Dunántúli Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-12 / 215. szám

N'ÄPCö 1956 SZEPTEMB SPOR T Elkészült az olimpiai falu i A Mezőgazdasági Kiállításon láttuk Naponta újabb és újabb látványosság to- gad ja az Országos Mezőgazdasági Kiállításra érkezőt. Az sem veszít sokat, aki csak az ötö­dik, vagy a tizedik napon ül vonatra és in­dul a kiállításra. Akad nézni való, gyönyör­ködtető dolog, nem hiába emlegetik úgy ezt a kiállítást, mint a legutóbbi évek legjobban, legszebben megrendezett országos seregszem­léjét. A lóversenypályán például a műsoron kí­vül rögtönzött bemutatók is szerepelnek. Egy- szercsak honnan, honnan sem, előkerül egy büszke tartású ló és egy csizmás, zsokésap­kás lovas, összeverődnek a fotóriporterek és a nézők s máris kezdődik a mutatvány. Polonkai Albert a Hortobágyon tanulta meg, hogyan kell szőrén megülni a lovat, I III III ...........?»i,i:ixi 'z mm úgy, hogy fenn is maradjon a hátán. Az új- tikosi Uj Erő Termelőszövetkezetben jószág­gondozó s annyira összeszoktak Babával — a szép tartású pej kancával, — hogy még be­szélgetnek is egymással. Valahogy így: Két és fél hónap van hátra Olimpiai Játékok megnyitáséi! azl amelyet elsőizben tartanak a déli 1 földtekén, Melboume-ban. Az Olimpiai Játékokkal kapcsolatos építkezések már sok helyen lé­nyegében befejeződtek, egyes he­lyeken pedig befejezéshez közele­dik. A melbournei kricket-pályát egy 40 000 néző befogadására alkat« más új tribünnel bővítették ki, az építkezési munkálatok már ké­szek és Így a kricket-pálya az Olimpiai Játékok céljait szolgáló eddigi legnagyobb sportpályává vált. Az olimpiai falu, amelyet Hei- delbergben, — Melbournetól 9 mérföldnyire építettek fel. a világ minden részéből ideérkező 6 000 sportoló és hivatalos személy be­fogadására alkalmas. Az építke­zési költségek több mint 3 000 000 ausztrállal fontot tettek ki és az Olimpiai Játékok után melbour­nei családok lakóhelyéül szolgál majd. A falunak 840 csinos kül­sejű házán és lakásán kívül less egy üzleti központja, színháza. 11 ebédlőterme, amelynek mindegyi­kében 300 személy étkezhet majd, parkjai, kertjei, salakpálya, 4 edzőpálya, kórháza, fogorvosi kli­nikája, postahivatala, bankja, gőz­fürdője, stb. Az olimpiai falu lakásai elkészültek, a szobákat most rendezik be. Az ebédlők a kép közepén lévő lapostetejű épü­letek. A Dorogi Bányász elleni Hát akkor igyunk, Baba! Kell egy kis csengő­di fehér? Vigyázz! Meg ne ártson! — Baba odahajol, de a bor nem ízlik neki. ö a józan lovak társaságába tartozik mérkőzés után csalódottan távo­zott a nagyszámú nézősereg a Törekvés pályáról. Az eddigi mér­kőzéseken az volt a baj, hogy a helyzeteket nem tudta kihasználni a pécsi csapat, most pedig jófor­mán még helyzetet sem tudott összehozni a csatársor. Teljesen igazuk volt azoknak a szurkolók­nak, akik az állandóan változó összeállításban keresik a hibák egyik okát. Lehetetlen helyzet az, hogy három mérkőzéssel az év befejezése előtt még mindig a legjobb csapatösszeállítást