Dunántúli Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-29 / 203. szám

t956 AUGUSZTUS 29

NAP L 6

PÁRT ÉS PÁRTÉPITÉS

Akik nem ismerik a szülői szeretetet

A pártoktatás előkészítésének további feladatai

Látogatás a csertői állami gyermekotthonban

Befejeződött az 1956—57-es pártoktatási év előkészítésének első szakasza, elkészültek az alapszervezetek és pártbizottságok oktatási tervei. A tervek szerint a tanfolyamok száma meghaladja a hatszázat, a hallgatók száma pedig a tízezret. Az eredmények a párt- szervezetek jó munkáját bizonyítják és azt, hogy az önkéntesség elvének betartásával is lehet jó oktatást szervezni.

A pártoktatási előkészítése azonban nem" fejeződött be a tervei összeállításával. Érdemes lehne legelőször is azt megnézni, hogy a tanfolyam propagandistája megfelel-e majd a követelményeknek?

Többévi tapasztalatunk szól amellett, hogy jó oktatást gyenge propagandistával nem lehet csinálni. Kevés a jószándék, a becsületesség és a harcos kiállás, ha a jó elméleti felkészültség, a helyi gyakorlati tapasztalat hiányzik.

Ott, ahol csak ilyen propagandistát tudnak kiállítani, inkább ne szervezzenek r'-tatást, az alapszervezet inkább előadásokkal és más módon nevelje a párttagságot:

Amikor a propagandistákkal már rendben vagyunk, el kellene beszélgetnünk a szemináriumok hallgatóival. Ott, ahol még nem beszélgettek el minden párttaggal — különösen faluhelyen, ahol a mezőgazda- sági munkák miatt elmaradtak, — most beszélgetni kellene, és ismertetni lehetne az oktatási formákat; Ott, ahol

ezek a beszélgetések megtörténtek, az oktatás vezetőinek mégegyszer foglalkozniok kellene a hallgatókkal. A lényeg az, hogy

csak olyan hallgatók vegyenek részt az oktatásban, akik szívesen tanulnak. Arról természetesen nem mondunk le, hogy meggyőzzük elvtársainkat a tanulás szükségességéről, de tanulásra kényszeríteni, fenyegetni vagy kötelezővé tenni senki számára sem szabad a szervezett pártoktatást.

Ugyanis régi igazság bizonyítja: amelyik kutyát bottal verik a nyúl után, úgysem fogja meg. Inkább kevesebb legyen tehát a hallgatók száma, de lelkes és tanulnivágyó elv- társakból álljon a szeminárium.

Az elbeszélgetések során meg kell keresni azokat az elvtársakat is, akik az önálló tanulást választották é® segíteni kell őket tantervűk elkészítésében és az Irodalom megszerzésében. Velük egyidőben azokkal is foglalkoznunk kell, akik nem vesznek részt szervezett oktatásban. Buzdítsuk őket, hogy járjanak előadásokra és olvassanak, mondjuk meg, hogy mit olvashatnak, hol találhatják meg azokat az újságokat, könyveket és folyóiratokat, melyekre kíváncsiak.

Pártszervezeteink és propagandistáink munkáját megkönnyíti, hogy a propagandista és hallgatói útmutatókat előre kell megrendelni egész évre. Ez kétségtelenül nagy munkát jelent, de megéri a

fáradtságot, mert egész évben nem lesz gondunk rá.

Amikor az útmutatók megérkeznek, a pártvezetőségek megbeszélhetnék a propagandistákkal azokat a helyi problémákat, amelyekkel az egyes témakörök feldolgozásánál foglalkozniok kell. Dolgozzák fel a legjellemzőbb helyi példákat s vegyék ehhez igénybe a hallgatók segítségét, így, kö2ös munkával annyi helyi példát összegyűjthetnek a termelőszövetkezet fejlődéséről, a falu múltjáról vagy másról, amennyit csak akarnak.

Az új oktatási év előkészítésének vannak bizonyos technikai feltételei is. Megfelelő helyiséget kell keresni például a szemináriumoknak, téli tüzelőről kell gondoskodni, ki kell egészíteni a könyvtárakat, stb.

Amint a helyi tapasztalatok bizonyítják, a technikai feltételek teljesítése vagy nem teljesítése, nagymértékben befolyásolja az oktatás sikerét.

