Dunántúli Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-30 / 231. szám

4

•v \ p r fi

1956 SZEPTEMBER Si 1

Ady SttdicPécsett

IV egyvenhat éve, 1910. ok- ’ tóber 1-én járt Ady Endre Pécsett egy Nyugat-est alkalmával. Az irodalomtörténet, de a helyi hagyomány is mintha megfeledkezett volna a nagy költő életének erről az apró mozzanatáról..;

A századelő haladó irodalmi törekvéseit egyesitő, folyóirat, a Nyugat, 1909-ben tartotta első országos felolvasó körútját. A Nagyváradon, Temesvárott, Debrecenben, Kaposvárott, Aradon, Szegeden és Budapesten megrendezett Nyugat-esteket országszerte az Ady-imá- datnak és az Ady-gyfllöletnek féllángoló tüzei követték. Ekkor lett Ady igazán ismert költő. Bár már hat kötet vers ég a Nyugat egy Ady-s zárna völt mögötte, népszerűségét elsősorban ezek a felolvasó-propaganda utak hozták meg. A Pécsi Napló már 1909-ben Ady- versparódiát közölt valami Bo- dónyi Nándor tollából. A vers címe: Űj irány. írta: Ady Yda.

Téveteg űrben Téveteg

álom...

I Ledér levélke kacagva int:

! Oh engedj bízva, borongva ' szállnom ' Sejtelmes, édes ezüst*

'! fonálon...

Hollá... ftófc fcl -.t : kobbzra mind!

Az ilyen vers bizonyára nagyobb népszerűséget szerzett akkor a költőnek Pécsett,

mint egy igazi Ady-kötet megjelenése i I s

Amikor 1910. nyarán híre jött Pécsre, hogy a Nyugat írói gárdájának néhány tagja városunkba is ellátogat, a helyi lapok siettek az olvasók figyelmét felkelteni erre az érdekesnek Ígérkező irodalmi csemegére. A nyár derekától a négy pécsi lapban nem kevesebb, mint tizenhárom (a Pécsi Naplóban 4. a Pécsi Hírlapban 7, a Pécsi Közlönyben és a Pécsi Ojlapban 1—1) cikk harangozta be a* eseményt. Abban az időben a vidék álmos szellemi életében írónak, és olvasónak ez a találkozása nemcsak újszerűnek és érdekesnek hatott, hanem a haladó irodaiam eszmélnek terjesztésében Is jelentős szerepet töltött be. Pécsett akkoriban irodalmi társaság még nem működött, a felolvasó estet valószínűleg a nyugatosokat a leg- n ..egebb fogadtatásban részesítő Pécsi Hírlap szervezte. Adyról például így írt a lap: „Verseiben a mai magyarság összes égető problémáinak költői feldolgozását megtalálhatni... Ady nem felt kimondani azt is, amit az ország szemébe port hintő álhazafiak óvatosan elhallgattak". Egyébként á Pécsi Hírlap szerkesztőjének, Rudnyánszky Endrének édesapját (R. Gyulát) Ady személyesen ismerte.

A korabeli, már megsárgult újságok hírrovata és az est még élő résztvevőinek — közülük Nikelszky Gézával és özv. Fischer Béláméval sikerült beszelnem — egyre fakuló visszaemlékezései alapján így zajlott le a Nyugat íróinak és a pécsi közönségnek a találkozása:

1910. október elsején, a szombat esti gyorssal a Nyugat írói közül négyen, Ady Endre, Hatvány Lajos, Heltad Jenő és Ignotus érkezett Pécsre. Az állomáson hivatalos küldöttség fogadta őket. A vonat késése miatt a nyolc órára hirdetett előadás negyed kilenckor kezdődött a Vigadó nagytermében (ma: November 7. művelődési otthon). Hatvány bevezetőjében az írói őszinteségről beszélt, arról, hogy az író szándéka és az olvasó igénye ma már végre találkozott egymással. Méltatta a Nyugat korszakos jelentőségét, azt a fordulatot, amelyet a lap és a köréje tömörült írók a magyar irodalom fejlődésében hoztak. Heltai Jenő verses mesédből olvasott fel néhányat, a közönség melegen megtapsolta. Ignotus, a Nyugat szerkesztője előadásában azt az átalakulást elemezte, amely a magyar Irodalmi életben az utóbbi húsz esztendő alatt végbement. Aztán Ady Endre következett. Szeretném, ha szeretnének című kötetéből olvasott fel három verset, „a villanyfényben hamuszürke arccal, holt, beesett szemmel, szomorúan lehulló hajjal. A hangja is valahogyan fáradtan, rekedten tört fel“ — amint az egykori tudósítás írta. A kötet akkor már híressé vált címadó versét, a „Szeretném, ha szeretnének"

kezdetűt, a „Bujdosó kuruc rigmusá“-t és a kötet záróversét, a „Most pedig elnémulunk“ címűt mondta el:

Csókolj szájon, szép húgom: Este,

Némits el és hordd szét a hírt,

Hogy bátyád, a hangos szavú,

Dalait daccal befejezte...