keres­sük. Még válogatott játékosok sem tudnak nyújtani egyik héten a védelemben, másik vasárnap pe­dig a csatársorban jó játékot. Ho­gyan várhatjuk mi ezt Csupáktól, Kamondltól, vagy akár Fazekastól, akik hétről-hétre más helyen sze­repelnek a csapatban. Mindenki látja, hogy Opova jelenleg formán kívül van, helyesebb lett volna, ha pihentetik egy-két mérkőzésen a fiatal játékost, még összeszedi magát és ismét teljes értékű tag­jává válik az együttesnek. Az már régi baj a csapat játékában. hogy a fedezetek nem tudnak passzolni. Nincs meg a megfelelő kapocs a védelem és a csatársor között. Mikor jönnek rá végre a Dózsa fedezetei, hogy mielőtt le­adnák a labdát, felnéznének és le­hetőség szerint pécsi játékoshoz továbbítanák. A vasárnapi vereség­gel felérő döntetlen súlyosan érin­ti a csapatot. A hátralévő mérkő­zéseken (Szombathely, Tatabánya, Honvéd) igen nehéz lesz össze­szedni a bentmaradáshoz szüksé­ges pontokat. Valóban döntő je­lentősége lesz a három hét múlva Pécsett sorrakerülő Szombathelyi Törekvés elleni találkozónak. Re­méljük a Dózsa felhasználja az időt és a csapat végre azt a telje­sítményt nyújtja majd a hátralévő mérkőzéseken, amit képességeik alapján méltán várnak a pécsi sportkedvelők az együttestől. * Kérik a kerékpáros társadal­mi szövetség tagjait, hogy ma szerdán este 6 órakor a VTSB helyiségében feltétlenül jelenjenek meg. npwwi Wi 1 Na, Baba, ülj le szépen! Vigyázz! óvatosan üjj le! — s Baba máris ereszkedik, először az első, majd a hátsó lábaira Akkor majd mi iszunk, te addig pihenj, mert utána... tudod mi jön utána? Egy kis ugra­tás, lovaglás, bemutató! Érted, Baba? Na, az egészségedre! A megyei kézilabda bajnokság során a Komlói Bá­nyász férfi csapata legyőzte az eddig veretlen Haladást. Az egye­temistákat csak Czizek dr. kitű­nő védése mentette meg a na­gyobb vereségtől. A forduló ered­ményei: férfi mérkőzés: Komlói Bányász—Haladás 6:4, Ped. Főis­kola—Pécsi Törekvés 17:12. Pécsi Dózsa—Pécsbányatelepi Bányász 17:4, női mérkőzések: Pécsújhegyi Bányász—Pécsi Bá6tya 1:0, Pécsi Traktor—Sellyéi Vörös Meteor 5:2, Komlói Bányász—Haladás 4:2, Pé­csi Dózsa—Kesztyűgyár 8:0. Vá­rosi mérkőzések: Haladás II—Nagy Lajos 13:7, Pécsbányatelepi Bá­nyász n—Kesztyűgyár 9:4, Honvéd —MTH 506. 21:7, Honvéd—Pécsbá- nyalelepi Bányász 14:13. Női mér­kőzés: Építők—MTH 506 1:4) A vízilabda OB n-be jutásért kiírt osztályozó mérkőzések máso­dik fordulóján is sikeresen szere­pelt a Dózsa. Budapesten leját­szott mérkőzésen 8:5 arányban győzött az Egri Építők ellen. A rendes játékidő 5:5 arányú döntet­len eredménnyel végződött. A pé­csi csapat a hosszabbításban vív­ta ki a továbbjutást. Két megyei I. osztályú labda­rúgó mérkőzést játsszanak ma Pé­csett. A Törekvés edzőpályán- dél­után 5 órai kezdettel a Haladás— Véménd találkozó kerül sorra. Tüzér utcai sporttelepen pedig negyed 6 órakor a Dózsa III—Pé­csi Kinizsi mérkőzést rendezik meg, A vízilabda OB II-be jutásért ki írt osztályozó mérkőzések második fordulóján