Dunántúli Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-26 / 227. szám

4 N \ Pr rt 1956 SZEPTEMBER Sf i c4 mat NAPLÓ Javaslatunkra megnagyobbítják a kispiacot Lapunk szeptember 20-i számában „A pécsi kispiac nagy problémái” című cikkünkben javasoltuk: a zsúfoltság meg­szüntetése érdekében a városi tanács nagyobbítsa meg az Irá­nyi Dániel téri kispiacot. Javaslatunkra a II. kerületi tanács már szeptember 22-én lehetővé tette, hogy a Gépipari Tech­nikum mögötti park-háromszög területén is árusíthassanak az őstermelők. A tanács tervbevette, hogy amint az esős időjárás bekö­szönt, az itt lévő fákat és cserjéket kiszedeti a földből — a Bajcsy Zsilinszky utcai piacra helyezi át — és így a kispiac- ruik ezen a háromszögletű részén, az eddiginél is több hely áll majd az elárusítók rendelkezésére. A II. kerületi tanács 1957-es évi költségvetésében össze­sen 100 ezer forintot irányzott elő a pécsi nagypiac és kispiac területének betonoztatására, illetve betonasztalok létesítésére. Ebből az összegből a nagypiacon a jövő évben egy áruraktár építését is tervezik. Az Irányi Dániel téri kis piacon a Gép­ipari Technikum mögötti rész betonlappal való ellátására is 1957-ben kerül sor. Javaslatunk nyomán megtörtént a kispiac szakosítása és megszüntették az alföldi alma- és a baranyai zöldségárus asz- szonyok éjszakázását is a kispiac utcáján. W. szetáer 26 ; Névnap: Jusztina. ügyeletes gyógyszertárak: 1. sz. gyógyszertár: Széchenyi tér 2.f Tel 17-85. — 8. sz. gyógyszertár,! Kossuth Lajos u. 81. Tel: 23-04. — 12. sz. gyógyszertár. Doktora Sándor utca 41. sz. Telefon 13-53.” Időjárásjelentés. Európa középső t részén leszálló légáramlással to- > vábbra is csendes, száraz, derült' az idő. Szárazföldünk délnyugati? részén azonban az óceáni levegő $ hatására több helyen esik az eső.j A Szovjetunió európai területén^ az északról előtörő hideg levegő” következtében több helyen hózá-^ porok voltak. Hazánkban hétfőn^ derült volt az égbolt. A hŐmér-J séklet napközben 22—25 fokig” emelkedett. Éjszaka általában 6 0 10 fokig huh le a levegő, de azi északkeleti megyékben helyenként* 4—5 fokos minimumértékek Is ki-“ alakultak. Várható időjárás szer-^ dán estig- kevés felhő, száraz idő.i Mérsékelt, helyenként élénkebb^ déli, délnyugati szél. A hőméi^* séklet alakulásában nem lesz lé-f nyeges változás. Várható legala-j csúnyább hőmérséklet ma éjjeli keleten 2—5, nyugaton 5—8, leg-® magasabb nappali hőmérséklet^ szerdán 21—24 fok között. t SPORT Több számban jó eredmény született a megyei atlétikai bajnokságokon Önállóság ? Sárics János, a Pécsi Tata­rozó Vállalat igazgatója és Wunderlich József műszaki vezető mondta el a következő esetet: A múlt héten volt a tanácsi vállalatok tervtárgyalása Pé­csett. Arra már nem is pa­naszkodnak. hogy a vállalat terve az idei 5 és fél millió­val szemben hét millióra emel­kedett. Nem panaszkodnak, csupán attól félnek, hogy a munkáslétszám biztosítása lesz nehéz, mert a tatarozók- ná' dolgozó munkások 10 szá­zaikkal