Dunántúli Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-25 / 226. szám

T 1956 SZEPTEMBER 25 map r ö 3 Nehéz hozzászólni • • _ ép- Nyolcvan köztük te­lo­úgy A „FEHÉR ASZTAL” min­dig is feloldotta az emberek nyelvét, tartózkodást vagy pen a feszültséget. "T—'■ egynéhány paraszt nagyon sok asszony és lány — üli körül a megterített asztalt a nagyharsányi kocsmában. Reggel érkeztek Egyházas- haraszti, Kisharsány, Magyar- bóly, Villány meg a környékbe­li falvakból. Egyéni gazdák és szövetkezeti tagok. A vendég­látó pedig a nagyharsányi „Ságvari” Termelőszövetkezet tagsága. Délelőtt járták a gazdaságot, benéztek az istállókba, ólakba, górékba, felkukkantottak " padlásra, megcsapkodták a henek farát, megnézték a vak fogsorát, — szóval -=>. istenigazából „körülnéztek ha már itt vannak. Veszter- gombi József elnök röviden — számokkal tűzdelve — el­mondja a szövetkezet eddig megtett útját. Nos, tessék hoz­zászólni! S hozzászólnak, nem csak a beszámoló után, hanem később az ebédnél is. Balázs Pál, a magyarbólyi termelő­szövetkezetet képviseli, Azt mondja: , , — Felhasználhatnátok az is­tálló padlását is, ha betonha­barccsal leöntenétek a padló­zat! át. A mag nem vész el a réseken és tisztán tárolhatjá­tok a terményt.;; Ezt mindjárt megfogadják a helyiek. Balázs egyébként kő­műves, ért hozzá. A siklos- nagyfalui szövetkezet brigád- vezetője, Varga Lajos tanácsot kér Vesztergombi elnöktől; — Hogy-hogy ilyen jó kap­csolatotok van a villányi gép­állomással? Érti ezalatt azt, hogy a gép­állomás pontosan elvégez min­den gépi munkát a szövetke­zetnek. A nagy Varsányiak az­tán megmondjak az okot: a gépállomás agronómusával kö­zösen készítik el az időszerű mezőgazdasági munkálatok tervét. S az agronómus ezzel felelősséget is vállal a határ- id(>k betartására. Ezért tudtak időben elvetni a 12 hold bí­bort és az 58 hold őszi árpát is. Az elnöki beszámoló alatt egy sárgablúzos menyecske szorgalmasan jegyezget. írja a számokat; alakuláskor éppen hat.esztendeje — aSag- vári szövetkezetnek hat darab szarvasmarhája, — ? s?Lte.s,e és hat lova volt. Most: 27 ló 5 csikó, 63 szarvasmarha, 236 sertés és 20 anyasertes. Fel­jegyzi és elismerően bólint masa elé. Hát amikor a ré­szesedésről esik szó! 161 ezer, 1955-ben már több mint hétszázezer forinton osz­tozott a szövetkezet. Érthető is hiszen öt-hat év alatt 17,21 forintról 41,98 forintra emel­kedett az egy munkaegységre eső készpénz-jövedelem! a tagság létszáma 57-ről 100-re. a földterület 330 holdról 603 holdra emelkedett: beszélünk az asz SZONNYAL. Füge Ján°-S"e egyéni gazda, Magyarbolybol. — Én már nem sokáig töp­rengek elvtárs..; Csak erre vártam, hogy egyszer köze­Nagyszabású őszi vásár Pécsett Pécs város tanácsának ke­reskedelmi osztálya Pécsett első ízben rendez önálló őszi vásárt október 6-án és 7-én. Az őszi vásár lebonyolításához nem építenek külön pavilono­kat, hanem azt az Üzletekben és az utcákon felállítandó sát­rakban rendezik meg. Az ál­lat és termenyvásárt a vásár­téren tartják meg, a sátrakat pedig a Széchenyi téren, a Jfókai-téren. a Boltívközben, a Színház téren, valamint az Irányi Dániel téren állítják fel. A vendéglátó egységek­ben húsz féle hideg-meleg ételt hoznak forgalomba, ezen­kívül pécsi és alföldi