Dunántúli Napló, 1956. november (13. évfolyam, 259-286. szám)

1956-11-23 / 279. szám

2 N A P f rt MSB NOVEMBER SS A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete a munkástanácsokról *. s. Á munkástanács jogköre A szocialista demokrácia gyakorlati megvalósulása csak csak úgy biztosítható, ha az egész nép tulajdonát képező gyáraik, bányák, üzemek (a to­vábbiakban ipari vállalatok) vezetését az ipari vállalat dol­gozói által választott munkás- tanács végzi. A munkástanácsok megvá­lasztásával, hatáskörével és ügyrendjével kapcsolatban a Népköztársaság Elnöki Taná­csa az alábbi törvényerejű rendeietet alkotja. 1. §. (I) Munkástanácsot kell vá­lasztani minden ipari üzem­ben. ipari vállalatnál, bányá­(1) A végleges munkástaná­csot akkor lehet megválasz­tani, ha az összes dolgozók­nak legalább kétharmada meg­jelenik munkahelyén. Azoknál a vállalatoknál, amelyeknél az 1. §. értelmében munkástaná­csot kell választaná a végleges munkástanács megválasztásáig az ideiglenes munkástanács a 6/1956. (XI. 12.) számú kor­mányhatározat alapján folytat­ja működését (2) A munkástanács létszáma a vállalat dolgozóinak létszá­mától függően 11—71 tagból és 3—15 póttagból áll; E kere­ten belül a munkástanács tag­jainak és póttagjainak számát a dolgozók választói gyűlése határozza meg; a. 8. (1) A munkástanács tagjait a vállalat dolgozói üzemi gyűlé­sen, közvetlenül és titkosan választják meg. A választást az üzemi szakszervezeti bizott­ság, a dolgozók széleskörű be­vonásával készíti elő, (2) A választó üzemi gyűlé­sen a vállalat minden dolgo­zója szavazati joggal rendel­kezik és minden dolgozó meg­választható, aki a vállalatnál legalább egy éve alkalmazás­ban áll. Nem választható be a mun­kástanácsba a vállalat igazga­tója, főmérnöke és főkönyve­lője, a vállalat igazgatója azon­ban a munkástanács ülésein tanácskozási joggal részt vesz. i. 8. (1) A választás lehetőleg az üzem Összes dolgozóinak egy közös gyűlésért történjék. A- zokban az üzemekben, ahol a dolgozók nagy száma, vagy a munkahelyek (telephelyek) él- szórtsága miatt ez nem lehet­séges, a munkástanács tagjait üzemrészenként, műhelyen­ként, telephelyenként tartott gyűlésen keli megválasztani. Ilyen esetben egy-egy üzem­rész, műhely, telep az ott dol­gozók számarányának megfe­lelően választ munkástanács- tagokat. (2) A munkástanácsban az üzem dolgozód minden rétegé­it) Az elnökség a munkás- tanácsnak alárendelt végrehaj­tó szerve. Az elnökség tagjaira a munkástanács elnöke a dol­gozók véleményének meghall­gatásával le6z javaslatot. (2) Az elnökség ülésein az j ban, üzemi mezőgazdasági üzemben, beleértve az egyes állami intézmények (MÁV, Posta, síb.) ipari termelő üze­meit is. (2) A termelő tevékenységet nem végző hivatalok, Intéz­mények, szervezetek, továbbá a vasúti és postaforgaiom, a közhasználatú autóközlekedés, villamos- és légi közlekedés dolgozói munkástanácsot nem választanak. (3) A jelen paragrafus ren­delkezései nem vonatkoznak a kisipari, háziipari, földmű­ves- és egyéb szövetkezetekre, amelyeknek ügyeit választott szervek (közgyűlés, vezetőség stb.) intézik. nek képviseletet kell biztosí­tani. A munkástanács kéthar­madát a termelésben közvetle­nül résztvevő dolgozók közül (fizikai dolgozók, művezetők, technikusok, mérnökök) kell választani. (3) A választás során a dol­gozók nem listára, hanem egyes személyekre szavaznak. A dolgozóknak joguk van az előterjesztett listát megváltoz­tatni, illetve az általuk java­solt személyekkel a listát ki­egészíteni. A titkos szavazás alkalmával a választóknak joguk van a listáról bármely nevet kihúzni és helyette más nevet beírni. (4) A megválasztott munkás- tanács névsorát lehetőleg még a választás napján, .legkésőbb azonban a választást követő 24 órán belül ismertetni kell a dolgozókkal. 