kevesebbet keresnek, mint a többi építőipariak, 6 emiatt igyekeznek más válla­latokhoz átmenni. A legnagyobb panaszuk amiatt volt, hogy hiába beszé­lünk az utóbbi időben a vál­lalati önállóságról, mégsem biztosítják a felsőbb szervek ezt a nagyon is szükséges sza­badkezet. Újra a mutatók so­kasága szabályozza a vállalat munkáját, s még mindig bele­szólnak a legelemibb dolgokba is. A vállalat be akart állítani egy helyszíni anyagnyilvántar­tót. Ennek az lenne az előnye, hegy az anyaggazdálkodás te­rületén a legszigorúbb ellen­őrzést vezethetnék be, süni sok tízezer forintos hasznot hozna. A nyilvántartó beállítása pe­dig maximum havi ezer fo­rintot igényelne. Bár a válla­lat a jelenlegi alacsonyabb tervéhez képest is előnyösen kevés alkalmazottal rendelke­zik, a minisztérium (VKG1V mégsem engedélyezi az egy fő beállítását, arra hivatkoz­va, hogy csökkenteni kell az improduktív létszámot. Ez a törekvés helyes, de amikor kézzelfogható a haszon, nem szabad mereven elzárkózni. S különben is milyen önállóság az, ha az igazgató nem dönt­het egy ember munkábaállítá- sa ügyében? Nyilván nem be­szélhetünk itt semmiféle ön­állóságról. A másik fájó pontjuk a nye­reség. A minisztérium 1957-re 8 százalékos nyereséget ter­vezett be a vállalatnak. Ezzel szemben a tatarozási mun­kák haszonkulcsa rendeletileg három százalék lehet. Honnan vegye a vállalat a hiányzó öl százaléknyi hasznot? Csal jón"7 Uehetne esetleg különböző ta­karékossági és más intézkedé­sekkel eredményesebben dol­gozni, de abból még nem lesz nyolc százalék haszon. A vállalat vezetőinek ebben a kérdésben tökéletesen iga­zuk van. A második ötéves ‘érvben éppen azzal akarunk nagyobb eredményeket elér­ni, hogy szabadabb kezel "dunk az alsóbb szervek és kisvállalatok vezetőinek. Er­ről viszont nemcsak beszélni kell, hanem cselekedni, a VKG-vonalon is. A hasznot illetően az az ál- ’áspontunk, hogy hiába terve­zünk magasabb hasznot, ez­zel még nem leszünk gazda­gabbak, hiszen csupán a tény- eges bevételre számíthatunk Ha a tatarozásból származó nyolcszázaléknyi nyereségbő' ‘örténetesen lakóházakat akar­nak építeni majd a tervek sze­rint, akkor abban a .lakóház­ban csak az ég madarai lak­hatnak majd, ember nem mert abból ház nem lesz. Az irreális, s megszorított, nem teljesíthető és nem ösztönző tervekkel nem megyünk elő­re, hiába fogadja el a válla- 'at hosszas agitálásra, vagy ami még rosszabb, erőteljes nyomásra. Az utóbbi hónapok szelle­me valami mást kívánna, va­lami ésszerűbbet, jobbat!... (—ly —s) Előadás a szuezi kérdésről A Magyar Dolgozók Pártja Ba­ranya megyei Bizottsága Pártok­tatók Uáza rendezésében szeptem­ber 27-én, csütörtökön délután 6 órakor dr. Vitányi Béla docens, a pécsi Tudományegyetem Nem­zetközi Jogi Tanszékének vezető­je „A szuezi kérdésről” címmel előadást tart. Az előadás helye: Sztálin u. 11, Az érdeklődőket ez­úton hívjuk meg. Az orosz nyelvtanfolyamokról A Magyar-Szovjet Társaság megyénkben és városunkban ez évben is indít orosz nyelv- tanfolyamokat. Kezdő tanfolyamokon az írást, olvasást és egyszerű be­szélgetést sajátítják el a hall­gatók. A haladó tanfolyamo­kon az írás, olvasás gyakorlá­sa mellett a beszélgetést szé­lesebb téma körben. Társal­gási orosz nyelvtanfolyamot a már orosz nyelvet tanultak és az MSZT haladó orosz nyelv- ‘anfolyamot végzett hallgatók részére indítunk. — Szakmai orosz nyelvtanfolyamokat egyes iparágban, kercskede- 'emben, hivatalban indítunk p dolgozók és műszakiak részé­re. Ezeken a tanfolyamokon elsősorban a szakmával fcap- ■solatos beszélgetési anyagot tanulják meg a hallgatók. — Fordítói szaktanfolyamot azok részére indítunk, akik fordí­tással foglalkoznak vagy kí­vánnak foglalkozni. Az orosz nyelvtanfolyamokat a járási MSZT-tibkárságok zervezik, kul tárotthonokban és falusi MSZT-szervezetek­ben. Városokban az üzemi, hivatali, kereskedelmi és terü- ’eti MSZT-szervezetek indíta­nak tanfolyamokat. Központi­lag is indulnak orosz nyelv- nnfolyamok a városi titkár­ság székházában. A tanfolya­mokra jelentkezni ugyaneze­ken a helyeken lehet, falun >któber 15-ig, városokban ok- ‘óber 5-ig. Tandíj havi 10,— Ft. A tanfolyamok falun no­vember első hetében, városok­ban október elején indulnak. A jelentkezők heti egy alka- ’ ómmal két órás foglalkozáson tanulják az orcsz nyelvet. Az MSZT Pécs Városi Tit­kársága (Pécs, Janus Panno­nius u. 11. sz. Tel.: 14—32.) Megfelelő számú jelentke­ző esetén 4-től 7 éves korig gyermekek részére is indít ‘anfolyamot. Felhívjuk az ér­deklődő szülők figyelmét, hogy a gyermektanfolyaimokra ok­tóber 15-ig lehet jelentkezni. A megyei ifjúsági és felnőtt atlétikai bajnokságokon több számban igen jó eredmény szü­letett. Kiemelkedett Láppal, Ko- lozs, Borbós, Fogarasl, Varga és Czuder eredménye. Az egyéni tó teljesítményeken kívül azonban az eredmények általában gyengék Több szómban, főleg a női fel­nőtteknél feltűnően kevesen Indul­tak. A vidékiek közül jó eredmé­nyeket értek el a mohácsi és a komlói atléták, különösen Tóth Klári tett ki magáért. Részletes eredmények, férfi Ifjú­ságiak. 100 m: 1. Varga (Pécs) 11.4, 2. Papucs (Pécs) 11.9, 3. Ber­ger (Mohács) 12.0, 200 m: 1. Varga (Pécs) 23.1, (megyei ifjúsági csúcs beállítás), 2. Fogarasl (Pécs) 23.6. 3. Kalamény (Pécs) 23.9. 400 m 1. Fogarasi (Pécs) 51.5, 2. Pazar (Mohács) 52.2, 3. Kalamény (Pécs) 52.5. 800 m: 1. Künszler (Pécs) 2:05.2, 2. Kovács (Pécs) 2:05.4. 1500 m: 1. Czuder (Komló) 4:11, 2. Ko­vács (Pécs) 4:32.6: 3. Kardos (Pécs) 4:34.2, 3000 m: 1. Kardon (Pécs) 9:36.4, 2. Koaeorus (Komló) 9:57, 3. Oszvald (Pécs) 10:45.8, 110 m gát­futás: 1. Polecsek (Pécsi járás) 20.2, 2. Köves (Szigetvári járás) 20.9, 200 m gát: 1. Nidling (Komló) 28.9, 2. Varga (Pécs) 29.4, 3. Bánik (Pécs) 29.9. 400 m gát: 1. Krausz (Komló) 6S.9, 2. Koszorús (Komló) 09.3, 3. Polacselc (Pécsi járás) 71.9. 1 500 m akadály: 1. Czuder (Kom­ló) 4:41.8, megyei ifjúsági csúcs. 2. Orosz (Mohács) 5:07.8, 5000 m gyaloglás: 1. Koszorús József (Komló) 29:30. 2. Koszorús Ödön (Komló) 29:30.2, 4X100 méteres vál­tó- 1. Pécs A) csapata 46.1, 2. Pécs B) csapata 47.6, 3. Komló 48.9 4x400 méteres váltó: 1. Pécs A) csapata 3:37.8. 2. Pécs B) csapata 3:45.6, súlylökés: 1. Csongor (Kom­ló) 10.16. 2. Sárközi (Komló) 9.27 3. Predács (Mohács) 9.26. Gerely­vetés: 1. Zag (Komló) 49.35, 2. Keresztes (Komló) 36.50, 3. Hetény. "Mohács) 34. Diszkoszvetés: 1. Ve­res (Pécs) 27.09, 2. Tóth (Mohács) 26.71, 3. Gyenes (Pécs) 26.68, kala­pácsvetés: 1. Marton (Mohács) 29.96, 2. Korsós (Mohács) 17.30, 3. Tóth (Mohács) 14.34. Távolugrás- 1 Kalamény (Pécs) 625. 2. Pa- kucs (Pécs) 599. 3. Varga (Pécs) 394. Magasugrás: 1. Varga (Pécs) 160. 2. Markos (Mohács) 155, 3. Nidling (Komló) 150, rúdugrás: 1. Rácz (Mohács) 270, 2. Balázs (Pécs) 260, 3. Nidling (Komló) 250. Hár­masugrás: 1. Ruff (Mohács) 12.24. 2. Nidling (Komló) 12.19. 3. Farkas (Pécs) 11.67. Női ifjúságiak. 100 m: 1. Varga (Pécs) 13.9, 2. Tóth (Mohács) 14.2. 3. Baranyai (Pécs) 14.3. 200 m: l. Varga (Pécs) 28.6, 2. Kiss (Pécs) 29.1, 3. Suszter (Komló) 30.2. 400 m. 1. Varga (Pécs) 64.2, megyét ifjúsági és felnőtt csúcs. 2. Bárá­nyt (Mohács) 64.6, 3. Kiss (Pécs) 66.9. 800 m: 1. Temmer (Pécs) 2:32.7, 2. Nádasdi (Pécs) 2:48.1, 80 m gátfutás: 1. Suszter (Komló' 14.2, távolugrás: 1. Tóth (Mohácsi 484, 2. Baranyi (Mohács) 438, 3. Varga (Pécs) 413, magasugrás: 1. Nyikos (Szigetvári járás) 130. 2. Schiiffer (Ko-mló) 125. 3. Szabó (Pécsi járás) 115, súlylökés: 1. Varga (Pécs) 098. 2. Tóth (Mohács) 954, 3. Bala (Mohács) 813, diszkosz­vetés: 1. Tóth (Mohács) 29.93, 2. Lengyeltóti (Szigetvár) 19.91. 3. Bódis (Pécs) 18.54, gerelyvetes: 1. Tóth (Mohács) 27.65, 2. Schmidt (Pécs) 23.62, 3. Bódis (Pécs) 18.27. Férfi felnőttek. 110 m gátfutás: 1. Liopai (Törekvés) 15.4. 2. Vág- ner (Dózsa) 16.6, 3. Perlaki (Dó­zsa) 16.9, 100 m: 1. Suszter (Dó­zsa) 11.9. 2. Harmath (Siklósnagv- falu) 12.2. 3. Taltán (Komlói Bá­nyász) 12.2, 200 m gát: 1. Periakt (Dózsa) 28.5, a. Vágner (Dózsa) 28.5, 3. Schmidt (Törekvés) 29.*,- 1300 m: 1. Kolozs (Dózsa) 4:00.6, 2. Tóth (Törekvés) 4:10.0, 3. Somorjai (Törekvés) 4:16.4, 400 rn: 1. Lippai .Törekvés) 49.3, 2. Révész (Törek­vés) 52.2. 3. Földi (Haladás) 53.4: 3009 m akadály: 1. Gombos (Dó­zsa) 9:54.0, 2. Hollósi (Törekvés) 10:53.4, 3. Balogh (Siklós) 11:29.2: súlylökés: 1. Kiss (Dózsa) 12.58. 2. Cserháti (Komlói Bányász) 12.05, 3. Borbás (Dózsa) 11.71. gerely- hajítás: 1. Szemctl (Dózsa) 18.73, 2. Cserháti (Komlói Bányász) 17.30, 3. Török (Komlói Bányász' 44.12, távolugrás: 1. Májer (Sásdi .írás) 593, 2. Győré (Pécsi járás) 536. 3. Krémer (Siklósi járás) 580, 409 m gátfutás: 1. Vágner (Dózsa) 6' 7, 2. Szilágyi (Ped. Főisk.) 62 2. 3. Szemet! (Dózsa) 62.6. 200 m: 1. Suszter (Dózsa) 24.0. 2. Flek >’ 3. Főisk.) 24.5. 3. Kripl (Komló’ Bá­nyász) 25.0, 800 m: 1. Kolozs Dó­zsa) 1:57.4, 2. Tálján (Komlói Bá­nyász) 2:00.5, 3. Somorjai (Tö’-ok- vés) 2:01.1. Rúdugrás: 1. Szörényi (Ped. Főiskola) 280, 2. Per’aki (Dózsa) 270, magasugrás: 1. Vase (Ped. Főiskola) 170, 2. Perlak’ Dó­zsa) 160, 3. Vágner (Dózsa) 160. diszkoszvetés: 1. Borbás (D6?sa) 41.80, 2. Pál (Dózsa) 39.81, 3. Man- zini (Dózsa) 37.05, hármasugrás: 1. Dombi (Haladás) 13.04, 2. Sz-lá- gyi (Ped. Főiskola) 12.04. kalabáes- vetés: 1. Rész (Törekvés) 42.57 2. Horváth (Haladás) 41.65. 3. Ms- -'i (Dózsa) 37.95. Női felnőttek- 190 m: 1. Gajda (Postás) 14.3, 2. Per­laki (Postás) 15.0, dlszkoszvetés: 1. Bakos (Haladás) 26.61. 200 m- 1. Gajda (Postás) 29.2. 2. Perlaki (Postás) 31.7, 3. Vajcsi (Por'ás) 34.3. Súlvlökés: 1. Molcemé 'Ha­ladás) 10.68, távolugrás: 1. Oatda 'Postás! 429. 2. Szabó (Pécs! M—'s) 376. 3. Perlaki (Postás) 376. Ffe-e’v- vetés: 1. Bakos (Haladás) 28.54, 2. Melcerné (Haladás) 23.94. A Mecseken rendezték meg Baranya megye kerékpáros hegyi bajnokságát. Eredmények: felnőtt férfi: 1. Holti (Törekvés) 2. Szabados (Spartacus), 3. Kovács (Törekvés), verseny ke re kés ifjú­sági: 1. Dévai (Törekvés), 2. Má’- tis (Törekvés), 3. Manó (Spartacus). vaskerekos III. osztály: 1. Herger- röder (Törekvés). 2. Gertner (Tö­rekvés). 3. Vajda (Spartacus), — vaskerekes ifjúsági: 1. Kovács (Vörös Lobogó), 2. Dévai (Vörös Lobogó), 3. Reich (Törekvés), ver­sen ykerekes serdülők: 1. Kozma (Vörös Lobogó), 2. Blézer (Pécsi Bányász), 3. Béres (Spartacus;. Kézilabda A megyei kézilabda bajnoksá" legutóbbi fotdulójában a férfiak­nál vezető Haladás ismét pentot adott le, ezúttal a Pedagógiai Fő­iskolának. A forduló eredménye!: női mérkőzések: pécsújheayi Bá­nyász-Kesztyűgyár 17:0. Terménv- forgalmi—Traktor 12:2, Dózsa—Szi­getvári Vörös Lobogó 4:4. Bástya— Haladás 4:2, Terményforgalmi— Szigetvári Vörös Lobogó 4:2. Kom­lói Bányász—Sellye! Vörös Meteor 3:2. Férfi mérkőzések: Ped. Fő­iskola-Haladás 11:11, Pécsbánya- telepi Bányász—Bástya 9:6 Hala­dás—Bástva 25:5. A Komlói Bá­nyász—Törekvés mérkőzésre a pé­csi csapat nem érkezett meg. Vá­rosi férfi mérkőzések: Honvéd— Építők 25:13. MTH 506—Kesztyű­gyár 22:20. Női mérkőzés: Kinizsi —Pécsújhegyi Bányász 2:1. • A vasárnapi Dózsa—Szombat- helyi Törekvés NB. I. mérkőzésre a jegyek árusítását a TOTO irodá­ban, az Állami Áruházban és a Dózsa Baráti Kör helyiségében megkezdték; _____________________ Tö bben takarékoskodnak Megyénkben a múlt évben, decemberben mégcsak 31 Köl­csönös Segítő Takarékpénz­tár működött. Ez év augusztu­sában azonban a KST-k szá­ma elérte az 51-e-t. A KST- fagok száma 2 113-ról 3 862-re “melkedett. A KST-tagok az év első nyolc hónapjában ösz- szesen 769 ezer forintot taka­rítottak meg. Vereséget szenvedett a Pccsbányatelepi Bányász Mohácson Meglepetések a megyebajjnokságban Mohácsi Bástya—Pécsbányatclepi Bányász 3:2 (1:1). Mohács. A tar­talékos Pécsbányatelepi Bányász nem bírt az igen nagy lelkesedés­sel játszó mohácsi csapattal. A mohácsiak jobban kihasználták helyzeteiket. Góllövök: Horváth Miierez. Kispál. Illetve Keszler 2. Szigetvári Vörös Lobogó—Pécs- szabolcsi Bányász 2:1 (2:0), Pécs- szabolcs. Kemény, jó Iramú mér­kőzés, az egységesebb és jobb csatársorral rendelkező csapat győzött. Góllövő: Györki, Bencze. illetve Lajos. Hidasi Bányász—Haladás 4:1 (0:9' Hidas. Az első félidőben még tar­totta magát, a Haladás. A szünet után a játék eldurvult és a ha­zaiaknak sikerült felülkerekedni. A játékvezető Hídvégit (Ha'adás) feleselésért kiállította. Góllövő: Völgyi 2, Mező 2, illetve Kasza. véménd—Postás 3:0 (1:0). Postás pálya, végig a vendégcsapat fölé­nye jellemezte a mérkőzést. A ve- méndiek még több gólt is lőhettek volna. Góllövő: Hírei 2 és Berecz- ki. Dózsa m—Traktor 4:2 (1:1). Dó­zsa pálya. A játékvezető kiengedte kezéből a mérkőzést. A játék el­durvult. Dózsa in—Kinizsi 4:1, A mérkő­zést hétközben játszották. A Pé­csi Vörös Lobogó—Pécsi Kinizsi, és a Pécsi Vasas—Pécsú.1 he->yi Bányász mérkőzések az ifi válo­gatott mérkőzése miatt elmarad­tak. Kosárlabda Bp. MAVAG—Pécsi Törekvés 74:68 (34:29). OB férfi mérkőzés. Törekvés tornacsarnok, vezette: Csabai, Twordi. Végig izgalmas, helyenként kemény mérkőzés. Fő­leg palánk alatti eredményesebb játékával és nyugalmával szerez­te meg a győzelmet a pesti csa­pat. A pécsi csapat jól küzdött. Legjobb dobók: Molnár 13. Zsíros. Készéi, Labore 12—12, Illetve Mó- rócz 20, Ifflinger 15, Frank 14. Bp. Vörös Meteor—Pécsi Törek­vés 58:43 (35:17). OB női mérkő­zés, Törekvés tornacsarnok, vezet­te: Czakó és Twordi. Igen szoros küzdelem. Befejezés előtt 3 perc­cel csak két ponttal, vezetett a pesti csapat, az utolsó pillanatok­ban azonban sikerült elhúznia. Legjobb dobók: Cselkóné 23. Tho- rez 17, Pádemé 11, illetve Sabacz 13. Aratóné 12. Bálványi (Törek­vés) kéztörést szenvedett. Hétközben szerdán délután újabb mérkőzést látszanak a Tö­rekvés kosárlabdázói. Fél 5 óra­kor a Bp. Vörös Lobogó—Pécsi Törekvés női. majd utána három­negyed 6 órakor a Bp. Vörös Lo­bogó-Pécsi Törekvés férfi OB mérkőzés kerül sorra. A “rn csapatok találkozójának a kiesés szempontjából van igen nagy je­lentősége. , A területi kosárlabda bajnokság során több mérkőzés elmaradt. A forduló eredményei, férfi mérkő­zések: Pécsi Haladás—Pécsi Trak­tor 64:62 (26:28), Bajai Vörös Me­teor-Nagykanizsai Bányász fC:G3 (33:23). Bajai Vörös Lobogó—Nagy- kanizsai Bányász 76:49 (34:24). — Női mérkőzés: Bajai Építők—Ba­jai Törekvés 77:55 (34:32). Birkózás Baranya megye kötöttfogású felnőtt III. és H. osztályú egyéni birkózó bajnokságát Komlón tar­tották. Igen jól szerepeltek a Szigetvári Kinizsi birkózói, a pontversenyt biztosan nyerték. De sokat fejlődtek a komlói birkó­zók is. Az egyes súlycsoportok győztesei, m. osztály: Hegyi (Komlói Bányász), Andrási Pécsi Kinizsi), Módos (Szigetvári Kini­zsi). Szántó (Komlói Bányász). Szántó (Dózsa), Keresnyei Pécsi Kinizsi). Székely (Szigetvári Ki­nizsi), Hegedűs (Szigetvári Kini­zsi). II. osztály: Büki (Pécsi Dó­zsa), Turbéki (Pécsi Dózsa), Csóti (Komlói Bányász), Nagy (Törek­vés), Kun (Pécsi Dózsa). A IX: osztályuaknál csak lég-, pehely-; közép-, könnyű-, és váltósúlyöan volt induló. A pontverseny vég­eredménye: 1. Szigetvári Kinizsi 22, 2. Pécsi Dózsa 20. 3. Komlói Bányász 14, 4. Pécsi Kinizsi 14, 5. Pécsi Törekvés 12, 6. Pécsi Bá­nyász 3 ponttal. Ko! művelődjünk, lio’ szórakozzunk? Apróhirdelések A PÉCSI RADIO MCSORA 18.00: Hírek — közlemények. 18.03: A Pécsi Rádió hallgatói in­terpellálnak. Címzettek: a Vá­rosi Tanács VKG osztálya, a Pécsi Kesztyű KTSZ és a Vá­rosi Tanács kereskedelmi osztá­lya. 18.06: Ajándékműsor az élüzem Kokszmüvek dolgozóinak. 18.25: Munkatársunk jugoszláviai utinaplójából. 18.30: Délszlávnyelvfi műsor. 18.50: Műsorzárás, S/I\HAZ Lehár: Cigányszerelem. Este fél 8 órakor., Pótszelvény ,4". MOZI Kossuth: Ünnepi vacsora (fél 5, fel 7 és fél » órakor) Petőfi: Hlntónjáró szerelem (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor) Park: Egy pikoló világos (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor) Jószerencsét (Pécsszaholcs): Két krajcár reménység (6 és 8 óra­kor) Május 1. (Vasas II.): Hintónjáró szerelem <8 órakor) Kossuth (Mohács): Irén mejn haza (fél 7 és fél 9 órakor) Zrínyi (Szigetvár): A ml nemze­dékünk (fél 9 órakor) Május l. (Komló): Nápolyiak Mi­lanóban (fél 7 és 9 órakor) Szabadság (Komló): Tigrisszeliditő (6 és 8 órakor) Építők (Pécs): Monte Christo I. (5 és 7 órakor) filmvetítés Ma este fél 8 órakor a József Attila Kultúrotthonban a „Bel ami” című filmet vetítik. „A SZUEZI ÜGY LEGÚJABB FEJLEMÉNYEI” címmel rövid politikai tájékozta­tót tart Kocsis Ferenc, a Haza­fias Népfront városi titkára, szep­tember 27-én (csütörtökön) este 7 órakor a Doktor Sándor Művelő­dési Házban. KÖZLEMÉNYEK A Janus Pannonius Gimnázium igazgatósága értesíti a levelező tagozat hallgatóit, hogy a Javltó- pótló és különbözeti vizsgák szep­tember 27-én, csütörtökön dél­után 3 órakor kezdődnek. A vizs­gadíjak tárgyanként 10 forint. A pótbetratkozás szeptember 28-án, pénteken délután 3 órától lesz. * A Pécsi Közlekedési Vállalat villamosüzeme értesíti az utazó- közönséget, hogy szeptember 27- én, csütörtökön és szeptember 28- án. pénteken reggel 8 órától 18.30 óráig a Széchenyi tér—Balokány- fürdő—Külvárosi pályaudvar kö­zött a forgalmat szünetelteti; — HALÁLOZÁS. Deák Mar­git ny. postaellenőr hosszas szenvedés után 25-én elhunyt. Temetése csütörtökön délután tél 4 órakor. PARADICSOM és alma vá­sár a zöldségboltokban. Befő­zési paradicsom 1 kg 70 fillér, alma 1 kg 2—4 Ft, 50 kg-nál nagyobb tételeket házhoz szál­lítunk. Megrendeléseket vala­mennyi zöldségboltban le le­het adni. Baranya Megyei Me­zőgazdasági Termékeket Érté­kesítő Szövetkezeti Központ VIZSGÁVAL rendelkező kazán­fűtőt alkalmaz a Pécsi Porcelán­gyár. 1956 Tp. N. S. U. Max, igényes vevőnek eladó. Megtekinthető 25- én délutántól 27-lg. Krampfhard motoriavitó, Bajcsy Zs. u. 25. 629 FELHÍVJUK a SZOT tüzelő- akcióban résztvevő dolgozók fi­gyelmét arra, hogy amennyiben beváltatlan utalványok vannak birtokukban, úgy azokat a Tüzép és földmüvesszövetkezetd telepeken f. hó 30-ig váltsák be. mert a be­váltás határideje szeptember 30- val lejár, Pécs—Szekszárdi Tüzép. 3 DARAB sertést lekötnék hizla­lásra, vidéki gazdálkodó. Érdek­lődni lehet Szilágyi D. u. 27. 650. PÉCSI Húsipari Vállalat gyakor­lattal rendelkező bérelszámolót keres azonnali belépésre. Jelent­kezés: Siklósi út 37. VIZSGÁZOTT fűtőket és fűtő segédmunkásokat alkalmazunk a fűtési idényre október 15-töl. — Jelentkezés a Zipernovszky Ká­roly Gépipari Technikum gond­nokságánál, Pécs, 48-as tér. 2 sz. A PÉCSI Epületanyagfuvarozó Vállalat, villany hegesztőt és vil­lanyszerelőt keres. Jelentkezni le­het Megyeri út 50 alatt a vállalat munkaügyi osztályán, 8—12 óráig. Építkezéshez szállítunk vörös ciklop követ vagononként (15 ton­na) 1 550 forint, falazókövet 1 250 forint árban. Érdeklődésre meg­rendelőlapot küldünk. Vörös Csillag Termelőszövetkezet, Kövcs- kál. 74 A BARANYA Megyei Építő és Tatarozó Vállalat (Pécs, Beloian­nisz u. 4—6.) villanymotorokhoz és kapcsolókhoz is értő karbantartó villanyszerelőt alkalmaz havi fi­zetéssel. Jelentkezés a vállalat fő­művezetőjénél. PIANINO bérbeadó, október el­sejére. Érdeklődni, Szabadság út 56. n. em. 6: 642 VENNEK szőlődarálót és szőlő- prést, kisebbméretüt. Ajánlatokat kérek: Kossuth Lajos u. 74. sz. Tölgyesi. 639 HÁZTARTÁSI alkalmazottat ke­resek teljes ellátással, nyugdíjas előnyben. Jelentkezni Kovács­telep, Aradi utca 6. szám. 637 KVARCLÁMPA, asztali, alig használt, 300-as égővel eladó. — Megtekinthető naponta délután 5— 6-lg. Pécs, Alkotmány u, 7. l szá­mú lakás. 643 NYLON, perion, xiloin, hernyó- selyem, műselyem harisnyák szemfelszedése. másnapra. Üj- meszes, Szeptember ( tér 14/4. — Szalayné. 644 PRÍMA 500-as sólómotorkerékpár eladó, vagy kisebbre elcserélhető, pécsbánya. Debreceni út 4. Wölfel Megtekinthető naponta 8—5-ig. 645 MINDENNEMŰ vas- és fémesz­tergályozás, oldalkocsikéezítés. — Erzsébet utca 20. 646 190x90-es dupla ajtó -tokkal, 200x90-es ajtólap vasalással, két- kerek-tragacs eladó. Pécs, Laskó u. 34. Simonék. 652 GYORS- és gépírni tudó gyakor­lott adminisztratív női munka­erőket alkalmazunk. Kokszmüvek. Felszabadulás útja 107; 1310 NÉGYSZÖGÖL házhelynek való terület, 60 darab gyümölcs­fával eladó, a pellérdi busz-meg­állónál. Érdeklődni a szövetkezeti boltnál. Szalai István. 653 TAMAS KALMAN motoros fa- fűrészelö telefonszáma 39-01. — György utca 6. 655 ELCSERÉLNEM belvárosi kettő- szoba, fürdőszoba, konyhás laká­somat, belvárosi kétszobás össz­komfortosért, költségtérítéssel. — Értesítés: 46-26 telefonszámra. 657 KONYHABÚTOR, rekamié eladó. Tábor u. 4, 660 DtiNANTÜLl NAPLÓ a Magyar Dolgozók Pártja Baranya Megvet Bizottságinak és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: FARKAS LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: °écs, József A. u. 10. T- 15-32. 15-33 Hirdetésfelvevő Iroda Kossuth Lajos utca 22. Tel.: 19-18. Terjeszti- a Megyei Postahivatal Hlrlaposztálya és a hlrlab-kézbesitő postahivatalok. Előfizetés- postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj ti.— Ft: Pécsi Szikra Nyomda 'écs, Munkácsy Mihály u. 10. szí Telefon: 20-27 Nyomdáért felel: Melles Rezső.

Next

/
Thumbnails
Contents