borokat Is árusítanak majd. Az őszi vásár alkalmával több ezer dl vatos kabátot, öltönyt, cipőt, fehérneműt, új fazonú női ru­hát. gyermek ruhát, rádiót, háztartás« gépet, edényt, Isko­laszert, órát, ékszert, valamint bútort vásárolhatnak. Száz ki­lométeres körzeten belül 5« százalékos vasúti és 25 száza­lékos autóbusz kedvezményt biztosítanak. (J _ g; lebbről is megnézzem a szö­vetkezeti életet. Azt mondja, azért jegyez fel mindent pontosan, hogy otthon beszámolhasson a többi egyé­ninek: érdemes-e betársul­ni a szövetkezetbe. Balázs Pálról már esett szó az előbb. Most az asztal végén magyaráz valamit nagy hévvel az asszonyoknak: meséli, hogy nyáron ki akart lépni a szö­vetkezetből. A Sinai Bálint csalta, hogy menjenek Pestre vagy Pécsre az építőiparba. Többet keresnek. Balázs kilé­pett, de aztán addig számolga­tott, míg rájött, hogy a szö­vetkezetben sokkal többre megy, mint az építőiparban. Visszajött, örül hogy a veze­tőség szó nélkül visszafogadta. Aztán — ha már egyszer vendég most itt Nagyharsány- ban, megjegyzi: — Tudja asszonyom — mondja a nagyharsányi Za- jácz Istvánnénak — szép­szép itt maguknál minden, de azért nálunk sem kutya! Mert tudja mit kaptam én az idén is előlegbe? öt mázsa búzát' Persze azonkívül még sokmin­dent, de nálunk búza a „va­luta”! Zajáczné veszélyben látja a nagyharsányiak jóhírét: — No, idefigyeljen: nekem nyolc mázsa búzát adtak elő­legként! Balázs rávágja: — De én másfél hónapig beteg voltam ám! Különben pedig tavaly 19 ezer forint volt az összrészesedésem! Zajáczné bosszúsan, de fö­lényesen legyint: — Hát az is valami?! Én 22 ezer forintot vittem haza. Többet kerestem, mint az uram, meg a fiam a kőbányá­ban! A kőműves már izzad a vi­tában, nem tudja miképpen licitálja felül az asszonyt. De aztán kivágja: — Megnéztem a maguk ser- té-állományát. Jók. Szépek. Gondozottak. Csak egy baj van! — Mi lenne? — bosszanko­dik Zajáczné. — ... Hogy keverékek. Sok­fajta egyben. Nálunk meg fajtiszta a sertésállomány! Erre már Zajáczné nem tud mit felelni. Csak azt tudja, hogy a sajátjuk milyen, — különben a magyarbólyiakét nem látta. Ott is hagyja a kőművest, aki izzadt homlo­kát törülgeti és nevetve néz az asszony után. Hanem azok az egyéni gazdák, akik ezt a vitát végighallgatták — el­gondolkoznak. NEM TUDTAK KÖZBE­SZÓLNI, mert az a két szö­vetkezeti ember itt ezrekben vitatkozott, meg nem sertésről beszéltek, hanem sertésállo­mányról! Mint aféle nagybir­tokosok .:. Szóval ehhez nem tudnak hozzászólni. De gon­dolkozni rajta, — annál in­kább! S ezzel célt is ért a nagy­harsányi SágvárJ Tsz. Igen. Gondolkozzanak csak a meg­hívott egyéniek. Ez már fél siker, a szövetkezeti mozga­lom javára;*; I R. F. Új iskolát avattak Magyarteleken Egytanterme* iskola és ne­velolakás épült Magyarteleken 392 000 forint költséggel. Az iskolát Takács Gyula elvtárs, a megyei tanács oktatási osz­tályának vezetője, ünnepélyes keretek között adta át a köz­ség dolgozóinak és a tanuló' ifjúságnak. Az építkezéshez sok segítséget nyújtott a he­lyt tanács, a termelőszövetke­zet és a szülői munkaközös­ség. Hámor János a megyei tanács dolgozója A helyiipar Komló város tanácsa ok­tóber 5-én délelőtt 9 órakor egésznapos tanácsülést tart. A tanácsülésen megvitatják