A feladatok végrehajtására jó másfél hónap áll rendelkezésünkre. Ennyi idő tökéletesen elég ahhoz, hogy az oktatást jól előkészítsük. Természetesen nem mindenütt lenne helyes az október 15-i Időponthoz mereven ragaszkodni, például, a mezőgazdasági területeken sem, ahol még javában tartanak akkor az őszi munkák. E helyeken később kezdhetnék az oktatást, télen pedig sűrűbben tarthatnák a szemináriumokat, hogy kora *avasz- szal befejeződjenek.

Lemle Géza

— Édesanyám! Édesapám! •

Milyen kedvesen hangzik e két szó. Milyen mély érzésekből fakad ha gyermek mondja cérnahangján, vagy felnőtt idézi legszebb emlékeit. Mennyi szeretet fonódik köré és mennyi könnyekre fakasztó féltés búvik meg mögötte. Mégis milyen sokan elfeledik vagy elfeledtetik azokkal, akiknek nagyon sokat — életet, mosolyt és szeretetet — jelent a szó: édesanya, édesapa!

Ez jutott eszembe, amikor nemrégen a csertői volt Fes- tetich kastély tágas szobáit jártam. Apró fehér ágyak sorakoztak egymás mellett. Az ágynemű szinte kínosan fehér és tiszta. A másik szobában — ez a játszószoba — parányi asztalok és még kisebb székek. A sarokban gondosan összerakva temérdek játék. Pirinyó szobabútor, kis vasaló, szirénázó autó és ki tudja még mi minden gyermeköröm, gyermekjáték.

Az ablakból idelátszik a hatalmas park. Szomorú bükk, szelíd- és vadgesztenye, évtizedes hárs és olasz fenyő nyújt árnyat a kicsinyeknek, és terjeszti a kellemes illatot. Tágul a kicsik tüdeje. Jól esik játszani a hatalmas parkban.

Az igazgatónő szobáról szobára vezet. A nagy fehér ajtókkal együtt feltárja a * kicsinyek életét is. A legújabbat, a mostanit. Mert más értelme van már a szónak: menhely, mint volt valamikor» Ma gondoskodást és szeretetet jelent, igyekezetét, hogy pótolják a szülő féltését és az anya szeretetét.

ugyanolyan ing és mindenben megegyező ruha sorakozik egymás mellett. Pedigaz újszerű, a mai pedagógia, megköveteli és előírja, hogy egyéni és önálló gondoskodása embereket neveljünk. Ne erőszakoljuk rájuk azt, ami távol áll tőlük.

Hiszen ez nem is menhely. Ez: becsületes, sok jó tulajdonsággal rendelkező embereket nevelő szerető otthon.

De mintha sírást hallanék. Vagy tévedek? Nem, ez gyermeksírás, mégpedig keserves és szívbemar kóló.

— Talán valami baj történt?

— Nem — nyugtat meg az igazgatónő — csak fürde- nek.

A fürdőszoba tágas, világos és meleg. Hófehér lepedőbe törülköznek a gyerekek s az egyik éppen azért sír, hogy nem fürödhetik tovább.

— Mert fürödni azt szeretnek. A tisztaság az első, amire megtanítottuk, rászoktattuk őket.

Minden van itt, minden, amire csak egy fejlődő gyereknek, és nyiladozó értelmének szüksége van. Csak egy hiányzik: az anyai szív, a szülői féltés, szeretet.

Mindezt nem pótolhatja — bármennyire is igyekszik — a csertői állami gyermekotthon egyetlen óvónője, pedagógusa sem. Hiába igyekez- r-k megtenni mindent, hogy vidáman teljenek a gyerekek napjai, hogy megtanulják az idősebbek megbecsülését, és nyiladozó értelmük felfogja a nagyvilág minden rejtelmét. Egyre nem tudják megtanítani a gyerekeket: a szülők szeretetére, megbecsülésére. Erre csak az anya képes.

va ejti a szót. Csak úgy, egyszerűen kijelenti. Mintha azt mondaná: nagyon jó itt játszani. Ki volt apuka és mit jelentett neki? Nem tudja, nem érzi már. Hét testvére van odahaza. Rájuk keres az édesanyja. Érdemes lenne hivatalosan is, emberségből is felkeresni Fábiánnét és tuda- kolózni élete felől. Mi bántja, miben érez hiányt? Talán lehetne rajta segíteni. Talán még nem késő,

Ahogy beszélgetünk, Ben- kő Attila ül mellénk s maga alá húzza lábait. Megüti a fülét az anya szó s lehajtja szöszke fejét a mellére.

— Nekem sohse jön ide az anyukám. Meghalt.