A közönség lelkes tapsát a „Rothschildék palotája“ előadásával köszönte meg.

Az alig egy órás felolvasás után számos helyi nagyság gyülekezett az előadók körül, — így emlékezik vissza a Nyugat pécsi estjére Hatvány Lajos. A nyugatosok pécsi bevonulásét kővető ünneplésbe azonban rosszindulatú hangok is keveredtek. A Pécsi Űjlap ilyen „méltatást" írt az estről: „Ady Endrében, az Ultra-Pe- tőfiben, a csak száz év múlva megérthetővé ”áló költőgigászban a magyar költészet fő- slágerében csalódott a felcsigázol c reménységű fényes közönség .: s A törzs-magyarság ízlése még nem változott meg annyira, hogy Nyugatákat nyugalmasan bevegye ... Minket holmi Nyugat-i ízléstelenséggel nem lehet lóvá tenni.“ A Pécsi Hírlap heti verse is azt árulja el, hogy a városban sok értetlenséggel fogadták a Nyugat felolvasását:

Igen, a Nyugat nagy betűvel.

De jönne bár a kis betűs:

Nyugat helyett kis nyugat Pécsre,

Ahol mindent poshasztva, főzve

Kelet lusta napfénye tűz.

A Nyugat pécsi irodalmi estjén mindössze kétszézegyné- hányan vettek í jszt. Nem sokan, de akik ott voltak, és még élnek, egy 46 évvel ezelőtti feledhetetlen estre emlékeznek vissza. Persze jó lenne még többet tudni Adyék pécsi tartózkodásáról. Dehát hol van az a szállodai vendégkönyv, melyben megtalálnánk Ady p>écsi tartózkodásának a bejegyzését, talán a saját kezevonásával ? Hol vannak a levelek, amelyeket a pécsi Nyugat-est megszervezése ügyében váltottak Budapest és Pécs között? S élnék-e még emberek, akik őrzik Ady és társai pécsi tartózkodásának az emlékét? XÜ9ké* Tibor

Ui Uönt^ucUiaí — tnOfidataU&aK, Uípztäen

Vj Turgenyev kötet jelent meg az „Orosz remekírók" sorozatban

TURGENYEV: Töretlen föld — Tavaszi vizek — Költemények prózában című kisregényeit élete végefelé írta. A Töretlen földben a liberális „felvilágosult” bürokratát leplezi le. A Tavaszi vizek saját reménytelen szerelmének története. A Költemények prózában mély költőlséggel papírra vetett gondolatait fogja ösz- sze, életről, halálról, emberekről és természetről.

DE VRIES: Barátja című regénye a földhözragadt holland mezőgazdasági cselédek életéről szól. A regény főhőse. Bartje, akit négy esztendős korától tizennegyedik életévéig kísér el az író müvében, és akinek gyermeksége és családjának története az élesen látó írónő regényében a holland szegényparasztság tragédiájává nő.

If&tiavz a „tit&zi vaap ciikus-z" eUnd dUkte

A Dunántúli Naplóban

** ciki? jelent meg a fenti címen Pet rich László elvtér? tollából, majd később egy szerkesztőségi cikk, mely több hozzászóló véleményét is közölte.

Tekintettel arra, hogy nemcsak azok várják a választ, akik a vitába.i részt a ettek, hanem a közönség nagy része,

így az alábbiakban válaszolok a felmerült problémára.

Mielőtt a tárgyra térnék, elnézést kérek a Dunántúli Napló olvasóitól és a kedves mozilátogató közönségtől a kései válaszért. Tudom, hogy a felmerült problémákra a lehető leggyorsabban kell válaszolni, azonban ez esetben válaszomat az késleltette, hogy az illetékes felettes szervek is késtek állásfoglalásukkal.

Meg kell mondanom a nyilvánosság előtt, hogy az artistaműsorok filmelőadáshoz való kapcsolásával én sem értettem egyet teljes mértékben. Ugyanis még egyéb — a mozi- varieté műsorokkal kapcsolatos, moziszakmai szempontból kifogásolható — hiányosságokat is találtam ezekben a műsorokban, bár magában véve az is éppen elég nyomós érv megszüntetésük érdekében, melyet a Napló két cikke elmondott, mint a nagyközönség véleményét.

Felmerül tehát két kérdés.

Először: miért engedélyeztük ezeket a műsorokat?

Pontosan azért, amit Petrich László elvtérs is megemlített. Szociális okokból. Még helyesebben megfogalmazva, a humanizmus elve vezérelt bennünket. Mindenki ismerte a felszabadulás előtt az artisták és cirkuszosok nyomorúságos életét. Éppen ezért én magam és munkatársaim Is a felettes szervek kezdeményezésére sok vita után úgy döntöttünk, hogy engedélyezzük a moziban az artisták fellépését. Ugyanis véleményünk szerint nem volna helyes, ha azok az artisták, akik ezen a pályán élték le életüket, és a múlt rendszer hibájából talán a munkanélküliség vezérelte őket erre a területre, népi demokráciánkban nem szakmájuk, mesterségük, művészetük gyümölcseként tudnák biztosítani megélhetési lehetőségüket. A nemzetközi kapcsolatok ki- szélesítésével úgy a népi demokratikus államokban, mint a kapitalista államokban egyre többen kapnak szerződést, és reméljük, ez Idővel azt eredményezi, hogy meg lehet szüntetni a mozikban a varieté-műsorokat. Jelenleg

azonban ennek még nincs meg az előfeltétele.

A második kérdés: A közönség által felvetett problémák, illetőleg vita után milyen megoldást találtunk?

őszintén meg kell mondani, hogy felettes szerveink ezt a kérdést teljesen reánk bízták. Tehát ha jónak látjuk, teljes mértékben el is zárkózhatunk a Mozivarieté Intézőség kérése elől.

Úgy gondolom, hogy a közönség nem fog megharagudni, ha őszintén megmondom: a fenti indokok alapján most is úgy döntöttünk, hogy egyelőre, míg jobb megoldást nem találnak az illetékesek, havonta egy-két esetben továbbra is engedélyezzük az artisták fellépését.

Tájékoztatásképpen még csak annyit, hogy a jövőben sokkal nagyobb gondot fordítunk arra, hogy a mozivarieté műsorok finoman kapcsolódjanak a filmekhez, azok valóban nívósaik legyenek és megnyerjék a közönség tetszését.

Mészáros Bálint

Baranya megyei Moziüzemi Vállalat műBor- prop. csop. vez.

fJÉTPÖN DÉLELŐTT egy

nagyon sovány és nagyon boldog asszony kopogtat majd be egyik nagyvállalatunk személyzeti osztályának ajtaján. Bizonyára remeg majd a keze, amikor átadja munkakönyvét, és a meghatottság fojtja el a szavát, amikor azt mondja: megjöttem, Itt vagyok, hoí fogok dolgozni’

A sovány, boldog, meghatódott asszony: Horváth András né gyors- és gépírónő, a

hely, ahol munkát lelt: a Baranya megyei Építőipari Vállalat,

Pontosan két és negyed éve lesz hétfőn, hogy ugyanez az asszony ugyanilyen reszkető kezekkel vette át egy másik vállalatnál a munkakönyvét éa könnybenúazó szemmel vette tudomásul, hogy racionalizálták.

— Tudjuk, hogy jód végezte munkáját, tudjuk, hogy egyedül tartja el kislányát, tudtuk, hogy beteges — mondhatva neki valaki, miközben szeme e1ke«ilte az asszony tekintetét, — de népgazdasági érdek ... Négy gépírónőt kell élk ÍV döfjünk . Aki marad, arfn rengeteg munka vár, maga “Vengé, nem bírná a túlórákat. így hát..!

tey hát mennie kellett a 73 7-es Segédipari Vállalattól.

Igaz, munkatársai, a válla- la* főkönyvelője Is sokat száladé élt Horváthné érdekében. Sikert!;* la elhelyezniük hat telje« hé* re a mecsekaljai

f.-. .itniir. -^«vetkezetnél. Ez a hat hét onnlnsan elesendő volt ahhoz. hogy a racionalizált gépírónőnpk meg legyen a kétéves szolgálati Ideje, és ho«y a két esztendővel a háta möeött Horváth Andrésné

— akinek szervezetét megviselte az elbncsáttatés és a bizony* ale óság szörnyű érzése,

— két évre táppénzre menjen.

— Gondoltuk, két év alatt Bnajd csak történik valami *

mondja az azóta megszűnt vállalat volt főkönyvelője, aki annakidején soká vitázott a volt igazgatóval, hogy ne éppen ezt a beteges, gyenge asz- szonyt tegyék ki az utcára, de hiába.

Horvéthné pedig a két esztendő alatt megjárt vagy két szanatóriumot, feküdt otthon, megpróbálta beosztani a táppénzt, az elvált férjtől rendszeresen érkező gyermektartási forintokat, pótolgatta a hiányokat, — amíg telt egy öröklött harmadház érából, — közben pedig.,»

Közben pedig nem egy olyan adminisztrációs munkaerő maradt a vállalatnál, mint az a gépelni és gyorsírni egyáltalában nem tudó adminisztrátor, akinek csak egy érdeme volt, hogy Tóth párt- titkár elvtárs szerint „jól futót pártvonalon“. Maradtak természetesen olyan fiatalok is, akik nyugodtan elbírták volna a fizikai munkát, akiknek nem létkérdés volt, hogy az írógép és a gyorsírófüzet mellett maradjanak.

A racionalizálás ésszerűsítést jelent. Talán nem is kellene külön megállapítani, hogy az ilyesfajta racionalizálás — nem racionalizálás! Azt sem kellene leszögezni, hogy az olyasfajta pártosság, melynek szellemében Tóth elvtárs cselekedett — nem pártosság! Az Is magától értetődő ma már, hogy ahogyan ml, újságírók Irtunk annakidején a racionalizálásról, — csak a „globális" tényeket nézve, nagyvonalúan eltekintve az egyéni sorsoktól, az egyéni tragédiáktól — az nem szolgálta valóban a nép érdekeit.

f?S EGY8ZERCSAK, két és negyedév múlva az ú jságíró előtt megéli egy szerény, halkezavú, negyvenesztendős asszony és bejelenti: engem ésszerűsítési okokból bocsátottak el annakidején, azóta, — igaz, beteg voltam, — két esztendeig munka nélkül húztam az állam pénzét, és most nem kapok sehol állást ; | {

Mit mondjon néki az újságíró, aki „népszerűsítette" a racionalizálásnak ezt a rossz módját, aki sokszor, nagyon sokszor Irt az alkotmánynak ama passzuséról, amely félreérthetetlenül kinyilvánítja az embernek a munkához való jogét?!

IVIONDJA AZT ennek a

1,1 tnsgyvenktlós gyenge

asszonynak, hogy: kérem, hiszen keresnek segédmunkásokat a mélyépítőkhöz, betonkeverőket a tatarozóhoz, anyagmozgatókat a szerelőiparihoz?!

Mit feleljen az újságíró akkor, amikor ez az asszony feláll a székről és megkérdezi:

— Mit gondol, találók én barátot, aki eltartson? Lesz-e valaki, aki az utcasarkon meghallgasson? Mert valahogyan el kell tartanom a kislányomat!!!

És a kislány, akit el kell tartani, csendesen ül az asztal mellett, lapozza a Szovjet Kultúrát, nem hall, nem lét mást, mint a színes képeket.

— Tetszik, kislányom? — fordul zavarában az újságíró a gyerekhez, felelet helyett.

—• Nagyon!

— Akkor tudod mit? Vidd majd magaddal, néked adom!

De most aztán már válaszolni kellene! A válasz azonban kérdéssé formálódik:

— Volt már valahol ajánlkozni? Állást keresett már?

Az asezony cédulát vesz elő, rajta sorban a vállalatok, mint a háziasszony komissióján a

fűszerfélék, amiket vásárolnia kell. De Horváthnénak ezért a „komissióért“ hetekig kellett gyalogolnia. Az ÉPFU-tól a Bauxit-ig, a Papirértékesl- tőtől a* egyetem géhájáig, a FÜSZÉRT-től a Cementipariig, a Húsiparitól a Borforgalmiig és még vagy húsz-huszonöt helyre, ahol gépírót, gyorsírót, adminisztrátort kerestek.

— És az eredmény?

Legyint,

— Volt hely, ahol felírták a nevem, címem, hogy majd értesítenek, volt hely, ahol megmondták, hogy mér betöltötték az állást, volt hely, — mint a Bauxit, — ahol három és negyed órát várattak egy ajtó előtt, amíg megmondták, hogy egy másik ajtó előtt kell várakoznom, és volt hely, ahol azonnal bebocsátottak... De értesítést sehonnan sem kaptam ... Tudja, nincs protekcióm, és látja, sovány és csúnya vagyok.. *

Tudom, hogy az igazgatóik vagy a személyzeti osztályok esorbíthatatlan joga, hogy azt vegyék fel munkásaik sorába. akik nékik legjobban megfelelnek. De azért... De azért érdemes lenne megnézni, hogy a sok betöltetlen helyre hány fiatal, csinos, szemrevaló gépírónő került Horváthné helyett, hogy hány pályázónál nem annyira a szaktudás, mint inkább egy telefon döntötte el, hogy írógéphez jutott!

\ VÉGSŐ TÉNY azonban

**■ továbbra is az maradt, hogy Horváthné három-négy hete egy fillér kereset, egy fillér táooénz. egy fillér támogatás nélkül áll, hogy arcára napról-tnapra jobban és jobban ráfeszül a bőr, hogy a tüdejének csak levegő Jut, de jó, bőséges táplálék nem,

pedig az kellene, csakis az kellene, hogy a két év alatt kapott szanatóriumi kezelés, a sok drága gyógyszer ne legyen hiábavaló, hogy megmeneküljön az, ami a mi társadalmunkban a legdrágább: az élet.

É

S EKKOR az újságíró értesítette azt a vállalatot, amelyik jogutódja lett annak a vállalatnak, amelyik Horvéthné! „racionalizálta“, a Baranya megyei Építőipari Vállalatot.

És itt azok az elvtársak, akik tudták, hogy a kommunista ember első erénye az emberség, összedugták a fejüket. Nemeskéri Igazgató beszélt a munkaügyi osztály vezetőjével, azután Rácz elvtárssal, a személyzetissei. — Rácz elvtárs behívta a megszűnt vállalat volt főkönyvelőjét, hogy tisztázza Horváthné elbocsátásának a körülményeit, azután tárgyalt a főmérnökkel, azután Ismét az igazgatóval.,,

Minden tény, adat, szó amellett tanúskodott, hogy helytelen volt az elbocsátás, hogy segíteni kell a kétségbeesett asszonyon, hogy érvényesíteni kell az alkotmánybiztosította munkajogot.

Ez történt pénteken délelőtt. És délután már megszületett a döntés: Horváthnénak helyet biztosítanak, még ha nincs státusz, akkor Is. Egyelőre egy beteg gépírónő helyére ül, azután — ha az felgyógyult, — eigy másik helyébe, aki úgyis el akar menni a vállalattól.

— Szakképzettségének megfelelő beosztást kap —mondta röviden Rácz elvtárs, — havi kilencszáz forint fizetéssel;

És még hozzátette i ™ Jó helye lesZj

Ha láthatták volna Horváth Andrásné arcát, mikor megtudta a hírt, hogy van munkája, hogy dolgozhat, hogy lesz a kislánynak téli ruhája, cipője, ha belenézhettek volna boldogságtól sugárzó szemébe, akkor talán, nem is kellene ideírnom, hogy ez a ki-< csíny ügy — milyen nagy ügy.

Azaz, mégis meg kellene írni akkor is ezt az esetet, ennek az asszonynak két és negyedéves kálváriáját. Köztudomású ugyanis, hogy egyszerűsítenünk, ésszerűsítenünk kell. Csökkenteni kell a bürokráciát, az aktagyártást, és ezzel együtt a felesleges íróasztalokat, az aktagyártókat, a gépírókat és adminisztrátorokat, hogy akik csak kimutatásokat készítettek, csak regisztrálták a termelést, most már termeljenek is.

Racionalizálni kell, egyszerűsíteni kell, hogy olcsóbb legyen az élet és több legyen az áru.

De Horvéthné esete intő példa: hogyan nem szabad racionalizálni!

Bűn az, ha csak a népgazdaság érdekelt tartjuk szem! előtt, és nem vizsgáljuk mim az egyének körülményeit: éppen olyan bűn, mintha egyéni érdekekre való tekintettel nem törődnénk a népgazdaság érdekeivel.

Racionalizálni, ésszerűsíteni kell — de racionálisan, ésszerűen. Úgy, hogy a népnek és az egyénnek is haszna váljék belőle.

•—Úgy kellett volna csökkenteni a létszámot e 73/7-es vállalatnál, hogy az elbocsátottak részt vehessenek a termelésben — mondta Rácz elvtárs.

TTGY KELL HAT TENNI

^ most vagy később, ha rákerül a sor. (

Ez a legfőbb tanulsága Horváth Andrásné Ügyének.

’1 Garami László