Dunántúli Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-27 / 228. szám
4 M \ p r rt 1956 SZEPTEMBER »I CÁ mai NAPLÓ Jelzőtáblái az iskola elé! iftru a közlekedési táblákról írunk. Pécsett normális körülmények között is nehéz a gépkocsiközlekedés, mert szűkek, kanyargósak az utcák. Mostanában, mivel hihetetlen mértékben megnőtt a közúti forgalom, még nehezebb lett a közlekedés, a karambol nélküli közlekedés. Az utóbbi hetekben egymást érik a közlekedési balesetek. Ezért mindent el kell követni, hogy ami a hivatalos szerveken múlik, azt maradéktalanul, s minél hamarabb el is végezzék a balesetek megakadályozására. Ilyen feladat lenne a közlekedési jelzőtáblák pótlása, ott, ahol hiányzik, s új táblák felállítása oda, ahol nem is volt. A Kossuth utcai egyirányú forgalommal kapcsolatosan már írtunk. Megírtuk, hogy hiányoznak a mellékutcák sarkáról a jelzések. Most újabb mulasztás miatt emelünk szót. Az utóbbi időben nagyforgalmú útvonallá változott Alkotmány utcán, a Makár iskola előtt sincs jelzőtábla egyik oldalon sem. Reggel és délben a gyerekek százai rajzanak az utcán egyenként és csoportosan. A pécsi gépkocsivezetők vigyáznak is ilyenkor, ha erre vezet az útjuk. De sok pesti és szekszárdi sofőr is jár mostanában nálunk. Azok honnan tudják, hogy iskola is van az Atkotmány utcában, s hogyan vonhatók felelősségre, ha a mulasztás miatt baleset lesz? Ki felel a szülők és tanárok előtt? ______ (—ly —s) 19 56. szeptember 21 i Névnap: Adalbert. Ügyeletes gyógyszertárait: 1. sz. gyógyszertár: Széchenyi tér 2.|l Tel u-85. — 8. s2. gyógyszertár, A Kossuth Lajos u. 81. Tel: 23-94.? i - 12. sz. gyógyszertár. Doktoré \ Sándor utca 47. sz. Telefon 13-53. f “ Idő járásjelentés. A magasnyo- a f másu gerinc, amely tegnap még . i leszálló légáramlással csendes,* \ száraz Időjárást biztosított Közép-0 f Európa felett, lassan kelet feléi f helyeződik át. A Llguriai tenge- ? A ren ciklon alakult ki, hatására f J Dél-Franciaországban, az Alpok-f SPORT DISZ-sportkör az iskolában Szerkesztői üzenetek 9telndl Ferenc, a 26. AKÖV szerelője kérdezte: köteles-e túlórázni? — Máy József elvtárs, a Szakszervezetek Baranya Megyed Tanácsa titkára így válaszolt: „A Minisztertanács a túlóra elrendelését a Munka Törvénykönyve 41. paragrafusától a 43. paragrafusig tárgyalja. Ezekben a határozatokban megjelöli, hogy a túlóra mértéke elvileg 8 óra lehet, de vannak kivételes esetek is, ilyen például a forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében dolgozók helyzete. Az AKÖV, MÁV- AUT-szerelőkre is vonatkozik a túlóra megállapítás annál is inkább, miveil a forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében feltétlenül fontos munkálatokat rendkívüli esetben is el kell végezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindig ugyanazok a szerelőik túlórázzanak. • Károly József Gerdéről panaszolta, hogy mint apaállat- gondozó nem kapta meg prémiumát. Jár-e prémium és mennyi? — kérdezte. Bencze János elvtárs, a Pécsi Járási Tanács mezőgazdasági osztályának vezetője a következőket válaszolta: A Földművelésügyi Minisztérium az apaállatgondozók bérezését Faliújságkiállítást rendez a Vöröskereszt A Magyar Vöröskereszt Baranya megyei és Pécs városi szervezete szeptember 27-től október 10-ig faliújság kiállítást rendez Pécsett a Megyei Rendelőintézet kultúrtermében. A kiállítás célja, hogy bemutassa a Vöröskereszt sokirányú munkáját az üzem- egészségügy, a közegészség- ügy, az anya- és gyermekvédelem, valamint az ifjúsági vöröskeresztes munka területén. A kiállítást szeptember 27-érr, csütörtökön délután 5 órakor dr. Sófalvi Zoltán megyei főorvos, a Vöröskereszt megyei elnöke nyitja meg. a 119/1955.(Mg. É. 45) FM. számú utasításával szabályozza. E rendelet szerint az apaállat- gondozó részére havonként két pihenőnapot kell biztosítaná. Ha> munkáját e két napon is elvégzi, pihenőnaponként a havi alapbérének 1,25 részét kell az alapfizetésen felül kifizetni. Minden második héten a heti pihenőnapon is köteles az apaállatgondozó a gondjaira bízott állatokat etetni — ezért külön fizetés nem jár. Egyébként a prémium megoszlása a következő: tehén eilése után 8, sertéskoca ellé- se után 3, juh, és kecske el- lése után 2 forint. Az ellesek után járó prémiumot a negyedévi eredmények alapján a negyedévet követő hó 5-ig kell kifizetni. A tehenek ellesi százalékának növeléséért és az apaállatok tenyésztésben tartásának meghosszabbításáért Gerde községben prémium nem jár, mert mesterséges termékenyítés folyik, így bika nincs a községben. A tehén elles után járó prémiumot pedig a mesterséges termékenyítő állomás szaksegédje kapja. Károly Józsefnek tehát a havi két pihenőnap kifizetése jár, ha ezeken a napokon is gondozta az állatokat, valamint a kocák, juhok, kecskék elléséért a 3, illetve a 2-2 forint. A gerdei községi tanács jelentette, hogy a megjáró összeget kifizette Károly József részére.” Előadások a szuezi kérdésről A Magyar Dolgozók Pártja Baranya megyei Bizottsága Pártok- tatók Háza rendezésében ma, szeptember 27-én, délután 6 órakor dr. Vitányi Béla docens, a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Jogi Tanszékének vezetője, „A szuezi kérdésről” címmel előadást tart. Az előadás helye: Sztálin u. 11, Az érdeklődőket ezúton hívják meg. A Doktor Sándor Művelődési Házban, ma este 7 órakor „A szuezi ügy legújabb fejleményei” címmel Kocsis Ferenc, a Hazafias Népfront városi titkára rövid politikai tájékoztatót tart. Hói művelődjünk, lio' szórakozzunk? a »»rcsi rádió műsora r cot. tivM ui v ct Ka i • :'t *— a ov. ALI t• 11letj ta « t élénkebb déli szél. Az éjszakáig \ lehűlés gyengül, a nappali hő-f r mérséklet kissé emelkedik. Vár-j f ható legalacsonyabb hőmérséklet? i ma éjjel: nyugaton 9—12, keleten? , 5—8, helyenként 5 fok alatt. Leg-f * magasabb nappali hőmérséklet, 9 csütörtökön: a nyugati határme-' i gyékben 19—22, máshol 23—26 foki J közötti ' 1 őszi házi horgászverseny Mohácson A pécsi sporthorgászoknak csak ritkán van lehetőségük arra, hogy a horgászatban szerzett ügyességüket, leleményességüket nemes vetélkedésben összemérjék. Ezért a Pécsi Horgászegyesület elhatározta, hogy az egyesület tagjai részére, őszi házi horgász- versenyt rendez. A versenyt szeptember 30-án, vasárnap reggel 8 órától délután 3 óráig Mohácsom rendezik meg a „szabadság-zátonyi” Duna részen. A versenyt a MOHOSZ horgászrendje szerint bonyolítják le; a verseny első hat helyezettjét díjazzák. Az első díj egy peremorsó, a második díj Pedig egy ólamkristályváza, amit a Pécsi Kiskereskedelmi Vállalat erre a célra ajándékozott a Pécsi Horgászegyesületnek. A harmadik díj egy kiemelő-szák, míg a negyedik, ötödik és hatódik díj egy-egy darab négy és fél méteres kínai bambusz horgászbot. Az I.—II.—III. díjat azok között osztják ki, akik' a nemes halak közül (ponty, süllő, harcsa, márna, csuka) a legnagyobb súlyút fogják ki. A IV. —V.—VI. díjat pedig a fogott halak összsúlya alapján megállapított sorrendben adják ki. Az ószi házi horgászversenyre a benevezesd díj 5 forint. Ebben az összegben benne van az egyesület motorcsónakján és az általa vontatott csónakon a helyszínre és vissza történő szállítás díja is. A versenyre benevezni a helyszínen is lehet, de az egyesület vezetősége kéri tagjait, hogy — a rendezés megkönnyítése érdekében — nevezéseiket előre adják le a Kossuth Lajos utcád „Vadász és Horgász Bolt”-ban. A verseny alkalmából a MÁV szeptember 30-án a horgászoknak 33 százalékos utazási kedvezményt és külön kocsit biztosított. Indulás Pécsről: 30-án reggel 4,45 órakor induló vonattal. Visszaérkezés Pécsre: 20 óra 12 perckor. A Pécsi Horgász Egyesület ezúton is kéri tagjait, hogy a versenyen minél nagyobb számban vegyenek részt. 18.00: Hírek — közlemények. 18.03: Rlportműsor. — VJ automata berendezés Komlón. — Mohácsszigeti jelentés. — Egy másodéves Joghallgató gondoia- tal a pályaválasztásról. — Dohányszüret. — VTT tanfolyam kezdődik az üzemekben. — Szüreti képek. — Bemutatjuk Bíró Attilát, a Pécsi Nemzeti Színház új karmesterét. — Az MSZT orosz nyelvtanfolyamairól. — A legújabb .;. — Packázik a vállalat. — Munkatársunk, Kiss Sándor jugoszláviai utinaplójáből. Közben kb: 18.13: Mai postánkból. 18.30: Délszlávnyelvü műsor. 18.39: Műsorzárás. «SZÍNHÁZ Lehár: Cigányszerelem. Este fél 8 kor. Pótszelvény „l”i 1*1071 Kossuth: Ünnepi vacsora, (fél 5, fél 7 és fél » órakort Petőfi: A sas fia (fél 5, fél 7 és fél 9 órakort Park: Ganga (fél 5, fél 7 és fél 9 orakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Két krajcár reménység (6 és 8 órakor) Május 1. (Vasas II): OtheUó (fél 7 és fél 9 órakor) a Brlnvl (Szigetvár): Seuderl ldsasz- szony (fél 9 orakor) C6ak 16 éven felülieknek! Május 1. (Vasas): Tavasz (fél 7 és 9 órakor) ELŐADÁSOK Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Pécsi Csoportja szeptember 28-án, pénteken délután 6 órai kezdettel a MTESZ helyiségében (Janus Pannonius u. 11. sz.) klubdélutánt rendez. A klubdélután keretében Varga István, az egyesület főtitkára beszámol Rio de Janeiro-ban megtartott vllágenergla konferenciáról. Az élménybeszámolóban Ismertetést ad a műszaki problémákon kívül a gazdasági, kulturális és társadalmi tapasztalatokról, színes vetített képekkel. VITAEST AZ «ÓSZÖVETSÉGBEN Szeptember 28-án, pénteken este 7 órakor az írószövetség pécsi csoportja (Széchenyi tér 16.) Kende Sándor novelláját vitatja meg, T. Polgár István bevezetőjével. Az érdeklődőket ezúton hívják meg. A F7T.HA8MONTM TÁRSASÁG alakuló ülése közbejött akadályok miatt elmarad. A Pécsi Közlekedési Vállalat villamosüzeme értesíti az utazóközönséget. hogy szeptember 27- én és 28-án 8 órától 16.30 óráig a Széchenyi tér, Balokánvfürdfl. Külvárosi pályaudvar között forgalmát szünetelteti. Napjainkban mind több cikket olvashatunk az Iskolai testnevelésről, és az iskolai sportélet kérdéseiről. Ennek oka, hogy általános és középiskoláinkban nevelik a magyar sport utánpótlását. Nem lehet tehát közömbös részünkre, hogy az iskolai testnevelés és azon belül a sportolók nevelése, edzése miképpen folyik. Az Iskolai testnevelésnek szer- vesen kell kapcsolódnia az iskolában folyó többi tárgy tanításához, Illetve elő kell segítenie az eredményes tanulást. Ma már megdőlt az az állitás, hogy legtöbbször a jó sportoló rossz tanuló is, vagyis hogy a többi tantárgyból gyengébb eredményt ér el aktív sporttevékenysége miatt, örömmel állapíthatjuk meg. mind több lesz azon tanulók száma, akik kitűnő, jeles vagy jó-rendűek ós emellett az egyes sportágakban Is kiváló eredményeket érnek el. Az 1955—56. tanévben felmérést végeztünk és annak eredményeképpen bebizonyosodott, hogy iskolánkban, a Leőwey Klára Leánygimnáziumban a rendszeresen sportoló tanulók tanulmányi átlaga (3,50) felülmúlta az iskolai átlagot (3,35). Ha sportolóink múlt évi eredményeit tekintjük, annak állandó emelkedését láthatjuk. Hosszú idő után tornacsapatunk országos bajnokságot nyert, atlétikában is eredményesek voltunk, mert serdülő súlylökésben szintén országos bajnokságot és csapatban értékes helyezéseket értek el. Hasonló volt. a helyzet a bajai dél- dunántúli diákolimpián, ahol leányaink az összetett versenyeredmények alapján az első helyezést bizonyító nagy kupát szerezték meg. Mindezeken felül tanulóink magatartásában, főleg vidéken és Budapesten megmutatkozott a jó közösségi érzés, az egymáson való segitőkészség, s nem utolsó sorban az a törekvés, hogy a sportolók iskolájuknak minél több elismerést s ezzel Pécs városának is dicsőséget szerezzenek. Eredményeink rugója elsősorban a testnevelési órákon folyó munkában beállt minőségi változás, valamint a sportköri szakosztályokban folyó eredményes munka. Feltétlenül Itt kell megemlíteni a Bástya Sport Egyesület eredményes és cselekvő támogatását. együttműködését az Iskolával. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy spor- talóink itt kapták meg a nevelést és szakszerű edzést. Nemcsak a pályáról és megfelelő felszerelésről gondoskodott, hanem pedagógus edzők foglalkoztatásával lehetővé tette, hogy az edzéseken és szakosztályi összejöveteleken komoly nevelési és sportmunka folyjék. Erről több alkalommal meggyőződhetett a nevelőtestület több tagja is, akik már nem Idegenkednek annyira a sporttól, sőt elértük azt, hogy tanulóinkkal együtt örülnek az elért eredményeknek. — Az edzők is rendszeresen felkeresik az iskolát és érdeklődnek neveltjeik iskolai előmeneteléről, magatartásáról. A közös együttműködés eredménye, hogy csak 1—2 tanulót kellett eltiltani évközben a sportköri munkától rossz tanulmányi eredmény miatt. Magatartás ellen sem merült fel komoly kifogás. Általános és középiskolai testnevelésünk szervezetebbé és hatékonyabbá tétele érdekében a DISZ Központi Vezetősége több javaslatot dolgozott ki. Az elgondolások egész sora vetődött fel a viták közben. Az Iskolában a tanévnyitó értekezleten, valamint a munkaértekezleten Is foglalkozz tunk a kérdéssel s a következő javaslatot fogadtuk el. Amint az iskolában megalakult a szakkör s ezen belül a 9 szakosztály, hasonlóképpen alakítjuk meg a DISZ sportkört is teljesen a DISZ bizottság Irányításával, segítségével, a testnevelő tanár útmutatása alapján. Nagyobb szerepet kap ebben a bizottság sportfelelőse, valamint az egyes osztályok sport felelősei. Ezután már nemcsak névleges funkciójuk lesz. Tevékenyen kell közreműködniök Iskolájuk. osztályuk sportéletének előmozdításában. Kiemelt szakosztályaink: a torna, atlétika, kézilabda, úszás, továbbra is működnek. Ezeken kívül a következő szakosztályok felállítását tervezzük a DISZ-6portkörben: kosárlabda. röplabda, asztalitenisz, természetjáró és sakk. Az utóbbi két szakosztály vezetésére iskolánk két tanárát kértük fel, akik már eddig is ezen a téren kellő szaktudással működtek. Természetesen továbbra sem nélkülözhetjük