ö még, vagy már vágyik az anyai szeretet után. Édesapját is nagyon sajnálja Budapesten van és beteg. Azért kellett Attilának eljönnie ide az otthonba, mert nem volt másutt hely számára. És a rokonok? Hiszen nem menthetetlen az Attila édesapja. Ha meggyógyul, mi lesz a fiával? Elviszi bizonyára. S ha elviszi, megismeri-e apját a gyerek? Tudja-e még mondani kedvesen, hízelegve: Apuka! Édesapám!

Seres Editke — göndörhajú. élénkszemű kislány is odakuporodik, ö már csak arra emlékszik, hogy egyszer etették odahaza a disznókat. Ez jut az eszébe, ha az otthont említik előtte ...

Van egy nagyon szép szokás is a csertői állami gyermekotthonban. A szigetvári általános iskola tanulói patronálják a kicsiket. Segítenek az áldozatkész és szorgalmas óvónőnek, hogy minél jobban érezzék magukat a gyerekek a csertői kastélyban. Ki mihez irt, azt fúr

Dr. Freund Mihály Kossuth-díjas akadémikus

az V. országos vegyészkongresszus

• 1 a rr r r rr\

jelentősegéről

Az V. országos vegyészkongresszus negyedik napján, a Nádor szálloda pálmafával díszített halijában beszélgettünk dr. Freund Mihály Kos- suth-díjas akadémikussal. a Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézet igazgatójával. Már számos külföldi vegyipari kongresszuson vett részt — legutóbb Rómában' és Bécsben — éppen ezért érdekes véleménye a Magyar Kémikusok Egyesülete Pécsett megtartott V. országos kongresszusáról, annak megrendezéséről, az előadások és a hozzászólások nívójáról, a vegyipari kutatások jelentőségéről < a második ötéves tervben

— Elsősorban azt szeretném kiemelni — mondotta dr. Freund Mihály akadémikus — hogy a kongresszus megrendezése kitűnő volt. Ez a Magyar Kémikusok Egyesülete helyi csoportja odaadó munkájának köszönhető. A jó szervezés lehetővé tette a nagyszámú előadás megtartását.

— Az előadások legnagyobb része a műanyagipar fejlesztésével kapcsolatos kérdésekről szólt és szoros összefüggésben állott a második ötéves terv irányelveiben lefektetett „kemizálási“ programmal. A Szerves és Műanyagipari Kutató Intézet, a veszprémi és a budapesti Műszaki Egyetem, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem munkatársai számos nagyjelentőségű kutatásról számoltak be. Ezek a kutatások képezik alapját a második ' téves tervben létesítendő Tdszavidéki Vegyikom- binát gyártási eljárásainak. Mint ismeretes, ez lesz a második ötéves terv legnagyobb létesítménye és a magyar műanyaggyártás ezen épül majc fel. Korszerű ipari fejlődés e’ sem képzelhető a szinte hihetetlenül nagy változatosságbar eló -llít-ható műanyagok nélkül. Ma már minden iparágban n a gym értékben használnak műanyagokat. Ezek sokszor lényegesen felülmúlják i régebben használt „természetes“ anyagok tulajdonságai is:

— A pécsi vegyészkongresz szus behatóan foglalkozott a: energiahordozók technológiájával is. Különösen érdekesei voltak a Nagynyomású Kuta

tó Intézet, valamint a Magyar Ásványolaj és Földgázkísérleti Intézet legújabb kutatási eredményeiről tartott előadások. Meg kell jegyeznem, hogy a kongresszus sokat foglalkozott az/ energiatermelés legkorszerűbb és perspektivikus kérdéseivel, nevezetesen az urán és a germanium technológiájával. Számos értékes előadás hangzott el a vegyipari tervezés legidőszerűbb feladatairól is.

— Befejezésül még csak any- nyit: megállapítottam, hogy a pécsi országos vegyészkongresszuson számos előadás színvonala — és általában a kongresszus színvonala — egyenlő volt azokkal a nagy nemzetközi kongresszusoknak színvonalával, amelyeken eddig résztvettem. Az előadások és a velük kapcsolatban kialakult viták nagymértékben előrevit- ték a hazai műanyaggyártás és általában -z egész magyar vegyipar sok technológiai kérdésének megoldását — fejezte be nyilatkozatát dr. Freund Mihály, Kossuth-dlJas akadémikus.

Az igazgatónő szekrényt nyit.

— Ez itt a kicsik ruhája. Mind más s lehetőleg figyelembe vesszük a gyerekek egyéniségét. Nem tömegizlé- sű, be skatulyázott embereket nevelünk, hanem olyanokat, akiknek már itt kibontakozott a saját egyénisége, szokása.

. Valóban. A szekrényben alig találni két egyforma ruhát. A szoknyácskák is, a blúzok is más és más színűek, s a fiúk kabátkáit is másmás fonalból kötötték.

Furcsa, és megvallom nem igy képzeltem el. Valahogy úgy, hogy a szekrény polcain száz egyforma szoknya, száz

ÖREG DALOSOK KÖZÖTT

A NAPOKBAN a Bőrgyár- ban jártam, hogy „kiássam", felkutassam, milyen volt az egykori üzemi dalárda.

Az igazgatói iroda szekrényében serlegek sorakoznak: „Dunántúli Dalosverseny, Kaposvár, 1928", „XXIIJ. Országos Dalosverseny 1933", „111. Országos Iparos Dalosverseny 1934”... „1936. Szombathely", „,1937 Mohács" — vésték belé- i jük — tehát a serlegek jórészét a kórus kapta szereplé- i seiért.

i Még élnek és nagyrészt jó- 1 egészségben dolgoznak azok, 1 akik részeset a régi dícsőség- 1 nefc;

1 — Hajaj, a dalárda —> a ré1 giek így mondják — 23 évig ) énekeltem benne! — sóhajt 1 Bánkuti Ferenc és levéltárcá- ' jóból már veszi is elő fiatal- [kori fényképét. Fekete ruhá- 'ban, fehér keményített ingmellben, csokomyakkendőben állt Bánkuti Ferenc a fényképezőgép elé — az akkori divat szerint. A képen még a jel- * vényét is látom — lira — da- | losjelvény.

— Az a sok szép kőrusmü és

'dal, amelyeket tanultunk, no 1 és a dalosversenyek! .a — is- ' mét sóhajt és lemondóan legyint.

— Úgy tudom, a felszabadulás után Kodály Zoltán irt egy müvet a bőrgyári kórus részére?

Gondolkodik.

— A címe nem jut eszembe, de ha a kottát látnám, megismerném, meg én .a

Rónaki István — 1933-tól 1947-ig énekelt, — gyorsan számbaveszi, hol lehet a kotta és hol lehet a levél, melyben Kodály Zoltán érdeklődik, megtanulták-e a művet, előadták-e?

Janó Mária szakszervezeti

kultúrfelelős sejti, hol lehet — a kottaszekrényben. Belepi a por, amíg keresi — de hiába. Nem találja. A levelet megkeresni: reménytelen kísérlet.

Végre a volt dalárda pénztárosa, Erb Mária tudja a négyszólamú mű címét: „Magyarokhoz.”

— Nagyon szép volt — mondja és azt hiszem, nem annyira a Kodály-műre, mint a dalárdára érti. Legalább is ez derül ki következő mondatából, miközben az emlékezés könnyeket csal szemébe.

— Családias volt a hangú- lat, akadályt nem ismertünk és sokat tanultunk.

— Tóth 'Aladáf bácsinál nem lehetett nem tanulni... És Maros Rudolf, legutóbb Hegyi József... — mind csupaszív emberek voltak, szerettük őket, ilyen karmesterek kellenének ma is — mondja Rónaki István.

— Nem csak a karmesteren

múlik! Erb Máriát kérjük vissza a vezetőségbe — szól közbe Terleczki László, a „fiatalabbak" közül. — Ót édesanyánknak tekintettük fiatalok, öregek, mindannyian. — Miért fúrták meg? Mert templomba jár? Attól még énekelhet! Az 6 idejében sötétkék ruhát vettünk minden tagnak a dalárda megtakarított pénzén. Igaz, a későbbi vezetőség háromszáz forintot kért aztán mindenkitől érte. Ö nem ült le külön asztalhoz, közénk tartozott régen i*j amikor még nem volt dicsőség munkáskórus tagjának lenni! Lehet, hogy mások nem merik megmondani, de séma kultúrfelelős, sem más, nem úgy bánt velünk, ahogyan azt mi megérdemeltük.

S hogy mennyire igaza van, bizonyítja Gaál Jenő:

*** Én szólóéneke» vagyok, ma (a tanulok, de szereplése* mért eddig csak egyetlen kot- tát kaptam. Ennek is nagyon örültem. Nem vagyunk anya- giasak, de az elismerés vagy a köszönő sző igen jól esik. Sajnos azt is ritkán kapjuk. Ha szükség van ránk. leakasztanak a szögről — szerepeltünk, — visszaakasztanak «4

— Hogyha újból megalakulna a kórus énekelnénk-e? »

De hol vannak ők?