is sikeresen szerepelt a Pécsi Dózsa. A Budapesten le­játszott mérkőzésen 8:5 arányban győzött az Egri Építők ellen, rendes játékidőben 5:5 volt eredmény, a pécsi csapat hosszan bításban vívta ki a továbbjutá sát. NB I tartalékmérkőzésck Pécsi Dózsa—Dorogi Bányász 2:1 (1:0). Törekvés pálya, 5000 néző. Vezette: Szigetvári. A Dózsa még nagyobb arányban is győzhetett volna. Góllövők: Pleck, Lovig, il­letve Révész. Jó: Lovig, Takács, Farkas, illetve Kónya és Révész. — Bp. Dózsa—Bp. Honvéd 4:1, Bp. Vörös Lobogó—Szegedi Ha­ladás 1:1, Salgótarjáni Bányász- Tatabányai Bányász 1:3. Va bajnokság állása: 1. Bp. Dózsa 20 u 7 2 49:27 29 2. Csepel 20 11 3 6 33:32 25 3. Dorog 18 10 1 7 26:32 21 4. Bp. VL 15 8 4 3 35:19 20 5. Bp. Honvéd 18 8 4 6 35:24 20 6. Bp. Vasas 14 7 4 3 28:19 18 7. Szeged 18 6 4 8 32:49 16 8. Pécs 19 7 1 11 31:29 15 9. Szombathely 19 6 2 11 30:43 14 10. Salgótarján 17 4 5 8 26:31 13 11. Tatabánya 20 4 5 U 38:51 13 12. Bp. Kinizsi 18 4 4 10 28:35 12 Birkózás Baranya megye ifjúsági kötött­fogású birkózóbajnokságán hat sportkör versenyzői küzdöttek. — Eredmények: 50 kg: 1. Kárász (Szi­getvári Kinizsi), 2. Fülöp (Pécsi Kinizsi). 53 kg: 1. Kemény (Pécsi Dózsa), 2. Szecsődi (Pécsi Bá­nyász), 3. Fabó (Pécsi Kinizsi), 56 kg: 1. Audián (Pécsi Kinizsi), 2. Petriesevicz (Pécsi Bányász), 3. Gelencsér (Szigetvári Kinizsi), 59 kg: 1. Krassól (Pécsi Dózsa), 2. Andrási (Pécsi Kinizsi). 3. Naay (Komlói Bányász). 62 kg: 1. Ger- zson (Pécsi Törekvés), 2. Szántó (Komlói Bányász), 3. Szabó (Szi­getvári Kinizsi). 66 kg: 1. Odor (Pécsi Törekvés), 2. Váradi (Pécsi Bányász), 3. Szulimán (Szigetvári Kinizsi). 70 kg: 1. Sánta (Pécsi Dózsa), 2. Veres (Pécsi Bányász), 3. Török (Szigetvári Kinizsi). 74 kg: 1. Túrós (Pécsi Dózsa). 2. Kis (Pécsi Kinizsi), 3. Csóka (Pé­csi Törekvés). 79 kg: 1. Kerezs- nyei (Pécsi Kinizsi), 2. Parneczki (Komlói Bányász). Nehézsúly: L Ágoston (Pécsi Törekvés), 2. Szűcs (Pécsi Dózsa). Pontverseny­ben: 1. Pécsi Dózsa 14. 2. Pécsi Kinizsi 12. 3. Pécsi Törekvés 10, 4. Pécsi Bányász 8, 5. Szigetvári Kinizsi 7, 6. Komlói Bányász 5 pont. (A felvételeket Gáldonyj Béla Várj Baba! Előbb leszállók, aztán beszeige- készítette) tünk. Nem vagy szomjas? — Baba hátravág­ja a fejét, majd meg előre, a szűgyére. Ezzel jelzi, hogy ihatnám egy keveset! Hol müyelfidjünk, hol szárakozzunk? A PÉCSI RADIO MŰSORA 18.00: Hírek — közlemények. Í8.04: Riportműsor; — Kőműves kisiparosok figyeleml (Fontos közlemény) — Ki lesz az első? — Zetor vagy lófogat? — Ille­tékes válaszol: A tanú zás kötele­zettségéről beszél dr. Mlspál Fe­renc megyei bíró. — Zenés nap­ló. — A Pécsi Rádió hallgatói interpellálnak a Pécsi Útfenn­tartó Vállalathoz, a Péast Köz­lekedési Vállalathoz és a Dél- . dunántúli Áramszolgáltató Vál­lalathoz. — Pillanatképek a mo­hácsi üzemekből. — Régi képek között. — A vasutas kultúrott­hon munkájáról. — Innen-oiman, Közben kb: 18.10: Mai postánkból. 18.30: Délszlávnyelvfl műsor. 