a helyiipar ellátottságát, va­lamint a tanács tömegkapcso­latát és a dolgozók panaszai­nak intézését. Utána Gala- bár Tibor elvtárs, Komló város tanácsának v. b. tit­kára, a városi tanács'há­rom rendelettervezetét ter­jeszti elő. Az egyik a ,Jel- váló társadalmi munkáért” kitüntető jelvény alapításá­ellátottsága ról, a második az állattartás­ról. a harmadik pedig a pia­ci hídmérleg használatáról szól. Utána sor kerül a ta­nácstagok interpellációira és azok megválaszolására. Csak zsebre kellelt volna Egy részletvásárlási köny­vecske okozta a galibát, a gondot, a felesleges ideges­kedést. KUlgusz István vájár nagyítókésziiléket akart vá­sárolni az OFOTERT pécsi fiókjánál, ki is kérte a vásár- ^ lási könyvet, alá is Íratta^ Somogyi és Szabó elvtárssal, le le bélyegeztette 8 Ha-akna bélyegzőjével, de az OFO- TÉRT-nál mégsem fogadták el. — Az aláírás nem elég — mondta az eladó — rá kel! vezetni az aláírók személyi igazolványának a számát is­A boltot központi köriévé! (kelt: 1956. II. 29, aláíró: Ba- rócz Ferenc főkönyvelő) va­lóban kötelezi, hogy ezt -'egk'ivetelje a részletvásár­lótól. Igaz, másutt nem ké­rik a személyi igazolvány számát, de ezt csak Buda­pesten, a központnál lehet megváltoztatni. Mit tehetett hát Külgusz István? Másnap Ismét fél órával előbb szállt ki, hogy benn találja az iro­dában az illetékeseket és kérte, írják még rá a szemé­lyi igazolvány számát a vá­sárlási könyvecskére. Mit tehetett volna Somo­gyi és Szabó elvtárs? Ráírja a számot és aztán megvitatja a dolgot az OFOTERT-tal. De nem ez történt. Ragasz kodtak ahhoz, hogy nem Ják alá, az OFOTÉRT bolt f pedig amellett kardoskodott, } hogy a személyazonossági f igazolvány száma nélkül } nem ad ja ki a nagyítógépet.) Az egyik ragaszkodott, a má- i sík kardoskodott (a központ é utasítása szerint jogosan), i Külguszék pedig — m|nt az inga —■ jártak egyiktől a ‘ másikig, hiába. Pedig egy kis emberséggel el lehetett volna érni, hogy a fiatal vájár már otthon a filmekkel és képekkel pepe­cseljen kedvére, ne pedig az újsághoz jöjjön, mint utolsó reménységéhez. Igen ám, de ehhez az kellett volna, hogy Somogyi és Szabó elvtársak a zsebükbe nyúljanak, meg­nézzék személyi igazolvá­nyuknak számát és azt le Is írják! Ezt pedig ugye. igazán nem lehet megkívánni tő­lük?! Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy úgy látszik az OFOTÉRT köz- ( ponttól sem lehet megkíván- ? ni azt, hogy egyszerűsítse a részletvásárlási feltételeket, ne pedig komplikálja! ‘VJ‘l r tál. é wz- J tr-* Kőműves tanulók versenye A kővágószöllősi, Illetve Pécs repülőtéri építkezéseken rendezik meg szeptember 24 és 30. között a „Kőműves szak­ma legjobb tanulója” címért folyó országos versenyt. A ver- ^ senyt jövő vasárnap kultúr­műsorral egybekötött jutalom- kiosztó ünnepséggel fejezik t be. Kedves Zsifkó László! Először is engedd meg, hudd tegezzelek, én is 21 esztendős vagyok, mint te, s a magam korabeliekkel köny- nyebben esik a tegeződés, mint a komor magazás. Ugj jöttéi be hozzánk a szerkesz­tőségbe, mint egy igazi hu szonegyéves, kicsit rendetle­nül, kicsit feltűnően öltözve, tele felháborodással, vélt vagy valódi igazságtalansá­gok miatt. Ideges voltál, kapkodó, türelmeden, velünk szemben csakúgy, mint a