patronáló egyesületünk támogatását. Induló szakosztályaink tapasztalatlanok, ezért válik szükségessé azok patronálá- sa is. Miként a vállalatok egy-egy iskolát, vagy az Iskolán belül a szakkör egy-egy technikai szakosztályának patronálását vállalták szakember, anyag, sőt megfelelő helyiség rendelkezésre bocsátásé* val, ugyanezt várjuk patronáló egyesületünktől Is. Vannak ott kiváló sakkozók, természetjárók; asztaliteniszezők, röplabdások; akik már eddig is foglalkoztak ■anulóinkkal, s reméljük, ezután is segíteni fogják őket a kezdett nehézségek legyőzésében. Fontos kérdés a felszerelés biztosításának módja és anyagi fedezetének megteremtése. Minden .anuló az év elején megvásárolja könyvelt, füzeteit, az írószereket; általában mindazt, ami az eredményes munkához szükséges. Az egyéni sportfelszerelés se legyen kivétel. Különösen az a tanuló, akinek szívügye valamelyik sportág, fokozatosan szerezze be az egyéni felszerelést (melegítő, trikó, nadrág, torna- és futócipő). Mindezek megszerzése bizonyos anyagi áldozatot követel, de megéri, mert a saját felszerelésre Jobban vigyázunk, és jobb fels*erelés elősegíti az eredményesebb munkát. Sportlétesítményeket (pálya; tornaterem) nemcsak az iskolák többsége nélkülöz, hanem Pécs városa is. Az ifjúsági stadion elkészülésére a közeljövőben még nem - számíthatunk. Patronáló egyesületünk biztosít ugyan pályát az edzések és a mérkőzések levezetésére, de az távol esik az iskolától. Az Oktatási Osztály és a VT SB segítségével sikerült iskolánk közelében megfelelő helyet szereznünk. Leánytanulóink társadalmi munkával már elvégezték az egy méteres szintkülönbséget megszüntető földmunkát, de az építés nehezebb része csak most kezdődik. A fekete és vörös salak szállítását megnehezíti, hogy a fuvarozó vállalatok csak este 7 óra után. vagy vasárnap tudnak kocsit biztosítani, ami nagy mértékben meglassítja a munkálatokat. Az őszi versenyekre a testnevelési órákon és edzéseken tanulóink csak úgy tudnak megfelelően felkészülni, ha a pálya építése hamarosan befejeződik. Ezért kérjük a, tanács segítségét. Kormányunk már eddig is számos lehetőséget biztosított az ifjúsági sport és testnevelés fejlesztésére. Bízunk abban, hogy most a tanulók sportjára is több gondot fordít anyagi támogatással; hogy az iskolád DISZ-sportkör szakosztályaival együtt betöltse feladatát az iskolai tömegsport kialakításában és további fejlesztésében. Dr. GSrcs László VTSB Okt, Bízott, elnöke A területi asztalitenisz bajnokság állása Férfiak 1. Pécsi VM 2. N. Lököm. 3. Kap. VM 4. Tolna 5. Baja 6. Szív. VM. 7. Siófoki B 8. Bonyhád 9. Sztáünv. 10. Pécsi VL 11. Szív. Tör. 12. Domb. Tör. 13. Pécsi B. 12 11 12 lO 12 8 12 8 12 12 12 12 6 5 3 12 3 12 3- 136 2 119 2 140 2 130 3 110 5 121 91 12 3 — 9 12 1 1 10 12 1 1 10 : 56 23 73 20 : 32 18 62 18 82 18 : 71 13 101 11 :116 8 119 8 :121 7 :123 6 :133 3 .138 3 Nők 1. Pécsi B. 9 9-111: 33 18 2. Pécsi VL 9 7 — 2 91: 53 14 3. Siófoki B. 9 6 — 3 86 : 58 12 4. Szív. KSZG 9 5 — 4 84 : 60 10 5. Pécsi SZ. 9 5 — 4 82: 62 10 6. N.kanizsai T 9 4 2 3 71:73 10 7. Bonyhád 9 3 1 5 71:73 7 8. Nk. Tör. 9 2 1 6 56 : 88 5 9. Bóly 9 1 2 7 57 : 87 4 10. Dombóvár 9--— 9 11:123 — * Értesítik a Dózsa vizüabda- és úszószakosztályának tagjait, hogy a tornatermi edzéseket hétfőn, október 1-én, délután 6 órakor megkezdik. Az edzéseket, a Széchenyi Gimnázium tornatermében tartják. * Felkérik a Dózsa rendezőit, hogy pénteken este 6 órakor a rendőr kultúrotthon helyiségében, Ibárruri Dolores u. 8. szám, jelenjenek meg. * Haladás—Vasas megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzést játszanak ma a Dózsa Tüzér utcai sport telepén, 5 órai kezdettel. A szombat, vasárnap megrendezett megyei atlétikai bajnokságok rendezése nem a legjobban sikerült. Egyes versenybírák távolmaradása nehéz feladat elé állította a rendezőséget, ezért a verseny lebonyolítása nem volt zökkenő- mentes. Elszállásolás hiányában a vidéki vensenyzők nagy része már szombaton hazautazott, és az amúgy is gyér mezőnyök vasárnapra nagyon megcsappantak. Legkirívóbb volt a női felnőtt versenyzők hiánya, és a férfi felnőtt ugrószámokban tanúsított részvétlenség. Például a távolugrásban egyetlen pécsi induló sem akadt és hat méteren aluli eredménnyel nyerték. Sajnálatos, hogy a Ped. Főiskola és egyes gimnáziumok tanulmányi kirándulása éppen a bajnokság időpontjára esett, ami szintén sok versenyzőt érintett. — A kevé6 induló miatt a verseny folyamán gyakran tízperces hézagok voltak és a versenybírák egy része valósággal szétszéledt, ami szintén a rendezés rovására ment. Eredményesség szempontjából nézve az eszményi atlófcaidőben lezajlott versenyen néhány igen jó eredmény született. Lippai a 400 méteres síkfutásban is bebizonyította kiváló formáját, de jó formáról tett tanúságot Fogarasi. Varga eredménye is. A 800 méteres síkfutásban is végre komoly eredmény született. Kolozs, a Dózsa tehetséges versenyzője még jobb eredmény elérésére is képes erősebb mezőnyben. A legjobb vidéki atlétának a mohácsi Tóth Klári bizonyult, sokoldalúságára jellemző, hogy öt számban is elindult, mindenütt átlagon felüli eredményt ért el. A sportolók nevelésével kapcsolatban tartott bizottsági ülést legutóbb az MTSB Mohácson. A bizottsági ülésen megtárgyalták az OTSB határozata nyomán az Ifjúság nevelésével kapcsolatos kérdéseket. Bár javul a sportolók nevelése Baranyában js, mégis még mindig sok a tennivaló. Ahol helyesen látják meg a célkitűzéseket, mint például Komlón, ott már vannak eredmények. A helyes testnevelési szemlélet megismerése a legfontosabb feladat. Nagyobb segítséget kaphatnak így a sportkörök a különböző szervektől; Döntő, hogy tisztán lássuk a sport Jelentőségét. Minden alkalmat meg kell ragadni ennek érdekében. Az edzőknek, a játékvezetőknek a sportvezetőknek is tisztában kell lenniök ezekkel a kérdésekkel. Sportszerveink most használják fel a téli időszakot a továbbképzésre. Szorosabb kapcsolatot építsenek ki a sportköri vezetők a sportolókkal. Eredményes módszer a vitaestek rendezése. Sok sportoló találta meg a helyes utat, az edzőjével folytatott beszélgetés után. Természetesen ahhoz, hogy az edzők nevelni tudják a rájuk btzott fiatalokat, nemcsak szakmailag, hanem politikailag is képzetteknek kell lenni. Megfelelő pedagógiai érzékkel Is kell rendelkezniük, mert csak így használhatják fel a nevelés érdekében a sport jellem- formáló hatását; Hasznos és értékes volt az MTSB bizottsági ülése. Reméljük; hamarosan mutatkoznak eredményei a gyakorlatban Is. Apr óliirde tések HA ÖN IS SZÉP AKAR LENNI, a „Levendulá‘-t kell megkeresni. Szakszerű tanácsadás, kozmetikai és piperecikkek nagy választékban. — „Levendula” Kossuth Lajos u. 27. szám. BERELNEK zongorát; vagy pia- ninót balettískola részére, azonnal. Ajánlatokat a következő címre kérünk: Doktor Sándor Művelődési Ház (Molotov u, 18. Telefon: 24-50) EGYEDÜLÁLLÓ idősebb kertészt alkalmaz a csertői Állami Gyermekotthon, október 1-től, — Ellátást és lakást biztosítunk. A JANUS Pannonius Gimnázium október 15-re fűtőt keres. Jelentkezni lehet Molotov u. 2. sz., Igazgatói irodában. RAKODÓMUNKASOKAT és gépkezelőket alkalmazunk. Pécsi Növényolajipari Vállalat. VIZSGÁVAL rendelkező kazánfűtőt alkalmaz a Pécsi Porcelángyár ______________________________ BE KÖLTÖZHETŐ ház, szobakonvhás. mellékhelyiséggel, kis szőlővel elRdó. Klsmélyvöjgy u. 13, sz. Ivánczl, <61 PÉCSI Húsipari Vállalat gyakorlattal rendelkező bérelszámolót keres azonnali belépésre. Jelentkezés: Siklósi út 37. VIZSGÁZOTT fűtőkét és fűtő segédmunkásokat alkalmazunk a fűtési idényre, október 15-től. — Jelentkezés a Zipernovszky Károly Géipari Technikum gondnokságánál. Pécs, 48-as tér. 2. sz. KÁLYHÁST keres folyamatos alkalmaztatási lehetőséggel. Pécsi Szénbányászati Tröszt Vegyesüzeme, Molotov u. 9. A PÉCSI Epületanyagfuvarozó Vállalat, vfflanyhegesztőt és villanyszerelőt keres. Jelentkezni lehet Megyeri út 50. alatt, a vállalat munkaügyi osztályán, 8— 12 óráig. 8? MÜ-FOGSOR Javításokat aoron- kivül vállal Vajda L. fogtechnikai laboratóriuma. Mártírok útja 7. — FIÜ tanulót azonnal felveszünk. Önkiszolgálók boltja. 669 FELHÍVJUK a SZOT tüzelő- akcióban résztvevő dolgozók figyelmét arra, hogy amennyiben beváltatlan utalványok vannak birtokukban, ügy azokat a Tüzép és földmüvesszövetkezetl telepeken f. hó 30-ig váltsák be, mert a beváltás határideje szeptember 30- val lejár. Pécs—Szekszárdi Tüzép. ELCSERÉLNEM 2 szobás, összkomfortos, kertes baromfi- és ser- téstartásos, magános házban lévő lakásomat, belvárosi 2 szobás, komfortosért, vagy egyszobás, hallosért. Megkeresés a 14-02 telefon- számon naponta délelőtt 11—13-ig. 638 TÖLTOTOLL JAVÍTÓ gyorsszolgálat, jótállással megjavítja töltőtollát Blanez Vilmos, Jókai Mór utca 2. (Volt Deák utca) 667 ELADÓ 2 darab keveset használt pallótokos ajtó tokkal és egy nagyméretű Kalor kályha. — Cím: Szondi György út 45. sz. Budai vám felett. 665 ELCSERÉLNÉM belvárosi villanegyedben modem, kettőszoba- hallos főbérlett lakásom nagyobbért. Telefon: 46-85. 672 BEJÁRATI tölgyajtó, veranda üvegfal eladó. Pécsszabolcs, Tol- buchin út 94. 670 HASZNÁLT kétajtós szekrény, ffi. dupla balonkabát középtermetre, egy pár 43-as bügeri eladó. Délután 4 után, Mészkemen- ce utca j20. 668 FELVESZÜNK 10 fő férfi segédmunkást, 2 fő géplakatost azonnali alkalmazásra Jelentkezni’ Pécsi Cementáruioari V.. Siklósi u. 10. sz. alatt lehet, 1M DIOSZINÜ új hálószoba eladó. Klein asztalos, Vorosilov (Felső- vámház) 33. 675 ŐSZIBARACK oltvány-szükségletét már most biztosítsa a legjobb fajtákból álló kitűnő minőségű készletünkből. Megrendeléseket kérjük az alábbi címre: Pécsi Kertészeti Vállalat, Pécs Perczel u. 1: BEGONIA Rex — gyönyörű dísznövény — I. osztályú minőségben beszerezhető a Kertészeti Vállalat virágüzleteiben, 8—10 forintos árban; 115 dunantüli napló a Magyar Dolgozók Pártja Baranya Megyei Bizottságának és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: FARKAS LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A. u. 10. T: 15-32, 15-33 Hlrdetésfelvevö Iroda Kossuth Lajos utca 22. Tel.: 19-18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hlrlapo6ztálva és a hlrlao-kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési dl! 11.— Ft Pécs! Szikra Nyomda écs, Munkácsy Mihály u. 16. «a Telefon: 20-27 Nyomdáért felel; Melles Rezső,