18.50: Műsorzárás. SZÍNHÁZ Nyári szünet: MOZI Kossuth: Kati és a vadmacska — (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor) Petőfi: Traviata (fél 5, fél 7 es fél 9 órakor) Park: Traviata (5, 7 és 9 órakor) «ószerencsét (Pécsszabolcs): Ali Baba (6 és 8 órakor) Csak 16 éven felülieknek! Május 1. (Vasas II.)s Buksi meg- . kerül (8 órakor) Kossuth (Mohács): — özönvíz előtt (fél 7 és fél 9 órakor) Csak 16 éven felülieknek! Május 1. (Komló): Zavarosan foly­nak a vizek (fél 7 és 9 órakor) Csak 16 éven felülteknek! Szabadság (Komló): Rákóczi had­nagya (6 és 8 órakor) A TISZTI KLUB MŰSORA Este 8 órakor ;,Es megfordul a szél” című ausztráliai filmdrámát veti tiki FILMVETÍTÉS A Józ6ef Attila kultúrotthónban ma este fél 8 órakor a Gyötrel­méé éjszaka” cimü Jugoszláv fil­met vetítik, A Magyar Dolgozók Pártja Ba­ranya megyei Párt-Végrehajtó Bi­zottsága mellett működő Marxiz- mus-Leninizmus Esti Egyetem ér­tesíti hallgatóit; hogy az 1956— 57-es tanév megnyitóját 1956 szep­tember 14-én (pénteken) délután 5 órakor a Damjanich utca 24. ez. alatti öthónapos Pártiskola épüle­tében tartja; ELŐADÁSOK A Pécsi Gsdllagászati Hét kere­tében ma este 8 órakor, a Leőwey Klára Leánygimnáziumban Zuko- vits Imre tanár „A Mars földkö­zelben” címmel előadást tart, A Bolyai János Matematikai Társulat pécsi csoportja matema­tikai továbbképző tanfolyamot szervez, az alábbi tárgykörökből. 1. Többváltozós függvények: tar­tományi lntegrálók, 2. Komplex változás függvények, 3. Állandó együtthatós differenciálegyenletek Laplace transzformáció, 4. Algeb­rai egyenletek közelítő megoldása, A társulat vezetősége 1956 szep­tember 13-án (csütörtökön) dél­után 6 órakor a MTESZ helyisé­gében (Janus Pannonius u. 11. sz.) megbeszélést tart a tanfolyam be­indítására vonatkozóan, melyen érdeklődőket is szívesen látnak; A'próhirde t é s c k — HALÄLOZÄS. Korpáczy Elek elhunyt, temetése ma délután 4 órakor lesz. A PÉCSI Orvostudományi Egye­tem gyakorlattal rendelkező labo­ratóriumi asszisztenst keres. Je­lentkezés a személyzeti osztálynál, Rákóczi út 2. szám alatt. M VIZSGÁZOTT kazánfűtőt alkal­maz a Pécsi Porcelángyár. 12 JO állapotban lévő Pannónia el­adó. Decsl, Mágocs. Telefon: 33. 212 VTLLANYHEGESZTO trafó, 200 amperórás, 1 garnitúra hegesztő­pisztoly, vascsigalépcső, nagy ponyva, 2 gumikerekes kézikocsi eladó. Rácváros 2. Horváth. 237 A VAROS lakosságának tudomá­sára hozzuk, hogy megnyílt r Pécsi Fodrászipari Vállalat tan műhelye, Kossuth Lajos u. 33. szám alatt. 50 százalékos kiszol­gálási árakkal, szakképzett veze­tőkkel állunk a dolgozók rendel­kezésére. Hétfőn szünnap, 123 EVES süldők eladók, Ady End­re utca 36, 260 VESZEK bútort, téliruhát, cipőt, ágyneműt, de csak állandó pécsi lakostól. Nagy Lajos utca 5. szám. 248 BŐRKABÁTOK. bőrmellények, ridlkülök, aktatíRkák, egyéb bőr­tárgyak szakszerű festése, Felső­malom 14. 250 GYÖPMESTERI munkát válla­lok. Cim: Jovánovics Mihály, Ata 48. sz. 264 TANGOHARMONIKA tanítást vállalok, kitűnő eredménnyel. — Érdeklődni Takács Viktóriánál. Kossuth utca 41. a^alt lehet. 