Dunántúli Napló, 1956. december (13. évfolyam, 287-311. szám)

1956-12-02 / 288. szám

MW DKCRMBnt 1

N A P L 6

S

Villányi István párttag lesz

Az MSZMP a parasztok igazi érdekeit képviseli

V il lányi István, tez tag, T Lovászhetény, 36. szám. Ennyit hallottam róla a pécs- váiradi járási intéző bizottságon, A két és fél órás beszélgetés után többet tudtam róla: őszinte, becsületes, szókimondó parasztember.

— Nézze, — mondta, mi- otán barátságosan hellyel kí- n^lt a tágas, tiszta konyhában — én meggyőződésből, önként léptem az új pártba. 1945-ben az itteni parasztpárt vezetője voltam. Szerettem és most is szeretem a földet. Akkoriban is együttműködtünk a helyi kommunista párttal, mindent közösen csináltunk .;,

Nem tart sorrendet, ahogy eszébe jutnak a gondolatok, égy mondja, mondja.i. A parasztpártot saját érdekképviseleti szervüknek tartották. Villányi bécsi a juttatott föld művelése mellett járta a falvakat, a földművesszövetkezeti mozgalom nagyszerű agitátora volt. Palotabozsokon egyszer Azzal búcsúztak tőle: „Minden héten legalább kétszer látogasson el hozzánk.’* A pártok harcában persze mind jobban elsorvadt a parasztpárt, mint mondja: .megszűntünk“ .i:

— Sokszor mondták, Villányi bácsi, máért nem tagja a kommunista pártnak? Azt válaszoltam: várok.;:

Egy alkalommal Kételyben Járt, szövetkezeti ügyben. A beszélgetés a késő éjszakai érákba nyúlott. König Jancsi, — így mondja, mint jó ismerőséről az ember — a járási Párttitkár odafordult hozzá:

— Villányi bácsi, szeretnénk, be belépne a pártba; :

— A helyiek nem szívesen látnának — válaszolta, — azt hinnék, pozíciójukra török ..:

Pár nap múlva meggondolta Belépési nyilatkozatot kért, kitöltötte, megírta a szoti(kárnak adta. Befogadnak-e?

— ez járt az eszében.

— Villányi elvtárs püspöki uradalomban dolgozott ügye?

— kérdezték tőle a helyi párt- szervezet vezetődi

— Igen.

A mázok hűmmögtek, ta- nakodtak. „Majd máskor beszélünk a felvételről.. .*’

— mondták ki bizonytalanul a végső szót.

— Akkor adjátok vissza a papírjaimat! Én írtam, az enyém!

Villányi István ezzel végérvényesen eidöntötte magában és mindenki előtt: nem ’esz a párt tagja!

Emlékek kavarognak a konyhában. Az ember azt hinné, mélysége« fájdalommal emlékszik a múltra. Indulat nélkül, de megbárstottan ejti !d a szavakat:

— Érti, fiam? Azt mondták, hogy papi párti vagyak. Én?! ... Azért, mert püspöki uradalomban szolgáltam, ettem a cselédkenyeret. Hát tehettem én erről, ott dolgoztam, ahol munkát kaptam. Én vagyok papi párti, akinek a Horthy- rendszerben nem volt szavazati joga, áld nem lehetett katona, mert 1919 miatt megbízhatatlan voltam?

Azóta is sokszor megbántották, hol a községbeliek, hol a járásiak emberi mivoltában, szövetkezetvezetői tisztségében alázták meg. Negyven hold gyapotot akartak a szövetkezetre tukmálni s amikor határozottan kijelentette, hogy nem fogadja el, letartóztatással fenyegették. „Vigyenek — mondta — de nem cselekszem a tagság ellen.“ Minden nap messzebb került attól a párttól, amelyet hosszú gondolkodás, vívódás után vállalni akart.

Nem szerette a „hangos emsém. Így mondja:

„hangos emberek“. Azokat nevezi ilyen finom megfogalmazással, akik sosem képviselték igazán a párt érdekeit, csak előnyökért léptek a kommunisták közé. A nehéz napokban mind megfutamodtak. Az egyik siránkozott: „Én nem akartam, kényszerítettek ..." A másik összetépte, eldobta tagsági könyvét és nagy szorgalommal hozzákezdett a kisgazda párt szervezéséhez. Megveti az ilyen — tenyerével mutatja — szélkakas embereket.

— Biztos tudja, a fiam a ; áráson pártember. Nem sokat beszélgettünk, ő is, én is mentem a magam dolga után. De azt többször mondtam neki: „örülök, hogy nem vettek fel.:.“

— És most, most sem szólt a fia? — kérdem.

— Nem. Magam határoztam el. Olvasom az újságot, hallgatom a rádiót, ez a párt más mint az előbbi. Tiszta párt, a parasztok igazi érdekeit képviseli. Azt mondtam: „Fiam, minden becsületes embernek ebben a pártban a helye.’* Nehéz Idők járnak, szükség van ránk, öreg harcosokra is. Nem dicsekszem, de hallgatnak szavamra az emberek. Amikor most a falugyűlés volt, sok izgága ember beszélt. Nem tudtam hallgatni, szét. kértem. Most mi vagyunk a hatalmon, emberek — mondtam — fogjunk össze, segítsünk építeni az országot! Tapsoltak. Szóval csak beszélni kell az emberekkel :. i

B

úcsúzáékor a kapuig kísért.

— Ha máskor errefelé jár, látogasson el hozzánk. Akkorra többet tudok mondani. Azt hiszem, most. felvesz a

taggyűlés.; s

Biztos vagyok benne, Villányi bácsi!

Bocz József

kásos önéletrajzot és a párt- I bereket’*

Péesbányán 311 hányása sztrájkot a bányában

Játékkiállftist rendez az Állami Áruház

A Pécsi Állami Áruház tervbevette, hogy december első hetében nagyszabású gyermekjáték kiállítást rendez Pécsett a Szabad Szakszervezetek székházának színháztermében. A kiállítás előkészítését máris megkezdték. A kiállításon szereplő gyermekjátékok a helyszínen megvásárolhatók.

Csütörtökön reggel több, mint 300 pécsbányai bányász jelentkezett munkára és le is szállt a bányába. A münkát azonban nem kezdték meg. A délelőtt folyamán közölték a külszínen lévőkkel, hogy mind

Pénteken délután még 3Í1* en tartózkodtak Széchenyi- akná VI. szintjén .Eddig 23-an szálltak ki a bányából, főként k.ós és beteg bányászok. A föld alatt sztrájkolok — tudomásunk szerint — nincseCsökkent Pécseit a kenyérfelvásárási láz

Két héttel ezelőtt a Sütőipari Vállalat szaküzletei és a kiskereskedelmi vállalatok boltjai előtt még hosszú sorokban álltak az emberek, hogy kenyérszükségletüket ne csak egy, hanem több napra előre is biztosíthassák. A kenyér és süteményfelvásárlási láz ezen a héten már lényegesen csökkent. Két héttel ezelőtt a Pécsi Sütőipari Vállalat még naponta 6 vagon kenyeret sütött, két nap óta pedig már csak 2—3 vagon kenyér kerül ki az üzletekbe a vállalat sütőkemencéiből. Ez azt jelenti, hogy a kenyérvásárlás a város területén 50 százalékkal csökkent. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a fogyasztók rájöttek arra: felesleges a több napra szóló kenyérfelvásárlás, mert a sütőipari dolgozók naponta friss kenyeret biztosítanak a város lakossága részére.

addig a bányában maradnak, amíg követeléseiket nem teljesítik. Fő követelésük, hogy Dcbrovics Emilt a munkástanács tagját engedjék szabadon.

nek élelemmel ellátva. Telefon

összeköttetés van a lentlévök- kel. Tárgyalni senkivel nem hajlandók s a bányába sem engednek senkit.

Mi lesz a libákkal ?

Három szebényi paraszt-1 asszony hangos szóval óllítot-' ta meg a napokban a pécs- váradi járás földművesszövetkezeti központ egyik dolgozóját.

— Maguk becsaptak bennünket. Elhíznak a szerződött libái r.k. Mondják átveszik-e vagy sem.

Aztán elpanaszolták, hogy szerződéskötéskor vállalták; öt hétig tömik a libákat, aztán átveszik tőlük. Nem öt, hanem némelyik asszony már nyolc-kilenc hete bajlódik a libatöméssel. Alig plhegnek szegény állatok s mégsem akarják átvenni.

Rendőrt SémadS^ meg az ügyészségre kerültek

Nemcsak a szebényiék vannak így. Véménden 23 000 forint előleget fizettek ki a szerződött libákra. Szederkényben 24 ezer foHntot véltek fel a gazdák s az egész járásban csaknem 100 ezer forint a szerződésre felvett előleg összege.