vál­lalatoddal szemben. Mi meg­ígértük, utánanézünk a re­pülőtéri építkezésnél, hogy áll a dolgod, de mire estére kerestelek a Beloiannisz ut­cai munkásszálláson, azt mondták, már Mohácsra mentél. Elhamarkodottan! Mint ahogy mást is elhamar­kodottan tettél! Megvádoltál sok emberi azalatt a néhány perc alatt, amíg beszélgettünk. Azt mondtad, keveset keresel, 7 —800 forintot, nem tudsz fél­retenni, pedig nősülnél is, és tudom szórakoznál Is, utaznál is. De nem magadat vádoltad érte. A vállalatot, Kiss Gyu­lát, a főépítésvezetőt, Bállá főmérnököt, Domsics János bácsit! — őt nem akartad, tudom, de mégis — Török Józsefet, a munkavezetőt és másokat. Azt gondoltad iga­zad van? De mielőtt bebizo­nyíthattad volna, hogy való­ban nálad van az Igazság, ki­vetted a munkakönyvedet és elmentél önkényesen, magad­dal víve Arnold Ferencet és Kovács Jenőt is, Laci, neked nines igazad! Nagyon is könnyű volt bebizo­nyítani, hogy nincs. Keveset kerestél, kevesebbet, mint a többi kőműves? Ez igaz! De magad is tudod, a te hibád­ból. Miért akartad hát más­ra kenni? Pontatlan voltál, — nem vádollak azzal, hogy akarattal, — de pontatlan voltál, mikor panaszkodtál nekünk! Azt mondtad 156 százalékot teljesítettél és ar­ra kaptál 830 forintot. Nem így volt. A brigádod teljesí­tett 135 százalékot — és nem 150-et — és nem te. Te csak részben, mikor ottvoltál. Mert mindenki azt mondta, sokszor hiányoztál, igazolat­lanul is. Augusztusban négy napot, szeptemberben is so­kat. S a bérlapod szerint még így is 1121 forint volt a jö­vedelmed, Kovács Jenőé pe­dig, aki végig rendesen dol­* i it J s- J gozott, 1265 forint. Több ez, mint amennyit te mondtál. Es emlegettél másokat is, hogy nagyon Keveset keres- nek. Biztosan vannak Ilyenek { az Építőipari Vállalatnál, né- hanyan talán nem is a saiái hibájukból. De nem általá­nosan. Megnéztem: a repülő­téri építkezésen augusztus­ban I09i torint volt az át­lagjövedelem. A kőművese­ké pedig ennél is jóval ma gasabb: 1400—1500 forint körül. Hogy te nem ennyit keres lél? De annyit sem, ameny nyit te mondtál. A munkáddal nem voltuk megelégedve. Domsics bácsi \ azt mondta, — pedig én állí- J tóm, hogy szeret téged, —•' ha még 70 évig élnél, sem sajátítanád el a szakmát, f mert nem akarod. Török Jó-i zsi bácsi megmutatta azt f lépcsőházat, amin 5 hétig pepecseltetek, az MTH-sol pedig két nap alatt elkésel tették. Fiatal ember vagy Laci! Sok hibával és nagyon sok Jó tulajdonsággal is. A szál­láson azt mondták rólad csendes, rendes, józanéletü gyerek vagy. És nekem sem-^ mi okom arra, hogy ezt néz higgyem el. Csak nagy ben-p ned a mehetnékség, a ka-p landvágy. És ez a vádasko p dás! p Könnyű megvádolni em-p bérekét, akik nincsenek je-p len és nem tudnak védekez-p ni. Mindenki hibázhat, a ted vállalatod is. Ha tudod, ne-d ked van igazad, harcolj! Ded csak akkor és abban, amiben i1 igazad van. De elnagyolnod pontatlanul előadni dolgokul d a legnagyobb felelőtlenség l1 másokkal és magaddal szem-1 ben is. I1 Most Mohácson vagy, ott'1 fogsz dolgozni. Hadd adjam át neked Domsics bácsi üze-Ú netét. Azok az emberek, f akikhez most mentél, na­gyon nehéz helyzetben van­nak. Nekik szükségük van arra a házra, amit te és má-' sok fogtok építeni. Jobban* törődjetek