5. 8. (1) A megválasztott munkás­tanács a választást követően legkésőbb 24 órán belül össze­ül és tagjai sorából megvá­lasztja 5—15 tagú elnökségét, elnökét és elnökhelyet lesét, valamint titkárát. (2) A munkástanács ülésein tanácskozási joggal részt, ve­het a vállalat igazgatóján kí­vül az üzemi szakszervezeti bizottság képviselője, az ille­tékes állami felügyeleti szer­veit képviselője, valamint a felettes szakszervezet képvi­selője. 6. 8 (1) A muakástanács tagjait első alkalommal egy évi idő­tartamra választják. A mun­kástanács elnökét egymásután legfeljebb két esetben lehet megválasztani. (2) A munkástanács tagja az egy év időtartam lejárta előtt is visszahívható. A visszahí- ' iához az őt megválasztó dol­gozók kétharmad szavazat tő' fcsége szükséges. üz.mi szakszervezeti bizottság képviselője és a vállalat igaz­gatója ves2 részt, de arra a munkástanács elnöke a válla­lat főmérnökét és főkönyvelő­iét is meghívhatja tanécsko- zási joggal. A munkástanács a vállalat legfontosabb kérdéseiben dönt, irányítja a Vc.la’- -ész te­vékenységét. Ennek keretében: (1) Biztosítja a termelőmun­ka folyamatosságát, a vállalat leggazdaságosabb működését; (2) gonaosk dík a dolgozók­nak járó munkabérek és egyéb juttatások kifizetéséről: (3) biztosítja az állammá! szemben fennálló kötelezettsé­gek teljesítését; (4) gondoskod ik a szakszer­vezetek bevonásával készült és a dolgozók által elfogadott kol­lektív szerződésben előírt és a vállalatot terhelő kötelezettsé­gek teljesítéséiül, támogatja az igazgatót a munkafegyelem biztosításában; (5) megállapítja a vállalat tervei', és a dolgozók létszá­mát; (6) meghatározza a vállalat szervezeti felépítését és az egyes vállalati, üzemi Igazga­tási szervek műk dósét; (7) a törvényes rendelkezé­sek keretén belül meghatároz­za a munkások és alkalma­zottak minimális és maximális bérét, jóváhagyja a dolgozók (a munkások és alkalmazottak) besorolását és meghatározza az üzemen belüli bérezési for­mákat, azok alkalmazási terü­leteit; (1) Az elnökség a munkásta­nács határozatainak megfele­lően működik és megszabja az üzem igazgatójának feladatait. (2) A munkástanács két ülé­sének Időpontja között dönt a vállalat olyan ügyeiben, ame­lyek a munkástanács kizáróla­gos hatáskörébe utalva nincse­nek. (3) A vállalat vezetőbeosz- tásu dolgozóinak alkalmazásá­hoz vagy eltocsátásához az elnökség jóváhagyása szüksé­ges. (4) A munkástanács engedé­lye alapján hitelt vehet fel. (1) A munkástanács és az elnökség határozatait az igaz­gató hajtja végre. Abban az esetben, ha a munkástanács­nak, .vagy az elnökségnek ha- 'ározata törvénybe, törvény­erejű rendeletbe, vagy kor­mányrendeletbe ütközik, an­nak vég’- hajtását az igazgató megtagadni és a határozatról a felettes szervnek jelentést tenni köteles. (2) Az üzem Igazgatója egy­személyiig