Sok gazda azt rrtündja. hogy visszafizeti az előleget vagy mmujuk meg mi legyen a libáikkal. Olyanok is akadnak, akik már legszívesebben piacra vinnék, vágy levágnák az el: :ott jószágokat, de köti őket a szerződés meg a

. becsület.

Hol van hát a hiba?

A pécsváradi járási földmü- vesszövetkezeti központban úgy tudják, hogy nem tüdta, nem győzi felvásárolni a MÉK és a feldőli*ózó ipar. Azt is emlegetik, hogy a szerződött

Hatósági közeg elleni erőszak, rablás, illetőleg tiltott fegyvertartás miatt őrizetbe vette a rendőrség Kátai András segédmunkást (született 1926, potonyi lakos), Kátai Pált (született 1927, lakócsai lakos) és Jelics Józsefet (született 1924, lakócsai lakost.)

A Kátai testvérpár és Jelics József kerékpáron találkozott Beregszászi Lajos rend őrszakaszvezetővel, akit kihívó hangon figyelmeztettek hogy térjen ki az útból. A rendőr tiltakozott a hang ellen, mire a testvérek kerékpárjukról leszállva tettleg bántalmazták a rendőrt, elvették fegyverét, lámpáját és kerékpárját, majd hazatértek. Jelics József a verekedés ideje alatt a kerékpárokat fogta, de a verekedésbe nem avatkozott.

A rendőrség őrizetbe vette a két támadót és házkutatást tartott Jelics József lakásán is, ahol egy 7.65-ös pisztolyt találtak, a Kátai testvérpárnál pedig meglelték Beregszászi Lajos -fegyverét, kerékpárját és lámpájáig

libák nagy része exportra m nne.:; de csak menne, mivel mostanában nem tudják elszállítani .Akárbo"v is vart, sem a földművesszövetkezet

— mely kifizette az előleget

— sem a parasztok, akik olyan sokat bajlódtak az állatokkal, nem károsodhatnak. Megoldást kell találni, hogy a nagy- értéket képviselő hízott libák végül is eljussanak rendeltetési helyükre, akár belföldön, akár külföldön.

“"“'írwey

n.

Körülnéztem. Kicsi, de tiszid étterem volt, csempézett falakkal. A pult fölött a názáreti szent anya (Nossa Senhora de Nazareth) életnagyságú képe függött, amint karjaiban tartja kisdedét. Piros girlandok futották körül, a villany- körte is, mely fényt hintett, nörds papírral volt bevonva. •A személyzet, úgy látszik, már hazamehetett, csak egy szál fanyar pincér állt álmosan an- az asztalnak a közelében, helynél az étterem egyetlen, késői vendége vacsorázott. Ez a férfiú háttal ült nekem, de azért Így is láttam, milyen hvekezettel fogyasztja az ételek tömegét. Még a fülei is arozogtak a nagy buzgóságtól.

Am a tulajdonos hozta már az ételeket. Le is ÜU az asztalomhoz, és szélesen mosolyog- *’« gyönyörködött benne, ho- 97fan kebelezem be egyik fonást a másik után. Ebben a Pillanatba» egyáltalán nem gondolok arra, mi lesz ennek a nagy lakomának a következménye, nem érzek megbánást. Számban szétfut a zsíros, omlós ételek íze. Mintha vezetéken szaladna széjjel, helynek szálai mindenfelé elágaznak, gyönyör sugárzik ki OVomromból minden porclkám felé. Valami földöntúli boldogságot érzek, amiről eddig ®oh<j nem, is volt fogalmam.

— Uraságod minden bizonyával idegen — mondja a tulajdonos. — Eddig nem volt *zerenosém.

— Igen, külföldi vagyok, fest jöttem északról.

— Talán bizony Pernam“ncóban is volt.

— Hogyne — mondtam, is **élesen kitártam kezeimet — *Hjy Ismerem Pernambuc&t, akár a zsebemet.

~~ Pernambucó! Brazília Ve- kncíje; — suttogta a vendéglős átszellemült arccal. Emlé- Kek tüze villant fel szemében. ~~ ®n U onnan vagyok!

' ~~ Isten tudja, ennem nem *9Uon emlékeztet Velencére. 4 két folyó és a sok kid rajta

inkább hasonlít a Szajnához

Párizsban.

— Nossa Senhora! Hát Ön Velencét és Párizst is látta?

— kiáltott fel elragadtatással.

— Láttam, uram — feleltem szerényen, miközben megko- pasztottam egy libacombot. Nem féltem már többé, hogy ne tudnám a szívét meglágyítani ennek a kitűnő embernek. — De azért mondhatom, Pernambucó Is szép föld. Terra bonita. S egész sereg jeles férfiút adott a hazának.