265 KESZTHELYEN négyszobás vil­la eladó. Érdeklődni telefonon. 39-61-en; 266 ELCSERÉLNÉM belvárosi két­szobás lakásomat háromszobásért. Munkácsy utca 18. sz. 267 UJ Izs, Danuvia motorkerékpá­rok, Trivox rádió eladó. Rákóczi út 78. 271 ELADÓ 535 négyszögöl beadás­mentes szőlő, gyümölcsös, kicsi épülettel sürgősen, alkalmi áron. József Attila utca 4. (Este 6 után) 272 A GAZDASÁGI Vasutak azon­nali belépésre mozdonyfűtőket és vonatfékezőket vesz fel. Kereset: 1 000—1 400 Ft-ig. Gazdasági Vas­utak Pécsi Vonalfőnöksége Pécs, Geister Eta utca 1. szám. 269 HAVAI-GITAR. erősítő eladó. — Öreg-Meszes, Apafii utca 65. sz. 208 SZOBA-KONYHAS lakásom el­cserélném hasonlóért, vagy 2x1 szoba konyhát adnék 3 szobásért. Tettye utca 44/1. Várkonyi. 274 VILÁGOS keményfa háló sürgő­sen eladó, Tettye utca 44/1. em. 2. 273 ORVOS keres albérleti szobát. Cim: Idegklinika, porta. 275 EGY modem kétszemélyes reka- mié bordó huzattal eladó. Honvéd utca 1. sz. I. em. 278 BEKÖLTÖZHETŐ ház sürgősen minden elfogadható árért eladó. Antal utca 4. 277 ELCSERÉLNEM nagyállomás melletti utcai szoba-konyhás laká­somat hasonlóért, költségtérítéssel. Laskö utca 2. 276 FÉRFI lódenkabát, zeneszekrény, 2+1-es rádió eladó. Dlschka utca 8., emelet. 280 MUNKABÍRÓ nyugdija» házas­párnak Komló mellett lakást és részművelőire kertet adok. Szilá­gyi Dezső utca 21/1; 281 NÉGYSZÖGLETŰ kisebb szoba- kályha és egy asztalitüzhely ol­csón, minden elfogadható árért eladó. Haltér 1. I. 1. 284 JOHANGU pianinót bérbe kere­sek. Garadnay, Koller utca 1. 279 TAMAS Kálmán motoros fafűré- szelő telefonszáma 39-91. György utca 6. sz. 283 ELADÓ 2x130 és 2,50x3-as keleti szőnyeg, bordó huzatu egyszemé­lyes rekamié, egy fotőjjel, rövid szil és hosszú perzsaláb bunda. Skoda kozmetika, Kazinczi utca 1. Telefon: 33-68 . 285 HÁROM szobás, konyhás ház, gazdasági épületekkel, gyümöl­csössel, főhelyen azonnali beköl­tözéssel olcsón eladó, vagy kilé­péssel kiadó. Nagy Sándor. Vó- kány 107. sz. 287 FÜRDŐSZOBA-BERENDEZÉS — öntöttvas káddal és rézhengerrcl elköltözés miatt sürgősen eladó. Vorosilov utca 57. 2. ajtó. 288 2 DIOFA-SZEKRENY, 1 darab asztalitüzhely eladó. Könyök utca 10. sz. 289 KIVÁLÓ bécsi Franz özer zon­gora 11 ezerért eladó. Sztálin út 27. sz. Telefon: 32-00. 290 GYERMEKTORNARA beiratko­zás! Várkői Ferenc vezetésével a Vörös Lobogó gyermekcsoport szeptember 15-el indul meg. 12- én és 14-én 5—7 óráig beiratkozás Várkői Ferencnél, Kolozsvár utca 2. sz. alatti iskola tornatermében. 292 GYAKORLOTT gyors- és gép­írónőt alkalmaz a Pécsi Élelmt- szerklskereskedelml Vállalat, Kos­suth Lajos u. 9. H ÁLLVÁNYOZÓ szakmunkást, — vtnanysz'”“lőt és segédmunkáso­kat alkali vizünk. Péosi Építő- Tatarozó Vállalat, Molotov utca 35 13 VIZSGÁZOTT kazánfűtőket azon­nal alkalmaz Allatlfehérje Válla­lat, Basamalomi út. 15 GYORS- és gépírónő, alapfokú könyveléssel, jó bizonyítvánnyal elhelyezkedne. Levélcím: Kiss Sándor, Villány, Szabadság u. 129 KERESÜNK azonnali belépéssel kőművest, pécsi