Majd elmondják a gyerekek, kint a hús fák alatt. Éppen tízóraiznak. Körtét majszolnak a fűben heverészve. Kedvesen, gyerekesen ki- n&lgatnak:

— Egyél bácsi! Körte!

Fábián Ibolyka már nagyobbacska. Értelmesen beszél és minden kérdésre válaszol.

— Anyukád hol van?

— Mecsekjánosiban dolgozik.

— És apukád1

—4 Elvágta a vonat.

Nem szomorúan, bánkódés farag és megajándékozza vele a gyerekeket. Eljönnek ide, közéjük is. Együtt jutsz ak és testvéreket választanak.

Mindezt hatodikos, nyolcadikos tanulók teszik. Jó lenne ha a felnőttek — becsületes, józan életet élő szülők — is követnék példájukat és az itt élő gyermekek szüleibe is beleoltanák a szülői gondoskodás, féltés és szeretet érzését, melyet a csertői óvónők igyekeznek pótolni, s amelynél nincs szebb érzés a világon.

GÁLDONY1 BÉLA

kérdezi vissza. — Feltétlenül! Szivvel-lélekkel.

— Úgy bizony, — énekelnénk mi régiek, „öregek” •—

kiabálja a blamkosmühelyben Maróti Mihály, mert nagy a zaj a gépek között. S a néhány perc alatt, amíg mun'iájában fenntartom, rátapint a fájó pontra:

— Bízzák ránk, van nekünk tapasztalatunk, ne akarjanak mindjárt sokat. Egy kis segítség kell kezdetben, aztán majd mi megmutatjuk! A bizottságot is megválasztjuk magunk közül. A karmesterrel közösen megbeszéljük, mit tanuljunk.

Sokat segíthetne az üreg Fehér István bécsi is, aki a kórus alapitó tagjainak egyike. Most betegen fekszik otthon, de ha az üzemben tartózkodott is: nem kérdezték eddig sem őt, sem mást a régiek közül, csak intézkedtek... És kik intézkedtek?... Ki tudja hány kultúrfelelős fordult meg a Bőrgyárban a fel- szabadulás óta?! A legutóbbit

is leváltották, mert nem számolt el rendesen a pénzzel..i

— A váltott műszak i3 nagy nehézséget okoz — kanyarodik vissza a kórus felbomlásának okára Rónaki elvtárs.

De hiszen a bányászok is váltott műszakban dolgoznak, mégis van bányászként». Meg kellene nézni, hogyan csinálják, mert megoldhatná ízt az üzem vezetősége, egyrészt ha akarná, másrészt ha látná, hogy van értelme.

Uj kultúrfelelős érkezik a napokban a gyárba. Ajánlom, beszélgessen a régi dalosokkal. Sokan vannak még'. Szántó elvtárs, Kiss Jóska, Derne- térné. Siklósi Teri, Horváth (8) Antal és a többiek. Talán többet beszélnek a múltról, mint a felszabadulás óta eltelt évekről. Emlékeikből élnek, mert úgy érzik, ma már nincs rájuk szükség. Pedig szívesen összeállnának, énekelnének. Csak tizet kell közülük megkérni, daloljon újra és jönnének a többiek is. De aztán szívvel kell velük bánni, és meg kell becsülni őket!

Lám az ásatóe, a kutatás itt is ragyogó eredményt hozott. Érték került a napvilágra. A kincset fémjeid a múlt és Kodály Zoltán neve. A resta urálás azonban még hátra van. E sok figyelmet, gondosságot és szaktudást Igénylő munkában össze kell fogni a gyár vezetőinek a dalosokkal, és együtt munkálkodni azon, ho gy ha Bánkuti Ferenctől a dalárda után érdeklődnek, ne évtizedes fényképet kelljen mutogatnia, hanem újat, szépet, és hogy az Ő gomblyukában és minél több öregen, fiatalon díszelegjen a dalosjelvény.

PAPP ETA ;

Gyermekkoromban a ház-u nk mögötti réten várat építettünk. Ásás közben régi csorba korsót találtunk. Öcska cserépnek látszott, csak amikor lekapartuk róla a földet, tűnitek elő az értékes porcelán csil lógó, színes mintái;