— Igen.. Joao Alfredo, Marquez de Olinda, Mathias de Albuquerque Camarao és Henrique Dias mind pemam- bucóiak.:;

— Elfelejtette uram azt, akinek a nevét elsősorban kellett volna említenie..: As Isten is pemambucói.

— Uraságod nemcsak hogy sokat utazott ember, hanem rendkívül szellemes i* — nevetett elismeréssel — Kérem, tiszteljen meg engem ésigyék egy pohár bort a pernambucói férfiak egészségére. Ez természetesen az én költségemre megy.

Ittam a pemambucói férfiak egészségére, de lelki nyugalmam egyszerre megrendült. Istenem, hogyan fogok MW* szálódnt ebből a helyzetből! Zavartan hallgattam egy darabig, nem mertem be.enézni a Pemambucóból ideszármazott vendéolős nefe'ejts-sze- mébe. S hogy betetőzze bajomat, most a falióra is rezegni, zörögni kezdett, szekrényének kétszárnyú ajtaja nlrteen kicsapódott, és egy dühös kakukkmadár rohant kt belőle. Kakukkolt, visszaszal idt — kakukkolt, megint visszasza- ladt — egymás után tizenegyszer. Itt volt a zárfia ideje.

— ön uram, a hollandusok késői leszármazott)a — indultam végső támadásra. — Van önnek erről tudomása?

*=> Érdekeset Ezt már mondta nekem egyszer valaki. Állítólag Pemambucóban éltek annak idején hollandusok.

— Eltek. Ez 1630 és 1654 között volt, amikor a hollandusok Móric, nassaul herceg vezérlete alatt megszállva tartották az északi államokat.

t—i Igen.De miből gondolja ön, hogy én ezeknek az utódja vagyok?

— öintk barna • bőre, mint minden benszülött brazíliainak, de szőke a haja, és a szeme világoskék. Barna bőr, melyhez szőke haj és kék szemek társulnak, megdönthetetlen bizonyítéka a hollandus leszármazásnak.

Boldogan mOMfypoM.

— De a kék szemek még mást is jelentenek — fűztem tovább gyorsan a beszédet, mert a pincér a «árokban már mocorogni kezdett, és tüntetőén mérte össze zsebóráját a falon függő kakukkházzal. — Tudja ön, hogy a kék szemek még mit jelentenek? A kék szemek, uram, érző embert és meleg szivet jelentenek, s általában olyan lelki tulajdonságokat, melyek másszinű szemekből — hogy úgy mondjam — osak a legritkább esetben sugároznak.

— Milyen tulajdonságokra gondol? — nézett rám, zavartan mosolyogva örömében, szemének kékjéből, mint a fiatal lány, akinek arcát elsőízben simogatják, perzselik bókoló szavak.

— Istenem, ezt nehéz megmondani ... De vegyünk egy példát!... Tegyük fel, hogy betéved önhöz egy fiatalember ... és a következőt mondja: Uram, nekem cipő van a lábamon és mégis mezítláb járok, mert nincsen talpa a cipőmnek ... Szegény, éhes ördög vagyok, az Uroa-hegy oldalában szoktam tölteni át éjszakákat ; i i Hátak tta mám

volt meleg étel a hasamban, ma meg éppen nem ettem egy falatot sem. Az Isten étvágyat adott, adjon ön hozzá egy vacsorát a názáretbeU szent anya nevében.;; Meg tudná ön tagadni egy ilyen jámbor ördögnek a kérését?

— Ugyan, kérem — mondta teli szívvel, melegen, — dehogy tudnám megtagadniy semmi esetre sem! Hogy is gondcflhat rólam ilyesmit?!

A csata meg van nyerve! —- ujjongtam magamban. Most még csak meg kell mondanom neki, hogy én vagyok az Urca- hegyi fiatalember. Nem, egészen bizonyos, hogy nem fog rám haragudni.

Lássam forgattam a kanalat « feketekávés csészében, és kimondandó saép szavak után kutattam.

A férfiú pedig, add eddig

háttal ülve nekem, szótlanul fogyasztotta vacsoráját, most hirtelen felállott, és megfordulva, sárga szemöldöke aTatt lapos pillantásokkal kezdte keresni a tulajdonost. Egy tekintet zilált külsejére és hatalmas fejének lángoló sörényére, — s megdöbbenve ismertem fel benne a vörös Kalten- eckert! — Mint aki szépen felépített kastélyát látja romba- dőlni pillanatok alatt, úgy roskadtam oda megsemmisvi- ten a tányérok közé. Mig azzal küszködtem, hogy ennek a szivet elállttá fordulatnak meglepetését lerázzam magamról és magamhoz térjek első rémületemből: 6 máris megelőzött. Lám, már inti is magához a pincért és zavart arccal suttog a fülébe. A pincér rámered, a fejét vakarja, titokzatos jeleket küld a gazda felé.

— Engedőimet kérek — mondja a tulajdonos és elhagyja asztalomat — ott valami történt.

Egyedül maradok, kábult szorongással figyelem Ekek

hogyan alkudoznak suttogó szavakkal. Kaltenecker most önérzetes mozdulatot tesz, mintha titialcozni akarna valami ellen, de a pincér erélyesen vállon ragadja.

— Engedd el, Renato! — kiáltja ekkor a tulajdonos, furcsa, gargarizáló nevetéssel.

— Ennek az embernek ördöge van! Gyere velem, fickó! — s tolja felém a kapálózó, rémült Kalteneckert. — Nem szép dolog ugyan á la carte enni, s amellett a legdrágább fogásokat, ha az embernek egy fillér sincsen a zsebében. De azért most elkerülöd a sorsodat. Elmehetsz békében, csak ennek az úrnak akartalak megmutatni. Jegyezd jól meg magadnak ezt az úriembert, mert egyedüli csak neki köszönheted, hogy nem adlak át a rendőrségnek.

Kaltenecker szaporán pislog, valami köszönetfélét motyog színtelen bajusza alatt, sűrűn emelgetve zúzott szalmakalapját, miközben az ajtó felé halad.

Kaltenecker kint van már az utcán, utána a vízözön. De mi lesz énvelem? En kinek köszönjem majd szabadulásomat? Csak ültem tétován, valami csodára várva. Képtelen voltam arra gondolni, hogyan húzhatnám ki magamat ebből a csávából. Gondolataim, mint a lejáró óra ingája, végkép megállották.

Tekintetem most a szentképre réveit, mely mosolyogva és jóságosán nézett el a történtek felett.

— NázáretbeH szent anyám

— fohászkodtam hozzá — mutasd meg, hogy nemcsak a benszülötteket kedveled, hanem az éhező külföldieket is. Segíts rajtam, s én ígérem, hogy nemcsak a vacsorát fogom megfizetni, ha majd pénzhez jutok, hanem még külön öt milreist is teszek a perse- »**»•«*,

Az álmos pincér kiment az

ajtó elé, köpött egy szabályosat, ezzel fejezve ki véleményét a dolgok állásáról. Aztán dörmögve lehúzta a rollót, csak éppen akkora nyílást hagyva alul, hogy azon kibújhassak.

Felálltam.

— Zárnák már-... En is

megyek haza. Mennyit tesz ki a számlám? — kérdeztem,

— Kerek négy milreis, uram.

Nyúlok a belső zsebembe,

képzeletbeli tárcám után, de vissza is kapom meghökkenve mindjárt a kezemet^

“* Megbocsát, uram n nagyon kellemetlen... otthon felejtettem a tárcámat.

Rámnéz, s úgy tetszik: a szeme mintha elsötétült volna egy pillanatra.-- Hót ön te, uram? —

mondja szomorúan, de aztán legyint egyet. — Nem baj... Megfizeti majd másik alkalommal!

Lehajtottam a fejemet. Talán, ha embert öltem volna, akkor sem éreznék ilyen megbánást, mint ebben a pillanatban.

S még M fa kísér az utcára.

A Cinelandiában, amint visszafelé mentem, ott sétált kar a karban a vörös Kalten- ecker és Gerő, a tarháló.

— Mi az, ember fia, maga fizette ki a Kaltenecker vacsoráját? — kiáltott felém Gerő, a tarháló. — No, ilyet se láttam még, mióta kétágú vagyok!

Nem feléltem, csak végigmértem őket sötéten.

Kiértem a tengerpartra. Friss szél fújdogált; milliónyi csillag rezgeti az égbolton s tükörképük lent az öböl vizében.

Üjhold napja van ma —

gondoltam vidáman — nem lesz olyan világos az éjszaka, mint volt tegnapelőtt.

Volt még egy cigarettám. Meggyújtottam. Buzgón fújtam a füstöt az újhold felé s fü- työréozve, zsebredugott kézzel, bandukoltam haza: az Urcaheoü oldaUBEt