telepünkre. Je­lentkezés: Pécs, Majláth u. 4. sz. Szekér és Kordélyfuvarozó V. VII. Kirendeltség. é l RAKODOM UNKASOKAT, kocsi­sokat, segédmunkásokat állandó és alkalmi munkára álltái máz a Pécsi Belsped Vállalat. Jelentke­zés a vállalat munkaügyi osztá­lyán. Pcos, Széchenyi tér 7. sz. alatt. A Komlói Jéggyúrban mindennap korlátlan mennyiségben jég kapható DUNÁNTÚLI napló a Magyar Dolgozók Pártja Baranya Megye! Bizottságának és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: FARKAS LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A. u. 10. T: 15-32. 15-33 Hirdetésfelvevő Iroda: Kossuth Lajos utca 22. Tét.: 19-18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a hlrlao-kézbesltő postahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél: Havi előfizetési dij: 11.— Ft: Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Munkácsy Mihály u. 10: «# Teleíon: 20-27 Nyomdáért felel: Melles Rézsű Ü 1956. szeptember 12. !i Névnap: Guido, {| Ügyeletes gyógyszertárak: 1. sz J gyógyszertár: Széchenyi tér 2 . Tel: 17-85. — 8. sz. gyógyszertár J Kossuth Lajos u. 81: Tel: 23-94 J — 12. sz. gyógyszertár. DoktóJ J Sándor utca 47. sz. Telefon: 13-53 f Idöjárásjelentés. Európa föl< A megerősödött az óceáni légtöme- \ gek benyomulása és ezzel fokoza- f tosan egyre hűvösebb légtömegei f jutnak Közép-Európába is. Else A hullámuk ma reggelre megérke- \ zett Lengyelországba és a Kárpát- f medencébe. Várható Időjárás szer- é dán estig: felhőátvonulások, töbt A helyen eső, esetleg zivatar. Időn- J ként élénk északi-északnyugat: f szél. A felmelegedés fokozatosan i gyengül. Várható legalacsonyabb A hőmérséklet ma éjjel: északor \ 1°—13, délen 13—16. Legmagasabb f nappali hőmérséklet szerdán észa­kon: 20—23, délen 23—26 fok kö- (| ZÖtti M cA mai NAPLÓ i " i Harminchat szakkör J r Délutánonként három és öt óra között sok látogatója van t az Uttörőháznak. Az iskolások nem azt vizsgálják, hogyan ta- i tarozzák az épületet, hanem azért jönnek, hogy a különböző t szakkörökbe kérjék felvételüket. Tavaly harminc szakkör mű- < ködött, s azok, akik belekóstoltak az itteni munka szépségei- I be, most magukkal hozzák iskolatársaikat is. Tavaly a szak- I körök 5—600 úttörőnek nyújtottak tanulási és egyben szóra- < kozási lehetőséget. Az idén már jóval többen lesznek, mert a * harminchat szakkör már 1 500 tagot is képes foglalkoztatni. 1 Eddig ötszázötven tanuló iratkozott be a különböző szak- < körbe. Legtöbben a rádiótechnika, a fotó, a modelező és az ( úszó szakkörökbe kérték felvételüket. Egyre nagyobb érdek- | lődés nyilvánul meg a fa- és a vasmegmunkáló szakkörök ( munkája iránt. Akadnak azonban olyan szakkörök is, mint a { kertészeti, állattani, ahová még kevesen iratkoztak, pedig nem | lebecsülendő ezeknek a szakköröknek a munkája sem. i A harminchat szakkör október első hetében kezdi meg a 1 működését. Addigra rend és tisztaság várja az úttörőkéi:, akik * igen szép és hasznos munkába kezdenek m {

Next

/
Thumbnails
Contents