vele, milyen mun- \ kát adtok ki a kezetekből! *( Ne csak a pénzért dolgozza-' tok, ha valahol, hát Mohá­cson emberségből is. Mert Laci hidd el, a pén- J zedért lehet, hogy megnéz- - nek, talán tisztelni Is fog­nak, de szeretni csak az em- á berségedért És ehhez az em- ) berséghez az igazság szere- ” tete is hozzátartozik. Udvöz- lettei: Kocsis Tamág Mikor megszólalnak a költők földadói eiten voltam m- sárnap. Az estet a TT1T műsorfüzetének szerkesztősé­ge rendezte, mindössze három szereplővel. Ez a három sze­replő —■ Szörényi Éva Kos- suth-díjas érdemes művész, Joó László, a József Attila Színház tagja és Székely Jú­lia zongoraművész — szellem- óriások érzéseit szólaltatta meg és forrósította át a hall­gatóság szívét. Petőfi, Arany, Vörösmarty, József Attila, Ady, Kosztolá­nyi, Juhász Gyula, Illyés — a magyarok közül; — Shakes­peare, Villon, Shelly, Burns, Verhaeren és mások a ktil- országi költők legnagyobbjai- ból adták a verseket. Bartók, Chopin, Liszt muzsikája szár­nyalt, és a közönség, mi vala­mennyien, akik ott voltunk, percekig ünnepeltük minden egyes szám után a müvek al­kotóit és ihletett tolmácsaiéit. Ha nehéz feladat Is volt a magyar- és világirodalom zsú­folt kincsestárából kiválogatni a legszebb, legértékesebb al­kotásokat, ha érvényes is az ízlések különbözőségéről alko­tott csattanóé magyar köz­mondás, mégis: sikeres volta a műsor kiválasztása. Nem kaleidosekóp-szarűen, hanem tartalmi, értelmi, hangulati csokrokba szedve nyújtották át a költeményeket, szerelmes, hazafias, béke- és gyermek­verseket, balladákat, hangu- latképeket. Es ez jó volt. így —- mintegy lépcsősoron fel* haladva — emelkedett a lélek mind magasabbra, Így foko­zódtak az érzések, így mele­gedett át. fokról-jokra a lé­lek, hogy a .végén, mikor a három művész együttesen kö­szönte meg az ünneplést, a lelkesedés legmagasabb fokára hágott közönség ünnepi áhí­tattal határozza el; ilyen elő­adói estet ezután is akarunk, ezután is szíves-örömest meg­hallgatunk. Egységes elhatározás volt ez, mert fizikai törvény, hogy a megütött hangvilla rezgését átveszi a másik hangvilla is, az emberi érzés törvénye pe­dig az, hogy az igazi művészi alkotás — költemény, zenemű — az alkotóval azonos érzel­meket ébreszt abban, aki hall­gatja. József Attila „Altató"- }a például eszembe idézte, amint kisfiam még selypítve, bizonytalanul, de már utánam mondja: „Lehúnyja kék sze­mét az ég, — lehúnyja tok szemét a ház, — dunna alatt alszik a rét — aludj el szépen, kis Balázs." Egy másik em- Iékkép: Molványban Fekete Sándor bácsi, a kérgeskezű parasztember Shakespeare 75. szonettjét mondja, azt a szo­nettet, amit az előadói esten Szörényi Éva szaval: „Az vagy nekem, mi testnek a kenyér — s tavaszi zápor fűszere a földnek"; vagy Joó László műsorából az egyik Radnóti- vers, amit Mohácson diákok szájából hallottam: „Hisz bű­nötök vagyunk mi, akár a többi nép, — s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mi­kép, — de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, — és csecsszopók, akikben megnő az értelem, — világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, — míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, — s foj­tott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek." Itt, az