szervezi a terme­lési folyamatokat és a jogsza­bályok előírásai, a munkásta­nács és az elnökség határoza­tai, valamint a felsőbb szervek utasításai alapján irányítja az üzem tervének végrehajtását. (3) Az tizem azon dolgozóit, akik beosztásuknak megfelelő munkát nem, vagy hanyagul (8) Az elért nyereségből — a Jogszabályok által később meg állapítandó hányad szerint az államnak befizetendő részen felül — a vállalatnál maradó nyereség fslhaszriálásáról dönt. Ennek megfelelően meghatá­rozza a vállalati nyereségnek termelési, szociális és kulturá­lis beruházásra és felújításra, valamint az üzem dolgozói ré­szére nyereségvisszatérítés cí­mén és egyéb célokra fordí­tandó összegek arányát és mértékét. A rendelkezésre álló összegből tartalékot képez; (9) javaslatot tesz a kor­mánynak az export-import- ügy letek vállalat által történő közvetlen lebonyolításának en­gedélyezésére; (10) irányítja a vállalat pénz- gazdálkodását; a) a fennálló törvényes ren­delkezések keretén belül ren­delkezik a vállalat álló- és for­góeszközeivel ; b) engedélyezi hitel felvéte­lét; c) jóváhagyja a vállalat mér­legbeszámolóit: (11) A munkástanács jogo­sult a számára biztosított jo­gok bármelyikét beszámolási kötelezettség mellett az elnök­ségre vagy az igazgatóra átru­házni. (5) Az elnökség a dolgozók élet- és munkakörülményeit közvetlenül érintő kérdések­ben (pl. bérezési, szociális, kul­turális kérdések stb.) határo­zatot hoz, de határozata meg­hozatalánál köteles az üzemi szakszervezeti bizottság véle­ményét figyelembe venni. Ha ezt elmulasztotta, úgy az ügyet döntés céljából a munkásta­nács elé ke., terjeszteni. (6) A munkástanács által meghozott határozatok végre­hajtását ellenőrzi. (7) A vállalat igazgatóját, főmérnökét és főkönyvelőjét rendszeresen beszámoltatja. végzik el, az igazgató vonja felelősségre. (4) Amennyiben az elnökség az üzem folyamatos munká­jával és a terv végrehajtásá­nak biztosításával kapcsolat­ban intézkedést tenni elmu­lasztott, úgy azt az igazgató saját hatáskörében pótolja. Erről az elnökség legközelebbi ülésén beszámolni köteles. (5) Amennyiben nincs egyet­értés az igazgató és a mun­kástanács között, úgy a vitás kérdéseket a felettes szervhez — szükség esetén közvetlenül a minisztériumhoz — kell fel­terjeszteni. 11. 8. Az üzem igazgatóját p ! szabályban meghatározót; fe­lettes állami szerv nevezi ki 2. 8­A munkástanácsok megválasztása 7. 8 A munkástanács elnöksége *. §. A munkástanács elnökségének jogköre 1«. i A munkástanács, az e’nökség és az igazgató kapcsolata és menti feL Igazgató felmen- I felmentését vagy kinevezését léséhez vagy kinevezéséhez a I az. illetékes felettes állami munkástanács előzetes hozzá- j szerv felé a munkástanács is járulása szükséges. Igazgató I kezdeményezheti. 12. 8. Ügyrend; kérdések (1) A munkástanács általá­ban havonta — lehetőleg munkaidőn kívül — tartja üléseit, amelyen a tanács tag­jainak részvétele kötelező. In­dokolt esetben a munkásta­nács elnöke engedélyezhet i a távolmaradást. (.2) Az ülés összehívásáról és árinak napirendjéről az elnök gondoskodik és arról az üzem dolgozóit is értesíteni kell. A tanács tagjai a napirendi pon­tok tekintetében ülés előtt ki­kérik a dolgozók véleményét. (3) A munkástanács előre meghatározott napirendi pon­tokat tárgyal, azonban a tanács bármely tágjánál? javaslatára, a tanács döntése alapján előre meg nem határozott kérdést is felveheti az ülés napirendjére. 13. §. (1) A munkástanács érvényes határozatot akkor hozhat, ha tagjainak legalább kétharma­da jelen van. (2) A munkástanács határo­zatát szótöbbséggel hozza. 14. fi. (1) A muníkástanács e’nöke az ülésre, szükség esetén szak­embereket (munkásokat, tiszt­viselőket) meghívhat. (2) A munkástanács elnöke minden ülésen köteles beszá­molni az üzemnek az utolsó ülés óta végzett munkájáról. Ezt a beszámolót az elnök he­lyett a ' vállalat igazgatója is megteheti. (3) Az egész üzemet érintő nagyjelentőségű ügyeket a munkástanács döntés céljából az üzem dolgozóinak ülése ele terjeszthet:. 15. 8 (1) Az Elnökség üléseire a 12—14 §. rendelkezéseit érte­lemszerűen kell alkalmazna. (2) Az Elnökség üléseit álta­lában hetenként tartja. (3) Az Elnökség negyed­évenként jelentést ad munká­járól a munkástanácsnak. 1«. §. Vegyes és zárórendetkezések (1) A muníkástanács tagjai feladatukat társadalmi mun­kában látják ek nem függet­lenítettek. (2) A munkástanács meg­választott tagja — mindaddig, amíg e tisztet betölti — nem bocsátható el. 17. 8­(1) A munkástanács és az Elnökség ülését a tanács el­nöke minden esetben köteles összehívni, ha azt tagjainak Dobi István, sk. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. egyhai-madrésze, az igazgató, vagy üzemi szakszervezeti bi­zottság kívánja. (2) A munkástanács és az Elnökség ülésein a tagok egy- 'íarmadának kívánságára, az üzem dolgozóinak teljes ülésén pedig minden esetben titkosan történik a szavazás 18. §. Ez a törvényerejű rendelet kihirdetésének napján lép ha- tályba. Kristóf István, ek. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára. Pánik a benzinhiány miatt Sztrájkolnak az angol gépkocsivezetők A benzin korlátozás nagy pánikot idézett elő • britt la­kosság körében. A britt sajtó­ban pedig ki .rűhangú ltom- mentároiíiat váltott ki. Több­száz angol gépkocsivezető szer- í sztrájkot kezdett tiltako­zásképpen ezen intézkedés el­len. Az autótulajdonosok a szó­szoros értelmében megroha­mozták a londcni benzinkuta­kat, hogy mi.-él több benzint szerezzenek december 17-e, a korlátozási rendelet életbelép­tetése előtt. A britt és Idegen .apók aggodalmukat fejezik ki afölött, hogy milyen következ­ménye lesz az angol ipar szá­mára a kőolajipari termékek fogyasztásának korlátozása. A kormánypárti Doily Mail nyíltan arról ír, hogy a kőolaj pari termékek korlátozása a uunkunélktilieég fokozásához fog vezetni! Az angliai hely­zetet kommentálva New-York Herald Tribune rámutat arra, hogy a petróleumhiány legsú­lyosabban Angliáit fogja érin­teni. A britt etenek sokkal ke- v sebb petróleumuk lesz, mint amennyire szükségük van és súlyos dollárokat kell majó fizetniük érte — írja a lap. A francia fővárosban a ben­zinhiány miatt csak minden tizenegyedik benzinkút műkö- Jöt.. A rendőrség megtiltotta, hogv a háztartásokban a pol­gárok öt liternél nagyobb mennyiségű benzint tartalékol­janak szükségleteik fedezésé­re. Az izraeli kormány is szi­gorúan korlátozza a kőolaj és a villamosenergia fogyasztását- Ünnepnapokon tilos a magán­tulajdonban lévő gépkocsik használata, a villamosenergia fogyasztást pedig a felére kell csökkenteni,

Next

/
Thumbnails
Contents