikor az életszínvonal állandó emelkedéséről hallottunk, a forgalmiadónak ebben is igen nagy szerep jutott. Ugyanis az életszínvonal emelkedésének alapvető feltétele az önköltség csökkentése. Gyakorlatban azonban ez úgy nézett ki. hogy az önköltség egyes iparágakban — így pl. a helyi ipar városi vonatkozásában is állandóan csökkenő irányzatot mutatott, s ezzel párhuzamosan az árak változatlanok maradtak és a terven felüli nyereség jórészét időközönként — két-három évenként — íorgalmiadósítot- ták. Ez az egyik oka annak, hogy a cikkben említett férfi félcipő árában több a forgalmiadó, mint annak előállítási költsége. — A forgalmiadó aránytalanságainak felülvizsgálata ezért elengedhetetlen. Tudjuk, hogy szüksége van az államnak erre a biztos bevételi forrásra, azonban ott, ahol indokolatlan adókulcs emelések vonak, ennek mérséklése ma ugyancsak időszerű. Egyes árucikkek íorgalmiadókulcsának mérséklése átmenetileg kétféleképpen képzelhető el. Az egyik elképzelés szerint csökken a forgalmiadé és változatlan marad az ár. Ebben az esetben a csatorna szűkül, az ár marad, vagyis több marad változatlan előállítási ár (önköltség) mellett nyereségre. A nyereségben való érdekeltségről, annak felhasználási módjáról ugyancsak lehetne vitázni. Erre most nem akarok kitérni. A másik esetben a forgalmiadé csökkenésével egyidejűén az árat kellene csökkenteni. Itt az önköltség maradna, vagyis továbbra is ugyanolyan költséggel kell előállítani az árut, viszont a fogyasztók olcsóbban tudnának hozzájutni. Természetesen egyes helyi igényeket jelentő cikkek előállításánál úgynevezett szabad árat is alkalmazhatnánk és a nem országos jelentőségű vagy export ’ekeknél kialakulna a verseny új formája is. Ezzel a kisebb vállalatok önmaguk tudnák kialakítana profiljukat, elsősorban azt gyártanák, ami a szükséglet. A kereslet és a kínálat, valamint a szükséglet és a termelt javak elosztásának rendszere helyileg alakulna ki; Az eddigi évek tapasztalata azt mutatja, hogy helytelen tervezési módszerek esete országunkban is fennállott, ami mutatja a termelés és az elosztás közti aránytalanságot. Azt hiszem nyíltan megmondhatjuk, hogy ilyen eset volt főleg a textilkonfekció iparban, ahol országosan nagy- mennyiségű árukészletek halmozódtak fel és ezért volt szükség az ez évben végrehajtott árleszállításra is. Szükség van nagyfontosságú termékeknek, mint például szén, alapvető élelmicikkek, importanyagok, stb. termelésének és fel- használásának tervezésére, meghatározni azonban azt, hogy például a ruha- és cipőipari vállalat cipőipari részlege egy hónapban mennyi férfi és női fejelést, továbbá férő és női mértékutáni cipőt készítsen, azt hiszem — ez felesleges. A szükségletet mindenkor a lakosság életszínvonala és ezen keresztül jelentkező igénye határozza meg. A szükségletet — ismétlem helyileg — az mérje fel, aki az áryt el is készíti. A kisebb, helyi jellegű és a lakosság igényeire felépülő vállalat meg fogja magának keresni és találni a megfelelő vevőkört és nem fordul elő az az eset, mint a Fodrászipari Vállalatnál, hogy több, mint egy éve megrendelték a volt Totó helyiségben lévő jelenlegi kozmetikai részlegébe Szegedről a csőbútorokat és azt még ma sem kapták meg.Ebből a pár példából leszűrhetjük azt a tapasztalatot, hogy a gazdálkodás jelenlegi rendszere a jelenleg még fennálló kötöttségek miatt nem tartható fenn. Célunk, hogy olcsóbban, jobban, közmegelégedésre termeljünk és osszuk el a javakat és a lakosság élet- színvonala necsak papíron, hanem a valóságban Is emelkedjék. Törtely Károly a városi tanács ipari osztályának főkönyvelője. A pécsi járásban az utóbbi napokban mind töb községben alakul MSZMP szervezet. Kozármisletnyben hosszabb előkészítés után harminchármán kérték az új pártba való felvételüket. Görcsön yben tizenketten léptek be, közülük ketten korábban nem voltak párttagok. A járás több községében hamarosan várható a helyi pártszervezetek megalakulóYent léget a Szabad Európa liűnös tevékenységének A Pravda közölte bonni tudósítójának, Brjaumov-nak „Vessenek véget a Szabad Európa rádióállomás bűnös tevékenységének!“ című jegyzetét. A jegyzet a következőket tartalmazza: A nyugatnémet sajtó leleplező híreket közöl a Szabad Európa rádióállomás aláaknázó tevékenységéről. Amint a Neue Bhein-Zeitung hangsúlyozza, a rádióállomás bujtoga- tó központtá alakult, amely a magyarországi ellenforradalmi elemeket uszítja. A lap megemlíti, hogy a Szabad Európa rádióállomást egy amerikai bizottság hozta létre Cloy tábornok, Németország volt amerikai katonai kormányzója közvetlen vezetésével. A rádióállomás felszerelésére 50 mi ’ló márkát fordítottak, ezenmviil az amerikai kongresszus 13 millió márkát fektetett be 200.000 rádiókészülék vásárlására, amelyet illegális útakon akartak a népi demokratikus országokba szállítani. A lap- rint a rádióállomás valósággal úszik a pénzben. Arról is beszámol a lap, hogy a Szabad Európa rádióállomás körül a középeurópai országokból menekült személyek nációnális'a klikkeket alakítottak ki. A lap követeli, hogy vessenek véget a Szabad Európa rádióállomás tevékenységének. Valamennyi politikai körben felháborodással kísérik a rádióállomás propagandatevékenységét — állapítja meg a lap, majd felteszi a kérdést^ Vajon Bonn szemet húnyhat-e mindezen dolgok előtt? Csupán azért, mert így akarják amerikai barátai? sa. A büklkösdd kőbánya dolgozói személyesen keresték fel a körzet volt instruktorát s kérték menjen ki hozzájuk. A belépni szándékozók között több pártonikívüli is van; Minit éetesültünk, hasonló a helyzet Bükkösd községben is. A járás két állami gazdaságában — a pécsiben és a gyulapusztaiban— is megkezdték a szervezésit. Rövidesen Cserekben is megalakul a pártszervezet, Kosármislenyhen harminchármán kérték felvételüket ax MSZMP-be Jéx&ef Attila: MmmM! ß* i Ma tizenkilenc: éve italt meg József Attila, a proletár költő. Élete és munkássága szakadatlan küzdelem volt: küzdött a tőkések ellen a munkásosztály és a szellemi proletariátus felszabadításáért. Egyik legszebb versével emlékezünk a 19 éve halott költőre. Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek. Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös telévény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én. Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S ím váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, míg nyomorult vagyok. Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktába írják, miről álmodoztam, s azt is, ki érti meg. Én nem sejthetem, .mikor lesz elég ok előkotomi azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. És az országban a törékeny falvak — anyám ott született — az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg. Oh, én nem így képzeltem el a rendet. Lelkem nem Ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tengtn- aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz. Én nem Ilyennek képzeltem a rendet. Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. Én tudtam — messze anyám, rokonom van, ezek idegenek. Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szívemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám hogy érett fővel szótlanul kibírnám, ha nem vagyok szabad! Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak — elmék vagyunk! Szívünk míg vágyat érlel, nem kartoték-adat. Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat! Élt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asz- szony. Kis házuk volt minden vagyonuk. Abban éldegéltek hét gyermekükkel. A hét közül három leány volt, a többi meg fiú. Apjuk a bányába járt dolgozni, hogy meglegyen a mindennapi kenyerük. Nem is volt semmi bajuk a nagy szegénységen kívül. Hanem egyszer — senki sem tudta hogyan — valami történt a bányában, és a szegény ember hirtelen meghalt. A nagy család kenyérkereső nélkül maradt. A legidősebb fiú beállt hát bányásznak. Hanem az ő keresete bizony édeskevés volt annyi éhes gyereknek! Mit tehetett a szegény özvegyasszony, ő is elment munkát kérni. Eleinte hallani sem akartak a dologról, de addig kért, könyörgött, amíg fel nem vették. Egy ideig szép csendesen ment minden, az ura mesterségét kezdte már megtanulnil Nehezére sett ugyan a fárasztó munka, de amikor éhes, rongyos kis gyerekeire gondolt, megfeledkezett a fáradtságról. Egyik nap éppen az első szinten dolgozott, amikor furcsa dörmögést, mozgolódást hallott. A hang a mélyből jött és egyre erősödött. Egyszer csak egész érthető hangokat hallott. — Hogy merészkedel te ide? A szegény asszony először is megijedt, de megjött a bátorsága ét megkérdezi** A bányászasszony az ördög-- Ki vagy te? Mi jogon ijesztesz engem7 — Én vagyok az ördög, a földalatti birodalom királya! — Nem a te birodalmad ez, te ördög — felelte a szegényasszony •— hanem a bányászoké! Azok dolgoznak benne véres verejtékkel! De az ördög csak nevetett: — Az urad is ezt mondogatta, mea is halt még aznap! Most tudta meg hát a szegény asszony, miért kellett az urának meghalnia. Erre megint elhagyta a bátorsága. — Mit akarsz velem? — kérdezte. — Mi lesz az én hét szegény gyerekemmel, ha elpusztítasz? Az ördög csak most nézte meg jobban az asszonyt. Látta, hogy még mindig nagyon szép, megenyhült kissé. — Ha a feleségem leszel, nem bántalak. Dehogy is kellett a szegény asszonynak az ördög. Ijedtében segítségért kezdett kiáltani. Erre fogta magát az ördög és eltűnt. Este nagy szomorúan ballagott hazafelé a szegény asz- szony. Csak akkor derült fel, amikor meglátta gyermekeit a réten. Együtt mentek tovább. Hanem ahogy hazafelé mennek, látják ám, hogy nincs sehol a házuk. Eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Kétségbeesetten gondolta « szegény asszony, hogy ez csak me ördög műve lehet. Egyre jobban félt, de másnap mégiscsak lement a bányába. Alig fogott munkához, megint ott termett az ördög. — Légy a feleségem, akkor visszaadom a házadat. Telehordom arannyal, ezüsttel. Dolgoznod sem kell, de ha ellenkezel, elveszem tőled még a gyerekeidet is. Megijedt a szegény asszony. Tudta, hogy milyen nagy az ördög hatalma, beleegyezett hát a dologba. Estére már az ördög emberré változott és hetedmagával hazakísérte az asszonyt. Ettől kezdve betelepedett a házba és úgy viselkedett, mintha ő lett volna benne az úr. Nem is volt gondja a szegény asszonynak mégis pokol leit az élete, mert az ördög nem állhatta a gyerekeket. A legidősebbet már néhány nap múlva elzavarta a háztól. Mit tehetett a szegény gyerek, ment egyenesen az erdő közepébe. Mire odaért, elfáradt és letelepedett egy hatalmas fa tövébe. El is aludt hamarosan. Bit abban az erdőben egy szegény remete, az akadt rá másnap reggel. Megsajnálta az alvó fiút, karjába vette és elvitte a kunyhójába. A gyerek aztán elmondta, hogyan került az erdőbe. A remete vigasztalta: — Nem baj, fiam csak jó légy! Itt maradsz nálam, amíg jobbra nem fordid anyátok sorsai A fiú megköszönte a remete jóságát és maradt. Ettől kezdve, akárhová ment is a remete, mindenütt a nyomában volt. Pedig az sohasem tétlenkedett. Alig hajnalodon, máris fogta különös kis üvegcséit, kosárkáit és elindult az erdőbe. Ott aztán harmatot gyűjtöttek az üvegecskébe, a kosarakba meg füveket és virágszirmokat. Az egyik kosárba gombát szedtek, az volt a mindennapi táplálékuk. Otthon a remete elrendezgette, amit napközben gyűjtöttek. Egyszer aztán, amikor megint az erdőn jártak, rátaláltak a szegény asszony második fiára. Ott aludt 6 is a fa alatt, akár a bátyja. Magukkal vitték a kunyhóba. Amikor a gyerek felébredt, elmondta, hogy a mostohaapjuk elzavarta a háztól. így járt sorra mindegyik. Az ördög nem nyugodott, amíg egy gyerek is volt a háznál, de a remete és a legidősebb testvér mindegyikre ráakadt, Közben a szegény özvegy otthon éjjel-nappal azon törte a fejét, hogyan szabadulhatna meg az ördögtől. Szerette volna meglceresni elveszett gyerekeit, csak elindulni félt, hisz az ördög hatalmában volt. Már végen elpusztíthatta volna őket, de azok, ha otthon voltak, sohasem aludtak. Egyszer, amikor az ördögök elmentek, éjféltájt valaki kopogtatott. Az asszony megriadt, de azért félősen kinyitotta az ablakot. — Ki az? — kérdezte. — Én vagyok, édesanyám! — suttogta a legidősebb gyerek, mert 6 kopogott. A remete küldte, hogy vigasztalja meg az édesanyját. Az asszony beeresztette a fiút és úgy ölelte, csókolta, hogy a lelket is majd kiszorította belőle. Hát még amikor meghallotta, hogy a többiek is mind megvannak! Sírt is, nevetett is örömében! Közben észre sem vették, hogy elszaladt az idő. Hajnal volt, amikor az asszony észbekapott: — Eredj, édes fiam, hogy itt ne érjenek! Hej — sóhajtotta, — ha el tudnám altatni Őket, bizony nem látnák meg többé a napot! De ezt már csak fél füllel hallotta a gyerek, futott visz- sza az erdőbe. Mikor a kunyhóba ért, elmondta a remetének, hogy mit mondott utoljára az anyja, A remete gondolkodott egy ideig, aztán odalépett ahhoz a ladikéhoz, amelyben az üvegecskéi voltak, válogatott köztük, s végül kivett közülük egyel. — Itt van, édes fiam, ezt ma éjjel élviszed az édesanyádnak. Mondd meg neki, hogy holnap éjszaka, amikor az ördögök hazaérnek, vegye elő ezt az üveget, és locsolja rájuk. Arra vigyázzon, hogy mindegyikre jusson belőle, hsak magára ne csöppenisen, mert akkor ő is elalszik örökre. Antikor beesteledet, megint hazament a gyerek. Otthon aztán elmondott mindent az anyjának és odaadta az üveget. A szegény asszony másnap alig várta, hogy elmúljék a nap. Egyszer annak is vége lett, s amikor az ördögök hazaértek, a szegény asszony előkapta az üveget és végigfröcs- csentette rajtuk. El is aludtak valamennyien abban a szempillantásban! Ekkor a szegény asszony felkapta az ördög villáját és verni kezdte vele a maga ördögét. De álig kezdett bele, megérkezett a fia is. Az is felkapott egy villát s mind egy szálig anyonverték az ördögöket. El is tűntek abban a pillanatban. Nyomuk sem maradt a házban, csak az a rengeteg ezüst meg arany, amit össze- hordták benne. Amikor már valamennyi gyerek hazaérkezett, összeszedtek a rengeteg lcincsből egy zsákra valót és elindultak a remetéhez. Hanem azt hiába keresték, nem találták sehol! Mit tehettek? — hazamentek, gazdagok lettek, még ma is boldogan ebiek, ha mag nem haltak.