előadói esten, a parasztköltő Molványban, a gyermek ott­hon, a diák Mohácson •— mi valamennyien —, hogy zenei műszóval éljek — együtt­rezegtünk, rezonáltunk a köl­tő szavára, sziveink „friss szóval" feleltek a még élő és már elporladt szivek hívásá­ra. Es ez volt a szép, ez volt a jó, ez volt a felemelő. A mi rossz volt, ami bán- tó volt: kevesen voltak. Bizony „vatta" kellett az esti előadásra, a délutáni diákelő­adáskor is csak háromnegyed ház hallgatta az örökéltü ver­seket, és még előtte, szomba­ton kétségbeesve jött a szei*- kesztőségbe az előadás két szervezője: „Csináljanak vala­mit, nem fogynak a jegyek! A pedagógusok nem törődnek a dologgal, az egyetemről egy jegyet sem vittek, a Széche­nyi gimnázium és tanítókép­ző igazgatója szóba se akart velünk állni." Valóban: ha meggondolom, hány egyetemi hallgató, hány felsős diák és középiskolás, sőt hány pedagógus él ebben a városban, akkor az lenne a legtermészetesebb, hogy nem egy 430 személyt befogadó te­rem, de tízekkora is megtel­jen irodalomszerető, művelt­ségre szomjazó, szépre vágyó emberekkel, elsősorban fiata­lokkal. Különösen akkor, ha számbavesszük: mennyire hiá­nyosak irodalom tankönyve­ink, hogy legtöbbjük forgatá­sa közben az olvasó csak a költők jellemzésével, rövid életrajzával, de nem müveik­kel, nem szellemükkel talál­kozik. Itt, ezen az előadói es­ten mód lett volna legalább egy parányit pótolni ezt a hiányt. De kevés volt a diák, kevés a pedagógus, sőt, kevés a funkcionárius is — üresen, foghíjasán ásitoztak a proto- kcilsor szákéi. Csak néhányon jöttek el a pártapparátusbeli- ek, csak néhányon újságírók, csak néhányon tanácsi dolgo­zók. Pedig József Attila, Pe­tőfi, Ady, Radnóti, Shelly és a többiek hozzánk, nékünk da­loltak. József Attila nyíltan ki is mondja: „Mondd, mit érlel" című versében: „S mondd, mit értei annak [a aorta, ki költő s fél és így dalol; felesége a padlót mossa s ö másolás után lohol; neve, ha van, csak [áruvédjegy, mint akármely mosóporé, s élete, ha van élte még egtN a proletár utókoré?!" '■ 1 1 W z a proletár utókor mi *** vagyunk — akik ott voltunk, s akik nem voltunk ott, akik elmegyünk a legkö­zelebbi előadói estre, s akik nem megyünk el. De ki men­ne el egy előadói estre, lm nem a vezetők?l Elsősorban a vezetők, akik nem címük ét rangjuk, nem születésük es származásuk, hanem ráter­mettségük, becsületük, harcos­ságuk révén lettek azokká, amik! Sőt, el kellett volna már mennünk régebben, ol* vasnunk, tanulmányoznunk kell a verseket, a jó verseket, a mi verseinket, nemcsak a szakmai és pártirodalmat, rá­tán, ha így történik, nem éreztük volna jónéh ingán annyira magunkhoz is szól­ni a nagy proletárköltőnek azt a versét, amely így vádol: „Es nem sejthetem, mikor 'esz elég ok, — előkotorni azt a kartotékot, — mely jogom sérti meg." Ugyanő írta: „A költő — ajkán csőrömnél fa szó, de 5 (az adott világ varázsainak mérnöke) tudatos jövőbe lát s megszerkeszti magában, lmint ti majd kint, a harmóniát." Ki ne vágynék a jövőbe lát­ni, azt formálni? Most. n mi világunkban lehetősége 'wn rá mindenkinek. Ne liagvjvk hát kihasználatlanul azt az ablakot sem, amelyet költők tárnak ki előttünk! GÁRAMl LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents